Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-18 / 221. szám

'xMihm 1983. SZEPTEMBER 18., VASÄRNAP Mária hadnagy Egy bátor pécsi leány — Szommer Mária — 1848 szeptemberében beállt ka­tonának a honvédseregbe, hogy karddal és puskával harcoljon a Magyarország­ra betört császári csapatok ellen. Apja jómódú gomb­kötő mester volt, őmaga színésznőként járta a váro­sokat és a falvakat. Kos­suth felhívására jelentke­zett hcnvédnak, természe­tesen férfiruhában és férfi álnéven. A Nyári Lajos ne­vet vette fel. A 135 évvel ezelőtt tör­téntekre Bezerédy Győző helytörténész derített fényt. A megyei levéltár iratai között rábukkant egy 1850- ben kelt rendőri jelentésre, amely a rebellis Szommer Mária ügyével foglalkozik. Ebből az derül ki, hogy a fiatal nő hősies helytállá­sával hadnagyi rangot szerzett, Komárom várá­nak egyik tisztje lett, ott érte a szabadságharc bu kása is. Komárom kapitulációja­kor a többi várvédővel együtt kegyelmet nyert és utána hazalátogatott Pécs­re. Jellemző a bátorságára, a szinte már kihívó vak­merőségére, hogy honvéd­tiszti egyenruhában jelent meg a császáriak által megszállt városban. Ekkor figyeltek fel rá a hatóságok és a rendőrségi irat is a szüleinél tett látogatásával kapcsolatos. Szommer Má­ria későbbi sorsa ismeret­len, valószínűleg elhagyta hazáját, s mint a szabad­ságharc sok más résztve­vője, a külföldi emigráció tagja lett. A pécsi Mária hadnagy történetének felfedezése — a kuriozitásán túlmenően — helytörténeti szempont­ból fontos tény. Azt bizo­nyítja, hogy a zömmel né­met polgárok lakta, s emiatt császárhünek tekin­tett városban sokan a for­radalom és a szabadság- harc pártján álltak. Ezek 'egyike volt a német csa­ládból származó leány. Rádiófigyelő A VEZETÉS színvonalá­ról, hatásosságáról, vagy ép­pen gondjairól szólt a Rádió­napló csütörtöki műsora. Nem festett szívderítő képet a je­lenlegi állapotokról. A ripor­tok, valamint Szikszai Bélá­val, az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezető-he­lyettesével és Héthy Lajos szo­ciológussal, a Munkaügyi Ku­tató Intézet igazgatóhelyette­sével folytatott beszélgetések sok tanulsággal szolgáltak. Azt bizonyították, jó néhány, a ve­zetés színvonalát erősítő intéz­kedésre lenne sürgősen szük­ség ahhoz, hogy e téren is megfeleljünk az igencsak meg­növekedett követelményeknek. Különösen napjainkban nélkü­lözhetetlen a kezdeményező, az újra gyorsan fogékony, válta­ni és vátoztatni tudó vezető. A vezetői gárdának jelentős része képes alkalmazkodni a feladatokhoz, válaszolni a köz- gazdasági kihívásokra. Ám nem kevés azoknak a száma sem, akik képtelenek a meg­újulásra. Részben tudásuk, másrészt maradi magatartásuk miatt. Egy részük nem érti, nem képes követni a gazdasá­gi mechanizmust. Hasonlóan hátráltató tényező, hogy több­ségük vállalkozásra alkalmat­lan ember, fél minden újdon­ságtól, mert attól tart, hogy képtelen a rohanással lépést tartani, vagy azért, mert pá­lyafutása alatt azt tapasztal­ta, hogy a szürkéknek terem babér. Azoknak, akik nem járnak egyéni utakat, akik fö­lülről várnak iránymutatásra. További veszélyforrás, hogy a ma és a holnap kevés szá­mú fiatal vezetőjét a mai irá­nyítók választják ki — s for­málják saját képmásukra. Számos tapasztalat, felmérés bizonyítja azt is, hogy nincs nagy becsülete a vezetői posz­toknak. A fiatalok, a vezetés­re legalábbis potenciálisan al­kalmas, megfelelő képzettség­gel rendelkezők jó része irtó­zik a megbízatástól. Egyrészt azért, mert vezetni roppant fe­lelősséggel jár, másrészt oly­kor sem anyagi, sem erkölcsi élőnyöket nem jelent. Mihancsik Zsófia és Szalay Zsolt összeállítása alapos, át­fogó képet adott. Tényfeltáró riportműsor volt. Legfeljebb azt hiányolhatjuk, hogy nem nyitott távlatokat, keveset mu­tatott meg a követendő útról. Ezt azonban aligha vethetjük éppen a szerzők szemére. A KIÜT KEZDETÉN. Ez a műsor jó néhány ezer Pest megyében lakó ember számá­ra szólt húsbavágó gondokról. Nemcsak azért, mert Vácott működik az Egyesült Izzó egyik legkorszerűbb — mégis veszteséges — gyára, hanem azért is, mert az újpesti köz­ponti üzemekben dolgozók je­lentős része bejáró. Sokan kö­zülük izzós dinasztiák tagjai, akik szüleiktől tanulták meg a ragaszkodást, az együtt sírni, együtt nevetni hitvallását. Az Izzó ugyanakkor vala­mennyiünk gyára is, a magyar ipar reprezentánsa, büszkesé­ge — volt. Vissza lehet-e nyer­ni az elveszett pozíciókat, a sokszoros támogatásban része­sült nagyvállalat képes lesz-e végre talpra állni, még min­dig jól csengő nevéhez híven gazdálkodni? A megújító szándék termé­szetesen mit sem ér a múlt hibáinak, tévedéseinek alapos elemzése nélkül. A vállalat je­lenlegi vezetői minden bizony­nyal elvégezték ezt a számve­tést, bár e műsorban nem tel­jes igénnyel tárták fel a gon­dokat. Arról azonban esett szó, hogy vízfejjé, nehezen irá­nyítható, bonyolult szervezet­té növekedett a sok-sok pesti és vidéki gyár. Számos kiváló képességű szakember mondott búcsút az elmúlt években, mert elege lett az egy helyben topogásból, a minden újtól el­zárkózásból. Mégis azt kell mondanunk, jó esélye van az Izzónak a talpraálláshoz. S nemcsak az újra elnyert állami-társadalmi támogatás miatt, hanem azért is, mert a hatalmas gyárban még mindig annyi tudás, szak­mai tapasztalat halmozódik fel, amellyel ha él a nagyüzem — ha csodákra nem is, de — eredményességre képes lehet. Domány András riporter mű­sora tanulságos, érdekes volt. Cs. A. Út a semmibe Terroristák és terrorizmus M egdöbbentő az a névsor, amelyet Tatár Imre leg­újabb könyvében felso­rakoztat, hogy kik lettek az utóbbi években a terroristák, illetve a terrorizmus áldozatai, s hogy kik ellen próbáltak merényletet elkövetni, köztük Ronald Reagan és a pápa el­len. A megdöbbenés az egy­szerű ember számára is lélek- zetelállító, hiszen a képernyő segítségével maga is részesévé válik egy-egy ilyen borzalmas pillanatnak. Emlékezzünk csak: a tévé elénk vetítette II. János Pál pápa tekintetét, amikor a török merénylő go­lyói 1981. május 13-án a Szent Péter-templom előtt el­találták. Felidézhetnénk még képeket, eseményeket, mint ahogyan teszi Tatár Imre, aki a szó erejével eleveníti meg a történteket. S egyben kutatja a terrorizmus lélektanát is. Kik azok az emberek, akik a terrorizmus eszközéhez nyúl­nak? Miért teszik azt, amit tesznek? Miért ölnek hideg el­szántsággal, vállalják az ül­döztetést, a társadalmi meg­vetést, ezt az egyáltalán nem könnyű életet? Van-e egyálta­lán terrorista embertípus? A kérdések özönét teszi fel a szerző és azokra könyvében megpróbál válaszolni, utána­eredve a történelmi esemé­nyeknek. Ahogyan a kötet bevezetőjében megfogalmazta a terrorizmus lényegét, amely nem más, mint egyes szemé­lyek, kis csoportok fegyveres erőszakot alkalmazó politikai jellegű tevékenysége. De miért öltött a terrorizmus nemzetkö­zi méreteket? A technika fej­lettsége, a közlekedés gyorsa­sága, a világ összezsugorodása elősegítette, hogy egyes politi­kai csoportok vagy bandák így próbálnak zsarolni, enged­ményeket kikényszeríteni. Minden esetben a hátteret Igyekszik megrajzolni, akár a pápa merénylőjéről ír, akár a fekete internacionáléról. Ku­tatja az okokat, a körülmé­nyeket, az események mögé láttat. Elmeditál azon is. hogy kik állhatnak a terroristák mögött, kik azok, akiknek ér­dekük a terrorizmus? Honnan van a pénz? Vegyük csak a Vörös Brigádok terrorszerveze­tet. Minden tagja évi harminc­ezer nyugatnémet márkának megfelelő összegbe kerül, eny- nyit emészt föl a lakbér, a koszt, az öltözködés, az egyé­ni lőfegyver és a zsebpénz. Egy ötszáz fős földalatti csoport szokásos önköltsége évente 15 millió nyugatnémet márka, számította ki egy szakértő. Kik teremtik elő ezt a renge­teg pénzt? A titok nyitjához közelebb kerülünk, ha elolvassuk Tatár Imre könyvét, aki már koráb­bi műveiben is a külpolitikai kérdések nem egy csoportját dolgozta fel. Most is a nemzet­közi összefüggéseket keresi, megkísérli a bepillantást abba a homályos világba, amely jel­lemző a terrorizmusra. Nyil­ván, hogy bizonyos imperia­lista körök, nemzetközi szö­vetségek állnak a terroristák mögött, s megpróbálják meg­félemlíteni a világot, az em­bereket, vagy egyszerűen így akarnak, feltűnni, de legtöbb esetben megbízatást teljesíte­nék, akik pénzért cselekszenek, míg a megbízóik a.homályban maradnak. B onyolult az egész terroriz­musügy, nem olyan egy­értelmű erre a válasz, mindenesetre azt megtud­juk a könyvből, hogy a ter­rorizmus a huszadik század terméke, olyan vonásokkal, amelyek csak a mi korunkra jellemzők. Növekszik a fe­szültség, az ingerültség a mo­dern társadalmakban: nő egy­részt az agresszivitás, másrészt a tompa közömbösségre való hajlam. Valószínű, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy ko­runkban ennyire terjed a tér rorizmus. Jelzi ezt az az álla' pót, ami Nyugat-Európában és Észak-Amerikában tapasztal­ható, a többi között a kábító­szerfogyasztás terjedése, az al­koholizmus, mint a passzív lá­zadásnak, a reménytelenség­nek a megnyilvánulása. Jel­lemző még a bűnözési hullám. Persze egyéb okok is közre­játszanak terjedésének. A könyvet, amelyet a Kos­suth Könyvkiadó gondozott, érdekes képek teszik még szemléltetőbbé. Gall Sándor Mi lesz veled, Szentendrei nyár? Gazdaság, közérzet, kultúra Tágítani — térben és időben címmel, augusz­tus 31-i számunkban jelent meg Molnár Zsolt cikke a Szentendrei nyár idei kínálatáról. Az írás nemcsak a jelennel foglalkozott, szóvá tet­te: hogyan lehetne az egyéni és közösségi érde­keket még inkább a vendégjárás, a kulturális kínálat szolgálatába állítani. Felvetette a feszti­vál gondolatát Budakalásztól Visegrádig, s arra ösztönzött: kerüljön sor minél előbb olyan össze­gezésre, amely az eddigi hagyományok fi­gyelembevételével lehetőséget teremt a nyári programok eddigieknél egységesebb irányítására, megvalósítására. Az írással kapcsolatban több hozzászólás érkezett. Ezúttal Balogh László fes­tőművésznek és Tóth Bélának, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának a véleményét adjuk Közre. Következetes műsorpolitikát! A Pest megyei Hírlap au­gusztus 31-i számának a Szent­endrei nyárral foglalkozó cik­ke, a végén kívánatosnak tart­ja a nyári rendezvényeket fesztivállá fejleszteni. Ehhez a kitételhez szeretnék néhány észrevételt tenni. Ismeretes, hogy a rendezvé­nyek immár több mint két év­tizedre nyúlnak vissza. Az utóbbi évek néhány túlmére­tezett rendezvénye azonban erősen próbára tette a város teherbíró képességét. A város művelődési szakem­berei évek óta a korábbiak ta­pasztalatait igyekeznek hasz­nosítani oly módon, hogy egy- egy nyári rendezvénysorozat határozott jelleget, arculatot kapjon. Ebbéli igyekezetük csak részben sikerült. Az előre egyeztetett műsorterveket a Teátrum későn bejelentett programjával felbarította, s az ugyancsak korábban lekötött együttesek pedig több_ alka­lommal lemondták fellépésű, két., Ilyen körülmények között tessék következetes műsorpoli­tikát folytatni, helyi érdekeket képviselni! Mindehhez hozzá­jött az a száznyolcvan fokos fordulat a könnyű műfaj felé (nemcsak helyi tünet), amiért ismerve a város kulturális ér­tékeit, a lapnak igazán nem illene lelkesednie. Tudvalevő, a kultúrában a nézőszám for­dítva arányos a kvalitással. Több ízben bebizonyosodott, hogy Szentendre a túlmérete­zett fesztiváljellegű rendezvé­nyek tartására nem alkalmas. Célt téveszt minden ilyen kí­sérlet, hiszen figyelmen kívül hagyja a kisváros legfőbb vonzerejét, hogy in.tim és em­berszabású! A műsorpolitika kialakításánál elsőrendű szem­pont legyen, mi az, amivel Szentendre — kulturális érté­keihez méltóan — országos ér­deklődésre tarthat számot, amit csak itt láthat, hall­hat az érdeklődő, amire jellege predesztinálja. Ma­holnap úgy tűnik, hogy a nem csekély anyagi támo­gatással, társadalmi össze­fogással, igyekezettel létreho­zott Szentendrei nyár igazi ha­szonélvezői a gombamódra szaporodó souvenirárusok lesz­nek ... A Fő téren, a város legláto­gatottabb pontján két hónapig — az idegenforgalmi szezon kellős közepén — látható túl­dimenzionált tákolmány (Teát­rum nézőtere) agyonvágja a páratlan szépségű épületegyüt­tes látványát. Pedig a kezdet kezdetén éppen ezért válasz­tották a Fő teret a játékok színteréül — hiszen ide nem is kell díszlet felkiáltással. Az­óta az évről évre elburjánzó díszletek között bukdácsolnak a turisták ezrei, megkeserítve az itt lakók és az üzletek éle­tét. Balogh László Megújulni a városért! A vitaindító cikk egységes koncepciót, az egyetemes érté­kek felmutatását igénylő gon­dolataival messzemenőkig egyetértek. Szentendre veze­tőit, kulturális életének irányí­tóit naponta foglalkoztatják a nyári program megújításának, felfrissítésének gondolatai, s nemcsak hivatalos, hanem ma­gánbeszélgetések gyakori té­mája is a hogyan tovább kér­dése. Az alapelv, amelyet megíté­lésünk szerint a jövőben kö­vetni kell. s erre Molnár Zsolt cikke már címében is felhívja a figyelmet, a kínálat térben és időben történő bővítése. Mert semmi sem indokolja, hogy a nyárból csak egy hónap jelentse az igazi, a szentendrei nyarat; mert bebizonyosodott, hogy a kétmillió látogató két­harmada nem egy hónap alatt, hanem három-négy hónapra elosztva érkezik a városba. S a turisták egy része nemcsak az országban egyedülálló mú­zeumi kínálatért, a hangulatos T űzzománc-kompozíció kisvendéglőkért jön a városba, hanem más, egyéb kulturális kínálatból is meríteni szeret­ne. Ezt a mást pedig csak egy hónapban kínálni vétkes köny- nyelműség lenne. Sőt, tovább vinném a gondolatsort: a jö­vőben a kulturális program szervezésével párhuzamosan kell biztosítani a kereskede­lem, a köztisztaság nyári ösz- szehangolt menetrendjét is. Meggyőződésem ugyanis — amit a cikk is érint —, hogy a helyi lakosság nem a láto­gatók miatt fejezi ki gyakran ellenérzéseit, hanem azért, mert valahol, valakik nem jó' szervezték meg a kereskedeler folyamatos áruellátását, nen készültek fel megfelelően a közterületek tisztántartására. Ám ha nincs biztosítva a rend, a megfelelő kínálat, akkor so­kakban csak ellenérzéseket vált ki a megnövekedett ide­genforgalom, a gazdag kultu­rális kínálat. Gazdaság, közérzet, kultúra összefüggésében gondolkodva, ezek kölcsönhatásaival szá­molva tervezhetjük csak meg eredményesen az elkövetkező évek szentendrei nyári feszti­váljainak programját. A szent­endrei városi takács a kultu­rális program egysége érdeké­ben a Pest megyei Művelődé­si Központot és Könyvtárat bízta meg az elkövetkező évek előkészítő, szervező és lebo­nyolító munkájával. E kérés­nek megfelelően már augusz­tusban megkezdődött a jövő évi program körvonalainak a kialakítása. Az elképzelések lényege az, hogy a korábbi évek jó hagyományainak fenn­tartása mellett olyan sajátos kulturális kínálatot kell kiala­kítani, amely Visegrádtól Bu- dakalászig a helyi lehetőségek feltárására épít, amely mesz- szemenőkig szem előtt tartja a minőség-kínálat követelmé­nyét. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a helyi lakosság ismere­teire nagyobb figyelmet fordít­sunk, hogy érdekeltebbekké tegyük őket a nyári rendezvé­nyek lebonyolításában. Kulcskérdésnek érezzük azt is, hogy mennyire sikerül el­képzelésünket elfogadtatni a nagy idegenforgalmi hivata­lokkal, hogy megéri-e nekik szervezni a látogatókat Szent­endrére? Mert valószínű, hogy Szentendre mindaddig csak mellékes kínálat marad a fő­város szomszédságában, amed­dig nem lát az idegenforgalom szervezője is fantáziát a kí­nálatban. Erről pedig nekünk, a program szervezőinek kell gondoskodnunk. Szentendre többre képes, mint amit az elmúlt években nyújtott. Terveink között sze­repel, hogy az amatőr színját­szók számára forgatókönyvíró­pályázatot hirdetünk, s a leg­jobbaknak bemutatkozási lehe­tőséget biztosítunk. A kiírás egyetlen követelménye, hogy a város hangulatához illeszkedő színvonalas irodalmi, zenei produkciók szülessenek. Az idén a legszínvonalasabb rendezvényeink — sokak vé­leménye szerint — a Barcsay- gyűjtemény udvarának jazz- és folkzenei műsorai voltak. Sze­retnénk ezt az utat folytatni, tovább gazdagítva a zenei programokat. S milyen jó len­ne — ez egyelőre csak óhaj a részünkről —, ha a Fő tér han­gulatos házaiban működő üz­letek este is nyitva tartanának, 'a profiljukat úgy lehetne ki­okítani, hogy a hazai és kül­dői vendég is megtalálja ér­deklődése tárgyait. Öhaj ma még az is, hogy a Teátrum te­ret csúfító, monstrum nézőtere ne éppen a város leghangula­tosabb épületegyüttesének a látványát zúzza tönkre, ezrek bosszúságát kiváltva ezzel. Azok, akik felelősek hazánk e kicsiny ékszerdobozának nyá­ri kulturális kínálatáért, ké­szek arra, hogy e megújulás már jövőre kézzel fogható le­gyen. Tóth Béla Az idén először: pályakezdőknek is Tudományos továbbképzés Tanévkezdésre avatták fel Veresegyházon az általános iskolá­ban Fábián Dénes festőművész tűzzománc-kompozícióját. A mű alapgondolatát egy XVIII. századbeli történet adta: 1794- ben kigyulladt a veresegyházi iskola, de Fabrícius József ta­nár az égő romok közül sorra mentette ki a gyerekeket, majd amikor az utolsó is biztonságba került, egy lángoló gerenda ha­lálra sújtotta. E hősies cselekedetnek állított emléket a mű­vész Barcza Zsolt felvétel* A közelmúltban a hazai egyetemeken, kutatóintézetek­ben és egyéb kutatóhelyeken megkezdték munkájukat az új rendszerű tudományos tovább- i képzésre felvett szakemberek. | A tudományos minősítő bizott­ságtól kapott tájékoztatás ■ szerint: az aspirantúra és a 1 tudományos ösztöndíjas gya- . kornoki rendszer helyébe lépő új továbbképzési forma — amelyre 677 szakember nyúj­totta be pályázatát — abban különbözik a korábbi rend­szertől. hogy o jelentkezők fel­vételéről, több tényező alap­ján, megalapozottabb mérle­gelés után döntenek. A foko­zottabb követelményeket jel­zi. hogy a felvételi vizsgán kí­vül a pályázók egyetemi dip­lomájának eredményét, ide­gennyelvtudását, tudományos publikációit is figyelembe ye- szik. azaz nem a pillanatnyi teljesítményt, hanem egy hosz- szabb időszak munkáját vizs­gálják. Első alkalommal je­lentkezhettek pályakezdők, számuk 281, a már több éve dolgozó pályázóké pedig 395 volt. A felvételi vizsgán 638-an jelentek meg, közülük 389 szakembert vett fel a Tudomá­nyos Minősítő Bizottság: 250- en központi ösztöndíjasként, 9-en intézmények által alapí­tott ösztöndíjjal vesznek részt a továbbképzésen. A levelezők — számuk 130 — jelentős sza­badságkedvezményt kapnak, ez évente a 4 hónapot is elérheti. A képzési idő három év, tanul­mányaik során a résztvevők több vizsgát tesznek, s disz- szertációt írnak az általuk vá­lasztott témában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom