Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-16 / 167. szám
1983. JÜLIUS 16., SZOMBAT Színházi levél Akárki története Hiszem, hogy \ Salzburg — hála ' csodálatos köz- ' ponti fekvésének, j építészeti pompá- \ jának, történelmi nevezetességének és nem utolsósorban érintetlen hamvas- ságának — egyenesen hivatott arra, hogy az emberek sokaságának, akik korunk véres borzalmaiból a művészet adta megváltásra vágyódnak, zarándokhelye legyen. Épp ez a háború bizonyította be. hogy a színház nem a felső tízezer nélkülözhető luxusa, hanem sokkal inkább min-, denkinek nélkülözhetetlen tápláléka ... Mindazok, akik most egészen új rétegekhez közvetítik a művészetet, nagyon nagy felelősséget vállalnak magukra: tőlük függ, hogy az eljövendő emberiség szellemileg gazdagodjék ... Az idézet Max Reinhardt- nak, századunk egyik meghatározó színházi művészének 1918-ban — tehát az első világháború befejeztének évében —, Salzburg polgármesteréhez írott leveléből való. Mint a fenti sorokból is kitűnik, a levél a tervezett szabadtéri ünnepi játékokkal foglalkozik. Nem új elképzelése volt ez Reinhardtnak: amikor egy évvel korábban, 1917-ben emlékiratot nyújtott be a bécsi udvari színházak igazgatóságához, s abban egy Salzburgban, illetve a patinás város melletti Hellbrunnban rendezendő ünnepi játéksorozat tervét vázolta, tulajdonképpen egy régi dédelgetett színházformai koncepciót fogalmazott meg. Reinhardtot évek óta érdekelte, miképp lehetne a színházat nagy nézőtömegek számára is hozzáférhetővé tenni. Kísérletei, melyek például cirkuszi sátorban zajlottak, természetesen nemcsak formailag hoztak újat a színházművészetben, haném .tartalmilag is új, problémákat vetettek fel. A megmerevedett, barokk tradíciójú úgynevezett kukucskáló színpad (Guckkastenbühne) elleni tiltakozás végső soron a századelő nagy művészeti forradalmainak sorába kapcsolódó aktus volt. S még tovább gondolva: Reinhardt, az arénaszínpaddal és a szabad térre helyezett játék gondolatával lényegében az ókori görög színház formáihoz nyúlt visz- sza, de a tömegek számára szervezett színház gondolata is ehhez a tradícióhoz kapcsolódott. Nem valamiféle rekonstrukcióról volt persze szó: Reinhardt pontosan tudta, hogy a görögség világa és a nagy világégés utáni Európa világa mennyire különbözik egymástól. Ami a kettőben közösnek látszott, az eqvben a különbözést is jelentette: a szabad tér és a tömegnek játszott színház azonos volt, de formailag és főleg tartalmilag már szó sem volt azonosságokról. Mindenesetre az először a hellbrunni kastély parkjába tervezett nagy ünnepi színházat Reinhardt még zárt épületnek képzelte, hasonlóan a Berlinben 1919- ben a Schumann cirkusz épületéből színházzá átépített Grosses Schauspielhaushoz, mely az ő elképzeléseit valósította meg. Azután, - mikor a hellbrunni tervekre nem került pénz. .felmerült a legkézenfekvőbb megoldás: nem egv zárt épületben kell imitálni a szabad teret, . hanem meg kell keresni azt a helyszínt. amelv nagy befektetések nélkül is alkalmas egy szabadtéri játék előadására. S miután Reinhardtot szorosabb szálak is fűzték a valóban csodálatos Salzburghoz — megvásárolta ott a leoooldskroni kastélyt — úgv gondolta, hogy elképzeléseit kitűnően megvalósíthatja a patinás város valamely terén. A Dóm tér mutatkozott erre a legcélszerűbbnék. E térséget a hercegérseki palota, a Szent Péter kolostor szárnyai és az 1628-ban felépült Dóm határolja. Barokk architektonikájának egysébe. természettől való jó akusztikája, viszonylagos zártsága lehetővé tette, hogy ott kialakuljon egy szabadtéri színpad. A tervekből 1920. augusztus 22-én lett valóság. Ekkor került színre az a mű, mely azóta is évente szerepel a salzburgi ünnepi játékok műsorán, a Dóm téren: az Akárki, vagy ahogyan sokan a német címéről ismerik: a Jedermann. Ez megint egy volt Reinhardt zseniális ötleted közül. A Jedermannt ugyanis 1912-ben már bemutatta egyszer Berlinben, a Schumann cirkuszban, de az előadást akkor — ha meg nem is bukott —, sikernek semmiképp sem lehetett nevezni. (Érdekes módon a Reinhardt színház 1912-es budapesti vendégjátékán a Jedermann nagy szakmai és közönségsikert aratott.) Nos, ezt a darabot, melyet elsősorban az angol moralitás- játék, az Everyman felhasználásával írt a korszak egyik legfoglalkoztatottabb színpadi szerzője, Richard Strauss operáinak librettistája, a bécsi Hugo von Hofmannsthal, a salzburgi Dóm tér és a tér közönsége befogadta. Reinhardt szándékosan nem élt a tőle korábban megszokott szinte barokkosán gazdag látvány- és tömeghatásokkal. Itt a drámára koncentrált, mondván: Minden, ami Jederrrian- nal történik, közhely. Hogy a gazdag embernek meg kell halnia, hogy pénzét elveszti, hogy szeretett asszonya és a barátai elhagyják, hogy rokonai elfordulnak tőle — ezek mindennapi életünk eseményei. Mindezt el kellett választanunk a nézőtől stilizált szcenírozás segítségével. Csak egy stilizált színpad teremthette meg a szükséges távolságot a néző és az előtte lejátszódó események között. Így hát egyszerű deszkapódiumot állítottunk a Dóm elé, s azon játszottunk minden kellék nélkül, teljes nappali világosság mellett. A színpad, a deszka, amelyen játszunk, teljesen csupasz, a nézőnek magának kell elvégeznie azt a koncentrálást, amelyet tőle kívánunk, s amelyet a színpad néhány évszázada elvesztett". Reinhardt azonban nem tagadta meg teljesen önmagát: belejátszatta — legalább hanghatások révén — az előadásba a salzburgi környezetet is. Megszólalt a Dóm hatalmas orgonája, felzúgtak a salzburgi harangok, a környező templomok tornyaiból és a tér fölé magasodó Vár bástyáiról kísérteties kiáltások hívták a halálba Jedermannt. Sajátosan keveredett ebben az előadásban a görög szabadtéri színház, a középkori moralitás- játékok meg a modern színházkoncepció számos vonása. alzburg ünnepi játékai megszámlálhatatlan nyári szabadtéri játék mintájául szolgáltak szerte Európában. Maga a Jedermann is népszerű lett: sok színház és szabadtéri színpad bemutatta: 1926ban nálunk is játszották. Hitler uralomra jutása után azonban a Jedermann indexre került. A nácik nem szerették az erkölcsi tantörténeteket. Az Akárkit most a 25. évadját jubiláló Körszínház játssza. Erről az előadásról legközelebb. Takács István S' Építészeti alkotóműhely Ráckevén Megőrizni az emberi léptéket f Igazi alkotóműhely volt ^ az elmúlt napokban Rác- í; kévén a Savoyai-kastély. A ^ belépőt mindenütt — a kö- ( zös helyiségekben, s a háló- szobákban is — hatalmas, ^ szétterített tervrajzok, rác- ^ kévéi térképek, gyermek- ' rajzok fogadták. Szorgal- ^ másán dolgoztak a nemzet- (j közi építész alkotótábor ^ résztvevői, akik a világ £ minden tájáról sereglettek ^ itt össze. Volt közöttük ja- j pán és jamaikai, vietnami ‘f, és angol, finn és német meg francia. Persze magyarok is szép számmal. A Budapesti Műszaki Egyetem és ^ a külföldi építész iskolák ^ diákjai tizennégy hazai és ^ külfödi mester irányításá- ^ val dolgoztak azon, hogyan £ lehetne Ráckeve fejlesztését a legszebben, s a leg- í gazdaságosabban elősegíte- ni. Három Jő területen tevékenykedtek. Miután a járási székhely jellegzetes kultúrájúnak tekinthető a Duna mentén, s számos műemlék épülete is van, a helybéliek örömmel fogadtak minden olyas javaslatot, amely o fejlesztést a műemlékjelleg megőrzésével hajtaná végre. Ugyanakkor az Aranykalász Tsz mintegy százhúsz csalód számára szeretne olyan házakat építeni amelyek mellett a háztáji gazdaság is helyet kaphatna. Ehhez is készítettek terveket a szeminárium hallgatói. A harmadik fontos terület az üdülőövezet fejlesztése. Dióhéjban Vékony, • energikus mozgású, ősz hajú idős férfivel ismerkedem meg. — Schimmerling Andor vagyok — mutatkozott be, s ha nem tudnám, hogy Párizsból érkezett és hegyvpöt éve .nem? járt Magyarországon, minden bizonnyal föl sem merülne bennem, hogy nem a Budapesti Műszaki Egyetem egyik tanárával beszélek. Tizenhét éves kora óta él a Montpel- lier-i Építészeti Egyetem professzora, a Le Carré Bleu című építészeti lap főszerkesztője Párizsban. — Tudja, annak idején sem sokat jártam Budapesten. Vidéki, temesvári srác voltam, s nagy esemény volt az életemben, ha a fővárosba utazhattam, de azért emlékeim vannak. Az emberek ma is épp olyan találékonyak, jó ke- délyűek, mint akkor voltak, a pesti viccek még ma is változatlanul megnevettetnek. Öröm számomra hogy itt lehetek, s az egyik legkellemesebb meglepetés, hogy az itteni fiatalokat ugyanazok az építészeti problémák foglalkoztatják, mint amelyekről nálunk vitatkoznak a francia építészek. Nem kellett tehát új ötletekkel jönni, mert ezek az ötletek már itt Ráckevén sem számítanak annak. Élvezet volt ebben a szépen restaurált barokk kastélyban dolgozni, amely rendkívül alkalmas az olyan összejövetelekre, mint amilyen ez volt. Megismerkedtünk Ráckeve Készülnek a tervek A gyulai Várszínház rendezvénysorozatában mulatták be Illyés Gyula: Szélkötő Kalamona c. mesejátékát Girlcz Mátyás rendezésében. A képen: Felkai Eszter, Csiszár Nándor és Szabó Zsuzsa Schlmmerllng Andor Párizsból érkezett Trencsényi Zoltán felvételei gondjaival, amelyek dióhéjban az építészet általános problémái is. Nekünk új módszereket kell kitalálni a ma és a holnap kérdőjeleire. Persze, ezek nem azonosak a húszas évekbeliekkel, de az alap, a kiinduló pont ugyanaz. Személy szerint engem is foglalkoztat a régi városok fel- támasztása. A múltnak ugyanis vannak bizonyos mintái, olyan oldalai, amelyeket ót lehet helyezni a modern életbe is. Ami a legfontosabb: nem szabad a modern városnak gigantikusnak lennie, meg kell őriznie az emberi mértéket. Rajzoltak — Ezek szerint a napok tervezéssel, kirándulással teltek. Esténként mit csináltak? — Előadásokat hallgattunk, hiszen mindenki beszámolt a saját kutatásáról. Különféle nézetek hangzottak el, de abban valamennyien egyetértettünk, hogy nem használtuk ki az építészetben a technikai lehetőségeket. Emberhez méltó iparosodásra gondolok, ahol megőrizzük a humánus léptéket, ahol a technika csakis eszköz és sohasem cél. — Önök a termelőszövetkezet lakótelepének tervezésével foglalkoztak. Mi volt a fő szempont, amit figyelembe vettek? — Mindenekelőtt az itt élőkkel beszélgettünk, hiszen nem mindegy, hogyan érzik magukat a közvetlen környezetükben. Jártunk gyerekek között, akiktől megkérdeztük, milyennek képzelik el lakóhelyük jövőjét, s le is rajzoltattuk velük. Felmértük a város struktúráját és a már meglevő tervet figyelembe véve javasoltunk változásokat a városi szerkezet diszpozíciójában. Folytatják Végigjártuk a rögtönzött kiállítást. Látnunk olyan tervet, amely egy régi magtárat alakít át öregek klubjává — egy vietnami diák készítette. Romantikus, költői felfogást tükrözött két osztrák fiatal elképzelése a kialakítandó üdülőterületről. A társas üdülő- szövetkezet építkezéseinél pedig a napenergiát kívánják hasznosítani. Ez utóbbi ötletnél találkozott a természet, a logika és a technika, mert Ráckeve és környéke azzal dicsekedhet, hogy egyike azon területeknek, ahol a legmagasabb az országban a napsütéses órák száma. — A kastély megtelt élettel ezekben a napokban — mondta elégedett mosollyal Raffay Béla, a járási hivatal elnöke. — Ami itt történt, az építészeti vonalon megfelelője a nemrégiben rendezett nagy sikerű budapesti képzőművészeti kiállításnak, a Tisztelet a szülőföldnek címűnek. A meghívott építészek, akik a világ négy tája felől érkeztek hozzánk előadni, segíteni, valamennyien magyar származásúak. Itteni munkájukkal hozzájárultak értékeink föltárásához s ötleteikkel új színt adtak építészeti szemléletmódunknak. Szeretnénk, ha ennek a kezdeményezésnek a jövőben folytatása lenne, hiszen sok feladatunk Van még, amelynek megoldása ilyen módon is megközelíthető. Két év múlva kerül sor ismét a nemzetközi szeminárium rendezésére. Akkor a most megismert mesterek visszatérnek hozzánk. Széretnérik, Wá addigra terveik közül néhányat már megvalósítva látnának. Ennek van reális alapja, mert most készül Ráckeve általános rendezési terve. Körmendi Zsuzsa Az üzenetliozó A váci Görög templom kiállítótermében Marosits István szobrai láthatók. A művész neve nem ismeretlen a tarlat- látogatók előtt: évtizede a beton szobrászati alkalmazását keresi. Felállított plasztikái, emlékművei tömbszerűségükkel, igényesen megmunkált felületeikkel hatnak. Marosits nagy formátumú alkotó, eszmerendszerekben gondolkodik. Szobrai ekként nemcsak valaminek vagy valakinek a plasztikai értelmezését jelentik, sokkal inkább azok tartalmi expozícióját. Nála előbbre való a kifejezésmód gazdasága, mint annak a meghatározása, hogy hány figurás lesz a kompozíció. Marosits szobrai — az arasznyitól a több méteresekig — önálló erőtérrel rendelkeznek. Megkötik a nézőt, mert olyan világot árasztanak maguk körül, amelyek egy tudatosan felvállalt életformát, egy megküzdőit emberi tartást, egy mindig újat kereső és akaró férfiúi modellt tükröznek. Ezek a drá mák nem a szobrok felületének a megmunkálásából fokadnak. Ezeknek a szobroknak szívük van, kitapintható artériájuk. Éppúgy éreznek, je len vannak közöttünk mint alkotójuk, s azok, akik a közösségi feladatokat nem azért vállalják, hogy felfigyeljenek rájuk, elismerjék őket, hanem azért, mért minden közlés kikí vánkozik belőlük, nélküle élni nem tudnak. Ez a vállalás követhető nyo mon az Ütőn című nagyméretű szobor létrás alakjában a természettudós tenyérnyi nekife- szülésé'aen, a Nemzedékek egymásra támaszkodásában, A tűzszerész emlékének megidé- zésében. Az írástudó a felelősség emlékműve, a Primavera a szépség megindítója, Marosits virtuózán bánik a legkülönfé lébb anyagokkal. Tárlatán megtalálható az ötvözött alumí nium, a fa, a bronz, miként a lemez is. Nemkülönben gondolatainak folytatásaként a vers, a rajz és a zene, amelyeknek az együttese teszi őt olyan emberré, akiből több üzenethozó is elkelne ezen a földön. M. Zs. Nemzetközi Orgona verseny Liszt Ferenc emlékezetére immár másodszor, szeptember 3. és 15. között rendez hazánkban orgona versenyt a Nemzetközi Zenei Versenyek és Fesztiválok Irodája. A verseny helyszíne Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagyterme lesz. Az elődöntőket szeptember 4—5—6—7-én, a középdöntőket 10—11-én, a döntőket 13—14-én tartják. A díjkiosztó ünnepségre és a gálakoncertre szeptember 15-én kerül sor, szintén a Zeneakadémián. Tv-FIGYELŐ' KlilpoJíika. Külpolitikai nagyheteket rendez mostanában a televízió. Egyre-másra olyan remek riportok, exkluzív — tehát csak a Szabadság térről érkezett munkatársaknak adott — interjú^ kerülnek a képernyőre, hogy elkáprázik a néző: honnan hirtelen ez az áradás. Nyilván egyrészt onnan, hogy — Berzsenyivel szólva — mostanában megintcsak Forr a világ bús tengere, oh magyar!, tehát bőven akadnak kamera- meg mikrofonvégre kapható események. Másrészt meg onnan, hogy olyan hozzáértő szakemberek járják az MTV képviseletében a valóságos és a politikai harctereket, akik ha már egyszer eljutottak a csatáro- zók köreibe, nem akármilyen felvételekkel akarnak hazatérni. Mondanunk sem kell, hogy a szóban forgó hírgyűjtők között Chrudinák Alajos az első. Ügy röpködött ő a közelmúltban a különböző arab politikusak meg katonák között, akár egy utazó nagykövet, azzal a különbséggel, hogy ezt a csendes szavú, a térség legapróbb rezdüléseit is ismerő férfiút nem kötik a diplomáciai udvariasság formaságai. Mert ha kötnék, bizonyára nem úgy társalgott volna a libanoni miniszterelnökkel, hogy az enyhén szólva is kijött a sodrából, közölvén, ha tetszik, akkor el is lehet dobni azt az egész nyilatkozatot. S más beosztásban dolgozva ugyancsak nem tehette volna meg, hogy két közömbösebb mondái között csak úgy megemlíti hogy Asszad szíriai elnökkel beszélgetve egészen más adatokat hallott 6 Libanon védelmi rendszeréről. Egy-egy ilyen eszmecseréje tehát egyszerre kemény szópárba}, s alkalmasint — mint most is —, leplezetlen emberi dráma. Beteg ember vagyok, nekem gyógyszer kell! — hallhattuk El Vazzan indulatkitörését, s ennél őszintébb és könyörgőbb panasz még aligha iktatódott ilyesféle politikai megnyilatkozásokba. A csütörtök esti Panorámában láthattuk ezt a Chrudi- nák-féle interjút. Címek. Hanerrj ha már leíródott ez a legfrissebb keltezésű műsorcím, mármint az Objektív, nehéz szó nélkül hagyni. Hogy miért? Nos, azért, mert már megint egy nem magyar elnevezéssel soroltak be egy föltehetőleg hosszan futó beszámolócsokrot. Pontosan úgy döntöttek a keresztapák, mint amikor hajdan kiötlötték a Panorámát, a Periszkópot, a Stúdiót, a Reflektor szerkesztőséget, majd annak természetesen a Magazinját —, hogy az egyéb, szintén nem finnugor eredetű nyelvünkön elnevezett más látnivalókat ne is említsünk. Miért van ez így? — tudakolja jobb híján önmagától a jámbor előfizető, aki tétova válaszát kétféleképpen fogalmazhatja meg. Tehát egyrészt azért fogadtatnak el ilyen jellegű címek, mert azoknak a fülét, akik hivatalosan rájuk bólintanak, egyszerűen nem bántják. Másrészt meg esetleg azért, mert ha efféle, nemzetközileg is érthető szópecséttel látják el őket, köny- nyebben lehet felkínálni azokat más televízióknak. Rossz beidegződés, illetőleg reménybeli kacsintgatás a határainkon túli piacokra — egyéb magyarázat nemigen kínálkozik. Akácz László