Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-18 / 143. szám

I a PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1983. JÜNirS 18., SZOMBAT előzte meg korát Fantázia Megszokott társ lesz a számítógép Egy munkanap egy óra alatt — Nem tudod megoldani a példát? Hát nézd meg az Obádovicsban! — öregem, az Obádovicsot tény­leg érdemes megvenni... Obádovics. Egy név, amelyet ma a legtöbben is­mernek. Matematika című könyvét több ezer érettségiző biztosan be­szerzi, hogy sokáig ez legyen az egyetlen ilyen szakkönyv, amellyel tartósabb barátságot köt. Csak úgy; az Obádoviccsal. Ezt a sokakkal való, ismeretlensé­gében is közeli barátságot 1957 óta ápolja a professzor. S azóta, immár a tizenegyedik kiadás után sem ta­lált legyőzőre, az övénél népszerűbb matekkönyvre. Obádovics J. Gyula, a magas, őszülő, de fiatalos profesz- szor ma a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanára. Alig teszem be a lá­bam az egyetemi parkban álló Szá­mítástechnikai Intézetbe — melynek vezetője —, alig mutatkozom be, máris a számítástechnika tántorítha­tatlan elkötelezettjévé akar tenni. A sorrendet azonban tartsuk be. fényes szelek A felszabadulás után jelentkezhe­tett az akkori Pázmány Péter Tudo­mányegyetem matematika-fizika sza­kára. — 1945—1950. A fényes szelek nem­zedéke ... ' '> — Gondoltam, hogy érdekli — mondja. — Én azt hiszem, hogy azok a filmek, amiket e témában forgat­tak, eltorzítják a valóságot. Meghív­tuk, meghallgattuk a legnevesebb embereket, s vitatkoztunk, tudván, hogy szellemi gyarapodásunkhoz nél­külözhetetlen a gondolatok kifejtése, tisztázása, versenyeztetése. Ugyanak­kor tanulni kellett, sőt dolgozni. A kollégiumok államosítása csak egy epizódja volt ennek a felfokozott élettempónak, — Ügy érti ön is államosított? — Hogyne, negyven-ötven társam­mal együtt beköltöztünk például egy villába. Vagy természetes harc folyt a három katolikus kollégiumban is, melyeket mi államosítottunk: mind nagyobb politikai teret nyertünk, de bántódása senkinek nem esett. No, 1949-ben, amikor ötödéves lettem, behívtak a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumba, ahol kiderült, hogy technikumok szakminisztériumi át­vétele lenne a feladatom. Hát ez elég furcsa volt — 22 éves fejjel —, de mivel lehetetlent ugye nem ismer­tünk, elvállaltam. Másnap megkap­tam a kinevezést, az egyetemi elő­adások alóli felmentést, öt techni­kum átvételét bonyolítottam és emel­lett szerveztem vagy nyolcvan ká­derképző tanfolyamot. Két év múlva az új Műszaki Tanárképző Főiskolá­ra mentem adjunktusnak, majd Mis­kolcra csábítottak. Tizenegy kiadás kritikát sem tudtak róla írni. Hat hét után újranyomták, elfogyott, és ez így ment a tizenegyedik kiadásig. Háromszázötvenezer példányban kelt el, két német kiadása is van már. Persze, többször kellett korszerűsíte­ni, de a legdöntőbb az volt, hogy év­tizedekkel előre mindent tartalma­zott, amire szükség lehetett. Egy se­reg olyan témakört, amit hol kivet­tek a középiskolás tantervből, hol visszatettek. Szimulációs módszer — Akkoriban kezdődött a számítás- technika elterjedése. Ügy tudom, öntől egy kis számítástechnika-tör­ténelmet hallhatunk. — Az Akadémia Kibernetikai In­tézete 1958-ban kezdte építeni az M3 számítógépet, ebbe kapcsolódtam be én is. 1982-ben már fakultatív tárgy­ként oktattuk a számítástechnikát, s nagy lépés volt, hogy 1963-ban a tan­tervbe is bekerült. Igaz, gyerekcipő­ben járt még ... Ezért volt igazi át­törés, amikor hosszas viták, s némi egyetemi ellenállás után szerezni tudtunk egy ODRA 1013 gépet. A pénz akkor is kevés volt, de az igazi akadályt a szemlélet jelentette. Ki­dolgoztunk például egy programot, hogy ne kelljen a hallgatóknak hu­szonhat órás munkával, hét tizedes­jegyig kiszámolni a fogaskerekek méreteit. Ez nem tetszett a gépele­mek tanszéknek, mondván, hogyan fogják megtanulni!? Mire bebizonyí­tottuk, egyrészt, hogy az ilyen pon­tosság megkövetelése képtelenség, másrészt a számítógépes feldolgozás és alkalmazás egy órája többet ér, mint a mechanikus osztás-szorzás egy napja. No, ennek ellenére lé­nyeges változás volt, hisz megterem­tődött az ember—gép kapcsolat, las­san mindenre programokat dolgoz­tunk ki. 1970-ben a Munkaügyi Mi­nisztériumban létrejött a vszetőto- vábbképző központ, abban egy szá­mítástechnikai részleg, azt rám bíz­ták. A 20—22 fős lelkes, fiatal gárda feladata volt: a minisztériumi mun­kák mellett fejlesszük tovább a ve­zetőképzést és hozzunk létre egy szá­mítástechnikai intézetet. Az akkori időben a legjobb géppel kezdtünk, később olyan szimulációs módszere­ket dolgoztunk ki, amelyeket ma is jól lehet alkalmazni. A gazdasági életet utánzó módszerekbe belevittük az összes, ma már elismert piaci sza­bályozót, a konkurrensek viselkedé­sét, a versenyt. Az 1970-es évek ele­jén. A szimulációs játékban a veze­tők dönthettek, a számítógép ponto­san kimutatta annak eredményét. Például egy szállítási modell: tudván, hol vannak a gyártók, hol a felhasz­nálók, mennyibe kerül egy autó stb., el kell dönteni, hogy az adott meny- nyiségű árut hány teherautó, milyen utakon szállíthatja a leggazdaságo­sabban. Higgye el, a számítógépes módszerekkel egy ilyen feladatban népgazdasági szinten 10—20 százalé­kos költségmegtakarításokat lehet el­—. erm, meg ma is... — Még néhány szót a techniku- Azt is tudjuk, hogy a széles körű mokról. Tíz évvel ezelőtt megszün- alkalmazásnak objektív akadályai tették, s a közeljövőben újraélesztik, vannak. Szakemberhiány, drága szá- Mi a véleménye erről? mítőgépek és számítógép-üzemórák. — Nagyon sajnáltam, amikor meg- .----------------------------------------------. szüntették a technikumokat. Tizen­nyolc éves műszaki egyetemi tevé­kenységem alapján merem állítani, hogy igen értékes embereket nevel­tek, akik ha a felvételin nem_ is, de az egyetem második évétől előnyben voltak a gimnazistákkal szemben. Fordulat éve — Miskolc, Nehézipari Műszaki Egyetem, önt 1952-ben helyezték oda, én akkor születtem. Mire oda­kerültem, ön már másutt szervezett újabb, nagy dolgokat. Közben elké­szült a matek-biblia: 1957-ben jelent meg, tehát az előző évben írhatta... — Igen. Néhány hónapig nagyon ráértem. A Műszaki Könyvkiadó 1955-ben egy pályázatot írt ki, ami­re az eddigi esti és munkásoktatási tapasztalataim alapján én is beküld- tem egy mintát. Elfogadták, ’56 őszén —’57 tavaszán megírtam a könyvet. Körülbelül 5 ezer példányban jelent meg, pillanatok alatt elfogyott. S előállt az a furcsa helyzet, hogy még — Meggyőződésem, hogy ez az év a fordulat éve. Néhány évvel ezelőtt a számítástechnikai központi fejlesz­tési program 1983-at jelölte meg a komolyabb mérvű elterjesztés termi­nusaként, s azt kell mondanom, tö­kéletesen eltalálták az időpontot. Ed­dig valóban kevés volt az eszköz és a lehetőség, most azonban, hogy a zsebszámológépektől kezdve a sze­mélyi számítógépeken át a hatalmas komputerekig széles választék áll a rendelkezésünkre, döntő szakaszhoz érkeztünk. Olcsón oldhatunk meg olyan feladatokat — legyen az admi­nisztrációs, gazdasági vagy egyéb —, amelyeket emberi erővel már nem lehet bírni. A személyi számítógépek idei elterjedése igen nagy jelentősé­gű: a néhány tízezer forintostól a több milliósig válogathatnak már nemcsak a kis mezőgazdasági üze­mek, hanem, ami szintén rendkívül fontos, az iskolák is. — Most van értelme, hogy az ál­talános iskolákban a kettes szám- rendszert, a halmazelméletet tanít­ják .., — Aki az egyetemen találkozott ezzel először, annak furcsa. A kicsi gyerekeknek nyilvánvaló, hogy nem­csak a tízes számrendszerben lehet számolni. Érdemes elmenni a nyári szaktáborokba: a gyerekek három nap után ragyogó dolgokat csinál­nak, egy hét után megtervezik a holdraszálló rakéták pályáját — hát nem csoda, hogy nem lehet elzavar­ni őket a géptől. Tanárképző tanfolyam Rövid időn belül az ország összes középiskolájában lesz számítógép. A közeljövőben indítunk tanárképző tanfolyamokat a Pest megyei közép­iskolákban, hiszen néhány hónap múlva már ezekkel kell dolgozniuk. Szerintem két-három éven belül megszokott társ lesz a számítógép, a munkahelyen, a családban, s a gye­rekek olyan természetességgel oldják meg majd a feladataikat, mintha pa­pírt, ceruzát vettek volna elő. — Sokan kérdezték már: hát nincs neki gondja-baja? — Van elég. Négy év a nyugdíjig, s addig rengeteg a tennivaló az egye­temen, a tudományos életben. A há­rom lányom közül egy már matema­tika-fizika szakos tanár, két gyer­mekkel, a középső egyetemista — szintén két picivel —, a kisebbik pe­dig állattenyésztőnek készül. — És a nyugdíjban? — Végre rengeteg szabad időm lesz, ismét és csakis a matematikával fog­lalkozhatom ... KOLOSSÁ TAMÁS Barabás Márton alkotása Magyarul - emberül Fonnyadt virágok Jeles költőnk, Baráti Szabó Dá­vid a „magyarság virágai’-nak nevezte szólásainkat, közmondá­sainkat. Igaza is van, ha jelenté­süknek megfelelően használjuk őket. A jó stílushoz éppúgy hoz­zátartozik egy-egy szólás, köz­mondás használata, mint például a változatosság. A virág akkor szép,, ha nyílik és illatozik. A szólások és a köz­mondások akkor teszik stílusun­kat mozgalmassá, beszédünket színessé, ha nem változtatunk rajtuk önkényesen. Sajnos, az ön­kényes változtatgatásra jó néhány példa akad (nem a véletlenül el­követett vétségekről beszélünk). Bizony megesik, hogy két köz­mondást összekevernek, mert úgy vélik, hogy így humorosabb, és a mondanivalót is jobban kifejezi. Még ez az utóbbi is alig hihető. Ugyan milyen mondanivalójuk lehet számunkra az alábbi kevert közmondásoknak? Például: Ala­muszi macska partot mos; Ki mint veti ágyát, maga esik bele; Addig nyújtózkodj, amíg meleg! Első hallásra néhányan talán még humorosnak érzik az efféle kije­lentéseket, amelyek sokszor már az ízléstelenség határát súrolják, mint például: néma gyereknek híg a leve. Hamar rájöhetünk, hogy a nyelv tudatos rombolásá­ról van szó, s másodszor hallva alisha nevet rajtuk bárki is. Másik gyakori jelenség a szó­lásoknak és a közmondásoknak az eltorzítása. A mondat második része az elsőnek általában a szó szerinti kiegészítése, esetleg meg­magyarázása. Ezzel épp a lénye­get vonják el: Aki másnak ver­met ás, az sírásó; Addig jár a korsó a kútra, míg el nem lopják; Ki korán kel, az almos. Van agya­fúrtabb módón kitalált torzítás is. A megállt bennem az ütő szólá­sunk jelentése: a meglepetéstől megnémultam. Nyelvjárásainkban a következőképpen is ismeretes: megállt a szívem ütője. A torzí­tott változat a következő: megállt a vesémben a velő (jelentése nem változott; kitalálására a ve­sevelő ételnév is hatással lehe­tett.) Az már ritkább, amikor torzí­tás is, keveredés is történik: Kicsi a bors, de falra hányják. Az eről- tetettség itt már nagyon a sze­münkbe ötlik. A szellemességen szívesen de­rülünk, ezeken a kiforgatott szó­lásokon és közmondásokon azon­ban nem. Akik a bemutatott mó­don használják őket, humoros ha­tást akarnak elérni, de legfeljebb csak egy fanyar mosolyt kaphat­nak szándékukért. Csak a szándé­kukért, mert az általuk „alkotott” mondásokat csak enyhe jóindulat­tal lehet még szellemeskedésnek avagy jópofáskodásnak felfogni. A fonnyadt vagy az út szélén eltiport Virág már nem szép, nem illatozik többé. Szólásainkat, köz­mondásainkat se tiporjuk el, mert éppen lényegüktől fosztjuk meg őket! Ebben a vonatkozásban is érvényesül Arany János: Leté- szem a lantot című versének az alábbi mondata: „Ki örvend fony- nvadó virágnak, Miután a törzsök kihal?” MIZSÉR LAJOS Volt egyszer egy csapat Mindennel maiunknak tartozunk A törékeny falvakat nem lehet nem szeretni, de a szabad levegőtől duzzadó tüdőnk időnként légszomjra vált a honi kistelepüléseken ba­rangolva. Pedig ezeknek a csöpp községeknek van létalapjuk, s az ott lakókban feszül a hit, hogy van lehetőség élni még a régi tájon. Ilyes­mi bujkálhatott a jó barátban azon az estén, amikor órákon keresztül beszélt szülőfalujáról, Tinnyéről. A szeretet mellett méreg és keserű­ség volt a mondataiban^ már-már tanyányivá sínylik a falu, nincs már posta, se patika, se önálló téeszközpont, a legutóbbi vihar meg eltört egy nyárfát és bevágta a kocsma cserepei közé. Kiáll a fa a tetőből, mint a felkiáltójel! Közöm van nekem is Tinnyéhez, mert jó értelemben akarnokokat, tiszta embereket ismerek onnan, s szellemi emléket is őrzök. Az anek­dotakincsben olvastam például, hogy a vidék egykori gazdája, Miskey- méltóságos, az unyi kocsmában kegy­úri jogával élve eladta egy pár va- dászcsizntáért a templomot. Ennél kedvesebb történet a Garancsi-tó születése: Hajmási Csepke földbirto­kos leánya beleszeretett egy úrbért szedő török fiába, de az isten meg­sokallta, hogy egy magyar lány ön­ként vesse magát a török karjaiba. Ezért megnyílt alattuk a föld és el­nyelte őket, a közeli kút vize pedig elárasztotta a völgyet. Sokkal-sokkal később — s ez már tény — Kossuth Lajos futtatta lovait ennek a víznek a partján. Élet a dombok között Tinnye valaha nagyközség volt, III. Béla királytól országos vásározá­si jogot kapott és évszázadokig se­gítette Piliscsabát, Perbált és Tök községet. A helybéliek ma is ezzel büszkélkednek, főleg az Idősebbek, ezzel és a környék focicsapatával, amely virágzása idején válogatottak starthelye volt, az egyik a nagy hírű Bayern München edzője lett egy idő­re. De vannak szép számmal, akik a saját népházukra a legbüszkébbek ... Vagy talán csak kuriózumként em­legetik? Ki tudja? Tény, hogy a kis- nemesi kúriákra emlékeztető épület ma is ott áll szemben Kossuth egy­kori lakóházával. Néhány éve megírtuk, hogy kopott, kietlen, hogy pusztul, s küllemével szégyent hoz az ügyre, amit szolgál­nia kellene. Belül, a falak alján vi­rágzott a salétrom. Az előcsarnok mezítelen hirdetőtáblája — akár egy felkiáltójel! A múzeumszoba kő-, bronz- és honfoglaláskori leleteket rejtő tárlói csúnyán kopottak voltak, rozzantak. A külső és a belső körül­mények természetesen összefüggtek. Ezt az épületet fél évszázadnál ré­gebben egy színjátszó csoport építet­te. A tinnyei amatőrök produkcióiról a harmincas években többször is be­számolt a Színházi Élet, a Budapesti Hírlap és a Pesti Hírlap. S az együt­tes történetéről tíz évvel ezelőtt kró­nikát írt Valkó Béláné, a könyvtár igazgatója, s díjat nyert Pest megye helytörténeti pályázatán. Csakhogy ezt a dolgozatot nem publikálta sen­ki, még a faluban se sokan tudtak róla. (És nem ez az egyetlen helytör­téneti munka, amely elvész a közön­ség számára!) Pedig az alig egy ív­nyi terjedelemben az egykori Tinnye társadalmi életét is rögzítette a szer­ző, aki tagja volt az együttesnek sok­sok évig. A díjazott krónika A néhai Pohl Sándor elbeszélése magnetofonról került a tanulmány­ba: ......Mielőtt újra kezdtem volna egy etemi tanulmányaimat — a tüz- vonalon töltött 3 év után — jólesett élvezni az otthon melegét. Összejöt­tünk barátaimmal és verseket, mo­nológokat mondtunk egymás szóra­koztatására, az első világháború ese­ményeinek felejtésére ... akkor szü­letett meg a gondolat, hogy színját­szó csoportot alakítsunk ... Kitűnt, hogy igen sokan számításba jöhet­nek ... napszámos lány, egyetemista fiú, köiségi borbély és esztergályos, tanító és pásztor”. A Tanácsköztár­saság idején alakultak és első bemu­tatójukat 1920. augusztus 1-én tartot­ták egy pajtában. Előadatott a Piros bugyelláris, a református tiszteletes rendezésében, Pohl Sándor főszerep­lésével. A Tinnyei Műkedvelők Társasága afféle kisvállalkozássá alakult. Szám-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom