Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-03 / 52. szám

1983. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK 5 Kftkriat) Új piacon az írószergyár A kis szériáktól a nagyokig Az írószergyárnak nem volt könnyű az elmúlt eszten­dő. Áttértek az ötnapos munkahétre, tehát 1981-hez viszo­nyítva kevesebb lett a normaóra. A szigorú importkorlá­tozások hatását megérezték itt: az anyagellátásban zökke­nők keletkeztek, s az előírt terv teljesítéséért 313 fizikai dolgozóval és 67 alkalmazottal indultak harcba. Elöljáróban mondjuk el: a gyár terve a múlt esztendőre 330 millió forint volt, amit 334,8 millióra túlteljesítettek. Arukibocsátásuk hazai piacok­ra 114 millió értékű volt, s tő­kés piacra az árukiszállítás 31,3 millió, a tervezett 25 mil­lió forinttal szemben. S ha most az olvasó arra gondol, amit a cikk elején írtunk, tüs­tént rájön arra, hogy az író­szergyár sikeres fegyvertényt hajtott végre. A nehézségek ugyanis a gyárat sem kímél­ték, És mégis... nem hagyták magukat, figyelték a piacot, s nyertek! Érdemes megvizsgál­ni; hogyan? A kapun belül Mint jeleztük, az ötnapos munkahétre való áttérés kö­vetkeztében csökkent a nor­maórák száma, amit sikerült hatásos belső szervezéssel ki­egyenlíteni, s a túlórák számát is csökkenteni. Eredmény: ki­sebb lett az önköltség. Hiá­ba, ma a legtöbb tartalék a gyárkapukon belül van. Csak keresni kell s megtalálni azo­kat Tavaly is takarékoskodni kellett s ez is bevált Vagyis javult az anyagfelhasználási hányad, s még így is, figyelve a kötelező műszaki paraméte­rekre, lehetett gyártani! Vagy­is, csak annyi anyagot hasz­náltak el, amennyire okvetle­nül szükség volt. Tudták, hi­szen rá kellett jönniük, az anyag sok pénzbe kerül. Po­csékolása olyan, mintha ötszá­zas bankókat tépdesnénk ap­ró darabokra. Algériai siker Az írószergyárnak sok okos gépe is van, amelyek dolgoz­nak, gyártanak, de nem függetlenül attól, hogy meny­nyire használják ki azo­kat. Nos. a múlt esztendő­ben, a gyártmányösszetétel függvényében jól kihasználták a gépparkot. — A gép akkor hasznos a vállalatnak — mondják az író­szergyárban —, ha az rendel­tetésszerűen pörög! Persze nem üresen, hanem munkadarabot megformálva. Egyszóval, igénybe venni az embert munkaidejében, s ki­használni a gépek teljes kapa­citását. Borítékok sorozatban Naponta csaknem 400 000 borítékot készít a Papíripari Válla­lat szentendrei gyáregységében két modern gépsor. Az egyik végén felrakják a papírhengert, a másik oldalon már csak do­bozba kell csomagolni a borítékokat. A napi teljesítményt di­gitális számláló mutatja. Természetesen az is elen­gedhetetlenül fontos, hogy a gyár a csökkenő önköltség s anyagfelhasználás mellett is jó minőségű terméket készít­sen, de még ez sem elég ... — A múlt esztendőben — mondja Berta Hubert igazga­tó — 81 féle cikket gyártot­tunk. A legkisebb, az ötdara­bos megrendeléstől a legna­gyobb szériákig. Mi minden rendelést vállalunk ... Hát igen, az eladás az el­adás. A tőkés piacra jutó, ta­lán nem is nagyon gazdaságos kis tétel viszont a vállalat jó hírét keltheti; s jöhet egy na­gyobb megrendelés. S az meg is jött. A múlt esztendőben. Megnyertek egy oípériai ver­senytárgyalást. s rövid határ­idős szállításra, 12 millió da­rab BIC-betét gyártására kap­tak rendelést. Itthon tüstént át kellett állni a három mű­szakra. Fontos volt ez a rende­lés, mert bemutatkozás volt egy új piacon. Nos, a megren­delt termékeket kiváló minő­ségben legyártották, s határ­időre szállították. A partner nem csalódott, s most — hi­szen a tárgyalások megindul­tak — újabb rendelés gondola­tával foglalkozik. Ennyit vár az igazgató S még egy, utolsó kérdés, mit vár az igazgató ettől az esztendőtől? — Nem lehetünk elégedetle­nek, mert jó évet zártunk. A múlt esztendőben az írószer­gyár a vállalat össztermelésé­nek negyven százalékát pro­dukálta. Eredménye: mind a fizikai, mind az alkalmazott dolgozóink bérszintemelkedé- se 1981-hez képest. Azt kér­dezte, mit várok ettől az érv­től? Ennyit! SZENTENDREI Kjttínam . Á PEST MEGYEI HÍRLAP SZENTENDREI JÁRÁSI ÉS SZENTENDRE VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Tegyük szebbé lakóhelyünket Társadalmi szerződés í Az elmúlt időszak mozgalmas napokat jelentett a vá- í rosnak. Február 11. és 17. között negyvenkét vállalat £ megbízottai kötötték meg a társadalmi munkáról a szer- £ ződéseket. Nem újdonság ez Szentendrén, hanem esz- ^ tendők óta jól bevált hagyomány. A párt, a KISZ, a ^ HNF, a tanács és a Szakmaközi Bizottság kéréssel, fel- ^ hívással — tegyük szebbé lakóhelyünket —, fordul az í üzemekhez, intézményekhez, a lakossághoz, hogy szer- ^ vezetten, s éppen ezért hatékonyan tegye meg mindenki f. azt, ami őt illeti. A megkötött társadalmi munkaszerződések — nagyon helyesen —, kiemelt fontossá­gú feladatokra épülnek, ame­lyeknek megoldása egyaránt szolgálja a város, a közösség, de az egyes emberek érdekét is. Ilyenek a Petőfi téri óvo­da elkészítése átadásra, az idősek klubjának kialakítása, a parkok és a zöldterületek éves fenntartása, a holt ágat most elzáró kőhíd elbontása után, a feszített szerkezetű fa­híd felépítése, s ugyancsak itt, a két gimnázium, vala­mint a szakmunkásképző in­tézet tanulóiból szervezett építőtábor megrendezése, a Szabadság-forrás úton három kilométer hosszú járda meg­építése, a Lukács fivérek útja és a Radnóti Miklós utat ösz- szekötő utca kiépítése, és a vízi bázis kialakítása. A kiemelten fontos felada­tok megoldásán kívül, helyet kapott a szerződésekben a ját­szóterek folyamatos karban­tartása, az iskolák, az óvodák patronálása, valamint kommu­nista műszakok szervezése, Gyors riasztás Azonnali kivonulás a tűzhöz Országos jelenség, s így van ez a városban és a já­rásban is, hogy a technikai fejlődés növeli a veszély- források, beleértve a tüzek számát is. Három évvel ez­előtt 15, 1981-ben 25, és ta­valy ugyancsak 25 tűz volt a városban. Az önkéntes tűzoltó egyesület tevékeny­sége eddig megfelelt a vá­rakozásnak. Mi kell a hatásos tűzvéde­lemhez? A szakmát jól értő, hivatása magaslatán álló em­ber, 'technikai felszerelés é* gyors riasztás, majd azonnali kivonulás. És mindehhez ter­mészetesen — pénz. Sok pénz! Szerencsére ez az esztendő jól kezdődött az önkéntes tűz­oltó egyesületnek, mert sike­rült 14 üzemi ' tűzoltósággal nem rendelkező gazdálkodó egységgel megállapodniuk a rendszeres anyagi támogatás­ról. amely összeg 200 ezer fo­rint. Ebből a pénzből támo­gatják a járásban lévő egyesü­leteket, s már megrendeltek egy Skoda 706 típusú locsoló- autót, amely kisebb átalakítás után alkalmas lesz a tűzoltás­ra. A következő évi támoga­tásból tervezik megvalósítani a gyors és ( hatásos riasztási rendszert, valamint az állandó gépkocsivezetői ügyelet meg­szervezését. rpalálkára igyekeztem. A hideg en­■1 gedett valamit jeges szorításából.. Néha meggondolta magát a tél és ha­vazni kezdett, sűrűn, mintha csak attól félne, hogy nem éri meg a holnapot. A Lenin út tiszta a hótól, ami most hul­lik, tüstént el is olvad. Furcsa hívást kaptam. A pár lefir­kantott sorból kicsendült valami re­ménytelenség, de az üzenet egésze, mégis derűs volt, mert: ...akik nem tudják összerakni a maguk világát — olvastam a sorokat — azok az egyik napról a másikra élnek, anélkül, hogy sejtenék, nem is léteznek már... Négyen vártak rám. Három idős és egy fiatal ember. Az öregek nyugdíja­sok, a fiatal aktív dolgozó. Rajta far­mer feszül, s lompos pulóver. Az idő­sek — lehet, hogy a találkozó tiszte­letére? — kiöltöztek. Mikor elmond­ták hívásuk okát, meglepődtem. A népfront körzeti bizottságának tevé­kenységéről akarnak beszélni. Minden­re számítottam, de erre nem... Tíz esztendővel ezelőtt a népfront­munkát elemezve a városi elnökség, arra a következtetésre jutott, hogy a várospolitika nyitottsága, a szélesebb bázisú közéleti munka javítása érde­kében, a szervezeti formákat korszerű­síteni kell!... — öreg korunkra — mondja az egyik — változik a látásunk. Visszafelé tekintünk, nem előre. Vagyis emlé­keinkből, s nem reményeinkből élünk... — És?... kérdeztem lehangoltan. — Javult a látásunk! — csippent fe­SZÜLETÉSNAP lém szemével az öreg. — Töltsél egy keveset, Jani fiam! — mondja még a fiatalembernek... \ z akkor működő elnökség és bizott­** ság gyakran tapasztalta, hogy nem sikerül kellően átfogni a város egészét. Bár mindenütt dolgoztak aktivisták, mégis a széles társadalmi háttér hiá­nyában munkájuk nem volt hatékony... A bor olyan, amilyent szeretek: sa- vanykás, karcos. Már benne vagyunk a beszélgetés sűrűjében. — Tudja — veszi át a szót a másik öreg — az a legfontosabb, hogy érez­zük, nem írtak le bennünket. Belső igé­nyünk: ne legyünk magányosak!... — És?... — igyekszem tovább lökni a beszélgetést. — Sok változás történt itt — mondja a fiatalember. — Például? — Sajnálhatja, hogy nem volt itt. február 12-én. Akkor volt a HNF-bál Bitang jól sikerült... Az elnökség úgy döntött, hogy ízbé­gen, a Pannónia telepen és a városköz­pontban létrehozzák a körzeti bizottsá­gokat. Ez a módszer eredményekkel ke­csegtetett, ezért 1975-ben elhatározták, hogy a lakosság területi elhelyezkedé­sét, a településrészek sajátosságait fi­gyelembe véve öt körzeti népfrontbi­zottságot alakítanak... — Töltsél még egy keveset, Jani fiam. Egészségünkre! — Egészségünkre. — Tudja mit — mondja a második öreg. — Jöjjön el egy rendezvényre. Persze nem váltjuk meg a világot, de ami érdekel bennünket, arról ott bő­ségesen szó esik. S ami a legjobb: nem nekünk beszélnek, hanem mi beszélhe­tünk. .. libben az új szervezeti formában ,Lí jobban dolgoznak együtt a tanács­tagok és a HNF-aktivisták. Felgyorsult a lakosság közéleti tevékenysége. Ref­lektorfénybe került egy-egy városrész speciális érdeke... — Mert tudja, van tanácstagi alap is. Felhasználásába beleszólhatunk. Persze, ez nem megy vita nélkül. Mi öregek mást akarunk, mint a fiatalok. így van ez, Jani fiam? — így, de azért mindig megegyezünk. Igaz? — Az biztos. Még szép... A körzeti bizottságok munkamódsze­re 1980-ra kialakult. A városi küldött- értekezlet a nepfrontmunka legfonto­sabb egységeiként említette azokat. Egy-egy körzet munkája eltérő. ízbé­gen a környezetvédelmi tevékenység, a belvárosban a közjogi munka, a Pan­nónia telepen a társadalmi munka szervezése, az északi városrészben a nyugdíjasokkal való törődés, a Felsza­badulás lakótelepen pedig a gyermekna­pok rendezése, a közművelődési akciók a legsikeresebbek... A Lenin úton, visszafelé ballagva, azon töprengtem, hogy a bizottságok tízévesek. Most van a születésnapjuk. amelyeknek forint értékét az ifjúsági politikai alap javára utalják át. Vízrefgenefáló Készül a szentendrei Víz- gépészeti Kisszövetkezet új terméke. A képen a kísérleti szennyvízszűrő keverőtárcsáját centrírozza Jeles György. A statisztika tükrében A fejlődés számadatai Fejlődik a járás és a város. Pomázon 25 hellyel bővült az óvoda. Tahitótfaluban pedig elkészült az úttörőtábor. Budakalászon átadtak öt új lakást, üzembe helyezték Pilisszentlászlón a közkifolyós vízmüvet. A járás községeiben több kilométer hosszú járdát építettek, g sok helyen korszerűsítették az elektromos és vízhálózatot. Szentendrén átadtak 100 tanácsi bér- és 84 OTP-lakást. A múlt esztendő végétől üzemel az új pdstaépület, s működik a crossbar rendszerű telefon. A gázprogram keretében a Kőzúzó utcában megvolt az új vezeték műszaki átadása. A Nyugat-Pest megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Válla­lat és az áfész kereskedelmi egységeik korszerűsítésére tíz­millió forintot fordítottak. Most két ABC élelmiszeráruház épí­tését készítik elő. Sokat segít ez majd Budakalásznak és Duna- bogdánynak is. A múlt esztendőben a városban a GeLka tanácsi kisvállalatként kezdett el tevékenykedni. Tavasszal kezdődik A rágcsálók irtása Az őszi rádióriport keltette érdeklődés már régen lelo­hadt, tél elejére senki nem foglalkozott az állítólag fé­lelmetesen elszaporodott szentendrei patkányokkal. Kü­lönösen a helyi lakosság nem. Az egy hónapig kifüggesz­tett felhívásokra, melyek arra kérték a lakosságot, je­lentsék be, ha valahol patkányt észlelnek, összesen né­gyen reagáltak. Azt pedig dr. Balogh Ibo­lya, a KÖJÁL főorvosnője pontosan tudta, hogy négynél több patkány szaladgál Szent­endrén. — A vállalatoknál, intézmé­nyeknél és mezőgazdasági egységeknél tartott rendszeres ellenőrzéreink — mondta . a főorvosnő —, és a Közegész­ségügyi és Járványügyi Állo­más patkányfigyelő szolgála­tának jelentései alapján fel tudtuk mérni, hogy melyek a veszélyeztetett területek. — A legutóbbi tanácsülésen döntés született, hogy idén kö rülbelül egy, egy és félmillió négyzetméteren patkányirtás lesz, amely a város egész csatornarendszerére is kiter­jed. A közterületi irtás költ­ségeit, és a lakossági terheket is a tanács fedezi. A vállalatok és intézmények számára eddig is kötelező volt az évi kétsze­ri irtás, tehát ezt saját terüle­tükön most is nekik kell fizet­niük. — A szerződést a versenytár­gyaláson részt vevő nyolc tsz, és szövetkezet közül a Takarí­tó Ipari Szövetkezettel kötöt­tük meg. kedvező árajánlatuk és szakmai felkészültségük miatt döntöttünk mellettük. — Kérjük a lakosságot, hogy tavasszal kezdődő patkányir­tás során a közegészségügy ér­dekében. legyenek a szövet­kezet dolgozóinak segítségére. Mr. A. i A TÁRGYALÓIÉ RÉM BŐIBEI Másodszorra már börtön f Ha valaki a bűnügyek ^ hátterét vizsgálja, nagy ré- £ szűknél rábukkan az alko- hóira. Amit köztudottan ^ nem adnak ingyen, s fo- ^ gyasztása káros az' emberi ^szervezetre, gyöngíti a jcl- ^ lemet is. Italosán az ember sokkal meggondolatianabt ;!és merészebb lesz. Az alko- ^ nolos állapotban elkövetett £ bűnügyek elbírálásánál, a/ ^ ital hatására beálló fizikai ^és pszichikai állapot, nem íenyhítő körülmény! Ráckevi Árpád, szentendre; iakos, rendszeresen fogyass tott alkoholt, s ez már koráb­ban is a bűn útjára vitte. Sikkasztásért kapott felfüg­gesztett szabadságvesztés büntetést. Csakhogy erre az intő jelre nem sokat adott, s egy más alkalommal, ugyan­csak italosán úgy döntött, hogy behatol a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtárba. Természetesen, nem kínzó művelődési vágyát akarta ott kielégíteni, hanem az őt gyötrő pénzszűkén kí­vánt segíteni. Az ablakot betörve, bemá­szott a mozigépházba, s ott magához vett két japán gyártmányé magnetofont, _ s egy mikrofont, majd mene­külni próbált. Szerencsére a betörési észrevették, s a hely­színtől mintegy száz méterre az utcán elfogták. A szentendrei járásbíróság Ráckevit egy év és tíz hóná­ul, börtönben letöltendő sza­badságvesztésre ítélte, s egy­ben elrendelte a felfüggesztett büntetés végrehajtását is, va­lamint a vádlott kényszergyó­gyítását. Az ítélet jogerős. Az oldalt Irta: Karácsonyi István Fotó: Erdnsi ósnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom