Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-03 / 52. szám

lap 1983. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK Nagy merészséggel a hiány pótlására... Rézkarcajándék Nagykőrösnek Valamikor régen, több mint hatvan esztendővel ez­előtt volt egy hangulatos, kicsiny műhely Pesten, a vá­ros közepén, a Dorottya utcában. Művészek nyitották az ajtaját, hogy azután odabent, mint otthon, vagy leg­alábbis mint barátok között, még egyszer megvizsgálják a hónuk alatt hozott, s gondos csomagolásból kibontott rézlemezeket. Az előbukkanó alkotást áhítatos csönd vette körül, majd föléje sűrűsödtek, míg az asztallapon nyugodott, a megértő szavak. Később, a fiatalasszony mun­kához látott, ö volt a műhely gazdája, neki szolgált a fes- tóknyomkodó, s a tömötten puha, firniszből és koromból készült festék. Próbanyomat készül A rézlemez elsötétedett, a rajz eltűnt, de csak egy pilla­natra. A fiatalasszony fakést, vagy celluloid lapocskát vett elő. Letörölte a fölösleges'fes­téket. Előbukkant a rézbe sav­val bemaratott rajz most már festékkel megtöltött ezernyi vonala. Az itt ott még meg­maradt szükségtelen foltokat finom organtin szövettel töröl- gette le, s néha puha flanellel is végigfutott gyors keze a vo­nalak mentén. Nem akarta, hogy a vonal­szélek kristályosak legyenek. Bársonyos, puha nyomatot ter­vezett. A festékes lemezt rá­helyezte a nyomógépre, a réz­karcsajtóra. Az állványról le­emelte a beáztatott, puha, nedves tapintású papírt, s gondosan átkefélte, nehogy ki- hagyásos legyen a nyomat, s ráfektette a rézlemezre, lete­rítette a géphez szolgáló vas­tag gyapjúszövettel, a nyomó­nemezzel. Lassan, óvatosan megfor­gatta a sajtó hatalmas kere­két. A gép asztala a rézlemez­zel, papírral, a gyapjúfilccel együtt lassan megmozdult, s mintegy araszolva befurako­dott a nehéz vashengerek kö­zé. A fiatalasszony arca kipi­rult. Nehéz volt a kereket haj­tani. Erőlködött. Az áttátel fogaskerekein megcsillant a fény. Még egy perc, s az asz­tal kiszabadult a hengerek szorításából. A fiatalasszony leemelte a gyapjúszövetet, várt egy kicsit, majd nekibátorod­va lefejtette a papírlapot a nyomólemezről. Óvatosan meg­fordította, s leplezetlen izga­lommal vette szemügyre a fe­kete vonalakat. Kisvártatva felsóhajtott. Semmi kétség: a próbanyomat tökéletesre sike­rült.. Ugyanezzel az izgalommal vette kézbe az Üj Nemzedék 1921. december 18-i, vasárna­pi számát. Ezt olvasta benne: A Dorottya utca 12. számú házának kis udvari helyiségé­ben megnyílt az első magyar rézkarcnyomó műhely. Jelen­tősége sokkal nagyobb, mint egyszerű ipari vállalkozásé, mert művészi és gazdasági te­kintetben is igen fontos ren­deltetése vari. Nagy hiánya volt eddig a magyar grafikai iparnak, hogy rézkarcnyomást nem tudott készíteni... Egy nagyon tehetséges fiatalasz- szony Móricz Miklósné. dr.-né vállalkozott nagy merészség­gel ennek a hiánynak a pótlá­sára és berendezte rézkarcnyo­mó műhelyét... Hat évtized múltán A fiatalasszony két évtized­del később nagykőrösi lett. Második férjét, Dezső Káz- mért, a város polgármesterét követte a gazdasági és kultu­rális fellendülésről álmodó me­zővárosba. Kincseit, egykor volt műhelyének legszebb ter­mékeit is magával hozta, hogy most átadja őket az Arany Já- n.s Múzeumnak. Így történ­hetett meg, hogy 1983. már­cius 5-én a Pest megyei Mú­zeumok Igazgatósága, s a nagykőrösi intézmény, mint­egy hetven rézkarc, az első magyar rézkarcnyomó műhely legszebb darabjainak megte­kintésére invitálja a művészet­kedvelő nagyközönséget íme néhány név a hat évti­zed múltán, a Dorottya utcai műhelyből üzenő művészek, a mostani kiállítók névsorából: Aba Novák Vilmos, Székely Árpád, Nagy Sándor, Pérely ínyre, Kmetty János, Gara Arnold, Markó Lajos, Komjá- ti Vanyerka Gyula, Rákosi Uitz János, Székely Andor, Bayer Ágost, Gy. Sándor Jó­zsef, Páris Erzsi, Baransky Emil László, Weil Erzsébet, Ladoméri Sz. János, Zádor István, Fenyő György, Spitzer Sándor, Mátrai Vilmos, Gyi- mes Lajos, Szűcs Endre, Szi- gethy István és Georg Szántó. padt volt... Hívtam a felesé­gét is... Nem jöhet — mond­ta —, mert lyukas a cipője. Március első szombatján, délelőtt 11 órakor dr. Pogány ö. Gábor nyitja meg a réz­karcoló művészek egykori pártfogójának emlékeiből, a legjobb magyar mesterek al­kotásaiból rendezett kiállítást. Immáron a közösség kincsei­ből, Nagykőrösön, az Arany .Tános Múzeumban. Farkas Péter jjíí' 1 '*! ' "i íw A \ A pártfogó emlékei |jjjjjp ^ <; Természetesen mások is megfordultak az első magyar rézkarcnyomó műhelyben. Pél­dául Iványi Grünwald Béla és Ferenczy Valér. Ott alakult meg Olgyai Viktor elnökleté­vel A magyar rézkarcoló mű­vészek egyesülete is. S íme né­hány sor Dezső Kázmérr.é 1982-ben írt visszaemlékezésé­ből: Megjelent egy nagyon szerény művész: Derkovits Gyula... Arca beesett és sá­Pércly Imre: Babits (1923) A második kötet Árpád-kori földrajz Napjainkig több kutató próbálkozott a honfoglaló ma­gyarok által lakott terület tör­téneti földrajzának elkészíté­sével, vagyis forrásanyagok alapján a természeti, a gazda­sági és a társadalmi viszonyok földrajzi szempontból rend­szerezett leírásával. Ez idáig mindegyik nekiindulás befeje­zetlen maradt. A rendkívüli összefogottságot kívánó fel­adatra legutóbb Györffy György történész vállalkozott. A történeti földrajz első kö­tete — amelynek leíró része magyar, adattára latin nyelvű —, már 1983-ban megjelent, később egy amszterdami kiadó kívánságára latin előszóval új­ra nyomtatták. A leírás máso­dik részét most szerkesztik az Akadémiai Kiadónál. A kötet — ABC sorrendben —, Dobo­kétól Küküllő megyékig te­kinti át a terjedelmes adattö­meget. A kutató történész már ösz- szegyűjtötte a teljes adattö­meget: a következő kötet Lip­tóiéi Sopronig terjed, a befe­jező Zólyomig. A jelenlegi ki­adási tempó szerint azonban talán egy évtized is eltelik még a leírás utolsó kötetének megjelenéséig. A történeti földrajz adatéi­nak összegyűjtéséhez elsősor­ban az egykori latin oklevelek­re van szükség. Csaknem tíz­ezer eredeti Árpád-kori okle­velet ismernek a kutatók, és ugyanennyit átiratban, kivo­natban. Az Árpád-kori földrajz má­sodik kötetének megjelenésé­vel egyidejűleg — várhatólag jövőre —, az Akadémiai Kiadó harmadszor is publikálja az első kötetet. Dezső Kázmérné otthonában kmWYHNO Mii»: Móricz Miklósné műhelyének védjegye Wokak által irigyelt le- hetőséget kapnak azok a szakmunkasok, akik te­vékenységükkel, képessé­geikkel, erkölcsi, politikai magatartásukkal az eltelt néhány év alatt munkahe­lyükön bebizonyították, hogy képesek a továbbta­nulásra és jól szolgálják majd vállalatuk szakember­utánpótlását. A szakmunkásokat előké­szítő tanfolyamokra az 1983/'84-es tanévtől kezdő­dően valamennyi üzem, gyár élhet a beiskolázás jo­gával. Így tehát lehetőség nyílik arra, hogy hozzáse­gítsék a különféle vállala­tok szakmunkásait az egye­temeken, főiskolákon való továbbtanuláshoz, agrár, ag­rár-műszaki, műszaki, élel­miszeripari. jogi és közgaz­dasági területen. A tanfo­lyamokra elsősorban érett­ségizett fiatalokat várnak, de felvételt nyerhetnek olyan nyolc általánost vég­zettek is, akik képességeik alaoián megfelelnek a kö­veteimén vekn ek. Az érdekeltek kiválasztá­sa egyhetes alkalmassági vizsgán és esetleg egv fél­napos kéoességvizsgán tör­ténik, amelvre április és augusztus között kerül sor. A vizsgán elsősorban a ké­pességeket. a rátermettsé­get mérlegeik: az erkölcsi- polit'kai-világnézeti arcula­tot. A jogi. köznazdasáai te­rületen a humán érdeklő­dést, intelligenciát, memó­riát, beszédkészséget. Mű­Út a diplomához szaki és agrár szakra való jelentkezés esetén a logika, térszemlélet, fantázia, mű­szaki érzék, kézügyesség, bizonyos rajzkészség szint­jét állapítják meg. Akik az alkalmassági kö­vetelményeknek megfelel­nek, azok szeptemberben megkezdhetik a tanfolya­mot, amelynek időtartama tíz hónap. A szet-en inten­zív és konzultációs szaka­szok váltogatják egymást. Az intenzív szakaszban — amely huszonhat hétig tart — a hallgatók heti 40—44 órát töltenek felsőoktatási intézményben és a felvételi vizsga anyagát tanulják. Előrehaladásukról időnként dolgozatokban adnak szá­mot. A konzultációs idő­szakban — ezek egybefüg­gő. kéthetes periódusok — teljes munkaidejükben dol­goznak, esténként házi fel­adatokat készítenek, illetve a felsőoktatási intézmény székhelvén lakók időnként konzultációkon vesznek részt. A tanfolvamok Buda­pesten és több vidéki vá­rosban zajlanak. A hallgatók a szét időtar­tamára megkapják vállala­tuktól korábbi átlagfizeté­süket. utazási és szállás- költségeiket. A felsőoktatá­si intézmény — térítés el­lenében — étkezési lehető­séget biztosít. A tízhónapos előkészítő után a résztvevők felvételi vizsgát tesznek. Amennyi­ben elérik a ponthatárt, eredményeiktől függően vagy főiskolai, ■ vagy egye­temi nappali, esti, illetve levelező tagozaton folytat­hatják tanulmányaikat. Nappali tagozathoz egy er­re érvényes vállalati ösz­töndíjat kell megpályázni, amelynek elnyerése esetén a vállalat szerződést köt az egyetemista taníttatására: eszerint a képzés időszaká­ra ösztöndíjat biztosít és végzés után a szerzett szak­mának megfelelő munkakör betöltését teszi lehetővé. Ennek fejében a szakmun­kás kötelessége a jó tanul­mányi eredmény elérése, s az, hogy a diploma meg­szerzése után legalább any- nyi időt dolgozzék a válla­latnál, mint ameddig az a tanulásában segítette őt. Az egyetemek és a főis- rl kólák várják és tanul­mányaikban messzemenően segítik azokat a tehetséges, rátermett szakmunkásokat, akik teljes erejükkel törek­szenek a tudás megszerzé­sére. Elvárják tőlük, hogy hivatástudatukkal, szorgal­mukkal, korukból is adódó példamutatásukkal válja­nak elméletben és gyakor­latban egyaránt kiváló szak­emberré. Kő. Zs. Heti filmtbgyzet Adj király, katonát! Jelenet az Adj király katonát! című filmből A nemrég lezajlott XV. ma­gyar játékfilmszemle egyik szembeszökő vonása az új fil­mes nemzedék erőteljes jelent­kezése volt. Az alkotások sor- ra-rendre műsorra kerülnek majd; előre csak annyit ró­luk, hogy közös nevezőjükként a mai magyar valóság iránti mély érdeklődés említhető, bár, természetesen, mindegyik film és filmalkotó más és más aspektusból közelít ehhez a valósághoz, és mindegyikük eltérő stílust is választ, a filmkészítés más és más mód­szerét, dramaturgiáját. Az új filmes raj egyik mar­káns egyénisége, Erdőss Pál, a heti bemutatók sorában már be is mutatkozik filmjével. Címe: Adj király, katonát!, író­ja Kardos István, a rendező pedig gyakorlatilag debütáns. A film tulajdonképpen egy tematikai vonulatba tartozik, melynek állomásai a Vasárna­pi szülők, a Köszönöm, meg­vagyunk, s a Kabala. Ennyi­ből is kitetszik: a legifjabb nemzedék indulásáról, beillesz­kedéséről, az úgynevezett hát­rányos helyzetű, vagy éppen veszélyeztetett’ tizenévesek helykereséséről, egyéni drá­máiról és társadalmilag is roppant fontos problémáiról van szó ebben a filmben is. Nyilvánvaló tehát a szociográ- fikus indíttatás, és nyilvánva­ló, hogy a dokumentarizmus módszerét célszerű alkalmazni a filmben. Mindez valóban így is tör­ténik. Erdőss egy színtiszta dokumentum-kisíilm néhány képsorával indítja a filmet — a vidéki, falusi lányokat egy budapesti nagy fonóüzem munkaügyisei hívják dolgozni a fővárosba, elmondva az ilyenkor szokásos csábszövege- ket —, s a következőkben lé­nyegében azt látjuk, mi törté­nik ezekkel a lányokkal a ha­talmas, olykor egyenesen ijesz­tő nagyüzemben, a lányszállá­son, a városban, a szórakozó­helyeken, a fiú—lány kap­csolatokban. Erdőss — és ter­mészetesen Kardos, a film írója —, kiválaszt néhány ka­rakteresebb kislányt, s az 6 sorsukat követi nyomon. Mi tagadás, meglehetősen leegy­szerűsítve létrehozott párhuza­mokkal és didaktikus — célza- tos fordulatokkal. Jutka, az egyik lány, nevelőszülőknél nőtt fel; azok meghaltak, így egyedül maradt, és ennél fog­va. még kiszolgáltatottabb a helyzete, mert még jobban ki­éhezett a szeretetre, a törő­désre. Elkerülhetetlenül vé­gigéli a csalódások, a kudar­cok, a rosszul megválasztott fiúk, az át nem látott kicsi­nyes ravaszkodások drámáit, de van benne erő, hogy (ta­lán) mindezt nagyobb, vagy éppen tragikus sérülés nélkül kibírja. A másik lány, Zsu­zsa, az ellentét: könnyelmű, felelőtlen, szinte érzelmi fo­gyatékos és nagyon buta. Ügy szed össze balkézről egy gye­reket, hogy azt se tudja, kitől van, s úgy szüli meg, hogy talán fogalma sincs, hogyan fogamzik és születik végül is egy gyerek. Aztán ezt a sze­rencsétlen kis teremtést úgy bízza rá Jutkára, mint ha egy pulóvert vagy farmert adna ne­ki kölcsön, s úgy is veszi vissza — holott addigra Jutka már értő — érző kis lénnyé nevelte a picit, aki egyetlen vigasza, s értelme az életének. Joggal kérdezheti a fentiek után valaki: mennyire doku- mentarista alkotás még ez? Nos, csak félig-meddig, mert a műfaj keveredik: dokumen­tum-játékfilmmel van dol­gunk. A környezetrajz, a gyá­ri, városi, stb. képsorok az utolsó kockáig hitelesek, de a filmnek jó érezhetően végig­gondolt és megírt sztorija is van, játékfilm-megoldásokkal, fiktív momentumokkal. Ami persze nem baj; ez a kevere­dés sok jót is eredményez. Ugyanakkor a kétféle réteg más és más dramaturgiai kö­vetelményei nem mindig szer­vülnek. Ebből ered például az a terjengősség, az expozíció­nak áz a túlméretezett-túlrész- letezett aránytalansága, mely aztán a film utolsó negyedé­ben az idő szorítása miatt kapkodást, elsietettséget ered­ményez — noha a film így is túl hosszú, körülbelül két óra időtartamú. (Talán éppen az­zal a fél órával lehetne rövi- debb, ami fölösleges körül­ményeskedés benne, s akkor egy feszes, normál játékfilm terjedelmű alkotást látnánk, valószínűleg sokkal erősebb hatással, jobb nézhetőséggel.) A film egyébként a KISZ díját kapta a Filmszemlén. Üldözők Igazi sztárparádé: Marion Brando. Robert Redford, Jane Fonda! S mindnyájan ifjan, daliásán, karcsúan és igézőén — ami nem is csoda, elvégre a filmet 1965-ben forgatták, és tizennyolc' év roppant nagy «idő. A filmszalag varázsához persze az is hozzátartozik hogy a sztárokat hajdanvolt mivoltukban képes megőrizni (lásd. a tévében futó Audrey Hepburn-sorozat ilyen irányú konzerváló hatását is). No de a filmnek nem az a lényege, hogy főszereplői kö­zel két évtizeddel fiatalabbá n láthatók benne, hanem az, hogy — a 60-as évek hollywoodi filmjeinek túlnyo­mó többségétől eltérően —, némi (bár naiv és érzelgős) társadalomkritikát tartalmaz. Calder seriff (Marlon Brando) tulajdonképpen a régi vad- 'nyugati filmek magányos hőse: a törvény becsületes őre, akit a városka dúsgazdag embe­reinek maffiája sem tud meg­félemlíteni, bár néhány túl magabiztos fickó egy • ízben alaposan helyben is hagyja, amikor meg akar menteni egy szerencsétlen fiatalembert (Ro­bert Redford), akit a város korlátlan ura juttatott — köz­vetve — a börtönbe, bár a fiú ártatlan. E központi cselek­ményszál köré aztán néhány mellékszál fonódik: faji gyű- 'ölet, erőszak, hatalmaskodás, korrupció, politikai machiná­ciók — szóval mindaz, amit a szomorú emlékmű Hosszú, for­ró nyár véget érni nem akaró 'évésorozatából már kívülről tudtunk. Nincs /tj a nap alatt... Mindazonáltal nem nagyon világos, miért késtünk majd’ két évtizedet a film be­mutatásával — s idézünk föl vele egy már rég lejárt, avítt stílust. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom