Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-04 / 131. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1983. JÜNIUS 4. SZOMBAT APÁCZAI CSERE JÁNOS- ÉS ARANY JÁNOS-DÍJASOK A PEDAGÓGUSNAK NAPONTA ALKOTNIA KELL Június első vasárnapján, holnap felnőttek és gyerekek egyaránt a pedagógusokat: óvónőket, tanítókat, tanárokat köszöntik. Ez a nap az egész társadalom ünnepe, bár nemcsak ez késztet bennünket arra, hogy tisztelettel adózzunk a fáradságos, áldozatos pedagógiai munkának. A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága kilenc esztendeje alapította meg az Arany János pedagógiai díjat, amelyet az idei három kitüntettél együtt immár negyvennégyen kaptak meg. Mindhárman — akárcsak elődeik — kiemelkedően jó oktató-nevelők, s tevékenységük során aLkotóan kapcsolták össze az elméletet a gyakorlattal. Nemcsak Arany János-díjakkal jutalmazhatták a legkiválóbbakat. Pénteken a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, az országos pedagógusnapi ünnepségen vehette át dr. Gulyás Sándor megyei vezető szakfelügyelő magas színvonalú pedagógusi munkásságának elismeréseként az Apáczai Csere János-díjat. A következőkben őt és a három megyei Arany János-díjast mutatjuk be. kellett és kell nekik, kezünket nyújtani értük. Ám nemcsak a gyerekekkel, a családokkal is meg kell teremteni a megfelelő kapcsolatot. Ez nem ment könnyen. Végül, a cigánytelep kocsmájában, a szünnapA TANYÁN SOKMINDENT MEGTANULTAM Jókedvű kacagás szűrődik ki a tanári szobából. A széles gesztusokkal mulattató férfi dr. Gulyás Sándor, magyar—történelem szakos megyei vezető szakfelügyelő. Húsz éve tanít az érdi 7-es számú általános iskolában. Mint az igazgatónő elmesélte, a tantestület szinte fölvillanyozva várja azokat a napokat, amikor Gulyás Sándornak órája van. Szeretik segítőkészségéért, tréfálkozó, vidám kedvéért. — Szerencsés ember voltam egész életemben — kezdi mintegy bemutatkozásképpen a szakfelügyelő. — Az ELTE újságíró tagozatán végeztem annak idején. Aztán egy évig tanítottam a TTK tudományos szocializmus tanszékén. Ám valahogy hiányoztak a pályámról a göröngyök. Az egyetemi katedrát ezért — szinte önmagam előtti bizonyításként — fölcseréltem egy szülőhebek legyenek az átlagnál. Az embert nézi akkor is, amikor mint szakfelügyelő bírál, vagy éppen tanácsot ad. Tudja, hogy néha a jó tanító is közepesen vagy akár rosz- szul vezet le egy órát. — Ha a pedagógus nem képes alkotni naponta, akkor gépiessé válik a munkája, s az elveszti értelmét is. Nekünk nem szabad elfáradnunk — bizonygatja. Az idő gyorsan telik, mert Gulyás Sándort lebilincselően sok dolog érdekli. Nemcsak az ötödikes nebulók oktatására, mozgalmi munkára, cigány koordinációs bizottsági tevékenységre, szakfelügyeletre, írásra jut ideje, hanem még a felnőtt képzésre is. Tizenöt éve tanít marxista középiskolában. Dicséri anyaiskolája meleg, jó légkörét, s azt mondja, életének egyik legnagyobb élménye, hogy immár húsz éve ebben a tantestületben dolgozhat HEGEDŰTÖK, A POLCON HANGLEMEZ lyem, Békés közelében lévő külterületi, úgynevezett egy tanerős általános iskolával, ahol az osztályban az elsősökön és a nyolcadikosokon kívül minden korosztállyal foglalkozhattam. Ott tanultam meg igazán a módszertant. Két évig voltam Bé- késbelencéresen. Aztán megszűnt az Iskola és nekem megint szerencsém volt: fölvettek Pest megyébe járási szakfelügyelőnek, meg ide, Érdre tanítani. Nyolc év elteltével lettem megyei szakfelügyelő, s már ennek is tizenkét esztendeje. Közben elvégezte az egyetemen a filozófia szakot, majd kedvet kapván a nevelésszociológiához, ledoktorált belőle. Számos cikke, tanulmánya, publikációja jelent meg a szaksajtóban, könyveket ír és szerkeszt. Az első kötete még harmadéves egyetemista korában született a Tanácsköztársaságról. — A szerencse mind a mai napig nem hagyott el. Tulajdonképpen semmit sem tudok úgy igazán jól csinálni, de van négy-ötféle dolog, amihez nagy kedvet érzek s amivel tisztességesen elboldogulok. Ezek közül aztán mindig akad egy, ami sikert hoz. Persze, elsősorban és mindenekelőtt nevelő vagyok — magyarázza. — A szaktanárság is csak ezután következik. A gyerekeket igyekszem emberi oldalról megkörnyékezni, S ehhez csak eszköz a tananyag. A tanyán megtanultam a természet szeretetét, s azt, hogyan kell gyermekként gondolkozni. Számos dolgot általuk tudok becsülni, szeretni. Tanítványainál azt kívánja elérni, hogy legyen tartásuk, karakterük, hogy valamiben többek, különA Lenin úti toronyház. A tudatomban így jelenik meg az a váci épület, melynek egyik szárnyában képeket alkot a festő, partitúrákat tanulmányoz a karmester, mert az otthon, sokuk számára munkahely is. A lépcsőház hangulata erről semmit sem árul el. Kopár, elhanyagoltnak tűnő, meglehetősen lehangoló. Innen nyílik a lakás ajtaja, ahol Hajnóczy Katalin tanárnő lakik. s ahcxl az első látásra semmi sem utal a foglalkozására. Zene és zaj — gondolom, amint körbepillantok, s az első amit látok egy hegedűtök, a polcon hanglemezek, egyébként minden más csak a családi otthonok képét-- mutatja. Az erkély ajtaján át a Budapest— Szob—Balassagyarmat főútvonal dübörgése nyomja el hangunkat. Nem először találkozunk. Ismerem a munkáját, másodkarnagyként láttam vezényelni a Vox Humana hangversenyén is, dolgozni a próbákon, ott van mindenütt, ahol a váci zenei élet formálódik. Az ismeretség az oka, hogy nehezebb most arról kérdezni — mit miért csinál, hogy jut mindenre ideje és energiája? Hiszen a jelenléte mindenütt olyan természetes, magától érthető, mint amilyen közvetlen maga is. Nehéz elhinni, hogy már tizennégy éve tanít a váci Hámán Kató általános iskola zenei tagozatú osztályaiban, méghozzá az elsőtől a nyolcadikig. A látogatás apropója most az Arany János-díj, melyet csütörtökön adtak át neki. Az elismerés a sokoldalú zenei munkásságért1 jár. Énektanításával, a Kodály-módszer alkalmazásával tiszteletet érdemelt ki a hazai és külföldi vendégek előtt akik szorgalmasan látogatják az óráit. Egy közülük, Bert Van Der. Schott amszterdami egyetemi tanár, esztéta, filozófus még magyarul is megtanult, s a gyakori látogatások után most filmforgatásra készül. A svájci, a japán és más országbeli vendégek olykor alig fémek el a tanteremben. Máskor a tanárnő utazik, méghozzá kisdiákjaival együtt, hogy a kecskeméti Kodály-szemi- náriumon tartson bemutató foglalkozást. Módszertani óráiról tv-felvé- telek készültek, hosszú évek, óta a Zeneakadémia gyakorlatvezető tanára, a Népművelési Intézettől nívódíjat kapott. Nyári zenei táborok rendszeres előadója, a KÖTA ifjúsági bizottságának megyei elnöke. Ám e közéleti tisztségeknél fontosabb számára az iskola, melynek kórusát vezeti, s ennek színvonalát jel. zi a tavalyi szép eredmény is. Belgiumban az európai ifjúsági kórusfesztiválon gyermekkórus-kategóriában első helyezést értek el. — Milyen a jó tanár? A kérdést már akkor teszem fel, amikor elhangzik a belső feszültségről kimondott vallomás, a hasznos izgalom amiatt, hogy sikerül-e mindig megújítania magát, s a módszereit. Mert minden osztály, minden gyerek, évfolyam más és más — mondja. — Nem őrzöm az óravázlataimat, minden évben újra felkészülök — ra hirdettünk külön az ő számukra szülői értekezletet. Még az is eljött, akinek nem volt iskolába járó gyereke! Röviden beszéltem. Elmondtam. hogy az iskola mindenkié — az övék is. Ezentúl ott szeretnénk velük találkozni. Meghívtam őket a nálunk tartott Katalin-bálra. Akkor jöttek el először... Azóta eltelt tíz év és a cigánygyerekek közül ötvenen befejezték az általános iskola nyolcadik osztályát. Ok már az óvodába is beíratják kicsinyeiket. A nevelőtestület segítségével Belos Péter fölmérést készített a harminchét cigánycsalád életkörülményeiről. Az eredmény meglehetősen lesújtó volt, ám sok mindenre adott magyarázatot. Ennek ellenére úgy érzi, többet sikerült elérnie, mint remélte. — Ehhez a munkához sok energia kell, s abból is jó adag bizonyul fölöslegesnek — mondja. — Ám ennek ellenére sem szabad elcsüggedni, folytatni kell. Megfordultam már egy-két helyen. Negyven éve vagyok pedagógus. A tanítóképző elvégzése után messzire kerültem Budakalászról, a szülőfalumból. Egy kis baranyai községben, Lippón oktattam először, aztán Medinán, majd Mohácson. Közben elvégeztem a Testnevelési Főiskolát. A szentendrei járásban 1949 óta dolgozom. Először mint tanár, aztán mint testnevelési szakfelügyelő. Majd tíz évig járási művelődési osztályvezető is voltam. Belos Péter szerb nemzetiségű. Nem véletlen, hogy szerb-horvát szakfelügyelő, hogy sokat dolgozott — sőt egy időben elnöke is volt a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének. Számára a pedagógia és a nemzetiséggel való foglalkozás elválaszthatatlan egymástól. Ö ringatta a bölcsőjét az első szentendrei járási nemzetiségi találkozónak, amelyből később a Pest megyei is kinőtt. — Ez az utolsó tanévem, nyugdíjba megyek. Az elmúlt negyven évben sok elismerésben volt részem és utamon számos siker kísért. Ez megerősített abban, hogy jól választottam. Lehet: egy-két dolgot kihagynék az életemből, ha újból kezdhetném, de akkor is tanítanék- Növendékeimtől sohasem vártam látványos eredményeket. Bár van köztük jó néhány diplomás, kolléga is akad, mégis azt tartottam a legfontosabbnak, amit önmagam elé is célul tűztem: bármit csinál member, őszintén tegye és becsülettel. Tiszta marad a lelkiismerete... MEGTEREMTENI A HARMÓNIÁT ^ • bx-.-.ö i: . Ja közli a sztereotip beidegződésektől tartva. — A zene emocionális tantárgy. Lelkesedés, aptimizmus szükséges hozzá. A munka gyümölcse csak egy évtized múlva érik be, s hinni kell, hogy így történik. Nem nagyon tudok fegyelmezni, ez a gyenge oldalam, de az segít, hogy megszoknak. A példakép? Az általános iskola veszprémi tanára, a feledhetetlen és meghatározó zenei eredmények. Hangverseny együtt a szülőkkel. Ez sok gyerek életéből hiányzik. Kell ez az élmény, a muzsika.- Teljesebb általa az élet. UTAMON SZÁMOS SIKER KÍSÉRT Amikor az ember szeme elé tárul a fák közötti katlanban megbúvó kis község, Csobánka látképe, úgy érzi, jó lenne itt maradni. A faluban sokfelől érkezettek élnek. A lakosság magyar, szerb, szlovák és német. — Mint minden kis településen — mondja Belos Péter, az általános iskola igazgatója —, itt is központi" helyet foglal el az iskola a napi életben. Művelődési házunk nincs, az események, programok, ünnepségek nálunk zajlanak. Kétszázhúsz tanulónk van, harminc százalékuk cigány. A tíz éve itt dolgozó igazgató rendkívül sokat tett azért, hogy a cigánylakosság beilleszkedjen. Kiemelkedő eredményeket ért el gyermekeik rendszeres tanulásának megszervezésében. — Meggyőződésem, hogy segíteni Kisebb kötet telne be azokkal az írásokkal, amelyekben Németh László tanár édesapját idézi meg. Azok közé a ritka emberek közé tartozott — írja visszaemlékezésében — akiket a foglalkozásuk teljesen kielégít, őbenne megvolt a pedagógus erénye: a mértéktartás. Nem eredményre tört, hanem harmóniáraE törekvés kiváltképpen a pedagógusok nemes feladata, hiszen tőlük függ az elkövetkező nemzedék gondolkodásmódja, érzésvilága. Amikor dr. Abrudbányay Jánossal beszélgettünk, minduntalan visszatérő motívumként bukkant elő a nevelő felelőssége. Főként akkor, amikor valaki a megszokott terület helyett a különösre téved. Idestova három évtizedes pedagógiai tevékenységében a tudományos ambíciók a napi gyakorlattal egészítették ki egymást, önmagában nem is lenne meglepő, ha mindezt a nevelőmunka egy kitaposott ösvényén tenné. Sülysáp, Ecser, Budajenő voltak a tanítói pálya első állomásai, majd ezt követően a napközi otthon pedagógiájával foglalkozott. Néhány évtizeddel ezelőtt is divat volt legyinteni, amikor szakmai körökben erről a munkáról beszéltek. Időközben viszont már minden második gyerek ezekhez a tanulócsoportokhoz tartozik. Dr. Abrudbányay János, Pest megye vezető szakfelügyelője, a törökbálinti iskola napközi otthonának vezetője, ismeri a jelen gondjait. Tudja, hogy sok a képesítés nélküli pedagógus, hogy nehéz a tanórák színvonalas megszervezése. Mégis úgy érzi, hogy a napközibe, e régebben elhanyagolt területre is értő tanítókat kell állítani. Olyanokat, akik nyitottabbak a közművelődés egyéb területeire. Sokan éppen a nevelés mássága miatt idegenkednek e munkától. Való igaz, hogy az eredmény mérése itt sokkal nehezebb. Tapasztalata szerint a pályára lépők vagy a nyugdíjból visszahívottak vállalkoznak arra, hogy a napköziben oktassanak. Éppen a középgeneráció hiányzik, akik szívesen átvennék az idősebbektől a tapasztalatokat, s ők is leszűrhetnék pz addigi gyakorlat alapján, mi lenne a leginkább célravezető. Örök tanuló típus. Tanítóként kezdte; majd a bölcsészkaron újabb és újabb fakultásokra iratkozott be. Orosz—magyar szakos tanár, elvégezte a pedagógiai szakot, meg a pszichológiát. Nyelvtudását akkor kamatoztatta igazán, amikor aspiránsként Leningrádban tanult. Ott készítette — számára mi sem természetesebb, hogy a napközi otthoni nevelés témaköréből — a diploma- munkáját. A magyar fordítást a Pest megyei iskolákban alapirodalomként tartják a könyvespolcokon. Némi iróniával megjegyzi, hogy jó lenne nyelvet is tanítani. Ki más okítsa, ha nem az, aki évekig ezzel foglalkozott. Csakhogy már nem jut rá idő, megmarad a nyelvtanítással kapcsolatos elképzelése régi álomnak. Az egykori érettségiző diákot az elnök megeskette, hogy nem megy műszaki pályára. Az ifjú Abrudbányay ekkor elhatározta: filmrendező vagy tanár lesz. Aztán úgy gondolta, hogy ez a két hivatás valahol találkozik, hiszen nem mindegy, miként szerveződik egy tanóra, milyen a forgatókönyve egy napköziotthoni foglalkozásnak. A harmónia akkor jön létre, amikor ez ember munkáján keresztül tudja megtalálni és megmutatni önmagát. ' A díjazottakat bemutatta: ERDÖSI KATALIN, KOVÁCS T. ISTVÁN és KÖRMENDI ZSUZSA
