Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

1983. MÁJUS 1.. VASÁRNAP

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN

7

Ez a kérdés nem újkeletű

Merre szökik az energia?

Ésszerű, célszerű, megoldást kínálnak

A fenti kérdés nem újkeletű, sokszor köszönt már vissza reklámban, utcai plakátokon. Hogy mégsem öncélú újra és újra feltenni, annak nagyon egyszerű az oka: importáljuk az energiahordozókat. Cserébe pedig iparcikkeket adunk. Ám ha ezek előállításához a szükségesnél több energiát használunk fel — drága lesz a végtermék. Ebben az esetben többet kell exportálnunk, mint amennyi feltétlenül szükséges a nemzetközi piacokon kialakult árarányok alapján. Hogy is fogalmaznak a szakemberek?

A fajlagos, azaz az egy tonna, egy köbméter, egy darab árura fordított energiafelhasználás a nemzetközi összehasonlításban az említett esetben túl magas. Kézenfekvő tehát, hogy a hatékony, a korszerű gazdálkodás alapvető feltétele a takarékos, ésszerű energiafelhasználás — a termelési szerkezet korszerűsítése mellett. Erre ösztönöz a hatodik ötéves tev energiagazdálkodási programja, az ehhe

2 kapcsolódó akcióprogram pedig a cselekvésre. Csakúgy,, mint a megyei pártbizottság mellett jó fél éve megalakult, s magáról sokat hallató Energiagazdálkodási Társadalmi Bizottság.

Pénzt hoz

a házhoz

A huszonhárom tagú, szakemberekből álló bizottság feladatai sokrétűek. Mert meg-' fogalmazásukban is, az energiatakarékosság kiterjed az eszköz-, a nyersanyag-, a készlet-, az anyaggazdálkodásra. a szállítási-, a fűtési-, a világítási és a vízienergiákra. Mit jelent ez a gyakorlatban? Ahogy a bizottság titkára Ba- nai József megfogalmazta: mindannak figyelemmel kísérése. elemzése, ami Pest megyében is befolyásolja a termelékenységet. a költséggazdálkodást. Hiszen jelentős energia-megtakarítás érhető el — felméréseik szerint — a gépipari, a könnyűipari, az élelmiszeripari vállalatoknál, ha az ehhez szükséges technológiákat továbbfejlesztik, alkalmazzák.

Az éves munkaterv — mely szerint dolgoznak — nemcsak az őszi-téli energiafelhasználási csúcsra való felkészülést értékeli. hanem javaslatokat tesz a szükséges intézkedésekre. Elemzi azt is, hogy a gazdálkodó egységek energetikusi szervezetének személyi,. s tárgyi feltételei mit. mutatnak. A mezőgazdasági melléktermékek és hulladékok hasznosításának milyen lehetőségei kínálkoznak, vagy az ipari háttérfejlesztések eredményeként a piacra kerülő, energetikailag korszerű készülékek gyártása hol tart. elterjesztésüknek mik a lehetőségei, netán korlátái.

Regionális

szervezés

Szimpozion és bemutató előkészítését is figyelemmel kísérik, mégpedig azét, amely Pest megye energiagazdálkodásához kapcsolódik. Nagy téma az építőanyagipar energiaszerkezetének korszerűsítése is, a megye földgázzal való ellátásának tanulmányterve, a hulladék energiák hasznosítása. Feltárják a fajlagos energiafelhasználás mérséklésének lehetőségeit, s feladatait is. A közép- és hosszú távú energiatervezés koordinációjának

helyzetét, ugyancsak elemzik, javaslatot tesznek a megye területén szükséges intézkedésekre is. A felvillantott példák is jelzik, lényeges kérdésekre összpontosítanak. Ám a feladatterv — ahogy a bizottság titkára megjegyezte — a kormányprogram nyitottságából adódóan bővülhet és változhat.

S arról az átgondolt, konkrét javaslatról sem feledkezhetünk meg, mely például a lakosság és a közületek használatában levő olajkályhák helyettesítésének hogyanjára épült. S ugyanakkor a hagyományos fűtőanyagokat használó ' kályhák gyártásának lehetőségeit is feltárták — a kapacitás oldaláról. Kiépült munkájuk nyomán Pest megyében a városkörzeti felelősi rendszer. Tennivalójuk nem kevesebb, mint az energia ésszerű felhasználásának regionális szervezése, a tizenöt körzetben, például Nagykőröstől Vácig, Ráckevétól Tápió- szeléig. S természetesen az ésszerű felhasználáshoz kapcsolódó pályázatok, elkészítéséhez, az ilyen jellegű beruházások időbeni indításához is ‘ segítségét nyújtanak a városkörzet felelősei.

Sok bába között elvesz...

Nem egyszerű feladatra vállalkozik a bizottság, amikor nagyon leegyszerűsítve a kérdést, azt tárja fel, merre is szökik az energia. Mert mi tagadás, még ma is szökik, bár ennek korlátáit elég jól építjük. A gyakorlat is erre mutat, a hétköznapi példák, melyeket Banai József, a bizottság munkája nyomán sorol. Hiszen például az ácsai Vörös Október Tsz-ben erdei hulladékot aprít fel a gép, s előtétkazánban égetik el, ezzel fűtik a csirketelepet. A megoldással 1200 tonna olajat takarítanak meg a környezet szennyezése nélkül. És a du- navarsányi közös gazdaságban? Az úgynevezett frigolár- hűtővel csökkentik a tőgymeleg tej hőfokát — ily módon ingyen jutnak meleg vízhez. Abónyban olyan nagy vízterű kiskazánokat gyártanak, amelyek alkalmasak az istállók fűtésére. S a DCM példája — bár ismert, de nem maradhat ki a felsorolásból.

Vajon az energiafelhasználás elemzése, mérése során milyen hátrányt jelent az a nem éppen ésszerű megoldás: a megyét öt áramszolgáltató látja el? S a hatodik a budapesti Elektromos Művek, ahol Banai József, az energetikai bizottság titkára dolgozik?

— Feladatainkhoz véletlenül sem jelent segítséget. Csak egy példa erre: Hernádon az áramkimaradások, a hűtők leállása komoly gondot, sőt anyagi veszteségeket is okoz. S ez másként jelentkezik Pest megyében, mint a DÉMÁSZ- nál Szegeden! Az ésszerűsítésre, a változtatásra minél előbb szükség lenne!

Varga Edit

ÉLETMŰVÜKÉRT SZOT-DfJAT KAPTAK

Az öregkor bölcs derűje

N

yolcvannegyedik életévében Barcsay Jenővel mindig történik valami. Tavaly ősszel az utóbbi idők egyik legnagyob viharát váltotta ki műcsarnokbeli tárlatával. Fiatalokat megszégyenítő újítókedvvel, tapasztalatokat összegző bölcsességgel festette meg kis- és nagy méretű fekete képeit. Életfilozófiája fogalmazódott meg ezeken a vásznakon, a visszapillantás, a búcsú, az öregkori derű. Az irodalomban és a zenében számos példát tudunk erről. Barcsay arra volt kíváncsi és azt merte megtenni, hogy szinte a geometriai csontvázig meztelenítette le közlendőit. Mindenekelőtt szakmát értelmezett, de úgy, hogy abban megmutatkozott a lélek tükre is.

Ismerjük Picasso bikasorozatát. Nemrég egy róla szóló könyvben egymás mellé tették a rajzokat, a hús-vér állatok a végén egyetlen vonallal rögzített teremtményekké váltak. Barcsay is ekként cselekszik. Elvonatkoztat, de mindig benne érezzük figyelő tekintetét, hunyorítását, avagy rácsodálkozó szemét, kezének lendületes és aprózó mozgását. A mester szeret tömören fogalmazni, nem tartozik a bőbeszédűek közé. Ekként tette ezt tanárként a Képzőművészeti Főiskolán, s a lényeglátásra ösztönzött eddigi életében. Tanítványai ezért is vállalják őt, egyikőjük sem felejti ki az alma materre em- lékezők sorából.

A kiállítás előtt újabb mozaikot alkotott. Ezt is tanulságtételnek szánta. Akik tanulmányozzák a Barcsay- [ oeuvre-öt, azok nyomon kísérhetik a figurák változásait, a konstruktív szemlélet kiteljesedését, a megismételhetetlen- ben rejlő lehetőségeket, a feszültséggel telített alkotásokat, a természet organikus rendjét átértelmező és azzal azonosuló művész következetességét.

Barcsay akárhol állított ki, bármerre jár, megható tisztelet veszi körül. Tanítványai, beszélgetőpartnerei tőle , az alkotás tisztaságát kapják, emberi méltóságot, megértést, a jó szándék támogatását. Álig van tárlat, ahol nem tűnik fel alakja, s fejét hol felszegve, hol meg szinte belebújva a képbe, elemzi a műveket, véleményt mond, tanácsot ad. Különös gonddal figyeli a pályakezdőket, hiszen bennük látja eredményeinek folytatását.

Az idén újabb darabbal gyarapodott műveinek száma, a szentendrei Barcsay-gyűjte- ményben átadták a közönségnek gobelinjét. A pályatársak elámultak szemléletbeli frisseségén, a kompozíció miche- langelói tökéletességén, a színek leonardói visszafogottságán. Az elragadtatottságnak az alkotó sohasem érezte szükségét, nem is szerette a lelken- dezőket. ö mindig megmarad egyszerűségében olyannak, ahogy tizenkilenc évesen az erdélyi Katonából Budapestre érkezett.

Meditáló alkat, szeret egyedül lenni, de magányát szívesen megosztja pályatársaival. Tornyai lehetett ilyen, amikor Barcsay meghívására a harmincas években Szentendrére érkezett, s az ifjú _ festők körüldongták őt. Ma büszkeség tölthet el mindenkit, hogy nagyjaink egyre ritkuló erdejében velünk együtt dolgozik, újabb művekkel ajándékoz meg bennünket. Ezt a ma is terebélyesülő életművet honorálja a napokban átvett SZOT- díj, amelyet Barcsay Jenő több mint félévszázados kiemelkedő alkotói munkásságával, a kortárs képzőművészetben betöltött sok évtizedes művészi, pedagógiai szerepével, valamint a művészeti közéletben végzett többoldalú tevékenységével érdemelt ki.

M. Zs.

pont látott el mindennel. Érdemes elővenni a statisztikát, amely számszerűen árulkodik, a hatalmas munkáról. Ma már több mint kétszáznegyven könyvtári szolgáltató hely működik, majdhogynem három- százezer kötettel.

Ezt a nagyméretű munkát már nem lehetett egyedül ellátni. Jöttek a munkatársak, akik tanítványoknak vallják magukat. Talán erre a legbüszkébb: a szakma szerete- tét, a pontosság igényét sikerült átültetnie a fiatalabb generációba. Időközben a könyvtárak az üzemi kulturális élet központjai lettek. Író—olvasó találkozókra emlékezik, amikor, a könyvtáros, az olvasó és az író közösen beszélgetett irodalomról és a hétköznapok gondjairól. Miután az üzemekben létrejöttek a kisebb- nagyobb gyűjtemények, tovább bővítették a hálózatot. Munkásszállásokon, az új lakótelepeken kerestek helyet a könyvtáraknak. Ha mást nem, találtak, elég volt indulásul egy szekrény is. Cegléden, Vácott, Nagykőrösön a kórházakban kopogtattak. Sokat jelentett, ha a betegek figyelmét — ha rövid időre is — sikerült elvonni bajukról.

Amikor több mint két évtizede lépte át a könyvtár kapuját, megfogadta, mindvégig megmarad néptanítónak: a hozzá nyílt szívvel lépőnek a könyvek által segít eligazodni a világban.

Er. K.

A tudás forrásánál

A

mikor Csőké Annával a maga mögött hagyott évekről beszélgetünk, visszakanyarodik a gyermekkori élményre. A nógrádi kis faluban nyolegyermékes család hetedik tagjaként született. Megszokta, hogy a családon belül a megfontoltság, a takarékosság mellett a munka is értelmesen szerveződjék. Amikor a kisiskolás egy alkalommal könyvet vitt haza, édesapja belelapozott és felsóhajtott: „másként alakul az életem, ha ez a kötet fiatalon kerül a kezembe". Abban a pillanatban úgy érezte, nem lehet nemesebb feladata az életben, minthogy a könyvekkel szolgálja az embereket.

Pályafutását néptanítóként kezdte egy osztatlan iskolában. Szeretettel emlékezik azokra a napokra, amikor a kisgyermekek szomjúhozták szavait. Érzékenyen rezdültek minden újdonságra. Különösen az olvasásórákon érezte, miként formálódnak az emberpalánták egy-egy szép novella elolvasása nyomán. Huszonhárom esztendeje állt munkába a Szak- szervezetek megyei Tanácsánál. Ez volt az időszak, amikor egyéni vágyai a társadalom kívánalmaival találkoztak. A közművelődési könyvtárak mellett ugyanis egyre inkább kellettek a munkahelyeken megtalálható gyűjtemények. Mivel fontosabbá vált, hogy helyben legyen a tudás forrása. A szakirodalmat még csak-csak megkapták a műszakiak, de az általános emberi tulajdonságokat ábrázoló, a szórakoztató szépirodalomért a település távolabbi pontjára kellett elbandulkolni.

Pest megyében Csőke Annára bízták, hogy a helybeli igények és adottságok alapján életre hívja az újfajta könyvtári rendszert. Újat kezdeni izgalmas, de egyúttal felelősségteljes feladat. A kezdetkor úgy érezte, hogy az otthonról hozott rendezőelv alapján tud legjobban célba érni. Szakmai ismereteit egyeztette az ésszerű megoldásokkal. Az első öt esztendőben az ellátó rendszerhez szükséges valamennyi tevékenység — könyv- beszerzés, feldolgozás, a kötetek eljuttatása a könyvtárakba — egyedül rá hárult. Munkája értelmét sajátmaga is lemérhette: alig esztendő elteltével százötvenegy könyvtárat vont be a hálózati keretbe, amelyből negyvenhatot a közCsak beszélgessenek velem

M

egszakad a csöndes,

kora reggeli beszélgetésünk. Keresik Hunya Istvánt, a Mezőgazda- sági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének elnökét, merthogy időpontot kell egyeztetni. — Tudod, az a baj, nem lehetek egy nap egyszerre két helyen — szűrte a szavakat, s keresgélt a naptárában egy alkalmas dátumot, mikor mehetne megtartani a kért előadást? ... Hunya István sötét zakója bal mellén cérnahorog, s alatta még egy; az ünnepnapokon viselt kitüntetések helye. A vendég csak erősködik, tudniillik megpróbálnák ők a rendezvényt aznap délelőttre tenni. Hunya István szemén látszik, hogy szívesen kötélnek állna, de a naptárt nézi. Jobbra a fogason lóg a már szimbólumerőt nyert simléderes sapka, alatta a gumikupakos bot évtizedes koptatásról vall. Hunya István az idén 91 éves.

A hivatalban azt mondták: reggel jöjjek, úgy nyolc óra felé, mert Pista bácsi mindig akkor érkezik és mindig magányosan tölti a nap első egykét óráját, ahogy ő mondja: elmélkedik, faragott parasztpipájából füstfelleget eregetve. Aznap véletlenül más volt a reggel.

— Nem szörnyű teher a tizedik X-ben naponta reggel nyolcra bejárni? A mi, tán satnyább, tán idegileg ron- gáltább korosztályunk ebben a korban már csak az utódok emlékfoszlánya lesz.

— Csak beszélsz. Miért? Az én életem, tán nem volt viselés? Épp múltam húsz, mikor szovjet vöröskatona lettem és évek teltek velem életveszélyben. S mikor hazajöttem, akkor meg mi volt? Tudod te! Parasztmozgalom, meg börtön, meg szökés Ausztrián, Berlinen át Moszkvába. S aztán mi volt? Itthon, mi volt? No, a ti évjárataitok csak hallgathatnak.

És az ember tényleg belepirul ez intelembe. Mert az iskolás történelmi leckénél is többet, élményszerűbbet mondanak a könyvek, közöttük Hunya István Kubikosok, az Emelt fővel és a legutóbbi, a tavalyi Hármas próbatétel című. S mindháromban emberséget próbáló élethelyzetek sorakoznak, olyanok, amelyek csiszolják is. roppantiák is a „gerincet”. De hát valljuk be: néha gyanúsak a történelmi visszaemlékezések, a memoárok. S megint egy ellenérv, a különös könyvkaland: tavaly két fiatalember kereste fel a lakásán Hunya Istvánt, s érdeklődtek irodalmi munkásságáról, el is vittek „kölcsön” 700 oldalnyi még sohasem közölt kéziratot, s többé nem is kerültek elő ... a keresés után sem. Szerencsére minden oldalról van még egy másolat.

— Az írás fáradalmait • nap melyik szakára teszi?

— Vacsora után szektám próbálkozni... Ez jó volt. Nem akartam televíziót venni, mert elvonja a figyelmemet. Az asszony meg felbiztatta a barátnőit, hogy csúfoljanak: „Hát István, hát maguknak nem telik egy tévére?” Legyen. Vettem, de most is csak azt nézem, ami nagyon érdekes. Azért csak kell a televízió, mert az asszony szegény nagyon beteg. Nekem az volt a szerencsém, hogy már a szarvasi mezőn, kiskondás koromban megértettem: nem az idegeskedés segít, hanem a tett. Hát így — újra tömte a pipáját és sokáig nem válaszolt, aprókat pislogva nézte az íróasztalra helyezett, s már sok éve koptatott, me- legtől-hidegtől elvetemedett furnérlemezt... — Hát így...

— Tudom: előadásokat tart. utazik, beszél, mesél, bejár minden reggel és ha kell felteszi a kitüntetéseit, sokakat megtisztel, megtisztelte a Pest megyei Hírlapot is a látogatásával. Ne átkoztassak ki: mégis, mit dolgozik?

— Jönnek hozzám. Jönnek az ország messzi helyeiről, legtöbben személyes kéréssel, a fontosabbak kis dolgokkal, amelyeket azonnal el tudok intézni; de ha igazán fontos gondja van valamelyik szervezetnek, akkor a MEDOSZ elnökségéig viszem a kérésüket. Nem kéne tán írnod, de olykor vagyok vagyon boldog, ha azért jönnek, hony jöjjenek, hogy csak beszélgessenek velem. Gyere te is, ha meg tudod még szerezni az utolsó könwem, majd írok bele valamit.

Kr. Gy.