Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
1983. MÁJUS 1., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 11 Mintha a szocializmus lenne vendéglátód Iván Kozirev nem csodálkozó öcskösci Hej, hát hová lettek a tágra nyílt szemmel örvendezők, a jókedvükben vizet paskoíók, a csapot áhítattal megnyitók?! Hej, hát hol vannak a hűvös esőt záporozó százlyukú vasfelleg alatt gyermekként ugrálok, a tiszta szívvel hívők, kik úgy érzik, ez a valami Kánaánnál több üdvöt ád?! Hagy juk a túlzásokat? Hagyjuk, hiszen valóban semmi másról, csupán egy fürdőszobáról van szó. Igaz, erről a fürdőszobáról, a fürdőszobáról — Iván Kozirev vasöntő elmondja, hogyan költözött új lakásba címmel — Vlagyimir Majakovszkij verset írt. Verset, de hát 1928-ban ... ötvenöt esztendeje. Naivul optimisták Értem én a háziakat, furcsállkod- va néznek rám, hiszen mi dolog az, jön egy idegen, s azt kérdi, kéri, mutatnák már meg a fürdőszobát?! A bélyegző lenyomata még alig száradt meg a papíron, a Kacsák Pongrác úti házra két hónapja adta ki a lakhatási engedélyt Medgyes Istvánnak a nagyközségi tanács szak- igazgatási szerve. Ami a hivatal számára kellő alaposság mellett is rutin teendő, hiszen a váci járásban Gödön épül fel egy-egy esztendőben a legtöbb új lakás. A frissen tető alá került otthonokban természetesen ott a fürdőszoba. Természetesen. Miért? Az optimisták azt bizonygatják, azért, mert most már általános az igény rá. A pesszimisták szerint viszont azért, mert csak így kapható meg az építési, majd a lakhatási engedély. Medgyesék szerint? A férfi: Az fel sem merült egy pillanatra sem, hogy ne lenne, vagy csak később lenne fürdőszoba. Amikor a feleségemmel az első papírt firkáltuk össze, mt lenne, ha házat építenénk, a fürdőszoba már akkor is ott volt a többi helyiség között. Az asszony: Ki boldogulna el ma fürdőszoba nélkül három gyerekkel? Belezavarodnék. Mosni, füröszteni, mosni, füröszteni, nekünk ez mindennapos teendő. Medgyes István harminckilenc éves, felesége harminchat, tizenkét esztendeje esküdtek, öt évük ment rá az építkezésre. Az Egyesült Izzó mérnök-technológusa és neje, az óvónő, nem könnyen jutott el addig, ahol most tart. Hol tart? A harmadik szoba üres, a simító vakolat még nincsen rajta a falon, a fürdőszoba fehérre meszelt, berendezése a lehető legegyszerűbb, mert azt vették meg, ami a legolcsóbb volt. A férfi: Majd sor kerül ennek is a végleges berendezésére, de vannak fontosabb dolgok. A srácoknak félévenként egy számmal nagyobb lesz a lába .. például. Cipő, ruha, kabát, cipő, ruha, kabát, prolongált műsor. Még akkor is, ha egyik örökli a másiktól a holmit. A feleség: Jól tettük, hogy nekivágtunk az építésnek. Mit mondjak? Mai ésszel már nem tennénk meg. Vagy ha igen, akkor — mert a három srácunkkal kezdtük ám a nekifutást! — nem mernénk száznegyven négyzetméterre kalkulálni. Pistával mi mindig naivul optimisták voltunk. Voltak? Vagyunk. Tudja, már pontosan megbeszéltük, milyen csempe lesz a fürdőszobában a falon, milyen a padlón... Mikor? Nem fontos. Eljön a sora. Nekünk mindig volt türelmünk. És a srácok? Azt hiszi, hogy nekik számít, meszelt-e a fal, vagy majolikamázas csempe van rajta? Fürdés ürügyén jó nagyokat fröcskölnek, és akkorákat hahotáznak, hogy zeng a ház tőlük, ő.e utána takarítani egyikük sem akar. Fiúk! a toliforgatót, de megbékélésre készteti őket a fáradtság; amíg beszélgetünk, pihenhetnek. Tavaly kezdték, idén szeptemberre szeretnék befejezni a kétszobás házat, s bár pénz még lenne, ezer dolog után kell futkosni. Férj és feleség egyidősek, huszonhét évesek, foglalkozásuk is egy, villanyszerelők, csak éppen munkahelyük más, a Csepel Autógyár meg a Pestvidéki Gépgyár. Kaptak vállalati támogatást, takarékpénztári hitelt, segít a család, volt összegyűjtött pénzük, a telek örökség, azaz viszonylag könnyen nekikezdhettek az építkezésnek, ámde — Kudel Sándor szavai szerint — a mester meg az emberei akkor is kérik a pénzt, ha állnak, ha nem sikerült előteremtenünk valamilyen anyagot, holmit, s valami mindig akad, ami nincsen, éppen nincsen. Három hétig futkostak tetőablakok után. Az ötödik helyen — Szolnokon! — jutottak hozzá a lapos tető vasbetongerendáihoz. A parketta párnafáit három építőanyag-telepen válogatták össze... s így tovább, így tovább. A fürdőszobába a villany- bojlert rögtön megkapták, ám a csövek ... ! A kád ... ! Kudelné: Ott a baj, hogy a külön-külön megvett dolgokat egyeztetni kell, mert ha ilyen a kád, akkor a mosdó, de akkor a csempe is... föl nem foghatom, miért nem lehet egy pakkban megvenni az összeillő teljes berendezést. Tavaly öt nap szabadságom ment rá az ilyen szaladgálásra, a főnököm mondta is nagy sóhajtozva, amikor szabadságot kiíratni mentem hozzá, megint a fürdőszoba, Marika?! Mit felelhettem? Vigyorogtam kínomban, még az a szerencsém, hogy a főnököm is építkezett, nem újdonság neki a dolog. Egy gyermekükkel most még Kudelné édesanyjáéknál laknak itt Ha- rasztin, egy négyszer ötös szoba jut hármójuknak, azaz igencsak sürgeti őket a szeptemberi befejezésre a szükség. Nem lehetne akkor engedményt tenni? Mondjuk ideiglenesen berendezni egyik vagy másik helyiséget? A férfi: Nem! Mi Marival elhatároztuk, hogy semmi ideiglenest, semmi olyat, amire rámondható, egy időre megteszi. Higgye el, sokkal többe kerül úgy, s nekünk nincs fölösleges pénzünk. Amit most így megtakarítanánk, annak a kétszeresét fizetnénk ki néhány év múlva. Nem, nem, nem. Csak, tudja az bosszant, hogy nem egyszer találkozom olyanokkal, akik bámulnak a képembe, várják, mondjam már, nem lennék hálátlan, s akkor egyszeriben kiderülne, van ez is, meg az is, de talpalok inkább, mert remeg a gyomrom, ha arra gondolok, azon a házacskán, amit mi lakunk majd, hányán akarnak gazdagodni munka nélkül, a puszta kötelességüket téve... Ez piszkosság. Nem az, hogy hol ez nincs, hol az, ezt megérti az ember, mert a munkahelyen sem ismeretlen az ilyesmi, de a sunyiság, a lesés, nyúl-e a koma a zsebe felé sokat sejtetően, kinyögi-e kínjában, hálás leszek, na, szóval ez az, amit nem veszek be. Mert ha hiszi, ha nem hiszi, végül is minden van, ami kell. Amire az egyik helyen sejtelmes hangsúllyal azt mondták, talán érkezik rövidesen, az a másik telepen kazal magasságban állt, ott viszont valami mással üzletelnek ... A fürdőszoba egyébként háromszor öt méteres lesz, kék és sárga csempékkel, kék káddal, mosdóval, sárga fajansz polcokkal, sárga szekrénykékkel. Dunaharasztin a lakások egyharmada kapcsolódik a közüzemi vízhálózatra, az újonnan épült otthonoknál viszont kivétel nélkül megvan a házi vagy közüzemi vízvezeték. lényeges kellék A Pallas Nagy Lexikona — megjelent 1894-ben — fürdőszoba címszava így hangzik: Modern lakásoknak lényeges kelléke. Rendesen a hálószoba közelében elhelyezett, jól szellőztethető kisebb szoba, mely világítását vagy a nagy udvarról vagy csak valamely világító udvarról nyeri. Benne van a fayance-lemezekből vagy cinkbádogból készült s a padozatba bemélyített vagy a padozatra helyezett fürdőkád és egy kis vízmelegítő kályha. Fahamus fazé Pontosan századunkkal egyidős a ház, mely megszeppent kicsiként áll a nagyok között Dabason a Vasút Ezüst utca Bánovszky Miklós festménye Nincsen gőzhajó Mi mindent mondatott ez a Vlagyimir Majakovszkij Iván Kozirev- vel! Holdsugárnál ragyogóbb; Kánaánnál több üdvöt ád; Mintha a szocializmus lenne vendéglátód; A fürdőszobába direkt bejött a nyár s a Volga, csak halak nem úsznak, s nincsen gőzhajó ... Na persze, 1928- ban. Különben is, a költő tolla köny- nyen megszalad, nemde?! Mert: jelképezhet-e bármit is, s ha igen, mit egy fürdőkályha, kád, mosdó, hideg és meleg vizes csap? Csak óvatosan az okosságokkal. Nem 1928-ban, hanem 1941-ben, s itt Magyarországon a községekben levő lakóházak 95 százalékában, igen, 95 százalékában nem volt semmiféle — tehát sem házi, sem közüzemi vízvezeték, s az épületek 48,1 százalékát nád vagy zsúpszalma fedte... A koma zsebe Bizonyára szívesebben látnának szerelvények, fürdőszoba-felszerelések ajánló ügynökeként a Dunaharasztin, a Kossuth Lajos úton épülő házban Kudel Sándorék, mint így, soron, szűk ablakszeme nem sok kíváncsiságot mutat a világ dolgai iránt. A tipikus alföldi parasztházat már a harmadik nemzedék lakja, az építetté nagyszülők unokái, pontosabban az unoka és férje, Feurwig Miklós. Számolunk: e fedél alatt összesen huszonegyen éltek, volt, akit az örökre megpihenés szólított el, másokat sorsuk emelt ki a házból, nősültek, férjhez mentek, munkát vállaltak a fővárosban és ott ragadtak, akadt, aki nemcsak Dabast hagyta el, hanem az országot is, úgy törölve ki a ház emlékét agyából, szívéből, hogy egyszer sem írt az itt élőknek — a testvéreknek — levelet... Persze, mit lehet szeretni egy ilyen házon? Minden a szabványosan megszokott, a konyhából kétfelé nyíló szobák hajópadlója, a ház végében a kamra, az oszlopos tornác.. Fürdőszoba? Feurwigné: Heten voltunk testvérek, édesanyám nagyon tiszta asz- szony volt, nem tűrte a piszkot, a rendetlenséget, nálunk az udvar mintáig tele volt száradó ruhákkal. Kenőszappannal mosott, fahamut lúgo- zott ki, de azt nem ismerte, hogy szennyest vegyen föl valaki. Ahogy nekünk, gyerekeknek is ez volt a sorsunk, bele a teknöbe, fejünk búbjától a sarkunkig, ha a fiúk füröd- tek, akkor a lányoknak volt mars kifelé, azután meg fordítva, a nagyobb csutakolta a kisebbet, anyánk meg felügyelt, ha kellett, bizony odale- gyintett, ne játszadozzunk, nem arra való a fürdés... Azzal ijesztege- tett bennünket kicsiny korunkban, hogyha nem mosdunk, akkor foltos lesz a bőrünk, ezt meg nem akartuk, hiszen férjhez kellett menni.. Próbáltam én is ezt mondani a kisuno- káimnak, de a legcseppebb pirított rám, azt mondta, ugyan nagyi, ne beszélj zöldségeket... A Feurwig házaspár öt gyermeket nevelt fel e szerény házban, s most, mindketten túl a hatvanon, tsz- nyugdíjasként, szavuk, szerint picit restellik a nem mostanra való körülményeket. Mit értsünk e nem mostanra való megjelölésen? Talán mindent, talán semmit. Mert igaz, a szűk konyha — volt, hogy egyszerre tizenegyen is nyüzsögtek benne — kettejüknek most már tágas, ám a bútorok — mindkét szobában — magukon őrzik az óvó használat ellenére is száz és ezer mindennap nyomát. Fürdőszoba? Ami fennmaradt a megélhetésen túl a keresetből — Feurwig: Nem úgy fizetett ám valamikor a tsz, mint mostanság a Fehér Akác! —, az gyűlt a gyerekeknek, a két fiúnak, a három leánynak, tudjanak valamiként a saját lábukra állni, nekifutni olyan magasoknak, amilyeneknek a szülők talán csak álmukban merészeltek nekiiramodni. Nekifutottak? Neki. Mind az öt a sajátjában lakik. 'Mind az ötnek a lakásában, a házában természetesen ott a fürdőszoba. Hideg, meleg vízzel, csempézetten, tükörrel, illatos szappant rejtő tartókkal, fürdőhabbal teli flakonokkal... Feurwigné: Tudja, furcsa szerzet az ember. Amikor a legidősebb gyerekünknek, Tetéznek elkészült a háza, minden ott volt a helyén, hívták a vendégeket, én bementem a fürdőszobájukba, s fülelve, nehogy rámnyisson valaki, végigsimogattam mindent, a csempéket. a polcokat, a kádat, szegény édesanyám jutott eszembe a fahamus fazekával... Amikor meg a legkisebbnél láttam, milyen kádat vettek meg, én szóltam a fiamnak, vegyék már észre, milyen kádat vettek, nem illik össze a mosdóval, egy szín ugyan, de olyan árnyalat, ahol egyik a másikat üti... eladták hát a mosdót, vettek egy újat, a kis- menyem hálálkodott is, milyen igaza volt anyukának, mondta, így sokkal szebb ... örültem, persze, hogy örültem, hiszen az embernek kötelessége segíteni a gyerekének, de miért nekem kell észrevenni ezt, miért nem figyelmesebbek? Még és már tánca Pest megyében hat esztendő alatt a kétszeresére növekedett a háztartásoknak átadott, ún. közüzemi kutakból származó víz mennyisége. A nagyobb felhasználásnak természetesen sokféle oka, összetevője van, ám közülük az elsők sorába tartozó a lakásállomány felszereltségének változása. A megyében az 1971 és 19.75 között megszűnt, fölszámolt lakásokból mindössze öt százalék volt olyan, ahol valamilyen, külön helyiség szolgált a tisztálkodásra. Ezeknek a helyiségeknek a többsége nem számítható a mai értelmű fürdőszobákhoz, mivel a felszerelésük minimálisnak volt vehető, vízmelegítő, kád, vagy csupán kád, amelybe a mosófazékban melegített víz került. Az 1976 és 1980 között megszűnt, fölszámolt lakásoknak már — „már”, így, nagyon is idézőjelekkel ékesítettem érzékeltetve a viszonylagosságot — a tizenkét százaléka tartozott a mosdóhelyiséggel, fürdőszobával is rendelkező otthonok sorába. Taccsra ment Húsz, huszonöt ház készült el egy- egy esztendőben mostanában Cég- lédbercelen. a vasutasfalunak tartott településen a felszabadulás előtt sem volt teljesen ismeretlen a házi vízvezeték, igaz, csak azok engedhették meg maguknak, akik nem málhakezelőként, kapusként, fűtőként keresték meg az állami ízű — s ezért, biztonságáért mennyire irigyelt! — kenyeret. Nem lep meg tehát, amikor a Pozsonyi úti tágas kapun átjutva, jövetelem célját mondva, Po- korádi György azonnal a ház mögé kalauzol, s mutatja büszkén az apró hidroforházat, amely 1938 óta zavartalanul szolgál, igaz, olyan felügyelet, karbantartás mellett, amilyet a vasútnál a műszaki főintézőségig eljutott gazda nyújthat. Persze, emlékeztet a most már nyugállományú főintéző, nem volt olcsó dolog akkor az ilyesmi, a kút, a hidrofor-berendezés, a ház vezetékei, tárolói ösz- szesen — Pokorádi: Odabent majd megmutatom a nyugtákat, őrzöm őket, ilyesmit én soha nem hajítottam ki — 724 pengőjét emésztették fel, holott a terveket maga készítette, s a szerelés egy részét is maga csinálta. Luxus volt tehát a csapból folyó víz, az akkori körülményeknek eleget tevő fürdőszoba, a személyi higiéniának e gépesített lehetősége? A házigazda diplomatikus, azt feleli a kérdésre, hogy nem volt általános. Miért nem? Talán az igény, a szükségletté lett szokás hiányzott, vagy egészen másról van szó, arról, hogy a tetemes jövedelmi különbségek, azaz a pengőkben mért bevételek nem engedték meg tömegessé válni azt, aminek leginkább tömegesnek kellett volna lennie? Ne fogalmazgassunk most ilyen, kedélyt rontó, a betemetett világot egy villanásra kitakaró kérdéseket. Már csak azért sem, mert a látogatót — az idegen: esemény! — esi vitelve veszik körül Pokorádi György szeme fényei, a két unoka. Szó szerint körülvesznek, mert hol erre, hol arra húznak, a tizenkét, tizenhárom esztendős csitrilányok bájával, szemtelenségével, bár ami ez utóbbit illeti, kijut nagypapájuknak is, mert hiszen széles vigyorral mutatják, ott van az a bizonyos csap — Pokorádi: A főelzárócsap! —, amely már háromszor taccsra ment, de a Papi nem engedi kicserélni, inkább vízözönt csinált... No, igen, a főelzáró, hát ostoba hiba mindig akad, kicsit úszott a kert, dehát megkopott a persely, s ha nem a Papi nyúl hozzá — érzékkel kértem, érzékkel! —, akkor persze, hogy rútul viselkedik... A két lány egyébként — a tágas házban asszony leányukkal, vőjükkel, a két unokával élnek Pokorádiék — rettenetesen szeret fürödni, kétszer is elismétlik a rettenetesent, ám arról mélyen hallgatnak, hogy kettőjük fürdése több vizet fogyaszt el, mint a négy felnőtté, bár erre a Papi nem győzi figyelmeztetni őket, csak éppen az a válasz, hogy a Papi még a vizet is sajnálja... Mindegyikben ott volt A megyében az 1971 és 1975 között épült új lakások 91,6 százaléka készült el mosdóhelyiséggel együtt, összesen 36 391 otthon volt ez, ahol a csapok közvetítésével — s Majakovszkij költői képét kölcsön véve — bejött a nyár... Az 1976 és 1980 közé jutó években a megyében az új lakásoknak a 99 százaléka került tető alá mosdóhelyiséggel. Tavalyelőtt és tavaly a megyében már minden új lakásban ott volt Iván Kozirev csodálatának és örvendezésének tárgya. MÉSZÁROS OTTŐ
