Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
4 1983. ÁPRILIS 3., VASÄRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 13 Este a tanyán Németh Miklós metszete Mihail Zoscsenko: Próbatétel É lt a mi házunkban egy család; férj, feleség es egy tizenkét és es fiú. A férj dolgozott, az asz- szony otthon maradt. Hétköznap dolgoztak, vasárnaponként kirándultak, vagy este moziba mentek. Ám egy szép napon a férj megy haza munka után, s meglát a lépcsőházukban egy csinos leányt, aki kihívóan ránézett, majd fellibegett B fölöttük lévő emeletre. Egy hónap múlva ismét összefutottak a lépcsőházba. Szóba elegyedtek, kiderült, hogy a lány fölöttük lakik az anyjával, tizenkilenc éves, szabás-varrást tanul. ismét eltelt egy hónapá.A férfis már feljárt a lányhoz, de olyan gyakran, mintha ott is lakott volna. Egyszóval beleszeretett, s mivel határozott ember volt, úgy döntött, hogy életében gyökeres fordulatot hajt végre. Beszélt a feleségével. Az sírt, ri- mánkodott, átkozódott. Végül a férfi felköltözött. Az igazsághoz tartozik, hogy csak a ruháját, s egy-két holmiját vitte magával, sőt, még azt u megígérte, hogy átadja fizetése harmadrészét. A férj a hidat is felégette maga mögött. Aztán belevetette magát az élet örömeibe. Ám nem sokáig élvezhette. Tartalékos tiszt volt, s harminckilenc decemberében megkapta behívóját, ahógy kitört a finn háború. B úcsút vett a lánytól. Eleinte gyakran küldött rövid levélkét a frontról. Aztán egyre ritkábban írt, végül nem is jött levél. Elérkezett március, véget ért a finn háború, de se levél, se a férfi nem jött. Aztán érkezett egy rövid, pár soros levél. Elolvasta a lány; le kellett ülnie attól, ami abban volt: Kedves Rita! Megsebesültem. Amputálták a lábam, írd meg, hogy vállalsz-e így, vagy menjek az elfekvőbe’' Egész nap tanakodott az anyjával, este írt a férfinak. A levélben arról beszélt, hogy megérti helyzetét, mélységesen együttérez vele, ám a körülmények jelenlegi állása szerint ugyebár... Néhány nap múlva a férfi felesége is kapott egy ugyanolyan tartalmú levelet, mint a lány. Mintha bomba csapott volna be a lakásba. Az asszony még aznap este megírta a válaszlevelet. Kedvesem! Mélységesen együttérzek veled. Ügy látszik, mégiscsak az van megírva a sors könyvében, hogy együtt morzsoljuk le hátralévő napjainkat. Hogy is kérdezheted: »illallak-e! Azt írd msg, hová menjek érted? Eltelt néhány nap, Egy autó állt meg a kapu előtt.. A férfi szállt ki belőle. Ép és egészséges volt. Kitüntetés csillogott a mellén. Leesett azoknak az álla, akik az udvaron voltak. Odament hozzá a házmester, és azt mondta: — Ivan Nyikolajevics, a levele alapján azt hittük, hogy ,.. — Lehet, hogy nem volt túlságosan tisztességes eljárás tőlem, de az élet megtanított egy két: dologra ott a fronton, arra kényszerített. hogy elgondolkozzak. Eszembe jutott, hogy meg is halhatok, de a nagyobb baj az lenne, ha megnyomorodnék, ha elveszíteném kezem, lábam... Akkor mi lenne velem? Elhatároztam, hogy megírom ezt a két levelet, és nem bántam meg, hogy így tettem. Most már tudom, hogy melyik az igazi. A férfi fölment a régi lakásába. Hogy mi történt, nem lehet tudni, csak az biztos, hogy a fia még aznap ^este fölment az apja bőröndjéért a fölöttük lévő emeletre. Néhány nap múlva a férfi kimagyarázkodott Ritánál, akit túlságosan nem is keserített el, hogy otthagyták; amíg a férfi a fronton volt, románcot kezdett egy ifjúval. Így oldódott' rmég ez a drámának Induló konfliktus; mindenki jól járt, nem volt aki utoljára, máson nevetett volna. Mindenki egyszerre mosolygott. (1940) Bratka László {ordítása Juhász Gyula: Önarckép, 1923 Tavaszon, nyáron, őszön és télén túl, Már mosolyogva nézem az eget, Melyen a régi veszek dühe nem dúl, És ezer fénye hívőn integet. Derűs, szelíd és örök magyar ég ez, Nem cr idáig rom és hervadás, Időtlen emlék és jövő remény ez, Fordulj felé csak, csüggedt csillagász! Lenn kavarog még a por és az átok, Véres szüret volt, és a vad vadászok Még mindig egymást lesik, kergetik. Én nézem, hogy az ősi, égi puszták Pásztortüzciket biztatva gyújtják, És várom, amíg megvirrad megint. Rájuk ragyog a csillagszerelem A nyomdafestékkel tizenhat éves koromban ismerkedtem meg. A régi újságban két versemet közölték pünkösd napján, az ünnepi melléklet legelején. Ifjabb Móricz Pál volt az irodalmi keresztapám, aki vagy húsz sorban felfedezett és kedves bice-bóca virágoknak nevezte verseimet. Máig nem tudom, hogy milyen virág lehet a bicc-bóca, de annyi szent, hogy Szegeden nem elég a költőt egyszer felfedezni. Így esett, hogy egy év múlva Sz. Szigethy Vilmos vállalta a keresztapaságot, aki a karácsonyi számban két versemet adta ki. Akkor hiba esett a matrikulába, mert a szedő véletlenül Antalra Keresztelt, és a versek így jelentek meg: írta Juhász Antal. Ez aztán arra ösztönzött, hogy azután harmadszor is felfedeztessem magam. így azután végérvényesen költi lettem, ami Magyarországon újságírást jelent... (Juhász Gyula: Pályám emlékezete) Azon a napon, amikor egy félszeg, .törékeny testalkatú, ábrándos tekintetű papnövendék belép a váci piaristák noviciátusának kapuján, _ az a világi öröm kíséri, hogy verse jelent meg a Budapesti Naplóban. Juhász Gyula önéletrajzi írásában emlékezik, hogy már szerzetesi életének első napja is baljós előjelekkel kezdődött. Amikor először mentek le a lépcsőn a templomba, megbotlott és végighasadt rajta az új reverenda. Nem is tudott megbarátkozni a kolostori élet lelket szikkasztó világával. Alig egy év után elszánta magát, a szigorú magiszternek bejeden tette, a rendből való kilépését..' ij Aö-.váci kispap, hátat -fordítva: kolostor falainak — ahol, mint írta... lelke messze ögyeleg, várják pásztortüzes tiszai tájak És egy halk Verlaine-versre gondol —, fölszabadult örömmel tér vissza Szegedre, T urvodés az Ipar utca 13-ba, a szülői házba. Abba a házba, amelyet anyai nagyapja, Kalló Antal, az utolsó magyar gombkötőmester épített, és ahol darab ideig Petőfi Sándor tragikus sorsú fia, a szép, bús gyermek, mint kosztos diák lakott. -A család, melynek szelíd unszolására lépett be a papi rendbe, megértéssel ölelte keblére a világi szépségekre szomjazó fiút. Később beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára. A száz esztendővel ezelőtt született Juhász Gyulának, ennek a páratlan tehetségű művésznek, a budapesti egyetemen töltött évek, vará- zsosan tündöklő korszaka után szakadt a nyakába a tragédia. Mert hiába volt az évfolyamtársak között a tanárok szemefénye, a Négyesy professzor vezette irodalmi szeminárium vezető alakja, sőt titkára, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Oláh Gábor, Tóth Árpád szellemi vezércsillaga, már egyetemi évei alatt országosan ismert költő, tanulmányainak befejezése után a végekre száműzték: Máramarosszigetre helyettes tanárnak. És ezzel elkezdődött viszontagságos kálváriája, melynek állomásai- Léva és Szakolca. A fővárosban szeretett volna maradni, de legalábbis Szegedre vágyott tanítani. Élételeme a pezsgő szellemi környezet volt, az elmetornára ingerlő barátok társasága, ezért vergődött a kisszerű vidéki városokban. A lelkére. egyre jobban rátelepő fojtó magány börtönéből menekülve sorra hátatfordí- tott a tantestületeknek, amit persze a felsőbb hatóságok egyre rosszabb szemmel néztek. Közben néhány boldog' év. Kinevezik a Pece parti Párizsnak becézett Nagyváradra a premontreiek gimnáziumába helyettes világi tanárnak. Amikor a Nagyvárad szerkesztőségében egy tikkasztó délutánon Dutka Ákosnak kezébe kerül az erről szóló kurta híradás, lecsapja a tollat, a ragasztópamacsot, lóhalálban kirohan a pályaudvarra néhány társával, hogy fogadják azt a költőt, akit már az országos hír . a szárnyára vett. A befutott szegedi vonat egyik kocsijából utolsónak lekászálódó sovány, papos külsejű, fekete ruhás fiatalembert karonfogva kísérik be a városba. Sas Ede, a Nagyvárad szerkesztője először fanyalogva hallgatja Dutka örömteljes szavait Juhász Gyula érkezéséről, ám másnap félórás beszélgetés után lelkesen mutatja be mint a lap színházi rovatának a vezetőjét. Juhásznak Várad az izgalmas nagy kaland volt. Buzgóit körülötte mindén és ő ebben a légkörben teljesen újjászületett. A Holnap című antológiának, mely hadat üzent a megkövesedett költői hagyományoknak, egyik értelmi szerzője és szellemi apostola lett. Ady forradalmas lírájának lobogóját emelte magasra, s az akkor még alig ismert Babits Mihály első költői szálláshelyének nyitott ajtót. S itt ismerte meg egy délutáni színházi előadáson Sárvári Annát, ezt a — minden egybehangzó vallomás szerint — elképesztően tehetségtelen. küllemére nézve sem különösebben vonzó segédszínésznőt, akit költői képzeletével olyannyira földíszített. Akinek kedvéért még operettszöveg-könyvet is írt, és mintegy félszáz verssel hódolt élete során emlékének. Ám borús fellegek gyülekeztek a költő napfényes váradi égboltján. Fölmondták állását a premontreiek. Búcsúzott a várostól: ... hol Ady Endre arca Ragyogott éjszakák homályán S új versei csengő könnyű harca Vágott rendet a régi gárdán... Tanári pályájának újabb állomása Szakolca, majd Makó volt, de hiába a szülőváros közelsége, a mélabú elhatalmaskodik rajta, eltűnik. A pesti Rókus kórházban ta,- lálják meg. a Csokonai utcai Nemzeti Szállóban mellbelőtte magát. Megmentik. Makóra tér vissza. Majd az első világháború végén ismét a szülői ház ajtaján kopogtat, ott hagyja tanári állását A ' forradalmasodé időben ismét magára'talál. A munkások körében lel szellemi otthonra. Ír verset, cikket a szegedi színház igazgatója, munkásdalkört szervez, a forradalmak után pedig egy szemernyit nem enged meggyőződéséből, pedig személyes szabadsága is sokszor veszélyben forog. Vörösmarty című versében írja: A harc elült. A daliák elestek Vagy várja őket külföld, honi rejtek S hiába húzza már a vén cigány, Üres a csárda, a csiger silány. A tündérvágyak puszta temetőjén Csak hantokat melenget a verőfény. Ezerkilencszázhuszonhárom májusában, pünkösd napján ismét a béke és a derű napfényes öröme töltötte be fiatalon megfáradt lelkét. Szegeden megünnepelték költői pályafutásának huszonöt esztendős évfordulóját. Ifjúkorának két meghitt barátja Babits Mihály és Kosztolányi Dezső utazott le hozzá testvéri öleléssel, szép szavú köszöntéssel. A bensőséges megemlékezést Móra Ferenc nyitotta meg, mezei virágokból összeállított csokrot nyújtva át a költőnek. Előtte való este a vendégek az Ipar utca 13-ban gyűltek össze, mint Szabó Lőrinc beszámolt róla Az Estben: itt köszöntötte a költőt a szegedi munkásdaiárda. A derék alföldi fiúk egyszerű és meleg ünneplése mindenkinek könnyet csalt a szemébe. Az alföldi tájat bearanyozó nép ezután számára egyre inkább lehunyja szemét. A magányos gordonkahang lassan erejét veszti, végül elnémul. Hiába ítélik neki kétszer is a nagyösszegű Baumgarten- díjat, a gyógykezelésre is alig futja. Orvosai bizakodnak, de a költő nem hisz önmagában. Élete utolsó napjait élőhalottként szenvedi át otthon édesanyja társaságában. Barátai megjelentetik a Fiatalok, még itt vagyok című verseskötetét, meg sem nézi, a költői ének sem tudja visszacsalogatni az alvilági folyó partjáról. Az altatónak szánt, titokban ösz- szekuporgatott Veronái végzett vele. Pedig mindig hadakozott a lelkére rácsimpaszkodó démonokkal. Hitt az emberben, a költészet megváltó erejében. Gulácsy Lajoshoz írt versében olvashatjuk: Lajos, elér-e hozzád még a hangom, Mely úgy remeg, mint nyárfák esteien, Ha rajtuk ring az alkonyi harangszó S rájuk ragyog a csillagszerelem. SZOMBATHELYI ERVIN
