Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-31 / 127. szám
Hnfiős dongók bokros völgyben Porfelhő a dombok fölött Egész nap porfelhő go- molygott a tápióbicskei vásártér mögötti dombok fölött. Hol mintha dühös dongók keringtek volna a bokros völgyekben, hol pedig szinte géppuskaropogáshoz hasonló zaj verte föl a más napokon egyébként csöndes környéket. Körülbelül 4-5 ezer ember 2 látta a vasárnapi meghívá- I sós motocross versenyt. A magyar élmezőnyből csak Németh Kornél és Czuni hiányzott, de ott voltak a Nátó testvérek, Gyurászik, Borka, az ördöngös csehszlovákok és a Tápióbicskére frissen igazolt kemény szovjet jiúk Paurisz, Taraszov, Magyar és a többiek. Minden futam izgalmas, színvonalas, küzdelmes versengést jelentett. Az igazi csemege természetesen a 250 és 500 köbcentiméteres gépeken induló első osztályú versenyzők viadala volt. Már a délelőtti edzésen úgy tűnt, Gyu- rászikot ezen a napon nem lehet megverni. Az első futamban is csak — a magasabb géposztályban — induló Szedla- csek tudta megelőzni, pedig a Honvéd Petőfi SE versenyzője még bukott is. A második futamban a korábban mérsékeltebb teljesítményt nyújtó Paurisz a startnál rakétasebességgel lőtt ki, a többiek Gyurászik kivételével végig csak a hátát látták. A magyar fiú azonban körülbelül a második-harmadik körben már befogta, majd meg is előzte. Mindvégig úgy tűnt, hogy fölényes győzelmet arat. Ü) gépe azonban ezúttal is megbokrosodott. Igaz, most „csak” a láncot dobta le az utolsó előtti körben, Gyu- rásziknak nem sikerült a műszaki hibát elhárítania, így kiesett a versenyből, ö voit a nap hőse, de a legpechesebb embere is. V égeredmények: A 125 speciál géposztályban 1. Horváth Pál (HÓD- GÉP), 2. Nemes Tibor (Tápióbicske), 3. Andres Kuba (Csehszlovákia Sturovó), 4. Kamasz Attila (Tápióbics- ke), 5. Hege Máté (Székesfehérvár). A 250—500 köbcentiméteresek között II. osztályban: 1. Zagibalov Szergej, 2. Halavin Alekszej, 3. Kármán József, 4. Kulcsár István (valamennyi Tápióbicske), 5. Szalontai András (VOSE). A 250 köbcentiméteresek között I. osztályban: 1. Nátó János (Honvéd Petőfi SE), 2. Taraszov Nyikolaj (Tápióbicske), 3. Józef Bohuszlav (Kis- kunlacháza), 4. Nátó László (HPSE). Az 500 köbcentiméteresek között, I. osztályban: 1. Szedlacsek Vratiszlav (Csehszlovákia Mlada Boleszlav), 2. Janá- csek Sztaniszlav (Mlada Boleszlav), 3. Paurisz Regiman- tosz (Tápióbicske), 4. Nátó Sándor (HPSE), 5. Borka János (Kiskunlácháza). Legközelebb Tápióbicskére augusztus 14-én várják a motocross híveit. Akkor a 250— 500 köbcentisek I. osztályában országos bajnoki futamot, a II. osztályban szereplők számára pedig meghívásos versenyt rendeznek. Erre a viadalra jelezték részvételüket a Német Demokratikus Köztársaság legjobb crossozói is. V. J. Gnezoghj mesterhármasa A „kis Magyar“ felnőtt Huszonnyolc évig zárva tartott sorompó emelkedett fel az elmúlt hét végén Guczoghy György előtt: 1955 óta először érdemelt ki magyar tornász érmes helyezést az Európa- bajnokság összetett versenyében! A sokoldalúságot, a harmonikus felkészülést nem utolsósorban pedig a hajszálpontosan eltalált formaidőzítést tükröző teljesítmény újabb bizonyítéka annak, hogy az egykori válogatott Kisteleki Antal tanítványát nem elhamarkodottan tüntették ki a Magyar Zoltán utóda minősítéssel. A Bp. Honvéd 21 esztendős olimpiai reménysége éppen a nagy előd 1975-ös magyar rekordját, Európa-bajnoki 4. helyezési múlta felül Várnában, amikor csak a szovjet tornásziskola két kiválóságát, az újonc létére bajnok Bilozer- csevet (egy csapásra világbajnoki esélyessé lépett elő) és a legutóbbi VB-n győztes Korol- Jovot nem tudta megelőzni. A sportág bennfentesei most azt mondják: Guczoghy egy nap, pontosabban négy óra leforgása alatt annyit javított az ázsióján, mint más — élvonalbeli — versenyzők pályafutásuk öt. vagy hat esztendeje alatt. Arra sem volt még példa, hogy egy magyar tornász öt éremhez jusson egy Európa- bajnokságon, ahol hasonlóan rátermett és elszánt tornászokból egy tucatnál is több akadt, s ahol a mezőnyt 25 nemzet 65 sportolója alkotta. És a legSusán Emlékkupa Gödre került Nagypályás labdarúgótornán emlékeztek meg Verőcemaroson, a községi sportélet fiatalon, szívinfarktus következtében elhunyt szervezőjéről, Susán Károlyról. A mérkőzéseket a Gödi Mgtsz öregfiúk, a BRF öregfiúk, s a helyi Fortuna SC öregfiúk csapata vívta. Az élen a gödiek végeztek, akik magukkal vihették a verőcemarosiak által alapított emlékkupát. A mérkőzéssorozat előtt a részt vevő csapatok megkoszorúzták Susán Károly sírját. nagyobb fegyvertény: Guczoghy György harmadszor nyert Európa-bajnokságot a lólengésben, ami rajta kívül csak Magyarnak. sikerült. Kettőjük összekapcsolódó pályafutása sorozatban a 6. EB-aranyat hozta a magyar tornasportnak, amelynek egyébként soha nem vo'.t olyan nagy szüksége a babérokra, mint most, a közelgő budapesti VB előtt. Lokomotívok - eltérő sebességgel i*í»SÍ ntetßtjvi Hírlap Hatpercenként középkezdés • • 7y.i-t " __) ___ : 19 83. MÁJUS 31. Kifulladóban a területi láb darúgó-bajnokságban küzdő Pest megyei csapatok. Mind össze egy győzelem született, az is megyei találkozón. Fél idényre elég gólt jegyezhettek fel Kiskunlachá- zán. A szenzációnak számító eredmény — az egyik gólt Nemcsak ugatják a focit Amikor a labda elgurul ■ V. ' ... ... Lehet egy „kerékkel” tBbbí Ovii a pályán, avagy a labda mindenkinek és mindenütt gömbölyű Balázs Gusztáv felvételei Varsányi remeklés, piros vörősváriak Még csak alsóházi a hajrá Egyenlő erők küzdelme Kartalon A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság „meglepetés- fordullójában” a vezető ötös egyike sem tudott két pontot gyűjteni. Csupán a korábbi éremesélyes Főt győzött. A döntetlenek azonban nem írták át a tabellát — a felsőházban. A kiesés ellen küzdő csapatok egyikének-másikának mérkőzésén feltűnően sok szabálytalanság jellemezte a játékot. KARTAL—GÖD 1-1 (1-1) Kartal, 600 néző. V.: Halász. Egyenlő erők küzdöttek az első félidőben, s ekkor születtek a találkozó góljai is. A szünet után hiába játszott mezőnyfölényben a hazai gárda, a helyzeteket nem tudta értékesíteni. Küzdelmes mérkőzést vívott az élmezőny két tagja — kiváló játékvezetés mellett Gól: Száraz A., ill. Nagy T. Jó: Kolozsi, Száraz A., Gerhát, ill. Varnyaczki, Nagy T., Mund- ri. (Tudósító: Szászi József.) FŐT—CEGLÉD 4-2 (1-1) Fót, 400 néző. V.: Nagy J. A helyzetek és a kapufák mérkőzésén már az első percben gólnak örülhettek a hazai nézők. Fél perccel később egyenlítettek a vasutasok,- 44 percig nem is változott az eredmény. A szünet után jól kezdtek a vendégek, a 70. perc után tíz perc alatt mégis a fótiak szereztek három gólt. A végeredmény csak az utolsó percben állt be. Itt is jó játék- vezetést dicsértek. Gól: Schumann (2), Vis- nyovszki, Reizs, ill. Kovács (2). Jó: Visnyovszki, Schumann, Gerdán, Papp, ill. Kovács, Zágon, Gracza. (Tudósító: Riche- ter János.) DUNAVARSANY—VOSE 2-1 (2-1) Soroksár, 300 néző. V.: Sómén. A végig támadó hazaiak etgy idényre való gólhelyzetet hagytak ki. A hősiesen védekező vendegek lelkes játéka győzelmet ért. Gól: Glász, Fer- kó, ill. Csajka. Jó: Ferkó, Stamler, Feles — a mezőny legjobbja —> ill. Megyesi, Dániel. (Tudósító: Rotschiild Tamás.) PILISVÖRÖSVÄR—TÖRÖKBÁLINT 2-1 (1-1) Törökbálint, 300 néző. A búcsúzó törökbálintiak óriási lelkesedéssel játszottak, de meglepte őket a vadul futballozó vörösvári csapat. A vendégek soraiból kiállították Riczit és Kerkápolyt. Gól: Turpisz (2), ill. Adám. Jó: Király, Vidor, Schreck, ill. Pénzes, Adám, Fregár, (Tudósító: Molnár Máté.) SÜLYSÁP—SZIGETSZENT- MIKLOS 2-2 (1-2) Sülysáp 500 néző. A bajnokcsapat komoly ellenfélre talált a sülysápiak személyében, akik jó játékkal rukkoltak ki. A vendégeknél Kartali minden megmozdulása veszélyes volt, gyors gólja után még több támadást vezetett. A helyiek Merczel fejesgóljával egyenlítettek, majd az SZTK-kapus bravúrsorozata következett. / Gól: Merczel, Béres (11-es- ből), ül. Kartali (2). Jő: Szabó Gy., Békési, Nagy, Zima ill. Hegedűs — a mezőny leg- j jobbja — Kartali, Metzger. \ Kovács F. (Tudósító: Csaba János.) DABAS—DUNAI KŐOLAJ 1-1 (0-0) Dabas, 400 néző. V.: Bíró. A nagy iramú mérkőzésen a sárga lapok és sérülések miatt tartalékos Dabas ellen a Kőolaj szerzett vezetést. A hazaiak nem adták fel a küzdelmet, rövidesen egyenlítettek. Az eredmény igazságos. Gól: Becséri, ill. Ferenczi. Jó: Szabó, Dómján, Becséri, ill. Palotai, Ferenczi, Pátkai, Csire. FERIHEGY SE—IKLAD 3-1 (0-1) Vecsés, 300 néző. V.: Toldi A jól kezdő vendégek lendületesebb játékuk révén az első félidőben megérdemeli vezetéshez jutottak. A szünel után a „poraiból feltámadt’ vecsési gárda átvette a játék irányítását, s a maga javára fordította a mérkőzést. Gól: Nagyfejed, Tóth S„ Bu- ronyi, Hl. Ecker Gy. Jó: Kiss A. — a mezőny legjobbja — Buronyi, Kári. ill. Őri. Ungi Angyal. (Tudósító: Fekete József.) SZENTENDRE—TAPÖ- SZENTMARTON 2-0 (0-0) Tápiószentmárton 500 néző V.: Kapitány. A jó mérkőzésen felváltva támadott mindkét csapat, de nagy helyzeteket hibáztak el A második játékrészben a já tékvezető sokat hibázott, főként egy 11-es megadásával A vendégek második gólja azonban teljesen szabályos volt. Gól: Kovács. Hellér. Jó- Spáth. Dnmbai. Kiskovács. ill haczkó, Keiner, Simon. (Tudósító: Mészáros Károly.) mindig követte egy másik, mi lett volna, ha kétszer kilencven percet játszanak! — egy harminc évvel ezelőtti MTK— FTC mérkőzést idéz. Fellegi és Vigh kiválása nem lehet sorsdöntő egy olyan csapatnál mint az Érd. A védők teljesen fedezetlenül hagyták ellenfelüket, s vízipóló-mérkőzéshez hasonlóan jöttek a gólok. A Kossuth KFSE szabadnapos volt. DUNA-CSOPORT Ráckeve—Oroszlány 2-2 (1-2) Ráckeve, 500 néző. V.: dr. Szőke. Aranykalász SE: Horváth — Rékasi, Bodoki, Dani, Nagy, Drahos, Hangai, Huber, Vajda, Csordás (Kamrás), Törő (Kántor). A hazaiak kezdtek jobban és a 10. percben kapu előtti kavarodást követően Dani a kapuba lőtt. Kitámadott a vendégcsapat, ez úgy tűnt, a Kévének kedvez, de Huber és Drahos is kecsegtető ellentámadásnál hibázott. Az oroszlányi támadások a félidő közepén „beértek” és egy fejes és egy bombagól után fordítottak. A második félidő kiegyenlített játékot hozott. A vendégeknek szabadrúgásból kapufára, a hazaiaknak szerencsés találatra telt. Az utóbbi története: a 62. percben Huber lövése megpattant egy oroszlányi védőn és a kapust becsapva került a labda a hálóba. Gól: Dani, Huber. Jó: Dani, Drahos, Huber. ÉGSZÓV MEDOSZ-Érd 8-7 (3-3) Kiskunlacháza, 400 néző. V.: Ila. Égszöv Medosz: Szabó — Balogh, Konrád, Mizsei, Patkós, Balázs, Zeidl, Horváth (Gara), Király, Kindornai, Kónya. Érd: Fellegi (Sarlós), Rozina, Horváth, Sebestyén (Kapa), Vigh, Várnai, Pauli, Gál- völgyi, Csaja, Balogh, Szeku- lidisz. A lacházi mérkőzésre Érdről is sokan érkeztek könnyű zsákmányban bizakodva. Senki sem számított arra, hogy gólokban ilyen gazdag mérkőzés szemtanúi lesznek. Az első találatot a hazaiak érték el, de alig negyedóra elteltével már az Érd vezetett 3-1- re. Egy kis lazítás következett a vendégvédelemben, s máris 3-3-ra alakult a „találatarány”. Így vonultak pihenőre a csapatok a szünetben. Az öltözőben alapos fejmosásban részesültek a futballisták, s utána folytatódott a gólgyártás. Feliratkozott a góllövők közé a peregi csapatból a „nagyok” közé került Balogh is — 4-3. A 69. percben — 6-4-es lacházi vezetésnél — megsérült az érdi Vigh, s elhagyta a játékteret. A védelmek ezen a napon gyenge lábakon álltak, a hajrára is maradt elég középkezdés. A további gólok adatai: 75. perc: 6-5, 83. perc: 6-6, 86 perc: 7-6, 87. perc: 8-6, 89 perc: 8-7 a lacháziak javára A büntetőrúgás nem ment mindenkinek jól, mert Patkós lövését a Fellegi helyett beállt Sarlós szögletre ütötte. A hármas sípszó után az érdiek arról beszélgettek, hogy nem hitték volna: hét gólt lőnek mégis vesztesként búcsúznak a nagy folyó túlsó partjáról. A hazaiak arra panaszkodtak hogy későre húzták fel az ébresztőórát a gólgyárban. Gól: Kindornai (4) — (egy ll-esböl), Balogh, Király, Kónya, Zeidl ill. Horváth (4), Várnai, Rozina, Pauli (ll-esböl). B. F. BVSC—Dunakeszi VSE 3-1 (2-1) Dunakeszi, 200 néző. V : Schlick. Dunakeszi VSE: Herczcg — l.őrincz, Vigh, Kiss, Szilágyi Dévai, Balogh (Németh), Bo dó, Bursi, Tóth, Nazáth, A 4. percben a vendégek szereztek vezetést, s továbbra is lendületesen támadtak. Szabadrúgásból növelték az előnyt a budapesti vasutasok — majdnem sikerült a dunakeszi válasz, Tóth 18 méteres lövése alig ment fölé. Egy perccel később Bursi beadását követően Bodó a kapuba fejelte a labdát. Lefékeztek a vendégek, így feljött a keszi csapat. A 47. percben Bursi lövését szenvedte a BVSC-s kapus. Három perccel később a felső lécről lepattant labdát nem látta a gólvonalon belülre kerülni a játékvezető. A BVSC lokomofívja félgőzzel is lendületesebben haladt — néha nagyképűséggel fűszerezve. Gól: Gyöngyösi (3) ül. Bodó. Jó: Kiss, Szilágyi, Lőrincz. S. L. KÖRÖS-CSOPORT Nagyszénás—Dömsőd 1-0 (0-0) Dömsöd, 400 néző. V.: Za- kovszki. A hazaiak túl könnyen vették a kieső zónában harcoló ellenfél elleni mérkőzést, váratlanul érte őket a vereség. MÁIRA CSOPORT Balassagyarmat—Váci Izzó 4-1 (2-0) Balassagyarmat, 800 néző. V.: Bodnár. Váci Izzó: Pleskó — Kur- nász, Noficzer, Strausz, Bar- tik, Fridmann, Bera, Rácz, Zvara (Sebestyén), Szávai Adi (Tóth). Az első félidőben az erőteljesebben játszó hazaiak két védelmi hibát kihásználva szereztek vezetést. A fordulás után Strausz gólja felrázta az addig tűz nélkül játszó vendégeket — de a fellnbbanást az igen gyengén bíráskodó Bodnár hamar lecsöndesítette, mivel Bartik szabályos szerelését piros lappal jutalmazta. A már megcsappant váci csapat nem volt egyenrangú ellenfele a jó napot kifogó Balassagyarmatnak. Gól: Strausz. Jó: Pleskö, Strausz. L. A. TISZA-CSOPORT II. Bem J. SE—Kisvárda 3-3 (1-1) Cegléd, 500 néző. Vezette: Fodor. Bem SE: Máté — Kertász, Nagy, Nyerges, Szakái, Németh, Kukla, Kovács, Kiss, Tubák (Sólyom), Voltig. A ceglédiek kezdtek jobban, s az 5. percben szerzett gólon kívül az első negyedórában akár még további három gólt is lőhettek volna. Ezután fokozatosan feljött a Kisvárda és egy szép támadás végén még a félidő befejezése előtt ki is egyenlített. Szünet után sem javult a Bem SE játéka, a vezetést mégis kétezer is — szerencsés körülmények között — sikerült megszerezniük, amit a vendégek szöglet utáni fejesekből, védelmi és kapushibát követően kiegyenlítettek. A Kisvárda nyújtotta a iobb játékot, a Pest megyeiek alaposan elmaradtak a várakozástól. Játékukban sok volt a körülményeskedés, az átadási hiba. A döntetlenre azonban rászolgáltak, mert több helyzetet dolgoztak ki ellenfelüknél. Góllövők: Voltig (2), Soós (öngól). Jók: Voltig, Kiss. U. L. 2 X 1 s 2 Négy koBcK Megyei toló 1. ÉGSZÖV—Érd 2 Dunakeszi—BVSC 3 Dörnsöd—Nagyszénás 4. Dabas—D. Kőolaj 5. Ferihegy SE—Iklad 6. Sülysáp—SZTK 7. T.-bálint—P.-vörösvár 8. T.-szentmárton—Szentendre 2 22. fágék'téi Sok nyertes A totó 22. játék hetin a 13 plusz 1 taJálatos szelvények nyereménye «1 008, a 13 találafos szelvények n.vereménve 30 856, a 12 találatos szelvények nyeremén ve 768. a 1J taJálatos szelvények nyereménye 67, a 10 találatos szelvények nye- reménye 22 forint.