Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-26 / 72. szám
IMS. MÁRCIUS 26., SZOMBAT Látogatás a MÉM-ben Szovjet tudósok Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezesügyi miniszter pénteken a MÉM-ben fogadta a szovjet tudósoknak azt a küldöttségét, amely Oleg Bogomolov akadémikusnak, a Szovjet Tudományos Akadémia szocialista világrendszer gazdasági intézete igazgatójának vezetésével tartózkodik hazánkban. Tájékoztatást adott a magyar mezőgazdaság helyzetéről, a fejlesztési célkitűzésekről, majd az elhangzott kérdések alapján közösen elemezték a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. A Szovjetunióban felépült magyar broiler-csirketelepek, az épülő sertéstelep, s az idei tavaszon 2000—2000 hektár kukoricával bevetendő terület jelzi: o magyar termelési rendszereket már a gyakorlatban is kipróbálják. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a megbeszélés résztvevői a közvetlen kutatói-termelői kapcsolatoknak. Készül a motortekercs Az ikladi Ipari Műszergyárnak bérmunkában havonta ezernél több motort tekercselnek a bagi Ferromechanika Ipari Szövetkezetben. Képünkön Káré Jánosné, a tekercselőgép mellett. Veress JenS felvétele Kevesen születnek, kevesen maradnak • • Öregek faluja lesz Kocsér? Megyénk legdélibb községe Kocsér, nevének jelentését nem sikerült kideríteni. Annyi bizonyos, első előfordulása a budai káptalan 1488. május 22-i okiratában található. Birtokper ügyben tartottak határjárást, s Kocsér képviseletében Józsa György kunkapitány volt jelen. A török adóösszeírásokban Kochy néven szerepel. A nevének jelentése nincs összefüggésben a járművet jelentő kocsi szóval. Legnagyobbb valószínűség szerint eredetileg kun szó lehetett, minthogy az első község minden kétséget kizáróan kun szállás, illetve település volt. A hajdani kopár, futóhomokos területet az ottani emberek — megküzdve a természet viszontagságaival — kultúrtáj- já varázsolták. Az ismeretlenség homályából valamelyest kiemelkedett a falu, eredményes szövetkezetei révén. Egy másik dologban is kezd immár élre törni Kocsér, ez azonban inkább sajnálatos, mint örvendetes: míg az ötvenes éveken lakóinak száma négyezret is meghaladta, addig ma már csupán 2671-en étnek a faluban ... Elvándorlási hullám A községi tanácson az utóbbi napokban Balázs Kálmánná vállán nyugszik a falu minden gondja, mivel a tanácselnök rossz egészségi állapotára való hivatkozással lemondott. Amint mondják, a végrehajtó bizottság titkára sem kíván hivatalában maradni. Ottjár- tunkkor éppen katonaidejét töltötte. Társadalmi tanácselnök látja el a vezetői teendőket, ő azonban rendkívül elfoglalt, hiszen egyetlen orvosa a falunak. — Elöregedik-e Kocsér? — kérdem tőle. Magyarázatként hozzáfűzöm, hogy tudomásom szerint a megyében itt a legkisebb a természetes szaporulat. — A lélekszám valóban csökkent. Ügy is, hogy többen elköltöztek, de úgy is, hogy évente jóval többen halnak meg, mint ahány gyermek születik — mondja dr. Rozsnyói Ferenc. Mit mondanak az ittmara- dottak erről? Elsőként a falu krónikairó- jától kértem választ. Antal Domokosné nyugdíjas pedagógus írta meg a százéves falu történetét. Jól tudja tehát, hogy mi az oka a nagyarányú elvándorlásnak. — Az első nagy hullám az ötvenes években indult, a következő a hatvanas, s az utolsó nagy futás 1979-ben volt. Pedig itt szorgalmas nép lakik, s mindig megtalálta a boldogulásának útját — már aki maradt. Hol paradicsomtermelés, hol paprika volt a sláger. Ma már szinte minden család fólia alatt termelt primőröket. Most éppen dohány jövedelmez a legjobban. Gazdasági okai tehát már-már nem lehetnek okai az elmenetelnek. Másutt sem boldogul — Az út, csakis az út ebben a leghibásabb — veti oda az egyik tősgyökeres kocséri, amikor az utcán megszólítom. — Mióta ígérgetik nekünk is, de nem lesz itt jó út, talán soha. — Misztikumot látnak a városban legtöbben — mondja a társa. — Mintha ott jobb lenne. Nagykőrösön már egy egész kis városrész van ko- csériakból. Ugyan nem kocséri születésű haczkó Erzsébet, a Napsugár presszó felszolgálója, ö megérti azokat, akik elmennek, szerinte főleg fiatalok. — Nincs munkalehetőség csupán a téeszben. Aki tanult, azért, aki nem, azért megy el. Szórakozási lehetőség pedig szinte semmi. Csató Jánosné, a Széchenyi utcában másként vélekedik. Nyolc gyermeke közül hat elhagyta a falut. — Sosem kívánkoztam én máshová. A gyermekeim azonban nem találták meg itt a számításukat. A városba mentek, ahol többet kerestek, s ott gyökeresedtek meg. Jobban szerették azt a munkát. Nehéz volt itt, nem mondom, de azóta már fölépült a téesz. Aki nem dolgozik, az se itt, se másutt nem boldogul. Többre vihetik itt Tajti Kálmán, már túl a nyolcvanadik évén, harmadszor fordul a moslékos vödörrel. A disznóknak eleség kell. Kilenc éve jöttek be a tanyáról. — Mi azt mondogattuk: a faluba, csak a faluba. A fiatalok úgy gondolják: csakis a városba. Ez náluk is igaz, hisz a két lány, a két unoka Kőrösre ment férjhez. A lányával és vejével él együtt, aki hosszú évekig sötéttel ment, sötéttel jött haza. Állatgondozó volt. Kitüntetéseinek se szeri se száma. Most szép nyugdíjjal dicsekedhet. — Bizony eleinte nagyon hitványul állt a szövetkezetünk — mondja a nyugdíjas állatgondozó —, de ezt ma senki sem mondhatja, hiszen a legtöbb nyugdíjasnak megvan a négyezre is. — Az elnökasszony nagyon rendbe hozta a dolgokat. Ke' ménykezű, de igazságos vezető — szól közbe a feleség is. Sz. M. Vélt vagy valódi igazság? Még rajtam csattan az ostor Annak soha nincs könnyű dolga, aki panaszkodik. Ha érvel, minden oldalról meg kell támasztania igazát, hiszen már eleve csakis úgy állhat elő gondjaival, ha tényeket mond, mert egy panaszos azt nem állíthatja: így gondolom. Az sem elég: így tudom, így hiszem... Az előírástól eltér Nem véletlen ezért, hogy Oszacki László, a Középmagyarországi Tejipari Vállalat fiatal kompresszorkezelője csupán hosszas töprengés után kereste fel szerkesztőségünket. Elmondta azt is: jobban szereti helyben elintézni a dolgait, erre azonban ezúttal nem volt módja. S hogy mit panaszol? A lényeg a következő: az üzemben — mivel a tejre mindig szükség van — más a munkarend, mint másutt. Nen is lenne baj, hiszen ezzel az ott dolgozók közül valamennyien tisztában vannak. A véleményük mégis az, hogy a munkarend nem felel meg érdekeiknek. Ugyanis az eltöltött munkaórák több esetben eltérnek az előírtaktól. Viszont amennyiben többet dolgoznak, a munkahely azt túlórában sohasem fizeti ki. Oszacki László éppen ezért bent járt az üzemigazgatónál tavaly decemberben, s arra kérte őt, hogy ne kelljen neki túlóráznia, mert még szabadsága is van és az ünnepek közötti napokat családja körében szeretné eltölteni. Ezt azonban visszautasították. A fiatalember kivette a még meglevő 10 nap szabadságát, s utána dolgozott beosztása szerint. Azt azonban csak később vette észre: túlóra helyett a szabadságából — utólag — egy napot leszámítottak, hogy ezzel kompenzálják a többletmunkával eltöltött időt. Újabb módosítás A váci üzemegység igazgatói irodájában együtt beszélgettünk Fiílöp Árpád üzemigazgatóval, Kovács Mihály- né, az üzemi pártszervezet titkárával, Péter Géza szakszervezeti titkárral és a fiatal kompresszorkezelővel. — Nem emlékszem pontosan, hogyan is volt a szabadságügy — szabódott az igazgató. — Ügy tudom, azóta ez rendeződött. A munkaidőbeosztást pedig válallati utasításra készítjük így, hogy a tejipari szokás szerint a plusz- és a mínuszórák száma kiegyenlítse egymást. Éppen ezért nem is fizetünk túlórabért. Persze a dolgozókat ezzel nem éri különösebb kár. — Tud-e valamilyen írásbeli utasítást erről felmutatni? — kérdem az igazgatót. — Szerepel-e a kollektív szerződésben? — A kollektív szerződésben ugyan még nem szerepel, de nyilván a munkaügyön kell, hogy legyen valamilyen papír — válaszolta az üzemigazgató. A papírra azonban hosszas keresgélés után sem bukkantak tá. — Tudtak-e arról a dolgozók, hogy milyen megállapodás született a plusz-mínusz órákkal kapcsolatban? — kérdem a szakszervezeti titkárt. — Vita nem volt erről, hiszen én magam is csak akkor szereztem tudomást az ügyről, amikor bementem egy küldöttel a vállalati szakszervezeti bizottsághoz. Ott hallottuk, hogy a tejipari dolgozók plusz-mínusz tíz óráját nem kell elszámolni. Az igaz, hogy korábban az ötnapos munkahétbe való átállás során más formában szó esett a beosztásról is. Elismerem, hogy ezzel az újabb módosítással többnyire a dolgozók járnak rosszul — teszi még hozzá. Túlórát nem fizettek A panaszos is elmondta, ők nem azt a néhány órát kifogásolják, amely alkalmasint kiegyenlítődne, hanem azt sérelmezik, hogy a túlórát nem fizetik ki, s azt is feltételezik, hogy előbb-utóbb az effajta megoldás rendszeressé válna. Kértem a jelenlevőket, hogy szúrópróbaszerűen nézzük meg fél évre visszamenően két munkalapot: vajon hogyan alakultak a túlórák. Oszacki Lászlónak és ,egy . . hasonló munkakörben dolgozó társának munkaidő-beosztása került kezünkbe. Kiderült mindkettőjüknél: hat hónap alatt négyben túlóráztak, egy hónapban nem volt túlóra, s egy másikban kevesebb a beosztás szerinti óra a kötelezően előírtnál. Tehát: hatból három hónapban nem fizették ki a dolgozók túlóráját. Az érintettek okkal bizalmatlanok. Amikor arra kérem Miskár Mihálynét, beszéljen arról, milyen a munkahelyi légkör, így válaszolt: — Erről nekem nincs véleményem, de ha volna sem Tolózárak a paksi afomemííbe A kockázat itt zsebre megy A bejárat felett a tábla ^ még a régi: Monori Vasipa- ^ ri Szövetkezet. Az épület- ^ ben és az udvari műhe- í lyekben is jobbára megszo- f kott, ismerős arcok fedez- '' helök fel, olyanok, akik ^ esztendők óta dolgoznak itt. ^Tavaly azonban mégis tör- ^ tént egy olyan ese'mény, ^ amely alapvetően meghatározza a kollektíva jövőjét: ^ a tartalom nem változott, í csak a forma, s a szövetke- ^ zetből — élve a jogszabá- ? lyok nyújtotta lehetőséggel '<’/— kisszövetkezet lett. — Majd csak lecseréljük lassan a táblát is az épületen, de mostanában annyi tennivalónk akadt, hogy erről valahogy megfeledkeztünk — kezdi beszélgetésünket Bokros Károly elnök. — Üj nevünkben már benne van legfontosabb tevékenységünk megnevezése Is, így most már Szer- vomechanika kisszövetkezetként dolgozunk. Értékesítési gondok — Szervomechanika — nem mindenki mozog otthonosan a szakkifejezések között. Mit takar tulajdonképpen ez a megfogalmazás? — Olyan távvezérlésú elektromos szerkezeteket gyártunk, amelyekkel például kisebb- nagyobb tolózárakat lehet működtetni. Régebben ezt kézi- erővel oldották meg, s a hátránya az volt, hogy minden esetben a helyszínre kellett menni. Most viszont elég, ha a központi vezérlőben elfordítanak egy kapcsolót, s a villanymotor dolgozik az ember helyett. — Mekkora a kereslet e termékek iránt? — Változó, nemegyszer értékesítési gondjaink vannak. Ennek elsősorban szerintem az az oka, hogy nem ismerik idehaza eléggé gyártmányainkat. Magyarországon csak mi készítünk ilyen szervomechani- kai eszközöket, ami még fel- használásra kerül, azt külföldről, többnyire tőkés piacokról vásárolják. Módosítási igények Az elmúlt esztendőben — főleg az év elején — volt a legnyomasztóbb a helyzet. Ehhez párosult, hogy ebben az időben kezdődtek meg a leendő kisszövetkezet megalakításával, illetve az átalakulással járó szervezési munkák is. Nem voltak tehát könnyű a helyzetük a monoriaknak, mert a változás nemcsak előnyökkel járhatott — elsősorban azzal, hogy megszűnt a béreket érintő minden korlátozás —, hanem hátrányokkal Is: ha nincs rendelés, nincs munka, üres marad a boríték. Ebben a helyzetben újabb vevőket szereztek. Rugalmasságból jelesre vizsgáztak: gyakorlatilag elvállaltak minden profiljukba tartozó munkát, sőt néhány hét alatt kaphatóak voltak olyan módosításokra, amelyeket a megrendelők kértek. Tavaly egyik legnagyobb feladatuk a paksi atomerőmű egyes létesítményeihez szállított szervomechanikus szerkezetek gyártása volt. Előrelátó óvatosság Bizonyára ennek, a napjainkban egyre terjedő gazdálkodói magatartásnak köszönhető, hogy eredményes évet zártak 1982-ben. Az elmúlt esztendőben az előzőhöz képest mintegy 4 millióval több, összesen 26,5 millió forintos árbevételt értek el. A kis közösség sikere természetesen meglátszott a borítékok vastagságán is. — Az idén, legalábbis az első hónapokban, nem leszünk bőkezűek önmagunkhoz — folytatja az elnök. — Közgyűlésünkön a kollektíva úgy döntött, hogy az első félévben korlátozzuk a bérkiáramlást, nehogy esetleg a végén vissza kelljen fizetni valamennyit. Júniusban megvizsgáljuk a rendelkezési alap összegét, s ha anyagi helyzetünk megnyugtató, utólag mindenki megkapja a visszatartott pénzt. — Miért ez a szokatlan óvatosság? — Az a véleményünk, hogy kockáztatni csak ésszerűen szabad, ha nem így cselekszünk, az már hazárdírozás. Az idén úgy indultunk, hogy rengeteg gondot okozott az anyag- és alkatrészhiány, amit ugyan kivédhetnénk, ha megnövelnénk készleteinket. Ez azonban számunkra járhatatlan út, mert sok pénzt köt le. Marad a nehezebb megoldás, a folyamatos piackutatás. Szövetkezeti vezetőkkel beszélgetve, nem egyszer hallottuk: könnyű a kisszövetkezeteknek, náluk nincs annyi megkötés a gazdálkodásban, mint nálunk. Főleg a magas kereseti lehetőségeket említették, ám a monori példa is mutatja, náluk sem fenékig tejfel az élet. Igaz, vastagabb a boríték, de nagyobb a kockázat is. A kisszövetkezetekben nincsen garantált bér, csak any- nyit oszthatnak szét, ameny- nyit megtermelnek, s ha ne- talántán elszámítják magukat, könnyen megeshet, hogy visz- sza kell fizetni a pénzt. Arról nem is szólva, hogy menynyivel nagyobb a függőségük a piactól: az alig egy-két termékre szakosodott kis közösségek csak kifogástalan minőségű áruval maradhatnak versenyben, F. Z. mondanám el. Hat éve itt dolgozom már. Nem szeretném, ha rajtam csattanna az ostor — tette még hozzá. — Nagyon gyakran rosz- szul jártunk ezelőtt a pluszmínusz órákkal — hangoztatja munkatársai igazát Tányé- ros Kálmán pasztőröző is. — Igaz, nekünk most jobb a helyzetünk, mert az új munkahelyi vezetőnk gondosan ügyel arra, hogy ne csak pluszóráink legyenek. Ha mégis adódnak, a következő hónapban kiegyenlítődnek. Ettől függetlenül igazat adok a panaszosnak, mert az ő helyzete nehezebb. Ki legyen megértő? — Nem jó ez a beosztás — mondja Farkas Ernő kompresszorkezelő —, mert szerintem, ha törvényes időn túl dolgoznunk kell, azt fizessék ki túlórában. Előfordult már nem is egyszer, hogy táviratilag rendeltek be a szabadnapomon. De utólag mindig úgy csúrték-csavarták a dolgot, hogy sosem kaphattam száz- százalékos túlórapénzt. A dolgozók panaszát bizonyította a munkarend-beosztás is, amelyen nem jelölték, hogy a dolgozók szabadnapjaik közül melyik lesz a szombat és a vasárnap. Így azután, ha behívták őket, akkor még véletlenül sem esett a túlóra a vasárnapnak számító szabadnapra. — Helytelennek tartom, hogy nem beszélték meg sosem előre a beosztást a munkásokkal — mondja az üzemi párttitkár. — Ahogy most elmondják: valóban nekik van igazuk. — Vajon miért hiányzik éppen a váciaknál ez a megértés és összhang? — kérdem. — Oszacki Lászlóról is azt állították vezetői: az utóbbi időben csupán a kötelező penzumot teljesíti. Még azt is mondták róla, „lefelé ível”. Be halljuk, erről mi az ő véleményei — Eleinte — hat éve vagyok itt — szívügyem volt a munkám. Volt arra is .példa, hogy egy 900 ezer forintos géphibát én fedeztem fel, s nem kellett érte fizetnünk. Újítást is adtam be — négy és fél éve — a víztakarékosság érdekében, de a mai napig még válaszra sem méltattak. A katonai szolgálatom letöltése után pedig először kevesebb órabért akartak adni, mint előtte volt. Azt Is csak nehezen verekedtem ki, hogy megkapjam a járandóságomat. Ugyanekkor, hoztam magammal a seregből a 12 napi pótszabadságra jogosító okmányt. De ezt a pótszabadságot a mai napig nem vehettem kj. Kérdem tehát, mindig csak mi legyünk a meg. értőek? Téves értelmezés Ennek ellenére elfogadom az üzemigazgató legfőbb érvét: a tejet várják a boltokban. De erre hivatkozva nem lehet a szabályt felrúgni. A vitás ügyben felkerestem a Középmagyarországi Tejipari Vállalat vszb-titkárát is. — Valamit Vácott tévesen értelmeztek, és tévesen is magyaráznak. A túlórákkal kapcsolatban legjobb, ha idézem az 1982. január 14-1 álláspontunkat: „A túlórák száma a havi törvényes munkaidő feletti órák száma, tehát ameny- nyiben az elszámolási idő magasabb a havonta előírt törvényes munkaidőnél, úgy a többletóra túlóraként kerül elszámolásra.” Erről nemcsak nekünk, hanem a váciaknak is irat van a birtokában. A vállalati szakszervezeti bizottság nem döntött azóta sem ezzel ellentétesen. Tavaly április 26-án módosítottuk ugyan a kollektív szerződést, de erről előre tájékoztattuk a szak- szervezeti titkárokat. Mindenesetre javasolni fogom, hogy vizsgálják felül, és fizessék ki a váciaknak a túlórákat. Arra is lesz gondunk, hogy máshol is megvizsgáljuk ezt a kérdést. Bizonyos, hogy Vácott feleslegesen elmérgesedett a helyzet, ez ellen tenni kell. Szalai Mária
