Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-13 / 164. szám
Mrcrft TANÁCSOK Kialakítandó lakás tekinthető-e felmondás esetén cserealapnak? ® Szabadság, másodállás után Több cikkben foglalkoztunk már ez év január elsejétől hatályos újabb lakásjogi rendelkezésekkel. Igyekeztünk egy-egy nehezen érthető jogi fogalmai közérthetőbbé tenni. Többen hozzászóltak cikkeinkhez, főleg a magántulajdonban levő ingatlanok tulajdonosai, és azok is a felmondás egyes szabályaival szálltak vitába. Elmondtuk egyik alkalommal, hogy a felajánlott cserelakás megfelelőségének kérdésében — vita esetén — a bíróság dönt. Arra is részletesen választ kaptunk, hogy a megfelelőség vizsgálatánál milyen szempontok szerint jár el a bíróság. Ehhez szólt hozzá két olvasónk, egymáshoz hasonló problémájukkal. Manapság elég sok még az úgynevezett nagy lakás, és nem ritka az olyan tanácsi bárlakás, ahol jóval meghaladja a szobák száma a bérlők jogos lakásigényét. Nézzük tehát most az ezzel kapcsolatban felvetett kérdést, és hogy mi a megoldás: • Érvényes-e az olyan felmondás, amikor a bérbeadó cserelakásként egyidejűleg leválasztandó lakást ajánlott fel. Ismeretes az a jogi rendelkezés, hogy állampolgár tulajdonában álló lakás esetében a bérbeadó a lakásbérleti szerződést a következő hónap utolsó napjára a felmondás általános szabályaiban előírt feltételek nélkül is felmondhatja, ha a lakásra maga, vagy közeli hozzátartozója számára tart igényt, A bérlőt természetesen a tulajdonos nem hozhatja méltánytalanul hátrányos helyzetbe, mert köteles a bérbeadó a bérlő részére egyidejűleg másik megfelelő, ugyanabban a városban (községben) levő — beköltözhető — lakást felajánlani. Jelen esetben a? történt, hogy a tulajdonos cserelakásként a felmondás folytán megüresedő lakásból leválasztandó szoba-konyhás lakást ajánlotta fel. Ezt említett olvasónk nem fogadta el, emiatt a tulajdonos pert indított ellene. A másik olvasónk' hasonló esetben elfogadná az ilyen módon felajánlott cserelakást, viszont a vele közölt tervek szerint, a cserehelyiségek száma és alapterülete lényegesen kevesebb, illetve kisebb lenne. Nézzük tehát sorjában: Mindkét olvasónk számára kedvező választ adhatunk, a Legfelsőbb Bíróságnak is van erre vonatkozóan elvi állás- foglalása. Amikor ugyanis a tulajdonos olyan lakást ajánl fel a bérlőnek, amely a valóságban nem is létezik, akkor lényegében a tulajdonos a jogszabályban előírt kötelezettségnek nem tett eleget, mert megfelelő cserelakást nem ajánlott fel. Kialakítandó lakás nem tekinthető megfelelő cserelakásnak. Ezek szerint tehát a felmondás nem lehet érvényes. Az említett bírósági álláspont szerint, az e címen közölt felmondás feltételeinek helyes értelme szerint, a felmondás közlésekor a másik lakásnak — legalább a kisebb átalakítással megfelelővé tehető állapotban — már rendelkezésre kell állnia. Másik olvasónknak pedig azért van igaza, mert leveléből megállapíthatóan, a tulajdonos megsértette azt a Ptk- beli alapeivet, hogy alanyi jogait mindenki csak jóhiszeműen, a jog társadalmi rendeltetésével összhangban gyakorolhatja. így nem gyakorolható a tulajdonos felmondási joga, ha az a bérlő jogainak és törvényes érdekeinek csorbítására vezetne. Bár a bérlő köteles tűrni az épület átalakításával, bővítésével kapcsolatos munkák elvégzését, feltéve, ha azok nem járnak a lakás teljes megsemmisülésével,1 illetve a bérlő érdekeit súlyosan sértő változásokat nem eredményeznek. A levélből az állapítható meg, hogy olvasónk hozzájárult a kialakítandó cserelakáshoz, de időközben a tulajdonos a terveket megváltoztatta, a- helyiségek számát eggyel csökkentette, és így az alapterület is kisebb leit. Olvasónk az építkezés alatt kifogást emelhet és bírósághoz fordulhat, kérheti az eredeti állapot visszaállítását. Ha azonban a tervezett átalakítás után olvasónk jogos lakásigényének felső határát a számára megmaradó lakás eléri, akkor az átalakítás során — bár a törvényes érdekeit nem sérti és az átalakítás tűrésére jogilag kötelezhető — mégis szerződésszegés történt a tulajdonos részéről, ennek következményeiért felelősséggel, ha nem is az eredeti állapot visszaállításával, de mindenképpen kártérítéssel tartozik. C Megilleti-e a dolgozót szabadság a másodállás után. Igen, megilleti. A Munká Törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy a dolgozónak minden munkaviszonyban töltött naptári évben 15 munkanap alapszdbadság, és: a 'munkaviszonyban töltött idejéhez igazodóan, ■ pótszabadság jár. Ez azt jelenti, hogy a dolgozót minden munkaviszonyban, tehát másodállása, illetve mellékfoglalkozása után is, megilleti az arányos szabadság. Az említett esetben a szabadság alapjául szolgáló munkaviszonyban töltött idők megállapításakor, a főállásban töltött időket is figyelembe kell venni. azonban minden munkaviszonyban különállóan kell elbírálni a dolgozót megillető pótszabadság mértékét. Dr. M. 3. Jó tudni, hogy... ... feltétlenül segítség — és nem is lebecsülendő nagyságú — a megemelt családi pótlék a családokban. Több mint 70 éves ez a sajátos segítési, pénzügyi forma, amelynek jogosultsági körét 1946-tól lehet erőteljesen társadalmi méretűnek tekinteni (ekkor vált jogosulttá családi pótlékra a kötelező társadalombiztosítás hatálya alá tartozó összes dolgozó, s a korhatár a gyermek 16 életévére emelkedett). 1966-ban már a kétgyermekes tsz-csalá- dok is kaphatták, 1968-tól a gyermeket egyedül nevelő apák jogán is jár, 1972 januárjától pedig — s ez a szám jélenleg is egyre nő — az olyan, egy gyermeket nevelő családok is részesévé váltak ennek a családsegítő juttatásnak, amelyekben az idősebb gyermek már betöltötte a korhatárt. . A legutóbbi jogszabályokkal a múlt héten, a Minisztertanács ülése kapcsán foglalkoztunk. A gyógyszerek térítési díjáról a 7/1983. (V. 29.) Eü.M.— AH. számú rendelet rendelkezik. A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatását és szociális ellátását a 8/1983. (VI. 29.) Eü.M.—PM. rendelet szabályozza. A Munka Törvénykönyvének az építésügyi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 19/1971. Új paragrafusok Szabálysértésekről A Magyar Közlöny 26. számában olvashatók a szabály- sértésekre vonatkozó új jogszabályok, amelyek közül ezúttal csupán néhány fontosabb rendelkezést emelünk ki. A pénzbírság legalacsonyabb összege ezentúl száz, legmagasabb ősz- szege pedig tízezer forint lesz. A Minisztertanács rendelete szerint tízezer forintig terjedő bírsággal sújtható például, aki magánnyomozói irodát tart fenn, vagy vagyoni haszonszerzés céljából magánnyomozói tevékenységet folytat. Ugyanígy büntethető az a járművezető, aki tiltó jelzés ellenére a vasúti átjáróba hajt. Háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, akii lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, továbbá tömegközlekedési eszközön indokolatlanul olyan zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy. mások nyugalmát zavarja. Aki kisipari tevékenységének gyakorlása során munkahelyének, telephelyének környezetében lépi túl a megengedett zaj-, illetve rezgésterhelési határértéket, ötezer forintig büntethető. Itt említjük meg: az új kormányrendedet szerint a jövőben a kisipari szabálysértésekre vonatkozó rendelkezéseket a gazdasági munkaközösségek tagjaira is megfelelően alkalmazni kell. Bizonyára a rohamosan terjedő videózás is szerepet játszott abban, hogy az illetékesek új paragrafust alkottak a szerzői művek jogosulatlan használatáról. Eszerint háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki más szerzői jogi védelem alatt áldó művét jövedelemszerzés céljából jogosulatlanul hang-, vagy képhordozóra lemásolja, a mű másolatát forgalomba hozza, vagy nyilvánosan előadja. A szabálysértésekre előírt új rendelkezéseik egyébként 19S3. szeptember elsején lépnek életbe. ÉVM. számú rendeletet a 12/1983. (VI. 29.) ÉVM rendelet tartalmazza. A fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek tagjai lakásépítésének (vásárlásának) támogatásáról a lé/1983. (VI. 29.) PM—ÉVM. rendelet intézkedik. A fenti négy rendeletet az érdekeltek a Magyar Közlöny 28. számában találják meg. — TÍZ NAP RENDELETÉIBŐLHW Mit kell tudni a SZOT-gyógyüdültetésről? Csak orvosi javaslatra! Hazánkban sok az ásványi anyagokban gazdag gyógyforrás és termálvíz, amelyek közeiében gyógyfürdők, szállodák és üdülők épültek. Egy részük a SZOT kezelésében van, többségüket különböző vállalatok, szövetkezetek, intézmények üzemeltetik. A betegségek megelőzésében és az utókezelésben az orvostudomány sokra értékeli a gyógyvizeket, s gyakran ajánlják az ivó- és fürdőkúrákat, javasolják a gyógyüdülést. Teljes éven át A szakszervezeti tagság — a családos beutalásokon kívül — leginkább a gyógyüdülésre kér beutalót, ami azzal magyarázható, hogy Magyarországon nagyon sokan szenvednek kisebb-nagyobb mértékű mozgásszervi megbetegedésben, gerincbántalmak- ban. A gyógybeutalás nincs szezonhoz kötve, a rászorulókat 26 csoportban, vagyis teljes éven át fogadhatják a gyógyüdülők. így az elmúlt időszakban a SZOT-üdülés változatos formái közül a családos beutalás mellett a gyógyüdülte- tés fejlődött leginkább. Már 93 ezren kaphatnak SZOTgyógybeutalót, ez egyben azt jelenti, hogy a gyermeke nélkül érkező minden második beutalt jegye gyógyüdülőbe érvényes. Az utóbbi tíz esztendőben hét SZOT-gyógyüdülő létesült és hármat' korszerűsítettek. Új gyógyüdülőink: Hajdúszoboszló EDOSZ, Hévíz Louis Saillant, Bük Herbert Warn- ke, Hajdúszoboszló Barátság, Hévíz Postás Üdülő B. épülete, valamint a tavaly áprilistól beutaltakat fogadó hévízi 300 ágyas és a júniusban Gyulán nyílt 200 szobás Lazaro Pena üdülő. Felújítotfák a hévízi Vasas és a gyulai MEDOSZ üdülőt is. Régebben épült gyógyfürdők fogadják még Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Gyulán, Balatonfüre- den és Hévízen is a SZQT- beutaltakat. Jó tudni, hogy mozgásszervi betegségben szenvedőket a debreceni, hajdúskoboszlói, gyulai, hévízi és büki gyógyüdülőkben kezelik. Akinek nőgyógyászati problémája van, annak a debreceni, hajdúszo- boszlói, büki és hévízi gyógyüdülő ajánlatos. Idült emésztőszervi bántalmakra a debreceni, hajdúszoboszlói és a büki gyógyvíz jó ivókúra. Keringési szervi megbetegedések gyógyítására Balatonfüreden nyílik lehetőség. Ara azonos Az üdültetés időtartama mindenütt 14 nap, ezért az ilyen beutalók nem válthatók át kétszer egyhetes jegyre. A szakszervezeti bizottságok a gyógybeutalások elosztásában az orvosi javaslat figyelem- bevételével döntsenek. Sajnos többször előfordult, hogy az orvosi vélemény mellőzésével nászutasokat és olyanokat is beutaltak, akik nem igényelték a gyógykezelést. Minden SZOT-gyógybeutaló jegyen megtalálható az orvosi javaslati részt is, ha ezt kitöltötték, csak akkor jogosult a vendég a gyógyszolgáltatá- sok térítésmentes igénybevételére. Az új és korszerűsített gyógyfürdők többségében kétágyasak a szobák. Házaspárok gyógyüdülésénél természetesen elegendő csak az egyik személy beutalásához az egészségi állapotot' indokló igazolás. Az új üdülési szabályzat mellékletei részletesen tartalmazzák a gyógyüdülők javallatait és ellen javallatait is, ezzel is segítséget nyújtva az üzemorvosoknak a helyes választáshoz. A SZOT gyógybeutaló jegyek ára azonos a többi felnőtt üdülőjegygyei. Több SZOT-gyógyüdülő a főszezonban 6 csoportban családokat is fogad. Ezt a beruházásban anyagilag érdekelt szerződő felek kérték. Ebben az esetben nem az egészségi indokoltság a döntő, hanem a családi együttlét. A gyermekek — akik számára a termálvíz többnyire nem ajánlott — kevert vizű medencében fürödhetnek. Jegyet igényelni csak az alapszervezetekben lehet. Vállalatnál is Az elmúlt időszakban nemcsak a SZOT-gyógyüdültetés, hanem a vállalati is jelentősen fejlődött. A vállalatok, hivatalok és intézmények kezelésébe tartozó gyógyüdülők egy része sajnos nem egész éven át fogadja a beutaltakat. Pedig — ha nem is mindig a fenntartó vállalatnál — ' ol- na igény rá, ha a társ vagy akár idegen vállalatok egymás között megszerveznék az üdülők egész éves nyitva tartását, illetve gondoskodnának kihasználtságáról. Az is megoldást jelentene, ha például nyugdíjasokat a főszezonon kívül nagyobb számban üdül- tetnének és térítési kedvezményt kapnának. Bányai János, a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság osztályvezetője Tallózás* Üzemi lapokban olvasfűk Jelszavaink között hosszú évek óta első helyen áll a takarékosság. S egyre több tény, adat, eredmény bizonyítja, hogy nem hiába. A jelszó nem üres szólam csupán — legalábbis az üzemek, szövetkezetek többségénél —, hanem cselekvésre ösztönző felhívás. A szükség ráébresztette a gazdálkodókat, hogy micsoda tartalékok rejlenek még az energia-, az anyag-, és a költségtakarékosságban. Egyre több helyen keresik a jobb és jobb műszaki megoldásokat is. Az anyagi ösztönzési rendszer is mindinkább figyelembe veszi a takarékossági követelményeket. S hogy mindez a vállalatok, szövetkezetek napi gyakorlatává válik, azt igazolják az üzemi lapok takarékosságról írott cikkei is. Ezúttal olyan írásokat válogattunk lapszemlénkbe, melyek a különböző módszerekkel, lehetőségekkel foglalkoznak,. A vállalatnál az energiafelhasználásra külön tervet dolgoztak ki, ami érthető, hiszen tízmillió forintos értékről van szó. A fűtőolaj-használás az elmúlt évhez képest megkétszereződött, ennek nagy részét a kazánházakban égetik el. Az elmúlt időszakban több helyen kivonták a használatból az olajtüzelésű kályhákat elektromos vagy gázfűtést alkalmazva helyettük. A benzinfelhasználás az energiagazdálkodás egyik kulcsfontosságú kérdése. A vállalatnál a legnagyobb mennyiséget a gépjárművek fogyasztják. Az elmúlt évben már foglalkoztak a típusváltás lehetőségével, de ez nem megy zökkenőmentesen. Erre az évre összésen 350 ezer liter benzin felhasználását tervezték — 700 ezer forint értékben —, de ezt a mennyiséget 5,7 százalékkal csökkenteni kívánják. Jelentős a vállalat villamosenergia felhasználása is. Ezen a téren arra törekszenek, hogy a fajlagos energiafelhasználás a csúcsidőben és az üzemidőben ne lépje túl a szerződésben rögzített mennyiséget. FÉNYSZÓRÓI Manapság a gazdasági körülmények arra ösztönzik a vállalatokat, hogy minél jobban kiaknázzák szellemi bázisukat, fejlesztési lehetőségeiket. Ilyen céllal alakult meg a Csepel Autóban például az autóbusz értékelemző team, amely az önköltség csökkentésének lehetőségeit kutatja. Az autóbusz fenékvázak termelési értékéből a belső gyártás részaránya mindössze 20—25 százalék, ezért nehéz feladatra vállalkozott a csoport. A nehézség nemcsak a jobb, ötletesebb elgondolások megvalósításában rejlik, hanem abban is, hogy a lényegesen nagyobb kockázatot az Ikarus vállalja. Tehát bármilyen új ötlettel jelentkezik is a team, hosszadalmas és körülményes a megvalósítás. Ez részben érthető is, hiszen az Ikarus név világmárka, s itt bizony elég egy parányi hiba. s ez beláthatatlan következményeket vonhat maga után. Az értékelemzők annak idején évenként öt millió forintos hasznot terveztek. Ez azonban a mai napig csak terv maradt. Most talán sikerül tovább lépniük. Eddig is voltak ugyan eredményeik, de ezek az egymilliót sem közelítették meg Ennek éppen az említett kooperációs viszony voit a kerékkötője, de közrejátszott az is hogy nehéz a tervezőket, sőt a vevőket is meggyőzni az újabb elgondolásokról akkor, amikor a régi. jól bevált és az országhatárokon túl is elismert. Ha létrejöhetne a vállalatnál egy olyan apparátus, amely teljesen függetlenítve csak az önköltség csökkentésével foglalkozna, lényegesen jobb eredményeket érhetnének el, mint a jelenleg külön-külön dolgozó 6—7 team. A szövetkezet tavaly az előző évben felhasznált energiának 8.1 százalékát takarította meg, a jelentős áremelkedések ellenére. Természetesen a további lehetőségek felkutatásáról sem mondanak le, a takarékosságot napi feladatnak tartják. S ebbe a dolgozókat is be kívánják vonni, elsősorban az anyagi érdekeltség megteremtésével. Már tavaly év végén bevezették az anyagi ösztönzést a gépkocsi vezetőknél, ök a megtakarítottüzemanyag értékének 50 százalékát megkapják, az esetleges túlfogyasztást viszont be kell fizetniük. Több hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy a túlfogyasztás elenyésző. Kidolgozták már az anyagi érdekeltség rendszerét az erő- és munkagépek üzemanyag-felhasználására is. Az előzetes számítások szerint itt is -jelentős tartalékok vannak. Napirendre került a fűtés korszerűsítése is. Ahol más megoldás nem kínálkozik, ott az éjszakai árammal működő hőtárolós kályhákat alkalmazzák. Tüzelőolajból legtöbbet a termény szárításra használnak, mintegy 92 tonnát évente. A következő idényre itt is anyagi ösztönzést léptetnek életbe. De már az újítási bizottság előtt van egy javaslat a szárítási folyamat átszervezésére, illetve a szárítóberendezések hőszigetelésének javítására. A takarékosság a brigádmozgalomban is fontos jelszóvá vált. Nincs is talán vállalás. amibe ez be ne kerülne. És — bár egyre kisebb mértékben — e téren még mindig jelentős tartalékok vannak, melyek a vállalásokkal sikeresen kiaknázhatok. Már eddig is milliókban mérhetők azok az eredmények, melyek a brigádok munkájának köszönhetők a vállalatnál. A termékforgalomban dolgozók javaslata a gőzfelhasználás évi 61 kilotonnás csökkentését eredményezte, aminek értéke 9 millió forint volt. De évi több százezer forint megtakarítást hozott a takarékos üzemvilágítás kialakítása is. Az anyagtakarékosság nem kevésbé vált szinte vesszőparipájává minden vezetőnek. A szocialista brigádok ebben is partnerek: a munkahelyi készletek felhasználásául, szükség szerinti átcsoportosításával csökkentették a vállalati készleteket. A kommunista műszakokon lehetőség szerint a raktáron levő anvneokat használták vagy újították föl. A vállalati készleteket csökkentette, az eredményeket viszont növelte a hulladékanyagok összegyűjtése és értékesítése is. M. N. P.