Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-12 / 138. szám

1983. JŰNIÜS 12., VASÁRNAP Tudományos tanácskozás Reálisabb ifjúságkép „A munkásutánpótlás for­málódásának társadalmi té­nyezői címmel az MSZMP KB Társadalomtudományi In­tézete június kö2epén nemzet­közi tudományos tanácskozást szervez közösen a Magyar Tu­dományos Akadémiával. A tu­dományos eszmecsere jó lehe­tőséget kínál, hogy a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, az NDK-beli, a szovjet és a ma­gyar tudósok összegezzék az ugyanilyen című korábbi, nemzetközi «kutatás eddigi eredményeit. A magyar delegáció jó mu­nícióval lát munkához, hiszen hazánkban több éve — az MSZMP KB ifjúságpolitikai állásfoglalását követően, 1973 óta — folynak az ifjúságpoli­tika tudományos megalapozá­sát szolgáló kutatások. Ezek fő célja, hogy sokolda­lúan előmozdítsák az ifjúság­kutatási eredmények gyakor­lati hasznosítását a politikai döntések előkészítésében, a fiatalsággal foglalkozó intéz­mények és szervezetek műkö­désének továbbfejlesztésében, valamint segítsék az ifjúságról alkotott kép reálisabbá tételét. Teremtsünk találkozási lehetőséget A háttérből szervezni, formálni Az ötnapos munkahét mindennapi sodrában egyre több dolgot, elintéznivalót teszünk felre, arra számítva, hogy majd a hét végén lesz rá időnk. Kezdünk hozzá­szokni, hogy a „háztáji” gondokat és gondolatokat is takaréklángra állítjuk hétköznapokon, majd hét vegén átnézzük a újságot, foglalkozunk a gyermek leckéjével, jegyeivel, rendet rakunk, takarítunk, mosunk. A mun­kahelyi követelmények változása úgy hat, hogy a társa­dalom széles rétege úgy érzi, lépéshátrányban van ide­jével, munkájával, de nem kevés azok száma sem, akik­nek a munkaidő mellett is marad ideje a szabad idő hasznos eltöltésére. Mindennapi válaszokat adni A közművelődés hétközna­pokon a művelődök, a közös­ségkeresők számára teremt ta­lálkozási lehetőséget. A hét végén az ünnepi arc megőr­zése mellett arra kéne vállal­kozni, hogy a héj közben föl­merülő hiányokra, a félretett gondokra, gondolatokra pró­báljon válaszolni. Teremtsünk művelődési alkalmat azoknak, akik nem látogatják a könyv­tárat és a művelődési otthont. Politikai könyvek Értékrendszerek és miértek Hogy vitát vált-e ki Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor Értékrendszereink című könyve, mint ahogyan az előszóban írják, nem tudom. A lényeg, hogy olyan témához nyúltak, amely időszerű és az értékek mögött meghúzódó érdekviszo­nyok differenciáltsága miatt többféle nézőpontból is megfo­galmazható. Mellesleg a könyv kísérletet tesz az empíria és az elmélet, a szociológia és a formációelmélet eredményeinek együttes alkalmazására. Közelebbről o szokások, hagyományok keletkezésének és továbbélésének a körülményeit vizsgálják a szerzők, mind történelmi, mind történeti szempontokat figye­lembe véve. Szokások és hagyományőrzés Értékes és érdekes a téma, foglalkoztatja is az embe­reket, az elmélettel foglalkozókat éppen úgy, mint az egyszerű embereket, hiszen sokan értetlenül állnak az előtt a jelenség előtt, hogy az' anyagi helyzet megváltoztatása után miért él­nek tovább a korábbi értékrendszerek, illetve szokások az új viszonyok között is. Mondhatnánk.erre: azért, mert a szoká­soknak, a hagyományoknak erős a kötöttségük, hogy az em­berek korábbi életmódjukhoz ragaszkodnak. Csakhogy nem ilyen egyszerű a dolog. A szerzők bevezetőjükben kitérnek a magyar értékrend- szér-kutatás eredményeire, a korábbi publikálásokra, majd a marxi értékkutatás fontosságát említik m^g. Feltéve a kérdést: milyen tudati erők hatnak ma Magyarországon a társadalmi fejlődés, az emberibb és ésszerűbb élet, a személyiség az iga­zi kollektivitás kibontakoztatása ellen? Milyen gondolkodás­beli, érzelmi-indulati értékelési rendszerek gátolják az egyé­niség kibontakozását? Ahhoz, hogy ezt megértsük: szükség van az egész értékrendszer fejlődésének áttekintésére. Ezt te­szik a szerzők, amikor a szokás- és hagyományőrző érték- rendszer sajátságait vizsgálják és leírják, hogy miként ala­kultak ki ezek a rendszerek, s miként fejlődtek tovább. Fog­lalkoznak a feudalizmus és a polgári értékrendszerekkel, szo­kásokkal és hagyományokkal. Hangsúlyozzák, hogy ezek a szokások túlélik magát a rendszert, az adott társadalmat. Pél­dákat is hoznak fel, ezekből csak egyetlent említek: falun ma már fürdőszobás házakat építenek, sőt szépen berendezik, csak éppen nagyon kevesen használják rendeltetésszerűen. Sőt tovább él a tísztaszoba-e\mé\et. Néha még a nagyvárosok la­kótelepeinek lakásaiban is megtalálhatók a „tisztaszobák”, pél­dázva, hogy a norma, a szokás ereje igen gyakran túléli a funkciót, amire valamikor használták. A továbblépés gyökerei Ä továbbiakban a polgári-individualista értékrendszer sajátosságait ismertetik, majd kitérnek a bürokratikus érték- rendszerek továbbélésének a gyökereire. Megállapítják, hogy a munkásság különböző rétegeiben értékrendszer-keveredés figyelhető meg: az elsőgenerációs munkáscsaládoknál általá­ban még dominál a faluról hozott szokás, hagyományőrzés. A több generációs munkáscsaládokban ez a hagyományőrzés már visszaszorul,'s egyre inkább a munkásszokások kerülnek elő­térbe. Erre is említenek példát: kialakul bennük.a szolidari­tás, az osztály öntudat; mindkettő nagy értéke a munkásság­nak. Ezután rátérnek a szocialista-kommunista értékrendszer sajátosságainak elemzésére, megállapítják, hogy a régi szo­kások csak nagyon nehezen adják át helyüket az újnak. Ne­hezíti a fejlődést, hogy a szocializmus is kitermel negatívumo­kat. A szerzők azt is megállapítják, hogy az eddigi történelmi fejlődés sohasem teremtett „tiszta” társadalmi formációkat. A feudális vagy a polgári társadalom is számos olyan eleme­ket fogadott magába, amelyek egy korábbi társadalmi for­máció tulajdonságai voltak. A szocializmus is átvehet minden értéket, amit a történelem egyes korszakai kitermeltek, de hosszú távon meg kell szabadulni mindattól az intézményi és tudati avíttizmustól, minden személyiséget és közösségi szem­léletet gátló tényezőtől, amely céljaival ellentétes, természeté­től idegen — állapítják meg a szerzők. Ha hallgatunk róla, akkor is létezik Lehetne vitatkozni a szerzőkkel. Nem egy megállapításuk korrigálásra, kiigazításra szorulna. Viszonylag keveset fog­lalkoznak a szocializmus értékrendszerével, ami érthető, mert leginkább kidolgozatlan. Van mégis egy előnyük: tanulmá­nyukkal sikerült ráirányítaniuk a közvélemény figyelmét e nem lebecsülendő elméleti és gyakorlati kérdésre, mint nap­jainkban sokakat foglalkoztató témára, amely akkor is léte­zik, ha hallgatunk róla. Gáli Sándor A hagyományos „autonóm művészet”, a színház, a kiállí­tás itt vasárnapi látványosság, mivel nem kapcsolódik hétköz­napi életekhez, nem is igény. A lehetetlenséget kellene vál­lalni, azt, hogy mindenki szá­mára a hétközben meg nem oldott kérdésekre mindennapi válaszokat adni. Nos, nem arra gondolok, hogy ültessünk egy asztalkához jogászt, a másik­hoz lakásügyis ügyintézőt, a harmadikhoz pszichológust, mert ez is valahogy az „auto­nóm kultúra”, az én hétköz­napi problémáimtól távol esik. Mit tegyünk? Teremtsünk találkozási lehetőséget, kom­munikációs teret a minden­napi kérdésekre — a válaszok itt sodródnak az egymással beszélgető emberek között. A falusi vagy városi közvéle­mény a fórumon, a szóbeszéd információs csatornáján válik tájékozottá. Az a mód, hogy ezekre az alkalmakra nem a család egy-egy tagját csalo­gatjuk, hanem mindenkit, a család tudatosabb szabadidő­tervezését eredményezheti. Itt kellene fölmutatni azokat a művelődési lehetőségeket, amelyek közvetlen környé­künkön rendelkezésre állnak. Itt kell, hogy elkészíthessem azokat a tárgyakat, melyek őrzik kezem, gondolataim nyomát. Művelődési otthonaink, könyvtáraink nem tartanak itt. Nem azért, mert ez a gon­dolat új, hanem, mert „há­zaink”, eszközeink és pénz­ügyi lehetőségeink nem elég­ségesek. Hiányos a fölkészült­ségünk is, hiszen népművelők, könyvtárosok sorát lehetne el­küldeni pedagógiai gyakorlat­ra, mert képtelenek kezdeni valamit az ügyes-bajos dol­gaiban gondolkodó emberrel, a házba esténként bejövő .ti­zenévesekkel, akik rendetlen­kednek, röhögéséinek. Mit le­het kezdeni egy nagyteremben harminc-negyven iskolással, ha nincs film, nincs tv? Hogy otthon érezzük magunkat Házaink maximálisan arra jók, hogy bent tartózkodjunk, de hogy otthon érezzük ma­gunkat, ahhoz társak, eszkö­zök kellenek. A legegyszerűbb művelődéstechnikai eszközök sem alkalmasak a mindenki általi folyamatos használatra. Nincsenek előregyártott tá­raink, amelyeknek a fiókjából én a saját egyéni érdeklődé­sem szerint ceruzát, pauszt vehetek elő, és tervfezhetem családommal a hétvégi házam, vagy térképet elővéve a jövő hét végi kirándulási útvona­lam. " Százhalombattán a családi hétvégek szervezésével, a vá­ros különböző pontjain ala­kuló lakóklubműhely ékkel ezt a célt tűztük magunk elé. Ar­ra képezzük magunkat, hogy animátorai — lelkesítői — le­gyünk a művelődésnek, hogy háttérből szervezői, formálói legyünk azoknak a közössé­geknek, amelyek megjelennek intézményeinkben. Helyben lévő alkalmak Tóth Béla hónapokkal ez­előtt a Pest megyei Hírlapban írt e témáról. Utalt az éssze­rűbb gazdálkodásra. Ügy lá­tom, a családi költségvetés hétvégi tervezésénél a lakó­helyről való kimozdulás tá­volságának arányában nö­vekszik a kiadás összege. A helyben levő alkalmak, ha kö­tődnek a hagyományokhoz, ezért is lehetnek vonzóak. Takács Péter művelődésiház-igazgató Százhalombatta Nehéz, de eredményes tanévet zárnak > Sokszínű vakációs örömök Várják már a kicsengetést Kis iskola a visegrádi általános. Kétszáz tanulója van, s tizenhét tagú a tantestület. Az iskola dolgozói közül nemrégiben — a pedagógusnapon — öten is ki­tüntetést kaptak jó munkájukért; Vajon könnyű volt-e számukra a rövidesen záruló oktatási év? Aki válaszol: Vinczc Eszter, az iskola igazgatója: most gyakorlóórákat tartunk helyesírásból, szépolvasásból, versmondásból, könyvtárba, könyvesboltba visszük a gye­rekeket. Hasonló a helyzet matematikából, majdnem min­den felső tagozatos osztály­ban. Az alsósoknál pedig, ahol az osztálytanító szabad­ságával élve eddig is átcso­portosíthatta óráit, szintén a gyakorlásnál tartanak. — A nyáron tehát lesz mit kipihennie a nebulóknak, a tanítóknak, tanároknak... — Nagyok a terveink. A június 22-i bizonyítványosz­tás után hat nappal már 40 kisdobosunk indul önálló tá­borba a Szelidi-tóhoz, július 8-án pedig 20 felsőtagozato­sunk Suhl megyébe utazik, Kaltensundheimbe, a testvér­iskolánkhoz táborozni. A vízi úttörők 25-en tíznapos cseh­szlovákiai túrára készülnek a Dunán és a Vág völgyében, s ugyancsak közülük 20-an — valamint a járási tűzoltó út­törőgárda versenyben győztes 10 pajtás — eljutnak Zánkára is a nyáron. A pedagógusok pedig — ha a táborozást és a kötelező továbbképzéseket is. számítjuk — körülbelül 3—4 hetet pihenhetnek az őszi év­kezdésig. V. G. P. — Szó sincs arról, hogy könnyű lett volna, s nemcsak az újdonságnak számító tíz­napos oktatási ciklus miatt. Inkább azért, mert a csekély létszámú pedagógusgárdából ketten is hiányoztak — hosz- szas betegség, külföldi ösztön­díj miatt —, s őket helyettesí­teni kellett. Szerencsére nem kényszerültünk képesítés nél­külieket alkalmazni, szaktaná­rok oktatták minden tárgyból a gyerekeket. Ök is, a nevelők is elfáradtak májusra, hiszen az ötnapos hét munkarendje feszített, a felsősöknek pél­dául napi 6 órájuk volt, s ezen túl a szakköri és sport- programok, úttörőmozgalmi rendezvények, a társadalmi munka, legutóbb például 200 fa ültetése. Tanulóink több mint fele napközis vagy ta­nulószobára jár, így szinte egész napját az iskolában töl­tötte ... — S érződnek-e a gondok az oktatás-nevelés eredmé­nyén? — Aligha. Június 17-én lesz az utolsó tanítási nap nálunk, addigra az óraterv száz száza­lékig teljesül. Sőt, néhány osz­tályban, némelyik tantárgy­ból máris teljesült. Például az ötödikesek magyar nyelvtan­ból végeztek a tananyaggal, az év végi ismétléssel is, s író, olvasói között Remek alkalom a dialógusra Minden hely foglalt volt... „A kép, a szó, a betű mai zuhatagában csak erccske az, amelyet az irodalom táplál, de az erecske éltető víz. És mért a patakok nem szennyeződnek annyira, mint a kommuniká­ció özönvizei — minden csöpp- jükre szükség van az élővi­lágnak.” Az író—olvasó találkozóra hívó sorok nem véletlenül idé­zik Fekete Gyula hitvallását az irodalomról, az írott szó erejéről. Az utóbbi néhány hó­napban napilapok, irodalmi újságok hasábjain olvashattuk szenvedélyes írásait, amelyek­ben féltő gonddal szól az if­júság olvasási kultúrájáról avagy kulturálatlanságáról, 'a sajtó felelősségéről. A Csepel Autógyár művelő­dési központjának könyvtárá­ban nem kellett különöskép­pen bemutatkoznia Fekete Gyulának. Az aggódó publiká­ciók nyomán sokan szerettek volna személyesen találkozni az íróval. A bibliotéka könyv­heti rendezvényeinek záróak­kordjaként került sor arra a személyes találkozásra, ame­lyen az író és olvasó eszmét cserélhettek az írásművekről és a mindennapokról. — A közelmúltban az ország minden részét bejártam — mondotta Fekete Gyula. — Bár a könyvhét már elmúlt, de a hatása még eltart egy dara­big, hiszen a megjelent köte­tek ott sorakoznak a könyves­polcokon. Ez a nyolcadik író- olvasó találkozó, amelyen más­DIOFIGYELO RÁDIÓNYELV. Pozsgay Im­re, a Hazafias-Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára volt a vendége a csütörtöki Rádió­naplónak. E népszerű műsor az évek során demokratikus közéletünk egyik jelentős fó­rumává nőtte ki magát. Kötet­len formájában módot nyújtva arra, hogy választók és válasz­tottak, vezetők és vezetettek valamiféle, egész országra szó­ló diskurzus során vitathassák meg közös dolgaikat. Pozsgaj/ Imre nemcsak funk­ciójánál, de alkatánál, emberi habitusánál fogva is kiválóan alkalmas az ilyen közszerep­lésre. Alkalmas, mert van mondandója, s amit gondol, azt el is mondja, nem fél tu­domásunkra hozni töprengé­seit és kétségeit sem. A Népfront feladatai, műkö­dése és napjaink demokráciá­ja, e két téma uralta a több mint másfél órás adást. Ami az utóbbi témát illeti, immár egy kötetet is kitennének azok a gondolatok, amelyek éppen ebben a műsorban hangzottak el. Ez alkalommal azonban a szokásosnál is többet meditál­tak a beszélgetés résztvevői a kis csoportok, a lakóhelyi kö­zösségek nemcsak anyagi érté­keket teremtő, de gondolko­dást formáló erejéről is. A Népfront főtitkára azzal is se­gített hallgatóinak, hogy pon­tosabban fogalmazta meg a tömegszervezet céljait, azt a mindennapi tevékenységet, améllyel tagsága — mi vala­mennyien — hozzájárulhat az immár nagy hagyományokkal rendelkező szövetségi politika sikeréhez, a népi, nemzeti egyetakaráshoz. HÍVJA A 33—43—22-ÖT. Első és utolsó emlékem a bu­dapesti Nemzeti Színházról egy tábla a főbejáraton: Le­bontás miatt zárva! Az utolsó napok egyikén — amikor még egészben állt az épület a Bla- ha Lujza térén — kerekedtünk fel vidékről apámmal, hogy lássam a magyar kultúra, a történelem egy darabját jelen­tő legendás épületet. De em­lékszem az akkori híradásokra is, amelyek szerint hamarosan sokkal szebb, méltó épületben játszik az ország akkori leg jobb társulata. Ennek huszon­három éve. Kis szerencsével, lehet, hogy mégis ott leszek az új színház megnyitó előadásán. S ha így lesz, akkor azt elsősorban Gobbi Hildának köszönhetem, aki nemcsak nagy művész, de azok közé a csodálatos embe­rek közé tartozik, akik külön­leges elhivatottsággal képesek a közösség terheit a vállukra venni. Megható, de egyszersmind szívderítő, milyen kedvvel lát Gobbi Hilda ehhez a társadal­mi munkához, amely nemcsak remélhető hasznával, de a pél­damutatással is érdemes a tiszteletre. E szerencsés estén Jókai An­na volt a telefonos, beszélgetős műsor másik vendége, aki egyebek mellett talán éppen azért oly népszerű az olvasók körében, mert oly érzékenyen reagál a közélet, a társadalom gondjaira. Wisinger István e beszélgetés során kevéssé volt kíváncsi a politizáló Íróra sokkal inkább az irodalomsze­retők előtt talán nem is olyan ismeretlen — éppen az emie getett író—olvasó találkozókon gyakorta elhangzó — műhely­titkokra. Talán ezért sikerül1 egy picit szürkébbre a telefo­nos műsornak ez a része. Cs. A. fél hét alatt részt vettem, örü­lök, hogy ilyen sokan érdek­lődnek. A könyvtárban minden hely foglalt volt. Nem is igen kel­lett senkit sem nagyon biztat­ni, sokak tarsolyában ott volt a válaszra váró kérdés. — Hasznosak ezek az esz­mecserék — fejtegette az író. — Jó alkalom ez a dialógus­ra, a közvetlen gondolatcseré­re. Ilyenkor szeretem, ha min­denki szól a közösségeket fog­lalkoztató gondokról és termé­szetesen a kortárs irodalom fogadtatása is izgat. Az orvos halála, Az éljünk magunknak?, az Egy korty tenger, A .hű asszony meg a rossz, a Mézeshetek — és so­rolhatnánk az eddig megje­lent harminchat mű címét — alkotójának közönsége elsősor­ban nő volt. A Csepel Autó­gyár asszonyai az olvasottak alapján arra voltak kíváncsiak, miként ítéli meg Fekete Gyula a nő szerepét a modern társa­dalmakban, miként éljenek az asszonyok, hogy a munkahe­lyükön és otthon is megbe­csüljék őket. A népesedéspoli­tikáról kívántak' hallani, ar­ról, hogyan látja az író az ez­zel kapcsolatos gondokat, mi­ként alakul a gyes-es mamák sorsa. Sokan érdeklődtek a jövő nemzedék neveltetésének felelősségéről. Több délutánra való téma gyűlt össze, késő estébe nyúlóan beszélgettek. A min­dennapi gondok mellett természetesen jutott idő irodalomról, művészetekről is szólani. Az összegyűl­teket az érdekelte, miként szü­letik az irodalmi alkotás: a valóságos elemek hogyan ke­verednek a fantáziával. Feke­te Gyula Móricz Zsigmondot idézte válaszul, miszerint az irodalom a valóságot kell hogy hordozza, de az igazabb le­gyen, mint a való. Mindig in­dulat fűti egy-egy mű megírá­sa előtt, mert szerinte csak akkor jön létre jó alkotás, ha az a közösség indulatát hor­dozza. Erdős! Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom