Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-24 / 96. szám

"kMíiw 1983. Aprít,TS 24.. vasárnap Rádiófigyelő VÄLASZTÖVONAL. Pénte­ken késő este sugározta Stef- ka István Tejbevíz című ri­portját arról, vajon miért tet­te (tehette) meg nem kevés dunántúli tejtermelő gazda és gazdaság, hogy vizezett tejet, sőt gyakran bízvást mondha- nók, tejezett vizet adott le a Veszprém megyei Tejipari Vállalat gyűjtőhelyein. Következetesen és kitar­tóan kutatta az okokat a ri­porter. Nem bizonyítható, de okkal gyanítható, hogy korábban is vizezték a tejet. A megszóla­lók közül alighanem azoknak van igaza, akik 1. azt java­solták, hogy szigorítsák meg — ha mégoly költséges is — műszeres vizsgálattal a teját­vételt, 2. alakítsanak ki olyan ösztönzési metódust, amely mellett nem éri meg a gazda­ságoknak és a kistermelőknek a tejipari vállalatot és a vá­sárlókat egyaránt károsító ügyeskedés. HÉTVÉGÉ. Antal Imre, Kertész Zsuzsa, Túrják György rendező és népes stábjuk a tegnap délelőttöt a Wlassics család otthonában töltötte. A házigazda, a Kandeláber gazdasági társulás alapítója, a még menthető hazai műemlé­kek újjávarázslója nem vélet­lenül hívta vendégül Ráday Mihályt, az Unokáink sem fogják látni című városvédő tv-műsor szerkesztő-rendező­műsorvezetőjét. Az adások nyomán moccant meg a házigazdában is a gon­dolat: vajon mit lehetne tenni a folyton fogyatkozó csoda­szép gáz- és villanylámpákért? Miután egyet saját barkács- műhelyében életre keltett, s ennek hírére egyszerre több város is jelentkezett megren­delőként, megalapította az azóta is gazdaságosan műkö­dő társulását, melynek műhe­lyében hozzá hasonlóan meg­szállott munkatársaival sok szép régi lámpát javított ki. Hallgatva a megszólalókat, az a kívánság ébred az em­berben, vajha még többen len­nének hivatásos városvédők a települések műszaki osztályai­nak munkatársai között, akik féltik-óvják a régit Akadnak már jó példák például Vácott' a Fő tér öt­vös készítette vendéglőcégéré­ben, Szentendre megannyi ne­vezeteségj elző táblájában. B. H. Vizsga a hangszeróriáson A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a tubaoktatást dr. Üjfalust László irányítja. A rézfúvósok családjába tartozó tuba a nagyzenekarok nélkülözhetetlen hangszere, jelenleg három hallgató készül a trombitaóriások vizsgáira. A képen: Horváth Zoltán másodéves növendék. Piotr Ohey Gödöllőn Profi színvonalú amatőrök író az olvasók között Eligazít a világ dolgaiban if (Apám családjában sem- % miféle mesterség nem örök- ílődött. Ügy látszik, ha nem %is kimondott, de természe­tesnek tartott életelv volt C köreinkben nemzedékről Cnemzedékre, hogy ki-ki vá- C lassza magának azt a pol- Cgári szakmát, amihez ked­t.ve van.) Hegedűs Géza az Előjáték az önéletrajzhoz című művé­ben az íróvá válás útját raj­zolja az olvasó elé. A hetve­nedik életévét átlépő írónak nem kellett bemutatkoznia ol­vasóinak Szigetszentmiklóson. Mindenki emlékezett az évti­zeddel ezelőtti látogatására, amikor órákon keresztül be­szélgettek az irodalomról s a mindennapokról. A helyszín — ugyanúgy, mint tíz esztendő­vel ezelőtt — most is a Cse­pel Autógyár könyvtára volt. Sokan megjegyezték a kelle­mes délutánt, s most maguk­kal hozták társaikat is. Az író közvetlenségének, mesélőked­vének — úgy tűnik — itt is híre kelt, mert a könyvtár in­vitálására annyian jöttek, hogy a későn érkezőknek már helyük sem igen akadt. f (Azt hiszem, minden ér- ' dekel, ami elolvasható, és ^ ha valami érdekel, köny- í veket keresek, hogy mit f tudhatnék meg arról. Első- csorbán azonban a szépiro- C dalom bilincsel le: az év- C ezredek ajándéka, a kime­ríthetetlen kincsesbánya. £ Szeretek könyvekről, írók- j ról beszélni, beszélgetni. 4 Szeretem hinni, hogy ott- Chonos vagyok a könyvek C világában.) A népszerű rádiósorozat, Az olvasás gyönyörűségének Gazdaságpolitika Az érdekek és az érdekeltség A gazdaságpolitika és az érdekeltség kap­csolatát elemzi legújabb könyvében Héthy Lajos. A könyv a Kossuth Kiadó­nál jelent meg, s ezzel jó szolgálatot tett nz olvasóknak, hiszen napjainkban szinte min­denkit érdekel, hogy miként alakul a gazda­ságpolitika, az érdek és a társadalmi cselek­vés. Ahogyan a szerző kötete előszavában fo­galmaz: mai gazdasági problémáink közepet­te aligha van időszerűbb téma. mint az ér­dekeltség. Mégsem hálás dolog erről beszél­ni, hiszen már tizenöt-húsz éve ezt tesszük. Sokan azért tartják feleslegesnek a kérdés bolygatását, mert az anyagi érdekeltséget népgazdaságunkban egészében véve, alapve­tően megoldottnak vélik, míg mások meg azért, mert reménytelennek, hiszen — úgy­mond —, akkor sem oldottuk meg a dolgot, amikor ehhez jobbak voltak a feltételek, több pénz volt. Vannak olyanok, akik azt tartják, hogy nem érdemes ezen problémázgatná, in­kább össze kell fogni, fegyelmezetten dolgoz­ni, s akkor megoldódnak a kérdések. A könyv a legjobb cáfolat ezekre a felveté­sekre, mert szerzője nagyon el mélyül ten, igen körültekintően foglalkozik az összefüggések­kel, az érdek, az érdekeltség viszonyával, az­zal, hogy ha felismerjük szerepét, kellően al­kalmazzuk, aktkor hozzájárulhatnak a problé­mák megoldásához. Héthy Lajos mindenekelőtt azt vizsgálja, hogy a gazdaságirányítás programjai miként segítik elő az érdekek érvényesülését, a tár­sadalmi cselekvést, mert a gazdaság minden folyamata gazdasági cselekvés, ilyen a ter­mékszerkezet módosítása, a gazdasági és kül­kereskedelmi tevékenység hatékonyságának a javítása, a szervezettség fokozása. Ezért sor­ra veszi, szinte szociológiai elemzését adia a következő kérdéscsoportnak: az érdek jelen­tőségének felismerése; az irányítás hagyo­mányos felfogása az érdekről: a cselekvés érdeken túli mozgatói: az érdekütközések lét- jogosultsága: az irányítás lehetősége és kor­látái: az érdekegyeztetés akadá’yai. Hangsú­lyozza, hogv az érdekeltséget korántsem tart­ja minden bajra orvosságnak, a munkakultú­ra, a jó minőségű és fegyelmezett munka sok mindent megoldhat, de azért a jó érdekeltsé­gi rendszer nélkülözhetetlen a szocialista tervgazdaságban. Ezután rátér a bérrendszer és bérszabályo­zás kérdéseinek tárgyalására.’ Azt elemzi, hogy a bérrendszer mennyiben támasztja alá a hatodik ötéves terv céljainak megvalósítá­sát, azaz mennyiben segíti elő a gazdasági egyensúly helyreállítását és a hatékonyabb gazdálkodást. Azt vizsgálja, hogy a bérrend­szer jelenlegi konstrukciója megfelelően szol- gálja-e a társadalmi, a politikai erőfeszítése­ket? Mennyiben járul hozzá a különböző (egyéni, kollektiv, vállalati stb) érdekek ösz- szekapcsolásához. a cselekvés egységének erő­sítéséhez, a politikai stabilitásához? A továb­biakban megadja a választ. Ez a könyvből világosan kitűnik. Szükség van arra, hogy a vállalatok saját hatáskörükben hatékony ér­dekeltségi rendszereket alakítsanak ki, olyant, amely segíti a termékszerkezet átalakítását, hozzájárul a teljes foglalkoztatottsághoz, elő­mozdítja a vásárlóerői és a fogyasztási áru­alap közti egyensúlyt, gátolja a teljesítmény­fedezet nélküli bérkiáramlást. A továbbiakban a szerző a vállalatvezetés, a vezetői érdekeltség és vezetőkiválasztás igen bonyolult rendszerét elemzi, megállapít­va. hogy érvényesülnie kell a szankcionálás elvének, vagyis, aki alkalmatlan vezetői tiszt­ségre, azt nem szabad munkakörében meg­hagyni. Idézi a párt Központi Bizottságának határozatát, amely szerint a fejlődés, az előt­tünk álló feladatok megkívánják, hogy a kádermunka az eddiginél is nagyobb figyel­met kapjon. Megkövetelik, hogy a vezető posztokon, különösen a kulcspozíciókban csak rátermett, a politikai, szakmai, magatartás­beli követelményeknek egyaránt megfelelő vezetők legyenek. F oglalkozik a második gazdaság, a kisvál­lalkozás szerepével. Szerinte elősegítik a hatékonyságot,'rugalmasabban köve­tik a lehetőségeket, ezért felhasználásuk hasznos, szocialista érdeket követ. A gazda­ságirányítás és a demokrácia összefüggéseit is tárgyalja, majd a gazdasági munka pártirá­nyításával, a politika és a gazdaság kapcsola­tával foglalkozik. S végül hangsúlyozza, hogy a gazdasági nehézségek leküzdéséhez az ér­dekeltségi viszonyok alapvető korrekciójára van szükség. Gáli Sándor Piotr Ohey végül mégis bemegy a fürdőszobába, hogy mint főbérlő előcsalogassa a melegvízcsövekben, eset­leg a fürdőkályhában rejtőzködő talányos tigrist, s hogy kedvére tegyen a körülmények, a becsület, a hazafiság kényszerítő erejének, s tálcán kínálja a fenevadat az éppen a lakásában vadászgató maharadzsának. Dönté­sét, az értelmetlen és nevetséges mártíromságot — hi­szen mert tigris nincs, őt vadásszák le —, a társadalom eszelős parancsára hajtja végre, családja, a tisztviselő, az adószedő, a tudós, a cirkuszigazgató, a protokollfő­nök képében megjelenő fölfoghatatlan és elháríthatat­lan nyomásra. \ Színjátszókat írtam, s bár ebben sincs semmi lekicsiny­lő, mégis inkább színészeket szerettem volna. A pontosság, a konvenció kívánja a meg­különböztetést, hiszen csak amatőrök. Igaz, a már majd­nem egy évtizede felizzott amatőr színjátszómozgalom rö­vid lángolás után mára faku­ló parazsait lehelgeti, néha máris sikerül kicsiholni egy- egy remek előadást. Ilyet, mint a GT-é. Akiket először látva elcsodálkozik az ember: nohát, ez a játék elmenne akármelyik kőszínházunk stú­dióműhelyében is! Aztán hamar rájön a ma­gyarázatára. Az amatőrizmus utolsó mohikánjait, akik még megmaradtak az egykori de­rékhadból, s jó ha négy-öt együttesről van szó, éppen az különbözteti meg a lemara­dóktól, hogy fellázadtak az amatőr jelző ellen, mi több: előadások sokaságát tartja számon úgy az emlékezet, hogy példát mutattak a ma- nirokban, rutinban megcsonto­sodott, avítt, poros előadások­ból élő profiknak. Amíg csak a hivatásos világban is meg nem kezdődött a polarizáció, s tart ma is, kitermelve né­hány jó értelemben vett avantgárd műhelyt. Ha bedig a Piotr Oheyről ők jutnak eszünkbe, például Kaposvár, az sem véletlen, a törekvések egy tőről fakadnak. Felizzott parázs A dráma ötlete, levezetése, végkifejlete hamisítatlanul mrozeki, akiről tudjuk: egy­ként lengyel, közép-európai és világpolgár. Akik pedig ab­szurd drámáját itt és most előadják, a GT ’80 színjátszói, híven követik őt azon a szi­porkázó szellemi ösvényen, amelyről a játék végére arra a zsúfolt tisztásra látni, ahol ott ülünk, mint nézők, meg­annyi Piotr Oheyként, megle­het: hasonló mártíromságra ítéltetve. gondolatmenetét folytatva, az olvasási kultúra sokféleségé­ről beszélt a magát prózaíró­nak, esszéistának, költőnek, publicistának, műfordítónak valló Hegedűs Géza. A múlt tárul ki az olvasó előtt, ha történeti munkákat lapozgat, de az író sohasem szándék nélkül szemléli, jeleníti meg az eseményeket. A régi korok értékeinek, történéseinek fel­mutatásával példát ad a ma emberének. A világot mind teljesebben birtokba vevő em­ber olvasmányai által gazda­godik. Ezért mondotta hallga­tóinak, hogy valójában tanár­nak érzi magát. Tanár a ka­tedrán, amikor a Színművé­szeti Főiskolán generációkat nevel; tanító, amikor sorokat ró a papírra, s az olvasókkal való találkozásokon is szeret­ne valamit átnyújtani tudás­kincséből. Ügymond, kedvet szeretne ilyenkor szerezni a hallgatóságnak, hogy senki­nek se teljen el napja szép- irodalom nélkül. 'f (Aki olvas, kénytelen 5 közben a saját gondolatait C is tudomásul venni. Nincs Caz a könnyű olvasmány, C amely ne ébresztene gon- í dolatokat az olvasóban.) Az olvasás gyönyörűségében fogalmazza meg a könyvszere­tő ember jellemző vonását is. Az olvasás gondolkodásra kényszerít s eligazít a világ dolgai között. Azért mégsem mindegy, hogy mire fecsérel­jük perceinket. A statisztika tárából idézte, kétezer év kel­lene ahhoz, hogy valaki éjjel­nappal olvasva birtokba tud­ná venni a világ íráskincsét. Mivel mindehhez úgysem tu­dunk hozzájutni, jól kell válo­gatni. Tíz esztendő alatti rendszeres olvasással már je­lentős tudáshoz lehet jutni, s ezért céltudatosan keressük az irodalmat. Erdösi Katalin Hiteles figurái« Aki a Gödöllőn megtartott agrárközművelődési napok al­kalmából látta a bemutatót, annál is inkább könnyű hely­zetben van, mert mellette, mi tagadás, sok-sok harmat- gyenge produkciót kínlódott végig, méltányolva ugyan a résztvevők igyekezetét, de nagyon sajnálva felkészület­lenségüket- Meglehet, tükrük­ben a valóságosnál is szeb­ben csillogtak a gödöllőiek, de a klassziskülönbségeket nem lehet eltúlozni, hiszen annyi­ra nyilvánvalók­Nem a többieket bántjuk tehát, ha a GT-sekről azt mondjuk: az amatőr színját­szók élvonalához hasonlóan játékukon meglátszik az is­kolázottság- A mozgás, a be­széd, az összjáték tömérdek helyzetgyakorlatot, próbát, gyötrődést, küszködést sejtet- Kerényi G. Miklós, a rendező — maga is az amatőrmozga­lomban indult, hogy ma pro­fi színházasként jegyezzék — kemény kézzel dirigálja a tár­saságot. A tenyérnyi, átlagos hálószobában berendezett tér­ben a szó legszorosabb értel­mében eljátszatja társulatával a darabot, s nemcsak etonon- datja. S alighanem erről is­mert a jó színház. A színészek pedig eljátsz- Szák, amit csak lehet. Talán igazságtalan lenne különbsé­get tenni közöttük, hiszen a kulisszák mögé lesve még in­kább nyilvánvaló: igazi csa­patmunka ez, mégis a mosta­ni előadásban a Piotr Oheyt játszó Tóth Zoltán, s az Oheynét alakító Baranyai Gi­zella látszik leginvenciózu- sabbnak; igazi tehetségek. De ismétlem, az egész társulat magával ragadó, Révi Zsolt, Mihályfi Ottó, Tanai István, Kaposi László, Gálvőlgyi Anikó, Mészáros Tibor, Vár- konyi Rita, Nagy Gábor, egy­től egyig el tudják Iptetni ve­lünk figuráikat, ráadásul úgy, hogy csak annyira abszurdak, annyira karikíroznak, ameny- nyit a darab okvetlenül meg­kíván. Nem gondtalanul Tavaly az országos egyetemi bemutatón, akárcsak most, az agrárközművelődési napokon, aranyoklevéllel jutalmazták őket, az előbbin Baranyai Gi­zella a legjobb női alakítás különdíját is megkapta. Meg­hívásuk volt a híres kazinc­barcikai nemzetközi bemuta­tóra is, ahová sajnos nem tud­tak elmenni. Mint ahogy a ci­vil élet következményeként félő, az 1980-ban alakult, saz Agrártudományi Egyetem, va­lamint a városi-járási Petőfi művelődési ház támogatását élvező csoport ezután sem lesz gondok nélkül, közben ugyan­is dolgoznak, házasodnak, költöznek, élnek. A legutóbbi előadás előtt például a tech­nikus, Korom István lett be­teg, s két szereplő is a vég­szóra érkezett, de így sem volt baj. Közben új darabot, Schwajda György Segítség- jét próbálják, hetente kétszer, kemény két-három órában. Irigylem őket. Gáti Zoltán Szépen magyarul Fontoskodó pontoskodás Nemrég valaki felháborod­va tiltakozott a következő szó ellen: betontalpfa — mond­ván, hogy a vasúti sínek tal­pazata vagy fából van, vagy betonból, de semmi esetre sem betonfából. Az igaz, hogy betonfa nincs, viszont az ösz- szetételt — egyéni meggon­dolás alapján — nem ítélhet­jük el. Kezdetben talpfa volt a neve az aljazatnak (és fá­Májusban Miskolcon Filmfesztiválprogram A miskolci filmfesztivál elő készítő bizottsága elfogadta a május 5-től 10-ig megrende­zésre kerülő huszonharmadik fesztivál végleges programját Eszerint a vetítések során a híradó-, az animációs, a do­kumentum- és a népszerű fil­mek kategóriájában összesen hetvenhárom, míg a hosszú dokumentumfilmekből kilem kerül a közönség elé. A versenyfilmeket tizenhá rom tagú zsűri bírálja el amelynek elnöke Berecz János a Népszabadság főszerkesztő je. Döntésük alapján adják k’ a Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint a Borsod megye és Miskolc megyei váró* tanácsa által alapított nagydí jakat. a Honvédelmi Miniszfá rium, a tv és a közönség dí­ját, továbbá kát. a kategóriadíja­A hagyományoknak megfe­lelően az idén is sor kerül vi­déki vetítésekre. A gyermekek részére három miskolci műve­lődési házban tartanak mati nét. Sor kerül a tv informá ciós vetítéseire is. A 23. miskolci filmfesztivál programját gazdagítja, hogy ez alkalomból Miskolcon rendezi!- meg a második közművelődési filmfórumot. Az ország minder’ részéből érkező népművelői- három szekcióban vi tatját meg a filmforgalmazás helyze tét, a továbbfejlesztés lehető ségeit, valamint a filmeknek közművelődésben és az iskola oktatásban történő felhaszná lását ból is készült), később már beton- lett az alapanyag, s nyelvünk ezt jelölte az elő­taggal. Eléggé kevés ilyen szó van a magyarban, jobbára népi kifejezések (rézvasfazék, vaskarfa, kőfejfa stb.), de ez még nem indok arra, hogy irtsuk is őket. Érdekes vi­szont az, hogy a műanyag-or- vosságos üveg szóval kapcso­latban már jóval kevesebb ki­fogást hallhatunk. Pedig ugyanabba a típusba tartozik! Vannak olyanok, akikegyes szavainkat, kifejezéseinket a szó legszorosabb értelmében veszik, tehát szerintük az em­ber lelép vagy leugrik, és nem leszáll a vonatról (elvégre nem vagyunk madarak — hangzik a „bölcs” magyará­zat). Egy újságolvasó felhábo­rodva jelentette ki, hogy az egyik bűnügyi hírben szerep­lő agyonszúrta szó nem jó, mivel a cikkből az is kiderül, hogy az áldozat szívét érte szúrás, nem pedig az agyát. Az efféle fontoskodó pon­toskodás a szólásokat sem kí­mélte. Ismerek olyan embert, aki sértőnek érzi a következő szólást: a lónak négy lába van. mégis megbotlik. Így in­dokolta: nem vagyok ló, nincs négy lábam. Ez a magyarázat már nem naiv. hanem egy­ügyű. Talán a kutyák szá­mára találták ki őseink az •dábbi szólást: ebcsont be­forr?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom