Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-08 / 160. szám
Olvasóink fóruma Fogylaltlisány Szada lakossága sok társadalmi munkával járult hozzá a presszó felépítéséhez, arról már nem ők tehetnek, hogy az ajtót fordítva szerelték fel, akadályozva a kiszolgálást, állandóan kerülgetni kell. Ezt a közgyűlésen megemlítették az áfész vezetőjének, aki megígérte, kijavítják a hibát. Azért is dolgozott örömmel a falu lakossága a presszó építésén, mert remélték, nyáron itt vehetnek majd fagylaltot gyermekeiknek. Ebben mindeddig csalódtak, mert egy szép gép ugyan található a presszóban, fagylalt azonban nincs. Pár hónapja kibelezték a gépet, azóta nem akadt, aki megcsinálja. Így, ha gyerek vagy felnőtt fagylaltoznd akar, utazhat más községbe. Krokoska György Szada A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM 1983. JÚLIUS 8., PÉNTEK M&or lesz vízmíí Erdőkertesen? Három község összefogásával Korai még dátumokról beszélni Kupakgyártó fröccsöntő Számos műanyag terméket készítenek a kereskedelmi, és különféle gyártó vállalatok részére a galgamácsai Galga-parti Összefogás Tsz ikladi műanyagüzemében. Képünkön: Réb Pálné az NDK-gyártmányű fröccsöntőgépen óránként csaknem négyezer nescafés üveg kupakját gyártja le. A nap programja Gödöllő, művelődési központ: Robinson környezet játék, 10 órától, ételfőzés. A XX. század a karikaturisták szemével című kiállítás, Balázs-Piri Balázs, Brenner György, Dallas Jenő, Lehoczki István és Sajóik Ferenc karikatúrái, 15—19 óráig tekinthető meg a Gödöllői Galériában. Jeney István színházi fényképei láthatók 10—20 óráig, az emeleti galériában. Diákcentrum: sportversenyek döntői 10 órakor. 16 órakor: Sikermozi, 19 órakor városi klubtalálkozó. Szolgáltatás: apróhirdetés, cserebere 16—20 óráig, zenebutik 15—19 óráig. Veresegyház művelődési központ: 19 órától Péntek esti randevú (Nosztalgia presszó és éjszakai mozi) szabadtéren. Bűnös életem. Szinkronizált lengyel film. Csak 4 órakor. Szerencsés Dániel. Magyar történelmi film. 6 és 8 órakor. 14 éven aluliaknak nem ajánlott Régi jó ismerősömnek, Nagy András pesti gazdasági főelőadónak éppen itt, ebben a járásban, Erdőkertesen van hétvégi telke, s ha azt hallja, hogy e községbe megyek, szinte már a tekintetével megfogalmazza számomra kérdést: mikor lesz víz a faluban, no, és persze, az üdülőövezetben, mondjuk, a volt OKISZ-isko- la környékén. Kilométerek Nem tehetek magam sem mást, mint hogy kérdését továbbítandó, bekopogok Fufe- renda Pál tanácselnökhöz. Igaz, nem csupán Nagy András kérdését, kérését tolmácsolhatom, hanem akár tízezrekét. No, nem azért ilyen sokakét, mivel talán egyszerre ennyien laknának Erdőkertesen, korántsem. Az itt élők száma ugyan nem kevés, meghaladja a négyezret, viszont tavasztól őszig, különösen hétvégeken eléri a tízezret. Üdülni, pihenni, kertet ápolni, kikapcsolódni jönnek Budapestről és a környék más városából is. — Tehát, mit mondhatunk nekik? — kérdem az elnököt. — Nehéz ígéretet tenni. Annál inkább gond most ez, mert sok pénz kellene rá. Ha mindenkit egyszerre akarnánk kielégíteni a három községben — Veresegyházon, Szadán és nálunk — nem kevesebb, mint 48 kilométer vezetéket kellene kiépíteni — mondja Fuferenda Pál. — Egyelőre készen van a hálózat kiviteli terve, de nekünk mindenképpen össze keli fognunk az említett községekkel, hiszen, ha nem is olcsón, de közösen bizonyára könnyebb lesz megépíteni a hálózatot és a szükséges műtárgyakat. Forintok A legutóbbi kalkuláció szerint legalább hetvenmillió forint a legfontosabb építeni- valók költsége. Ennek nagy hányada össze is jönne, ha a lakosság portánként, birtokonként vállalná a húszezer forintos hozzájárulást. A bökkenő ott van, hogy — mint sok más anyagi dologban — a szociális körülményekre is tekintettel, az összeget • tíz év alatt kellene megfizetni, az építési idő viszont 3—4 év. Nyilvánvaló, hogy — csakúgy, mint sok más esetben — valakinek, a banknak, az OTP- nek a pénzt meg kellene előlegezni, a kölcsönért pedig kamat jár. Ki fizesse ezt? Mindenesetre megtudtuk a tanácselnöktől, hogy folyik a A áanföben a Smog Fegyelem, szorgalom, akarat Minden percet kihasználnak Mindig zavarban vagyok, ha olyanoknak a kiválóságáról kell írnom, akiket már a hivatalos elismerés is utolért. De hogy a Smog együttes a Ki mit tud? döntőjébe jutott, amiért pénteken este sokan szurkoltunk, nem ért váratlanul és készületlenül. Évek óta ismerem a csapatot — így nevezik magukat —, láttam kezdeti sikereiket, majd a válságokat, amelyekből újra és újra kilábaltak, és csodáltam azt a következetes szorgalmat, akarást, fegyelmezett munkát, melynek révén végül sikerült megközelíteni a csúcsot: Ki mit tud döntős zenekar lettek. Idősebbeknek is Rósenberg Tamással, aki a zenekar egyik tagja, motorja és társainak .biztatója, a továbbjutást követő reggelen találkoztam. Már semmi nyoma nem volt rajta a televízió egyenes adásaival járó fáradtságnak, izgalomnak, s úgy éreztem, még azt sem mérte fel. milyen magasra tett lécet sikerült átugraniuk a döntőbe jutásukkal. — Nem akartunk mindenáron a döntőbe kerülni — hárítja el a gratulációmat —. de akartuk, hogy amíg az együttesünké a mikrofon, addig fiatalosan közvetlen, játékosan derűs és mégis erőteljes zenével szórakoztassuk az értünk drukkotokat és azokat, akik szeretik az általunk képviselt stílust, a beatesített slágerzenét, ezt az idősebbeknek is kedves, nosztalgikus szórakoztató muzsikát. — Természetesein titokban reménykedtünk, hogy az előbbre lépéshez engedélyt ad a zsűri, mert úgy voltunk, mint az a diák, aki hosszú heteken át ejjei-nappai kcszuí a vizsgára es elégedetlen, na csuic négyest kap, oar a vizsga reggelen meg a közepest jeuento narmas is Poldoggá tette volna. Biztattuk, nyugtattuk egymást: az is nagy dolog, hogy idáig eljutottunk/ És valóban csak dicsérhetjük az együttes teljes,.menj -i. Az elődöntő után sokan úgy látták, a Középdöntő lesz a csúcs, mert a két adas kozötta rövid iaoóen kepteien lesz az együttes megújulni, újat nozni. Es a zenekar tagjai — Szekeres István, Barna József, JezerniczKy Csaba, Rósenberg Tamás — isméit összeszedtem magukat. A Zsíros kenyér című számuk zenéjét, szövegét egyaránt dicséretes telj esi tménykémt értékelte a zsűri, s akik eddig szürke, karakter nélküli társaságnak látták a $mogot, most még a gyerekek öltözködésén is csodálkozhattak, hiszen a muzsikához illő jelmezt húztak magukra. Megújult a felszerelésük is. Nagyobb felelősség Ezernyi kérdésem lenne Rósenberg Tamáshoz, de láthatóan siet, mert a hét végén játszanak, szabad perceiket pedig lefoglalja a döntőre való felkészülés. — Nagy most a teher rajtunk, de a régebben vállalt kötelezettségeinket nem mondtuk le. Jólesik, hogy a fiatalok mindenütt szeretettel fogadnak bennünket, s ebből a fogadtatásból látszik, hogy a Deat- rookzene iránti igényük változatlan. Ez a zene éppen az iparban és a mezőgazdaságban dolgozó fiatalság legfontosabb, sőt gyakran egyetlen zenei, művészi érdeklődési köre. Ez a felismerés fokozott felelősseget ró a zenekarra. Elkísérem a siető ifjú muzsikust, s menetközben néhány dolgot sikerült megtudnom. Július 16-án a Bánki-tónál a Nógrád megyei ifjúsági napok keretében a P. Mobil együttes koncertje után lépnek fel. A július 23-ii televíziós döntő után ötnapos körútra indulnak a Balaton mellé, ahol a többi Ki mit tud-ossal együtt a fürdőhelyeken adnak gálaműsort. Természetesen addig is minden percüket lefoglalja a felkészülés. — Jó lenne győzni, de a legjobbak versenyében a dobogós helyezés mindenképpen dicséretes. Hazai közönség — Mikor és hol hallhatjuk a Smogot a járásban? — kérdeztem búcsúzáskor. Rósenberg Tamást az egész beszélgetés alatt most látom először közvetlennek. — A legtöbb együttest, még a szólistáikat is hazai csapatok kísérik a versenyekre. Népművelők, KISZ-esek, különböző tanácsadóik. Mi, gödöllőiek valahogyan kiestünk az itthoniak érdeklődési köréből. Ügy tűnik, mi nem lehetünk próféták a saját hazánkban. Mutatja a naptárát. Az elkövetkezendő hónapokra szinte minden napjuk foglalt. De egyetlen hazai, gödöllői, vagy járási előjegyzése nincs. Sok sikert Smogék! Legyen a zenekaré a Ki mit tud? dobogójának legmagasabb foka, s akikor már biztosan számít rájuk a hazai közönség is. Fercsik Mihály gazdaságossági számítás, hogyan, miképpen lehetne a vízhálózatot a legjobban, a legolcsóbban megépíteni. Ha ez kész, csak akkor alakulhat meg a vízműtársulat, amely mint jogi személy lenne Erdőkertesen is a felelős gazdája az építésnek. Azt már az előzetes szervezést végző tanácsban is úgy kívánják, hogy a vízhálózat kivitelezője a DMRV, a Du- namenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat legyen. Igaz, a dolognak úgy kell eldőlnie, hogy verseny- tárgyalást tartanak itt is, két- három hasonló munkára alkalmas céggel, s amelyik a legjobb ajánlatot adja, az épít. Határidőt, kezdési időt még mindig nem hallottunk. Az viszont jelez már valamit, hogy a DMRV által üzemeltetett bal parti vízmű gerincvezetéke itt van a szomszédban, Őr- bottyájiban. Biztató jel? Az; olyan, amiben egy kicsit reménykedik a tudósító. A mindig egy kicsit közelebb a célhoz tipikus esetét vélem felfedezni a dologban. Remények Ezért is nehéz ennél többet fhondahi, hiszen még csak a megalakulás előtt van a vízműtársulat, amely igazi gazdája lehet a hálózat építésének, mindhárom községben. Hogy nagyon kell a friss ivóvíz, az mindenkinek ügye. Gondja, azoknak is, akikért a hivatalos szervek, intézmények éppúgy felelősséget éreznek, mint mondjuk, a DMRV. Ez utóbbi éppen azzal tesz értük, hogy miután Erdőkertes legtöbb ásott kútjának vize nitrátos, hetenként hozza a palackos vizet a kicsiknek, a csecsemőknek. Magam pedig azt gondolom: ha nem is tudtam teljes körű, pontos választ kapni arra, mikor is jut el a faluba mindenhova egészséges, jó ivóvíz Erdőkertesen, abban biztos vagyok, a község krónikáját tizenöt, húsz év múlva megíró- nak talán két mondat is elég lesz erre a témára. Fehér István Hancsovszki János felvétele Szíves vendéglátás Úttörők a számítógépnél Az ipar és a mezőgazdaság kapcsolata Véget ért az Agrártudományi Egyetemen az úttörő-mezőgazdászok országos vetélkedője és szaktábora, amelynek már másodízben adtak helyet városunkban. Az eseményről mi is beszámoltunk. Nem véletlenül, hiszen megyénket, mint vendéglátót, két csapat is képviselte. Járásunk, váro- sunkbeld diákok ugyan nem szerepeltek itt, de azért érdemes megemlíteni, hogy az egyik megyei csapat, az inár- csi — amelynek tagjai Serfőző Magdolna, Csinos Csaba és Krenkó Zoltán —, a tizenkilenc közül a hatodik helyen végzett, míg a szigetcsépi a tizennyolcadik lett. Az eseményt nyomon követte a gödöllői Karikás Frigyes általános iskola Török Ignác úttörőcsapatának riporterőrse is, amely Mini-Gaz- dász címmel alkalmi híradót készített, s ebben megkérdezték Szulovszky Gyula hajdúböszörményi tanárt, az országos zsűri elnökét is, aki egy kérdésre válaszolva elmondotta: a pajtások felkészültségét jónak ítéli, szoros verseny, jó küzdelem zajlott, s a közvetlen házigazda, az egyetem minden dicséretet megérdemel Már most kihirdették azt is — és erre jó lesz figyelni a mi úttörőinknek —, hogy a jövő évi verseny témája a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem kapcsolata Lesz. Az egyetemi oktatókat dicsérte Balogh József, az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa is, mondván: csodálatos átélni azt, ahogyan a jövő utánpótlását fogadták a szakpróbán és a különféle vetélkedőkön. örvendetesnek mondta, hogy már ezen a fokon bevonult az oktatástechnikai eszközök közé a számítógép. Ugyanakkor kifogásolKánikulai pocsékolás Kánikulai meleg napokat élünk, amikor minden csepp víz érték, s feltétlenül takarékoskodnunk kell vele. Ezért is érthetetlen, miért nézik tétlenül az illetékesek, hogy a gödöllői MAV-állomás előtt, a felüljáró közvetlen közelében immár napok óta patakként tör fel a víz. Minden bizonnyal az aknában történhetett valami baj, s az innen felbuzgó éltető nedű vagy húsz méterrel arrébb egy másik aknában enyészik el. Ideje volna már észbekapni, kijavítani a hibát, s megszüntetni a vízfolyást. Ezt parancsolja a takarékosság mellett az utazóközönség szolgálata is, hiszen nap nap után ezrek és ezrek kénytelenek kerülgetni a terebélyesedő tócsát. Csiba József felvétele ta, hogy az egyszerű mező- gazdasági, kiskertí műveletek — mint például az ásás, az ültetés, és a hasonló egyszerű munkák —, kivitelezési szintje a korábbi évekékéhez képest visszaesett. Mit lehet erre mondani? Talán egyik tanulsága lehet a vetélkedésnek, hogy a továbbiakban sem szabad a gyakorlat lényeges részeit elhagyni, mondjuk a nagyon fontos számítástechnikai ismeretek megszerzésének előnyben részesítése miatt. Mindkettőre, és még nagyon sok mindenre szükség van, ha fiataljainkat értelmes, gyakorlatra kész munkásként akarjuk magunk körül tudni. F. L Kispályások A végeredmény Véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A játéksorozatról elmondhatjuk: igazi tömegsport jelleget öltött, hiszen a három osztályában nem kevesebb, mint harmincnyolc csapat tagjai mérkőztek meg hétről hétre a bajnoki pontokért. Az ünnepélyes eredményhirdetésen, amelyet a sportszövetségek Szabadság téri termében tartottak, dr. Nacsa János egyetemi docens, a kispályás intéző bizottság elnöke tartott rövid értékelést, megemlítve a bajnokság hasznát, fontosságát. Ezután a díjakat adták át. Az I. osztály bajnoka a Ganz Szb. lett, amely már harmadszor nyerte el a serleget. Az 1982—83. évi bajnokság végeredménye I. osztály: 1. Ganz Szb. 20 17 2 I 103- 37 36 2. HTÜ 3. Barátság 4. Gelka 5. ATE Gép. 6. Viktória 7. Gépgy. Szb. 8. Afész 9. Alsópark 10. Veresegyh. 11. Erdőgazd. . 12. Tv Mikro 20 14 20 14 20 13 20 10 7 7 5 4 4 2 t ö 5 1 85- 50 33 1 5 96- 53 29 1 6 109- 63 27 2 8 83- 56 22 61- 63 17 59- 78 17 32- 57 14 45- 73 10 58-100 10 35-136 5 1 v e 3 10 3 10 4 11 2 14 2 14 1 17 r c II. osztály: 1. Topi *• 2. Szadai Rend. 3. Szilasmenti 4. Állami Bizt. 5. Zöldért 6. Gépgyár n. 7. Járási Hivatal 8. Híradótechn. 9. Építőipar 10. MÉMMI 11. Tangazdaság 12. Pedagógus 22 17 22 13 22 11 22 10 22 11 22 10 1 4 4 5 3 8 4 8 2 9 2 10 2 11 1 12 1 12 2 12 2 13 2 15 98-53 35 71-42 30 52-46 25 71-56 24 54- 53 24 56-72 22 55- 59 20 64-70 19 51-59 19 75-62 18 44-61 1« 42-70 12 III. osztály: 1. KIOSZ 2. Fény 3. István köz 4. Melegégöv 5. Szadai Ad. 6. KKMV 7. MGI 8. Ganz KISZ 9. TIGAZ 10. Afész II. 11. TEFU 12. János utca* 13. Patak 14. Városgazd. 26 22 26 20 26 16 26 16 26 13 26 13 L6 12 26 11 26 8 26 7 26 7 26 10 26 3 26 3 3 111 2 130- 7 79- 9 135 2 13 2 16 4 15 3 16 1 15 3 20 1 22 75 104 84 89 72 52 46 9358 29- 43 45 53 44 51 35 62 33 50 32 64 31 87 28 93 24 94 18 78 18 94 17 102 11 145 9 141 7 Megjegyzés: • = 10 büntetőpont levonva. ISSN 013V-1957 (Gödöllőt Hírlap) i