Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
1983. AUGUSZTUS ZT, SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 A tanévkezdés küszöbén Megfelelni koraik követelményeinek Véget ért a nyári szünidő, ismét megnyitják kapuikat megyénk oktatási intézményei. A pihenés rövid hetei után tanulók és pedagógusok egyaránt hozzálátnak a munkához, ki-ki a maga területén. Ebben a nyár végi felelősségteljes készülődésben nemcsak az évszázados hagyományok ereje tükröződik, hanem tudatosan vagy ösztönösen benne rejlik napjainknak, a XX. század 80-as éveinek az a kérlelhetetlen követelménye is, hogy aki teljes emberi életet kíván élni, annak tanulnia, művelődnie kell. Törekednie arra, hogy elsajátítsa azokat az ismereteket, készségeket, amelyek segítik biztonságos eligazodásunkat a világ dolgaiban, fogékonnyá tesznek bennünket minden új iránt, hozzájárulnak személyiségünk gazdagodásához, képességeink sokirányú kiteljesedéséhez, egyszóval lehetővé teszik számunkra az értelmes emberi életet Széles körű összefogás Ä nyár hetei természetesen csak az iskolai munka, a tanítás és a rendszeres tanulás szünetét jelentették. Közben benépesültek az úttörőtáborok, amelyeknek felújításáról, bővítéséről, működési feltételeik /negteremtéséről az úttörőelnöksá- gekkél karöltve ez évben is idejében gondoskodtak a tanácsok. A Balaton partján, a Duna mellett, a hegyekben, ismét húszezernél több Pest megyei kisdobos és úttörő töltött élménydús napokat, ismerte meg az úttörőélet szépségeit, romantikáját. A különböző szaktáborokban, nyelvművelő, művészeti és olvasótáborokban háromezernél több diák készült gyermek-, és ifjúsági vezetői feladataira, középiskolai tanulmányaira, bővítette nyelvi, képzőművészeti és kulturális ismereteit, gyakorolta a társadalmi együttélés normáit és szabályait. Az építőtáborokban ezerkétszáz Pest mélyei fiatal kétkezi munkája járult hozzá a nyári mezőgazdasági muhkák eredményes elvégzéséhez. Egész nyáron nyitva tartották kapuikat a napközis táborok is, ahol pedig erre igény jelentkezett, megszervezték a gyermekek nyári jelügyeletét az iskolák. Megyénk számos településén Nagykőröstől Érdig, Szentendréig bővítették, fejlesztették a meglévő feltételeket, a gyermekek nyári foglalkoztatásának újabb, öt- ietgazdag lehetőségeit teremtették meg. A széles körű társadalmi ösz- szejogás eredményeként a szünet heteiben megyénk 69 településén több mint 4 és jél ezer gyermek szervezett felügyeletéről, ellátásáról és foglalkoztatásáról gondoskodtak, s ez mintegy 1000 fővel volt több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. ' A közművelődési intézmények programajánlatokkal, foglalkozások szervezésével igyekeztek hozzájárulni a fiatalok-szabad idejének hasznos eltöltéséhez. A nyár eseményeihez tartozik az is, hogy meghozták döntésüket az óvodai felvételi bizottságok. Ez év júniusában 14 228 szülő adta be gyermeke felvételének kérelmét, közülük 13 260 jogos igény teljesítésére volt lehetőség. Jó érzéssel adhatunk számot arról, hogy a párt, tanácsi, társadalmi és tömegszervezetek, gazdasági egységek erőfeszítéseinek eredményeként 1983-ban eddig 600 új óvodai hellyel gyarapodott a megye és az esztendő végéig további 455 átadására kerül sor. A napokban nyitotta meg kapuját a többi között az érdi, a jászkarajenöi új, egyenként 100 személyes korszerű óvoda. Ezekkel a fejlesztésekkel ma már Érd és Százhalombatta kivételével teljes körű az óvodai ellátás a városokban és a ceglédi járásban. Érzékeljük és tudjuk azonban, hogy továbbra is szorító gondokkal küszködnek a többi között Pomázon, Solymáron, Érden, Dány- ban és Vecsésen, ahol .az elutasított gyermekek száma még mindig magas és változatlanul zsúfoltak az intézmények. Az óvodai hálózat differenciált, fejlesztését tehát a továbbiakban is fontos feladatunknak tartjuk, különösen az agglomeráció településein. Kiemelt társadalmi program Megyénk valóságához tartozik, hogy az 1933/84-es tanévben tovább növekedett a tanulók száma. Az általános iskolákban meghaladja a 120 ezret. Csupán az első osztályok padjaiban 17 ezernél több gyermek foglalja el helyét, a középfokú iskolák első évfolyamain pedig újabb 7 ezer diák kezdi meg tanulmányait. Az egyre növekvő gyermeklétszám megfelelő elhelyezése nem kis erőfeszítést igényel. Korszerű szemléletet, magatartást 'tükröz azonban az a tény, hogy az érintett települések többségén bátran éltek a feszültség enyhítését szolgáló különböző lehetőségekkel, bővítésjel- legű beruházásokkal és a korábbinál nagyobb figyelem fordult a meglévő épületek állagmegóvására, korszerűsítésére is. Iskolahálózatunk fejlesztése évek óta kiemelt társadalmi program. Az 1983. évre tervezett fejlesztésiek nagy része, 131 új tanterem a tanév kezdésére határidőre elkészült. A többi között új 16 tantermes iskola nyitotta meg kapuját Budaörsön és Dunakeszin, a terven felül megépült 6 tanterem pedig lehetővé tette Érden a 9. számú általános iskpla létrehozását. Megyénk több településén 4—6 tantermes bővítés javítja majd a nevelés-oktatás feltételeit, például Szigetcsépen, Dány- ban, Szigetszentmiklóson, Nagyhután, Szadán. Az év végéig további 14 tanterem belépése enyhíti az általános iskolák feszítő gondjait. A nagyarányú feljesztés ellenére azonban a gyermeklétszám rohamos növekedése miatt — különösen az agglomerációban — sok helyen továbbra is nagy a zsúfoltság, magas a szükségtantermék száma és csak a kétműszakos oktatással tudják megoldani a gyermekek foglalkoztatását. Ezek a körülmények nagyobb erőfeszítéseket, türelmet, megértést kívánnak pedagógustól, tanulótól, szülőtől egyaránt. Évek óta tapasztaljuk, hogy a napközi otthoni ellátás és az iskolai étkeztetés iránt növekszik az érdeklődés. Ma még azonban — a ;,.fél-r tételek hiányában — nem tudunk minden jogos kérést kielégíteni. Terveink szerint a napközi otthoni ellátottságot 1985-ig 50 százalékra kívánjuk emelni, az ebédet igénylő gyermekek étkeztetését pedig mindenütt maradéktalanul szeretnénk megoldani. Ügy vélem, hogy az elkövetkezendő évben az étkeztetési kapacitás bővítése érdekében jobban kellene élni az üzemi konyhák és- vendéglátóipari egységek által nyújtott lehetőségekkel is. Érden. Vámosmikolán, Szigethalmon a felújított konyhák nagyobb gyermeklétszám étkeztetését teszik léhe- tővé. A Pestvidéki Vendéglátó Vállalat további ötezer diák ebédeltetését fogja megoldani. Önálló alkotó műhelyek Természetesen a hálózatfejlesztés koncentráltan jelentkező mennyiségi feladatain túl más minőségű és más természetű feladatokkal is meg kell birkózni. A mennyiségi, fejlesztési. oktatásszervezési tennivalókkal azonos nagyságrendű feladatot jelent a kor követelményeinek megfelelő nevelő-oktató munka végzése, színvonalának emelése. Az általános iskolákban változatlan cél a tankötelezettségi törvény teljesítésének javítása, a világnézeti és munkáranevelés nem köny- nyű feladatának végrehajtása, az ennek érdekében végzett differenciált pedagógiai tevékenység, a tanulók komplex személyiségfejlesztése. A mindennapi munka során aprópénzre kell váltani azt a poEs ezt mind cipelni kell! Sitilkai követelményt, hogy a felnövekvő nemzedék tagjai aktív, cselekvő. közéleti emberré formálódjanak, akik akarnak és képesek is tenni, cselekedni szűkebb és tágabb környezetük fejlődése érdekében. A megvalósításhoz azonban meg kell újítanunk az egész pedagógiai gyakorlatot. Az új módszerek, eljárások kidolgozása jnegkívánja, hogy intézményeink önálló alkotó műhe- helyekké váljanak, ahol kezdeményező, újító pedagógusok dolgoznak együtt, és a nevelők a folyamatos megújulási készség és képesség birtokában tudásukkal, elkötelezettségükkel és emberségükkel példaként állnak tanítványaik és a szülők előtt. Követésre méltó a Cegléd város intézményeiben kialakult gyakorlat, ahol az óvodák, iskolák pedagógusai évek óta rendszeres résztvevői a pedagógiai pályázatoknak, ahol a közös útkeresés, szakmai együttgondolkodás alkotó közösségeket alakított. Az egész nevelési folyamat korszerűsítését segítik a megyeszerte szaporodó integrált nevelési-oktatási intézmények, — mint például a most átadott halásztelki — amelyek a település fiatal és felnőtt lakosságának művelődését a korábbinál magasabb szinten szolgálhatják. Amikor az iskola feladatait fogalmazzuk meg, azt annak tudatában tesszük, hogy önmagában nem képes elvégezni a szocialista emberré formálás összetett feladatát, de meghatározó tényező ebben a folyamatban. Az iskola csak a társadalmi környezettel és a szülői házzal szorosan együttgondolkodva, együttcselekedve érheti el céljait, teljesítheti feladatait a hétköznapok embertformáló nevelőmunkájában éppúgy, mint az ötnapos munkarendből következő megnövekedett szabad idő hasznos eltöltésében. Ezért támogatunk minden olyan kezdeményezést az iskolák, közművelődési intézmények, ifjúsági szervezetek* klubok, sportszervek tevékenységében, amelyek a hétvégi programok átgondolt kialakítására, a közös családi eygüttlét lehetőségeinek megteremtésére, bővítésére irányulnak. Üresen maradt állások Ez évi feladataink megoldásához abban a tudatban kezdünk hozzá, hogy a pedagógiában, oktatásügyben holnap mindig másként kell dolgozni, mint ma, vagy tegnap tettük. Megyénkben több mint 16 ezer pedagógus dolgozik magasfokú hivatástudattal a jövő nemzedékének formálásáért. Értékelve ezt a társadalmilag fontos szerepet megyénk politikai és tanácsi testületéi az utóbbi években sóikat tettek élet- és munkakörülményeik javítása, a megfelelő szakemberellátottság biztosítása érdekében. A pályakezdők bérének felemelése, a letelepedési lehetőségek folyamatos bővítése, a képzési feltételek megteremtése a zsámbéki főiskolán, mind ezt a célt szolgálták. Ebben az esztendőben 1013 állást hirdettek meg intézményeink, amelynek sajnos csaknem a fele üresen maradt. Még ezekben a napokban is 154 taHétfötöi Ismét magasba lendülnek a kezek: én tudom! A zeneoktatás Is magas színvonalú a megyében nító. 119 általános iskolai és 57 középiskolai tanár számára kínálnak katedrát az intézmények, számos településen szolgálati szobával, lakással, letelepedési lehetőséggel. Ezért is szeretnénk, ha az iskolák az eddiginél jobban élnének a nyugdíjas pedagógusok nagyobb arányú bevonásával az oktató-nevelő munkába és a gyermekgondozási segélyt igénybe vevő pedagógusok részidőben történő foglalkoztatásával is. A társadalom megbecsülése és felelőssége tükröződik abban, hogy ezekben a napokban megyeszerte köszöntik a pedagógusokat, a pályát kezdőket éppúgy, mint az évek, évtizedek óta elhivatottan dolgozókat. Köszöntik megyénk több, mint 180 ezer tanulóját, az apró óvodásokat, az általános és a középfokú iskolák kis- és nagydiákjait. Köszöntik a gyermekeiket szerető és féltő gonddal nevelő szülőket, akik abban a reményben indítják lányaikat, fiaikat a megye oktatási intézményeibe, hogy művelt, a munkát szerető és arra felkészült, az élet értelmét megragadó, az életet értelmesen alakító állampolgárok válnak belőlük. Teszik ezt annak tudatában, hogy a közös erőfeszítések eredményeként az ifjú nemzedék tovább gyarapodik ismeretekben, tudásban, emberségben mindannyiunk, a szociálisa társadalom javára. NAGY SÁNDORNÉ ♦ a Pest megyei Tanács elnökhelyettese Egyre több Iskola kap tornatermet A szaktanterem is bizonyítja: nem mellékes tantárgy a rajz Barcza Zsolt és jncsényl Zoltán felvételei