Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-21 / 119. szám

1983. MÁJUS 21., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN A nemzet közgondolkodását is formálni Mezei mérnökök pályaközeiben A három személy es kollégiumi szobába belépve, ugyanaz a kép fogad, mint 17 évvel ezelőít. A vizsga- időszak szellemi maratonjában kimerült diákok me­legítőben fekszenek a generációk koptatta heverő­kön, az asztalon az ottfelejtett délutáni elemózsia és tanszerek csendélete. Lent a hallban a kulturális programot hirdető táblák üres szemmel nézik a ki- bejövőket. Az irodalom, a művészet, a közélet ubor­kaszezonja ez. A nyári vakáció előtti nagy kime­rülés ideje. A heteké, amikor a végzősök szembe­kerülni kényszerülnek az egyetemi évek elmúlásával és az életfelelősség rájuk zuhanó érzésével. A na­pokban diákokat, tanárokat faggattam arról, mi­lyen poggyászt kaptak az országos hírű Gödöllői Agrártudományi Egyetem mérnökjelöltjei, milyen érzésekkel, feltételekkel kezdik pályájukat egy hó­nap múlva. Kaptak-e a szakismeretek mellé egyéb tudományt is; muníciót a közéleti szerepléshez# Visznek-e magukkal elég kedvet a falusi művelő­dés ápolásához? A színhely tehát a mezőgazdaságtudományi kar, amelyről 19S3-ban 114-en indulnak útnak. Már megvan a helyem A hosszúra nyúlt bevezető után hallgassunk meg a főszereplők közül néhányat. Hármójukkal az alma ma­ter fehér boltíves folyosóinak egyi­kéből nyúló szobában, a KISZ-bi- zottságon beszélgetünk. Ligetfalvi Zoltán, Ferencz Tamás és Csák Má­té, akik együtt katonáskodtak és az egyetemi KISZ-vezetőség tagjai. Ligetfalvi Zoltán: — Már megvan a helyem. A Ba­ranya megyei Szentlőrincen leszek gyakornok. Pécsről járok ki napon­ta, a község 19 kilométerre van a várostól. Háromezerötszázat ígértek. Azt hi­szem szerencse, hogy legalább nagy­jából ismerem az ottani tsz-t. Ta­valy nyáron a főagronómussal bejár­tam az egész határt, a telepeket. Művelődés? Nézze az ember szí­vesebben menne el akárhova, ha lenne kivel. Szóval nagyon kevés itt az egyetemista lány. Volt idő, ami­kor bejártunk Pestre színházba, de mostanában már nem kínálgatják a jegyeket. Így aztán inkább mara­dunk. Valójában nagyon kevés a szabad időnk. Ferencz Tamás: — Mielőtt felvettek egy évig dol­goztam tsz-ben, műszakvezetői be­osztásban. A diploma megszerzése után a szecsődi tsz növénytermesztői státusa vár. Egy bizonyos, előnyben vagyok azokkal szemben, akiknek még nincs lakásuk. Ez nekem „in­gyen” jött. Örököltem. Nem kétséges, többet kellene olvasnunk, a gödöllői művelődési központba csak elvétve jutok el. Könnyű a tsz-tagnak? Csák Máté, a fővárosban, a Rad­nóti Miklós gimnáziumban érettségi­zett — Igyekeztem minél többet vilá­got látni, sok országban megfordul­tam. A segédmunkás életet egy ker­tészetben próbáltam ki. Lakás, elhelyezkedés. Lakás, el­helyezkedés. Folyton ez zakatol a fejemben. A menyasszonyom tanár­nak készül, s így ketten együtt egy helyen nehezebben találunk „vevő­re”. Ha közben nem mondják vissza, Nagykanizsán helyezkedünk el. La­kást egyelőre nem ígér a szövetkezet, kollégiumban élünk ezután is. Tartson bár pesszimistának, de ne­kem az a véleményem, zord időben kezdjük a pályát, az ország és persze azon belül a mezőgazdaság sincs könnyű helyzetben. Sokat gondolko­dom rajta, vajon lesz-e mód az al­kotó munkára e sokféle szigorítás közepette. Ekképpen látja csillagának állását a három ifjú ember. S még kiszalad egyikük száján a megjegyzés; szó­hoz jut a félsz: -*• Sohasem arattam, szántottam és utoljára másodéves koromban hallgattam géptan elő­adást. .. És a többiek? Szalai Bálint pél­dául a Pest megyei Szigetmonos­torról, aki növényorvoslást tanult és minden hétvégén hazautazott, vele mi lesz? — Szeretem a szakmámat, leg­alább tízezer forint értékű könyv­táram van. Csupa drága szakkönyv. Az élettől nem félek, végül is szö­vetkezeti tag vagyok, akárhogy is alakul, nekem biztos munkahelyem van. Jól fizet az eper a Szentendrei­szigeten! — mondja a bajuszos pá­lyakezdő. Szavaiból érződik, egy ki­csit idegen maradt az egyetem falai között. Inkább haza húzott. — Otthon a barátaim nagvképű- nek tartanának, ha irodalomról akarnék velük beszélgetni. Focizunk, ez minden. Akit óvtak mesterségétől Balogh Annának Hevesben kétezer­négyszáz forintot ajánlottak, lakás­sal nem kecsegtették. A gazdaság il­letékese egyben figyelmeztette nem nyolc óra a munkaidő és megkérdez­te, mikor óhajt szülni? Egyszóval Balogh Annát „óvták” az állatte­nyésztéstől. Nem volt fontos nekik, hogy a tudományos diákkör tagja­ként bedolgozta magát a fóliás csir­kenevelés témájába. Egyébiránt be­szélgetésünk a következőkkel egé­szült ki: Balogh Anna a közéletben a csoportvezetői teendők adminiszt­ratív feladatainak teljesítéséig „vit­te”. KISZ-tag ugyan, de a mozga­lomból, az aktív tevékenységből ki­maradt, a „nem hívtak” szolgált ma­gyarázatul. A paraszti életet, a fa­lu társadalmát ábrázoló írók műveit nem ismeri. Elkövetkező éveit fel­tehetően lakásproblémáinak megol­dása árnyékolja be, mint a legtöbb indulóét a világ fennállása óta. Klespitz Anna egy hónappal ez­előtt még elmondhatta: az egyetemi szép esztendők után a jövője miatt sincs oka aggódni. — A Komáromi Állami Gazda­ságba szerződtünk a vőlegényem­mel. .. Ügy gondoltuk, város köze­iében mégiscsak jobb lesz. — Volt-e valamilyen megbízatása az öt év alatt? — Sportfelelősnek választottak meg, rendezvényeket szerveztem. Még az egyetem előtt versenysze­rűen kajakoztam. Én sokat várok a KISZ-től, s ha mások megmosolyognak is, első dolgom lesz munkába állásom után, hogy a gazdaság KISZ-eseivel jól összejöjjek. Üvegbura alatt élt — Szűkebb szakterülete? — A tejelő szarvasmarha-tenyész­tés. Akad néhány ötletem a takar­mányok ésszerűbb hasznosítására. Remélem meg is valósítok majd be­lőle valamit. — Gyakorlati tapasztalata? — Sajnos még nincs. Ezért is lett volna jó azzal a fiúval együtt in­dulni, s átsegíteni egymást az első akadályokon... mondja már meg­bánva őszinteségét a csinos, nyúlánk, kék szemű lány és tekintetével vala­hová az ablakon kívüli világ felé fordul. Az a fiú ugyanis meggondol­ta magát; a vőlegénységet, a gazda­ságot egyaránt. A késő estébe nyúló eszmecserék sorát Gelencsér Józseffel zárjuk, ű sem szépíti mondandóját: — Még sohase gondolkodtam raj­ta, mit tehetnénk egy falu közmű­velődéséért. Nem szoktunk erről be­szélgetni. A hétvégeken kihalt a kollégium, a többi napokon pedig túlságosan is lekötnek az előadások, gyakorlatok. — Jár-e színházba? — Nagy ritkán. Az évfolyamnak egyébként körülbelül az egyötöde jut el Pestre rendszeresen színi­előadásokra. A bérletesek elsősor­ban. Ami az olvasást illeti, hibának tartom, hogy nincs kellő propagan­dája a mai magyar irodalomnak. — Milyennek látja most a saját és társai helyzetét? — Mostanáig üvegbúra alatt él­tünk, néhányunknak keserves lesz a beilleszkedés. De ha az előttünk já­róknak sikerült, miért történne ve­lünk másképp? A diákok meghallgatása után útunk az egyetem pártbizottságának titkárához, Flórisné dr. Sipos Idá­hoz vezet. — Időnként elhangzik olyan som­más megállapítás, miszerint a Gö­döllőről kikerült gazdászok elméleti­leg ugyan jól felkészültek, de ne­hezebben illeszkednek be, mint más agrárfelsőoktatási intézmények kez­dő szakemberei. Meglehet, az első öt évben lassúbb az előrehaladásuk, dé ezt követően megfordul a kocka, ők kerülnek ma­gasabb pozíciókba. A felmérésekből mellesleg nyilvánvalóvá vált. hogy aktív közéleti szerepet vállaltak az egyetemen, a gazdaságokban is könnyebben teremtettek kapcsolato­kat. munkahelyük gyorsabban befo­gadta őket. Sajnos, a hallgatóknak még mindig jelentékeny része, mint­egy 20—25 százaléka, passzív, vissza­húzódó. Ezt a réteget és rajtuk kí­vül azokat kell mozgósítani, akik csak egy-egy alkalommal kapcsolód­nak be a közösségi munkába. Az utóbbi években nőtt a hallgatói pártalapszervezet létszáma, az or­szágos 4,5—5 százalék, Gödöllőn ez az arány 7 százalékot tesz ki. Szán­dékunk az, hogy a hallgatók több jogot kapjanak az egyetemi életbe az oktatásfejlesztési kérdésekbe való beleszólásra. Főként, a kommunista diákok. S hogyan látja a kérdést dr. Biró Ferenc egyetemi tanár, rektor. Mozgalom születik — Az eddigiek alapján talán so­kakat meglepnek az adatok, hogy a magyar agrárértelmiség nagyobb szerepet vállal magára közéletünk­ben, mint más szakmák diplomásai. A termelőszövetkezetekben dolgozó „agrárosok” 51,9 százaléka tölt be valamilyen társadalmi funkciót, a pályakezdő mezőgazdasági mérnö­köknek pedig 40 százaléka vállal­kozik hasonló feladatokra. — Az ok? — A mezőgazdaság megnöveke­dett társadalmi elismertsége, a na­gyobb szakmai előrejutás lehetősé­ge. S persze az is, hogy a hallgatók 80 százaléka lakik kollégiumban — az országos átlag 47 százalék! — és a diákotthon köztudottan a legal kalmasabb közéleti, nevelési szín­terek egyike. Ez azonban egyáltalán nem ok az elégedettségre. Én mindenesetre az olyan nevelés hatékonyságában hiszek, amely ké­pes a diákokat egy program cselek­vő részeseivé tenni. A gödöllői egye­temen működő megyei klubok már ilyen természetűek. Tagjaik ugyan­azon megyékből verbuválódnak. A diákok összegyűjtik szűkebb pátriá­juk néprajzi hagyományait, megis­merik a falusi nép életkörülményeit, tanulmányozzák a térség iparát, me­zőgazdaságát. Az előkészítő munka után kiállítást, bemutatót rendeznek ahová eljönnek a megvék fontos emberei, párt- és állami vezetői. A kutatás közben kapcsolatba kerül­nek tsz-elnökökkel, főagronómusok- kal, gyakorló kollégákkal. Azt hi­szem, ez komoly mértékben segít nekik a későbbiekben. A megyei klubok működésében igen nagy le­hetőség rejlik, s ha ezeket ki is használjuk, hozzájárulhatnak az új agrárértelmiség közéletről, közmű­velődésről vallott felfogásának gyö­keres megváltoztatásához. S hogy ez miért lenne kívánatos? — tehetné fel cikkünk végén a kér­dést az olvasó. Válaszként hadd idézzük Veres Péter gondolatait: „Rajtuk keresztül kellene minden új felismerésnek, gondolatnak, felfede­zésnek a nemzet közgondolkodásába beépülni, mindennapi magatartássá és cselekedetté formálódni, mert ők vannak az állampolgárokkal mint dolgozó emberekkel is mindennapi érintkezésben, és mert az ő szájuk­ból az igazság nem mint szónoklat, s nem mint akadémikus értekezés, hanem mint evidencia, mint a való­ság „azt kell tenni”-je szólalhatna meg." VALKÖ BÉLA Dámvad Szalonka mmm mm P«* m i ' •--•VO ■ »mm ;, w -- H sM&m '0i vMPte as Farkas Ádám plakettjei Nemcsak receptírásra való Ha üzemben gyógyít az orvos i Sokat változott az üzemekben is \ a szemlélet. Ma már erkölcsileg- : anyagilag egyaránt támogatják az egészségügy törekvéseit. Jó kapcso­lat alakult ki az orvosok és a gaz­dasági vezetők között. Mindinkább megértik az üzemegészségügy tény­leges feladatát maguk a betegek is. Már nemcsak receptírásra használ­ják a rendelési időt, hanem pana­szaik, betegségeik gyógyítására. Fehér foltok A már említett fejlődés elsősor­ban az ipari üzemekre vonatkozik. Nagyobb mértékű hálózatfejlesztés­re éppen ezért nincs szükség, arra viszont igen, hogy az új technoló­giák, új anyagok alkalmazásával egy időben a szükséges egészségügyi lépéseket is megtegyék. Akadnak viszont fehér foltok a megye üzemegészségügyi ellátásában. S ez elsősorban a mezőgazdaságra jellemző. Megnehezíti a szervezett ellátást, hogy az üzemegységek szét­szórtak, hatalmas területeket fognak át. S míg óriási léptekkel fejlődik a termelőszövetkezetek melléküzemi tevékenysége, nem fordítanak min­dig kellő gondot a megfelelő mun­kavédelmi előírások betartására. Csupán a tsz-ek, állami gazdaságok 60 százalékában biztosított valami­lyen formája az egészségügyi ellá­tásnak. A megoldásra többféle lehetőség kínálkozik. A legkevésbé járható az az út, hogy a gazdaságok egy része szerződést köt a körzeti orvossal az ellátásra, mert ilyenkor leggyakrab­ban az történik, hogy az üzem dol­gait alig ismerő körzeti orvos leg­feljebb vizsgál, s receptet ír a ren­delőnek kinevezett helyiségben. Sokkal célszerűbb, ha egy-egy nagygazdaság főállású orvost foglal­koztat, vagy mezőgazdasági üzemi körzeti orvos dolgozik az adott tér­ségben, netán a már eredményesen működő nagyobb üzemekhez csa­tolják az ellátásban a termelőszö­vetkezetek közeli egységeit. Pest megyében egyetlen regionális üzemi bázis működik — a DKV-ban, ahol az olajfeldolgozó iparág egész­ségügyi problémáinak megoldására keresnek elméleti és gyakorlati mód­szereket. Szakmai és tudományos megfigyeléseket is végeznek az ipar­ág foglalkozási ártalmairól. A rehabilitáció kulcsfigurája Segíteni akkor is, ha már bekövet­kezett a baj — így is megfogalmaz­hatnánk az üzemi rehabilitáció fel­adatát. Természetesen nem egyedül az üzemorvos vállain nyugszik ez a munka, de kétségtelen, hogy ott, ahol ő is részt vállal a tennivalók­ból, ott nagyobb az eredmény. Két évvel ezelőtt végeztek felmérést ar­ról, hogy a megye 19 üzemében mi­lyen az orvosi rehabilitációs mun­ka. Sok jó példát találtak a Csepel Autógyárban, a váci üzemekben, a Nagykőrösi Konzervgyárban. A meg­felelő munkahelyek kijelölésében, a rászorulók egyéni kezelésének meg­ítélésében épp az üzemorvos tehet a legtöbbet, hiszen ő ismeri a gyá­rat, annak adottságait. Az orvos hozzáértése, emberi humánuma, no meg a vállalat érdeke meghozhatja a kívánt eredményt. Azt, hogy ha kevesebbet is, ha masabbat is, de képességeinek megfelelő munkát vé­gezhet — teljes értékű embernek érezheti magát az a dolgozó, aki­nek egészsége épp a sok éves vagy évtizedes munka következtében romlott meg. GASPÄR maria Nagymarost lankás A technika fejlődése az iparban i és a mezőgazdaságban óhatatlanul azt eredményezte, hogy megnőtt az egészségre közvetlenül is veszélyt je- , lentő munkahelyek száma. Logikus az lenne, ha a felismert veszélyek­kel egyenes arányban fejlődött vol­na a megelőzést, a védelmet szol­gáló üzemegészségügyi hálózat. Hogy a kétségkívül jelentős előrelépés el­lenére még mindig nem a kellő súly- lyal esik latba az üzemegészségügy : seregnyi tennivalója, abban a „ket­tőn áll a vásár" mondás igazsága rejlik. Sok múlik az orvosokon, s a munkájukhoz teret adó üzemeken, gyárakon. Nézzük szép sorjában, mi változott, s ráég mi vár megoldás­ra Pest megye üzemegészségügyé­ben! Elsőként az országban A népszerű orvosi szakmák mellett sajnos, még ma is olykor a mosto- ■ hagyerek szerepét tölti be az üzem­orvosi munka. Gyakran maguk az érintettek sem tekintik szakmailag, anyagilag kielégítőnek - ezt a tevé­kenységet. Hogy némileg mégis vál­tozott a kép, abban nagy szerepet játszottak a megye nagyobb ipari üzemei, ahol sorra épültek, esetleg csak megújhodtak az orvosi rende­lők. Felszerelésük a vállalatok jó­voltából lett a korszerű gyógyítás­ra megfelelő. Javult az orvosok anyagi megbecsülése is, letelepedé­süket pedig szolgálati lakásokkal se­gítik, mindennapi munkájukban szakdolgozói gárdára támaszkodhat­nak. Pest megyében 35 főfoglalkozású, 39 részfoglalkozású üzemorvos dol­gozik, az üzemi körzeti orvosok szá­ma 43. Ezenkívül szakorvosok is dol­goznak az üzemegészségügyben, el­sősorban a fogászatokon, de van pél­dául jó néhány helyen nőgyógyásza­ti, bőrgyógyászati szakrendelés is. Az egészségügy a maga területén mindent megtett azért, hogy jó színvonalú ellátást nyújtson az üzemorvost felkereső betegeknek. Az országban először szűkebb pátriánk­ban hozták létre a Pest megyei Üzemegészségügyi Központot. Mo­dern épületben kapott helyet a Tá­rogató úton a megyei üzemegész­ségügyi szakrendelés, a klinikai és toxikológiai laboratórium. A fekvő­betegosztályon a foglalkozási ártal­makban szenvedőket bármikor fo­gadják a beutalás alapján, s itt az orvosoknak is lehetőségük van a szakvizsgához szükséges klinikai belgyógyászati idő megszerzésére. A központ fogja össze az üzemor­vosok szervezett továbbképzését, s az üzemi nővéreknek tanfolyamokat is rendeznek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom