Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-11 / 137. szám

Színházi levél Egy háziszerző A szakkörvezetést szívesen vállalják £ Megszállottak, átutazók, beletörődők, romantikusok, í világmegváltók, lángolók, bajkeverők, küzdők és kiéget- £ tek — válogathatnánk a jelzők között; mi mindennel il- | lették már a népművelőket. Nem is olyan régen a Népmű- ? velési Intézet gondozásában megjelent tanulmánykötet — ^ népművelők körében végzett felmérés eredményeképpen % — elemezte a pálya viszontagságait, a népművelősorsot. $ Leggyakrabban romantikus pályakép, amellyel munka- $ helyére érkezik az ifjú szakember. Kevesebb buktatóval találkozik, aki nagyobb intézménybe kerül, ahol jól, ^ szervezetten irányítják a tevékenységet. A községi — ^ többnyire egyszemélyes — művelődési házakban meg- i lehetősen nehéz megkapaszkodni. Itt nem csupán a lel- í kesedésen, a rátermettségen, a képzettségen múlik, ^ hogy meg tudja-e valósítani valaki az elképzeléseit. Háziszerzőnk neve Shakespeare Vil­mos. Meglehetősen termékeny író: harminchét dara­bot tulajdoníta­nak neki. Nem ragaszkodik egyetlen műfajhoz; komédia, tragédia vagy középfajú szín­mű, mindegy neki. A történel­mi tragédiát éppúgy kedveli, mint a históriás-krónikás játé­kot, a saját kortársait színre vivő vígjátékot éppúgy, mint a mesés elemekkel átszőtt fantá­ziadarabokat. Fenséges tragi­kus hősöket álmodik színpad­ra, bölcs bolondokat és ostoba nagyurakat, vérben gázoló zsarnokokat és éterien tiszta szerelmeseket. Mindig kéznél van, mindig lehet rá számítani. És ami talán a legpompá­sabb tulajdonsága: háromszáz­hatvanhét esztendeje halott. Így tehát ideális szerző; nem kell szerzői jogdíjat fizetni ne­ki, és nem beszélhet bele, miképp játsszák el a darab­jait. S hogy miért háziszerző? Nagyon egyszerű. Ott volt már a magyar színjátszás bölcsőjé­nél is. Darabjainak akkor még német fordításokból készült magyarításai nélkül sem az első magyar színtársulatok, sem a vándorszínészek nem létezhettek volna. A reform­kor legnagyobb költői vállal­koztak a fordítására, Kazin- czytól Petőfiig, Arany János­tól Vörösmarty Mihályig. E fordítások közü nem egy máig élő, ma is használják a szín­házak (hármat legalábbis biz­tosan: Arany Hamlet- és Szentivánéji ólom-fordítását, és Vörösmarty Lear-király magyarítását). Azóta is a ma­gyar költészet legkiválóbbjai fordítják újra és újra Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Füst Milán, Jékely Zoltán, Vas István többek között. .Shakes­peare szerves és fontos része a magyar kultúrának, művelt­ségünknek, színházművésze­tünknek. Ráadásul nem holt, merev része, hanem élő, állan­dóan és frissen jelenlevő ré­sze, hiszen újra és újra meg­jelenik színpadjainkon, s nincs évad, melyben ne említhet­nénk egy-két jelentős Shakes- peare-felújítást. ■ E felújítások gyakorta tömö­rülnek, .sorozattá, ciklussá áll­nak össze. A XX. században csak a budapesti Nemzeti Színházban a következő esz­tendőkben került sor Shakes- peare-ciklusokra: 1908, 1911, 1916; aztán jött a nagy Heve­si-korszak 1923-tól. Hevesi Sándor már abban az évben egy tizenkét darabból álló cik­lust prezentált, benne öt új betanulással, s ezt a tucatnyi darabot variálta három soro­zatban. 1924-ben már tizen­négy darabból állt a ciklus. Shakespeare adta a Nemzeti műsorának gerincét 1926-ban, 1927-ben és 1931-ben is. (Eb­ben az utóbbi évben négy új betanulást vittek színre.) 1934- ben csak hat darabból állt a ciklus, de abban kettő volt új betanulás. A felszabadulás után a Nemzetiben 1949- ben indult az új Shakespeare-ciklus. A kultúra — s benne a szín­házi kultúra — nagy népi bir­tokbavételének időszaka volt ez; Shakespeare nevével és drámáival is százezrek is­merkedtek — többek között épp ennek az öt művet felöle­lő ciklusnak a jóvoltából (Ahogy tetszik, Otelló, Víz­kereszt, III. Richard, Macbeth). A Nemzeti később, az 1950-es években is produkált kiemel­kedő Shakespeare-előadáso- kat: emlékezetes az 1950-es Macbeth, az 1955-ös III. Ri- chárd, mindkettő címszerepé­ben Major Tamással, az 1952- es Hamlet, melynek érdekessé­ge az volt, hogy hárman is — Básti Lajos, Major Tamás, Ungvári László — váltották egymást a címszerepben, vagy az 1954-es Otelló, Bessenyei Ferenccel. Színháztörténeti je­lentőségű volt egy nem a Nemzetiben játszott Hamlet: 1962-ben, a Madách Színház­ban, Vámos László rendezésé­ben, Gábor Miklóssal a dán királyfi szerepében. És hogy egy nagy ugrással a közelmúl­tig érjünk: két éve a Nemzeti egyik legnagyobb vállalkozása volt a két estén egymás után játszott kétrészes ÍV. Henrik, Zsámbéki Gábor rendezésé­ben, Kállai Ferenc lenyűgöző Falstaff-alakításával. Az 1982/83-as évadban senki nem hirdetett Shakespeare- ciklust, a műsortervek mégis úgy alakultak, hogy háziszer­zőnk ismét a legtermékenyebb szerzője lett az évadnak. Hét darabját kilenc színházunk játszotta (három budapesti és hat vidéki). A Nemzetiben a Rómeó és Júlia, a Katona Jó­zsefben az Ahogy tetszik, a Pesti Színházban a Szentiván­éji álom, Debrecenben a Lear király, Győrött a Vízkereszt, Kecskeméten a Szentivánéji álom, Miskolcon a Szeget szeggel, Szegeden a Sok hűhó semmiért, Zalaegerszegen, úgy­nevezett beavató előadásban a Rómeó és Júlia került színre. Ezek közül három is kiemel­kedő előadásnak bizonyult: a miskolci (rendező vendégként Major Tamás), a Katona Jó­zsef színházbeli Ahogy tetszik (rendező Székely Gábor), s a Pesti színházbeli Szentivánéji álom (rendező Marton László). A kilenc előadásból hat az évad „második felében került színre — tehát ekkor Shakes­peare volt a sztár, mint az évad elején Csehov (úgy is, mint másik háziszerzőnk.) Az előadások számos ki­emelkedő színészi alakítást is hoztak, s még a különben nem jeleskedő bemutatókban is ta­lálhattunk figyelemre méltó teljesítményeket (Bubik István Mercutiója például, a Nemze­ti Rómeó és Júlia előadásá­ban). De a miskolci előadás­ban Blaskó Péter (Angelo), a Pesti Színházban Hernádi Ju­dit (Heléna) és Szombathy Gyula (Zuboly), a Katona Jó­zsef Színházban Benedek Miklós (Jacques) is ebbe a sorba tartoznak. Bármely Shakespeare-darab előadása nagy erőpróba akár­melyik színház számára. Ál­landó mérce és mérleg, állan­dó kihívás és késztetés. Egy­szerűen nem hagyja, hogy kö­zömbös műsortervi penzummá silányuljon. Még á leggyön­gébb előadásokban is megcsil­lan a zseni kezenyoma, még azokban is felszárnyal egy- egy részlet, egy-egy színészi pillanat. Már Petőfi azt írta róla: egymaga fele a terem­tésnek. A színpadi világterem­tésnek mindenképp. S hakespeare folyamatos jelenléte nélkül el­képzelhetetlen bár­mely ország színház- művészete. Művei a színház állandó megújhodásának ins­pirálói. Minden korszak kiter­meli a maga Shakespeare-in- terpretátorait, esztétákat, ren­dezőket, színészeket egyaránt. Abból, ahogyan egy adott pe­riódusban a színház Shakes- peare-hez nyúl, levezethető szinte maga az egész periódus. Drámáinak szövege idestova négyszáz év óta változatlan, s mégis, mindig tudunk válaszo­kat találni bennük a jelen fel­tett kérdésekre is. A mi dol­gunk csak (csak?) annyi, hogy jól kérdezzünk. Bezárt főbejárat A közelmúltban Pest megye néhány kisebb települését lá­togattuk meg, hogy bepillant­sunk a közművelődési mun­kába. Az útirány a ceglédi járás volt. Az időpont hétköz­nap délután és este, s ami a leglényegesebb, váratlanul ér­keztünk. Ügy álltunk meg egy-egy művelődési ház előtt, mint kíváncsiskodók: hogyan tudnánk aznap este eltölteni ott a szabad időnket. Ceglédbercel. A főútvonal melletti, szokványos művelő­dési házat oldalról közelítet­tük meg, mert a főbejáratot zárva találtunk. A gondnok­kal futottunk össze a lépcső­feljáróban: — Ne keressenek senkit, mert megkezdődött a vizsga- időszak. Mármint a ház dol­gozóinak tanulmányi idősza­ka, itt ugyanis mindenki ta­nul. Az igazgató éppen ma vizsgázik Zsámbékon. A könyvtáros holnap. A művé­szeti vezetőnek megbetegedett a nagymamája. A néptánc- csoport vezetője beteg — so­rolta. — És ha valaki erre téved, mit mond neki? — Elmondom mindezt. Dél­utánra várjuk a néptáncoso­kat próbára. Azért jöttem ide, hogy mindenkit hazáküldjek. Szegényes költségvetés Értelmetlen volt a további faggatózás. Így aztán irány Nyársapát. A község hepehu­pás utcáján még az éjszakai eső nyomait láttuk. Négy óra tájban sehol egy lélek, min­denki kinn dolgozott a határ­ban, Az Apáti Étterem előtt hirdetőtábla tűnt fel; szomba­ton diszkóba, a jövő héten pe­dig műsoros népdalestre hív­ták az érdeklődőket. Az út vé­gén rábukkantunk a művelő­dési házra is. Előtte szintén a hirdetőtábla, ám üresen. — Talán itt nincsen mit hirdetni? — kérdeztük a fia­tal népművelőt, Vigné Kere­kes Magdolnát. — Meglehetősen szegényes a költségvetés, alig-alig marad pénz rendezvényre. A bisztró az más ... — Miért más? — Nekik futja, megszerve­zik, egy ital, jó vacsora mel­lett szívesebben szórakoznak a helybéliek.. Kedvesen invitál, azért néz­zünk csak körül. A szokvá­nyos falusi nagyterem megle­hetősen sivár. A termelőszö­vetkezet itt tartja az értekez­leteket, erre az alkalomra dí­szítették fel ábrákkal, poszte­rekkel. Ha lekerülnek, marad a kopár fal, meg a nyikorgó székek. Az ifjúsági klub he­lyisége beázott, igyekeztünk az udvarra, kiűzött bennün­ket a doh átható szaga. — Egymást váltották itt a népművelők — mentegetőzött a fiatalasszony. — Kisgyerme­kem van, helyben lakom, gon­doltam, megpróbálom először a gyakorlatban, azután jó len­ne továbbtanulni. — Szereti a munkáját? — Inkább a klubkönyvtári részt, mint a művelődési há­zat. Ott sokkal több lehetőség van. A gyermekkönyvtári rész hangulatos, mintha saját gyer­mekének rendezte volna be. A nyáron a könyvállományt lel­tározza, lesz munka elég. Bri­gádvetélkedő, spartakiád, gyermekműsor — a népműve­lés csírái Nyársapáton. Meccs és színház A kertek alatt Vágtunk át Törteire. A kocsiút mindkét oldalán vetés, a távolban fel­felbukkantak a tanyák körvo­nalai. Messziről kutyaugatás törte meg a csöndet. Végig­hajtottunk a községen, aztán felhagytunk a keresgéléssel, inkább megkérdeztük az út­irányt. — Jó program van ma este is a művelődési házban, csak igyekezzenek, le ne késsék — mutatta az utat Angyal Sán- dorné és Meggyest Istvánná. — Most éppen a gyerekek műsora megy, lehet, hogy ké­sőbb mi is odanézünk. — Évek óta kérték a falu­ban, hogy legyen minél több Studio 83. Most, hogy ez a televíziós hetünk is meglehe­tősen szürkére sikeredett — inkább negatív előjelet ér­demlő, mintsem valóságosan kiemelkedő műsorcsúcsokat hozott —, hadd szóljunk ar­ról a hétről hétre jelentkező sorozatról, amely, úgy látszik, végre megtalálta önmagát. A Stúdióról van szó, egészen pontosan számozással a Stú­dió ’83-ról. Hogy mily girbe-görbe uta­kat tett meg ez a képes-han­gos folyóirat — vagy ha úgy tetszik, kulturális hetilap —. hadd ne firtassuk. Nyugtáz­zuk inkább azt, hogy most milyen. Minden erényei fölött friss. A szó legszorosabb értelmé­ben véve azt látni benne, ami tegnap történt. (Lásd az Occidental Petroleum Co. el­nöke, Armand Hammer ne­vezetes gyűjteményének bu­dapesti bemutatójáról készí­tett tudósítást; ez éppen olyan azonnali reagálás volt, mint az esti híradóé, csak éppen terjedelmesebb, mélyebb, tar­talmasabb.) Azután mint lát­vány is igencsak mozgékony ez a sebesen tájékozódó Stú­dió. Tapasztalhatólag ügyele­tes műsorvezető-riporterei nem sokat teketóriáznak egy- egy forgatás előtt, hanem be­indítják a masinákat, s azok azon frissiben rögzítik a tör­színházi előadás. Most itt van, mindössze ötven jegy kelt el — fogadott bennünket Fűzi Szilárd, a művelődési ház igazgatója. — Bár este meccs lesz, azért mégis jöhettek volna többen is! Orvosnak készült Fűzi Szi­lárd, véletlenül lett népműve­lő. Fotós és filmes szenvedé­lye vitte be a művelődési házba Albertirsán, s a sokféle tevékenység, az állandó moz­galmasság erre a pályára csábította. Három esztendeje jött Törteire — már képzett népművelőként — az addig is jól működő házhoz. Semmi pénzért nem menne Ceglédre, pedig ott lakik. — Sikerült partnerekre is találnia? — A pedagógusok a szak­körvezetést vállalják szívesen. Nagy segítségemre van Bara­nyai János is, aki előttem ve­zette a házat. Most nyugdí­jasként szervezi a műsorokat. Az igényeket viszont csak úgy tudom megismerni, ha min­denkivel tartom a kapcsolatot. Fotószakkör, ifjúsági klub, amatőrfilmes csoport, színját­szó kör, tanyai klub és sorol­hatnánk a különböző kiscso­portokat, amelyek napról nap­ra dolgoznak. Náluk nincsen sem szabadnap, sem uborka- szezon, mindig akad tenni­való: nyáron például a hely- történeti gyűjteményt szeret­nék elrendezni. A nyugdíjas igazgató mellett most kezdte el munkáját Argyelán László- né. Neki, sem.ismeretlen ez a munka, azelőtt ifjúsági klubot vezetett. Már kialudtak a falvakban a fények, amikor hazafelé vettük utunkat. Az általános jellemzők között minden mű­velődési háznak megvan a maga jellegzetessége. Ott, ahol nehézkesen, rossz körül­mények között folyik munka, jó lenne elmeditálni: egyálta­lán szükség van-e ebben a formában fenntartani a há­zat? Hiszen Nyársapát esete nem egyedülálló. Ott sokkal hasznosabb lenne a könyvtári rész bővítése, s ily módon a könyvtár átvehetné á népmű­velés néhány funkcióját. Tör­teién más körülmények között dolgoznak a népművelők, s a hosszú évtizedeken át kialakí­tott gondos munka eredmé­nye egy este tükrében is mér­hető. ténteket. Hogy az igazoló pél­da itt se maradjon el, hadd hivatkozzunk Kepes András kis remeklésére a Blaha Luj­za téren, ahol Végh Antallal találkozott. Nos. ez az eszme­csere — a tartalma itt nem érdekes, kár szót vesztegetni rá — pontosan úgy jelent meg a képernyőn, ahogyan az a leghétköznapibb módon le­zajlani szokott. Semmi smink, semmi óvatoskodás. A kame­ra meg úgy pásztázott a tár­salkodókon, hogy a valóságos cselekvéstől több száz kilo­méternyire üldögélő néző is a könyvheti sátor tövében érezhette magát. És ami itt leíródott, az csak ötletszerűen kiragadott példa. A Stúdió ’83 ugyanis gyakran és rendszeresen produkál ilyesmit. Tegye is még sokáig az előfizetők javára, s ezzel együtt a maga dicsőségére. Afomzsarolás. Nagyobb, ön­álló vállalkozásaként egy té­véjátékot kínált megtekintés­re az elmúlt napokban a Sza­badság téri intézmény. Az Atomzsarolás című történetet, amelyet Szentmihályi Szabó Péter írt és Babiczky László rendezett, s arról szólt, hogy miként lehet(ne) egy szuper­miniatűr atombombával zsa­rolni. ízlés és érdeklődés dolga, hogy ki osztályozta elégtelen­re, ki pedig közepesre, ne­Szólalj meg, hárfa... Kovács Emil hangszerké­szítő mester a Somogyi Béla utcai hárfajavító műhelyben hárfák karbantartásával és javításával foglalkozik. E rit­ka hangszer különleges szak­értelmet igényel. Nyelvvizsgára készülünk Az Országos Oktatástech­nikai Központ tízrészes több nyelvű, színes video-sorozatot készített, segítve az idegen nyelvek oktatását. A Készülünk a nyelvvizsgá­ra című video-sorozat az álta­lános nyelvvizsga ajánlott té­maköreinek szóanyagát dol­gozza fel színes, humort sem nélkülöző, változatos történe­tek formájában, angol, fran­cia, német, orosz, spanyol és eszperantó nyelveken. Az átla­gosan 15 perces adásokból álló sorozat az egyes témakörök teljességére természetesen nem törekedhet, de az elhangzó idegen nyelvű információ a so­rozat képi gazdagságának kö­szönhetően — tovább bővíthe­tő. A felvételek magyar színé­szek, valamint az adott ide­gen nyelvek anyanyelvű be­mondói közreműködésével ké­szültek., A video-sorozatot leginkább a haladó nyelvtanfolyamok hallgatói használhatják, de alkalmazásuk lehetséges a nyelvvizsga-előkészítő tanfo­lyamokon, a társalgási nyelvet gyakoroltató tanórákon, az egyetemek és főiskolák nyelvi lektorátusain, a középiskolák szakkörein, a vállalati és egyéb nyelviskolákban is. A video-sorozatot az Orszá­gos Oktatástechnikai Központ szövegkönyvvel együtt hozza forgalomba. tán jóra ezt a kétségkívül szokatlan mai mesét. Az vi­szont általános érvényű kér­désként fogalmazható meg, hogyha efféle tudományos — inkább tudományoskodó? — alapról indul el egy fölvetés, akkor lett légyen bár az a sci-fi a legtipikusabb sci-fi, a jámbor közönség mégis ér­tesüljön arról, miszerint mek­kora az igazságtartalom, és hol kezd játszadozni a íkép- zelet. Tehát jelen esetünkben azt lett volna célirányos va­lami úton-módon közzétenni (akár egy külön kerekasztal- beszélgetás vagy ismeretter­jesztő előadás keretében tu­datni), hogy egyáltalán van-e, lehet-e szuperminiatűr atom­bomba. S nyilván olyan szak­embereket kellett volna ez ügyben szóra bírni, akik e veszedelmes téma alapos is­merői, és akiknek a nézők apraja-nagyja hihet. Dehát ilyesféle kiegészítő adást nem hirdetett a műsor­újság, s így aztán a szuper­miniatűr atombombáról, mint valóban • lehetséges tömeg- pusztító berendezésről mit sem tudhatott meg az előfi­zetői sereg. Pedig kész volt elfeledkezni az ismeretter­jesztés fontosságáról. Egyálta­lán arról, hogy a fölvetett gondolatok, eszmék megmé­retve, kellő szellemi keretben jelenjenek meg. Akácz László Takács István Jelenet a Szentivánéji álomból, melyet a Pesti Színházban vitt színre Marton László. Képünkön Lukács Sándor és Rudolf Péter f. h. Erdőst Katalin Tv-FI G YE LŐ Közművelődési őrjárat Legyen kevesebb uborkaszezon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom