Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-03 / 103. szám
use ITC I9S3. MÁJUS 3., KEDD Színpompás központi ünnepség Dunakeszin SfsrSós István mondott beszédet a megyei nagygyűlésen jókedvű felvonulók májusfákkal, virágokkal Mindig sok érdeklődőt vonzott a Pest megyei Közlekedési Tanács és a sok színes prospektus í>eni voit gyereajaicK az nviuntiBuiu, illegi» ugj'csscKj paiyan végigmenni, iub.u«whoi, tak, akik hibapont nélkül teljesítették a feladatot. Barcza Zsolt és Erdösl Agnes felvéte: A nagygyűlés elnöksége . (Folytatás az I- oldalról.) kára, Fodor László az SZMT titkára, dr. llcsik Sándor megyei rendőr főkapitány. S természetesen ott voltak a város vezetői, közöttük Rónai Árpád, a városi pártbizottság első titkára és Metykó Gyuláné, a tanácselnök. A dunakesziek vendége a nagygyűlés szónoka Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese volt. Pontosan 10 órakor motoros és vitorlázó repülőgépek parádéja nyitotta meg az ünnepséget, elhúzva az élen haladó gyárak: a Járműjavító, a Mechanikai Laboratórium, a Konzervgyár, a Hűtőház, dolgozóinak sorai fölött. Rónai Árpád elnökletével vette kezdetét a nagygyűlés, majd Sarlós István mondott beszédet. Magyarország tekintélyt szerzett eretben, az Iparban, a Mezőgazdaságban, a tudományban saját maguk és a nagyobb közösség hasznára kamatoztassák tudásukat. A Minisztertanács elnökhelyettese ezután fejlett, szocialista társadalmat építő hazánk eredményeit, s az MSZMP XII. kongresszusa óta végzett munkát elemezte. — A szocializmus erejét bizonyítja hazánkban a felszabadulás óta eltelt 38 esztendő építő munkájának eredménye, s az, hogy Magyarország kis államként is tekintélyt szerzett a béke megőrzéséért folytatott küzdelem részeseként. Hazánk az európai népek, de mindenekelőtt a szocialista országok családjának tagjaként minden lehető jórumon szót emel a békés egymás mellett élés eszméjének megvalósulásáért. Ezért vállalunk aktív, nem egyszer kezdeményező szerepet az Egyesült Nemzetek Szervezetének vitáiban, vagy éppen az európai leszerelési és fegyverzetcsökkentési tárgyalásokon. Boldogulásunk feltéteb a felelős építőmunka Sarlós István, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet Bevezetőjében a május elsejék történetéről szólt, évszázadunknak azokról a mérföldköveiről, amelyek történelmünket alakították. Felidézte azokat a társadalmi mozgalmakat, forradalmakat, amelyeket a munkásosztály vív a világ számos országában a társadalmi felemelkedésért, a? igazságosabb, jobb életért. — Földünk tekintélyes részén már a dolgozóké a jog képességeik kibontakoztatására, arra, hogy a társadalmi A béke ügye.— folytatta Sarló? István — hazánk valamennyi lakója számára fontos kérdés. Csak nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények között biztosíthatjuk a VI. ötéves tervben jogialt célok elérését: az életszínvonal megőrzését és emelését, a gazdaság fejlesztését, és a népjólétet szolgáló szociális jellegű feladatok megvalósítását. Utalt arra a szónok, hogy Pest megye lakossága a munkahelyen és a lakóhelyen végzett munkájával derekasan hozzájárult — e tervek, célok mind magasabb szintű valóra váltásához. A kormány elnökhelyettese emlékeztetett arra, amit az MSZMP Központi Bizottsága a közelmúltban megtartott ülésén is hangsúlyozott: a párt politikája a feladataikat ösz- szességében és részleteiben is ismerő, lelkiismeretesen, becsülettel dolgozó emberek egyetértésével, támogatásával érvényesül, szolgália céljaink valóra váltását. Boldogulásunk jeltétele a jelelősséggel vállalt építőmunka — fejezte be ünnepi beszédét Sarlós István. A Pest megyei Hírlap majálisa Több, mint tízezer ember színes, vidám menete indult a nagygyűlés után a lóverseny téren kiválóan rendezett ünnepélyre. Egy-egy gyár, üzem, munkahely dolgozói beszélgettek a körülkerített, kis kerthelyiséggé formált standokon, ezrével fogyott a virsli és a Kőbányai világos. Késő délutánig pörgött a körhinta, jó vásárt csináltak a gyermekjátékokat árusító kereskedők. Nagy tömeg állta körül az MHSZ vitorlázó repülőgépeit, melyeket — igaz csak a földön — most minden gyerek kipróbálhatott. Sikere volt az MHSZ sport- jegyver-bemutatójának, a tornászok virtuóz ugrásainak, vagy éppen a rendőrség közlekedési helikopterének, mely a tér kellős közepére szállt le. Sokan megcsodálták a BM kutyakiképző iskola műsorát is. Az Apostol együttes koncertje A nap attrakciói közé tartozott a Pest megyei Hírlap majálisa, ajándékműsora. Nyomdász kollégáink helyben nyomták lapunk két ünnepi különkiadását. A műsorban fellépett Bánki Zsuzsa, Bálint András, Mikes Lilla, Oszter Sándor és Kovács P. Józsej. Ifjú rajongóik tapsa kísérte az Apostol együttes rövid koncertjét. A művelődési központ műsorában nagy sikert aratott a Dobó laktanya néptánc együttese, valamint a jormációs versenytánccsoport. Nagy érdeklődéssel fogadta a hallgatóság a politikai fórum válaszadóit: Rónai Árpádot, Metykó Gyulánét és Mészáros Jánost, lapunk főszerkesztő-helyettesét. Kollégáink, s a Dunakeszin hetente megjelenő különkiadás szerkesztője — Bányász Hédi — gyűjtötte össze már kora reggel a város és megye fejlődésére vonatkozó legfontosabb kérdéseket. Vidám versenyek, vetélkedők Fiatalok gyűrűje vette körül a Közlekedésbiztonsági Tanács sátrát, ahol a jól felkészült versenyzők először Roóz Péter kollégánk kérdéseire válaszolva vetélkedtek- Az első díj egy kerékpár volt, Balogh István (Főt, Fürst Sándor u. 28/a), a váci mezőgazdasági szakközépiskola tanulója nyerte. Akik kedvet éreztek hozzá, Ifjúság, sport, optimizmus elméleti és gyakorlati felkészültségük is elég alapos volt, soron kívül kismotorvezetői engedélyt is szerezhettek. Hasonló jó hangulatban telt május elseje, a munkásosztály nemzetközi szolidaritási ünnepe a megye többi településén is. Cs. A. Nem könnyű a KRESZ-tesztlapot kitölteni, de megéri. A dijakon kívül értékes tapasztalatokat is szereztek a vetélkedő résztvevői A dunakesziek kérdéseire válaszol Metykó Gjmláné és Rónai Árpád, Bányász Hédi mikrofonja előtt