Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-06 / 185. szám

A vasadi kollégium okof 'kezdeményezésnek ad helyet mostanában. Nemrégi­ben itt volt a monori járás alkotótábora, most pedig az egészségügyi, illetve fogyókú­rás tábor lakói térhettek ha­za, hogy otthon aztán új fő­zési tudományukkal egy kicsit enyhíthessék édesanyjuk min­dennapi gondjait. A tábor mottója „az ötször eszünk, mégsem hízunk’’ jel­mondat volt. Ezt be is tartót ták a gyerekek, sőt ketten öt­öt-, négyen négy-négy kilót fogytak. (Az átlag: mínusz 2—3 kilogramm volt.) A 67 tagú közösségben csak ketten akadtak, akik súlyuknál ma­radtak. Nem éheztek A rendszeresség, a változa­tos ételék, a sport megtette hatását. Éf az utolsó előtti na-p izgalmas perceit láthat­tam. Salátaverseny volt ép­pen! Az asztalokon szép üvegtálakban csodálatos salá­ták sorakoztak. Alapanyag­ként a különböző gyümölcsö' két, almát, meggyet, ősziba­rackot és citromot, zöldségek­ből a sárgarépát, paradicso­mot, paprikát, uborkát, vala­mint a különböző sajtokat, a tejfölt, kefirt, a tojást, a mus­tárt és a poliszét tablettát használták. Az első díjat a 6. raj ame­rikai salátája, a második díjat pedig a 4. raj vegyes salátája nyerte el. Nagy volt az öröm! A díjkiosztás után ez még fo­kozódott, hiszen a díjazott és nem díjazott csemegéket egy­aránt közösen el is fogyaszt­hatták — paradicsomitallal öblögetve. A nagy „lakmározás” után sok gyerekkel beszélgethettem. Szabó Hajnalka monori kis­lány, már a két évvel ezelőtti káptalanfüredi táborban is járt. Talán a legvidámabb volt a körben. Arra a kérdé­semre, hogy volt-e a napok­ban olyan érzése, hogy a leg­szívesebben a falat kaparná éhségében —, nevetve tilta­kozott. — Nem — mondta —, öt­ször eszünk, és nem vagyunk éhesek —, de egyébként meg­tanultuk, hogy nem is szabad naponta csak egyszer enni és koplalni, mert az összeszűkült gyomor így nem tud rendesen emészteni és gyarapodnak a fölösleges kilók. Sokat gyalo­sok | gólunk, sportolunk és aerobi- kozunk. Én már elterveztem hogy otthon sokat fogok főz­ni az itt tanult ételekből, sőt az anyukámnak is elmondom, mit, hogy kell diétásán elké­szíteni. Hajnalka 14 éves és 68 ki­logramm — a 10 nap alatt 4 kilót fogyott! Testükre szabott Szabó Csaba 10 éves és 53 kilós, Monorról jött ő is. Arra ta kérdésemre — hogy tudja-e, miért van ilyen „szép” pocakja, azt felelte: — Igen! Most már tudom, mert nem mozgok eleget. Én hamar elfáradok, így szere­tem ha kiszolgálnak. És sok édes üdítőt -ittam, de ha haza­megyek, majd turmixot fogok inni, most az almaturmix a kedvecem. Remélem, sikerül pár kilót lefogyni. Eddig kö­rülbelül 2—3 kilogrammot ad­tam le. Krizsán Andrea Nyáregyhá­záról jött, 12 éves és 58 kilo­gramm. — Jól éreztem magam, örü­lök, hogy eljöttem. Tegnap­előtt az ősborókásban voltunk, sokat sétáltunk és mozogtunk, mégsem fáradtunk el, pedig én ritkán gyalogolok ennyit. Arra a kérdésemre, hogy otthon is szeretnék-e folytat­ni az itt megkezdett „testük­re szabott” életet — kórusban felelték, hogy igen! Remélhetőleg így is lesz — és az ígéreteiket be is fogják tartani. A gyerekektől ugyanis megkérdeztem, mit szoktak vacsorázni — és a válaszok el- keiserítőek voltak Pörkölt, rántott hús, déli maradék, zsí­ros, vajas, lekváros ke­nyér — sorolták. Többet számaim A szülőknek kellene követ­kezetesebbnek lenniük, hiszen most, a kevesebb fölösleget -még könnyebben lehetne „le­tornászni”, de később több 10 kilókat már nagyon nehéz, néha lehetetlen! Ha egy kicsivel többet tölt az anyuka a konyhában, meg egy kicsit többet számol, nem marad el az eredmény sem. Monostori Kriszta A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 185. SZÁM 1983. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT A filmvetítő burkolata Saját maguk fejlesztettek ki egy új, korszerű filmvetítőt a Filmtechnikai Vállalat monori gyáregységének szakemberei. A berendezés burkoló lemezeit Kun Pál lakatos ponthegesztéssel készíti el. Hancsovszki János felvétele — Pedig a bútorok ugyan­azok — kalauzol végig a tá­gas, napsütötte helyiségeken Bihari Jánosné, a napközi ott-' hon vezetője. Szinte hihetet­len, mennyire másként hatnak ezek is a világos falak mel­lett. A régi, füstös helyiségek már csak az emlékezet homá­lyos zugaiban élnek, s néha jó is ez az összehasonlítási alap: annál szebb minden, ami itt a szorgos kezek ered­ményes munkája nyomán ki­alakult. Pártfogók — Áprilisban még úgy fes­tett a helyzetj hogy ne-m sike­rül az építőknek tartaniuk a kitűzött határidőt, alig volt valami remény arra, hogy va­lóban átköltözhetünk akkorra, amikorra ígérték. Aztán váratlan meglepetés következett: bármerre fordul­tunk, mindenütt segítségüket ajánlották fel, ki mivel tu­dott, azzal segített minket. Az átalakítás, festés utáni nagy­takarításban1 szinte' egymás­nak adta át a kilincset a Ke­fegyár, a gyógyszertár és a rendelőintézet egy-egy brigád­ja. Az udvar és a kert rend­betételéhez a Vetőmagfelügye- lőségtől kaptunk virágpalán­tákat, a MEZŐGÉP virágáll­Az utolsó szezon A hasznot nem szabad megenni — Mondott maga mást is. — Ja, persze. Nagyon bein­dult tavasszal a palánták fej­lődése, mintha nyújtotta vol­na valaki az indákat. Akkor mondtam, meglátjátok, nem lesz jó szezonunk, vesztit ér­zi a dinnye. Bár mást is tud­nék így előre. Burda Gergely és felesége a negyedik s egyben az utolsó nyarat tölti Vasadon. — Nyugdíjba megyek — ta­pogatja derekát a férj. — Ne­héz már ilyen korban. Hol itt fáj, hol ott ropog. — Majd csak műkedvelők leszünk — toldja meg az asz- szony. — Eljövünk egy-két hét­re, megnézni, mit csinálnak a gyerekek. Burda Gergely kedvez­ménnyel megy nyugdíjba, hi­szen ősi horti dinnyések sarja létére tizennégy évig bányász­ként dolgozott. Föld alatt, föld felett nehéz szakmát vá­lasztott. Csak kedvtelésből? ványokat szerelt fel, a Vető­mag Vállalattól pedig két fo­telt kaptunk ajándékba. A Ke­fegyár ígérte még, hogy szú­nyoghálót is felszerel, de le­het, h,ogy az a hiánycikkek listájára került, s ezért nem érkezett meg. Ugyanígy vár­juk még azt a nagyon hiány­zó heverőt, amire-a MEZŐ­GÉP ígérete nyomán számí­tottunk. A cukrászüzem, amely ál­landó pártfogóink közé tarto­zik, a megnyitóra egy hatal­mas méretű tortával kedves­kedett nekünk. Az a szinte példátlan összefogás pedig amelyet a monori üzemek és társadalmi szervek a költözés­kor tanúsítottak, jó lenne ha nem egyedi példa maradna, hanem követőkre találhatna. „Egységben az erő” — tartja a mondás. Ha valaki kételked­ne ennek igazában, látogasson el hozzánk és nézzen körül. Remélem, nem fogja megbán­ni. István volt. A TÜSZI mikro- buszával két turnusra osztva minden napközilakó egy-egy napot kikapcsolódhatott a Du­nakanyarban. Mondanom sem kell talán, mennyire megha­tottak voltak. S úgy érzem: kötelességünk kihasználni minden kínálkozó lehetősé­get, hiszen az öregkorban az ember már csak a pillanatnyi örömökért tud igazán és min­dent elfeledőn lelkesedni, el­felejteni minden bút-gondot, s megérezni magányában is, hogy tartozik valahová, hogy léte fontos valaki, valakik számára. Csak a szeretet S nem szabad elfelejtenünk azt a régi igazságot sem, hogy csak a szeretet, a gondosko­dás köt, minden egyéb legfel­jebb csak a látszata ennek. Bukai Tibor Emlékezetes út Amikor, úgy a hatvanas évek elején a járás egyik-má­sik termelőszövetkezetének határában megjelentek az el­ső '— csányi, dányi — dinnyé­sek, azzal kezdték, hogy egy védett, magas dombon kiásták nyári lakóhelyük, a földkuny- hók helyét. A tető váza ágnyi erősségű karókból, vesszőkből készült, s arra került jó vas­tagon a föld, amely egész nyáron át „légkondicionálta” két-három nemzedék ideigle­nes otthonát. Mint otthon Ha most szétnézünk a diny- nyeföldek végében leggyak­rabban összerakható faháza­kat, ritkábban lakókocsikat, esetleg kimustrált, ügyesen átalakított Ikarus autóbuszo­kat látunk. Közelükben a pa­lántanevelés eszközei, szerszá­mai. A szünidőző gyerekek számára az ilyen hely valósá­gos paradicsom: nincs lánc­korlát a játszótér körül, vé­letlen, ha erre téved egy-egy autó, a szomszéd bácsi sem kiabál át, hogy már fáj a feje a pattogó labda hangjától... Burda Gergelyék nyári szál­lása egy kis akácos tövében áll a vasadi határban: — Négy éve járok vissza ide. Itt ván a két lányom és a két fiam családja is. Odaát — mutat a szinte végeláthatat­lan tábla túlsó vége felé. A két koros ember — férj és feleség — talán megszokás­ból, talán a még nagyobb nyugalmat keresve telepedett le külön. A kis faház körül vízzel teli medencék, s mint otthon, néhány tyúk, csirke. r A vakító vasadi homokon mezédes lett a sárgadinnye. Talán Burdáék utolsó szürete? Mutnéfalvy Zoltán felvétele — Most már mindegy. Egyébként sem bántam meg egyiket sem. De az embernek magának kell tudnia,’ miltor elég. A dinnyével szeretet, kedv nélkül nem szabad fog­lalkozni. Tudja, az a furcsa — nevet kesernyésen —, hogy ez az utolsó szezon olyan a számomra, mint a diákok számára az utolsó tanítási hét. Ez a leghosszabb. — És ha majd közeledik az új szezon, nem úgy lesz megint: ésak már kint lehet­nék, csak már mehetnék? , — Á! Nem hiszem. Nem tu­dom ... Ha én egyszer lete­szem a szerszámot, utána már csak otthon, kedvtelésből dol­gozgatok. Ez után a kijelentése után hosszan elhallgat Burda. Ger­gely. Gyanúsan hosszan. Ta­lán jó is, hogy a beszélgető- partnerek figyelmét elvonja egy arra tévedt forgószél? Vereszki János Mióta ebben az épületben vagyunk, többen jöttek már be így az utcáról, kíváncsi já­rókelők, mert a szívet-lelket gyönyörködtető kert látványa az épület belsejére is kíván­csivá tette. De örülünk az ilyen látogatóknak is. mert hiszem, hogy a „külső” kíván­csiság mögött talán húzódik egy ki nem mondott másik is: valójában azokra kíváncsiak, akik itt élnek, az otthon fa­lai között. S ez a vonzalom mindenképp gyümölcsöző, egy kicsit táplálja bennem a re­ményt, hogy a költözésühk- kor tanúsított összefogás, se­gítség nem csupán egyszeri kampány volt, s valami talán marad belőle a hétköznapok­ra is. Ilyen színfolt volt többek között a múltkoriban az a vi­segrádi kirándulás, amelynek szervezője és vezetője Burján Idill (?) A nya gyermekével. Ott áll Monoron, a főtér egyik épülete előtt. Moz­dulatlan, de nem szobor. Szép, de nem festmény. Az arrajárók mégis megbá­mulják. A fiatalasszony kreol bőre szinte csillog a napsü. tésben. Fekete, kacér sze­mei dühösen, féltőn villog­nak jobbra, balra. Karján aprócska, szuszogó csecse­mő. Az anya ruhája meg­bontva: szoptat. Ki így, ki úgy veszi tu-, domásul a látványt. Két férfi kajánul összevigyo­rogva letelepszik a közeli pádon. Egy elkent szemöl­dökű matróna ajkbiggyeszt­ve, felvetett fejjel vágtat el mellette. Néhány tini csevegve sétál arra, észre sem veszik. Pár fagyizó srác őszinte érdeklődéssel köröz a közelben. Egyéb­ként zajlik az élet, mint máskor. ffgy idő múlva a kisba- ba elkezd rúgkapálni, kezével hadonász. Az any­ja begombolja a ruháját, zsebébe nyúl, rágyújt, meg. fordul és bemegy az épü­letbe. Oda. ahonnan az imént kiküldték: a Fészek vendéglőbe. V. J. fontos volt a változtatás A betegek érdekében Korunk gyakori betegsége a szívinfarktus. Korábban, ha Üllőn vagy Vecsésen valakit ilyen baj ért, a mentők a Szabadság-hegyi III. számú Belgyógyászati Klinikára szál­lították. . Sajnos gyakran megtörtént hogy a rohamkocsi elakadt vagy szinte csak araszolva tu­dott áthaladni a főváros nagy forgalmú útjain. így termé­szetesen értékes perceket vesz­tettek. Néhány hónapja, egész pon­tosan március 18. óta az infarktusban megbetegedő ül­lőieket és vecsésieket már a lényegesen közelebb levő és hamarabb elérhető Gyáli úton levő Merényi Kórházba szál­lítják a mentők. Jó néhány em­ber azóta épp ennek a gyors segítségnek köszönheti felgyó­gyulását, életét. Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 12 telefon: 26.), Monoron, Mono- ri-erdőn, Csóvharaszton, Va­sadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelő- intézetben), Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tiboi (Maglód), Pilisen és Nyáregy­házán: központi ügyelet (Pilis Rákóczi u. 40.), Sülysápon Úriban és Menüén: dr, Sass János (Űri), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Kun Béla téri. Ügyeletes állatorvos: dr. Csaj bók Ferenc Monor, Kistói utca 12. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton és vasárnap reggel 8-tól 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, vagy az ügyeletes állatorvos címén. ISSN 0133—2551 (Monori Hírlap) Fiáf az új otthon az igazi A lehetőséggel élni kötelesség Május elsején új otthonba költözhettek az öregek napközi otthonának lakói: a felújított Lonkay-házat ek­kor adták át nekik. Az azóta eltelt három hónap alatt már elmúlt az újdonság varázsa, de ezzel együtt az a tiltakozás is, amellyel az idős emberek háborodnak fel, ha megszokott környezetüket megbolygatjuk. Utoljára még az átadás előtt, a régi napköziben találkoztam ezekkel az emberekkel. Akkor szinte egységes volt a viszolygás, az újtól való félelem, s most mikor erről fag­gatom őket, egyszerűen nem értették kérdésemet. Hát igen, a jobbat sohasem nehéz elfogadni. Odabent, a célszerűen felsze­relt konyhában gáztűzhelyen fő az ebéd, gázzal működik a jégszekrény is, amelyben min­dig hűl egy-két zamatos dinnye a váratlan vendég szá­mára. « Bevált jóslat — Hát 'Burda Gergely mennyi dinnyét eszik meg egy szezonban? — Nem sokat. Csak meg­megkóstolom. A korcsmáros sem lehet részeges, mert el­ossza a hasznot. De hallottam már olyat, hogy valaki tíz kilót is megevett egyszerre ... Igen, állítólag vízben állva le­hetséges. Hogy igaz-e? Én nem próbálom ki. Tükrösen áll a levegő a fórró határban. Ha szellő mozdul, csak finom port, szi­tál a hervadozó indák fölött. A dinnyés kedvetlen: — Már nem is emlékszem, mikor volt itt kiadós eső. Nézze meg, hogy szenved a gyümölcs. Édes lesz, jó lesz, de töpörödött marad, nem bír meghízni. Beérik mind egy­szerre, aztán persze, hogy gond a szedés, a szállítás, az értékesítés. A múltkor pél­dául a Zöldértnél nagy kö­nyörgésre két ládával vettek át. Azért is mondtam az el­nöknek már az elején, hogy addig kell belőle pénzt csinál­ni, amíg mindenki ki nem áll a piacra, az utak mellé. Most már sok az eladó ... láhmimó saláta verseny A szülőknek fs tanulniuk kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom