Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
12 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN m3.április3.,vasárnap Arany almám adom-e? (Tatár népdal) Négerbarna tojás - íehcr növcnydíszítéssel Csudálatos Marv életre kelt Jevgenyij Jevtusenko■ Szamarkandi bazársor O, szamarkandi bazársor, hol csudát kínálnak csudamódra tilinkó-hangon, de másszor óbégatják bosszús dudamódra. Sóhaj, szapora dünnyögés, topogó, lobogó könnyű nagy tánc: fordul, csordul a dinnyekés, föltorlódik a dinnyehegylánc. Gyógyfüvek titkokat lehelnek a pultok pompás trónusán. Oroszlánfókaként hevernek halmok — pirul a padlizsán. A bíborínyű gránátalmán és kelméiden, Margilán, úgy nézek szét, mint birodalmán Magellán hajdan: Indián. Micsoda bőkezű, gazdag ez a táj: áldják meleget virág-, gyümölcs-, csicsergés-kazlak mosolyuk az égbe beleég. Hát téged miféle fukarság bújtat rejtőzni belől? Hinném, hogy nem holmi kufárság kerget az emberek elől! Ünneped éld, ne légy sivár már, e tarka világ láttán okulj! Légy gazdag a színben, mint e vásár: csillogj, kiálts, tündökölj! Veress ML..ós fordítása Eléri a bűvös ötszázat — Az anyósomtól tanultam. Hagymahéjból jó erős festéket főzök és a tojást is jó keményre forralom. A forró tojásra füvet, petrezselymet, Barcsay-gobelin Szentendre Vásárhelyi motívumok Erdősi Agnes felvételei A Barcsay-életművet áttekintők leggyakrabban a szentendrei mozaikot emlegetik, aztán a Nemzeti Színházban láthatót, majd a rákoskeresztúrit. Többekben az ugyancsak Szentendrén megszemlélhető Barcsay- gyűjteményben tudatosul — a művek rengetegében —, hogy a vizualitás mekkora szelleme az emberi anatómiát mesteri fokon tanító és arról világszerte használt könyvet író nyolcvanhárom éves művész. Akik az utóbbi hetekben felkeresték a gyűjteményt, azok örömmel fedezték fel az újabb képeket. A művész a Műcsarnokban látott őszi kiállításának darabjaival gyarapította az anyagot. Az igazi meglepetést azonban az a kétszer három méteres gobelin jelenti, amely a műfaji gazdagodás bizonyítéka, s egyben az eddigi életmű megkoronázása is. (A képen.) A Beszélgetők című kompozíció a szentendrei mozaikra emlékeztet, lényegében azonban eltet- attól. Más a figurák rendje, a szerkesztésmód, azon sok-sok rejtett művészi finomság érhető tetten. Frízszerű kompo- náltsága arra példa, hogyan jutott el Barcsay az összegezés során a legegyszerűbb képi jelekig. Ez egyben bonyolultságot, de tisztánlátást is jelez. Látszólag személytelenek ezek az emberalakok, ám viszonylatrendszerükben sokrétűek. Színeikkel, ritmusukkal, tömegükkel, egy-egy megkezdett vonal abbamaradásával, másutt folytatásával, a test homogénításának láttatá-t sával térélménnyé válik az alkotói szándék. Az emberi test anatómiája mellett az emberi lélek jelzése is jelen van ebben a mesterműben, amelyet Czakó Margit szőtt meg alázattal, nagy-nagy igyekezettel és hozzáértéssel. M. Zs. ügyesen jár ujja minden lánynak, gyorsan pödri, sodorja a szálat, mért sírja át egy az éjszakákat, mit tett vajon, mit ennyire bánhat? Ingem levessem-é? — nem piszkos. Arany almám adom-e — nem biztos. Fehér ruhát, hófehéret varrnék, aljára is fehér sujtást tennék, ' választanám bizony a másikat, fél a lelkem, szívem csak érte ég. Hajnalcsillag magában ragyog, sír egy leány, nagyon bánatos. Széles térítőt szőnék, széleset, vásárban még fonalat vehetek, eljegyeznek nem sokára engem, nem mehetek ahhoz, kit szeretek. Pártám díszei mind fehérek, mégis attól félek, megkérnek. Széles kendőt szőnék, hej, széleset, szövőszékem lenne csak szélesebb, egyetlenegy vágyam teljesülne, nem is kérnek Istentől egyebet. Hej, anyám, ujjaim már fájnak, idén ha maradok, gyaláznak. Sok fajtája van biz a füveknek, mint lósóska, nincs oly haszontalan, sok fajtája van a szerelemnek, mint az enyém, nincs oly boldogtalan. Ingem levessem-é? — nem piszkos. Arany almám adom-e? — nem biztos. Szöllősi Zoltán fordítása A szél hirtelen kerekedett, s a viharfelhők egyszeriben ott tornyosultak Verseg fölött. Sötét délelőtti este borult ránk. Az iskolába belépő idős parasztasszony az ernyőjéről rázogatta a vizet, majd fázósan húzta összébb fekete fejkendőjének csomóját az álla alatt. — Ez majdnem olyan volt, mint kislánykoromban! Lehettem tán nyolcéves, amikor hazatérve az iskolából, vihar kerekedett. Édesanyám el is küldött rögtön, hogy tereljem haza mielőbb a libákat. Kezembe nyomott egy ócska, öreg ernyőt, hogy ne ázzak, ám a lelikemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak rá, nehogy elhagyjam valahol. Nekiveselkedtem a szélnek, mentem, mentem a nyitott ernyő alatt. Madár- csontú, pillekönnyű voltam, a pa- raplé pedig hatalmas. Addig-addig, míg az orkán belekapott az ernyőbe, engem fölemelt azzal együtt, majd a tóba pottyantott. Az volt az érdekes, hogy a libák meg mind jöttek utánam — mintha ki akarnának menteni... Persze, ez a mostani nem volt olyan veszélyes, mert a mai könnyű ernyőket nem kapja föl a szél, csak kifordítja. • Ez valódi népművészet Miközben Mártonná Homok Erzsébet novellába illő történetét hallgattam, akarva-akaratlan a Csudálatos Mary históriája járt a fejemben, íme, megelevenedett a mesék világa... Ha nem tudnám, hogy a faluszerte Bözsi néniként ismert és emlegetett asszony hosszú évek óta foglalkozik írással, fordulatos elbeszéléséből bizonyára kikövetkeztettem volna. A Tóparti ház, a Faluban szól a nóta, a Gyuri bácsi, áz Igaz mesék mind keresett, de utolLeveles tojások érhetetlen könyvek. Most két regénye áll kildás előtt. A takaros ház udvarán koromfekete macska fogadott. Ahogy nyújtózott, szinte foszforeszkálva világított feltűnően zöld szeme. Miközben beljebb tessékelt Martonné is megemlítette, hányszor megijedt már a sötétben ettől a foszforeszkáló két ponttól. A kandúr lustán, csak a rend kedvéért meghajkurászott egykét káráló tyúkot, majd a lépcsőre feküdt, élvezve az ismét kisütő tavaszi nap simogatóan langyos sugarait. A kis szobában íróasztal áll, rajta olvasólámpa, golyóstollak, keményfedelű füzetek, s körötte mindenütt szebbnél-szebb népi hímzésű térítők, párnák. — Kézimunkázni mindig szerettem, de néhány éve elvégeztem egy szakkörvezetői tanfolyamot is, s azóta már értőn, a valódi népművészet értékeinek ismeretében tanítom a gyerekeket a hímzés hagyományaira, fortélyaira. Egy család története Az új könyveiről beszélgettünk. — A Családi krónika hatvan év történetét, az én életemet öleli föl — mondja csöndesen, agyondolgozott kezét közben melengette a kávéscsésze oldalán. A mi családunk históriája ez, életünk Kartalon meg Versegen. Az asszonysorsról szóló rész pedig szerintem minden falusi nő hétköznapjairól mesél. A gondokról, arról, hogyan álltunk állandóan pörben a ninccsel. Meg arról, hogy mennyire keserves volt a gazdacsaládnál a fiatalasszony sorsa, hiszen szava nincsen, a férj szülei ingyen- cselédként tartják. A barátságos kis szobát a nagy kályha tartotta melegen. Ültünk mellette, s ismerkedtem a múlttal. A hetvenéves asszony szavaiból lassan kibontakozott a régi parasztvilág minden baja, nyomorúsága, s a fölszabadulás utáni új élet, a föléledő remények, a jelenbe, a jövőbe vetett hit. Ezt rótta papírra. hogy értsen abból mindenki, hogy ismerjék meg az emberek a falu valóságát, hogy tanuljanak belőle emberséget, becsületet, munka- szeretetet. Kedveli a gyerekeket, a fiatalokat. Minden könyve nekik, értük született. Miattuk támasztotta föl a régi vérségi tojásfestő módszert is. lóherét, vagy lucernát szorítok, nylonharisnyával igen feszesen lekötöm, s így teszem jó tíz percre a hagymafestékbe. Aztán megvárom, míg kihűl, majd óvatosan kibontom. Ha a növény nagyon ráragadt, akkor biztosan sikerült. Végül a szép, négerbarna, fehér növénymintás tojást csillogóvá teszem egy kis zsírral, vagy szalonnával. Még van is idő húsvéthétfőig elkészíteni. A hímes tojás kapcsán fölidéződ- tek a régi hagyományok, népszokások, s mindaz, ami napjainkban megmaradt. Bözsi néni egyre többet foglalkozik mostanában ilyesmivel is. Minden évben részt vesz a Néprajzi Múzeum pályázatain. Tavaly első díjat nyert a népi szólások gyűjtésével. Akkor százhúszat dolgozott föl. Ezt folytatja tovább s bizonyos abban, hogy eléri a bűvös ötszázat. Amikor a múltról ír, fölidéződnek benne az akkori szokások, az azóta oly nagyon megváltozott beszédstílus, az elfeledett népies beszédfordulatok, kifejezések. Ezt akarja az utódok számára föleleveníteni. S emellett továbbra is írni, írni, tenni a mindennapokért sajátosan, önmagát, életét adva és föltárva — tollal, betűvel... KÖRMENDI ZSUZSA
