Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-05 / 157. szám

A termelőtől a fogyasztóig Vevőt szolgáló ötletek Ha ezt a szót halljuk: kereske­delem, automatikusan azokra az üzletekre gondolunk, ahol besze­rezzük a napi élelmiszereket, megvásároljuk a háztartási esz­közöket, vagy éppen személyes holminkat, a ruhát, a cipőt, időnként a tartós fogyasztási cikkeket S ha e gondolatot to­vábbvezetjük, ki más lenne a kereskedő, mint aki a pult mö­gött áll, aki kiszolgál, vagy a pénztárgépet kezeli. Pedig kereskedőnek vallja ma­gát dr. Sticzay Jenő is, a Duna Élelmiszer- és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat vezérigaz­gatója a budapesti központban, akárcsak a Pest. a Komárom és a Nógrád megyei fiókokban dol­gozó valamennyi munkatársa, a gépkocsivezetőtől a raktárosig, az osztályvezetőtől a targoncaveze­tőig. S hogyne lennének éppen ők kereskedők, akik 12 ezer féle árucikket forgalmaznak, s majd 2 millió ember ellátásáért felelő­sek. Ugyan melyik üzlet lenne ké­pes arra, hogy ennyiféle áru gyártójával tartsa a kapcsola­tot, hetente beszerezze a vá­sárlók számára szükséges termé­keket. Erről a nagykereskedelem­nek keli gondoskodnia, s a vál­lalat vezérigazgatója szerint munkájukkal szemben mind na- gyobb a követelmény. — Korábban csak az élelmi­szerellátásról kellet gondoskod­nunk. s mondhatom, nem volt kis feladat a vegyianyag-keres- kedés megszokása. De azt hi­nein, sikeres volt az átállás, át­meneti időre sem romlott, sőt reméljük, javult is az üzletekben a választék. Annál is inkább, mert ritkábban szánják utazásra magukat az emberek, a kisebb településeken is elvárják, hogy minden fontos árut a helyi üz­letben szerezhessenek be. — Mit tehet a nagykereske­delem a nagyobb választékért? — Ismernünk kell az ország minden gyártóját, termékújdon­ságát. Ha valamelyik beszerzési csatornánk bedugul, új után kell nézni. Csakhogy ez a gyakorlat­ban korántsem könnyű. Előfor­dul, hogy hazai forrásból nem le­het pótolni a hiányzó import­cikkeket, s az is fejtörést okoz, ha valamelyik megszokott ma­gyar termékek előállítását ko­rábbi gyártója befejezi. De még az ilyen sakk-matt helyzetben sem adjuk fel. A hiányt pótló cikkek termelésére például pá­lyázatot hirdetünk, üzemekkel, szövetkezetek melléküzemágai­val vagy kisiparosokkal igyek­szünk megállapodni. Vagy ép­pen egy találmány segítségével oldjuk meg a gordiuszi csomót. — Ha hallhatnánk néhány pél­dát. — Hiánycikk volt a gyertya, a mécses, a vízkőoldó, a teaszűrő, a szifonfej. A Piackutató Intézet közreműködésével kerestünk partnert, aki gondoskodik ezek­nek az apró, sokak számára mégis fontos termékek vvártá- sáról. Bizonyára hallottak az ol­vasók arról is, hogy a praktikus spray-k alapanyaga, a freon gáz környezetszennyező, drága im­portanyag, s nem is mindig be­szerezhető. S mert ez számunk­ra is állandó ellátási gondot okoz, anyagilag is segítjük egy találmány kipróbálását, gyakor­lati alkalmazását, amely sűrített levegővel helyettesítené a gázt. — Szerencsére nem a hiány­cikkek jellemzik a hazai ellátást, sőt az idelátogató külföldiek szerint e tekintetben egyáltalán nincs szégyenkeznivalónk. — örülünk az ilyen Vélemé­nyeknek, hiszen ez a mi mun­kánkat is dicséri. Jól tudjuk,» az üdülőhelyek, a Budapest környé­ki agglomeráció lakói, a Duna­kanyar vagy a Ráckevei-Duna-ág vendégei azt várják tőlünk, hogy mindazokat a termékeket besze­rezhessék, ami például a fővá­rosban kapható. Ehhez nemcsak széles skálájú árukínálatra, ha­nem a kiskereskedelem, azaz az üzletek, valamint a nagykeres­kedelmi vállalat közötti magas színvonalú, jól szérvezett együtt­működésre is szükség van. Az a cél, hogy az áru útját a lehető legrövidebbre csökkentsük, gyor­sabb legyen az üzletek kiszolgá­lása. — Mit tesznek ennek érdeké­ben? — A hagyományos szállítási rendszert igyekszünk állandóan javítani, de mérőben új mód­szerekkel is próbálkozunk. Mo- nor környékén már jól halad az URH-telefonhálózat kiépítése amelynek segítségével a hagyo­mányos 3 nap helyett akár né­hány óra múltán is leszállíthat­juk valamelyik üzletbe a kifo­gyott árut. Tranzitfiókot nyitot­tunk Dunakeszin, önkiszolgáló részleget rendeztünk be a szer­ződéses és magántulajdonú kis boltok számára Vácott és Ceg­léden, ahonnan az üzletvezetők gyorsan és kis tételekben besze­rezhetik a számukra szükséges termékeket. Ezzel kapcsolatban egy másik ötlet megvalósításán is törjük a fejünket. Olyan bá­zisboltokat szeretnénk létrehozni, amelyek — nagykereskedelmi áron — kiszolgálnák a kiskeres­kedőket. Ehhez — természetesen tisztes hasznot és támogatást, felajánlva — keresünk most part­nereket. — A kis- és a nagykereske­delem jobb együttműködéseként valóban javulhat a vásárlók ki­szolgálása. Vannak-e még ha­sonló, valamennyiünk érdekét szolgáló elképzeléseik? — Szeretnénk, ha a vásárlók a következő években megismer­kednének egy új üzlethálózattal, a Duna-lánccal. Terveink szerint ezek az üzletek egységes áru­rendezési elvek szerint berende­zett, hasonló megjelenésű, kis­gépekkel felszerelt, bő áruválasz­tékot kínáló, különleges szolgál­tatásokat is nyújtó, korszerű egységek lesznek, amelyeket a kis- és a nagykereskedelmi vál­lalatok együtt üzemeltetnének. Még ebben az évben megnyílik az első hat ilyen élelmiszer ABC- áruház. — A Duna-lánc a holnap. De milyen újdonságokat kínál ma a vásárlóknak a Duna Élelmi­szer- és Vegyiáru Nagykeres­kedelmi Vállalat? — Kezdjük egy olyannal, amely segít takarékoskodni a forintok­kal megfontoltan gozdálkodó háziasszonyoknak. Sokan fogad­ták szívesen az úgynevezett fe­hér termékeket. Ezek szerényebb és általában nagyobb csomagolású áruk, amelyeket éppen ezért ol­csóbban lehet megvásárolni. Ta­lálkozhatnak a Pest megyei üz­letekben olyan árukkal is, ame­lyeket az- egész országban csak mi forgalmazunk. Közéjük tar­tozik például a Róna mokkacu­kor, a süvegcukor vagy az ár­pagyöngy. Természetesen ez a néhány áru csak csepp a tenger­ben a többi 12 ezerhez képest, amellyel állandóan rendelkezé­sére állunk partnereinknek, a kiskereskedelmi vállalatoknak, s természetesen közvetve vala­mennyi vásárlónak. Kérjük, ne feledjék: a Duna Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vál­lalat valamennyi munkatársa az Önök még jobb ellátásáért dol­gozik.-----------------------------------------------------------------------———-------------------—----------------------------------------------7 Mo nori eladók és vevők ADÓVEVŐKKEL A monori raktárház ellátási terü­lete felöleli a monori, a nagykátai, a dabasi és a ráckevei járást, de rész­legesen hozzá tartozik a gödöllői, a ceglédi, a budai és a szentendrei já­rás is, helyesebben ezek egyes köz­ségei. Összesen 120 település 2500 boltegységének kiszolgálása a fel­adat. Vonatkozik ez az élelmiszerek és a vegyi cikkek teljes körére, a beszerzéstől az értékesítésig, a nagy­kereskedelmi munka összes fázisá­ra. A monori raktárházban az áru mozgatása, raktározása, kezelése, előkészítése korszerű körülmények között, modern technológiával törté­nik. A gépi adatfeldolgozás eddig is megkönnyítette az értékesítés felté­teleit. Üjabban pedig az ÍJRH-tele- fonlánc akár 24 órára is lerövidíthe­ti az áru útját a megrendelőtől az átadásig. Kísérleti jelleggel már mű­ködik négy URH-kapcsolat az üzlet­szervezők autója és a raktárház kö­zött, és még az idén újabb négy gép­kocsit szerelnek fel ezzel a készülék­kel. A nagykereskedelmi munkához tartozik a partnerkapcsolatok ápolá­sa, a piac állandó kutatása,' az ellá­tás folyamatos értékelése, a válasz­ték vizsgálata, bővítése, árubemuta­tók, -kóstolók, tájékoztatók szerve­zése. Az alapvető élelmiszerek, hi­giéniai és vegyi cikkek nem hiá­nyozhatnak egyetlen napon, egyet­len kijelölt boltból sem. A lakosság magas színvonalú ellátása nem tűr meg hibát vagy hanyag munkát. A monori raktárház dolgozói ennek a fokozott felelősségnek a tudatában végzik munkájukat. A Duna Füszért „Dolgozz hibát­lanul” mozgalmában nagy aktivitás­sal vesznek részt. Ebben a mozga­lomban rendkívül komoly szerepet kap a monori raktárház szocialista brigádmozgalma. Igénylik a szakma, a kiskereske­delem és a társadalmi szervezetek segítségét, tanácsait, előrejelzéseit. A munkájuk támogatására életre hívott szakmai tanácsadó testület negyedévenként ad értékelést az el­látásról. A nagykereskedelmi tevékenység bolti kulisszák mögötti munka. A monori raktárház kollektívája is igyekszik észrevétlenül, tudatosan, a háttérben maradva dolgozni. Ha az ellátás hiánytalan és a választék ki­elégítő, természetesen fogadjuk, és nem is gondolunk rájuk. Mégis, ami­kor jó érzéssel vásárolunk naponta élelmiszert vagy vegyi árut, kimon­datlanul is a jó nagykereskedelmi munkának adózunk elismeréssel. Észak-Pest megye ellátói A Váci Füszért dolgozói nem­csak az igények mind maga­sabb fokú kielégítését tartják feladatuknak, hanem célul tűz­ték maguk elé az igények fel­keltését, az ízlés formálását is. Ezt a célt szolgálja majd az év második felében megnyíló ön­kiszolgáló raktáruk is, ahol a kiskereskedők azonnal hozzá­juthatnak a kívánt árukhoz. Észak-Pest megyei lakosainak, Vérőce, Nagymaros, Szob, Vác A Váci Füszért a térségben 1303 üzletnek, boltnak, ABC- áruháznak, iskolának, óvodá­nak, üzemi konyhának, ven­déglőnek szállít élelmiszereket és vegyiárukat, és külön gon­dot fordít a Duna-kanyar üdü­lőövezetének kiszolgálására. A legnagyobb partnere a váci, a rétsági, a szobi, a gödöllői és a Galga vidéki áfész, a megyei vendéglátóipar és iparcikk-ke­reskedelem, valamint a Váci élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. A közelmúltban a vállalati központ és a váci fiók vezetői megv, sgálták és értékelték az ellátást. Véleményük szerint az áruk mennyisége, minősége, választéka kielégítő. Ennek el­lenére az ellátás folyamatos ja­vítása további, állandó prog­ram. térségében nyaraló, üdülő, pi­henő vendégeknek mind jobb ellátást adni — ez a Váci Fü­szért Vállalat feladat*^, és -ezt a vállalást minden körülmények között teljesíteni fogja. Bővítette választékát a ceglédi fiók A Duna Élelmiszer Vegyiáru Kereske­delmi Vállalat ceglédi fiókja Dél-Pest megye két városának, 18 községének la­kosságát látja el élelmiszerrel, 560 vevő­egységen keresztül. Vevőpartnerei élénk, rugalmas kereskedelmi tevékenységet folytatnak. A több csatornás áruforgalmazás aktív munkavégzésre ösztönöz szállító- és vevő­partnert egyaránt. Fiókunkat is a piaci kereslethez jól igazodó előrelátó munka­végzésre inspirálja. Ezt az a tény is bi­zonyítja, hogy fiókunk forgalmának di­namikája jelentősen meghaladja a szak­mai átlagot. Ennek a rendkívül magas forgalomnak az elérését segítette, hogy bővítettük vá­lasztékunkat, az. olcsóbb, úgymond fehér­termékekkel és az egyedi igényeket ki­elégítő monopolcikkekkel. Kiemelten foglalkozunk a bébiételek, valamint diabetikus készítmények forgal­mazásával, 35 féle magyar bébiételt és négyféle italt tartunk raktáron. Diabeti­kus készítményeinkből 21 féle áll vásár­lóink rendelkezésére. Ezeket a készítményeket több árubemu­tatón és expón kóstolóval egybekötve is­mertettük meg a fogyasztókkal. Akciónk­nak rendkívül nagy sikere volt. Fiókunk Cegléden hat, Nagykőrösön egy raktárból, valamint a nagykátai lerakatból bonyolítja le forgalmát, napi 14 szerző­désbe vett gépkocsi igénybevételével. Raktáraink széttagoltsága nap nap után nehéz feladatok elé állítja fiókunk vala­mennyi dolgozóját. Nagy segítséget jelent azonban az egységeinken belül működő hat szocialista brigád, kezdeményező­készségükre, aktivitásukra mindenkor számíthat fiókunk vezetősége. A mozgalmas kereskedelmi tevékenysé­get kiemelkedően segítette a vasúti rak­tárunkban eredményesen tévékenykedő Petőfi szocialista brigád is. A ceglédi fiók az elmúlt tíz évben öt­ször nyerte el a vállalat kiváló fiókja cí­met. Tovább szeretnénk emelni a fogyasz­tói igényekhez rugalmasan alkalmazkodó kereskedelmi tevékenység színvonalát. Reméljük, hogy ez lehetővé teszi a jobb áruellátáson kívül az éves forgalmi ter­vünk túlteljesítését. eredményességünk növelését, mely biztosítéka keli hogy le­gyen körülményeink javulásának, a szo­cialista munkaversenyben elért kiváló fiók cím megőrzésének. i f

Next

/
Oldalképek
Tartalom