Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-08 / 134. szám

t Sás pálcika Hancsovszki János felvétele Tavaly harmincöt vagonnyi sós pálcikát sütöttek és csoma­goltak a lányok, asszonyok a vecsési Ferihegy Tsz üllői Ko­ri üzemében. Ez a szép ered­mény is igazolja a kis mun­kahely létjogosultságát, az ott dolgozók ügyességét. Képünkön: Kovács Istvánná a megfelelően beállított gép­ből kikerülő — megsült — pálcikákat szedi le és készíti elő csomagolásra. Vasárnap Építők napja Az idén június 12-én, vasár­nap rendezik meg az építők napja járási rendezvényét. ' A rendezők ezúttal új szín­helyet választottak: a Monor és Péteri közötti úton levő ket­tős kanyar utáni Bánya-rétre — volt Mocsolyás — várják a vidám program résztvevőit a reggeli óráktól. ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA s: XXV. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM 1983. JÚNIUS 8., SZERDA Három település határaiban Megéri a többletköltséget A közelmúltban a járási né­pi ellenőrzési bizottság is vizsgálta, hogy milyen hatás­sal vannak a mezőgazdasági nagyüzemek a működési terü­letükön lévő települések fej­lődésére, ellátására. Az összeg­zett tapasztalatokból ott is kitűnt, nélkülözhetetlen a he­lyi tanácsi, gazdasági, társa­dalmi vezetők és testületek kapcsolata, kölcsönös együtt­működési szándéka. Több kö­zös gazdaságnál — köztük a Rákosmezeje Tsz-nél is — gyakorlat, hogy rendszeres időközönként értékelik a meg­kötött együttműködési szerző­dések végrehajtását, Konkrét támogatás A járás északnyugati ré­szén — Győrön, Maglód és Ecser határában — közel öt­ezer hektár földet művelnek meg a Rákosmezeje szakem­berei, gépei. Természetes te­hát a mindennapos együttmű­ködés, a segítségnyújtás. Igaz, a legutóbbi megbeszélésen az említett három település ve­zetői szóvá tették, hogy nem­csak kapni szeretnének töb­bet. hanem adni is. A termelő- szövetkezet vezetősége ugyan­is, szerintük nem minder esetben vette igénybe a ta­nácsok, pártbizottságok,, il­letve pártvezetőség segítségét. A pálya széléről Eredményekről és gólokról A járási I. osztályú labda­rúgó-bajnokság utolsó forduló­jának eredményei: Kecskés­csárda—Gyömrő 1-7, Törtei— Péteri 1-1, Ecser—Maglód 3-1, Monor—Vasad 8-0, Ceglédber- cel—Abony 4-1, Mende—Ko- csér 3-0, Dánszentmiklós— Nyáregyháza 1-1. A bajnokság végeredménye X. Gyömrő 26 22 3 X, 74- 20 47 2. Monor 26 2# 3 3 90- 29 43 3. Abony 26 X6 5 5 86- 30 37 4. Maglód 26 12 6 8 55- 33 30 5. Oánszentm. 26 13 3 10 58- 42 29 6. Ceglédberc.* 26 14 3 9 58- 42 29 7. Mende 26 12 4 10 61- 45 28 8. Törtei 26 10 6 10 51- 41 26 9. Kocsér 26 9 4 13 36- 51 22 10. Nyáregyháza 26 9 4 13 38- 65 22 11. Péteri 26 8 5 13 42- 46 21 12. Ecser 26 9 3 14 49- 51 21 13. Vasad** 26 3 1 22 25-110 3 14. Kecskéscs. 26 ------ 26 21-139 — (M egjegyzés: egyenlő pontszám esetén a sorrendet az ifjúsági csa­pat jobb helyezése dönti el. * = 2 büntetőpont levonva, **=4 bün­tetőpont levonva.) Ifjúsági eredmények: Törtei —Péteri 0-0, Ecser—Maglód 1-3, Monor—Vasad 3-0, Ceg- lédbercel—Abony 0-2, Meride —Kőcser 3-0, Dánszentmiklós —»Nyáregyháza 3-3. Végeredmény 1. Maglöd 24 19 2 3 97-20 40 2. Abony 24 18 1 5 75-24 37 3. Gyömrő 24 14 7 3 49-22 35 4. Péteri 24 14 6 4 48-21 34 5. Monor 24 13 3 8 57-35 29 6. Törtei 24 12 3 9 34-37 27 7. Dánszentrn. 24 40 3 11 49-53 23 8. Kocsér 24 9 2 13 42-44 20 9. Mende 24 9 1 14 33-55 19 10. Ceglédberc.* 24 8 1 15 40-69 15 11. Nyáregyháza 24 6 2 16 29-68 14 12. Ecser 24 6 1 17 36-72 13 13. Vasad** 24 1 — 23 4-73 — (Megjegyzés: * = 2 büntetőpont levonva, ** = 4 büntetőpont le­vonva.) Serdülőeredmények: Monor —Albertirsa 1-1, Pilis—Maglód 3-0 (játék nélkül), CVSE— Nagykőrös 0-1, Gyömrő—Péte­ri 1-2, Üllő—Abony 3-1, Dán­szentmiklós—Vecsés 3-0 (játék nélkül). A bajnokság végeredménye X. Üllő 22 X9 3 — 143- 16 41 2. Abony 22 17 2 3 88- 22 36 3. CVSE 22 17 1 4 122- 24 35 4. Dánszentrn. 22 13 2 7 84- 33 28 5. Nagykőrös 22 13 1 8 57- 41 27 6. Vecsés Fér. 22 12 — 10 76- 60 24 7. Maglód 22 10 — 12 49- 61 20 8. Albertirsa 22 8 2 12 43- 43 18 9. Monor 22 5 2 15 21- 96 12 10. Péteri 22 4 1 17 29-147 9 11. Pilis 22 4 — 18 24-104 8 12. Gyömrő 22 2 — 20 18-114 4 Hétfőn a szövetség elkészí­tette a jövő évi MNK járási selejtezőinek csoportbeosztását és az első forduló párosítását. A csoportbeosztás a következő. A-csoport: Monor, Nyáregyhá­za, Péteri. B-c söpört: Dán­szentmiklós, Kocsér, Törtei. Az első fordulóra június 12-én kerül sor, amikor is Nyáregy­házán Nyáregyháza—Monor, Kocséron pedig a Kocsér— Dánszentmiklós találkozókat rendezik. További játéknapok az első körben: június 19. és 26. A fegyelmi bizottság döntést hozott az elmúlt fordulóban félbeszakadt Péteri—Gyömrő mérkőzés ügyében. A találkozó két pontját a pályán elért eredménnyel a bajnokcsapat kapja. ★ Megyei II. osztályban sze­replő gárdáink közül a Pilis újabb vereséget szenvedett. Ez egyben azt is jelenti, hogy ki­esésük vagy bentmaradásuk a megyei 1. osztályból kiesők számától függ. Ma hoz döntést a Pest me­gyei Labdarúgó Szövetség a múlt héten félbeszakadt Bugyi —Üllő találkozó ügyében. A szintén megyei II. osztályban szereplő üllőiek amennyiben megkapják a találkozó két pontját, bentmaradnak, ellen­kező esetben ők is búcsút mon­danak a II. osztálynak. Az üggyel kapcsolatban el kell mondani azt, hogy a mér­kőzés a hazai csapat hibájá­ból szakadt félbe, így az ül­lőieknek reális esélyük van a két bajnoki pont odaítélésére. Kucsera József Mendén Rock-koncert Vasárnap, 12-én 19 órakor a mendei művelődési házban a V- Moto Rook együttes ad koncertet. Jegyek elővételben kaphatók. A mezőgazdasági nagyüzem egyébként az együttműködési szerződésben rögzített meg­állapodásnak megfelelően anyagilag is támogatja vala­mennyi település művelődési házát, hiszen annak rendez­vényein a termelőszövetkezet dolgozói is részt Vesznek. Ugyancsak közös érdeknek te­kintik az önkéntes tűzoltó­egyesületek és sportegyesüle­tek működési körülményeinek javítását. A települések tanácsi és po­litikai vezetői a bevezetőben említett megbeszélésen újabb konkrét kérdésekkel is for­dultak. a szövetkezet vezető­ségéhez. Gyomron, ahol ed­dig is a közös gazdaság autó­busza szállította a labdarú­gókat. ettől az évtől kezdve a kézilabdázók is kapnak pénzbeni támogatást. A leen­dő falumúzeum létrehozásá­hoz tavaly a mezőgazdasági nagyüzem 40 ezer forinttal já­rult hozzá. Az idén a korábbi megállapodásnak megfelelően garantálják a Toldi utca rend­behozását. Változások Pár éve vette át a tsz a maglódi Röpülj páva kört, amelynek működtetésére évente csaknem 80 ezer fo­rintot költenek. Üjőlag fel­ajánlották a tanács részére a Wodiáner kastély, amelyet a vezetőség véleménye szerint azonban kár lenne bérlakássá átalakítani. A maglódi veze­tők az idén egy piac kiala­kításához kérik a közös gaz­daság segítségét. Az ecseriek tavaly sze­rencsés helyzetbe kerültek. A termelőszövetkezet ugyanis az ott lévő üzemükbe úgy ve­zette a gázt, hogy a vezeték­re a kis település lakói is rá­köthetnek majd. Ez körülbe­lül egymillió forintos többlet- költséget jelentett a nagy­üzemnek, talán ezért nem is terjesztettek elő most külön­leges kérést az ecseri vezetők. A termelőszövetkezet és a tanács közötti együttműködés gyakorlati megvalósítói a leg­több esetben a szocialista brigádok, amelyekből 44 talál­ható jelenleg a Rákosmezeje Tsz-ben. A helyi versenybi­zottság tagjai a legutóbbi ér­tékeléskor nem is voltak köny- nyű helyzetben. A jutalmazás­ra fordítható keretösszeg nem változott, ugyanakkor mind több kollektíva bizonyult mél­tónak a díjazásra. Igaz, a tavaly módosított versenyszabályzat is okozott némi félreértést, kisebb zava­rokat. Ezek közé sorolható például, hogy a szabályzatban az üzemi terv túlteljesítése nincsen maximálva. Előfor­dult az is, hogy a kulturális program értékeléséért diffe­renciálás helyett a legmaga­sabb pontszámot adták, sőt az is, hogy a baleseteket mint csökkentő tételt nem vették figyelembe. Közös érdekek A versenybizottság összessé­gében mégis azt állapíthatta meg, hogy a közös gazdaság kiváló eredményei a jó bri­gádmunkát is tükrözik. Külö­nösen a termelési mutatók alakultak kedvezően, de igen magas — épp az említett te­lepülések érdekében — elvég­zett társadalmi munka értéke is. A legtöbb kollektíván be­lül jól mérhető a kulturális tevékenység megélénkülése, sokan tanulnak. Csaknem va­lamennyi közösség patronál egy-egy óvodát, iskolát, nap­közi otthont, vagy más intéz­ményt. Végeredményben minden vállalásuk, minden tettük azt a közös munkát erősíti, amely nemcsak „hiva­talból” alakult ki a mezőgaz­dasági nagyüzem és a három település között, hanem az egyformán fölismert közös ér­dekek miatt. Vereszki János Külhoni helyett itthoni A TRANSVILL-lal kooperálva automata cs félautomata nagykonyhai mosogatók gyártását kezdték cl a Tápióvölgye Tsz mendei ipari üzemében. Zlatovszki Sándornc és Trepák Sándorné a tányérmosogatók kosarának hegesztési varratait sorjázza. Memos útrevafdval Ne felejtsd, példa v agy Megható élményben volt ré­szük azoknak a tanároknak, tanítóknak, óvónőknek, akik részt vettek a nagyközségi ta­nács által rendezett pedagó­gusnapi ünnepségen a járási művelődési központban. A Kossuth iskola irodalmi szakkörének és énekkarának szívhez Szóló kis műsora után, dr. lllanicz György, a nagy­kőrösi tanács vb-titkára kö­szöntötte a megjelent pedagó­gusokat és a vendégeket. Dr. Zimányi Gyula tanácselnököt, Tóthné Fiel Mariannt, az MSZMP járási bizottságának osztályvezetőjét, Varga Jenőt, a nagyközségi pártbizottság politikai munkatársát, László Jánost, a járási művelődési osztály vezetőjét és Nagy Ág­nes KISZ-titkárt. Bevezetőjében méltatta, hogy milyen önfeláldozó mun­kát végeznek pedagógusaink, amikor szabadnapokat, estéket feláldozva készítenek elő egy- egy kirándulást, színházláto­gatást, amikor á vándortábo­rokban a közösségi élet, az együvé tartozás élményével gazdagítják a gyermekeket. Amikor a szürke hétközna­pokon is csak arra töreked­nek, a szépet, a jót keltsék életre tanítványaikban, sza­kadatlanul osztogatva önnön kincseiket:-a tudásukat, hogy majd 8 év elmúltával nemes útravalóval bocsáthassák ki az iskola kapuin gyermekeiket. A köszöntő után Blaskó Mi­hály, a 2. számú általános is­kola igazgatója olvasta fel azok névsorát, aki a pedagó­Végef ért a könyvvásár Kialakult az igényes vevőkör Idén novemberben lesz har­madik éve, hogy megvalósult Gyomron az írott szó barátai­nak nagy álma, megnyílt a Müveit Nép Könyvterjesztő Vállalat 389. számú könyves­boltja. Gyorsan népszerű lett a kereskedés, és amint lehe­tőség nyílt könyvcsekkre vá­sárolni, éltek is vele a törzs­vevők. S mert ezekről a vá­sárlókról bebizonyosodott, hogy igényesek arra, amiért pénzt adnak ki, a bolt dolgo­zói igyekeztek a másutt is kapható köteteken kívül több sikerkönyvet, kuriozitást besze­rezni, különösen az idei vá­sár idejére. Már hagyomány Keresett könyv Moldova György legújabb munkája, mely egy olyan nagy forradal­már életéről szól, akinek tra­gédiába torkolló életútját, for­radalmi tetteit lélegzet-vissza- fojtva figyelte a haladó világ. Che Guevaráról van szó. aki­nek saját naplóját használta föl Moldova, izgalmas köny­vében. Ugyancsak érdekfeszítő ol­vasmánynak számít Csörsz István Sírig tartsd a pofád cí­mű könyve, valamint Hitler 68 tárgyalása és Bárczitól a tavaly túl hamar elfogyott Zuhanóugrás. Még további néhány köny­vet ajánlottak a bolt dolgo­zói: Lawrence, David Her­bert; Lady Chatterley szerető­je, Hernádi: Drakula címmel horrorba torkolló szerelmi története. Pécsváradi Gábor Jeruzsálemi utazása Ígérkezik slágerkiadványnak. Most már hagyománynak is nevezhető, hogy a bolt dolgo­zói minden vásár alkalmával kiköltöznek a tanácsháza osz­lopos előterébe, hogy a község legforgalmasabb helyén kínál­ják portékájukat. Az ünnepi könyvhét megnyitója a ta­nácsháza előtt, mégpedig a szokásosnál jóval népesebb érdeklődés közepette volt. A 'kettes és az egyes számú ál­talános iskola képviseltette a gyermekolvasókat több osz­tálylétszámmal, valamint a Hélios Gyomról Ruhaipari Szövetkezet, a helyi OTP és a járási szolgáltató szövetkezet szocialista brigádjainak tag­jai közül többen és sokan mások, könyvbarátok. Az ün­nepi beszédet a heiyi pártbi­zottság vezetőségi tagja, Toko- di Antalné tartotta. A színes bevezető után az érdeklődők mintegy száz kiadványból, il­letve úgv is mondhatjuk. 20 ezer forint értékű könyvből válogathattak. Ritkaságok Itt hadd említsük még meg az egyik nagy meglepetést, a Szabadidökönyvet, amely na­gyon szép kivitelben, sok szí­nes fotóval illusztrálva jelent meg, hasznos útmutatásokat ad túrázóknak, üdülőknek, a vizet kedvelőknek a nyárra- Van a kötetben egy olyan fe­jezet, amit fiataloknak, lá­nyoknak, fiúknak egyaránt ér­demes elolvasni, mert meg­szívlelendő tanácsokat ad a társkapcsolatokhoz. De ha le­het még fontosabb, hogy ál­talános iskolások kötelező ol­vasmányait is ajánlhatják az eladók, amelyek sajnos szep­temberenként gyakran hiány­cikkek. Ilyenek: A vijág és az ember, az Ablak—zsiráf és a Nefelejcs. Az Ablak—zsiráf színes gyermeklexikon, amely­nek használatát, ha megtanul­ják az apróságok, később már könnyebben forgatják a ha­sonló kiadványokat, segítheti a könyvtárhasználati ismere­tek megértését, elsajátítását. Érdeklődés A könyvvásár május 27-től folyamatosan tartott — sza­badnap nélkül — június 4-ig. szombatig. Egyébként a napi 6 ezer forintos forgalom í : bi­zonyítja, hogy Edelényi Ottilia üzletvezető és helyettese Tóth Jánosné elképzeléseit fölül­múlta a vásár iránti nagy ér­deklődés. A. L. A. gusnap alkalmából kitüntetés­ben, illetve pénzjutalomban részesültek. A művelődési miniszter a „Kiváló munkáért” kitünte­tést adományozta: Kiss József - né vezető óvónőnek, Krizsán Györgyné és Fürth Ferencné tanárnőnek, Hajdú Lajosné tanítónőnek. Ugyancsak kitpnő munkájáért kapott miniszteri dicséretet Rigó Istvánná óvó­nő. Magócsi Károlyné, az 1. szá­mú általános iskola igazgató­nője a Magyar Úttörők Szövet­sége „Gyermekekért Érdem­érem” kitüntetésében része­sült, amelyet a KISZ KB székházában adtak át. Egy helyen eltöltött 30 éves szolgálatáért a törzsgárda jel­vény arany fokozatát érdemel­te ki: Bernula Béláné tanár­nő, Szánthó Józsefné, Szent- annai Ferencné tanítónők, Csák András tanár és Hajdú Lajosné tanítónő. Jutalomban részesültek ezen* kívül az általános iskolai igaz­gatók közül: Magócsi Károly­né, Nagy Tiborné, Magócsi Károly, Kalina Pál és Blaskó Mihály. A vezető óvónők kö­zül: Kiss Józsefné, KlimajMi- hályné, Fenyvesi Éva, Bori Istvánná és Molnár Józsefné, valamint Budai Imréné, a ze­neiskola igazgatója és dr. Ma- nulek Zsuzsa, a nevelési ta­nácsadó vezetője. Eddig végzett jó munkájáért a KISZ KB Dicsérő Oklevelét kapta meg. a 2. számú általá­nos iskola KlSZ-alapszerveze- te és Papp Ervinné gyógype­dagógus tanárnő, KISZ-titkár.. N. M. Csíny?! T7alaki pálinkát vitt be ' a munkahelyére mun­katársainak. Ez már önma­gában szabálytalan, de méginkább az — s a józan emberi gondolkodás mérté­keit is meghaladja — a folytatás. Tény, a pálinkából nem jutott mindenkinek, az üres üveg visszakerült a táská­ba egy épp olyan, de bor­ral töltött flaska mellé. Munka közben — szeren­csére — egyiket sem vette elő újra a gazdája. Valaki más igen: az üres palackot sósavval töltötték meg. Ezt már odahaza vette ész­re a férfi — még éppen idejében. Más. Egy segédmotorost meg egy a vállába kapasz­kodó kerékpárost érek utol a szilárd burkolatú üzemi úton. Mielőtt előzésbe kez­dek, a biztonság kedvéért kétszer dudálok. A biciklis erre rángatni kezdi a mo­torost, aki kacsázva elém kerül. Jót nevetnek. íJa gyerekek tesznek ilyeneket, azt mond­juk: csínytevés. De minek nevezhető ugyanez a fel­nőttek esetében...? V. J. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom