Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-08 / 160. szám

IVIQISIORI ^aírinp A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA \ XXV. ÉVFOLYAM, 160. SZÄM 1983. JÚLIUS 8., PÉNTEK NyárUóbor a diákotthonban Hatni, alkotni, gyarapítani A hét elején immár máso­dik alkalommal nyitotta meg kapuit Vasadon a diákotthon­ban a járás területéről tobor­zott diákokból álló alkotótá­bor. Hogy tulajdonképpen ez mit is jelent, nagyjából vá­laszt ad rá az a néhány mon­dat, mely a tábor programja­vaslatában szerepel: „A zene, a könyv, a művészet eszközei a közös gondolkodásnak, a személyiség formálásának oly módon, hogy a tehetséges és érdeklődő gyerekek az önálló alkotó munka részeseivé vál­janak. Feladatunk nehéz, hi­szen elvont fogalmakat kell élmény- és tényszerűség szint­jére emelnünk. Tíz nap nem sok idő, csak az első lépése­ket akarjuk megtenni, de ezek döntőek lehetnek a gyerekek további fejlődésére, érdeklő­désére”. Befogadók lesznek Az „első lépés” pedig a kö­vetkező volt: a tábor létreho­zása egy évvel ezelőtt. Hogy akkord megálmodói micsoda munkára vállalkoztak, még maguk sem sejtették az indu­láskor. A járás iskolái által kiválasztott, s ide önként je­lentkező valamely művészeti ág — zene, irodalom, vagy képzőművészet —, iránt in­tenzívebben érdeklődő tanulók kerültek ide, s az itt eltöltött rövid idő hatékonyságát talán azon is lemérhetjük, meny­nyien tértek vissza a tava­lyiak közül, hogy az akkori alapokra most már biztosab­ban építkezhessenek. Talán érdemes számok tük­rében is megvizsgálni a vál­tozást: a tavalyi hatvanas lét­szám helyett a tábor megnyi­tóján Pintér Erzsébet, a nyár­egyházi általános iskola igaz­gatója 96 pajtás előtt olvasta fel a díszparancsot, melynek jelszava: Hass, alkoss, gyara- pits, s a haza fénybe derül!” Hogy valóban igazzá válhas­son az idézet második fele is, azért jöttek össze itt ezek a lelkes tizenévesek. Mind a szervezők, mind a lebonyolí­tók remélik, hogy az előző évinél magasabb színvonalon és hatékonyabban foglalkoz­hatnak majd az érdeklődő fiatalokkal. Egyrészt a tavalyi „próbaév” után rengeteg hasz­nos tapasztalattal gazdagodva indulhatnak már neki az idei­nek, másrészt a személyi fel­tételek is jelentősen változ­tak: a Nagy István képzőmű­vészeti csoport tagjai egy-egy művészeti ág alapjait ismerte­tik az érdeklődőkkel, de el­árulnak féltve őrzött műhely­titkokat is, részeseivé teszik. az alkotás varázsának azokat, akik értő befogadókká kíván­nak válni a későbbiekben. Az ő munkájukat segítik és egészítik ki a járás pedagó­gusai, akik szintén egy-egy szakterület alaposabb ismere­tét és megszerettetését tűzték ki céljukul, s a népművelő vagy a könyvtáros ugyan-, ezért van itt: hatni valameny- nyire a még éppen kialakuló gyermeki lélekre, segíteni fel­ismerni annak irányultságát, vigyázni jóirányú fejlődését, alakítani azt a képlékeny anyagot, ami nemcsak a ke­zeken megtapadó agyag lehet, de a mélybe hulló szavak, gondolatok, érzések nyomán szárbaszökkenő mag is, s vé­gül gyarapítani azt. amiből eleget adhatunk csak gyerme­keinknek, annyit, hogy az soknak tűnjék, sohasem: tö­rődést, szeretetet, azt az oda­figyelést, hogy most valóban őrá vagyunk kíváncsiak, arra, mi jön létre keze munkája nyomán, arra, amit talán sza­vakkal elmondani soha nem mert, vagy nem tudott, arra, hogy milyen is ő valójában. Átváltozás, ritmus Hogy ezt a roppant nehéz feladatot hogyan képes egy tíznapos tábor magára vál­lalni? Először is: mindenki — előadó és befogadó egyaránt —, egyet akar, valamit sze­retne hazavinnj, innen, vala­mit, aminek nincs számokban kifejezhető értéke, de olyany- nyira életünkhöz tartozik, mint a levegő léte, vagy hiá­nya: inkább csak azt érezzük, ha hiányzik, a megléte termé­szetes állapotnak tűnik. Az a közel száz fiatal itt igazán érezheti, hogy tartozik valahová, az alkotás közösség­be vonja, társsá teszi, s ha tudattalanul is, de olyan tar­talékokkal vértezi fel egy életre, amelynek igazán majd csak a későbbiekben érzi hasznosságát. Csak néhány címszó, a programból: átváltozás, rit­mus, mozgás-mozdulat, tér és forma, színek az idő, a kom­pozíció. s amíg mindezekből megszületik majd a tábor zá­rónapja előtti kiállítási anyag, melyen mindazok az alkotá­sok láthatók lesznek, mit a résztvevők a rendelkezésükre álló rövid idő alatt készíteni tudtak, megismerkedhetnek egyik este Vitay Ildikóval, majd egy másikon a csillagos ég rejtelmeivel, vagya foglal­kozások alkalmával az agyag- sjobor, a grafika, az akvarell, A citerakészítés, a néptánc, a zene, vagy éppen a színját­A közelmúltban Maglódon is értékelték az állami okta­tásról szóló 1972. június 15-i KB-határozat végrehajtásának helyi tapasztalatait. A közok­tatás az eltelt tizenegy eszten­dőben jelentős eredményeket hozott az agglomerációhoz tar­tozó településen. Az eredmé­nyek közé sorolható, hogy szé­lesedett a felnőtt lakosság ta­nulási kedve. A község vezetői alapfelada­tuknak tekintették az általá­nos iskola sokoldalú támogatá­sát, javultak az oktatás tárgyi, személyi feltételei. Jelenleg 930 iskolás gyereket tartanak nyilván, az óvodások száma 30 százalékkal magasabb a ko­rábbi évekénél. Űj óvoda, iskola, tornate­rem épült az elmúlt évtized­ben a hét és fél ezer lakosú településen. A központi kony­ha létesítése, annak fokozatos gépesítése megoldotta a köz­ségi napközis igények kielégí­tését. szás, bábozás, bábkészítés ku­lisszatitkaival. Hogy e komoly foglalkozás­sorozat mégse válhasson ko­morrá, megterhelővé, és sem­milyen formában sem iskolás­sá, arról gondoskodnak a já­tékos vetélkedők, s sportjáté­kok, s a reggeli, esti torna helyett bevezetett — ám an­nál jóval nehezebb, kon­centrálásit és fizikai erőnlétet egyaránt felfrissítő, a táborla­kók között nagy népszerűség­nek örvendő — új tornázási mód: az elhangzó közkedvelt zeneszámok alatt könnyűnek látszó kis gyakorlatelemekből összeálló gyakorlatsorozat, mely után — első alkalom­mal minden esetre —, az izomláz biztosított. Aki nem hitte, kipróbálta: a siker nem váratott magára. A fotószakkör sem tétlen­kedik: készülnek már azok a levelezőlap nagyságú, saját készítésű meghívók, melyeket a szülők, érdeklődők kapnak majd, hogy táborzárás előtt még a gyermekek munkájából összeállított kiállításon —, ha utólagosan is —, megismer­kedhessenek az alkotótáibor munkájával Reméljük, a kiállítást meg­tekintve mindenki igaznak ér­zi majd: a tábor elérte célját, a megnyitón elhangzott klasz- S2pkus jelmondat még ma is — vagy még talán jobban, mint bármikor —, olyan fel­adatot tűz elénk, melynek megvalósítása mindannydunk közös érdeke, de közös fel­adata is. Köszönet a házigazdáknak A tábor ismételt létrehozá­sát ezúttal is több gazdasági egység segítette a járásból. Elsősorban köszönet jár a há­zigazdáknak, a diákotthon ve­zetőinek, továbbá a helyi Kossuth Szakszövetkezetnek, akik ezúttal is az első szóra nyújtották segítő kezeiket. Bukai Tibor Emberek a tarlón Ha billen, zöttyen a kombájn A nap olyan meredeken süt le a tarlóra, hogy suga­rain akár meg is támaszkodhatna a vakítóan kék égbolt. A kicsépelt kalászok pora ott lebeg a kombájnok fölött, a szél sem győzi jobban a hajtást, mint az aratók. Öt gép araszol a monori Kossuth Tsz gombai úti táblájában. Ha felvillan egy-egy sárga lámpa, IFÁ-k cikáznak a ren­dek között. Ürül a tartály. — Jó lesz az átlag, jó bi­zony ... — kacsint egyet Ma- czák Sándor, a legrutinosabb kombájnos. Talán akik mérik sem tudják hamarabb nála, hi­szen huszonegy éves kora óta — tizenkét éve — minden nyá­ron nyeregbe szállt. — Észrevenni azt, mire szá­míthatunk, arról, milyen hamar telik meg a tartály — bök a háta mögé. Gyógyult kalászok Az E—516-os • fülkéjének ajtaja nyitva, vastagon ül a por a műszerfalon, a kombáj­nos ruháján, arcán. Csak a szeme, meg a foga villog. Mi­. f it M W',:. — Szépen kiheverte ez a tábla a tavaszi betegséget — mondja Máthé Lajos. közben beszél, a keze, a sze­me automatikusan követi a megszokott ritmust, mozdula­tokat. — Ilyenkor elválik, milyen volt a talajmunka — mondja —, ha nagyon billeg, zötyög a gép, az nem válik a traktoro­sok dicséretére. — Ha nem arat, maga mit csinál a tsz-ben? — Én is traktoros vagyok — nevet —, dolgoztam is ezen a tábláin... A Kossuth Tsz kombájnosai- nak ezen a nyáron összesen 510 hektár búzát, 296 rozsot kell levágniuk. Másfél hete kezdték az aratást, így hát a java még hátra van. — Azért a tavalyi évhez ké­pest így is előbbre tartunk — mondja a kombájnosokhoz ha­sonlóan félmeztelenre vetkő­zött ágazatvezető, a munkák egyik irányítója, Máthé Lajos. — Akkor július 6-án, vagy 8-án kezdtünk...? Nem is tudom pontosan. — Mit ad ez a tábla? — pró­bálom megtudni, egyezik-e a kombájnosok és a szakmai ve­zető véleménye. — A tervezett negyvenkét mázsa körül... Az az igazság, hogy sünikor felbecsültük a várható termést, nem is láttunk benne ennyit. Tavasszal elkap­ta a vetésfehérítő, kétszer kel­lett helikopterről vegyszerezni, úgyhogy a költségek szintén megemelkedtek. Egyébként le­het, hogy ez a terület lett vol­na a legjobb. Zsebük bánná Zúgnak az acélos szemek, ahogy telik az IFA platója. Maczák Sándornak arra is van figyelme, hogy egyenletesen terítse el a rakományt. — Tizenkét nyár, reggeltől estig a kombájn fülkéjében... Nem unalmas? — faggatom, mikor a teherautó már Monor felé porol. Megrázza a fejét vidáman: — Nem, dehogyis. Csak egy kicsit... fárasztó. — Es lehet, hogy még otthon is megvárja a munka. — Hiába várna, ilyenkor nincs arra idő. Reggel ötkor kelek, indulok, este tíz-tizen­egy, mire hazaérek. Bizony a három bika, az egy ló, a 800 négyszögöl szőlő gondja most az asszonyé. A két kislányom­mal is csak akkor találkozók ébren, ha vasárnap hamarabb végzünk, vagy — ha ne adj’ isten — esik. Hát igen. Ha a pénzről, a természetbeni juttatásokról esik szó, csábító a kombájno- zás. Ha a hosszú mindennapok, a fárasztó műszakok gondjai­ról, sokan elhúzzák a szájukat. — Amióta aratok, sokféle ember megfordult közöttünk. Nagy hanggal jöttek, azután a következő évben csendben fél­reálltak. Hiába, nem minden­ki tudja megszokni ezt a mun­kát. — Valóban. Azt mondják a mezőgazdászok, év közben is meglátszik, kik az aratóbrigád törzstagjai, ök még a többiek­nél is lelkiismeretesebben ügyelnek a vetés, szántás mi­nőségére, a kombájnok felké­szítésére. Nem érdek nélkül: az apró hanyagságokat is az ő zsebük bánja leginkább. Kint a tábla végén megáll egy mikrobusz. — Itt az ebéd! — kiáltja el magát Monori Károlyné. — Gyertek fiúk, mert kihűl a gombaleves. — Mi a második? — kérde­zi az egyik poros arcú fiatal­ember. — Sertéspörkölt krumplival. Lehet repetázni is. — No, van abban birka is — ugratják az előbbi kérdezőt a többiek. Látszik is, hogy el- fintorodik csak hallatára is. Ahogy megtelnek a tányé­rok, elcsendesedik a társaság. Csak egyikük jegyzi meg a szód ás ballon felé ballagva: — Aztán sör nincs? Alvás helyett Nem messze tőlük egy kerékpáros férfi áll meg. Át­ugorja az árkot, dörzsölgeti, méregeti a még lábon álló ka­lászokat. — Biztos nem akar zsákba­macskát venni — mondja Máthé Lajos. A Kossuth Tsz gombai úti majorjában ugyanis bárki vá­sárolhat búzát és rozsot ked­den, csütörtökön, pénteken és szombaton 7-,t<ü 16 óráig 370 Egy mozdulat, s máris ömlik Maczák Sándor kombájnjából a szem az IFA platójára. Mutnéfalvy Zoltán felvételei forintos mázsánként! egység­áron. A férfi zsebrevág egy marék szemet, aztán kerékpárjára pattanva folytatva az útját a forró aszfalton. Lassan készü­lődik az aratóbrigád is, pedig a teli has pihenésre csábít. Meg is jegyzi valaki: — De jót tudnék most alud­ni a hűvösben — nagyot nyúj­tózik, s ballagva elindul a tű­ző napon csillogó monstrum fe­lé. Vereszkl János Kánikulai aofeszlapak Villám, búza, késés, udvariasság A pedagóguspályán mutat­kozó fluktuáció szűnőbein van. A tanács a helyben való lete­lepedésben látta a megoldást, jelenleg is négy pedagógus szolgálati lakás épül, mások építési telekhez jutottak. A többség egy műszakban tanulhat, sajnos Nyaralón vál­tó műszakban tudják csak az oktatást megoldani. Korszerű­södött az iskola felszerelése, sőt egyes területeken (iskola- rádió, másológép, hangszeres zene) a fejlődés szembetűnő. Ugyanakkor néhány új tanesz­köz hiánya (például technika, fizika) gátolja a tanterv mara­déktalan végrehajtását. Külö­nösen a könyvtárhelyiség hiá­nya fékezi a sokoldalú kész­ségfejlesztési munkát. Az év elején Maglódon is megalakult a Gazdasági Ellátó Szervezet, amely önállóan inté­zi a községi intézmények, így az iskola folyamatos ügyeit, karbantartásait és egyéb dol­gait. Lapunkban már beszámol­tunk arról a tűzesetről, amely a múlt hét végén szombaton történt a Rákosmezeje Tsz gyömrői búzatáblájában. Félelmetes látvány volt a száraz villám becsapódása a búzarengetegbe, a hatalmas dörgés megrezegtette a kör­nyező házak ablakait is. Egy emberként mozdult meg — főleg az úgynevezett kisfalu­ban lakók — á település ap- rajának-nagyjának egy része. Ásóval, lapáttal, gereblyével, faágakkal rohantak az égő búzába oltani, nem félve az 5—10 méter magas lángoktól. Könnyen végzetessé is vál­hatott volna a tűz, ha esetleg átterjed a másik táblára, vagy a közeli hatalmas kiterjedésű erdőbe. Szerencsére nem ez történt, a főváros X. kerületé­ből érkezett tűzoltók és az ön­kéntes segítők fáradságos munkája nyomán sikerült lo­kalizálni a tüzet. Gyömrőn még ma is beszéd­téma a múlt hét végi tűzeset, amely természeti csapás volt a javából. Jó azonban, ha az elkövetkezendő napokban még jobban ügyelünk — aratók és nem aratók —, hogy egyetlen szem gabona se váljon a martlékává. Mindennapi nyerünkről van szó. tűz ke­Ha már a búzánál tartunk, érdemes még egy kicsit el­időzni. Minden évben felhív­juk e hasábokon a figyelmet arra, hogy milyen sok búza­szem hever az utak szélén, amely a gondatlanság „ered­ménye”. Sajnos, az idén sincs más­képp. Gyömrőn a Mendei úton egész vastag csíkokban hevernek a szemek napok óta. Megfigyeltem, a gabonát szállító járműveket ellátták ugyan magasítóval, de a gép­kocsivezetők eszeveszett se­bességgel rohannak az uta­kon, mintha semmilyen rako­mányt nem vinnének a hátuk mögötti platón. Vagy talán elfelejtik ilyen­kor, hogy a búza nagy érték, minden szemért kár. Kár. le e nyári kánikulai napok­ban is. Nézem a táblát, a rendelés 7 órakor kezdődne. Ha el­kezdték volna. Az órámra pil­lantok, már fél nyolc is el­múlt. Végre egy asszisztens nyitja az ajtót, s kiszól: — Elnézést átérünk a kedves betegektől a késésért. A gesztus nemes, csak hát vajon mit csinálhattak oda­benn az alatt a fél óra alatt... Talán kávézgattak, vagy mást. Mindegy, a késést nem bo­csátották meg a szúrós sze­mek, akik ellátásra, kezelésre vártak. Tulajdonképpen igazuk volt. megy a buszom Nyáregyházá­ra, és már alig látok, meg nem bírom már a lépcsőket. Karon fogom és kísérem. A szitkokat továbbra is sorolja, halkan, de azért hallhatóan. A biztosító lépcsőjénél elválunk, onnan már • pár lépés a pá­lyaudvar. Utána nézek, gyor­sítja lépteit, határozottan ha­lad. A botot le sem teszi a földre... Zsúfoltak a folyosók a járási szakorvosi rendelőintézet föld­szintjén. Itt van — egyebek között a sebészet is, amely elég nagy forgalmat bonyolít — Maga az, doktor úr! — szólít meg egy idős fehér ha­jú asszony a monori főtér kellős közepén. Döbbenten állok, de már kapaszkodik is belém és foly­tatja: — Azok a rohadt sze­metek, majd én elintézem őket, ki akarnak forgatni a vagyonomból... Mondja, mondja és mondja. — Ugye elkísér engem a buszpályaudvarig, mindjárt el­Kipróbáltam. Kőbányán szálltam le a mátészalkai vo­natról, amely Monoron is megállt. Gondoltam, majd a 28-as villamossal tovább me­gyek a Blaha Lujza tér felé. Felpattantam a sárga kocsi­ra, pontosan a vezetőfülke mellé. Kedves ismerős ült a „volánnál”, egy gyömrői fia­talember, aki nemrég került a forgalomba. Minden megállóban jó na- pottal köszöntötte az új uta­sokat, amikor pedig leszáll­tunk, a végállomáson, így bú­csúzott mindannyiunktól: — Visszontlátásra, kedves utasok. Ügy tűnik, a BKV-nál is megmozdult valami. Az uta­sok megtartásának egyik leg­hatásosabb formája az udva­riasság. Jó lenne, ha mindezt köze­lebb is éreznénk. G. J. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) ! Javultak a feltételeik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom