Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-20 / 67. szám

1983. MÁRCIUS 20., VASÁRNAP ^rJíip 5 Húsz év egy helyen A vezető ügyész hétköznapjai A külcsín a döntésben nem játszhat szerepet A tízezer lakosra jutó bűnözést tekintve Pest me- ^ gyében Szentendre foglalja el az „előkelő” első helyet. ^ Tavalyelőtt, egyetlen esztendő alatt 115 bűncselekményt í derítettek fel a városban. Éled a Kiskunság Fészekfogfialók Eled a Kiskunsági Nemzeti Park szíkvilága, ahol orni­tológusok figyelik a madár­forgalmat. Most még a téli át­vonulok fogadják a hazatérő madarakat, amelyek nyomban megkezdték a fészekrakást. Hogy megkönnyítsék dolgu­kat, a védett helyeken talpon hagyták a nádat, s úszó fé­szekül szolgálhat majd a levá­gott sás. Elsőnek a tőkés récék verődtek párba, de keresik a költésre alkalmas helyeket a gulipánok, a széki lilék, a pi­ros lábú cankók, a nagy godák és a nagy pólingok is. A háborítatlanságot élvező madarak száma állandóan gya­rapszik, összességében mint­egy hatvan madárfaj költ a védett szikes tavakon, mező­kön. A határt járó ornitológu­sok a hét végén már gólyát láttak, fészekfoglalásukat azonban nem sikerült nyomon követni. Valószínű a Duna menti költőhelyükre igyekez­tek. Mindent elloptak Dr. Németh István városi és járási vezetőügyész húsz éve látja el feladatát. Azt mondja, két évtized óta nincs új jelenség a bűnözők mód­szereiben. Az eredők lényegé­ben azonosak: Szentendre kö­zel van a fővároshoz, forgal­mas kirándulóhely,, ahol sok a hétvégi ház. A lakások szá­mához képest nagy területen fekszik, az ingatlanok jó része a kisebb forgalmú helyeken található. A bűncselekmények ötven százalékában a vétség a va­gyon ellen irányul. A sértet­tek többnyire üdülőtulajdono­sok, de tetemes a társadalmi tulajdon megkárosítása is. Ez utóbbira példa lehet a nemrég felgöngyölített bűnügy: tizen­három tagból állt a banda — eddig hatvanöt betörtést val­lottak be. A menetrend min­den este ugyanaz volt: terep­szemle, felszerszámozás, disco, aztán kocsival irány a hely­színre. Jártak étteremben, üz­letben, magánházakban, el­loptak minden mozdíthatót: hangfalat, tévét, cigarettát italt. Hárman közülük fiatal­korúak. A szentendrei járásban kür lönben a bűnelkövetők 17 százaléka fiatalkorú, gyakran 14—15 évesek. Egy részük tá­vol él a családtól, így meg­szűnik a szülők ellenőrző sze­repe és a faluközösség vissza­tartó ereje. Kikerülnek a megszokott környezetből, s az újba nem tudnak beilleszked­ni. Szórakozási igényük foko­zódik, gyengül a kontroll. És hol a társadalmi felelős­ség? A vezetőügyész szerint sokan eltűrik a munkakerülő­ket. Nem firtatják, hogy né­mely 14—18 éves ifják jöve­delem nélkül miből öltözköd­nek divatosan, élnek nagyié­ban. Az állampolgár nem szí­vesen foglalkozik ilyesmivel, sőt, sokan szégyenletesnek ér­zik a mások dolgába ütni az orrukat. Nem egyéb ez, mint közönyössén. álhumánum, struccpolitika — a megelőzés helyett. Szolnokig tartott Dr. Németh István közvet­len és megfontolt ember. Kel­lemesen lehet vele beszélgetni kényes kéhdésekPőPis. Például bosszúsan-derűsen szól arról az esetről, amikor egy bűnö­ző őt is becsapta. Nemrégen egy olyan fiatal férfi került elé, aki börtönből szabadult, s onnan több mint tízezer forint megtakarított pénzzel indították útnak. A Keleti pályaudvarig volt elég az összeg, innen már pénz nélkül keveredett Szentendré­re. Villámgyorsan lebukott, egy kisebb lopáson. Amikor a vezetőügyész elé került, nagyon kérte, hogy en­gedje szabadon, ígéri: soha többé nem kerül összeütközés­be a törvénnyel. Dr. Németh István engedett a könyörgés­nek. Biztosan gondolt arra is, hogy szocialista társadal­munkban a büntetés célja fő­ként a nevelés, s a bűnelköve­tők 70 százaléka szabadulás után beilleszkedik a társada­lomban. Két hét múlva azon­ban ismét ott állt előtte pá­ciense, a ■ fogadalom ugyanis csak Szolnokig maradt ér­vényben. Ott azután újabb betöréssorozat következett. A felelősség próbája Munkájában azt tartja leg­nehezebbnek dr. Németh Ist­ván, hogy az ügyészi szerve­zet céljait maradéktalanul áttegye a gyakorlatba. Tehát ne akadékoskodjon feleslege­sen (például, mikor az általá­nos felügyeleti jogkörét gya­korolja egy-egy gazdasági egységnél), de a törvénytelen­ségek mégse maradjanak észrevétlenül. Ha egy állam­polgár felelőtlen cselekményé­nek tárgyi súlyát mérlegeli — az okozott kár, a körülmé­nyek, az elkövetés módja sze­rint, akkor nem tévesztheti szem elől az embert sem. Más a helyzet emz szándé­kos vagy gondatlan esetnél, Gondoljunk csak arra, hogy a munkavédelmi szabályok cse­kély megsértésével is nagy tragédiát lehet okozni. A vétkeseknek a baleset miatti gyötrelme olykor felér a büntetéssel. Ami persze nem jellemzi azt, hogy ezekért a mulasztásokért nem jár elma­rasztalás. Az ügyészi munka minden percében jelen kell lennie az állam politikájának, törekvéseinek — ez a lényeg. Nagy felelősséget jelent em­berek cselekedeteit mérlegel­ni, sorsuk későbbi alakításá­ban szerepet vállalni. Dr. Né­meth Istvánnak — mert nem kevés a bűneset Szentendrén és környékén —, sajnos gyak­ran állnia kell ezt a próbát. Tudja jól, hogy vannak ro­konszenves fellépésű bűnözők is. Ám a külcsín, a megnyerő megjelenés a döntésben már nem já.szhat szerepet. Hiszen nemcsak a vádlott, hanem a sértett is ott áll a tárgyalóte­remben. Vicsotka Mihály VASÁRNAPI GONDOLATOK GILICZE BÁCSI E gynapos késéssel mindig megkaptam gyermekko­romban az akkori zöld- és kékszínű sportújságot. No, nem azért, mintha szüleim erre pénzt adtak volna, akkor mindez nagy fényűzésnek számított. Más szerencse révén jutottam ahhoz, hogy olvasási gyakorlataimat Sárosi dr. és Zsengellér góljainak leírásai is segítették. Egyszer az utcán találkoztam Gilicze bácsival. Nem vett észre, úgy elmerült a „zöld” újságban. Köszöntem, s megkérdeztem, hány nullra győzött a Fradi a Törekvés ellen? Megmondta, s attól kezdve szövetséget kötöttem vele. Több, mint tíz évig, míg felcseperedtem, ő vagy felesége mindig bedobta levélszekrényünkbe a sportúj­ságot — a hétfőit kedden, a szombatit vasárnap. Én az­tán az első oldaltól az utolsó hírig mindent elolvastam, ma is pontosan fel tudnám sorolni az Újpest, a Hungá­ria, a Ferencváros összeállításait, olyan neveket, me­lyek akkor fogalmak voltak: Toldi, Gyetvai, Szabó Tóni. Sőt, mivel fiútestvérem nem volt, vasárnap dél­utánonként vagy a rádióból hallgattam a felejthetetlen Pluhár István közvetítéseit, vagy rongylabdával egy­magám futballoztam udvarunkon és rúgtam a gólokat Sziklai, Szekeres, Boldizsár elképzelt kapujába. Olyan természetesnek éreztem ..akkor, hőgy Giliózé 'báíSSi ihiíi- den ellenszolgáltatás nélkül csak úgy hordja nekem a sportújságokat és szinte véletlenül tudtam meg, hogy Gilicze bácsinak — miközben őt az első világháború srapnellszántotta harctereire vitték — a fia, egyetlen fia itthon, Wekerle-telepen egy véletlen baleset követ­keztében meghalt. Hosszú évekig búskomomak látták, én is ritkán kaptam el mosolyát. Mégis, kicsit a fiát fi­gyelte bennem, s ennek a fiúnak vitte fáradhatatlanul a hozzám bedobott újságokat. Hozta, ameddig élt. Hol van most Gilicze bácsi? A haraszti temetőben nyugszik, s én még nem tettem a hantjára egyszer sam virágot. Sem rózsát, sem krizantémot. Losonci Miklós Küzdeni — megalkuvás nélkül Élményükké vált a történelem Farmeres, divatos hajvisele- tü fiúk ülik körül a vékony, barna asszonyt, s tinédzserek­től szokatlan figyelemmel hall­gatják igaz meséjét. — Egy százházas kis köz­ségben, Füzérradványon szü­lettem. Messzi innen, Holló­háza és Sátoralajaújhely kö­zött található. A Károlyi gró­fok birtoka volt. A gróf bérbe adta ottani kastélyát, amelyet budapesti munkások hoztak rendbe, alakítottak át nyara­lónak. Közöttük volt egy ön­tudatos fiatalember is, majda­ni férjem. Itt ismerkedtem meg vele, s mint tizenhat éves gyermekasszony kerültem el vele szülőfalujába, Monor- ra. Mivel az ifjú házasoknak nemigen van titkuk egymás előtt, hamar megtudtam, hogy a férjem aktív tagja a mun­kásmozgalomnak, kommunis­ta — emlékszik vissza a kez­detre a Budakeszin élő Kajli Józsefilé. a Szocialista Hazáért Érdemérem kitüntetettje, a biatorbágyi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában. Illegalitásban — Nem volt nehéz meg­győznie gondolkodása helyes­ségéről, hiszen jómagam is hasonló szellemben nevelked­tem: édesapám a Tanácsköz­társaság idején vöröskatona volt. így tehát természetes volt számomra, hogy segítet­tem a férjem munkáját, ösz- szekötő volt a budapesti és a monori elvtársak között. A munkásvonatokon röpcédulá­kat osztogattunk, éjjelente pe­dig háborúellenes plakátokat ragasztottunk. — Mi késztette arra, hogy veszélyes feladatokat vállal­jon? — teszi föl az első kér­dést Sándor Csaba. — A férjem sohasem be­szélt rá semmire. Ügy élt, olyan volt a magatartása, hogy tettei láttán önként követtem őt ezen az úton. Fiatalok vol­tunk, nem érzékeltük annyira a veszélyt. Az uram többször is lebukott. Ilyenkor bizony nagy önfegyelemre volt szük­ség, hogy elviselje a kínzáso­kat és ne „köpjön” egyetlen kapcsolatáról sem. Mindenre föl voltunk készülve — a ha­lálra is. Ezért nem volt gyer­mekünk házasságunk első hat éve alatt. Aztán 1944-ben amikor már iszonyatos erővel tombolt a fasizmus, úgy dön­töttünk, mégis szülök gyereket. Számoltunk azzal, hogy vala­melyikünk nem éli túl a há­borút; így legalább lesz egy­másról valami emlékünk. Ezt az utolsó időszakot már ille­galitásban töltöttük. Anyósom­nál voltunk bejelentve, de nappal a nővéremnél tartóz­kodtunk, éjszakánként pedig az egyik barátnőmnél húztuk meg magunkat. Amikor meg­hallottuk, hogy minket is ke­resnek, meg jó néhány elvtár­sunkat elvitték, elmentünk Monorról. Nehéz volt, hiszen akkor már nemcsak magun­kat mentettük, hanem egy éb­redező kis életet is ... — Hogyan harcoltak a kom­munisták a háború alatt? — töri meg a csöndet Házi Gá­bor. — Egész tevékenységem a háború idejére esik. Hiszen 1938 óta dolgozom a munkás- mozgalomban, párttagságomat 1940-től ismerték el. A falra­gaszokat, meg a röpcédulákat már említettem. Minden mó­don föl akartuk hívni az em­berek figyelmét a világhábo­rú szörnyűségeire. Budapesten dolgoztam akkoriban, a 62-es postánál. Hajnalonta, a mun­kásvonatokon végeztük ezt ~a munkát, ott találkoztunk az összekötőkkel is. A Kommunis­ták Magyarországi Pártja il­legalitásban dolgozott. A Vö­rös Segély nevű szervezetéről bizonyára . hallottatok már. Bélyegeket bocsátott ki, ame­lyeket mi árusítottunk. A be­folyt összegből támogattuk a lebukottak családját. Később az internált kommunistákat látogattuk, például a celldö- mölki kőbányában és csoma­gokat vittünk nekik ebből a pénzből. A postai kézbesítők segítségével tudtuk elbújtat­ni, majd a kapcsolatot is tar­tani azokkal a falumbeli zsi­dó gyerekekkel, akiknek el­hurcolták a szüleit. — össze lehetett egyeztet­ni a mozgalmi munkát és a családi életet? - — töpreng mintegy hangosan a szőke Szekeres Feri. A viszontkérdés — Nem volt szükség külö­nösebb egyeztetésre, hiszen mindketten azonos célért küz­döttünk. A legnehezebb idő­szak talán az volt, amikor a férjemet büntetőszázadba vit­ték. Húsz hónapot töltött ott, aztán tüdővészt kapott és le­szerelték negyvennégy már­ciusában. — Sok fiatal dolgozott a pártban? — érdeklődik a kez­deti zavar után már oldottab- ban Kacz Péter. — A vasasszakszervezetnek volt egy ifjúsági brigádja. Számos sport- és kulturális programmal vonzották ma­gukhoz a fiatalokat. Ez az al­kalom aztán módot nyújtott arra is, hogy megnyerjük az odajárókat. Ha valaki alkal­masnak bizonyult, azt fölvet­tük. Tettekkel kellett bizo­nyítaniuk. Több évi munká­val érdemelhették ki a párt­tagságot, amelyhez azonban két-három elvtárs felelősség- vállalására is szükség volt. Most már záporoznak a kér­dések: Milyen volt a paraszt­ság és a munkásosztály kap­csolata, a munkások és a párt Örömök és gondok a nagy családban Csökkent a segítőkészség? Tatarozásra vár a ház Az egész ország felfigyelt, amikor 1980. március 5-én Bak Károly felesége, három kisfiúnak adott életet. Az újságok megírták, a tv bemondta a hírt, hozzátéve azt is, hogy Károly, Zoltán és István az édesanyjukkal együtt jól vannak. A társadalmi segítség sem maradt el, hogy az egyszeri­ben hattagúvá növekedett csa­lád — a két szülő, az ikrek és Anikó, aki egy évvel idő sebb becseinél — megfelelő körülmények közé kerüljön. A Pest megyei Tanács és a kis- kunlacházai tanács kétszobás házat vásárolt, melyet bérla­kásként kiutalt részükre. Fi­zetett gondozónőt is szerződ­tettek, hogy segítsen az édes­anyának az újszülöttek ellá­tásában; a nagymama vállal­ta — közös megegyezéssel — ezt a feladatot. Az ÉGSZÖV, ahol Bak Károly dolgozik, te­kintélyes összeggel sietett a se­gítségükre. Érdekelt, hogyan él ma a Bak család, Kiskunlacházára látogattam hát, a Dózsa György út 134-es számú ház­ba. Száradó ruhák a kötélen A kapun belépve nyomban láttam, jó helyen járok. Az udvaron kifeszített kötélen te­kintélyes mennyiségű gyer­mekruha száradt. Otthon volt az egész család a nagymamá­val együtt, aki ma már nem fizetett gondozónő, de éppúgi szükség van a segítségére, mint azelőtt. Az ikrek egyelőre nem jár­nak bölcsődébe. Ebben több körülmény is közrejátszik. Az édésan'y j uk főár születésük előtt rokkantnyugdíjas volt. betegek a lábai. A bölcsőde messze esik a lakásuktól, és a három gyerekkel nehéz lenne odagyalogolni. Anikó úgy jár óvodába, hogy a nagymamá­nál alszik, aki reggel elviszi s gyakran délután is ő megy érte. ' Miközben ezekről a gondok­ról beszélgettünk, az egyik kis­fiú előhozta a fényképalbu­mot, melyben karácsonyi és születésnapi fényképeket őriz­nek a négy csemetéről. Most, viszonya, voltak-e akkonoan sztrájkok? Kajli Józsefné mo­solyogva, türelmesen és öröm­mel válaszol. Aztán ő kérdez. — Mit jelentenek számo­tokra a tavaszi ünnepek? — Bizony nem sokat — vallja be kissé vonakodva Kacz Péter. — Valószínűleg azért, mert unjuk az évente ismétlődő, egyforma megem­lékezéseket, s így nem tudjuk megfelelően átélni, átérezni a valamikori történéseket. Nem nagyon törődünk ezekkel a dolgokkal. Csak annak örü­lünk. hogy tanítási szünet van. Most, ezzel a beszélgetéssel azonban minden egy kicsit más lett. Így többet lehet meg­tudni. mint a tankönyvből, s inkább tudjuk becsülni azo­kat, akik számunkra megte­remtették a nyugodt, békés élet feltételeit. Egy jcbb világért A hangulat egyre meghit­tebbé válik. Már arról folyik a szó. hogyan lehetne a KISZ- életet érdekesebbé, színeseb­bé, vonzóbbá tenni. Meg ar­ról, hogy mi nehezebb, illega­litásban élni. vállalni a kín. zást, az esetleges halált, vagy pedig harmincnyolc évvel a felszabadulás után, a hétköz­napokban dolgozni, tanulni, s az elődökhöz méltóan küzde­ni — megalkuvás nélkül a mind jobb világért, A találkozó hosszúra nyű lik. Nehezen búcsúzunk. Az arcokból, a szemek csillogása ból látom, ezen a napon köze lebb került a fiúkhoz a tör­ténelem. Talán a saját élmé­nyükké vált... Körmendi Zsuzsa amikor a kisfiúk hároméve­sek lettek, szűk családi kör­ben, minden feltűnés nélkül ünnepeltek. Előhozták játékai­kat is, megmutogatták, amit erre az alkalomra kaptak. Pil­lanatok alatt hangos lett a szoba a három egészséges jól fejlett, szép gyerek zsibongá- sától. Beköttetnék a vizet Ezt a helyiséget egyébként kimondottan az ő számukra rendezték be, kevés bútorral és a kályhát tökéletesen elhatá­roló védőráccsal. Itt nem érhe- ti őket baleset akkor sem, ha felügyelet nélkül maradnak, míg az édesanyjuk a konyhá­ban dolgozik. Aztán ismét a gondok ke­rültek szóba. Az utcáról kell hordani a vizet, mégpedig ha­talmas mennyiségben, ahho^ hogy elég legyen a hattagú családnak. — Szívesen beköttetnénk a vizet a saját költségünkre, de nem engedik — mondta keser­nyésen Bak Károly. Kiderült, hogy szembetalál­ták magukat egy rendelke­zéssel, mely szerint tanácsi házakba 220 négyszögölnél ki­sebb területen közegészségügyi szempontok miatt nem engedé­lyezik a vízbekötést. Magán­házakban ezzel szemben a tu­lajdonos azt cselekszik amit akar. Az eltérés egyébként ki­csi, mert a telek éppen 208 négyszögöles. De a tanács nem tesz kivételt. Maradt a másik megoldás: megveszik a házat. Gondolkoz­tak, számítgattak, mert taka­rékban őrzik a pénzt, amit annak idején egyszobás laká­suk eladásakor kaptak. Ám újabb bonyodalmak támadtak: kiderült, hogy a ház melyben laknak, még nincs átírva, te­hát hivatalosan nem is a ta­nács tulajdona. Mire ez az adminisztrációé mulasztás rendeződött, ismét elkezdték fontolgatni, hogy rá­szánhatják-e magukat a vé­telre, Bak Károly cukorbeteg és eredeti szakmájában (pék volt) nem dolgozhat. Jelenleg segédmunkás, havi fizetése 3500 forint. A felesége, mint említettük, rokkantnyugdíjas, így a gyermekek után kapott családi pótlékkal együtt is meglehetősen alacsony a csa­lád jövedelme. A ház pedig, amelyben laknak, mielőbbi ta­tarozásra szorul. Az első idei spenót Ügy tűnik, az érdeklődés és segítőkészség, amely annak idején hivatalos helyekről is megnyilvánult, idővel alább­hagyott, pedig a sokgyermekes, alacsony jövedelmű család több figyelmet és törődést ér­demelne. A szeretet apró megnyilvá­nulásai azonban most is sok örömet adnak a számukra. Az egyik szomszéd éppen ottjár- tünkkor hozott friss spenótot ajándékba. Az elsőt, ami kert­iében termett, hogy zöldfőze­léket kapjanak a gyermekek. A három kisfiú közben dél­utáni alváshoz készülődött. Levették cipőjüket és szépén sorba rakták a sarokban, az­után némi biztatásra elköszön­tek: először Zoli, utána Kar­csi és végül kicsit szégyenlő­sen Pisti. Gál Judit t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom