Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-13 / 164. szám
Gombó Pál: ^J'^íöáéa Izzad tőle, az hűt, nem is szólva arról a szubjektív érzésről, hogy a forró folyadék után hűsebbnek tűnik a lég” — így a mélyebb gondolkodók. Ennél élesebben már csak az a még mindig egészségügyi témakörbe tartozó probléma fogalmazódik meg: hová tegyük a borogatást? A nyakszirtre — ott az ütőér vagy az ideggóc, vagy mi, de ott van! Dehogyis, a bál és a jobb csuklóra egy-egy zsebkendőt, az ütőér ott van, nem véletlenül számolja az érverést ott az orvos! Ugyan kérem, a homlokra! — amögött van a fej, alatta meg az arc, melyre a víz lecsurog. Persze a testi szenvedés kutyafüle a lelkihez képest — ilyenkor tömeges a hisztéria, a gorombaság, az összeveszé- sek, a depresszió, többen elmebaj tüneteit mutatják. A cipőbolt eladója nem csodálkozik, ha a vevő gumilabdát kér tőle, vagy halcsontos fűzőt, s a vevő sem küldi az eladót a Lipótmezőre, ha a trafikban Marlborót kér és erre azt a választ kapja, hogy az nincs, de ajánlja, hogy egyen a kedves vevő naponta egy evőkanállal propoliszt. Minek is küldené, tudhatja maga is, hogy odavaló, legalábbis kánikulában. Hogy a tárgy e részén túlessünk, egyetlen, de alapvető megjegyzés kívánkozik ide: a legjobban a kánikulát a hipochonderek bírják, ök ugyanis eleve mindenre fel vannak készülve és ráadásul ki is élhetik magukat, mert panaszaik minden szenvedőnél mély együttérzésre találnak. Különös, de a szociológusok nem szólalnak meg, így hát saját tapasztalataimra szorítkozom. Ha városainkat elönti a hőhullám, olasz filmek légkörében érzem magam. Minden ablak, ajtó tárva-nyitva, minden párkányon, rácson fehérnemű szárad. Mindenki látja, milyen törülközőt használ a szomszéd, hol helyezkedik el a rekamié és milyen gyártmányú a tévé. Mivel valamennyiünknek több szomszédja van, mindezeket kölcsönösen megtárgyalják, tapasztalatokat cserélnek, következtetéseket vonnak le. „Ilyen szégyentelenek á mai lányok..., én nem hagynám a férjem ingét foltozatlanul... képzelje, külön alszanak!’’. Na és aztán a szagok. Akaratlanul is megtudjuk, csak szippantani kell, mit főznek. Káposzta — nyáron! Harmadik napja lecsó! Aztán a hangok! Nagy megint ivott, Kisnek nincs pénze új kocsira, Jucinak gyereke lesz, de a pasas nem veszi feleségül, inkább disszidál, azt mondta — ez mind tudomásunkra jut, oda se kell figyelni. Szemérmesebbek persze kánikulában suttognak, nem halljuk őket, csak a pofonokat látjuk. Mások az ablakba teszik a rádiót vagy az erkélyre a tévét hangkulisszának, mögötte veszekednek. H elyhiány miatt, személyes véleményemmel egyedül a borogatás témakörhöz csatlakozom. Borogatni nem a csuklót, bokát, mellet, fejet, nyakszir- tet kell — hanem a hűtőszekrényt! Hátul, ahol az a rácsszerű micsoda van, különben a frizsider, amely télen mindig működik, hőségben leáll. Pont ő ne tenné? 1983. JÚLIUS 13., SZERDA %/fítiao Ki gépen száll főiébe... Gyalogvilágból az ég felé Ha nincs, beszerzik Csak a régiségekhez értenek? Az utak, földek, falvak ésszerű rendezettsége a dombok lágy hajlatai lenyűgöznek. Hangtalanul siklunk a Szekrényes hegy felé, a fák szinte tapintható közelségbe kerülnek. Hirtelen megdobja valami a gépet, most kell figyelni — persze nem nekem, én zavartalanul bámészkodhatok —, megtaláltuk a termiket. A gép jobbra dől, nyugodt köröket írunk le, a magasságmutató biztatóan kilendül. — Az ott a farkashegyi katlan — mutat egy erdővel övezett zöld rétre útitársam. — Ott a hazai vitorlázósport negyvenedik évfordulójára készített emlékmű. Ez lesz az egyik színhelye július 24-től a tizenegyedik nemzetközi vitorlázórepülő-találkozónak is. A klubtagok már erre készülnek. Augusztus harmadikáig az egész nemzetközi mezőny bemutatja majd itt a tudását. Érdemes lesz megnézni. Az egykori repülőtér, a katlanban négyszáz méter magasról zsebkendőnyinek látszik. Egyik szóién apró épületek, előtte néhány parányi repülőgép szárnya csillog. — Ma a mezőgazdasági repülőgépszerelők oktatásának a bázisa — világosít fel Kovács György. — Sok fiatal jelentkezik vitorlázórepülőnek? — Jönnének, de a háromnegyed részüket kiszűrik a repülőorvosi vizsgálatokon. Egy dioptriás szemüvegben sem lehet repülni, bár ez talán még elfogadható lenne. De hogy egy lúdtalpas gyerek miért nem kezelheti a pedálokat, arra már magam sem találok magyarázatot. Utunk — sajnos — a végéhez közeledik. Egyre pontosabban látni minden apró részletet, az udvarok feltárulkozva árulkodnak gazdáik rendszere- tetétről. Néhol precíz ágyások sora, másutt halmokban áll az ócskaság, kidobott holmik, rossz bútorok. Már itt is a kifutópálya, Kovács Gyöngy óvatosan teszi le a gépet, gyorsan csökken a sebességünk. Várnak a felszállásra következő fiatalok, villámgyorsan megszabadítanak kötelékeimtől. Most már értem, hogy bírják ki a tikkasz- tóan forró mezőn reggeltől alkonyaiig. S az is világos, miért mondta Nemes Sándor, a repülőtér parancsnoka gyalog világhoz szokott kérdésemre, amikor útnak indított: — A repülésben a felszállást és a leszállást szeretjük. Meg mindazt, ami közte van... Márványi Ágnes Újra divat a régiséggyűjtés, ezt bizonyítja a fővárosban sorra nyíló antikvitás boltokban vagy a Bizományi Áruház ilyen üzleteiben böngésző tömeg. De vajon kikből áll a vevőköre a régiségkereskedőnek, aki egy olyan kis községben nyitott boltot, mint Atsóné- medi? Tölcséres csalogató Szendrei János üzletét nem lehet nem észrevenni. Talán, mert ott a hokedlin álló tölcsérei gramofon és a speciális állványra felfüggesztett tárgyak: a szamovár, a habüst, a kávédaráló, a rézmo- zsár. Az aprócska helyiségben polcokon, asztalokon, székeken milliónyi holmi. Itt minden eladó, a korabeli íróasztal — amelyre apró csecsebecséket, régi könyveket stó- szoltak — sőt a karosszék is, amelyből Szendrel János, a tulajdonos fia érkezésünk percében fölkel. — Sokan megállnak Alsó- némediben az üzletük miatt? — tesszük fel a kérdést. A válasz igen meglepő: — Körülbelül egy hete önök az első érdeklődők. Nem vevőt mondok, mert az utolsó vásárlásnak a napjára sem emlékszem. — Kétkedő arcunkat látva hozzáteszi — hiába vagyunk a forgalmas, 5-ös út mentén, a külföldiek, akik meg tudnák fizetni a portékáinkat, inkább meg sem állnak. Ök ugyanis szinte semmiféle régiséget nem vihetnek ki az országból, s ezt pontosan tudják is« — A lepeket nézegetjük. A legrégibb darab minden bizonnyal a falnál álló empire óra, &z 1700-as évekból való. A legolcsóbb — már ötven forintért elérhető — egy aprócska levélnehezék. — Hol tanulta ezt a mesHívogat a tölcsére* gramofon térségét? — kérdezem Szend- rei Jánostól, aki magabiztosan igazodik el a sokféle öreg holmi között. Belenőtt a szakmába — Hogy hol? Természetesen itt, a boltban. Édesapám harmincöt éve nyitotta az üzletet. Régiségek között nőttem fel. S aki hosszú ideje foglalkozik letűnt korok tárgyaival, az lassan körülveszi magát velük otthon is. De kérdés, meddig tudjuk vinni a boltot ilyen gyér érdeklődés mellett. Foglalkozunk a gondolattal, hogy feladjuk a régiség szakmát. Csakhogy egy ilyen árukészleten túladni sem egyszerű dolog. Legalább három évbe telik. — Ha betéved néhány vevő, leggyakrabban mit keresnek? — A radírtól a falióráig, üvegtárgyaktól a régi legyezőig szinte mindent. Egyébként is az emberek nagyon értenek hozzá, hogy olyat kérjenek ami nincs; Ilyenkor, ha úgy látjuk, hogy valahonnan be tudjuk szerezni a kért holmit — megmondjuk, jöjjeHáziasszonyok figyelmébe! Jön az Energomat'Thermál Űj automata mosógép sorozatgyártását kezdték meg a téglási Hajdúsági Iparművekben: az Energomat-Thermál elnevezésű mosóautomatából háromezer danabot szállítanak az idén a belkereskedelemnek. Az új típusú berendezés abban különbözik az eddig gyártottaktól, hogy hideg és meleg vízzel egyaránt üzemeltethető. Két bevezető csövét vagy csak hideg vízre, vagy az egyiket hideg, a másikat meleg vízre csatlakoztathatják a háziasz- szonyok. Az Energomat-Thermál olcsóbban üzemeltethető, mint elődei: működtethető ugyanis az éjszakai árammal fűtött villanybojlerekről, a távfűtő hálózat vizét pedig kevesebb energiával tudja továbbfűteni. A Hajdúsági Iparművek legújabb terméke július második felében kerül az üzletekbe. Régi ötvösremekek Trencsényi Zoltán felvételei nek vissza egy-két hét múlva. A hétvégéink azután a beszerzéssel telnek el. Vevő érkezik. Régi fotográfiákat keres, amolyan vastag papírra készült, barnás színű, aláírt felvételeket. Á kereskedő csak századeleji képeslapokkal tud szolgálni. — Egy butik biztosabb megélhetést jelentene. Csakhogy mi a régiségekhez értünk, s nem a pulóverekhez — sóhajt Szendrei János, majd így folytatja — a hét végén megint utazunk. Ha a vevő régi fotókat keresett, akkor majd keresi más is. .Nekünk pedig járnunk kell a vidéket és vásárolni ilyen képeket, hogy ne mondjuk legközelebb: nincs... M. K. Halfarm egy angliai bőerőmű szomszédságában A halak a legkiválóbb takarmány- és energiahasznosítók az összes gazdasági haszonállat között. Mivel testhőmérsékletük mindig megegyezik a környezet hőfokával, nincs szükségük külön energiára testük fűtéséhez. A melegvérű állatok — mint a madarak és az emlősök — viszont a felvett táplálék energiájának mintegy 50—60 százalékát a 37—39 Celsius-fokos testhőmérséklet folyamatos fenntartására használják fel. Így érthető, hogy napjainkban már léteznek olyan haltápok, amelyekből mindössze 90—150 dekagramm elegendő egy kilogramm pisztráng előállításához. Baromfi-, sertés- vagy szarvasmarhatartásnál viszont 250—500 dekagramm tápra van szükség egy kilogrammos súlygyarapodáshoz (igaz ugyan, hogy ez utóbbiak tápja lényegesen olcsóbb, mint a pisztrángé). A meleg — pontosabban az enyhén langyos, 18—24 Cel- sius-fok hőmérsékletű — vízben a hal élettani folyamatai felgyorsulnak. Kimutatták például, hogy a süllő 10 C-fok hőmérsékleten 157, 20 C-fokon viszont csak 45 órán keresztül emészti táplálékát. A harcsa esetében 10 C-foknál 87, 20 C-foknál mindössze 28 órán keresztül időzik a lenyelt táplálék az emésztőrendszerben. Mindebből nyilvánvaló: fontos érdek, hogy a halak optimális hőmérsékleten éljenek, és bizonyos időegység alatt minél több takarmányt fogyasszanak, fejlődésük így gyorsabb. Hideg vízben étvágyuk csekély, emésztésük lassú, következésképpen fejlődésük is vontatott. A hőerőművek közelében alkalom nyílik a langyos hűtővíz e módon való hasznosítására, hazánkban például Százhalombattán. Képünk az egyik angliai atomerőmű mellett létesített, 2400 négyzetméter vízfelületű halfarmon készült, ahol a tengervíznél 8— 10 fokkal melegebb vízben nagyon kifizetődőnek mutatkozik a halak, kagylók és osztrigák tenyésztése, 12—18 hónaponként lehet begyűjteni a gazdag termést. A Meteorológiai Intézet kivételes utóralátással megállapítja, hogy több napig fülledt, meleg idő volt, a higanyszá'lak árnyékban a 32 Celsius- fokot haladták meg, napsütéses helyeken kifutottak a hőmérőből, mint a tej a fazékból. Ilyenkor vannak ilyen és vannak olyan következmények. Ezek egy részét tudósok rögzítik. A közlekedésbiztonság szakemberei megállapítják, hogy a közlekedés ilyenkor nem biztonságos. Az Állami Biztosító rábólint: noná, embereink már nem is bírják a túlterhelést, fizetünk, mint a köles, jó hogy már van ezres bankó is. Az orvostudósok intő szóval figyelmeztetnek bennünket — honnan van rá energiájuk ebben a forróságban? —, hogy a nap nem is annyira süt, mint szúr, főként fejen, ami" szabálytalan. Hogy ne együnk ha lehet semmit, amiben kalória rejtezik, inkább- nyaljunk sót, akkor megfelelő sőszintén izzadhatunk. Ruházat terén a laza és könnyű mellett foglalnak állást — mintha okítás híján bundát és meleg alsót vennénk fel. A közhit egyébként is az orvosok tanácsait kevésnek tartja. Kiéleződik a vita, hogy mit jó inni? Vannak, akik jusztis az alkoholt ajánlják, de e csoporton belül nagy az eltolódás az elegáns konyak és a legolcsóbbam lerészegítő pálinka hívei rovására, a sörpárt javára. A vendéglátóipar arat, mert legtöbbet a sörhabon lehet keresni, napi tízezer, mint a pinty. A szo- lidabbak is két táborra oszlanak: a forró tea egyfelől, a hideg levek és a fagylalt másfelől elméleti szintre emelkedik. „A fagylalt hűt, az jólesik, a természet tudja, mit akar” — így az egyik fél. „A tea forró, az ember jót Általában békés és kihalt a Budaörsről Budakeszire vezető országút. Kevesen járnak arra, és azok is a szelid, lan- kás tájban, erdős domboldalakban gyönyörködnek. Alig veszik észre a szokatlan KRESZ-táblát, a háromszögben az apró repülőgépet. Ez az egyetlen jele a Farkashegyi vitorlázó repülőtérnek, az épületek, hangárok is megbújnak a fák mögött. Pedig a dombhajlaton túl komoly munka folyik. Az MHSZ két repülőklubjának, a Csepelnek és a MÁV-nak a tagjai röptetik a törékeny gépeket. A rekkenő hőség ellenére sokan vannak most is a startnál, s árnyék csak egy versenyző házaspár néhány hónapos kisgyermekének jut, aki — míg szülei hasítják a levegőeget — békésen szuny- nyad a járókában. Álmát nem zavarja motorzúgás, földönégen egyaránt csöndesen sik- lanak a vitorlázógépek. Fiatal, karcsú lány fogad: Daróczy Éva, a tavalyi Euró- pa-bajnokság második helyezettje. Sok a dolga, nagy a forgalom, a Csepel-klubtagok sporttáborába tart éppen. A kezdő sportolóknak naponta ötször kell felszállniuk, a repülési feladat végrehajtását fényképfelvételekkel igazolják. — Délután már nehezebb felszállni, ilyenkor a felfelé tartó meleg légörvényeknek, a termikeknek a lába már nem ér a földig. Pedig a start után ezek emelik a gépet, figyelni kell, melyik felhőpamacs alatt áramlik felfelé a levegő. Hangtalanul landol a számomra kijelölt oktatógép, a sorukra várakozó fiúk a kiindulási pontra tolják. A hátamra csatolt ejtőernyő mintha néhány számmal nagyobb lenne a méretemnél, a biztonsági szíjak szövevényén is nehéz kiigazodni. Korács György, a klub oktatója ül mögém, az indító zászlójelet ad az aggregátornak, a vontatókötél megfeszül. Szinte észrevétlenül szakadunk el a földtől. A gép orra meredeken fölfelé tart, csak most jut eszembe: nem tudom, hogyan is kell nyitni az ejtőernyőt. — Körülbelül kétszázötven méter magasra húz fel a kötél, azután automatikusan leold, onnan már magunknak kell boldogulnunk. Ha sikerül elkapnunk egy jó áramlatot, nagy utat megtehetünk — nyugtatgat harmincéves gyakorlatának biztonságérzetével a pilóta. Szinte egyhelyben állunk egy pillanatig, amíg a kötél leold, kitárul előttünk a táj. Hőerőművek közelében, például Százhalombattán Haltenyésztés meleg vízben
