Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
1983. FEBRUÁR 5., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Amikor a cenzár válogatott Lesz még szőlő (?), lágy kenyérrel A hegy levéről, tőkéjéről írni most, amikor — ha akarna, s miért ne akarna — borfolyókban pancsikolhatna Európa-szerte valamennyi borissza?! Vagy éppen most kell szólni szőlőről, borról, azaz a termelő emberről, amikor a bőség sok mindent feledtet? Több, mint hatvan esztendeje, 1022-ben Szekfü Gyula külön könyvecskét szentelt a veszendőnek látszó ügynek, a címmel is sokat kifejezve: A magyar bortermelő lelki alkata. Ügy vélte, aki fölhagy a szőlőtermesztéssel, az még egyszer, újból aligha kezd hozzá. Nem hamari munka Másfél évszázada, 1833-ban készült el az első, átfogó összesítés Magyar- ország történeti borvidékeiről. A rendszerező, egy ma furcsán hangzó folyóirat — Magyarország Bortermesztését ’s Készítését Tárgyazó Folyóírás — szerkesztője, Schams Ferenc tizennégy ilyen területet különböztetett meg. A Tokaj és Zemplén megyével kezdődő felsorolásban az ötödik a Pest megyei borok csoportja, ezek pedig budai, szentendrei, Promontorium (Budafok), Űtétény és Kistétény, Pócsmegyer, Vecsés, Sza- da, Csömör alcsoportokra tagolódtak. Tíz állomás, tíz száj, húsz kéz kellett ahhoz, hogy eljussak Vecsésen a Csilláé utcába, ahol lánya családjával él Viski Kálmán, a beavatottak szerint valamikori hírneves szőlész zsen- dülő venyigék, terheket hordó tőkék, tisztuló borok titkainak tudója; ki- lencvenegy esztendős. Vecsés és a szőlő együttes említése úgy hangzik ma, mint a mesék kezdete, hol volt, hol nem volt... Volt? Volt. Szőlőskertek gondozott regimentjét körítetté köpenyként magára valamikor a falu, ám e szeretett köpenyt vékonyította a fajták váltogatása, kilyuggatta a filoxéravész, majd darabjaira szakította a munkaerőt szívó, másféle termékek hegyeit igénylő nagyváros. Így fordíthatjuk át mai szavakra az aggastyán mondattöredékeit, szárnyaló reményekről, porba hulló álmokról, meggazdagodásokról és tönkremenésekről, családokról, melyek neve már olvashatatlanná kopott temetői feliratokon maradt meg, a valamikori cenzárról, azaz a borkereskedő megbízottjáról, aki — Viski Kálmán mondja így — erössen válogatott őszön, mi kell, mi nem. A Szerémségből lehúzódott német családok, a Dunántúlról érkező svábok duggathatták el már nem néhány tucatjával, hanem százával és ezrével a vesszőket, szívósságuk és szaktudásuk nedvei szivárogtak át a növényekbe, meggyökereztetve hosz- szú időre azokat. Viski: A gazda- gabbja abból élt, hogy szőleje volt. A szegényebbje meg, hogy ott dolgozott. Ennek is, annak is értenie kellett hozzá. A szőlő nem tűri a rossz kézt. ö még első kézből, szüleitől kapta a tudást, ahogy azok úgyszintén, mert nemzedékekre visz- szamenően a szőlőből — a szőlőnek! — élt a család. Ö még nem meseként, hanem átélt izgalmakként hallhatta apjától a nagy kalandokat, a bécsi utakat a Dunán, mert egy időben a társult gazdák így szállították, adták el a nedűt az ottani borkereskedőknek, míg ki nem szorították e termelőnek profi, de kereskedőnek amatőr férfiakat a profi kereskedők a piacról. Amit ő, Viski Kálmán mesélne, azt már nem lesik tágra nyílt szemmel fiák és unokák; nincs senki a családtagok között, aki szőlővel foglalkozna. Miért nem? Sok dolog a szőlő kérem, ahhoz egész ember kell. Az nem hamari munka. Kér, kér, követel, s majd csak azután kezd adni. Ha ad. Kényes, mint a fiatal menyecske. Hol igen, hol nem Kényes ... Tavaly nagy rendet vágott a megye szőlőskertjeiben a tartós hideg, a gyakran páncélként fojtogató ónos eső, a didergető szivacs, a köd, a rügyet roppantó fagy. A szakember száraz indoka: a magasművelésű szőlőknek sok az előnye — főként: a gépesíthetőségben —, de van egy rettentő hátránya: a sík vidéken ezek a szőlők rendkívül érzékenyek a fagyra. Kényszerűen mégis ez a művélési mód terjed — mert egyre kevesebb a kézi munkára vállalkozó —, ám gyakran a telepítéseknél még azokat a lehetőségeket sem kamatoztatják, amelyeket — így a változatosabb domborzati viszonyú földterületek kiválasztása — lehetne. Ennek, ennek is következménye, hogy tavaly a termés messze elmaradt a várakozástól, s hogy a pincegazdaság nem volt képes teljesíteni felvásárlási tervét. Több, mint száz esztendeje, 1880-ban alakult ki az első hivatalos besorolás — Keleti Károly munkássága alapján — a történeti borvidékekről, amit nemsokára tatárjárásként forgatott fel a filoxéravész. Az 1893. évi XXlll. törvénycikkre támaszkodó elhatárolás már nagy szemérmesen pest—nógrádi borvidékről szól, az 1924. évi ún. bortörvény még tartja ezt a fogalmat, az 1959. évi — máig érvényes — besorolásból azonban már hiányzik a valamikori bortermő tájak e darabja. Bevégeztetett. Bevégeztetett? Megítélések, törvények, besorolások immár évszázadokat átfogóan hol figyelembe vették, hol mellőzték a történelmi hagyományokat, azaz az azokra támaszkodó termelési megszokásokat, a kedvelt, mert a mikroklímához, a talajadottságokhoz igazodó fajtákat. Az elbírálás, a meg- ítéltetés, a támogatás, az adóztatás e következetlen módja, módszertana • lényegesen befolyásolta a termelői magatartást, a termelői kedvet, a termelés távlatait. A múltban éppúgy, mint ma. Minden élőlény elősereglik a motorzúgásra; csak nem...?! Ott áll a kapuban várakozva, míg kikászálódom a volán mögül, Angyal Ferenc a felesége, Csibész, a pulikutya, Bandi, a kakas és négy tyúkja. Háromszor jelent meg hirdetés, szőlő eladó, érdeklődni lehet Cegléd, Örkényi út, ezért a várakozó figyelem, talán csak nem vevő jött? Lemondó mosoly a két emberarcon, változatlan kíváncsiság a kutyapofán, mert a jámbor jószág nem értheti, mekkora teher és kín kínálni valamit, ami úgy látszik, nem kell senkinek. A karó sem látszik Angyal Ferenc: Nem bírjuk már. Az asszony hetvenhárom, én hetvenöt vagyok. Nem megy. Pedig jó szőlő az még, amikor még bírtuk, újratelepítettük, tizenkét esztendeje. Azt hittem... Elhallgat. Bévül vagyunk már a házban, a rend, a tisztaság olyan, mintha tudták volna, látogató érkezik. Senki nem jelentkezett a hirdetésre? Az asszony: Senki, tessék elhinni, kár volt a pénzért, mondtam az uramnak, de ő váltig állította, nincs olyan, Margit, hogy valakinek a szőlő ne kellene. A szőlő! Ez volt egész életében az istene! Ezzel kelt, ezzel nyugodott le. Nem szól az embere, de látszik, nem tetszik neki az asszonybeszéd. Vagy csak fáj, fáj- dogál, hogy e kincs, e volt minden most semmi, most vigye innen?! Mekkora a terület? A férfi: Kilenc- százharmincegy négyszögöl. Egy kicsiny Medoc, a java Muskotály. Gyerekek? A feleség: Ugyan már, hagyja, nem kell azoknak, az egyik Pesten, a másik Győrben, ha haza-hazajönnek, akkor sem néznek feléje. Nem érdeklődtek soha iránta. Pedig fiúk! Megmondták, ki az a marha manapság, aki annyit görbedne ott, mint apánk, aztán vagy lesz valami, vagy nem rajta. Angyal Ferenc: Hát látja, én ilyen marha voltam. A saját fiaim szerint. Na meg mások szerint is. Akik odahagyták a szőlejüket. Egye a fene. Eszi is! A gazból már a karók sem látszanak ki. A kisegítő és egyéni gazdaságok szőlőterülete a megyében öt év alatt a harmadára zsugorodott! Ami válasz arra, miért látni egyre gyakrabban elvadult, dudva gázolta táblákat, miért, hogy egy zacskónyi valamirevaló csemegeszőlő az ősszel a ceglédi piacon többet kóstált, mint a jó szakmunkás egy órára jutó keresete. Napszámos? Angyal Ferenc: Képzeli? Aki van, az semmiember, piszmog valamit, ahelyett, hogy csinálná. Kérni meg kér egy liter bort, reggelit, ebédet és kétszáz forintot. Ki bírja ezt? Miből? Erőltettem én még tavaly is, nem szégyellem, ott sírtam el magam a kíntól a földem végiben, mert kétszer voltam már kórházban az ízületeimmel, hát nem megy, nem megy. Azt meg mondanom köll-e, az atyaúristenhez igyekszik fölfelé a permetszer, a kötöző ára?! Belevörösödik a méregbe; tehetetlenségébe. Tehetetlenségébe; öregségébe. Siker és bukás Nemcsak a gondozók, a gondozottak is öregednek: a megyében az 1981 és 1985 közötti időszakra szóló tervekben hétszáz hektár szőlőterület rekonstrukciója és ezer hektárnyi új telepítés szerepel. Ez öt évre elosztva nem valami sok, azaz kétséges, pótol-e, mit, mennyit az ilyen ritmusú haladás. A kétséget az is táplálja, hogy az ötödik ötéves tervben — 1976 és 1980 között — a számított 1800 hektár telepítéssel szemben ténylegesen 1400 hektárnyi valósult meg — az elmaradás oka: nem volt pénzügyi fedezet —ezt egészítette ki 895 hektár rekonstrukciója. A termés mennyisége fél évtized alatt 50 és 80 ezer tonna között ingadozott, öt év átlagában tizennégy százalékkal volt kisebb, mint a korábbi középtávú tervben. Siker és bukás ölelkezéseként egy példa, az 1981-es esztendő: ekkor 219 hektár új telepítéssel végeztek, a termés viszont minden korábbi minimumot alulmúlt. A megyében a szőlőterület negyven százaléka a háztáji és kisegítő gazdaságok, illetve magántermelők kezelésében van. Ez az arány érzékelteti azt is, milyenek a fejlesz-' tési korlátok, oda kell-e figyelni arra — a nagyüzemek szőlői, azok állapota, felújítása mellett —, mi történik, mi nem történik a kisparcel- lákon. Lényeges szerepe van e kisparcel- lák serege csökkenésének abban, hogy a boripar az ötödik ötéves tervben esztendőnként átlagosan ötmillió literrel kevesebb árut állított elő, mint a megelőző évtizedben. A tervek szerint ugyan 1985-re, 1980- hoz képest jelentősebben nő a teljesítmény, ám e mögött rejtve maradhat a bel- és főként a külföldi értékesítés szemszögéből lényeges elem, a minőség. A termőterület folyamatos csökkenése ellenére — tizenöt év alatt, 1970 és 1985 között a már bekövetkezett és a várható zsugorodás 12 ezer hektár — a szakemberek a termés mennyiségének emelkedésével számolnak, fajtaváltás, termesztéstechnológiai fejlesztés stb. következményeként. Higy- jünk benne. Meszeiytol akóig Nem lévén szeszfogyasztó, a vizsgán nem sok a szerencsém. Bukásom színhelye a verőcemarosi Garam utca, ahol a belső szoba kisebb szentélye lehetne annak, amit a bortermelés múltjának nevezünk. A vizsga- kérdések, bár tréfából ugyan, de azt tudakolták volna tőlem, mitől vékony, s mitől lesz testes a hegy leve, kinek járt látópohárnyi az egyszer fejtett borból, meg más ilyesmiket. A régi papírok, eszközök gyűjtője, Rakitovszky István azzal büszkélkedhet, hogy elődei közül jó néhány megkóstolhatta e látópoharak tartalmát, lévén borbíró. A család évszázadok óta lakta a környék településeit, s az esküdtek szívesen választottak soraikból Rakitovszkyt borbírónak, mert nem tudták, jó kezekbe kerül e kényes tiszt ezernyi dolga. A borbíró ügyelt ugyanis a hatáskörébe tartozó területen a nedű hírére, kimérésének körülményeire, a szőlő- dézsma teljesítésére, seregnyi másra, a 16. század elejétől a 19. század közepéig. Minden hordóból látópohárnyit küldtek neki, így ellenőrizte a minőséget, szabta meg az árat, azaz igazságot tett annak a valaminek az ügyeiben, amiben állítólag maga az igazság lakozik. Minden hordóból egy pohárnyit? Nem lett alkoholista a kedves ős? Rakitovszky István érti a tréfát, ám mégis felvonja a szemöldökét ekkora tájékozatlanság láttán, hiszen csak nem gondolom, hogy lenyelték a bort?! Megrágták és ki- pöktékt Különben is, ki állíthatná, hogy ami az egyik embernek sok, az a másiknak is az? Egy-egy meszely senkinek meg nem árthatott, az icce már tartózkodásra késztette a fehérnépet, a pint társaságban került elő, míg a köböl, a cseber, az akó már a szőlősgazdák, a borkereskedők űrmértéke volt, nem a kocsmá- zóké, az otthoni asztal mellett szép csendes szóval, halk dúdolással elbo- rozgatóké. Papírokat mutat, mekkora becsülete volt e tájon a gönci fának, azaz a bor transzportjához, szállításához legjobbnak tartott hordónak, amelynek űrtartalma 151,20 litert tett ki. Van-e még ezekből a hordókból ma is? Hát hogyne lenne! Sőt, a bolti, jellegtelen, tucatáru helyett láthat még némely helyen igazi kerekes sutut, azaz borsajtót, mely itt is, a megye alföldi részén is elterjedt volt a múlt században, ám azután padlásra rakatta, majd kilöket- te a legtöbb családban a szőlőtermesztés visszaesése, az olcsóbb, egyszerűbb gyári készítmények, a zúzák könnyebb kezelhetősége. Ezekkel a sutukkal még komoly fizikai munka volt a borcsinálás első fázisa! Természetes, avagy fura, de úgy igaz, hogy szőlő- és bormúlt pontos fogalmazással beszélő tudora valójában amatőr, kedvtelésből — vagy a családi örökség ösztönös tiszteletéből — bíbelődik a történelem e szeletkéjével. Foglalkozása: számítógépkarbantartó-mérnök. Szőlője nincs. A bort nem kedveli. Mit szólnának ehhez valamikori borbíró uramék ott a lankák, dombok, hegytövek sokat látott földjét simogató szél, takaró köd, szikrázó téli napsütés váltakozása közben, ha szólhatnának? A trojka lovai Túl a szőlő értékesítésén, a megyében a termelők fél évtizedet, az 1976 és 1981 közötti éveket nézve, 219 és 426 millió forint szélső értékeken belüli összegekért adtak el bort, egy- egy esztendőben. A termelők: valamennyien. A nagy kalap azonban megtéveszthet, mert termelő és termelő között tetemes a különbség. A nyugdíjasnak az eladott néhány hektoliter bor nélkülözhetetlen pótlás — forintok teremtője a megélhetéshez, míg egy-egy nagyüzemnek a borértékesítés ...? A megye termelőszövetkezeteinek bevételében — 1981ben — 85 millió forintot tett ki a borért kapott pénz. Ez az összes áru- értékesítésnek csupán az 1,3 százaléka. Most már ennek az aránynak az ismeretében föltételezhető-e, elvárható-e — megismételve: a szőlőeladást most ne vegyük figyelembe —, hogy a termesztő gazdaságokban súlya, jelentősége van a borászatnak, akár a személyi feltételeket, akár a tárgyi adottságokat nézve? S ha nincs, mert valóban nincs nagy fontossága, föltételezhető-e, elképzelhető-e, hogy a még kevésbé jövedelmező, ugyanakkor, a gépesítés mellett is roppant munkaigényes növény, a szőlő, megkülönböztetett törődést kap, jobb sorsa lesz, mint a bornak, a borászatnak, vagy ahogyan ezt manapság a szövetkezetekben nevezik, a borászati ágazatnak? A termelési költségek, a felvásárlási árak, a fogyasztói árak trojkájában gyakran a három ló három irányban húz, meghökkentő-e, hogy forog-fo- rog, nem halad, olykor majd felborul a trojka? Hosszú évek óta tizenegy millió liter fölött van a megye kiskereskedelmi hálózatában eladott bor mennyisége, amihez számítsuk hozzá a saját termés lecsúszását a torkokon, a bögrekocsmák tiltott, de létező forgalmazását. Sok családban bizony nem bánnák, ha az előbb említett, képletes trojka fölborulna, mert abban a naiv hitben vannak, a bor a bűnös a mértéktelenségben, nem az, aki nem tud mértéket tartani. Nem létezik ugyanis olyan ösz- szefüggés, hogy több bor, több alkoholista, kevesebb bor, kevesebb alkoholista. Létezik viszont egy nagy hagyományú, történelmi termelési kultúra, a hozzá kapcsolódó tevékenységek ugyancsak gazdag múltja, kincset érő tapasztalata — mert a borok királya, a királyok bora cím.et azért csak-csak hazai ital, a tokaji aszú kapta, viselte, viseli —, amiket vétek lenne lassú leromlásnak, akaratlan, de bekövetkező pusztulásnak hagyni, mondván, más úr húzatja most a nótát a termelésben, o gazdaságosság. Igaz. A gazdaságosság meg nem kerülhető mérce. Ámde: egyszer annak is a végére kellene járni, miért nem látszik gazdaságosnak a szőlőtermelés, a borászat, miként juthatott el addig e sok évszázados tevékenység, hogy most már olykor többe kerül a hordó, mint amennyit a benne szállított borért kap a termelő?! Amit az ár mutat Országosan a bor 62;6 százaléka csorog palackokba, s 1981-ben e nedű 78,8 százaléka bizonyult tizenkét vagy annál kevesebb Malligand-fo- kosnak. A döntő rész tehát viszonylagosan ún. könnyű borokból tevődik össze, ám a nemzetközi piacon az ár is ennek megfelelő. Szerény. Vagy semmilyen, mert nem kell az áru. Tömegborokban aligha kelhetünk versenyre például az olasz, a francia termelőkkel. És minőségben? Minőségi borokkal? Persze, a bor nem attól lesz minőségi, hogy palackokba töltik, akár bel-, akár külföldre... Érdemes ezen töprengeni? Érdemes; 1981-ben annyit kaptunk a bor kiviteléért, amennyi teljes egészében fedezte a 101 771 Személygépkocsi behozatalát, s a fennmaradó összegből még futotta a teaimportra is. Elgondolkoztató arány. Van-e időnk a hol erre, hol arra tartó nagy rohanásban. MÉSZÁROS OTTÖ Hét végi házak a Duna-kanyar ban (részlet) Durkó Gábor grafikája
