Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-06 / 80. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 80. SZÁM 1933. ÁPRILIS 6., SZERDA Megteremtették a kulturált ügyfélszolgálat feltételeit Clf postaház a régé helyért Az ép testben ép lélek aranyigazgsága azért mégsem ment teljesen feledésbe, mert a városban akad néhány ezer ember, aki nemcsak nézője a sportversenyeknek, hanem te­vőleges részvevője is. A sp9rt szervezésével és felügyeletével a városi tanács osztályaként működő testnevelési és sport- felügyelőség foglalkozik, szé­les körű társadalmi segítő ap­parátus közreműködésével. A TSF a városi párt-végrehajtó­bizottság legutóbbi ülésén adott számot a testnevelés és sportmozgalom helyzetéről és fejlesztésének feladatairól. Gyári pályák Az utóbbi években fokozato­san növekedtek az igények a szabad idő egy részének test­mozgással való eltöltése iránt. Az üzemek dolga viszonylag könnyű a szervezésben, hiszen egy munkahely dolgozóit nem olyan nehéz megmozgatni. A gyári pályák a legtöbb helyen megvannak, és munka után, illetve a hét végén munkatár­si körben folyhatnak a verse­nyek. Az alapfokú bajnoksá­gok, sportnapok többnyire lá­togatottak. Tavaly tizennégy sportágban került sor ilyen eseményekre, 4890 férfi és 1400 nő bekapcsolódásával. A legnépszerűbb a kispályás lab­darúgás, az asztalitenisz, a te­ke. a sakk és a lövészet. A jövő szempontjából külö­nösen fontosnak ítélendő a la­kóterületi sportmozgalom erő­sítése. A Kardos Béla Tömeg­sport Egyesületre hárul ennek megszervezése. Jelenleg az egyesületnek kétszáz tagja van, tizenkét csoportban spor­tolnak heti rendszerességgel. Rendezvényeiken 1982-ben kétezren vettek részt. Gyakor­latilag a város minden pályá­ját, tornatermét igénybe ve­szik. Iskolák és egyesületek készséggel lehetőséget adnak a tömegsport gyakorlására. Az iskolai létesítmények használatát 1981-ben szabá­lyozták. Hétköznap szinte percre kitöltik a rendelke­zésre álló időt, de szombaton és vasárnap az ügyelet meg­oldatlansága miatt sokkal rossszabb a kihasználtság. Versenysportunk helyzete a mindennapi eszmecserék szer­ves része. Sokan formálnak A ceglédi mozinézőknek áp­rilisban néhány új filmet, il­letve több nagy sikerű alko­tás újbóli műsorra tűzését ígéri a Szabadság Filmszín­ház programja. Ezekben a na­pokban egy könnyű francia bohózat, a Talpig olajban pe­reg a vásznon, majd két kü­lönböző időpontban vetítik a Keresztapa című amerikai mű I—II. és III—IV. részét. Akik a kalandos, illetve a bűnügyi történeteket kedvelik, meg­nézhetik az S. O. S. Concorde olasz, illetve a Morfium cí­mű jugoszláv mozidarabot. A véleményt, mondanak ítéletet róla. A négy sportegyesületnek vannak erényei és gyenge pontjai, mint ahogy ez lenni szokott. A Ceglédi Vasutas SE a város meghatározó sport­egyesülete. Bázisa főként a vasút, de más vállalatok, szö­vetkezetek is támogatják. A párt-végrehajtóbizottság meg­állapítása szerint a nemrég végbement vezetőségváltás kedvező eredménnyel járt, ám a szakosztályoknál további erősítésre van szükség. A ti­zennégy szakosztály közül az asztalitenisz-, a torna-, a bir­kózó- és a vízilabda-szakosz­tály áll az élen eredményei alapján. Ezt követi az atlétika, továbbá — az élénk érdeklő­dés folytán — a labdarúgás. Az úszósportág fejlesztésére kellene még törekedni, meg a szélesebb körű általános isko­lai úszásoktatásra, bár ennek hiányoznak a feltételei. A KÖZGÉP SE kézilabdá­zói és tekézői az NB II-ben szerepelnek. Az előbbiek a Bem SE pályáját használják, a házigazdával jó egyetértés­ben. A Bem SE labdarúgói a területi bajnokság élvonalában állnak. Megfelelő sportlétesít­ményeik vannak. A listátokon múlik A sportvezetés jelenlegi gondja, hogy több fiatal, lel­kes és önzetlen sportbarátra lenne szükség a szervezésben. Ezeknek a megbecsülésére, ál­dozatkészségének elismerésére nagyobb figyelmet kellene for­dítani, hiszen jelentős mérték­ben rajtuk múlik, mekkora a mezőny egy-egy tömegsport­versenyen, illetve hányán ül­nek a lelátón. Az üzemi, munkahelyi sport- mozgalom fejlesztésében — úgy, mint a KÖZGÉP-ben — nagy szerepet vállalhat a gyá­ri sportbizottság. Jelentős még, a tömegsportélet a tangazda­ságban, a városgazdálkodási vállalatnál, a vágóhídon, a MEZŐGÉP-ben, a vasipari szö­vetkezetben, a konzervgyár­ban. a kisiparosok körében, a tejüzemben és a Lenin Tsz- ben. Hullámzó színvonalú a szervezés az EVIG-ben, a Ma­gyar—Szovjet Barátság Tsz- ben alig van ilyen kezdemé­nyezés. Az iskolai testnevelés szere­szovjet filmipart képviseli Az Aurora cirkáló és A banda fogságában. A televízióból közkedvelt angol báb-játék­film, a Muppet show valószí­nű, sokakat vonz- A hazai filmgyártás leg­újabb alkotásai közül a Ha­tásvadászok, Az elveszett il­lúziók és az Adj király kato­nát szerepel műsoron. Sokak­nak ígér kikapcsolódást a Férfiak póráz nélkül című olasz és a Sebességláz című ugyancsak itáliai film, akik szeretik az Abba együttest, nézhetik, hallhatják a róla ké­szült művet a hónap végén. pe azért is jelentős, mert diák­korban kell megkedveltetni a testmozgást a fiatalokkal. Ezért fontos, hogy szombaton és vasárnap egyaránt hozzá­juthassanak a termekhez, fel­szerelésekhez. Bevált a Mészá­ros iskola testnevelés tagozata, amely, már kilencedik éve mű­ködik, s az ősszel a Kossuth gimnázium várja a sporttago­zat első évfolyamának növen­dékeit. A célok között szerepel a versenysportok közül az atlé­tika, az úszás, és a torna fej­lesztése. A nagy érdeklődésre való tekintettel illendő volna a labdarúgásban - is előbbre lép­ni. A tömegsport fellendítésé­re is megvannak az elképzelé­sek. Csarnokra várva A lehetőségek kedvezőbbre fordulnak, ha átadják az új sportcsarnokot, amelyben — az előzetes tervek szerint — havonta százötven órában is­kolai testnevelés, ugyanennyi­ben versenysport, száz órában kulturális, politikai rendez­vény zajlik. A hasznosítással, működtetéssel, személyi és tár­gyi feltételek megteremtésével kapcsolatban még folynak az egyeztetések. Mindenképpen hasznos lenne, ha mihama­rabb megszületne a legcélra­vezetőbb és leggazdaságosabb megoldás, annál is inkább, mert az irányító és a techni­kai személyzetre, a költségve­tés forintjaira néhány hóna­pon belül szükség van, mint azt a város illetékesei a dön­tésre jogosult fórumokon már több ízen jelezték. Feltörd, egyenesben Zenés, rádiós fejtörő, a Ki nyer ma? színhelye lesz ápri­lis 8-án, pénteken délben a ceglédi Délibáb eszpresszó. Az eseményre pályázókat, zeneba­rátokat, érdeklődőket szívesen fogadnak. A műsor a Kossuth rádió déli híradását követi. Gyógyvizekhez visz cs isiasz A 20. VOLÁN Vállalat ceg­lédi üzemigazgatósága ezen a nyáron is indítja majd a für­dőhelyi járatokat. Tavaly nép­szerűek voltak ezek az utak. A buszok a közeli gyógyvizes, strandos üdülőtelepekre vitték az utasokat, a többi közt Tisza- ligetre, Tőserdőre. A járatokat, mint tervezik, kedvező, külön­járati tarifával indítják. A Volán utazási iroda emel­lett országjáró kirándulások­ra is viszi utasait, egész éven át, szervezett csoportokban. Az élelmiszer- és csemege­boltok rendszeres szállí­tója nemcsak Dél-Pest megyében, hanem a közeli, szomszéd megyeszékhelyen Szolnokon is a Duna Élelmi­szer és Vegyiáru Kereskedel­mi Vállalat ceglédi fiókja. A termelőüzemek, gyárak és bol­tok közt a közvetítő szerepét tölti be a cég, szállít közvetle­nül a gyártótól és saját tran­zit raktáraiból. Seregnyi áru­cikkel foglalkozik, eddig bor­forgalmazással, többféle már­kájú üdítőitallal. Ám, úgy döntöttek, hogy szelektálnak. Az utóbbi esztendőkben a kereskedelem a szokásosnál több csatornás árubeszerzést folytathat. Érthetően, él ezzel a lehetőséggel. Mivel a söripar, a TSZKER és más keres­kedelmi vállalat is szállít üdítőitalokat, a borászattal rendelkező gazdaságok pe­dig saját palackozású bo­raikat értékesíthetik első kézből, tulajdonképpen a Duna helyett is megoldják e feladatot. így az a saját jár­műparkját a borféjék és az üres üvegek szállításától men­tesítheti. Gyakran megesett, hogy az üres üvegsereg, a göngyöleg náluk gyűlt ösz- sze, mivel árut teríteni több­ször jártak a boltoknál. Törtei lakói tegnap, reggel óta egy szép, új épületben ve­hetik igénybe a posta szol­gáltatásait. Régen várták ezt a napot, mind az ügyfelek, mind a postások. A Budapest Vidéki Posta- igazgatóság egyik törekvése hogy a településeken korsze­rűen felszerelt hivatalok mű ködjenek. Ezt bizonyítja, hogy az igazgatóság 1982-ben tíz új hivatalt nyitott meg és 23-at korszerűsített. A törteli az ötödik újonnan készült pos­tásház az idén. — Az igazgatóságnak, de nekem is mindig nagy öröm egy új postahivatal megnyitá­sa — mondta Szathmári Géza igazgató az átadáskor. — Nemcsak azért, mert egy sür­gető gondot leírhatunk a lis­táról, hanem mert sikerült a kulturált ügyfélszolgálat felté­telét megteremteni és a dol­Lévén ők is raktárszűké­ben, gondot okozott, hogy tulajdonképpen több göngyö­leget kellett elhozniuk, mint amennyit valójában ők vittek egy-egy bolthoz. így most se nem visznek, se nem hoznak. Mindössze idényjelleggel fog­lalkoznak égetett szeszesita­lokkal, külföldi italokkal, pezsgővel. Üdítőitalok közül a konzervgyári, rostos gyümölcs ivóleveket szállítják. A raktárakban mindig sok munka akad, főként férfiak­nak való. A Duna foglalkoztat raktári segédmunkásokat, tar­goncásokat, szállítókat, kocsi­kísérőket. A pontos szállítás azon is múlik, hogy a raktár- készlettel hogyan gazdálkod­nak, van-e elég munkáskéz. Mint említették, még több em­bert tudnának foglalkoztatni. Bár még sok körülmény gá­tolja fejlődésüket, a Ceglédi VSE és a 203. számú DSK súly­emelő szakosztálya az elmúlt év folyamán bizonyította élet- képességét. A szakosztályok 1982. .évi rangsorában a 60., il­letve a 62. helyen végeztek. Ez pedig már előrelépést jelent, hiszen előzőleg még nem vol­tak értékelhetők. Az edzéseket változatlanul a szakmunkás- képző iskola tornatermében tartják, de mivel sok esetben este hét óra után fejeződik be az utolsó testnevelési óra, kényszermegoldásként a folyo­sót veszik birtokukba. Mivel a terem szombatonként szabad, rendszeresen tartanak akkor is foglalkozásokat, s ekkor főleg a technikai elemeket gyakorol­ják. A Ceglédi VSE-nek jelenleg tizenhat igazolt súlyemelője van. Rajtuk kívül tizenkét-ti- zenhárom éves. úttörő korosz­tályú fiatalok is látogatják az edzéseket. Amikor erőállapotuk és technikai képzettségük meg­engedi, valamint betöltötték 13. életévüket, leigazolják őket, hogy rendszeresen járhassanak versenyekre. A jelenlegi körülmények kö­zött ezt a létszámot nem le­het növelni a terem zsúfoltsá­ga miatt, ráadásul ebben a kor­látozott edzésidőben egy edző nem is tudna több fiatallal fog­lalkozni. — A CVSE sporttelepén fel­épült a súlyemelő-terem. Mi az akadálya annak, hogy a lé­tesítményt a sportolók hasz­nálatba vegyék? — kérdeztük Ecser Károly edzőtől. — Még nincsen kész a sza­lagdobó. Ehhez Leninvárosból a gumit már elszállítottuk. A végleges befejezéshez még fa­anyagra van szükség. Ennek az ára elég sok, s szeretnénk minél olcsóbb megoldást ke­resni. Reméljük, hogy meg­kapjuk a szükséges támogatást, s akkor korszerűbb körülmé­nyek között dolgozhatunk. Ez a szakosztály lehetőségét alap­vetően megváltoztatná, növel­hetnénk a létszámot, az edzés­gozók munkakörülményeit ja­vítani. — Nagyon örülünk, hogy a százéves, egészségtelen épület helyébe egy korszerű, modern postaház került — mondta Fo­dor Imre tanácselnök. — A posta mint szolgáltató szerve­zet fontos szerepet tölt be községünk életében, ezért nem mindegy, milyen körülmények között fogadhatjuk az ügyfe­leket­Bár a hárommillió forintot meghaladó beruházás anyagi fedezetét a Budapest Vidéki Postaigazgatóságnak kellett előteremteni, a tanács is előse­gítette megvalósulását. Köz­reműködtek a régi épület el­bontásában, az építkezés ide­jére közösen kerestek helyisé­get a hivatalnak és együttesen szereztek kivitelezőt, a Pest megyei 5. számú Építőipari Közös Vállalkozást. Mihály Péter volt kézbesí­tő immár harmadik esztende­je nyugdíjas, de a megnyitás perceire azért ő is kíváncsi volt. — Amikor 1949-ben a törte­li postához kerültem, mind­össze hárman dolgoztunk — emlékezett. — Aztán a fejlő­dés, a hírlapszolgálat postai hatáskörbe vétele után meg­nőtt a létszám. Sokáig egyet­len, kis helyiségben szorong­tunk a hivatalvezetővel, a négy tisztviselővel és öt kéz­besítő társammal. Végignéz­tem az új hivatalt, és sajná­lom, hogy nem most kezdhe­tem itt a munkát. Gy. F. Rézmetszetek Cegléden, a kórház tanács­termében megnyílt Kolozsvá­ri G. Miklós grafikusművész kiállítása: rézmetszetekkel mutatkozott be az alkotó a műpártoló közönség előtt. A rézmetszet-kiállítás április 12-ig látható, munkanapokon. időt, ami az eredményekben is megmutatkozik majd. A súlyemelés népszerűsítése érdekében — hogy közelebbről is minél többen megismerked­hessenek ezzel a nehéz sport­ággal — a Ceglédi VSE orszá­gos verseny rendezésére vál­lalkozott. Április 7—8—9-én a sportcsarnokban rendezik meg a középfokú tanintézetek or­szágos bajnokságát. Az ifjúsá­gi II. és a serdülő korcsopor­tokban a 203. DSK öt verseny­zővel képviselteti magát, akik közül négyen egyben a CVSE sportolói is. r. l. Vándorserleg A Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet dolgozói kiveszik részüket a tömegsportból. Kö­zülük többen sikerrel szere­peltek tavaly a különféle sportágakban, és elnyerték a KISZÖV vándorserlegét, és az azzal járó tízezer forint jutal­mat. > __________ La bdarúgó­foborzó _A tavaszi szünetben a Ceg­lédi VSE labdarúgó-szakosztá­lya toborzót rendez az egyesü­let malomtószéli sporttelepén, 11, 12, 13 és 14 éves fiúk ré­szére. A szakosztály utánpótlá­sával foglalkozó szakemberek április 6-án és 8-án, délután fél háromtól várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik kedvet és tehetséget érez­nek e népszerű sportág iránt. A jelentkezők képességeit játék közben mérik fel, s a legügyesebbek látogathatják majd az edzéseket. A szerve­zők kérik, hogy tornafelszere­lést mindenki vigyen magá­val a kiválasztó tehetségkuta­tóra. ISSN 0133—250» (Ceglédi Hírlap) Tamasi Tamás Ismerkednek a szakmával Korszerű, min­den igényt kielé­gítő épületrészben oktatják a- Május 1. Ruhagyár ceglé­di gyáregységében az angol női szabó tanulókat. Három évfolyamon össze­sen százharmincán ismerkednek a szakmával. Felső képünkön szakel­méleti órán vesz részt az oktatóte­remben a másod­évesek egy cso­portja. Alsó ké­pünkön: női bal­lonkabátokat varr­nak a lányok a tágas, világos munkateremben. Áprilisi moziműsor Sokféle látnivalót kínál Izgulhat, kacaghat a közönség Élelmiszert, fűszert visz Sok a munka a raktárakban Országos bajnokság Készül a súlyemelők terme Hiányzik még a szalagdobogó Fejfcdölssra a teniegspsr! ki egészséges életfád része \ , Tesfenezgás, szervezett keretek űzött jl Egy rosszmájú megjegyzés szerint Cegléd a pocakos \ emberek városa. Mi tagadás, ha nem is valami hízelgő ( ez a megállapítás, van benne némi igazság, hiszen lakói ! jelentős része rendelkezik több-kevesebb súlytöbblettel. \ Az emberek szeretik a hasukat, s — tisztelet a kivétel­ei nek — mértéktelenül falják a finom falatokat. A fölös ! kalóriáktól terebélyesedő zsírrétegeket csak rendszeres, I kiadós testmozgással lehetne eltüntetni, ám a kelleténél ; kevesebben élnek még ezzel a lehetőséggel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom