Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-08 / 212. szám
HEClTf 1983. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Málta is elfogadta a dokumentum tervezetét Iáróülés a madridi találkozón (Folytatás az I. oldalról.) előtti ülésen megfelelő választ adott fejtegetéseikre. Joannisz Haralambopulosz görög külügyminiszter az Európai Közösség tagállamai nevében üdvözölte a madridi találkozó eredményes befejezését. Rámutatott, hogy a záróokmány nem a „remélt maximum”, de Helsinkihez képest új elképzeléseket is tartalmaz. Fernando Moran spanyol külügyminiszter beszédében különleges politikai jelentőséget tulajdonított annak, hogy Madridiján több mint 30 külügyminiszter van jelen, miközben a világban „válság és feszültség van”. Megemlítette, hogy már október 25-én megkezdődik — éppen Helsinkiben — az európai leszerelési értekezlet előkészítése, amely 1984 januárjától új fóruma lesz a 35-ök véleménycseréjének. Az NSZK külügyminisztere, Hans-Dietrich Genscher „nagy árnyéknak” nevezte a délkoreai repülőgép esetét, de hangsúlyozta, hogy ez nem lehet kelet—nyugati probléma, hanem szükségképpen az egész nemzetközi közösség problémája, amely nem ismétlődhet meg. Pozitívan utalt Jurij Andropov legutóbbi nyilatkozataira, de a genfi szovjet- amerikai tárgyalásokkal kapcsolatban alapvetően Washing, ton nézeteit visszhangozta. Kívánatosnak mondta, hogy német földről soha többé ne induljon ki háború, valamint, hogy Európa, amely eddig sok nemzetközi konfliktus ösztönzője volt, a kedvező nemzetközi fejlődés forrásává váljék. A szerda délelőtti ülés utolsó szónoka, Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter elsősorban Madrid és az európai biztonság kötődésére hívta fel a figyelmet, kiemelte, hogy a madridi találkozó pozitív tényezője jelenünknek, . de új jrnpulzust ad a helsinki folyamat sokirányú folytatásához is. Kimutatta, hogy a madridi záródokumentumban sok olyan elgondolás testet öltött,- amelyet ez év januárjában Prágában a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének megbeszélésein rögzítettek. Chnoupek külügyminiszter szembeszállt azokkal, akik az enyhülést „epizódnak” tartják. akik a konfrontációt választják a tárgyalások helyett, vagy akár az öncélú párbeszédet á tényleges megegyezés helyett. A szerda délutáni ülésen, amelyen Genscher nyugatnémet külügyminiszter elnökölt, hat beszéd hangzott el. A küldöttségek szinte teljes létszámban foglaltak helyet az ülésteremben Andrej Gromiko beszédére való, tekintettel. A délutáni ülés első felében három szocialista ország — Lengyelország, az NDK, majd a Szovjetunió — külügyminisztere beszélt, ezután Írország, Ciprus és Törökország képviselője emelkedett szólásra. Az utolsó felszólalás török —ciprusi szóváltásba torkollott. A találkozóvá! kapcsolatos hír, hogy Reagan elnök azt az utasítást adta külügyminiszterének, George Shultznak, hogy Madridban a csütörtöki amerikai—szovjet külügyminiszteri talákozón semmi másról ne tárgyaljon, mint a koreai repülőgép katasztrófájáról és más, „emberi jogi” témákról. A szovjetellenes kampánynyal Washington néhány fonj.,11 a . ' , > ttjtr* • Fit: •> j. Pinochet nem hajlandó lemondani Chilei tiltakozási nap Ovi A chilei rendőrség kedd este vízágyúkkal szétvert egy tüntetést Santiago főutcáján, s letartóztatott több mint ötven személyt. A tömeg kőzáport zúdított a rendőrökre, éltette a meggyilkolt Allende elnököt, s kifejezte támogatását a Pinochet tábornok lemondásának követelésére csütörtökre meghirdetett nemzeti tiltakozási nap résztvevőinek. A Chilei Kommunista Párt — rejtekhelyen megtartott sajtóértekezletén — szintén támogatásáról biztosította az ellenzéki Demokratikus Szövetség által meghirdetett ötödik nemzeti tiltakozási napot. A Demokratikus Szövetség képviselői újból tárgyaltak Sergio Jarpa belügyminiszterrel a polgári kormányzáshoz való visszatérésről. A kommunisták értelmetlennek tartják a szélsőjobboldali diktatúrával való párbeszédet. Pinochet tábornok a svájci L’Illustré című folyóiratnak nyilatkozva ismét leszögezte, hogy még további hat évig hatalmon kíván maradni, és nem hajlandó politikai engedményekre. A Dolgozók Országos Parancsnoksága (CNT) szakszervezeti tömörülés kedden felszólította tagságát: vegyen részt a csütörtöki ötödik nemzeti tiltakozó nap tüntetésein. tos rövid távú stratégiai célját szeretné elérni. Az egyik a Pershing—2 rakéták ' és a manőverező robotrepülőgépek Európába telepítésének „biztosítása”, a másik az Egyesült Államok libanoni katonai beavatkozásának kiszélesítése anélkül, hogy eközben konfliktusba keveredne a nemzetközi békefenntartó erőkben részt vevő partnereivel, vagy a törvényhozással. Dr. Vérkonyi Péter megbeszélései A madridi találkozó záróülésén részt vevő külügyminiszterek kétoldalú ■ megbeszélésekre is felhasználják az adott alkalmat. Hazánk külügyminisztere, dr. Várkonyi Péter szerdán találkozott és megbeszélést folytatott Paavo Väyrynen finn, Hans van den Broek holland és Erwin Lane osztrák külügyminiszterrel. A szívélyes légkörű megbeszéléseken áttekintették a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit, a nemzetközi helyzet, továbbá az európai bjztonsági folyamat kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseit. | Palesztin konferencia Hoilai Imre beszéde i ~ j Genf beit szerdán, a palesz- i tin kérdés igazságos rendezésével foglalkozó ENSZ-érte- kezlét utolsó napján felszólalt Hoilai Imre, az ENSZ-közgyű- lés 37. ülésszakának elnöke. Beszédében rámutatott, hogy a ; palesztin kérdés már hosszú 'ideje a nemzetközi érdeklődés középpontjában áll, és ma is a közel-keleti válság olyan sarkalatos pontja, amelynek rendezése nélkül elképzelhe- : teilen a térség tartós békéje. Egyebek között kijelentette: kórunk realitása, hoev egyet- jljen nagyobb horderejű nem- zetkozi válság sem oldható meg a két nagyhatalom megállapodása nélkül, miként az is elengedhetetlen, hogy a nemzetközi vitákat kizárólag békés eszközökkel rendezzék. Honecker fogadta Kulikov marsallt Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, államfő szerdán baráti megbeszélésen fogadta Viktor Kulikov marsallt, a Varsói Szerződés tagállamai, egyesített .fegyveres erőinek főparancsnokát. A megbeszélésen á jelenlegi katonapolitikai helyzetről és a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek' együttműködéséről Volt szó. Parlamenti szavazás a rakétatárgyclásokról Pozitív holland válasz A holland parlament kedden pozitívan válaszolt arra az indítványára, amelyet Jurij Adropov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Pravda számára adott legutóbbi nyilatkozatában terjesztett elő. A Demokraták—66' Ipáit áj- tál benyújtott, többségi sz-vf vazattal elfogadott, de' nem kötelező erejű határozati javaslat sürgeti a holland kormányt: szólítsa fel Washirtgi tont arra, hogy a genfi szovjet—amerikai tárgyalásokon — a szovjet kormány javaslk'- tának megfelelően —, vegjje Brit Munkáspárt — szakszervezetek Felülvizsgálják a viszonyt A brit szakszervezetek kongresszusa szerdán Black-, poolban elhatározta, hogy felülvizsgálja a Munkáspárthoz fűződő viszonyát. A szakszervezetek döntő többsége a Munkáspárt társult tagja. Kettejük között intézményes, az első világháború óta törvényben is rögzített kapcsolat van. A Munkáspárt anyagi eszközeit zömmel a szakszervezetek teremtik elő, és a pártvezér megválasztásában is nekik van a legnagyobb súlyuk. A szerdal határozat, amelyet a baloldal hevesen támadott, nem szakítást, csupán felülvizsgálatot helyez kilátásba, de ebben a minőségében is példa nélkül döntés. Lényegét tekintve találkozik a konzervatív kormány — és más politikai pártok — ama törekvésével, hogy „leválasz- szák” a szakszervezeteket a Munkáspártról. A baloldal az ügyet a TUCCsak rövi PRÁGÁBAN kegyeletes ünnepségen emlékeztek meg Julius 's'ucik halálának negyvenedik évfordulójáról. A kimagasló antifasiszta újságírót 1943. szeptember 8-án gyilkolták meg a hitleri. megszállók. NICOLAE CEAUSESCU, az ÉKP főtitkára, román elnök meghívására szerdán Bukarestbe érkezett Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke. WEINBERGER amerikai hadügvm'niszter szerdán Salvadorban megtekintette az amerikai katonai kiképzők munkáját és szemlét tartott katonai létesítményekben. A hadügyminiszter a New Jersey amerikai hadihajó fedélzetén megbeszélést folytat a salva- dori hadügyminiszterrel. A NICARAGUÁI kormány tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát a somozista zsoldosok és a hondurasi katonák űjabb agressziós cselekedeteiről. A Világszervezethez kedden intézett üzenet emlékeztet rá, hogy a Nicara- gua-ellenes cselekményeket támogatja az Egyesült Államok, és hogy ez a politika a legutóbbi napokban is számos áldozattal járt, ban kirajzolódó „jobboldali fordulattal”, a TUC — nem szükségképpen jobboldali —, vezetői a realizmus igényével magyarázzák. figyelembe a brit és a francia közepes hatótávolságú rakétákat is. Bár a holland koalíciós kormány. szerint a szovjet javaslat elfogadhatatlan, a keddi vitában Hans van der Broek külügyminiszter kijelentette: „egyetértek azzal, hogy a brit és a francia .rakétákat . vala- P)jkép.p£ty, valamikor, valamilyen Éprurpon vegyék számításba”.' Buenos Aires r ::Befejeződött a pártkongresszus Az Argentin Kommunista Párt kedden Buenos Airesben véget ért kétnapos rendkívü'i kongresszusán a küldöttek határozatot fogadtak el arról, hogy a párt az október 30-ara kiírt általános választásokon a peronista Juszticialista Párt elnök- és alelnökj elöl tjeit támogatja. A kongresszus Ismét Athos Favát választotta az Argentin Kommunista Párt főtitkárává. Szélesedik a libanoni konfliktus A francia erők beavatkozása Szerdán délután kiújultak a harcok a. libanoni főváros peremkerületeiben. Bejrút muzulmánok lakta negyedeit tüzérségi támadások. érték. A nyugati városrészben — ahol, muzulmánok élnek — a harcokkal egy időben időzített bomba robbant az egyik mecset közelében. A bejrúti rádió szerint sokan meghalta«, vagy megsebesültek. A Libanonban állomásozó francia haderők parancsnoksága közölte, hogy szerdán aknalövedékek csapódtak a fővárosban lévő francia állásokra. A DPA hírügynökség jelentése szerint Charles Hernu francia hadügyminiszter délután „megtorló csapásokat” rendelt el a drúz fegyveresek állásai ellen.- A Bejrút közelében horgonyzó „F och” repülőgép- anyahajéról nyomban francia' bombázók szálltak fel és megkezdték a fővárostól keletre lévő drúz állások bombázását. Az amerikai parancsnokság szintén arról számolt fce, hogy szerdán lövedékek robbantak a tengerészgyalogosok repülőtér melletti állásaiban. A Bejrútban tartózkodó amerikai katonaság ilyen ürügyekkel az elmúlt napokban többször is beavatkozott a keresztény milicisták és a drúz fegyveresek közötti harcokba mégpedig, a jobboldali keresztény erők oldalán. ABC amerikai televíziós társaság riportere azt jelentette, hogy az amerikai katonaság felkészült a Bejrúttól keletre eső övezetek tömeges ágyúzására. A CBS riportere Úgy értesült, hogy hamarosan a libanoni főváros közelébe vezénylik a New. Jersey amerikai sorhajót és -a • Pentagon terveket .dolgozott ki újabb kétezer tengerészgyalogos Li- banpnba küldésére. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerdán felszólította á Libanonban szemben álló feleket, hogy azonnal kössenek hatékony tűzszünetet. A Nemzetközi Vöröskereszt szóvivője szerdán Genf ben tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy a libanoni hegyvidéken tízezrével hajléktalanná vált lakosok helyzezte egyre súlyosabb és sebesültek sokasága vár sürgős elszállításra. Hozzáfűzte: a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és a libámmá Vöröskereszt együttes erőfeszítései eredménytelenek mxzváltak, mivel az életbeléptetett tűzszünet! megállapodásokat eddig minden esetben megsértették. Teherán Merénylet Két francia állampolgárságú nő könnyebben megsérült abban a pokolgépes merényletben, amely szerdán , - délelőtt történt o teheráni francia nagykövetség közelében. A hírt a hivatalos iráni hír- ügynökség jelentette. Egy névtelen telefonáló közölte az AFP francia hírügynökség te*, heráni irodájával, hogy a merényletét az Orly-csoport elnevezésű örmény terrorszerve- zet tagjai követték el. A Béke világtanács nyilatkozata A repülőgépügyfeiíményei Az ENSZ Biztonsági Tanácsának keddi ülésén szerda; estig — magyar idő szerint 22 óráig — elnapolták a vitát a dél-koreai repülőgép ügyében. Eddig nem terjesztettek elő semmiféle határozattervezetet. A dél-koreai repülőgép behatolása a Szovjetunió légterébe és egy amerikai kémre- pülőgép egyidejű jelenléte a térségben olyan provokációs jellegű cselekmény, amely az egyébként is ingatag nemzetközi helyzetben a béke ügyére nézve súlyos következményekhez vezethetett volna, hangsúlyozta a Béke-világta- nács Helsinkiben kiadott nyilatkozata. A Béke-világtanács mély nyugtalanságának adott hangot Ronald Reagan amerikai elnöknek az ügy kapcsán elhangzott kijelentései miatt. Az amerikai elnök hivatalos pyllatkozátaj, ’ és .azok a 'próbálkozások, hogy szankciókat hozzapak á Szovjetunió ellen, megszakítsák vele á gazdasági és kulturális kapcsolatokat, a nemzetközi' feszültség további éleződésével ’lényegétnek. Nem szabad megegedni — szögezte lé a nyilatkozat —, hogy ezt az incidenst szándékosan az európai atomfegyverzet korlátozásáról most felújított tárgyalások aláásására és a békemozgalom gyengítésére használják fel. A légifórgalmi társaságok pilótáinak nemzetközi szövetsége (IFALPA) kedden, a hattagú igazgatótanács rendkívüli ülése után a Szovjetunióba induló légijáratok hatvannapos bojkottálására szólította fel tagszervezeteit. IZRAEL ÁTCSOPORTOSÍTOTTA dél-libanoni érőit. Most kisebb területet tart megszállva, mint korábban, de ennek az érintettek közül senki sem örül igazán,' különös módon a legkevésbé a libanoni kormány, de a kormánynak hadat üzent drúzok sem ujjongtak. Libanonban ugyanis most mindenki azt várja, hogy véres „számlarendezés” következik azon a területen — a Suf-hegységben — ahonnan az izraeli erőket hátrább vonták. A libanoni kormány minden kezébe kerülő területen le akarja fegyverezni a milíciákat — a Suf térségében, ez elsősorban az drúz és a síita fegyveresekre vonatkozik —, és végeredményben helyre akarja állítani a régi rendet, amelyben a kulcspozíciók a nyugatbarát keresztények kezében voltak. De a drúzok talán még jobban tartanak attól. hogy a keresztény-falan- gista fegyveresek — akiket a közülük való Dzsémajel elnöknek eddig nemigen sikerült megfegyelmeznie — még hamarabb is megkezdik a mohamedán területek ..pacifikálását”. A drúzok ezenkívül követelik az amerikai tengerész- oyalogosok távozását, mert ú?v látják, hogy az amerikaiak ellenfeleiknek asszisztálnak. Közvetlenül ezek miatt az ellentétek miatt nem sikerült előzetes egyezséget e'érni á terület sorsáról, mielőtt az izraeli csapatok kivonultak onnan.m JreyziT BMW PÓTHÁBORÚ Ám Libanonban mindig az a döntő, hogy mi húzódik meg a háttérben, s ott ezúttal is nagyobb gondok tornyosulnak. A szíriai csapatok 1976-ban az akkori libanoni kormány kérésére, az Arab Liga hozzájárulásával a falangisták támogatására jöttek nagyobb számban Libanonba. Akkoriban ú^y tűnt. hogy a libanoni mohamedán baloldal, élén a drúzokkal, a PFSZ támogatásával a maga javára billenti a libanoni erőegyensúlyt. Az arabközi nézeteltérések miatt ez a kilátás nyugtalanította a szíriai vezetést. A szíriai döntőbíráskodás nyomán a libanoni polgárháború gyakorlatilag patthelyzettel végződött — ám a harcok folytatódtak. Ezután Szíria már mindén alkalommal a libanoni mohamedánok és a palesztinok pártját fogta a falangisták későbbi egyensúlybontó törekvéseivel szemben, annál is inkább, mert Izrael mind nyíltabban segítette a falangista-kereSztény miliciá- lest ■ t r SZÍRIÁNAK ÉRDEKE, hogy nyitva tartsa e „második frontiát” Libanonban Izraellel szemben, miután a golani front. az 1974-es csapatszétválasztási egyezmény folytán érinthetetlenné dermedt. Szíria az általános rendezés reményében ment bele az 1974- es megállapodásba, ám utóbb Egyiptom magára hagyta, Izrael pedig hallani sem akar az 1967-ben elfoglalt Golan-ma- gaslatok visszaadásáról. A libanoni front, jelenleg Szíria aduja arra az esetre, ha egyszer mégis komoly tárgyalásokra lehetne késztetni Izraelt. Ez a libanoni mohamedánok és a palesztinok érdeke is, akik Szíria nélkül nem áll- hatnának meg a falangista, izraeli és — most már — amerikai katonai nyomással szemben. A szíriai erők libanoni jelenléte tette lehetővé, hogy a PFSZ az utóbbi években folytathatta fegyveres harcát is Izrael ellen „nyitva tarthatta” a frontot. Éppen ezt a libanoni második frontot — és vele a libanoni palesztin jelenlétet — akarta felszámolni, megszüntetni a tavaly júniusi izraeli invázió. S ha ez a cél közvetlenül megvalósíthatatlannak bizonyult is. akkor legalább Izraelek is marad „pótaduja” Szíriával szemben — s ez nem más, mint Dél-Libanonrak ezentúl is izraeli megszállás alatt maradó része, A most kiürített területek sorsa bármi is lesz — a zűrzavaros helyszíni jelentések tanúsága szerint az egyik irányba az amerikai tüzérséggel támogatott libanoni kormányerők és a falangisták nyomulnak előre, a másik pedig szíriai támogatással a drúz fegyveresek, s mindketten afelé, amerre az ellenfél gyen. ge pontjait sejtik —, a robbanékony helyzet megváltozására ilyen körülmények között egyhamar nem lehet számítani. Legfeljebb a polarizálódás lesz valamelyest élesebb: Szíria a napokban nyiltan szakított a libanoni kormánnyal és kérte az Arab Ligát, hogy Egyiptomhoz hasonlóan Libanont is közösítse ki az Izraellel való egyezkedése miatt. A libanoni falangisták pedig átmeneti nézeteltérések után most ismét nyíltan izraeli támogatásért folyamodnak, a kormány számit az amerikai csapatokra is, és kérte, hogy az Arab Liga egyértelműen • vonja vissza a szíriai csapatok 1976-ból datálódó libanoni megbízatását. MINDETTŐL AZONBAN csak az áldozatok száma nő tovább Libanonban, és amíg p szíri'ai és palesztin érdekeket semmibe vevő: Egyesült Államok, a vele szövetséges arab országok és Izrael továbbra is arra kényszerítik Szíriát és á PFSZ-t, hogy Libanonban vívják harcukat a Golanért és Ciszjordániáérfc,' még a reménye is elvész annak, hoev Libanon valaha ismét egységes egész legyen. m. Gr.