Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-14 / 165. szám

x/unap 1983. JÚLIUS 14., CSÜTÖRTÖK Ez a műfaj kívánja a jó ízt Akik körbetáncolták a világot Még a fele utat sem tettük meg Nagykáta f, !é, amikor va­lakinek megártott a nagy meleg a vonaton. Töb, nyíre csak ért lehetett megérteni a hangoskodásból: „no, ne grálj!... no, ne ugrálj I” Megborzongott az ember erre az ótletre, hogy i -en kániku­lában, amikor megmozdulva is szinte saját levünk len fövünk, valakinek eszébe jusson ugrálni. Pedig édesanyja azzal vitte el annak idején a ma huszonhat éves fiát a nagvkát.4 művelő­dési házba a néptánc csoporthoz, hogy ha már úgy szeret ug­rándozni, akkor ott azt kedvére megteheti. Nagykátára megérkezvén Czine Mihályt kerestem. Mert hát őt kísérte el az édesany­ja az együtteshez, akiben szinte élete első percétől ben­ne van a tánc iránti rajongás. Előbb munkahelyén, a posta- hivatalban érdeklődtem, majd otthonában szerettem volna találkozni vele. A késő dél­utánra megbeszélt találkozó nem jött létre. Elkerültük egymást. Azért könnyen a nyomára akadtam a művelő­dési házban, éppen próbára készült a Tápiómente népi együttese. Czine Mihály egy üres teremben kezdett magá­ról beszélni. Sikerélmény a taps — Életem legnagyobb szen­vedélye a néptánc. Immár tíz esztendeje olyan sikerélmény számomra a taps, amit semmi mással nem lehet helyettesíte­ni — mondta mindjárt lelke­sen. Aztán sorolja, merre járt maga is 1977 óta az együttes­sel. — Voltunk a Szovjetunió­ban, kétszer Franciaország­ban, az NSZK-ban, Olaszor­szágban, Angliában, Bulgáriá­ban, Csehszlovákiában, s a napokban jöttünk haza Portu­gáliából, óriási sikerrel a há­tunk mögött. Itt félbemaradt a beszélge­tés, mert jöttek érte. Megkez­dődött a próba. Együtt men­tünk a művelődési ház szín­háztermébe: ő táncolni a töb­biekkel, én meg nézni, látni, hogy néhány perc múlva szin­te földbe gyökerezett lábbal gyönyörködjem táncukban. Pedagógus, lakatos, villany­szerelő, mozdonyszerelő, pos­tás, kétkezi munkás pörgött, forgott, miközben a zenekar keményen húzta a talpaláva- lót. A kórus zengő hangon énekelt, az együttes vezetője, Dómján Lajos pedig a néző­térről szólt közbe, ha szük­ségét érezte. A lányok és fiúk hallatlan energiával ropták a táncot. Most értettem meg azt az orvost, aki egyszer a tele­vízióban azt mondta, hogy nincs az a nehéz fizikai mun­ka, amely annyi energiát igé­nyelne, mint a tánc. Hát még az ilyen elementáris lendület! És mégis, mindenki áíszelle- mülten mosolygott, arcutt ra­gyogott, hogy táncolhattak. Homlokukon a rekkenő hőség nyoma gyöngyözött, a fello­csolt padló finom port enge­dett. Patrónusok összefogása Aztán egyszer csak fél órá­ra szünet lett. Szinte fájt a színházteremre szakadó csönd Most Dómján Lajossal men­tünk át a kisterembe. Nyilván észrevette arcomon a próba hatását, mert így kezdte a be­szélgetést. — Szép sikereink voltak az elmúlt másfél évtizedben, amióta fennáll az együttes. Tizenhét külföldi utunk volt. Olyan sikereket arattunk, amelyekre nem lehet megha­tottság nélkül visszaemlékez­ni. Az első utunk Franco Spanyolországába vezetett. A fesztiválon egyedül mi képvi­seltük a szocialista országo­kat. Eleinte voltak fals han­gok, de a búcsú napján, a fel­vonuláson tízezrek kiáltották, vagy még inkább üvöltöttek: Viva Hungria!, vagyis Éljen Magyarország! Tizenkét évvel ezelőtt Lengyelországban ötezer ember állva tapsolt, míg visz- sza nem mentünk a színpadra. Mi csak néztünk és szólni nem tudtunk a meghatottság­tól. A dobozi csárdásnak és a cigánytáncnak volt akkora si­kere. Természetesen idehaza is eredményesen szerepeltünk. Ez éltet bennünket — nagy- kátai, tápiószelei, tápiósági, szecsői, szentmártonkátai tán­cosokat, zenészeket, énekese­ket. Ahhoz, hogy idáig eljus­sunk, nagy szükség volt a pat­rónusok összefogására. De kel­lett a helybéli értő közönség is, hiszen végül is a nagyká- taiak tapsai indítottak el ben­nünket ezen az emlékezetes úton. Beszélgetés közben aztán arról Is szó esett, hogy hon­nan indultak. — Hát lánnyal és fiúval kezdtük. Három-öt évenként változó gárdával dolgozunk azóta. Az idén ünnepeljük az együttes fennállásának tizen­ötödik évfordulóját. A legidő­sebb táncosok tíz-tizenkét esz­tendeje vannak az együttes­ben. Heten C-kategóriás vizs­gával bírnak, mint Czine Mi­hály is. Dómján Lajos elmondta, hogy nem kifejezetten a ha­gyományőrzés a céljuk. A néptánctól a balladáig bezá­rólag drámai, szólisztikus tán­cokat készítenek, vagyis ko- reografálnak igényesebb, ér­tőbb közönségnek. Egyébként az együttes vezetője is aktí­van táncol, még ötvenévesen is. — Ez a műfaj kívánja a jó ízt, elbírja az érett férfit és nőt, sőt, esetenként meg is követeli. Barátságos dévajkodás — Békés megyéből szárma­zom — folytatta Dómján La­jos. — Táncoltam Orosházán, Békéscsabán Rábai Miklós, majd Molnár István keze alatt a SZOT-együttesben. De sokat gyűjtöttem, miként teszem ma is. A magyar néptáncot az eredeti alapokból kiindul­va, koreográfiái feldolgozás­ban mutatjuk be. Mindenek­előtt úgy, hogy az élményt ad­jon a táncnak, a közönségnek is. Ennyire tellett. Néztem to­vább próbájukat. Portugália után az OKISZ versenyén arattak sikert Pécsett. Azóta is rendszeresen készülnek az újabb erőpróbákra. Hetente táncolják műsorukat, megele­venítve egy letűnt világ min­dennapi eseményeit, például a csikós- és juhászlegények ba­rátságos dévajkodását, végig­gondolt játékukkal.... Aszódi László Antal Albertirsával közös rendezésben Rónay-kiállítás A Pataky István Művelődé­si Központ és az albertirsai művelődési ház közös rende­zésében csütörtökön, délután 5 órakor nyílik meg Rónay Mátyás grafikusművész kiállí­tása a Pataky István Műve­lődési Központ kamaratermé­ben. A tárlat július 30-ig lá­togatható, minden délután 2 és U óra között Felújítás előtt Bezerédy-kastély Új köntösbe öltöztetik az 16UU-as évek végén klasszicis­ta stílusban épült györ-mén föcsanaki Bezerédy-kastélyt. A műemlék jellegű épít' mény kocsifeljáróját márvány oszlopok, rézből készült halas mintázatú vízköpők díszítik. Főépületét a múlt század má sodik felében átalakították, ek kor kapta meg eklektikus stí lusjegyeit. Most a győrújbaráti költségvetési üzem dolgozói tüntetik él róla a múló idő nyomait. Boltozatos pincéjét — amelyet az utóbbi időben raktárnak használtak — rend behozzák, majd pinceklubot illetve százhúsz főnyi hallgató­ságra méretezett előadótermet rendeznek be falai között, ahol az ismeretterjesztő előadáso­kon kívül kamaraszínházi be­mutatókat és alkalmi filmve­títéseket is tartanak majd. Az egykori lakószint a re­konstrukció után részben ok­tatási, részben közművelődési célokat szolgál: négy iskolai tanteremnek, továbbá az isko­la és a kerület közös könyv­tárának ad helyet az egykori kúria. Szomszédságában olva sótermet és folyóiratböngé­szőt is kialakítanak. A lakó­szint boltozatos irattára, amelyben egykor vasajtó mö­gött őrizték a féltett uradalmi dokumentumokat — könyvi ár lesz. A felújítást úgy végzik, hogy az időközben befalazott árkádokat és egyéb építészeti értékeket kibontják és látható* vá teszik. Heti eilmtegyzet A sárkány éve Hatvan aranyozott bronzpityke A sír avar harcosoké Magas rangú avar közösség, feltehetően fejedelmi törzs harcosainak sírját tárták fel Dunaújváros Béke városrészé­ben a hajdani avar település A meglett korú férfi belép Tanár a cicaosztályban az osztályba és harsányan el- J nyávogja magát. A kilenc-tíz éves gyerekek pedig boldogan, fölszabadultan visszanyávog­nak. Ez a bevezető játék szin­te elengedhetetlen, hiszen a dunaharaszti 1-es számú álta­lános iskola most végzett ne­gyedikesei a cicaosztály, s ha dr. Helméczy Mátyás el­felejti a már kötelező sza­bályt, bizony megkérdezik tő­le kis tanítványai, hogy vajon rosszkedvű-e, azért vétett az íratlan törvénnyel szemben. Az emberben óhatatlanul fölmerül a kérdés, hogy vajon minek ez, vajon nem megy-e a viccelődés a fegyelem, netán a tanári tekintély rovására? A közelmúltban kiváló címmel kitüntetett pedagógus határo­zottan állítja, hogy nem. Rög­tön magyarázattal is szolgál. — Történelem-földrajz sza­kos vagyok. A cicaosztálynak környezetismeretetet tanítok. Negyedikesek. A kicsinyek szeretik a játékot, a jókedvet s nekünk, tanároknak minél közelebb kell kerülnünk hoz­zájuk. Higgye el, ebből a la­zításból semmi hátrány sem származik. Inkább hálásak azért, ha az ember nem min­dig igyekszik olyan nagyon felnőtt lenni. Ha érdekesen, színesen vezetjük az órákat, s közbeiktatunk egy kis irányí­tott „rendetlenkedést” is, nincs gond a magatartással. Ahogy hallgatom, önkén­telenül arra gondolok, hogy csak nagy tudású ember en­gedhet meg magának ilyesmit, hiszen a gyerekek mindenek- fölött azt tisztelik, aki impo­nálóan, mélyen ismeri saját szakterületét, s azt lebilincselő módon tanítja. Hosszú út vég­állomása ez a történelem­Nem árt a tekintélynek földrajz szak. Annak idején, amikor Helméczy Mátyás érettségizett, még kevesen vették igénybe a pályavá­lasztási tanácsadást. Ö meg­tette. Azt javasolták, legyen pedagógus, de végül szülei kívánságára elvégezte a jogi egyetemet, majd a doktorá­tussal a zsebében mégis csak beiratkozott a bölcsészkar­ra... — No, azért nagy hasznát veszem a jogi végzettségnek, mert így meg tudtam írni a nyolcadikosoknak az Állam­polgári ismeretek című tan­könyvet, s egyik szerzője le­hettem a tanári kézikönyvnek is — magyarázza. — Mintegy tizenkét éve jelent meg az el­ső könyvem, azóta több tan­könyvpályázaton szereztem első-második helyet. Jelenleg az ötödik munkám áll kiadás előtt. Az elmúlt másfél évti­zedben már főként történe­lemmel foglalkoztam. Oly sokszor említi, hogy szereti a gyerekeket. Egy kis évődésnek szánt kérdés, ami után néhány pillanatig szól­ni sem tudok: — mekkora családja van? — összesen tí­zen vagyunk — S már sorolja is, hogy az utódok közül ki milyen pályát választott. Van köztük tanár, közgazdász, gyógyszerész, elektroműsze­rész, kozmetikustanuló, ve­gyészhallgató, meg két általá­nos iskolás. — A feleségem védőnő. Je­lenleg körzeti ápolónőként dolgozik. Huszonhárom éve vagyunk házasok. Neki kö­szönhetem, hogy van időm, lehetőségem a tudományos munkára. Az én életem úgy teljes és szép, hogy az egész napomat nebulók közt tölthe- tem. Ha nem az iskolában, akkor otthon. Ennél boldo­gabb talán akkor leszek, ha majd unokák is gyarapítják a létszámot... Körmendi Zsuzsa nyomait kutató régészek. A több évvel ezelőtt megkezdett ásatás során már több mint 230 nyugvóhelyet bontottak ki, köztük félszáz olyat, ahol a katonákkal együtt lovaikat is eltemették. Ez csak a magas társadalmi rangú, előkelő kö­zösségeknél volt szokás. A temetkezési helyek szegé­nyek tárgyi mellékletekben — használati eszközökben, éksze­rekben —. a sírokat ugyanis már a kortárs avarok kirabol­ták. Éppen ezért ritkaságszám­ba ment az a lószerszám is, amelyre az egyik nyugvóhelyen bukkantak. A mívesen kidolgo­zott bőrszíjat hatvan ara­nyozott bronzpityke díszítette. A dunaújvárosi avar temető teljes feltárásával előrelátha­tóan augusztusban végeznek a szakemberek. Cegléden tanultak Szakmunkások lesznek Cegléden a Török János Egészségügyi Szakiskolában humán és állategészségügyi szakembereket képeznek. Az állategészség­ügyi szakon végzett hallgatók a mezőgazdasági nagyüzemek­ben helyezkednek cl, a humán szakon végzettek pedig általá­nos asszisztensi oklevelet kapnak. Orazgeldi Amengeldijev, A sárkány éve főszereplője A kínai és a japán naptár különböző állatok nevével jel­zi az egyes éveket. Ezek az elnevezések aztán ciklikusan ismétlődnek. így kaphatta ez a szovjet—kazah filmstúdió­ban készült film A sárkány éve címet. Cselekménye ugyanis a múlt század hetve­nes éveiben, épp egy sárkány évben játszódik. A szovjet—ázsiai nemzetisé­gi filmstúdiók gyakran lepnek meg kiváló filmekkel. Ezek nagyobb része valamiképp összefügg az illető népek tör­ténelmével, de nem a megszo­kott történelmi képeskönyvek modorában készülnek — leg­alábbis a legjobbak nem. Sa­játos módon őriznek valamit e népek ősi folklór-epikájának szemléletmódjából, stílusából, költőiségéből, s főként őrzik a szülőföld, a haza szereteté- nek és a szabadság vágyának azt a kisugárzását, mely ezek­re a végtelen sivatagokban, sztyeppéken élő népekre kü­lönösen jellemző volt, s jellem­ző ma is. Aszanali Asimov és Coj Guk In rendezése tükrözi is e vonásokat. Filmjük hősi hang­vétele,, balladísztikus előadás­módja, hazafiassága megnye­rő. Ami kifogásolható, az ép­pen a sablonos történelmi ka­landfilmekből átvett, e nem­zetiségi filmművészetben test­idegen fogások alkalmazása, mind a cselekményvezetésben, mind a színészi játékban. A film értékeit azonban ezek a fölösleges engedmé­nyek csupán halványítják né­miképp, de alapvetően nem csökkentik. A sárkány éve ugyanis elsősorban hazafiassá­gával, a XIX. század során szinte szabályos időközökben, nagyjából évtizedenként ismét­lődő nemzeti felszabadító küz­delmek egy drámai eseményé­nek szenvedélyes szabadság- vágytól áthatott ábrázolásával tűnik ki. A történet Keiet- Turkesztánban, az ujgurok lakta sivatagokban játszódik. Ez a hatalmas terület évszá­zadokon át kínai fennhatóság alatt állt. Egyes részeit hol bekebelezte a hatalmas szom­széd, hol visszafoglaltak bizo­nyos határvidékeket a szabad­ságukért küzdő népek. A vál­takozó eredményű küzdelem egyik időszakának vezére égj igazi népi hős, Ahtem. ö & film központi hőse. Többször fogságba vetik a kínaiak, ám ő mindannyiszor megszökik. Felkelő csapatokat szervez, kínai erődítéseket támad meg és foglal el, csatákat nyer, míg egy nagy hadi vállalkozá­sát árulások következtében el­veszti, s ezzel a felkelők is szétszóródnak, elpusztulnak. Csak Ahtem és hősies-hűsé­ges segítőtársa, egy néma kí­nai (akinek a nyelvét saját honfitársai vágták ki bünteté­sül) menekül meg az utolsó nagy vérengzésből, mintegy an­nak jelképéül, hogy bár a mozgalom elbukott, az életben maradt vezér képes lehet min­dent újraszervezni. Az áldoza­tok nem voltak hiábavalóak; a nép szabadságát csak így le­het kivívni. A főszerepet, Ahtemet ját­szó színészben, Orazgeldi Amengeldijevben igen mar­káns, férfias, kemény alkatú művészt ismertünk meg. A női főszerepben egy igen bájos, törékeny színésznőre figyelhe­tünk fel: Tamara Jangyijevá- ra. Ok — s több más, kisebb szerep alakítója — arra fi­gyelmeztetnek, mennyi tehet­séges színész található a nem­zetiségi köztársaságok színhá­zaiban és filmstúdióiban. Az Ezüst-tó kincse Tíz évvel ezelőtt került elő­ször a magyar mozikba az elpusztíthatatlan Kari May- történeteknek ez az egyik leg­ismertebb variánsa. Akkor is nagy siker volt, s ma sem lesz másképp, mert a felújí­tás igazolja, hogy ez a jugo­szláv—NSZK film elsősorban a műfaj szabályainak tisztelet­ben tartása miatt — alig-alig öregedett. Az efféle indiántör­téneteknek egyébként sincs koruk; a filmkészítés techni kai fejlettségének fokáról árulkodó jelektől eltekintve más nemigen árulkodik a for­gatás idejéről. A kortalanság bázisa persze magának a történetnek az ősi sémáiban rejlik, azaz nem is a filmben, hanem May Károly könyveiben, s azok hőseiben (Igen, May Károly, mint Ver­ne Gyula, mert hogy nagy népszerűségük szinte magyar szerzőkké avatta őket). Mi ez a séma? Egyfelől vannak a gonoszak, másfelől a jók. A gonoszakkal mindig baj van, a jók mindig győznek, ha ez a győzelem gyakran áldoza­tokkal jár is. Ám megannyi veszélyen, fondorlaton, áruiá son át is, a történet végén helyreáll a legszebb keresz­tény elvek szerinti krisztusi békesség. Gyönyörű nagy er kölcsi tanmesék ezek a May Károly-mesék, talán azért is, mivel szerzőjük maga fia­tal korának legszebb tízegy néhány évében egyáltalán nem volt erkölcsös személy különböző, s nem :s épp csip- csup bűntettek miatt több­ször, s éveken át ült börtön­ben. A precíz alaposságú né­met börtönök alapozták meg egyébként May Károlyban (akinek eredeti neve Hohen- thal volt) a kalandos regé­nyek íróját: a jól felszerelt börtön-könyvtárak útleírásai­ból, földrajzi és néprajzi szakkönyveiből tanulta meg az indián- és pionírvilágot, formálta ki alaphőseit: Old Shatterhandet, a derék fehér prémvadászt és erkölcsbajno­kot, meg Winnetout, a becsü­letes, hős és hűséges indiánt, akiben csupa olyan indiántu­lajdonságot rejtett el, ami­lyennek a fehér ember a buz­gó eminens kiscserkész in­diánt elképzelte. Ma már persze az, hogy May — Hohe-nthal — Károly mennyi időt töltött a dutyi­ban, éppúgy közömbös, mint hogy honnan vette hőseit és történeteit. A Winnetou- könyvek máig népszerűek, új és új ifjú nemzedékek nőnek fel rajtuk, s tanulják meg az indiánvilág egynémely jel­lemzőjét —. de aki a mese mögött a valóságra is kíván­csi, az jobb, ha például Az Ezüst-tó kincsével párhuza­mosan olvassa mondjuk A Vadnyugat indián szemmel című könyvet. Ez utóbbi ko­rántsem oly romantikus, mint May Károly, de legalább any- nvira izgalmas, és sokkal, de sokkal valóságbűbb leírását adia azoknak az indiántörté- neteknek. melyek javarésze a pehér ember eszelős indián- '’vűlöleféről beszél, s vádirat az indiánok tíz- és tízezrei­nek gyilkosai ellen. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom