Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-18 / 116. szám
1983. MÁJUS 18., SZERDA xMrfav Égetés után szállítható A képen látható téglasorból még nemigen lehetne házat építeni, ugyanis az őrbottyáni 2-es számú téglagyár méretre vágó gépéről lekerülő tégla még puha. Az égetés után azonban már szállításra kész az a napi 110 ezer darab kettős méretű ikersejttégla, amely innen az építkezésekre kerül. Trencsényi Zoltán felvétele Magyarország, 1983 Statisztika A Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában Magyarország, 1983 címmel zsebkönyv jelent meg, amely érdekes év eleji statisztikai adatokat közöl az ország életéről. Kitűnik például, hogy Budapest után a legnépesebb magyar város Miskolc, 210 ezer lakossal. Ezt nagyságrendben követi Debrecen, Szeged, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Kecskemét, Szombathely, Szolnok, Tatabánya és Kaposvár. Az ország népessége 10 millió 700 ezer, a férfiak aránya 48,4, a nőké 51,6 százalék. A nők számbeli fölénye a 65—70 éves életkor között a legnagyobb. A 15 éven felüli, felnőtt lakosság lélekszáma 8 millió 351 ezer, a családok száma pedig 3 millió 28 ezer. A zsebkönyv nemzetközi adatokat is tartalmaz, hazánkon kívül 19 ország népességéről, gazdaságáról. Az ezer lakosra jutó születések száma egyebek között Ausztriában, Belgiumban, Angliában, Hollandiában, NSZK-ban, Japánban kisebb, mint hazánkban. Augusztusra kész az alagútkemence A kenyér titka a pontos munka Története van annak, hogy miért készül olyan messzeföl- dön híres, finom, ropogós héjú, likacsos belű kenyér a tá- piószecsői sütőüzemben. A községben azt beszélik, élt itt valamikor egy idős pékmester, annak volt egy máshol nem ismert receptje. Senki más nem tudta igazán az adagolás, a kovászolás, a gyúrás titkait, csak a pék meg a segédei. A mester halála után egyik legénye beállt az üzembe, továbbadta a receptet, azóta is aszerint sütik négy község — Tápiószecső, Kóka, Tóalmás és Tápióság — lakóinak a finom kenyeret. Mosolyog a legendán Igaz-e a történet, vagy csak az elégedett vásárlók toldják meg az üzletet egy éppen odaillő mesével? Nehéz lenne eldönteni. Bagyinszky Károly üzemvezető műszaki ember és mosolyog a legendán. Az ő véleménye szerint alapvető a jó technológia és annak hajszálpontos betartása, no meg a modern, minden igényt kielégítő gépi berendezés. — Itt grammozni kell, mint a patikában — mutatja a hajszálpontos mérleget, amelyen hatalmas mennyiségek mennek át egy műszakban. Óriási csészékben pihen a kovász alapanyag, melynek a súlya éppen 280 kiló. Több vagy kevesebb nem lehet. A dagasztógép a legmodernebbek közé tartozik az or- Izágban, hanem a gőzkemence még régi típusú. Kemény férfimunka az itteni, a legerősebb emberek tolják lapáttal a tésztát a kemencébe, ahol 220—230 Celsius-fok melegnek kell lenni ahhoz, hogy minden rendben legyen. Hólyagos tenyérrel Amikor kikerül onnan a kenyér, világosbarna, ropogós héja olyan forró, mint a parázs. Az új embereknek fel- hólyagosodik a keze ettől a munkától, de a régiek mosolyognak rajtuk, mert tudják, hogy a tenyér bőre idővel hozzáedződik a megpróbáltatásokhoz. Most 45-en dolgoznak itt, a Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalat tápiószecsői üzemében, és az utóbbi időben a létszám növekedett. Átálltak i Várom műszakos munkarendre, hogy többet tudjanak termelni, mert hétvégeken hosszú sorok álltak az üzem mintaboltja előtt. Érdekes az is, hogy bár a településen nagy a vállalkozó kedv, és gyorsan növekszik a kisiparosok száma, kenyérsütéssel nem próbálkozik senki. Alighanem nehéz lenne állni a versenyt a jó hírű üzemmel. Váltott műszakos, nehéz munka, és hogy mégis akadtak új jelentkezők, az a jó béreknek tulajdonítható. A havi átlagkereset 4—7 ezer forint, igaz, hogy a felső határt csak túlórával lehet elérni. Egyelőre három szakmunkása van csak a sütőüzemnek, a többiek betanított dolgozók, de rövidesen indul a szakmai tanfolyam. Tanulni kell, egyebek között azért is, mert már küszöbön áll egy nagy technikai változtatás. Rekonstrukció kezdődött itt, tízmillió forintos költséggel, és augusztus 20-ra felszerelik a modern alagútkemence-sort a régi helyére. Nagy köny- nyebbség lesz majd a dolgozóknak, mert az új rendszerben szalagon fut a tészta, nem kell lapátot használni, emberi kéz érintése nélkül kerül a forró kenyér a tárolóba. Az ötödik jelentkezett Jelenleg naponta 40—45 mázsát gyártanak, kétféle minőségben: burgonyás és fehér kenyeret. A négy községnek meg a gyakori futóvendégeknek ez a mennyiség elegendő. A rekonstrukció hírére már Sülysápról jelentkeztek, hogy ha többet is bírnak vállalni, akkor ők lennének az ötödikek a községek között, amelyeket innen látnak el. Úgy hírlik, tudják teljesíteni ezt a kívánságot, és emellett készítik továbbra is a már megszokott húszfajta süteményt. Hanem a sláger az illatos, finom kenyér, amely barnásvörösen tűnik elő a lisztfelhőből. A sütőüzemben hallottam, amikor gépkocsis vendég érkezik a nagykátai járásban, rendszerint nem mulasztja el, hogy egy kis kitérőt tegyen Tápiószecső felé, és vásároljon a mintaboltban. Legenda ez is, hasonló ahhoz, amit előbb hallottam az öreg pék receptjéről, de valami igazság azért van benne. Akik itt dolgoznak, nem sajnálják a fáradságot és jó kenyeret sütnek. G. J. Mit tudnak a tanácsról? Holnap ők is ügyfelek lesznek > Iskolásgyerekek írásai f fekszenek előttem az asz- 'j talon, több mint hetven ki- ^ tépett füzetlap: kockásak, ^ simák, vonalasak vegye- ^ sen. Kötelező előírások ^ nem voltak ennél a feL- f: adatnál, és jelest, elégte- ^ lent vagy más1 jegyet sem 4 lehetett szerezni a megol- j dóssal. ^ A biatorbágyi nagyköz- ^ ségi tanács vb-titkárának, ^ dr. Kóródi Máriának kéré- ^ sére a település két általá- f nos iskolájában a nyolcáéi dikos diákok leírták azt, ^ hogy mit tudnak a tanács í munkájáról. Indulatos kiabálás Érdekes és tanulságos dolog a felnőttek számára felmérni a gyerekek tájékozottságát, megismerni a véleményüket. Lapozgatok a dolgozatok között; jó tanuló diákok gondosan rótt sorai néhány lapon, másokon kusza, sietős írás. A gyengébben fogalmazók két-három mondattal elintézték az egészet, mások telerótták az egész oldalt. A nevét — bár ezt nem kérték — szinte mindenki odaírta a papír tetejére. Miről tanúskodnak hát ezek a dolgozatok? Szembetűnően orról, hogy bár fontos lenne, a diákok többsége vajmi keveset tud a tanácsi munkáról. Elgondolkodtató dolog, hiszen ők is ügyfelek lesznek, és a tájékozatlanság később már nehezebben orvosolható. Az írások sajátos eset kapcsán kerültek elő dr. Kóródi Mária szekrényéből. Miközben beszélgettünk, valamelyik szobából behallatszott egy rendkívül éles, indulatos női hang. Az ügyintéző válaszát nem hallottuk, hiszen ő nem kiabálhat, ilyesmi ösz- szeegyezhetetlen lenne a hivatalban kötelező magatartással. Az egyoldalú beszélgetésből így számunkra csak annyi derült ki, hogy az asszony nehezen érti meg, vagy nem hiszi el, hogy amit kíván az törvénytelen lenne. Ott kell feljelenteni — A tájékoztatást a gyerekeknél kell kezdeni — mondta a fiatal szakigazgatási vezető, és hozzátette, hogy kiindulásként megpróbálta feltérképezni a gyerekek vélekedését a tanácsi munkáról. Térjünk hát vissza a dolgozatokhoz. Az bizony édeskevés, ha valakinek az ismeretei jobbára csak arra korlátozódnak, hogy a tanácsházán „gépelnek”, továbbá „ott kell feljelenteni valakit", ezenkívül „rendezvényeket rendeznek”. Több mint hetven gyerek közül csak kettő említette a közelmúltban zajlott iskolaátalakítást. "A tanács intézte és segítette, hogy a régi vasút- épületet helyrepofozták, és ott az alsósoknak iskolát csináltak”. Nagy dolog volt ez a település életében, a megoldás sok fejtörésébe került a tanács dolgozóinak, a társadalmi munkásoknak egyaránt. A 2-es számú általános iskola ugyanis egy műemléknek nyilvánított kastélyban működik, az épületet szakaszosan lehet — nagy költséggel — renoválni, s közben természetesen a diákok nem szenvedhetnek semmi hátrányt A témából következik: a gyerekek írásai a tanácsi munka ismeretén túl arra is engednek következtetni, hogy mit tudnak arról a településről, ahol élnek. Ami az elmúlt esztendő eseményeit illeti, a lakók társadalmi munkája több mint 18 millió forintot ért, és ez óriási dolog. Villamosítottak, utat, járdát és közúti hidat építettek a társadalmi munkások közreműködésével. Beszélgessenek velük Akad olyan kisdiák is aki ismeri és értékeli az eredményeket, minden bizonnyal azért is, mert a szüleiknek jut idejük arra, hogy beszélgessenek velük ezekről a dolgokról, felhívják a figyelmüket arra, hogy nem maguktól történnek a kedvező változások. Valaki írja például, hogy 6 is segített a KISZ-klub rend- behozásában, és bár még bőven van tennivaló, jó hogy idáig eljutottak. Mások viszont azt is kívülről vá iák, amii öntevékenyen lehetnp megcsinálni. Így például. „Á tanács feladata lenne, hogy a VIII. a osztály kívánságára könyvtárat és klubot létesítsen”. Érdemes felfigyelni rá; sok diák érzi szükségét a tájékozódásnak és megragadják az alkalmat arra, hogy kérdezzenek. Így például: Mik az ötéves terv feladatai? Milyen beruházásokat terveznek Bia- torbágyon? Mit tesznek a Füzes-patak megtisztítása érdekében? Mikor leáz a szemeteskukák rendszeres kiürítését végző autó a faluban? Miért nem újítják fel a torbágyi mozit? A nyolcadik osztályos gyerekek sokat tudnak a világ dolgairól, minden bizonnyal többet, mint a szüleik vagy a nagyszüleik az ő korukban. Rendszeresen nézik a televíziót, a felnőttek véleménye szerint talán többet is mint kellene. A képernyő közvetítésével megismerik távoli tájak életét, bepillantást kapnak a tudomány titkaiba. Nincs a tankönyvben Színházba, moziba járnak (még akkor is, ha sokan megemlítik, hogy mozi ügyben a településen nincs minden rendben) gyakran kirándulnak, jó néhányan közülük már külföldre is eljutottak. Megtanulják a tananyagot, sikeresen szerepelnek a vizsgákon, s az idei nyolcadikosok közül is — mint évek óta minden évfolyamból — csaknem valamennyien továbbtanulásra jelentkeztek. Ezek a dolgozatok rend- hagyóak voltak a számukra, hiszen a téma egyetlen tankönyvben sem szerepel Osztályzatot nem kaptak, igazságtalan is lenne, mert szá- onkérni csak azt lehet, amit megmagyaráznak, előadnak. Kétségtelen viszont, hogy az egyébként jól tájékozott, értelmes gyerekek milyen keveset tudnak a tanács munkájáról, holott nemsokára ők is felnőttként intéz:* ügyes-bajos dolgaikat. Nem tudnak eleget a nagyközségről, ahol élnek, pedig minden jó vagy rossz, amit ott történik, őket is érinti. Tájékozódásnak szánta ezt a felmérést dr. Kóródi Mária hogy megtudja, miről Kell majd a következő tanévben, neki és munkatársainak oe- szélgetni a gyerekekkel. Gál Judit Gombó Pál: a cóodáó teíeion A riporter is ember, a riporternő is ember, a versenyzők bár különböző nemzetiségűek, szintén emberek, a zsűri tagjai ugyancsak, a jelenlevő közönség, valamint a magyar tévé adását néző hazai és külföldi személyek, családok szintúgy. És bár az ókori bölcs szerint nincsen csodálatosabb az embernél, ezt a csodát már megszoktuk, volt rá néhány évezredünk. Hanem a telefon az más, az még zsenge jelenség, százéves sincs, az még képes szembeötlő csodákra. így hát az a várakozás és feszültség, amellyel a nemzetközi karmesterverseny elő-, közép- és végső döntőjét figyelemmel kísértük, tetőpontjára hágott, amikor kiderült hogy sor kerül még egy ember—telefon vetélkedőre. Ahogyan a két riporter közeledett a telefonhoz — ügyelve arra, hogy semmi meg ne lássék lámpalázas szorongásukból —, amint hányaveti biztonsággal bejelentették, hogy ők bizony most fele- ionon fogják megtudni (így érzékeltették, belső habozásuk nem nyilvánult meg szóbeli „talán”, „megpróbáljuk” vagy egyéb hasonló kifejezésekben), szóval amint közeledtek a csodás masinához, mi nézők máris ajzottan lestük, mi fog történni. Hiszen láttunk mi már hasonló álbiztonságot Rózsánál és Vitraynál és láttuk őket lelombozódva, amint kó- kadt fejjel igyekeztek méltóságukat megőrizve elismerni vereségüket, az ezüst is szépen csillog. És megkezdődött a vetélkedő. Méghozzá szerfelett ígéretesen. Mindjárt kaptak vonalat! Hiába no, riporterré csak az válhat, aki előbb jó kapcsolatokat teremtett a szerencsével. Tehát 1-0 az ember javára. Mi nézők mégis — ilyen ellentmondásos az emberi természet — kisebbségi érzettel töltődünk, fejbúbig. Bezzeg ha mi felvesszük a kagylót, nincs vonal félóráig. A telefon még ki is csengett! 2-0! Hajrá emberek! Hanem a kagylót nem vette fel senki. Az emberek csapatkapitánya, Antal Imre mindjárt nyilatkozott is a szokásos men- tegetődző szöveggel. Talán rossz volt a telefonszám. Talán mellékapcsolt. Talán a Szegvári rosszul tárcsázott. Netán vagy alusznak, vagy nem hallják, azt a lehetőséget nem is említve, hogy nem is akarják. Olyan bölcs és szokványos elemzés volt, hogy a labdarúgó szövetségi kapitány is megirigyelhette volna, pedig nála aztán nincs hiány rutinban. Mindenesetre ez már kiütés volt, az addigi pontozást érvénytelenítette, az első mérkőzés a telefoné: 0-1. Kisebbségi érzetünk szűnőben volt: igaz, hogy nálunk ha jön is vonal, kicsöngeni csak minden harmadik hívás szokott, de végül mégis csak bekapja a bal horgot a szerencsés riporter is! Ám az ember, mint tudvalevő, makacs jószág, a kudarcra fokozott erőfeszítéssel válaszol. Maga a csapatkapitány intézte az újabb kihívást, kezébe vette személyesen a tárcsát, mégiscsak egy nő lehet egyenlő jogú, de nem lehet egyenlő képességű. Az eredmény azonban kísértetiesen megismétlődött, 2-0, majd jobb horog. Vagy alusznak, vagy nem hallják, 0-2! Mit éreztünk mi? Kárörömöt! Na tessék, ország-világ láthatja, hogy a telefon az erősebb, alázattal kell felé közeledni, riporter barátaink ez van, a hiba nem a mi készülékünkben rejlik, hanem az erőviszonyokban. Ám a felelősségtudat, hogy az egész emberi nem nevében viaskodnak, felülkerekedett a műsorvezetők immár szemmel látható csüggedtségén és kétségbeesetten újra, meg újra tárcsáznak. 0-3, 0-4 0-5, 0-sok! De nem ám úgy, mint eleinte, most még csúnyább volt a vereségsorozat Mással beszél, mással beszél, még mindig mással beszél! Szívünkből, idegeinkből odalett a csúnya káröröm, azonosultunk szegény emberi nemünk szegény képviselőivel, hiszen oszposz úgy jártak, mint amikor mi hívjuk a Gelkát, az orvost az ügyfelet. Csoda ez a telefon, de a legcsodálatosabb, ha használható! És akkor az embercsapat levonult Feladta. Hiába, ami nem megy, nem megy. Nem szégyen az erősebbtől kikapni. Még egy utolsó kiáltás az éterbe: „Láttok bennünket, telefon mellett szolgáló emberek? Aki lát, hívjon! S.O.S. Mi csak ide megyünk a szomszédba, addig gyorsan készítünk egy interjút, vagy kettőt, vagy hármat, csak jelentkezzetek, süllyed a verseny!” És akkor, amikor már minden kamera az ajtón túl mutatta az embereket — versenyzőket, riportereket —, egyszerre csak beütött a csoda. Miként a helikopter feltűnik a hányódó mentőcsónak horizontján, megcsendült a készülék. Rohant a riporter, mindenki tudta, hol áll meg: a készüléknél. Megállt, felvette a kagylót, miként a hajótöröttek a helikopterről leeresztett kötélhágcsót, és ímé imette harsant a várt hang, megszületett a kapcsolat! Mi nézők, ismét fanyalogni kezdtünk. Lám, lám, ha nekünk is volna egy tévéadónk, amelyen jelezzük a másik félnek, hogy „kerestelek, hívjál!”..., de nekünk nincs, mi csak ülnénk magunkbaroskadva, megalá- zottan, és tehetetlenségünkben netán még szidnánk is valakiket, bátortalan lévén, nem mondom meg, kiket, csak azt mondom, nem Bellt, pedig ő kezdte. Egyébként ezzel az utolsó mentőakcióval mi magunk is két táborra oszlottunk. Az egyik fél azt mondta: szereztünk egy szépítő pontot — végeredmény 1-sok! A másik tábor azt állította, maga a Telefon adott nekünk, embereknek kegyelemdöfést, hiszen ő hozta létre a kapcsolatot, méghozzá sikeresen: 0-nagyon sok! Hanem ekkor még csak a mérkőzés ért végett, az attrakció nem. Antal megkérdezte: hát ugyan miért beszéltél mással, te Telefon, mikor tudtad, hogy hívni fogunk? Mire a Telefon kijelentette, hogy ő nem mással, beszélt, ő a rendezővel beszélt, aki nem is csak egy cég a televízióadással, hanem még ráadásul — nem mondta, de érezhettük — felvilágosítást adhat arról is, hogy a Telefon milyen számot hívjon, ha bele akar trafálni az adás kellős közepébe. Mindazonáltal éppen ettől a finálétól kezdtük otthonosan érezni magunkat. Hiszen tudjuk mi jól, hogy a Telefon legfőbb sérelme az, hogy mi folyvást tárcsázni próbálunk. Persze nincs vonal, de mi megátal- kodottan még továbbra is kísérletezünk. Ettől minket sem lehet hívni, és mások a mi számunkkal próbálkoznak, ami miatt őket sem lehet hívni. Gyakoroljunk barátaim önkritikát, mást úgysem tehetünk. Ne csintalankodjunk, hanem bízzunk továbbra is sunyian a csodákban. Ámen.
