Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-26 / 72. szám

kMiíop 1983. MÁRCIUS 26., SZOMBAT Színházi levél f Vannak született | élhetetlenek. Ad­albert von Cha- misso, a német romantika nap­jainkra úgyszól­ván feledésbe merült jeles alakja, 1814-ben egy ilyen született élhetetlenről írta Peter Schlemil különös törté­nete című elbeszélését. A név — mely egy jiddis szó né- metes helyesírású alakja —, azóta fogalommá vált: ma is slemilnek nevezzük a szeren­csétlen, élhetetlen, a sors ké- nye-kedve szerint hányódó embereket. Seress Rezső — közeli ba­rátainak: Dudi — ilyen sle- mil volt. Milliók vagy talán tízmilliók ismerték a dalokat: Szomorú vasárnap, Szeressük egymást, gyerekek, Főúr, fi­zetek, Én úgy szeretek részeg lenni, Gyerünk, Bodri kutyám, Ha néha visszaűznek téged, Csak átutazó vagyok itt a földön, Az ember egy léha, egy könnyelmű senki —, s még ki tudja, hányat, de a sok-sok dal szerzőjét nagyon kevesen ismerték, vagy épp nagyon kevesen tudták, hogy ki szerezte ezeket a dalokat. Seress Rezső, ez a kistermetű, vékony dongájú, jelentékte­len külsejű, szomorú emberke egy korszakot jelentett pe­dig a két háború között, s ha a sorsát, ezt a slemil sorsot nézzük, a háború utáni évti­zedekben is —, ahogy mon­dani szokták — futotta a for­máját. Azzal büntették, hogy betiltották a dalait — mert a 40-es évek végén, az 50-es évek elején ezek a dalok nem voltak elég konstruktívak és elég agitatívak, nem segítet­ték elő közvetlen módon a termelés növelését. Seress Re­zső, aki csak a sors hihetetlen, vak kegye folytán maradt élet­ben az ukrajnai munkaszolgá­lat poklában, a szocializmus rohamtempójú építésének gát­ja lett; származása miatti ül­döztetését felváltotta a művé­szete miatti üldöztetés. A z élet egyszer volt kegyes hozzá: ami­kor életben hagyta Ukrajnában — de a slemilségen ez sem változ­tatott Lett hát belőle kávé­házi — kevésbé finoman: kocsmai — zongorista. A VII. kerületben — melyet legszí­vesebben el sem hagyott vol­na soha életében —, az Osvát utcai Kulacsban, később az Akácfa utcai Kis Pipában játszott és énekelt esténként. Zongorázni sosem tanult meg rendesen, jószerivel csak pö- työgtetett; hangja rekedtes, jellegtelen volt; a kottát nem ismerte, dalait mások kottáz- ták le, amikor — úgyszólván bagóért — valamelyik kiadó megvette tőle ezt vagy azt a számot. A Szomorú vasárnap világsláger lett, Seréssnek több százezer dollár jogdíja halmozódott fel, de ebből egy centet fel nem vett. A Ku­lacsba és a Kis Pipába vi­lágnagyságok mentek el, hogy meghallgassák ezt a jelenték­telen emberkét, akiből sugár­zott az egyéniség, a tehetség. Josephine Bakertől Yehudi Menuhinig, Harold Lloydtól Otto Klempererig százak írták be nevüket híres vendégköny­vébe. A kis Seréss Budapest, azaz a VII. kerület nevezetes­sége volt. Később már szomo­rú nevezetessége. Rákapott az erős italokra, falánkká vált; elhízott, idegei is meglazultak, s hiába állt már mellette a nagy szerelem, Helénke, Dudi egy napon eloldotta magát a világtól. 1968 júniusában, 69 éves korában kilépett harma­dik emeleti lakása ablakán. Nem zúzta halálra magát. A kórházban viszont nyakára hurkolta az ágyára erősített gézkötelet és megfojtotta ma­gát Elege volt az életből, na­gyon el akart menni. Nem lel­te már helyét a világban, el­feledték, a dalai sem kellet­tek — nem volt miért élnie tovább. A kis Seress élete, sorsa ezernyi hasonlóval rokon. Et­től több önmagánál. S ezt a többletet fejezik ki a dala is. Azon a szinten, olyan „Iá géban”, amilyenen ez az élet ezek az életek mozogtak. Se ress népszerűsége, ez a sle- milségének úgyszólván el­lentmondó mozzanat, abból táplálkozott, hogy azt írta, énekelte, amit egy korszak­ban egy réteg — a kisembe­rek, a VII. kerületiek — ér­zett, átélt, vallott, szeretett, vagy szeretett volna. Nem voltak ezek eget-földet renge­tő dolgok, témák; a legtöbb Seress-dalra kis erőfeszítés­sel rá lehet bizonyítani, hogy szövegében klapancia vagy ki­fejezetten giccs, s hogy zené­jében primitív, vagy hogy idegen hatások érződnek raj­ta. És mégis: Seress egy kor terméke volt, s amikor ez a kor elmúlt, elmúlt ő is. A született slemilről színpa. di művet írni: hálás vállalko­zás. Seress élete egyes mozza­nataiban valóban érdekes és jó sztorikkal teli; adottak a számok, melyeket rengetegen ismernek és énekelnek — fü­tyülnek ma is; e slemil sors­hoz jól hozzá lehet kötni a történelem néhány közismert fordulatát: mi egyéb kell hát egy fogyasztható Seress-da- rabhoz? Müller Péter kitűnő érzék­kel tapintott rá a témában rejlő többszörös lehetőségre. A népszerű dalok, a jól elme­sélhető élettörténet, a közel múlt iránti nosztalgia, a há­lás színészi feladatot jelentő figura együtt olyan matéria, melyből megfelelő körülmé­nyek között sikeres előadás születhet. A Vidám Színpad jól döntött, amikor ezt a da­rabot műsorra tűzte. Müller — különösen az első részben — rendkívüli biztoskezű szer­zőnek bizonyul; a modern ze­nés műfajok sok erényét is­meri, s használja fel ügyesen. A második rész kicsit hosszú, lendületéből is veszít, de ez­zel együtt is:' a Szomorú va­sárnap szövegkönyve nálunk szokatlanul gondos, színes és ötletes munka. A sztori és a dalok egybeépítése is a jó musicalek dramaturgiáján is­kolázott szerzőre vall. Mind­ehhez járul a filmrendező Sándor Pál meglepő mérték­tartó, minden túlzó külsősé­get, feltupirozott látványka- valkádot mellőző rendezése. Sándor a figurák belső világa érdekelte: Seress önironikus humora, érzelmes embersége, keserű őszintesége, Jani pin­cérben, ebben a több alakban is megjelenő rezonőrben a ba­rátság és tisztelet megnyilvá­nulásai, Helénkében, a feleség­ben pedig az áldozatkész sze­retet, mely minden viszontag­ságon át mellette tartotta en­nek az értékes kis embernek. (A darabnak nincs is több szereplője.) A darab és az elő­adás sehol nem lépi át az ér- zelmesség határát, nem fordul szirupos színekben. Ez talán a legnagyobb erénye. M eg az a na­gyon kiegyensú. lyozott, kitűnően összehangolt szí­nészi játék, melyben a három szereplő — Bodrogi Gyula, mint Seress, Horváth Gyula mint Jani pincér, Voith Ági, mint Helénke —, magasan a Vidám Színpad megszokott színészi színvonala fölött tel­jesít. Takács István Amíg belakják a házat Három népművelő a rajtvonalon Pilisvörösváron az új művelődési ház gyermekzsi­vajtól hangos. Az emelet napfényes szobáiból a Pilis hegykoszorúja nyújt festői látványt. Három népművelő látja el itt mindennapi feladatát. Lassan kibontakozik a kép: mit is szeretnének megvalósítani? Jó érzés belépni egy olyan épületbe, ahol a festék jóformán még meg sem száradt a falon. Itt minden tá­gas és elegáns: a nagyterem is színházi előadásokra kész színpaddal, piros széksorokkal. Az emeleten találhatóak a klubok, a szakkörök. A hajdani kopott művelődési ház a múlté. Hagyományok élesztése — Zánkáról kerültem Pilis- vörösvárra, javában folyt az építkezés, amikor megérkez­tem — mutatkozik be Kovács István, a ház vezetője. — Ma­gam sem hittem benne, hogy a tavalyi esztendő végére el­készül. Bár az épület belső- építészeti megoldásába már nem szólhattam bele, a mun­kát társaimmal együtt meg­kezdtük. Kialakítottuk a prog­ramokat, meghatároztuk az alaptevékenységet. A főváros közelében megle­hetősen nehéz vonzó közmű­velődési műsorokat rendezni. Az itteniek a nagyvároshoz mérik a lehetőségeket, s csak akkor töltik a szabad idejüket a házban, ha az vetekszik a fővárosi kínálattal. Senki sem kéri számon a színházi előadá­sokat, a klubfoglalkozások, a mozik választékát, csupán mást szeretnének. A nemzetiségi községben a hagyományok új­jáélesztése, az anyanyelv ápo­lása, a kiscsoportos foglalko­zások meghonosítása magától adódó követelmény. — Helybeli vagyok, min­denkit gyermekkorom óta is­merek. Évek óta foglalkozom a nemzetiségi néptánckultúrá- val — folytatja Wenczel Jó­zsef művészeti előadó. — Ná­lunk is a táncház mozgalom élesztette fel a néptáncot. Ér­deklődő pedig mindig akad éppen elég. Az alkalmi tánco­sok közül a legügyesebbek ke­rülnek a kiscsoportokba. Pil­lanatnyilag százhúsza:» tán­colnak, a legkisebbek a lépé­seket tanulják. A német nemzetiségi nép­táncegyüttes neve ismert az országban, sok helyütt bemu­tatkoztak. Most arra töreked­nek, hogy Pilisvörösvárra vonzzák a többieket. — Szeretnénk, ha a nemze­tiségi amatőr együttesek ná­lunk adnának találkozót egy­másnak — veszi át a szót Ko­vács István. — Adottságaink alkalmasak arra, hogy mód­szertani központot létesítsünk. Két együttes egy műsorban címmel sorozatot indítunk. Minden hónapban újabb és újabb csoportot hívunk meg. Ajánlatunk fellépési lehetőség a műkedvelőknek. A közönség tetszése a megméretés egyik forrása. Ugyanakkor meghív­juk a szakembereket is, akik elemzik a produkciókat, s el- igazítót adnak. A pilisvörösvá- riak kezdték a sort, a meghí­vottak a szigetúj falusiak vol­tak. Majd a vecsésiek, a vá- roslődiek, a pilisszentivániak látogatnak el hozzánk. Színjátszó tizenévesek A honismereti, helytörténeti kör is a művelődési ház kebe­lén belül tevékenykedik ez­után. Az emlékeket az utolsó pillanatban igyekeznek meg­menteni. — Tájházra való anyag gyűlt össze — szól Wenczl Jó­zsef. — A közeljövőben jó len­ne ezt is rendszerezni, kiállí­tani, hogy mindenki láthassa. — Nemzetiségi község lévén óvodában, iskolában egyaránt oktatják az anyanyelvet — kezdi Szilas Zoltán. — Német nemzetiségű községből szár­mazom én is. Jól tudom, hogy aki nem gyakorolja az anya­nyelvét, könnyen elfelejti. Ügy érzem, ehhez az is hoz­zátartozik, hogy a művészeti csoportok saját nyelvükön szólaljanak meg, elevenítsék fel ősi szokásaikat. Érdekes kísérletre készülünk éppen a gyermekszínjátszókkal. Az agyagbányában áll egy fa cím­mel német nyelvű játékot pró­bálunk. Olyan gyakorlatokat formálunk, amelyek segítségé­vel a tizenévesek fogékonyab­bak lesznek a művészetek iránt. Képzőművészeti kiállításo­kat. hangversenyeket, filmtör­téneti vetítéseket, énekkart szerveznek. Bábszakkört, kert­barátok körét, kisállattenyész­tők klubját, bányászklubot, mozgássérültek összejöveteleit és más hobbiköröket hívnak létre a művelődési házban. — Szerencsére a helyi gaz­dasági vezetők és a pedagógu­sok készségesek — fejtegeti az Hivatalosan szólva Nyelv és demokrácia Időnként komoly gondot okoz az állampolgároknak, hogy . 'értsék a címükre ki­küldött hivatalos iratokat. Ezen nincs is mit csodálkozni, hivatalos okmányaink nyel­vezete még mindig túlságosan bonyolult. Annak ellenére, hogy több fórumon elmondták már: a nyelv és a demokrácia egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Nyelvészeink az el­múlt évtizedekben nem egy alkalommal jelezték, hogy e téren a változások nem olyan üteműek, amilyenekre szükség volna. E folyamat meggyorsí­Horváth Gyula, Bodrogi Gyula, Voith Agl tása közügy, s ennek érdeké­ben összeállították azokat a javaslatokat, amelyek meg­valósításával lehetővé válna hivatali nyelvünk megtisztítá­sa. Ez azonban nem csupán a szakemberek, a nyelvészek dolga. A társadalmi munka- megosztás más szféráiban te­vékenykedők megfelelő hozzá­állása nélkül aligha érhető el a várt kedvező fordulat. Az állampolgárok többségé­nek például gondot okoz a kü­lönféle nyomtatványok és űr­lapok kitöltése. A Pénzügymi- minisztérium jó példával járt elöl, amikor a közelmúltban úgy döntött, hogy felülvizs­gálja a formanyomtatványait, ellenőrzi, a benne foglaltak megfelelnek-e a magyar nyelv kívánalmainak? Felismerték ugyanis, hogy saját maguk dolgát is megkönnyítik a tisz­ta, világos fogalmazással. Felsőoktatási intézményeink­ben — leszámítva a bölcsész­kart és a pedagógusképzőt — nem folyik anyanyelvi képzés Ezen a gyakorlaton változtat­ni kell. Elsősorban azokon a karokon látszik szükségesnek megteremteni a rendszeres ok­tatás feltételeit, amelynek hallgatói a későbbiekben napi munkakapcsolatba kerülnek az állampolgárokkal: tömeg­kommunikációs eszközeink rendre megszólaltanak szak­embereket, akik csak nehezen tudják közérthetően kifejteni gondolataikat. igazgató. — Az ásványbányá­nál készülnek például a prog­ramfüzetek, meghívók. A be­rendezés bővítését is támo­gatják. A környékbeli községekből is szívesen jönnek a házba szórakozni. Megalakulóban az ifjúsági klub. Az épület mel­lett tágas pince található. A népművelők abban remény­kednek, hogy idővel átalakít­ják pinceklubnak. — Egyelőre a házat kell be­lakni — véli Keszléri József tanácselnök. — Kezdetben nem volt zökkenőmentes az épület működése. Hiányzott a fűtés, aztán a költségvetés lett keve­sebb. A lényeg, hogy modern, szép művelődési otthona van a községnek. Nem várhatjuk, hogy egyszerre minden úgy menjen, mint a karikacsapás. De a műsorok, az emlékezetes esték mindenkit vonzanak. Va­lamikor ellentétek feszültek a községen belül a falusiak és a bányatelepiek között, még a szomszéd falvakkal is állandó rivalizálás folyt. Ma már kö­zösen dolgoznak és szórakoz­nak az itt lakók. Mindenhonnan látható Pilisvörösváron minden irányból látható a kétszintes művelődési ház. A három népművelő azon munkálkodik, hogy a község a környék kul­turális központjává váljék. Nem titkolják el a gondokat sem. A nagyteremben rögzí­tettek a székek, ezért a bálo­kon az előtérben szoronganak a táncolók. Hiányzik a benső­ségesebb előadásokra alkalmas kamaraterem. A népitáncosok­nak nincsen megfelelő hely a próbákra, mert az előtér kö­ves. Néhány apró átalakítás­sal ezek a gondok bizonyára megoldhatók. Kérdezhetné valaki, miért kell egy vadonatúj házban fa­lat bontani, székeket mozdí­tani? Használattal jönnek elő az apró hiányosságok. S nem lenne jó. ha a kicsiségeken megbukna az itteniek kezde­ményező kedve és akarata. Erdős! Katalin T apasztalatcsere Pedagógiai napok Immár hagyomány, hogy ilyenkor tavasszal, kétéven­ként megrendezik a Pest me­gyei pedagógiai napokat. Az idén április 6-án és 7-én ke­rül sor erre ötödik alkalom­mal. Az előkészítésben, a szer­vezésben részt vett a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyán kívül a Pedagógusok Szakszervezetének Pest megyei bizottsága, a Magyar Pedagó­giai Társaság Pest megyei ta­gozata, a TIT megyei szerve­zete, a Pedagógus-továbbkép­ző Kabinet, valamint a ceglé­di, a szentendrei, a váci és a zsámbéki művelődésügyi osz­tályok. Hagyomány az is, hogy mindig ezek a városok adnak otthont a pedagógiai napok előadásainak, kiállításainak, bemutatóinak. Külön érdekes­ség, hogy Zsámbékon két éva a főiskola termeiben zajlottak a rendezvények, az idén pedig az új gyakorlóiskola látja majd el ezt a feladatot. A két nap alatt olyan té­mák kerülnek majd terítékre, amelyek mostanában foglal­koztatják a nevelőket. A cél az, hogy aktív szakmai tapasz­talatcsere alakuljon ki, helyt adjanak a pozitív pedagógiai törekvéseknek, s kapjon fó­rumot a műhelymunka is. A jövő a nevelőiskola kialakí­tása. Ezzel kapcsolatban van­nak problémái a tanároknak, de vannak már eredmények is, s számtalan lehetőséggel rendelkezünk. A találkozás jó alkalom valamennyi kérdés tisztázására. Mintegy ezerkétszáz peda­gógust várnak erre az idei megmozdulásra, amelyen egyébként olyan jelentős dá­tumot is ünnepelnek Vácott, mint a megyei napközi ott­honok létrehozásának harmin­cadik évfordulója. A nagykőrösiek külön ren­dezvénysorozattal járulnak hozzá a megyei programok­hoz. Náluk az események áp­rilis 5-től április 8-ig tartanak.-FIGYELŐ' Pécs, Szeged. Most, hogy a televíziónk általában véve nem kínál szenzációkat, le­gyén szabad eltűnődni azon, hogy a Budapesten készülő műsorokat mennyiben gazda­gítják, módosítják azok a programok, amelyek nem a fővárosban, hanem a pécsi és a szegedi körzeti stúdiókban készülnek. Jelenleg ugyanis ez a két vidéki nagyváros mondhatja el magáról, hogy önálló kép- és hangrögzítő műhelye van; mégpedig olyan munkatársi gárdát alkal ..azó és olyan technikai berendezésekkel rendelkező műhelye, ahol al­kalmanként érdekesebb és tartalmasabb látnivalók szü­letnek, mint a Szabadság téri anyaépületben. A pécsi tévések két olyan riportfilmmel is jelentkeztek a közelmúltban, amelyeket csak a legőszintébb gratulá­cióval lehet nyugtázni. Az egyik vállalkozásuk, amely arról szólt, hogy egy szanálásra ítélt utca lakói ho­gyan alakulnak át a torony­házak egyenotthonainak bér­lőivé, pontosan két eszten­deig készült. Már ez a ten­gernyi idő is tiszteletet éb­reszthet, hiszen ebben az álta­lános nagy rohanásban ugyan melyik forgatócsoport veszi a fáradságot, hogy újra meg új­ra visszazarándokoljon né­hány helyszínre egy-két pil­lanat megörökítéséért. Panics Györgyék azonban rendszere­sen fölkeresték mind a lebon­tandó vityillókat, mind a ház- monstrurm -at, és megismételt vizitációik alkalmával egy olyan — hadd mondjuk e ré­gi, de jól jellemző szóval — életes jelentést sikerült ösz- szeszerkeszteniük, amely a le­hető leghűségesebben tükrözte az érintettek életforma-válto­zását. Azokét az érintettekét, akikből, mint mondani szokás, tizenkettő egy tucat, és aki­nek szürkécske kis életében igencsak nehéz találni valami ország-világ elé kívánkozó szenzációt. Pánicsék azonban meglelték a titok nyitját: tényszerűen egymás után so­rolták néhány sors fontosabb pillanatait, s ettől a kommen- tálatlan, ez volt, ez lett stí­lusú megörökítéstől az esemé­nyek valóságos költészetté nemesedtek. A hétköznapi lét kedves kis titkai előtt nyílott meg ugyanis a kapu; az em­berre, mint afféle testmeleg és háromdimenziós lényre csodálkozhattunk rá. Ritka al­kalom az ilyen! Szintén a pécsieket dicsér­hetjük azért a másik doku­mentumfilmért, amelyet a hajdani traktoroslányokról forgattak. Az, hogy a gyen­gébb nem néhány vállalkozó szellemű képviselője egyko­ron, azokban a most oly so­kat emlegetett ötvenes évek­ben az erőgépek nyergébe pattant, \ Jóságos társadalom- történeti esemény volt. Az emancipálódás politikai tölte­tű jelképének is mondhatjuk ezt ma már. S lám, a baranyai tévések ebben a masinára lib­benésben is meglátták a nagy témát. Felhívást tettek közzé, majd a ma már nagyanyai korban levő traktoristák nyo­mába eredtek. Amit ezek a megtört, meggyötört asszonyok elmondtak, tulajdonképpen abban sem volt semmi külö­nös: az egyik a megrokkant egészsége miatt panaszkodott, a másik a kicsinél is kisebb nyugdíját emlegette. A néző viszont láth: ta őket; tudomá­sul vehette létezésük omló­romló állapotát. Egyúttal pe­dig megkönnyezhette azokat, akik annak idején földbe vájták a ma oly dúsan termő barázdákat. Érjük be ennyi­vel: történelemcsinálókat volt alkalmunk látni. Akácz László A mesdicsőült slemil

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom