Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-11 / 110. szám

1983. MÁJUS 11., SZERDA txMütW A termelésbe vonjék Hernádon is felújítások Évről évre csökken a mező- gazdasági terület, a bővülő városok, lakótelepek ipari üze­mek, útépítkezések stb. fo­gyasztják a termőföldeket, ám az idén megkezdődött az ellen­akció. A MÉM a földvédelmi alapból nagyobb összegeket juttat azoknak a gazdaságok­nak, amelyek vállalkoznak a korábban, valamilyen ok miatt a termelésből — akár átmene­tileg is kivont — földek is­mételt hasznosítására, A MÉM a földvédelmi alap­ból az idén mintegy 160 mil­lió forintot juttat pályázati úton a gazdaságoknak. Pest megyében többek közt a hernádi Március 15. Tsz fel­újító munkáihoz járulnak hoz­zá a központi forrásból. Budaflax-tapéta Remekül szigetel A budapesti Domus áruház­ban hat heten keresztül áru­sították a Budaflax győri gyá­rának új termékét, a dref-fo- nal felhasználásával készült textilhatású tapétát, amelynek előállításánál a gyár a viszkó- zahulladékot hasznosítja. Az érdekes struktúrájú, rusztikus hatású tapéta egy-egy teker­csével mintegy öt négyzetmé­ter falfelület vonható be. A tapéta hő- és hangszigetelő tulajdonságánál fogva főként a lakótelepi lakásokban elő­nyös. Annál is inkább, mert a már eredetileg tapétázott fal­ra könnyebb az új tapéta fel­ragasztása. Talán majd az élet szabályoz.*. Neuralgikus pont: a kocsma Akárhány tanácselnökkel beszélgetek, néhány mon­dat után szóba kerül a kereskedelmi ellátás, * bolthá­lózat kérdése, hogy kevés és elavult as élelmiszerüzlet, nincs kisvendéglő vagy kifőzde a községben, ahol a nyugdíjasok olcsón egy tál meleg ételhez jutnának. Olyan tanácsi vezetővel viszont még nem találkoztam, aki arról panaszkodott volna, hogy náluk kevés a kocs­ma, a presszó vagy az Italbolt. A legkisebb településen is üzemel legalább égy bisztrónak nevezett italmérés és sokszor jobb állapotban tan, mint az élelmiszerbolt. Ebben tehetetlen Mindenhol örültek annak a tavaly kiadott törvényerejű rendeletnek, amely a magán­kereskedelemről szóló új jog­szabályokat tartalmazza. A legtöbb községben azt remél­ték, hogy élelmiszert árusító üzletek, kisvendéglők vagy közszükségleti cikkeket kínáló bolt nyitására kémek ipar- engedélyt a vállalkozó szelle­mű helybéliek. Ilyen is akadt, de sajnos csak elvétve. Hogy mi a jellemző, arról így be­szélt Németh Jánosné, a duna- haraszti tanács elnöke; — Sorra jelentkeznek ipar- engedélyért a lakosok. Ital­mérést, borozót, sörözőt akar­nak nyitni, és nem tudjuk megakadályozni. — Miért nem? Nem elegen­dő indok az elutasításra, hogy Dunaharasztiban van elég ital­bolt? — A rendelet kimondja, hogy aki a követelményeknek megfelel, van erkölcsi bizo­nyítványa és a KÖJÁL-előírá- sokat betartja, attól nem ta­gadhatjuk meg az engedély ki­adását. Mindenkinek olyan ipar vitelére kell kiadnunk az engedélyt, amilyenre kéri. Mindössze akkor akadályoz­hatjuk meg új kocsmák nyi­tását, ha tőlünk kérik hozzá a helyiségét Hasonló cipőben jár a ta­nácsi vezetés néhány kilo­méterrel távolabb, Taksony­ban is. — Tavaly az egyik újonnan épült családi ház alagsorában borkimérést rendeztek be — mondja Nyeste István tanács­elnök. — Hordókat szereztek be, megvették az asztalokat, székeket, sőt szerződést is kö­töttek egy tsz-szel, hogy an­nak a borát árusítják majd. S csak ezután jelentkeztek ipar- engedélyért. Természetesen nem akartuk áldásunkat adni a borozó megnyitására, hiszen éppen elég szeszt kimérő hely van a községben, s mellette még a szinte felderíthetetlen bögrecsárdák is. Persze az ipar kérelmezője elkeseredet­ten futott a pénze után. Köz­ben jelent meg a magánkeres­kedelemről szóló törvényerejű rendelet Fogcsikorgatva, de kiadtuk a működési enge­délyt. S, higgye el, nem is a tanács tekintélye miatt fájt a fejünk... MM Hallottam olyan véleménye­ket ez ügyben, hogy kár is ezekről a gomba módjára gza­Lélekgyógyító környezetben ' Önként kínálkozott a lehetőség Kellene, de nincs rá keret, nem telik rá — érvelnek ma­napság talán túlságosan sok­szor is, a dolog könnyebbik végét megfogva — ha fej­lesztések kerülnek szóba — az ügyben érdekeltek. Pedig, ha a korábbinál nehezebben is, de adódik alkalom egy-egy új létesítmény kialakítására, se nem kell hozzá sok millió fo­rint, csupán az elhatározás, az ügy érdekében végzett fele­lősségteljes és nem időre mért munka. Valahogyan úgy, aho­gyan a dabasi új ideggondozó létrehozásánál történt. Már a puszta léte Közismert, hogy míg a kör­nyező országokban az ellátás színvonalát, a kórházi ágyak számát tekintve a pszichiát­riai gyógyításban kedvező a helyzet, addig hazánkban még — a fejlődés ellenére is — van tennivaló bőven. Az eredményes gyógyítómunkát olykor a távolság is befolyá­solja. Hiszen a megyei ideg­gondozó évekig nagy figye­lemmel ellátta a dabasi járás hozzájuk forduló betegeit is, mégis úr. Hardi István, a Pest megyei Ideggondozó Intézet főorvosa évek óta szorgal­mazta: helyben. Dobáson te­remtsék meg az ideg- és alko­holbetegek gyógyításának fel­tételeit. Mintegy másfél évvel ez­előtt, ideiglenes otthonban kezdte meg munkáját a daba­si járási ideg- és alkoholgon­dozó intézet dr. Tarján Béla főorvos vezetésével. Annak a nem kis feladatnak Is igye­keztek teljes mértékben ele­get tenni, hogy nemcsak a gyógyítás, hanem a megelőzés, az adott térségben élők lelki egészségének megteremtése is rájuk hárul. — A számok Is azt igazol­ják, hogy nagy szükség volt a jobb körülmények megterem­tésére — mondja dr. Tarján Béla. — Míg 1981-ben 199, egy esztendő múlva már 375 alko­holos beteget gondoztunk, ha­sonlóan emelkedett az ideg­gondozottak száma is, 231-ről 411-re. Ez persze nem azt je­lenti, hogy ugrásszerűen meg­nőtt volna a betegek száma, hanem a gondozó puszta lété­nek, a szervezett feltáró és se­gítő munkának köszönhetően jut el az orvos, a pszichiáter az egyébként is rászoruló be­tegekhez. Láncreakció indult A volt tüdőgondozó helyén valóban ideális feltételeket te­remtettek a gyógyításhoz. Az átalakítás egy láncreakció eredményeként szinte önként kínálkozott: az új SZTK el­készültével a tüdőgondozó a régi SZTK helyére költözhe­tett, s az üresen maradt épü­let kínálta a megoldást. Az pedig külön szerencse, hogy a rendelőintézet műszaki csoportja — a festés kivételé­vel — a szükséges munkákat maga végezte, így mindössze 240 eze r érintős költséggel te­remthették meg a gondozói munka alapjait a dabasi já­rásban. (Talán mondani is fe­lesleges, hogy a terveket épp­úgy társadalmi munkában ké­szítették, mint az alakítással kapcsolatos egyéb tennivaló­kat.) Járatlan utakon A kellemes körülmények között — a váróban zenével könnyítik az esetleges várako­zás súlyos perceit — az itt dolgozó orvosnak, pszichiáter­nek, a gondozónőknek alkal­muk nyílik arra is, hogy új, a gondozásban még járatlan utakat kísérletezzenek ki, szakmailag is előreléphessenek a gyógyításban, de a rehabili­tációban, a felvilágosító mun­kában és a megelőzésben is a járás lakosainak segítségére legyenek. Megnyílt az út ahhoz, hogy mentálhigiénés központtá nő­je ki magát a dabasi járásban az új otthonba költözött Ideg- és alkoholbeteg-gondozó. Gáspár Mária porodó magánvállalkozásokról beszélni. Az élet majd szabá­lyoz, nem élhet meg mind, csak azok maradnak talpon a versenyben, amelyek életképe­sek. Ez bizonyára így igaz az élelmiszerboltok, vendéglők, trafikok, butikok esetében. Ám tönkrement Italbolt-tulajdonos nemigen lesz. Ez majdnem bi­zonyos. Lesz viszont még több tönkrement családi élet, veszélyeztetett gyerek. — Ugye hallott arról, hogy az Egyesült Államokban a szesztilalom idején többet it­tak, mint előtte vagy azt kö­vetően? — kérdez vissza Feke­te Lajos, a, Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának he­lyettes vezetője, amikor a ren­delet hatásairól érdeklődöm. — Mégsem örülünk ennek a nagy érdeklődésnek. Kétségte­len, hogy italméréssel köny- nyebb meggazdagodni, mint mondjuk élelmiszer-árusítás­sal. Az sem valószínű, hogy bármelyik kocsmát is be kelle­ne zárni majd, vendéghiány miatt. Csak reménykedni tu­dunk abban, hogy a kezdeti lelkesedés megcsappan és előbb-utóbb olyan iparok iránt is érdeklődnek majd a vállal­kozók, amelyekkel valóban a lakosság érdekelt szolgálhat­ják. N« várjuk meg! De mi lesz addig? Hiszen ha az alkohol barátainak szá­ma nem is nő számottevően az új italmérések tevékenysége nyomán, a települések neural­gikus gócainak számító helyek, a kocsmák akkor is megszapo­rodnak. Nem használ ez sem a közrendnek, sem a köz- biztonságnak. Lehet, hogy azoknak van Igazuk, akik szerint majd az élet szabályoz. De amit egy rendelet módosításával is el lehetne érni, azt miért várjuk az élettől? Móza Katalin Boldogság ötmillióért Sok örömet okoznak termékeikkel az Állami Pénzverő jel­vényüzemének dolgozói. Valóban büszke lehet, aki mellére tűzheti az itt készülő érmek valamelyiket. Nemcsak sportér­mék, kitüntetések kerülnek ki a tápiószelci asszonyok kezei alól, hanem a Munka Érdemrend különböző fokozatai cs a miniszteri elismerések jelvényei is. A kis üzem havonta 5 millió forintnál is több értéket termel. Veress Jenő felvétele ____________________ Fo lytatódik a pincerekonstrukció Szentendrén Sorra kerül a Paprikahegy A szentendrei pince labirin­tus múlt évben megkezdett rekonstrukciójára eddig csak­nem hatmillió forintot költöt­tek. A téli időjárás néhány hónapra kényszerpihenőre késztette a dolgozókat, de a Bányászati Aknamélyitő Vál­lalat szakemberei az elmúlt napokban már visszatértek Szentendrére, hogy folytassák a felújítást. A tervek szerint az idén a tavalyinak a kétsze­resét költik a munkálatokra. Most már nemcsak az úgyne­vezett Szamárhegy, hanem a Paprikahegynek nevezett vá­rosrész egyes pincéin is dol­goznak. Az elkészült tervek szerint I még az idén megkezdik az érintett területeken a meg­roggyant támfalak felújítását. A menetrend szerint mintegy 15 pince — egyebek között a Vörös Hadsereg útján, az An­gyal utcában, az Apród és a Kígyó utcában — rekonstruk­ciójával foglalkoznak. Ezzel párhuzamosan folytatják a közműfelújítást is, hogy ily módon megkíméljék a lakos­ságot a későbbiekben az ilyen jellegű munkákat kísérő útfel­bontásoktól. Természetesen az így elért költségmegtakarítás sem mellékes. A szentendrei tanács fontos intézkedéseket tett annak ér­dekében is, hogy felderítse azokat a lehetőségeket, ame­lyek biztosítják a helyreállí­tott vagy a később rekonstruk­cióra kerülő pincék hasznosí­tását. K. Z. Bába Mihályi sdpu, itt a barátod H | omokfutóval jártuk körbe a határt A gyeplőt maga az elnök, a dere- sedő hajú Kökényes! fogta hety­kén. A hosszú nyelű szíjosíor inkább csak dísz volt a kezében, néha ugyan megsuhogtatta, de egyszer sem csa­pott a lóra. A tavaszi napfény lecsalta rólam a kabátot Tűnődve hallgattam az elnököt, aki ízes szavakkal beszélt arról a két évtizedről, amióta a „Haj- nal”-t vezeti. Valóságos kis paradicso­mot teremtett a homok szélén, mely belevész a kecskeméti határba. Meg­csodáltam a fóliasátorsorokat, az új telepítésű szőlőt a dombról, a „lapost”; vagyis a legelőt, ahol békésen legelé­szett a csorda. Csurgott rólam a veríték. Szüntelenül törölgettem a homlokomat. KÖkényeel mosolygott — Csuda szép idő van — mondta. — Csak még egy hétig legyen ilyen, ak­kor aztán jöhet a hetes eső. Bólogattam. Már nem faggattam a tsz-ről, de hogy mégse üljek kókadtan, mint a kiszáradt kóró mellette, azt kér­deztem, hogyan él ő, milyen a családi élete, meg hogy mit csinál akkor, ha pihenőnapja van. Nevetett. — Na, ezt majd elmondom otthon, egy pohár bor mellett — csippentett szemével. — Saját termésű, nem ken­ceficéit és akad hozzá egy kis teper­tős pogácsa is. Sörényét lobogtatva trappolt a szür­ke. Kecses tartású fejét fel-felkapta. Ilyenkor kedvem lett volna megsimo­gatni, megveregetni a nyakát. Nagyon emlékeztetett apám utolisó lovára. A tsz-lroda előtt leszálltunk, bekiál­tott, hogy fogják ki a lovat, s elindul­tunk a Könyök utcai háza felé. Száz lépést sem tehettünk, már tessékelt a takaros kis ház tornácába. A kerek asz­tal mellett nádazékek árválkodtak. — Na, itt lesz a legjobb — mondta. Bort hozott ki, meg egy tál pogácsát. — Hát, ez az én váram — töltötte tele a poharakat. — Csak az a baj, hogy én is olyan vendég vagyok itt, L mint az a hajdani várúr, aki szüntele­nül távol hadakozott a világgal. Ittunk, rágyújtottunk. Tekintete a kertet pásztázta. Követtem a tekinte­temmel. Az üdezöld levelek már szőt­ték sátrukat, lassan elrejtve a göcsörtös ágakat. Egy tizenéves fiú rohant be az ut­cáról, a legkisebbik, ahogy Kökényesi mondta. — Apu, itt a barátod — kiáltotta és beviharzott a szobába. assú, csoszogó léptekkel egy pu­fók arcú, kopaszodó emberroncs közeledett felénk. Bal arca rán­gatózott, óriási szeme kidülledt, fogá­ról az íny felszökött, fogai sárgán, csor­bán villogtak. Ruhája szedett-vedett volt, de tiszta. Valami köszönésfélét dörmögött, meg is hajtotta magát Az elnök felállt, odalépett hozzá, megveregette a vállát. A jövevény ar­cára derűs nyugalom telepedett a ko­rábbi nyugtalanság helyére. — Látom, vendéged van — mutatott rám —, Ferike majd később jön. Vagy este. Vagy reggel. Ferike ráér. A szavak egymásba botlottak, értel­müket bogozni kellett. — Nem — mondta az elnök —, a ba­rátom vár. Tessék a cigi, várj, hozom a pohár bort, hozzá a pogácsát és a tegnapi újságot. És holnap estende gye­re. Néhány perc múlva illendően meg­hajolt előttem ás elment. Az elnök szomorúan nézett utána, az­tán bort töltött, megint ittunk és újra rágyújtottunk. — Szegény Ferike. Röpke sóhaj kísérte szavalt Hallgat­tam. Vártam. — Gyermekkori cimborám volt egy utcában laktunk, együtt rúgtuk a rongylabdát a poros utcánkban. A tra­gédia a háború vége felé történt Ha jól emlékszem, akkor már nem jártunk iskolába. Ezt Ferike sajnálta a legjob­ban, mert ő nagyon szeretett tanulni. Persze játszani is, csintalankodni is. Minden érdekelte, mindent tudni akart. De hogy is volt? Igen, harangozás előtt történt Ügy tizenegy órakor. Váratla­nul repülőgépzúgás verte fel falunk csendjét. No, több se,kellett nekünk, rohantunk ki az utcára, bámészkod­tunk az ég felé, hogy merről száll, milyen gép. Anyám, nyugodjon béké­ben, mint az őrült rohant a kertből, s a futtában felkapott bottal kergetett befelé bennünket az utcáról, be a kert­be, a verembe, amit akkor kötelező volt ásni. Eredj haza te is, te szeren­csétlen, kiabált Ferikére. De ő talán már nem is hallotta, csak az ég felé szegte fejét, tenyerével árnyékot vetett szemére, s bámulta a zúgó, mormogó, füstcsíkot maga után húzó gépet. Az­tán egy iszonyatos süvítést és menten utána hatalmas robbanást hallottunk. Tizenöt, húsz méternyire esett le Fe­rikétől. A robbanás néhány háztetőt le­sodort, de más kárt nem csinált. Resz­ketve ültünk a veremben. Sok idő el­telt. mire anyám kimerészkedett a ve­remből, az óvóhelyről, körülkémlelte az eget, aztán minket is felengedett az udvarra. Ekkor már hallottuk az utcá­ról a sírást, a jajveszékelést. Ferikét ájultan szedték fel a porból. Azt mond­ják, habzott a szája. Az orvos adott ne­ki egy injekciót és rögtön beküldte a járási kórházba. poharak halkan koppantak az asztalon. — Sokára, nagyon sokára, félnó- tásan hozták haza a szülei. Jámbor, jó lélek. Nem árt az senkinok. Csak az idegen riad meg torz alakjától. Meg az igazság az, hogy az emberek is elriaszt­ják maguktól. Ezt látva a gyerekek meg csúfolják. Bevallom, még évekkel ezelőtt is elkaptam néhány kölyköt, fü­lön ragadva vittem a szüleikhez és ott előttük, mondtam meg, ha meg egyszer csúfolni merik, isten legyen neki ir- < galmas. Nem is nagyon bosszantják már szegényt. Az én kapum mindig nyitva' van előtte. Jön, cigit kap, süte­ményt, bort meg újságot. Ha a kert­ben dolgozgatok, jön segíteni és beszél­getünk. Mindenről. Én megértem a tö­redezett szavakat. Ügy beszélgetünk, ahogy mi most. Talán ezért is szeret engem a régi pajkoskodó cimborái kö­zül. Néha persze arra gondolok, hogy ha akkor anyánk nem rohan utánunk a bottal, bizony talán én is olyan len­nék most, mint szegény Ferike. A történet forrását betemette a zaj, a lárma. Kökényesi asszonylánya érke­zett meg két teli torkú gyermekével. A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom