Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
1983.JÜNIUS11.,szombat PEST MEGYEI HlRLAP MAGAZIN Kelényi István-Ködvarázs (Dsida íenő kötetére) Lásd — a Psalmusodból olvasgattam éppen — amint mögém léptél... ülve kerti széken, ó, „Hulló hajszálak” — költője! lm rád vall, esti teázásra jöttél glóriáddal... Ködvarázsba nézve — múltból a jelent míg faggattam véled — tört árnyad megjelent Foglalj mellém helyet — már zubog is teám, megosztanám a gondom; ugyan figyelj ream miként én vártalak régtől .......Kapukon túl” zen ghet-e angyali citerád — magyarul?! Mit lehet ott látni, annak trónja körül, aki „terümtcvé” — „isa pur” — és körül annak is, ha nem vész el a kósza bárány senki nép fiából, legyen az akárhány ... Miféle szelektől lobban — s milyen zászló, mennyit ér a „hősvér” — Segesvár és Szárszó! Van-e véreinknek ottan*— mondd! — otthona, ... imhol Kosztolányi „f ecskelány ”-ma do nna- képecskéit festé kékkel; s Arany — Toldit... vagy csak idegenként bolyong aki holt itt?! Nyit szerelem-kelyhe virág-szenvedelmem? Vannak-e határok túl a végtelenben ... Tölteném a teát — várnám, hogy feleljen... Ámde néma — csend — fák lüktetnek a kertben! Hullámverés M. Szűcs Ilona festménye Sobor Antab Lakótelepi életkép D élután az óvoda vaskerítésénél egy baílonkabátos férfi áll. Tálán egy korán jött apa, aki most vár, és elnézegeti a gyerekeket, amint a késő őszi napfényben az udvaron nyüzsögnek. Talán a kisfiát keresi közöttük, de ő nem ebben az udvari csoportban van. Fehér kabátos fiatal óvónő jár föl-alá. Egyszer csak tapsolni kezd. — Sorakozó! Egy-kettő ... A gyerekek, szőkék, barnák, feketék, fiúk és lányok, gyorsan libasorba állnak. — Zárkózz fel! — vezényel újra az óvónő, és korához, testalkatához mérten igen hangosakat tapsol, a csattanások visszaverődnek az óvoda faláról. —; Felzárkózol szorosan, egymás mögé! Ne beszélgess! Még közelebb! Egy-kettő... Szorosan állj egymás mögé! A baílonkabátos a kerítésen kívül elmosolyodik. Ez a taps, ez az erélyes vezényszó, ez a furcsa grammatika, amely csak egyes szám második személyű felszólítást ismer, a régi, kefehajú, zord és peckes tornatanárokra emlékeztet. Az óvónő azonban kedves, hosszú hajú, csinos és törékeny teremtés. Mégis valami tagbaszakadt zordság akar lenni itt a kicsinyek között. Idepillant, látszik, zavarja az idegen, aki egy ideje bebámészkodik a kerítésen. Ettől még pattogóbb lesz, éles torokhangon kiált: — Kezeket oldalsó középtartásba — fel! Az apróságok nyújtják a karjukat kétoldalt. Türelmesen várnak újabb vezényszót. De egyik-másik már pihentet is, le-leereszti a karját. — Tartod a kezed! — észleli a turpisságot az óvó néni. — És taka- rodás, igazodás! Kétségtelen, a sor egyenesebb is lehetne. Mozgás, imbolygás is van, terefere is folyik. Törő IstvánFohász Csak e nagyhírű nyugalmat, idegeket őrlő bonyodalmat add meg nekem, felszálló meleget, arcomra tündöklést, kertembe ég-könnyeit, szívembe folyton égést, tiszta, jószagú ágyat és mindig a holnapit. — Nem beszélünk! — kiáltja el magát mérgesen a, lá-ny, mert minden lazaságot észlel. A-baílonkabátos már megint mosolyog. Most a mindenekre kiterjedő többes számon mosolyog. Hiszen ez neki is szólhat: nehogy megszólaljon. Persze a kijelentés — hogy nem beszélünk — már kész tény. Csak magára a vezénylőre nem vonatkozik: mert ő beszél. — Rám figyelsz! — harsan az újabb utasítás, mert a gyerekek is fölfedezték a kerítésnél állót, a fejüket erre fordítják, egyre csak őt nézik. — Képzeld, hogy repülőgép vagy! Felszállásra készen. Érted, amit mondok? Felszállsz! Tessék! Indulás! Szabjanak fel azok a gépek! A gyerekek csak állnak. Mereven nézik a ballonkabátost. Az óvónő tapsol. — Indul!Jndul a gép! Tessék berregni! Sem berregés, sem indulás. Állnak a kis gépek szorosan egymás mögött. Előttük a néma és üres kifutópálya. Egykedvű arccal bámulnak a férfira, aztán még mintha segítséget várnának tőle. Tekintetükben halvány kis remény: hátha a ballonkabátos ott kívül szabadnapos pilóta, és mindjárt elmagyarázza az óvó néninek, hogy így sohasem szállnak föl a repülőgépek. Ennyi gép egyszerre, ilyen szorosan egymás mögött. Még kötelékben sem. — Figyelsz rám? Az óvónő a férfira pillant. Rávillantja szemét az illetéktelen beavatkozóra. A ballonkabátos ettől zavart lesz, még topog is. Most azonnal el kellene mennie innen. De a gyerekek figyelmét ezzel még jobban elvonná a játékról; talán még utána is fordulnának, ahogy ellépdelne a hosszú kerítés mellett. Zavarában a gyerekekre mosolyog, kacsint is hozzá. És mélységes bűntudatot érez: megzavarta az óvodai munkát. Mintha tőle várnák ezek a gyerekek, hogy szállj anak-e vagy sem. — Azt mondtam, repülünk! — kiáltja az óvónő, most már inkább a ballonkabátosnak, figyelmeztetésül. A gyerekek visszafojtott lélegzettel, a repüléshez kényelmetlen ka. bátkában, leeresztett szárnnyal állnak. Várják, mit tesz most a néma pilóta. — Bocsánat! — mondja halkan a férfi, és az óvónőre néz, egy parányit meg is hajol. Nyomban megfordul, gyors léptekkel elsiet az óvodától, befordul egy nagy ház sarkán. Vár egy kicsit a nagy ház takarásában, aztán visszales -az óvoda udvarára. El is szégyelli magát rögtön. Mit leselkedik itt a sarkon? G yenge, bátortalan berregés hallatszik. A gyerekek oldalra nyújtott karral megmozdulnak, csoszognak már előre, összekoccannak, meglökdösik egymást. A szőke, barna, fekete kis repülők megpróbálnak mégis fölszállni. Borbély TiborFura népség... A „Ki az árut — be a dollárt!” tsz közgyűlésén kitört a vihar. Hozzászólás nem volt, csak az elnököt verték laposra. Ott tudta meg a tagság, hogy a libamájexport terve (amiért mindannyian lelkesedtek)! csődbe vitte a szövetkezetét. Néhá- nyuknak gyanús volt ugyan, amikor az elnök a Nemzeti Banktól tenyészállatok vásárlására felvett dol- lánkö'lcsönt a görgős ekével felszántott földbe vetette, de elfogadták a magyarázatot: így megtakarítják a felesleges munkát és a csomagoló épület költségeit, nem beszélve _ a méregdrága, s a feldolgozáshoz szükséges import gépek árát! „Ha jó az a dollár, amelyik gnnan jön , be, miért ne lenne Jó, há itt terem?” hangzott a magyarázat. A közgyűlés végén az elnök már igen jól viszonyult az édes anyafölrt- höz. Utolsó mondata ez volt: „Válasszátok meg Moldova Györgyöt!” Az új elnök csak röhigesélt a főkönyvelő számadásain. Egy hétig magányosan járta a vidéket. Mari néni, aki a CB-rádiót helyettesítetElszakadás a Földtől Tapodi Ilona tusrajza te, energiatakarékossági okból, pontosan jelentette: „A Sziklás-dűlőben jár Mogyi!” A második hét elején az elnök elküldte a veszprémi áilatkertbe a főkönyvelőt, Furulyás Gazsitól pedig elkérte az elszakadt bicikliláncát, majd nem töbődve a mostoha körülményekkel, beköltözött a községi Étel-bárba. (Étel, 'bár nincs, inni van!) Hallgatott, s kitartóan nézte a képet pótló, falbavert szöget, A második hét végén a megyei építőipari vállalat emberi — szabad szombatjukon —, takaros kis repülőteret építettek a Sziklás-dűlő előtti réten- A kifutópályán vasárnap már ott állt egy kéz alatt vett IL—18-as, a MAKÉV nyugdíjas fő- pilótájával együtt A harmadik hét hétfőjén üzent az elnök Lórugta Janinak,' hogy hozza be a háztáji libáját. Dél körül kiballagott a Sziklás-dűlőhöz, Furulyás Gazsi bicikliláncával odakötötte a libát a sziklához. Délután, egy furgonnal megérkezett a főkönyvelő, s a megkötözött liba előtt két segédmunkás ládát ráncigáit ki a kocsiból, felfeszítették a tetejét Abban a pillanatban kisuhant belőle egy keselyű — és neki a libának! Éles csőrével kitépte a máját. A főállattenyésztő titkára halkan, de határozottan rászólt: „Add ide, Pici!” A madár illedelmesen belepoty- fyantotta az odakészített ládába, amelyiknek az oldalán ott virított a piros-fehér-zöld felirat: „Májat a nyugatnak!” A falu hamar megszokta a repülőgép zúgását. Minden este pontosan indult. Az Étel-bárban ilyenkor igazított óráján az elnök, miközben a pincérnőtől koktélt rendelt; „Egy rész rum, meg két rész rum, jól összerázva, azután egy rész kisüsti — de akkor már nem kell rázni!” A tagság áhítattal nézte az elnököt, a:ki tűnődve dünnyögött magában: „Fura népség! Ha hígítóm — 'hát higítom! Fönnakadnak ezen az apróságon?!” Harmat Béla-Villádra tűzött kikelet tengerszem gyanútlan álma pilládra tűzött kikelet álarcban jönnek a csodák mint a legnagyobb büntetés védtelenek vagyunk árvák néha ránk nyitnak legendák szívdebbanásunk szertefoszlik álarcban jönnek a csodák minden zátonyon megpihenünk homlokunkról lepereg a fény tengerszem gyanútlan álma pilládra tűzött kikelet
