Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

"xMtlap 1983. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT 'Színházile vé L Egy kis gyulai riódusban írt nehézveretű, gondolatgazdag drámája, a Sámson; Hutoay Miklós furcsa játéka, a Különös nyáréjsza­ka; Kolozsvári Grandpierre Emil szatirikus vígjátéka, a Párbaj az árnyékkal; Illyés Gyula mesejátéka, a Széltoló Kalamona; a jószomszédság ápolására pedig a XX. századi román drámairodalom kiemel­kedő alakjának, Tudor Muso- tescunak Titanic keringő című vígjátéka, romániai vendégren­dezővel és díszlet-jelmezterve­zővel. A program színesítésé­hez pedig: a pécsi balett Ró­meó és Júlia előadása, Csaj­kovszkij zenéjére, s a Gyulán már sok évadon át kitűnően szerepelt budapesti Universi­tas együttes két műsorral is. Hatvankét előadás, június 26. és augusztus 11. között, immár négy vagy öt helyszínen. Ki­tűnő közreműködő színművé­szek: Lukács Margit, Máthé Erzsi, Szakács Eszter, Nagy Attila, öze Lajos, Fülöp Zsig mond, Fonyó István, Ferenszi Csongor, Körtvélyessy Zsolt — t-s még sokan mások. A Gyu­lai Várszínház, az idei, eléggé közepesre sikeredett nyári szezonban is a megnyugtató, biztonságos színvonal, a figyel • met érdemlő kezdeményezesek színhelye volt. Az uto.su be­mutató, a bukaresti Bulandra Színház rendezőjének, Ale xaudru Tocilescunak a szcení- rozásában színrevitt Titanic keringő meg alighanem a leg- szórakoztatóbb,, legmulatságo­sabb előadásává kerekedett a szabadtéri szezonnak. (Ősszel a budavári Várszínházban lát­hatjuk majd: oda viszi át a Nemzeti társulata, mely most is játszotta). Azonban jubileumi évad ide, jubileumi évad oda: a Várszín­ház körül sem ideálisak az álla­potok. Nem a művészeti kér­désekre gondolok; azok a már jó néhány éve a művészeti ve­zető posztján álló Sík Ferenc és munkatársai jóvoltából megnyugtatóak. Inkább az egyéb körülmények aggasz­tóak. eltűnőén rossz állapot­ban van például ma ga a vár. Falait, mell­védjeit kikezdte az idő: sürgősen rendbe kellene tenni, mielőtt né­hány tégla vagy akár egy kisebb falrész a nézők, vagy a színészek nyakába zu­han. Hasonlóan elhasznált, ké­nyelmetlen a nézőtér; az éven­kénti újrafestések sem fed­hetik el, milyen elaggottak a székek, széksorok. Kifelé nem látszik, de a szereplők a meg­mondhatói: az öltözők, a ki­szolgáló helyiségek épp csak hogy elfogadhatók. Amiként megoldatlan a közönség higié­niai ellátása is a szünetekben. És akkor e közvetlenül szín­házi infrastruktúra mellett még nem is beszéltünk a vá­ros ide kapcsolódó infrastruk­túrájáról, a szálláslehetőségek­től az étkezési gondokig, vagy az üzletek hét végi, vasárnapi nyitva tartásáig. A szakállas vicc szerint a házasságban az első húsz év a nehéz. A többi még nehe­zebb. Nem lenne jó vicc, ha valami hasonló állna elő Gyulán. T. I. ,Azokban az évek- ben végig járhattam Európa néhány hí­res fesztiválváro­sát. Jártam Ver­sailles-ban, Avig- noaban, Salzburgban és Dub- rovnikban. Különösen Dubrov- , nik hatott rám. Amikor onnan hazatértem, megkerestem az illetékeseket az ötlettel, alakít­sunk ki nyári színházat a gyu­lai várban”. Így emlékezik a kezdetekre a Gyulai Várszínház alapítója, kiharcoiója, és tizenegy éven át művészeti vezetője, Miszlay ' István, akkor a békéscsabai színház rendezője, most a Népszínház igazgatója. A kez­det pedig: 1964 nyara, s a nyitó darab: Victor Hugo: Her- nani című romantikus törté­nelmi drámája. 1 Gyula azóta a honi nyári színházi produkciók élvona­lába tartozik; lehet mondani, a kezdet kezdetétől. Ezt a rangot nem elsősorban az adja neki, hogy a szegedi szabadtéri já­tékok újrakezdése után itt jött létre az első új játszási hely — a szegedi indulástól csak öt év telt el —, hanem az, hogy már első évadjában megteremtette a maga sajátos és azóta is őrzött, a változá­sokban is megtartott profilját. Egy fesztiválnak akkor van értelme, ha képes megadni a maga egyéni ízét a rendezvé­nyeknek. Gyulán már 1964-ben sem tagadták: egy magyar nyári színházat akarnak te­remteni, mely nem feledkezik meg arról, hol működik. És ez a hol? megint csak na­gyon fontos. Gyula végvár volt hajdanán, s bizonyos értelem­ben az most is: határszéli vá­ros, országok érintkezési pont­ján, kultúrkörök, etnikumok határán. Erről nem lehet meg­feledkezni. S ha végignézzük M&Z elmúlt évtizedek műsorter- (vét, azonnal szém&e iV tűnik: »^Gyulai: Várszínház mindig és tudatosan ápolta a szomszéd •népek kultúr kincseivel való kapcsolatokat, s gondolt a ha­tárainkon kívüli magyar iroda­lom jeleseivel is. Román drá­maírók művei ezért kerültek 'oly rendszeresen színre Gyu­lán, s ezért tartottak egész sor hazai ősbemutatót erdélyi magyar drámaírók műveiből, de a jugoszláviai magyar iro­dalom is képviseltette itt ma­gát. Az újabban megrendezett évi versfesztiválok pedig még tovább mélyítették ezeket a kapcsolatokat. M indez azonban csak egyik oldala a Várszínház pro­filjának. A leg­fontosabb vonása viszont az, hogy nagyon következetesen otthona kívánt és kíván lenni a magyar történelmi drámá­nak, a majdhogynem feledés­be merült értékes drámai mű­veknek éppúgy, mint az új magyar drámáknak, s közülük is elsősorban a történelmi té- májúaknak. E törekvést per­sze nem szabad nagyon me­rev sémaként elképzelni. Az évek során egyaránt színre került itt Vörösmarty, Szigli­geti, Madách és Illyés Gyula, Darvas József, Száraz György, Hernádi Gyula vagy Görgey Gábor. És nemcsak történel­mi művekkel voltak jelen a régi és a mai magyar szerzők — hiszen például Illyés Ho­mokzsák című vígjátéka, vagy Hubay Miklós Túszszedőkje csak igen áttételesen törté­nelmi dráma. A meghatározás tehát akkor pontosabb, ha azt mondjuk: Gyulán a drámaíró- halómnak a Várszínház szín­padára illő külföldi klassziku­sai mellett a fő profil a ma­gyar dráma, legyen bár klasz- szikus vagy mai, tragédia vagy vígjáték, történelmi vagy ab­szurd. És pontosan ez az alap­elv az, amely két évtizeden ót mindmáig meg tudta adni Gyula sajátos arculatát, nem­zetközi és nemzeti viszonylat­ban egyaránt. A jubileumi évad sem ma­radt el a nemes előzmények­től. Nézzük csak a műsort: Németh László épp a szom- je|enet Hubay: Különös nyáréjszaka című müvéből, melynek ősbemu- szédban, Békésen, nehéz pe- tatója Gyulán volt. A képen: Kubik Anna és Lukács Margit. F T apasztalatcserén A közelmúltban Pest megyei népművelők kerekedtek fel, hogy megnézzék Sárospatakon az új művelődési otthont. Az ország északi sarkában jó né­hány esztendő óta várták, hogy az oly nagy kulturális múlttal rendelkező városhoz méltó ház elkészüljön és be­népesüljön. Makovecz Imre, Ybl-díjas építész papírra ve­tett nagyvonalú tervei íme, megvalósultak. Nem véletlen, hogy az ország különböző ré­szeiből Sárospatakra érkezők a vár, a múzeumok megtekin­tése mellett programjukba ik­tatják a művelődési házat is. Egymást érik a nqgy létszá­mú csoportok, megcsodálják a nagyterem tulipánszékeit, a galéria népi gótikára emlé­keztető vörösfenyo-gerendás csúcsíveit. Hűsítőt kortyolnak a nagy melegben a csupaüveg presszóban, fölsétálnak a fa­lépcsőn a tetőtérben elhelye­zett könyvtárba. S miközben alig győznek betelni a látvány­nyal, magukkal viszik a hang­tárban felcsendülő zeneszót, be-benéznek a szakköri helyi­ségekbe. Meglátják a fafara­gó- és keramikustábor alko­tásait, s talán megragad né- hányukban az az elképzelés, hogy jövőre pár napot jó len­ne itt tölteni valamelyik fog­lalkozáson. — Természetesen nagyon örülünk ennek a nagy forga­lomnak — mondta ottjártunk« kor Novákovics István, a mű­velődési ház igazgatója. — Egyelőre idegenforgalmi neve­zetességként nézegetik az ér­kezők. Nem véletlenül, hiszen korunk építészetének valóban szép példája ez az épület. Amikor beköltöztünk, még nem gondoltuk, hogy művelő- désiház-néző idegenvezetést is fel kell vállalnunk. Szívesen fogadjuk az érdeklődőket, de mindemellett belakjuk a szo­bákat, próbálgatjuk, milyen tartalmi munkát valósíthatunk meg. Fafaragók, fazekasok — Elsősorban kiknek szer­vezik a műsorokat, programo­kat? — Jó ideje nem volt helye a népművelésnek nálunk. Most ismét megindul, vagy mondhatom úgy is; tágabb körben folytatódik tevékeny­ségünk. A város lakóira és a környéken élőkre gondolunk, amikor a terveket készítjük. A különlegességek közé so­rolnám a gyakorta rendezett táborokat, tanácskozásokat. Így például a fafaragók és a fazekasok évek óta szívesen jönnek hozzánk Szentendré­ről, Gödöllőről is. Az új kör­nyezet bizonyára még több amatőrt csábít patinás váro­sunkba. Minden szakkörnek külön helyiséget adunk. Sike­rült elérni, hogy senki se zavarja a másikat. Ha valaki­nek akár fél óra szabad ideje van, már érdemes besétálni ide. Mindig nyitva találja a hangtárat, a folyóirat-olvasót. Belső, zárt televízióláncunk van, amelyet már működte­tünk. — Mit szolgál a képmagnó? — Egyszerre nyújt segítsé­get az itt dolgozó népműve­lőknek és az érdeklődőknek. A ház dolgozójának munka­eszköz, a betérőnek szóra­kozási lehetőség. Nem be­szélve arról, hogy meg­örökíthetjük a jelentősebb eseményeket, ily módon helyi archívumunkban őrizhetjük a múltat, a munka tekercseit. Ez lesz az alapja az amatőr- filmesek tevékenységének, de nagy segítséget nyújt a nyel­vet tanulóknak. Aztán majd menet közben derül ki, mi mindenre használhatjuk még e modern technikát. Az épület lelke A házat megálmodó építész már a küllemmel jelezni kí­vánta: nem akármilyen hely az, ahová belépünk. A bejárat fölött mintha szemek óvnák az arra járót, az oldalnyúlvá­nyok karként ölelik át a teret. Az épület lelke, lényege ter­mészetesen a falai között zajló munka. Annál inkább él, mi­nél többen tevékenykednek benne. Nem csoda, hanem át­gondolt, folyamatos népmű­velés teszi igazán érdekessé a művelődés eme impozáns ott­honát. Erdőst Katalin Buzgó gyercksz.it:köröseik Látogatók a csúcsíves galérián Szvitankó Tamás felvételei Fokozatosan vezetik be Kétnyelvű oktatás A nyelvoktató iskolák to­vábbfejlesztéseként a követ­kező években a nemzetiségi területeken úgynevezett két­nyelvű oktatást vezetnek be — tájékoztatták az MTI mun­katársát a Művelődési Mi­nisztérium illetékesei. Ez azt jelenti, hogy az egy tantár­gyas nyelvi oktatás helyett az alsó tagozatban a környezet- ismeret, az ének-zene, vala­mint az osztályfőnöki órák, a későbbiekben pedig a felső tagozaton a történelem és a földrajz tananyagát nem­zetiségi nyelven tanítják majd. Arra törekszenek, hogy az anyanyelv a tanórán és az iskolán kívüli nevelésben is jelentős szerepet kapjon. Ez- az új oktatási formával egy­szerre lehet a nemzetiségi nyelvet ápolni, valamint a felsorolt tantárgyak ismeret- anyagát elsajátíttatni. _ úgy. hogy a fiatal ne második nyelvként tanulja anyanyel­vét, hanem aktív befogadója, használója legyen annak. En­nek a folyamatnak egyik fel­tétele. hogy a tanuló már a családban kapjon indítást az anyanyelv elsajátítására. Emellett fontos tényező az is, hogy a nyelvtudást s annak használatát a társadalom na­gyobb mértékben igényelje és ismerje el. A nemzetiségi szövetségek­kel összefogva az Országos Pedagógiai Intézetben folya­matosan dolgozzák ki az okta­tás módszereit, s új tanterve­ket és új tankönyveket készí. tenek a kétnyelvű iskolák számára. Az új oktatási formát fo­kozatosan kívánják elterjesz­teni. A következő tanévekben csak azokban az iskolákban vezetik be. ahol a feltételek már adottak. Ennek megítélése elsősorban a megyei tanácsok­ra tartozik. A minisztérium a kétnyelvű oktatás feltételed­nek kialakítását elsősorban a német és a szlovén nemzeti­ségi területeken szorgalmaz­za. Véleménye szerint ez nagy hiányt pótolhat, hiszen ezeken a nyelvterületeken nem működnek úgynevezett tannyelvű iskolák, amelyek­ben minden tantárgyban sze­repet kap a nemzetiség nyel­ve. Az anyanyelvek oktatása a nemzetiségieknek nem szűkén vett belső ügye. A kétnyelvű­ség nagy értéket jelent a társadalom számára is. A pedagógusképzésben már hosz- szú ideje nincs akadálya an­nak, hogy a nemzetiségi nyel­vet bármely más szakkal pá­rosítsa a hallgató. Külföldi ösztöndíjas tanulmányokra is van lehetőség, nemcsak tanári és közművelődési, hanem mérnek, orvos, agrár és egyéb szakterületeken is. Tv-figyelo Szerelmi szótár? Ceglédről — egészen pontosan Kotioi Ádám helybeli tanár íróaszta­láról — startolt az a mozga­lom, amelynek célja egy sze­relmi szótár megalkotása. Miféle kifejezésgyűjtemény készülne megint? — csóvál­hatják a fejüket azok, akik már így is soknak tartják a valóban fölös számban napvi­lágot látott, ilyen-olyan ren­deltetésű szaktudományi mun-' kákát, másrészt meg azok, akik a két nem egymás iránti vonzódásáról szóló közlemé­nyeket okkal-joggal sokallják.-. Nos, ami ezt az egyelőre csak tervezgetett könyvecskét illeti, ettől senkinek sem kel! félni. Sőt, egyenesen örvendeni kéne neki, ha tényleg a boltok polcaira kerülne. Egyszerű a, magyarázat: mai magyar nyel­vünkből hiányoznak azok az egymás között, társaságban is kiejthető elnevezések, ame­lyekkel az intimebb kapcsola­tokról lehet nyilatkozni. Dur­va, obszoén szavunk meglehe­tősen sok van, ugyanígy az át­vitt értelmű, s ezért gyakorta nevetségesen hangzó szépelgé- sekből sincs hiány, ám vala­miféle közbülső nyelvi réte­günk mindeddig hiányaik. Hogy ez a sem nem túlságo­san földhöz ragadt, sem nem túlságosan fellegekben járó szóegyüttes mennyire nincs meg, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Költői Ádám bátor és szokatlan föl­vetését nemcsak az írott saj­tó. hanem a televízió is a ma­gáénak vallotta, s vallja. Aki végigfigyelte A nyelv világa című sorozat legutóbbi adását, az tapasztalhatta, hogy a véle­ménynyilvánításra fölkért szakemberek igen nagy ko­molysággal foglalkoztak a sze­relmi szótár ügyével. Nagyon jól teszik a nyelvé­szek, ha ügyet látnak ebben a szófabriikálásban. Annak ide­jén a nyelvújítás elé is ezer akadály gördült, anyanyelvűnk mégis újjászületett. Hátha ezt a kisebb horderejű frissítést is siker koronázza. Filmek. Műsorhétre mű­sorhét, s változatlanul az is­métlések korát éljük. Akár az egyes, akár a kettes csatorna programjába pislantunk bele, itt is, ott is repríz követ rep- rízt. Ha pedig olykor valami eddig nem látott história ke­rül a képernyőre, hát abban sem igen van köszönet. Itt van példának a Családi ügy című. most futó angol krimi. Shakespeare Hamletiének hí­res mondása juthatott eszünk­be, amíg lassan tovább moc­canó jeleneteit néztük: szó, szó, szó... Így aztán külön szerencse, hogy azok között a föntebb emlegetett ismétlések között mégis akad egy-két olyan látnivaló, amellyel öröm a találkozás. Üjból meggyő­ződhettünk például arról, hogy írónak is, színésznek is milyen eredeti tehetség volt az ereje teljében elhunyt Va- szilij Suksin. A Hívj a mesz- szeségbe! című, 1976-ban for­gatott filmjét vetítették le szerdán este. és amíg a kisfiát egyedül nevelő magányos asz- szony férjhezadási hercehur­cájának jeleneted peregtek, oly jó volt hallani azokat a természetesen hangzó, életes mondatokat, s látni magának Suksinnak parasztosan szikár, kétoldalt mély árkokkal keretezett arcát. A legvalósá­gosabb. a legtermészetesebb életet idézte meg ezúttal is, feledtetve, hogy nem mozit látunk, hanem igenis ott élünk, reménykedünk azok között a kültelki népek között. Panoráma, Ami a szenzációt illeti, azzal megintcsak a Pa­noráma szolgált. Ezúttal ugyan nem saját termékével, hanem egy olyan vásárolt riporttal, amely a kábítószer-kereskede­lembe keveredett chicagói rendőrök gyászos lebukását örökítette meg. Rejtett kame­rás felvételek, leleplező vallo­mások, dühödt védekezés — ilyesmiből kerekedett ki ez a riporteri' remeklés, amelyhez foghatót e témakörben még nemigen láttunk. Köszönet, hogy borzongató példaként ell- bénk tárták! Akácz László Mágnesként vonzza az érdeklődőket Nem csoda — a művelődés háza f Üj művelődési ház ava- í tása mindig örömünnep. Azután, ahogyan múlnak a ^ napok, a hetek, környezete ^ megszokja az épület képét, í egymáshoz idomul a táj és ; a ház. A közművelődési ff intézményeknél még az is elengedhetetlen, hogy ne f, csupán befogadja a látoga- tókat, hanem mintegy ^ mágnesként vonzza is az í érdeklődőket.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom