Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-30 / 101. szám

KÁDÁR JÁNOS NYILATKOZATA A TELEVÍZIÓNAK

gazdaság szocialista átszervezésével tulajdonképpen a konszolidáció időszakában fejeződött be a szocializmus alapjainak a lerakása —, de bizonyos dolgokkal szakítanunk kellett. Arra kellett törekednünk, hogy a felelősséget és a gondokat is megosszuk a dolgozó milliókkal, s bevonjuk őket a cselekvésbe. A szocialista rendszer működését egy kicsit rugalmasabbá, és hozzátehetem, demokratiku- sabbá is tettük. Ez decentralizálással járt, az emberek vállalkozókészségét, a vállalatok önálló és hatékony működését kellett serkentenünk, és ez új módszereket, új megoldásokat is jelentett. De hogy ezeknek semmi közük a kapitalizmushoz, azt százféle módon lehet bizonyítani.

Ez egyébként a központi bizottsági ülésen is szóba került. Az előadói beszédben is rámutattam, hogy annak idején milyen elemi, egyszerű kérdésekről is vitatkozni kellett. Fel kellett oldani például a munkás munkahelyhez kötöttségét, éppen a jobb, szocialista munka érdekében. Meg kellett szüntetni a begyűjtési rendszert és át kellett térnünk a mezőgazdasági termékek szerződéses rendszerű felvásárlására. Megtörtént a mezőgazdaság szocialista átszervezése — megkezdődött a vita a háztáji gazdaság körül. De nem akarom a végtelenségig sorolni, a fontossága miatt még csak ezt említem: korszerűsítenünk kellett gazdaságirányítási rendszerünket is.

1 Ezek nem kapitalista módszerek, ezek a szocialista társadalom szocialista módszerei, amelyeknek a fő célja az, hogy a felelősség, a kezdeményezőképesség, az alkotókészség növelésével felszabadítsuk, és megfelelő, rugalmas módszerekkel segítsük a szocializmus építését, a szocialista társadalom alapjainak további szilárdítását.

A Központi Bizottság ülésén is megemlítettem, bár közismert tény, hogy Magyarországon a termelőeszközök 93 százaléka köztulajdonban van. Megnéztük, hogyan oszlott meg a különböző szektorok között az 1982-es évi termelés. Kiderült, hogy az ipari termelés több mint 93 százalékát az állami szektor termelte, 5,6 százalékát a szövetkezetek, tehát az ipari termelésnek csak 1,3 százalékát adta a magánszektor.

A mezőgazdaságban hasonló a helyzet. 1982- bem a mezőgazdasági termékeknek az állami gazdaság 16,5 százalékát, a szövetkezetek több mint 68 százalékát, a kisegítő gazdaságok pedig több mint 14 százalékát állították elő. Ez mind a szocialista mezőgazdaság integráns része. A hajdanvolt magángazdaságok, amelyek szórványosan, szinte múzeumi darabként, egyes vidékeken még léteznek nálunk, a mezőgazdasági termékeknek mindössze 1,1 százalékát termelték meg.

A kereskedelmi forgalmat nézve kiderül, hogy a múlt évi teljes forgalomnak mintegy 63 százalékát az állami, több mint 38 százalékát a szövetkezeti kereskedelem bonyolította, a maradványt pedig a magánkereskedelem. Mi serkentjük, ösztökéljük a kisipari tevékenységet, azt akarjuk, hogy éljen és működjék a kiskereskedelem ott, ahol helye van és működnie kell. Ugyanígy vagyunk minden egyéb olyan vállalkozási formával, mint amilyen újabban a kisvállalkozás. A cél az alkotókészség kibontakoztatása, a szocialista gazdaság jobb működése, a lakosság számára pedig az. hogy az eddiginél jobbak legyenek a szolgáltatások. Szerintem ezek nem kapitalista módszerek.

Vagy nézzük a kérdés másik oldalát, amit úgy hívnak, hogy hatékony vagy nyereséges gazdálkodás. Megmondom őszintén, számomra ez elvi kérdés is. Ha egy gazdasági egység a tőkés kezében bizonyos nyereséget ér el. akkor megkövetelhetjük, hogy szocialista köztulajdonba véve még nyereségesebben működjék. Vajon miért kapitalista módszer az, ha arra törekszünk, hogy a munka magasabb termelékenységével, a ráfordított munkaidő csökkentésével, kevesebb anyaggal, kevesebb energia felhasználásával jobb minőségű árut termeljünk?

A GYAKORLAT IGAZOLTA

£ Kádár elvtárs az imént utalást tett a gazdaságirányítás rendszerére, amit 1958-ban vezettünk be. Milyennek ítéli meg a jelenleg működo gazdaságirányítási rendszert és milyen további teendőket lát?

— Jó, hogy ez is szóba kerül, mert a gazdaságirányítási rendszer reformjáról, amit kidolgoztunk és 1963. január 1-én bevezettünk, itthon is, nemzetközileg is vita folyt. Ennek a gazdaságirányítási reformnak az a lényege, hogy a törvénybe iktatott szocialista népgazdasági tervet a piaci viszonyok figyelembevételével, a közvetlen termelő gazdasági egységek nagyfokú önállóságával valósítjuk meg. Az irányítás nem a központi terv részletes és tételes fölbontásával, az egyes vállalatok feladatainak kijelölésével, hanem közgazdasági szabályozókkal történik.

Ez bonyolultabb? áttételesebb, de a gyakorlatban jól működő, hatékony szocialista irányítási rendszer. Legalábbis mi meg vagyunk erről győződve, bár soha senkinek sem ajánljuk a módszereinket, mint valami egyedüli üdvözítőt. Korábban, amikor a központi tervet felbontottuk minden gazdasági egységre, az össztermelés mintegy 8 százaléka került a raktárakba úgy, hogy sem itthon, sem külföldön nem kellett senkinek. Ezt is megszüntettük az új irányítási rendszerrel, amelynek hatására az üzemek a piaci igényeket jobban figyelembe veszik. Bár sajnos nem olyan mértékben, mint szeretnénk, de mindinkább azt termeljük, amire valódi szükséglet van itthon vagy amit nemzetközileg értékesíteni lehet. Ez a mi irányítási rendszerünk.

Vannak persze olyanok is, akik valamilyen okból kiindulva, mindig valamit újítani akarnak. Hallottunk olyan véleményeket, hogy most a reformot is meg kellene reformálni. Ez eszünk ágában sincs. Mi szocialista irányítási rendszert valósítunk meg, amely a gyakorlatban bevált. Ezzel kapcsolatban az a feladatunk, hogy a tapasztalatokat figyelemmel kövessük, és ha az intézményeken, módszereken igazítani és fejleszteni kell, ezt meg fogjuk tenni. De ezt az irányítási rendszert valami gyökeresen másra felcserélni nem fogjuk.

VAN MIT BECSÜLNÜNK

9 Az emberek számára egyre világosabb, hogy az életszínvonal megőrzése nem Ígéret, hanem közös társadalmi feladat. Mégis tény az, hogy az emberekben él egyfajta aggodalom, vajon ez a program tartható-e, megvalósítható-e?

— Statisztikai mutatóink az országos átlagot fejezik ki, amitől természetesen az egyének és az egyes családok, helyzete eltérő. De hát nincs más tudományos mérőeszköz, mint az országos átlag. A kongresszuson három évvel ezelőtt a párt úgy ítélte meg a helyzetet, és arra vállalt kötelezettséget, hogy figyelembe véve a hazai lehetőségeinket és a nemzetközi körülményeket, az addig elért életszínvonalat országos átlagban számolva megtartjuk. Most nagyon gondosan megvizsgáltuk ezt és megállapítottuk, hogy ezt a kötelezettséget, a rendkívüli és akkor még nem látott nehézségeket leküzdve,^ betartottuk.

Az adatok bizonyítják, hogy az első két esztendőben, 1981-ben és 1982-ben a reáljövedelem valamivel több, mint három százalékkal, a lakossági fogyasztás pedig majdnem négy százalékkal növekedett. A múlt év végén, az 1983-as terv jóváhagyásánál megmondtuk, hogy a reális számvetés szerint az idén bizonyos megtorpanással kell számolnunk.

Mos úgy ítéljük meg, hogy ha az előző két évben elért lendületet megőrizzük és munkánkat továbbra is javítjuk, akkor teljesíteni tudjuk a kongresszuson vállalt kötelezettségeinket: az elért életszínvonalat megőrizzük. Egyébként az emberek nagyon jól tudják, hogy nem alacsony szint az, amelynek a megőrizésére vállalkoztunk. Van mit becsülnünk és van mit féltenünk, megszilárdítanunk, sóit majd a jövőben továbbfejlesztenünk.

Népünk a párt irányításával, kormányzatunk vezetésével tisztességes életszínvonalat teremtett önmagának. Nagyon bízom abban, hogy ezt az eredményt megtartjuk és megszilárdítjuk és jön majd olyan idő, amikor továbbfejlesztjük és magasabb szintre emeljük. A Központi Bizottság utalt rá: ezt a célt csak jobb munkával tudjuk elérni. Népünk ezt vállalja. Az angyalföldi látogatáskor is százféle formában tapasztalhattam ezt a készséget. Kerületi vezetőkkel, ifjúsági vezetőkkel, gyári munkásokkal beszélgetve, a műhely-röpgyűléseken is kifejeződött, hogy az emberek értik ennek a határozatnak a lényegét, s azt reálisnak tartják. A lelkemre kötötték, mondjam meg a Központi Bizottságnak, hogy készek vállalni a feladatot, hogy elérhessük mindazt, amit a központi bizottsági határozatban célként magunk elé tűztünk.

# Az utóbb! években élesedett a két világrendszer közötti eszmei harc. Ellenfeleink nagy előszeretettel beszélnek a szocializmus válsá- gáról. Hogyan látja a magyar párt vezetése a szocializmus helyzetét és lehetőségeit?

A társadalmi rendszerek harca régóta folyik. Idén világszerte megemlékeztek Marx Károly születésének 165. és elhunyténak 100. évfordulójáról. Marx kimagasló történelmi személyiség, zseniális ember volt. Tanításait kezdettől fogva támadják, de az élet ezzel semmit nem törődött, és Marx eszméi világszerte elterjedtek. Az emberiség szerencséjére Marx és Engels után feltűnt századunk kimagasló teoretikusa és forradalmára, Lenin, aki továbbfejlesztette ezt az elméletet. Létrejött a világ első szocialista országa, a Szovjetunió. Azóta a szocializmus — nem könnyű feltételek között —, világrendszerré vált. Lenin zseniális megállapítása, hogy ott lehet az imperializmus láncát átszakítani, ahol az a leggyengébb. Az első szocialista államok valóban nem a legfejlettebb kapitalista országokban jöttek létre, s emiatt nagyon nagy történelmi hátrányt kellett leküzdenünk.

Itt van például hazánk, a Magyar Népköz- társaság. Amikor 38 éve felszabadult, tulajdonképpen félfeudális, iparilag elmaradott ország volt, a lakosság döntő többsége a mezőgazdaságban dolgozott. Nagy utat tett meg

ez az ország 38 év alatt. Számítsuk ki, hány nyugodt évünk volt az építőmunkára, és ezekben az években mit ért el népünk a szocializmus útját járva, hány évszázados elmaradottságot hozott be. A szocialista fejlődés olyan színvonalát érte el, hogy bárki elé büszkén odaállhat minden magyar és elmondhatja: igen, én magyar vagyok, a szocializmust építő magyar nép fia vagy leánya.

Az élet az eszmék vitáját már eldöntette. Amióta ez az eszme megszületett, azóta temetik, de azóta előretört. A szocializmus világrendszerré vált. A világ számos térségében rendkívül súlyos körülmények között élő országok törnek ki a gyarmati igából és haladnak a szocialista célok felé. Én, mint kommunista, megvagyok győződve arról, hogy az emberiség jövője csak az ember ember általi kizsákmányolásának megszüntetése, a szocialista társadalmi fejlődés lehet, hogy erre milyen rugalmas formákat találnak az országok, az a jövő dolga. Erre nincs sablon.

Mi, a szocializmus képviselői az emberiségnek alkotó munkát és békességet akarunk teremteni. Mit tud meghirdetni a kapitalizmus? Korlátozott európai atomháborút, vigaszként? Nem kell félnünk semmiféle összecsapástól a világnézetek harcában. A Központi Bizottság jól tette, hogy felhívta a figyelmet: nagyobb súlyt kell helyezni az ideológiai harcra, és a szocializmus lényegéről szóló ismeretek terjesztésére.

@ Szeretném szóba hozni a fiatalok mai megítélését, ugyanis vannak, akik nagyon elégcdetlenek a mai ifjúsággal.

Ha ezt a kérdést, mint társadalmi kérdést közelítjük meg, akkor kitűnik, hogy ez minden korban ismétlődő probléma. Mióta az emberiség létezik, mindig voltak hasonló megállapítások a fiatalokról. Akár a római időkből is idézhetnénk. Sokszor mondják, hogy a fiatalok cinikusak, de ez természetesen nem így van. A társadalom, az emberiség fejlődik és nemzedékről nemzedékre változik az ifjúság is.

Van egy másik, egyfajta szubjektív megközelítése is a dolognak: ki-ki a maga elgondolása vagy tapasztalata szerint szól az ifjúságról. Ilyenkor nagyon sokat segítene, há mindenki emlékezne arra, milyen volt ő maga, mint fiatal, s milyen volt akkor az ifjúság. Hamar rájönne, hogy akkoriban is hasonlókat mondtak az ifjúságra. Persze én azokra a viszonyokra emlékezem, amikor fiatal voltam, de már kicsit érdeklődtem a társadalmi kérdések iránt. A fiatalok többsége tanult, dolgozott, és nem volt vele semmi prolémája sem a szülőknek, sem másnak. A fiatalok egy része pedig abban az időben is — akkoriban ezt a kifejezést használták — va- gánykodott. Van itt egy optikai csalódás: a szolid, a rendes, a jóravaló, a szorgalmasan tanuló és dolgozó fiatalok — s állítom, ez a többség — nem tűnnek az emberek szemébe. A randalírozó a huligánkodó, az ordibáló viszont mindig szembetűnik, s vannak emberek, akik hirtelen indulatból azt mondják, ilyen az ifjúság.

SEGÍTVE A FIATALOKAT

Az ifjúság nem ilyen. A tanuló ifjúság többsége tisztességgel tanul, a dolgozó fiatalok többsége tisztességgel dolgozik, elvégzi, amit vállal. Ott vannak a fiatalok az élenjárók, a kezdeményezők között is, a szocialista brigádokban és más munkaközösségekben, példát lehetne róluk venni. A fiataloknak csak kis része olyan, hogy nem érez felelősséget családjával, a társadalommal, de még saját magával szemben sem.

Az az ifjúság, amely ma él és dolgozik — megítélésem szerint — semmivel sem rosz- szabb, mint a korábbi volt. Jellemző rá, ami általában jellemzi az ifjúságot, hogy nagyon érdeklődő, mindenre kíváncsi, igényei vannak. és néha kellemetlen kérdéseket is fel tud tenni, olyan kérdéseket, amelyekre nem lehet azonnal válaszolni. De ez az ifjúság jó tulajdonságai közé tartozik.

Az ifjúságot jellemzi még, hogy igazi te- herpróbát még nem kellett kiállnia, és nincsenek harci tapasztalatai, nem ismeri eléggé a történelem tanulságait, sem a nemzet, sem az osztályharcok történetét, sem a társadalmi rendszerek lényegét, Ez nem a fiatalok bűne, hanem az életkorral jár.

A Központi Bizottság határozatában is hangsúlyoztuk, hogy a fiatalokkál természetesen törődni kell. Segíteni kell őket a pályakezdés, a családalapítás, a lakásszerzés gondjainak megoldásában. Ez a társadalom, a szülők, az iskola, a társadalmi szervezetek az állam kötelezettsége az ifjúsággal szemben. De meg kellene értenünk, hogy bár a mai fiatal beleszületett a szocialista viszonyokba, ettől még automatikusan nem sajátítja el a szocialista gondolkodásmódot, a szocialista tudatot. Ez nevelést, foglalkozást, törődést és politikai munkát is kíván a fiatalok körében.

A fiataloknak persze mondhatjuk, hogy igyekezzetek, mert a jövő a tiétek, az ország

nektek épül. De valamiképpen azt is meg kell érteniük, hogy a szocialista állam nem tud mindent magára vállalni. Nekik is igyekezniük kell, és hozzá Kell járulniuk a gondok megoldásához, s minél inkább felnőtt emberek lesznek, annál jobban, s annál nagyobb felelősséggel.

Egyébként jártam a fiataloknál is az angyalföldi látogatás során, beköszöntem a KISZ Központi Bizottságához. Egy nem egészen napi kérdést is felvetettem nekik. Az emberiségnek fejlődése során több százezer évre volt szüksége, hogy megtanulja a tagolt beszédet, s ezáltal ki tudja fejezni érzéseit és gondolatait. Aki embernek született, annak emberi nyelven kell beszélnie, érzéseit és gondolatait ember módjára kell kifejeznie. Ha pedig magyarnak született, akkor magyarul kell beszélnie. És a magyar nyelv nem trágár, nem közönséges, hanem kulturált, fejlett, amelyet meg kell tanulniok a fiataloknak is.

Angyalföldről még eszembe jut, hogy a harmincas évek elején ott dolgoztam, mint ifjúkommunista munkás. Illegális munkát végeztünk, és sohasem felejtem el, hogy a se- lyemárugyárban az egyetlen ifjúkommunista egy fiatal lány volt. Mondtam neki: miért nem mozogsz kicsit a lányok között, és szervezel be még egy-két ifjúkommunistát? Ö erre azt válaszolta: hát ezek a lányok semmivel sem törődnek, ezeknek a mozi, a harisnya a fontos, nem érdeklődnek társadalmi kérdések iránt. Hat hónappal ezelőtt te milyen voltál? — kérdeztem. — Ugyanilyen, és most öntudatos kommunista vagy.

Bízom tehát a fiatalokban. Emberi szóval, komolyan kell hozzájuk szólni, mert a tárgyi tudásuk ma több, mint 30 vagy 50 évvel ezelőtt az akkori ifjúságé volt. Nem lehet náluk mellébeszélésekkel boldogulni, de ha komolyan beszélünk velük, annak meglesz a foganatja.

POLITIKAI ÉRETTSÉGET

9 Végezetül Kádár elvtärs, szeretnék feívet- nl egy olyan gondolatot, amely a tömegtájékoz. tatást érinti. A központi bizottsági ülésen az el- ismerő szavak mellett jogos bírálatok is érték ezt a területet.

Gondolom, önnek nem lesz kifogása ellene, ha az elismerő szavakkal kezdem. Ha öt, tíz, vagy húsz év távlatából nézi az ember, akkor — meggyőződésem szerint — népünk politikailag ma sokkal érettebb, mint korábban, s ebben természetesen óriási munka van. Benne van a párt, a szakszervezet, az ifjúsági szövetség és más tömegszervezetek munkája, és formálták az emberek gondolkodását az építő munka sikerei. S az is, hogy mindig nyíltan beszélünk az emberekhez. Hozzájárult ehhez természetesen a tömegkommunikációs eszközök, a sajtó, a rádió, a televízió elismerésre méltó munkája is. De miközben erősödött a szocialista közgondolkodás, növekedett népünk érettsége és dinamikusan fejlődött az életszínvonal, felütötte a fejét az egoizmus, a kispolgáriasság, és sok minden más is. A tömegtájékoztatási szerveink ebbe is „beledolgoztak” egy kicsit: pozitív jelenségek mellett, negatív jelenségeket is terjesztettek, persze nem tudatos rosszakaratból.

Tömegtájékoztatási szerveink munkatársainak fokozott felelősségtudattal kell dol- gozniok. Ha a rádió megszólal, vagy ha a televízió képernyője megvilágosodik, az milliókra hat, mégpedig azonnal. S sokszor ez a hatás mélyebb, mint a tudományos elemzéseké. Mi tulajdonképpen erre akartuk felhívni a figyelmet.

Megértem, hogy a sajtó embereit az új dolgok izgatják, és azzal szeretnének foglalkozni. De hogyha nekünk annyi célszerű és értelmes kisvállalkozásunk lenne, mint amennyi cikket írtak róluk, az jó lenne. Nagy itt az aránytalanság. Ezek a kisvállalkozások most kezdődtek, legalább egy esztendő kell ahhoz, hogy letisztuljanak és a tapasztalatok alapján úgy működtessük őket. hogy a szocializmust szolgálják minden vonatkozásban. Én inkább akkor csinálnék nagyobb dobpergést, s nem most. Ilyesmire is célzott a Központi Bizottság. Azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar Televízió — mive! itt vagyunk, most ezt emlegetem — nem részvénytársaság, s nem magántulajdon. A sajtó, a rádió, a televízió a szocialista állam intézményei. Ebből következik. hogy nagy felelősséggel kel! előmozdítaniuk és segíteniük a szocializmust építő magyar nép. a magyar szocialista állam törekvéseit.

Tréfásan olykor mondogatjuk, hogy az újságíró is ember. Én viszont komolyan merem mondani, hogy a sajtó dolgozóinak nagy része felelős emberekből áll, és ha egy kicsit igazítanak a munkán, az javulni fog. De ezt meg kell tenniük, mert az utóbbi években elké- nvelmesedtünk mindnyájan, nemcsak a sajtó dolgozói.

Végezetül köszönöm a lehetőséget, hogy e fontos intézmények útján is elmondhattam valamit nézeteimből Üdvözlöm és köszöntőm a televízió nézőit, a rádió hallgatóit és jó egészséget, sikereket kívánok mindnyájuknak.

\