Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-17 / 220. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1983. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT r Egy életmű újabb adatai Teljes szívvel, egész emberként Körösfői-Kriesch Aladár a századforduló magyar képzőművészetének egyik érdekes, a gödöllői szecessziónak vezető mestere volt. Székely Berta lan növendékeként a Parlamentben és a Zeneakadémián ma is látható nagyméretű freskókat és tábla képeket festett, az angol preraffaelizmust a kalotaszegi népművészet festői ötvözésével folytatta. Lyka Károly a gödöllői tevékenységében az itáliai Cennini örökségét is kimutatta, s Körösfői-Kriesch Aladár bútoraiban „sajátos magyar formarendet” érzékelt. A Székely Bertalan—Körösfői váltás után a szadai festői központ Gödöllőre került, ahová a falfestményeket, gobelinokat, mozaikokat és iparművészeti tárgyakat tervező alkotó 1901-ben költözött családjával. Öt és Nagy Sándort tartja ma is a magyar művészettörténet a gödöllői szecesszió két legnagyobb alakjának, a triumvirátus tagja a nemrégen elhunyt Remsey Jenő. Próféta Tál Mihály szobra Beszélgetés az Urbanisztikai Társaság főtitkárával Városainknak felszabadulás utáni nagyarányú fejlődése megannyi szép eredmény mellett nem egy ellentmondást is létrehozott. Így például azt, hogy a nagy megújítási folyamatban nem eléggé törődtünk a régi városkép megőrzésével, a régi és az új épületek összhangjával. Ma már túl vagyunk azon, hogy a városfejlesztést látványos bontásokkal és kizárólag új lakótelepek építésével képzeljük el. Törekszünk arra, hogy a múlt értékeit megtartva formáljuk tovább településeinket. Erről beszélgetünk Barna Gáborral, a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkárával. Amilyennek látták Polónyi Péter nagyszabású tanulmányban gyűjtötte össze azok eszmefuttatásait, akiknek számottevő emlékeik voltak, vannak a gödöllői szecesszió művészeiről. Ebből a kötetből kiderül, hogy Barcsay Jenő úgy véli, a magyar szecesszió, Körösfői és Nagy Sándor tevékenysége esztétikai minőségben túlhaladja az osztrák festők teljesítményét. Kriesch Margit, Körösfői lánya említi emlékezésében, hogy édesapja a gödöllői szövőműhely vezetője volt, s ez — szintén az ő vezetésével — az akkori Iparművészeti Iskola tanműhelye lett. Polónyi Péter kérdésére Remsey Jenő, a gödöllői szellemet s benne Körösfői-Kriesch alakját a következőképpen jellemezte: Kriesch és Nagy Sándor a tolsztoji eszmék hatása alatt álltak. Ez a példa hatalmas volt. Tolsztoj annyira hatott Krieschékre is, hogy ők ettől áthatva, a szövőlányokat szinte mint a lányaikat, úgy kezelték. ... Kriesch egy nagy emberi lélek volt, és a Nagy Sándor is. Olyanféle magyar Tolsztojoknak mondhatnám őket. Szathmáry Zoltán, az isaszegi Falumúzeum vezetője közvetlen emberként idézte Polónyi Péternek Körösfőit, és megjegyezte azt is, hogy szerényen éltek — a festő olykor orosz szabású ingben járt. éppen Tolsztoj hatása révén. Az egykori szövőiskolá tagjai közül Maszla- gi Gézáné Németh Erzsébet Körösfői-Kriesch Aladár kitűnő szervező- készségét emeli ki, s azt, hogy olyan ember volt, ha valamit elkezdett támogatni, azt egész lélekkel támogatta. Megörökített arcmás Jellemző a művészek általános etikai tartására, hogy szintén Szathmáry Zoltán emlékezete szerint Fe- renczy Noémi azért nem vállalta el a Tanácsköztársaság idején a gödöllői szövőműhely vezetését, mert úgy érezte, hogy érdemtelenül mellőzik és váltják le Körösfői-Kriesch Aladárt. Körösfői fia volt az a Kriesch Tamás, akiről a gödöllői mester több képet festett, a Tamás úrfi-t és a Gábor és Tamás kettős portrét. Kriesch Tamás magyar—angol szakos tanárként hosszú évtizedeken at tanított a budapesti Petőfi Sándor és Szilágyi Erzsébet gimnáziumokban, továbbá a Műszaki Egyetemen. A sors különös csapása, hogy éppen Gödöllőn gázolta el a HÉV tavaly. jMegtanult finnül, lefordította Yrjö Diipola finn szobrászművész Magyarországról írt könyvének több fejezetét, de komoly forrásmunka a kéziratban maradt életrajza, mely A művész fotóportréja több új adatot tár fel a gödöllői szecesszió közös tevékenységéről és mindenekelőtt Körösfői-Kriesch Aladár munkásságáról, A napló tanúsítja Az írás különös módon azzal kezdődik, hogy szemrevételezhetjük a gödöllői gyerekágyak faragott. motívumait, édesapjának utolsó napjait a budakeszi tüdőszanatóriumban és a temetést, mely a Műcsarnokban kezdődött és a gyászmenet az egykori Andrássy úton át haladt a Farkasréti temetőbe. A napló az adatsor mellett utal a hangulatra, mely az egymás megbecsülésén alapuló idillt mutatja: Családunk 1914 nyarát Zebegényben töltötte, ahol édesapám irányításával tanítványai, Hende Vince, Diósy Antal, Lesz- kovszky György, Schindler Marianne és a többiek vizsgafeladatukat készítették a Kós Károly tervei szerint épült zebegényi templomban... Édesapám éppúgy irányító volt a komoly munkában, mint a szórakozásban. Heves futballcsatákra. kiadós dunai fürdésekre és esti sétákra emlékszem ebből az időből. Családunk az elemi iskolában kapott szállást, étkezni pedig a Kopernicz- ky vendéglőbe jártunk. Említi a kézirat az odvasi nyaralásokat — Rajnay Gábort, a híres színészt, aki kiváló vadász is volt, Ka- psóh Pongrácot, s azt, hogy 1917 márciusában kapta a megbízást a budapesti Mester utcai kereskedelmi iskola freskójának festésére. A mű 1917 szeptemberére elkészült, címe; Búzát hordó munkások. Kriesch Tamás nem felejti el megemlíteni, hogy a kivitelezésnél apjának Diósy Antal, Fábry Dezső, Gáspár Mór, Klósius Károly, Lesz- kovszky György és Schindler Valér segédkezett. Előkerült alkotások Egy furcsa epizódot is feljegyez a kézirat, amely szintén becses dokumentum, nemcsak annak igazolására, hogy a magyar szecesszió művei világkörutazáson vettek részt, hanem arra is, hogy eltűntek és kalandos úton, váratlanul mégis visszakerültek már a gödöllői festő halála után: 1925 nyarán nagy öröm érte családunkat. San Franciscóból megérkeztek édesapám képei, melyeket még az első világháború előtt vittek ki oda egy kiállításra. Egyik-másik kép egy kissé megsérült, de ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy már nem is vártuk, hogy valaha is megkerülnek. Szegény édesapám már nem láthatta viszont azokat. A Fővárosi Képtár azonnal meg is vette a két Zách Klárát, onnan került a két kép a Nemzeti Galérfií- ba. Mindez szintén hozzásorolódik a gödöllői magyar szecesszió nevezetes fejezetéhez, LOSONCI MIKLÓS O Lakótelepeink városnyl emberrel sem igazi ^városok. Miért nem? — Egy-két évtizeddel ezelőtt a ma tipikus lakótelepei ideálisnak látszottak. Ideálisnak, hiszen a korábbi egészségtelen, szűk, zártudvaros házsorokat vagy kolóniákat egészséges, levegős, napfényes beépítések váltották fel, követve a modern építészet elveit. Az igényeknek megfelelően elkülönültek mindennapi tevékenységünk színterei: az otthon, az iskola és a művelődést szolgáló létesítmények, a munkahely. A lakótelepeken azonban az ottlakók mégsem érzik igazán otthon magukat. © Mi az oka ennek? — Az okokat hosszasan lehetne sorolni. Az oly gondosan kialakított zónák például a lakótelepen belül idővel önálló életet élve sok bonyodalmat okoznak. Gondolok itt a gyalogos és motorizált forgalom elkülönítésére, ami alapjában véve helyes dolog, de csakis akkor, ha a kettő valóban zavarja egymást, különben parkolási, illetve bevásárlási gondok adódnak. Nehezen elfogadható az is, hogy a lakótelep szinte teljesen elkülönül a régi várostól, hogy nincs a kettő között kapcsolat. S nem érzi jól magát a lakótelepi polgár azért sem, mert a modern építészetben a téralkotás elvesztette jelentőségét. Holott az építőművészet, térművészet: A lakótelep építésze azonban nem tereket formál, hanem tömegeket alkot, amelyek között az emberek nem találják helyüket. A nyugati országokban a lakótelepek egyhangúságának enyhítésére megpróbálkoztak játszani a tömbökkel: a magas ház mellé alacsonyát húztak, a síkot hajlították... Szerencsére, anyagiak híján mi eddig nem jutottunk el. Szerencsére hangsúlyozom, mert a lakótelep e megoldásokkal legfeljebb zaklatotiabb lett, de nem barátságosabb. O Kísérletezünk mi is. Ezt jelzik például a különböző, meglehetősen rikító színekre mázolt épületek. — Ezek eredménytelen kísérletek. Nálunk csak az utóbbi években vált egyértelművé, hogy e kívülről közelítő megoldások nem vezetnek sehová. Az építészetnek vissza kell kapnia azt a funkcióját, amellyel valóságos társadalmi tevékenységet szolgáló teret adhat, s ez nem azon múlik, hogy magas-e a ház, vagy alacsony, hogy »árga-e vagy lila. S nem csupán az építészeknek kell megkapniuk ezt a lehetőséget, hanem minden egyéb az építészethez kapcsolódó szakmának, a különböző iparművészektől a kertészekig, hogy együttesen formálhassák környezetünket. Mégpedig úgy, hogy a településekben helye legyen a réginek, ne maradjon ki a természet, s főként ne maradjon ki maga az ember. Valamiféle újrafogalmazása szükséges tehát a városnak. 9 Milyen jelei vannak e szemléletváltozásnak? — Az országot járva számos biztató kezdeményezéssel találkozhatunk, melyek azt erősítik, hogy korunknak, igényeinknek és lehetőségeinknek megfelelően kell épí lenünk. A régi értékek maradéktalan megőrzését példázza a soproni belváros és Kőszeg városmagva. Ez utóbbiban rácsodálkozhatunk arra Is, hogy milyen harmonikusan Illeszkedik egymáshoz a régi és az új. Hasonló törekvés jegyében folyik az egri belváros korszerűsítése, a történelmi múlt megmentése és beépítése a mába. Kellemes, barátságos Salgótarján központja, szemléltetve egyúttal azt, hogy ha nincs mit megtartanunk a múltból, akkor is lehet szépen építeni. A zalaegerszegi városközpont azzal ragadja meg az embert, hogy építészete a mívesség felé hajlik. Szemet gyönyörködtető a sárospataki művelődési ház. A természettel való szoros kapcsolatot példázza Kazincbarcika. Többek között azért oly kedves, mert nem építették be a hegyeket, mert a zöld szinte belefolyik a városba. © Hogyan lehet megtartani, emberarcúvá formálni városnyl és mégsem városszerű lakótelepeinket? — Gyakran elégedetlenkedünk, mondván, hogy befejezetlenek. Azok is... olyan értelemben, hogy késve készül el az óvoda, az iskola, az ABC-áruház. A baj az, hogy lakótelepeinket valóban befejezzük, megtervezvén bennük mindent — némi túlzással az első épülettől az utolsóig, a játszótéri pádtól a facsemetéig. Egy város azonban soha nem volt, nem is lehet kész. Polgárai keze nyomán változik, fejlődik napról napra igazán. Dunaújvárosra kezdetben aligha mondhattuk azt, hogy szép. Ma az odalátogató jól érzi magát, kellemesnek, szépnek találja. Miért? Mert lakói belakták, alakították, széppé varázsolták rózsalugasokkal, lépcsőkkel, passzázsokkal. — A települést az emberi közösségek formálják. A lakosságnak is lehetőséget kell kapnia környezete formálására, alakítására. A he.yi vezetés és a lakók okos alkotó együttműködésére van szükség uhhoz, hogy lakótelepeinknek oly sokat szidott képe megváltozzék. És ez már nem esztétikai, hanem társadalmi kérdés. KENDE KATALIN lkorösföi-Kriescii Aladár; Feleségem Városformáló lakóközösségek
