Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-25 / 47. szám
1983. FEBRUAR 25., PÉNTEK Japán üzleti delegáció Moszkvában Magas szintű gazdasági tanácskozás Pártközi megállapodás Havasi Ferenc Algériában Bécs—Genf Haderőcsökkentési megbeszélések Csütörtökön Becsben megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 331. plenáris ülését. A tanácskozáson Lubo- mir Sopov nagykövet, a bolgár küldöttség vezetője szólalt fel. A következő teljes ülést jövő csütörtökön tartják a bécsi Hofburgban. ★ Genf ben csütörtökön teljes ülést tartott a hadászati fegyverrendszerek ' korlátozásáról és csökkentéséről folyó tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. Az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága legutóbbi ülésén megvizsgálta, milyen intézkedéseket kell tenni a Szovjetunióban ahhoz, hogy teljesíteni lehessen a lakásépítésre és a szociális intézmények hálózatának fejlesztésére vonatkozó terveket. Az ülésről kiadott közlemény szerint megállapították, hogy a Szovjetunióban az SZKP XXVI. kongresszusán elfogadott szociális programmal összhangban széles körű lakásépítési munkák folynak. A lakásproblémát ennek ellenére még mindig nem sikerült megoldani. A Politikai Bizottság ezért kötelezte a Szovjetunió mií:r.A Biztonsági Tanács líbiai Vitájában szerdán este felszólalt Rácz Pál nagykövet, Magyarország állandó ENSZ-kép- viselője. Megállapította, hogy a líbiai nép és kormány megfélemlítésére tett legutóbbi kísérletek aggodalomra adnak okot. Az AWACS-gépeknek az egyik szomszédos országba irányítása és a Nimitz anyahajénak a líbiai határ közelébe rendelése. a Líbia ellen irányuló hadgyakorlatok- egész sorozata provokációs tett, és felér katonai fenyegetéssel. Az Egyesült Államok kormányának ez az indokolatlan lépése és az azt kísérő hisztériakampány — mutatott rá a magyar küldött — világosan mutatja, hogy a nemzetközi A Szaud-arábiai Kommunista Párt Damaszkuszban közzétett nyilatkozata szerint ISzaud-Arábiában jelenleg széles körű megtorló kampány folyik a nemzeti demokratikus erők ellen. A börtönökben nagyszámú politikai elítélt sínylődik, akik közül sokan belehaltak a kegyetlen kínzásokba. A Szaud-Arábiái KP Központi Bizottsága felszólítja a nemzetközi közvéleményt, hogy lépjen fel a szaudi politikai foglyok védelmében. Az arab’ országok kommunista és munkáspártjai szintén Damaszkuszban. kiadott EGY TÖRÖK HADBÍRÓSÁG 35 hónapig tartott tárgyalás után csütörtökön négyévi börtönbüntetésre ítélte Necmettin Erbakant, az iszlám tanaihoz mereven ragaszkodó politikai erők vezéralakját. ELHUNYT Szun Je-fang, a Kínai Kommunista Párt Központi Tanácsadói Bizottságának tagja, neves közgazdász. AZ AFGÁN KORMÁNY hatvan százalékkal emeli márA kétoldalú kereskedelmi- gazdasági együttműködés kérdéseit megvitató, magas* szintű szovjet—japán találkozó kezdődött csütörtökön Moszkvában a nemzetközi kereskedelmi központban. V. N. Szuskov, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterének helyettese, a szovjet— japán gazdasági együttműködési bizottság elnökének első helyettese hangsúlyozta, hogy a két ország kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainak történetében először érkezett a Szovjetunióba ilyen befolyásos üzletemberekből álló, s nisztériumait, főhatóságait és a szövetségi köztársaságok minisztertanácsait arra, hogy olyan intézkedéseket dolgozzanak ki és valósítsanak meg, amelyek eredményeként biztosítani lehet a tervezett számú lakás és szociális létesítmény felépítését. Nyikolaj Tyihonov, a szovjet miniSztertanács elnöke csütörtökön Athénből visszautazott Moszkvába. politika egyes^befolyásos tényezői' tövabbra 'is makacsul figyelmen kívül hagyják az emberiség igazi érdekeit. Lavina Libanonban Lavina zúdult csütörtökön egy Bej rúttól hatvan kilométerre lévő hegyi síközpontra. A hógörgeteg maga alá temetett egy háromemeletes szállodát és több faházat. A rendőrség szerint a szerencsétlenségben 11, ember lelte halálát, holttestüket megtalálták. Ezzel 76-ra emelkedett a libanoni központi hegyvidéken péntek óta tomboló zord időjárás halálos áldozatainak száma. közös nyilatkozatban követelték a szaud-arábiai üldözések megszüntetését, a politikai foglyok szabadonbocsátását, vagy ügyük nyílt bírósági eljárással való újratárgyalását. Jean Berthier lyoni főügyész közölte, hogy Christian Riss vizsgálóbíró, aki Klaus Barbie cius végétől a gyapot fölvásárlási árát. Arra számítanak, hogy így a gyapottermelő területek az 1980-as 45 ezer hektárról 95 ezerre nőnek. HERMANN AXEN, a Német Szocialista Egységpárt KB titkára, a KB politikai bizottságának tagja Berlinben fogadta a hivatalos látogatáson otttartózkodó Leonyid Zamja- tyint, az SZKP KB tagját, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetőjét. nagy létszámú japán küldöttség. A miniszterhelyettes emlékeztetett rá, hogy a két ország kereskedelmi forgalmának értéke 1082-ben mintegy 5 milliárd dollár volt. Szuskov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió a kölcsönösen előnyös szilárd, hosszú távú és mindenféle diszkriminációtól mentes kereskedelmi kapcsolatok híve. Szovjet részről egyszersmind úgy vélik — mutatott rá a miniszterhelyettes —, hogy még távolról sincs kihasználva minden, a szovjet—japán kereskedelem fejlesztésében rejlő lehetőség. A két ország fejlett tudományos és gazdasági potenciálja, külkereskedelmük egymást kiegészítő szerkezete, s a Szovjetunió gyorsan fejlődő keleti körzeteinek földrajzi közelsége Japánhoz mind olyan tényező, amely erősebb a kereskedelmi kapcsolatok fejlődésének útjába állított mesterséges, gátaknál. Ahhoz, hogy a szovjet— japán kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok a következő években sikeresen fejlődjenek, Nyikolaj Tyihonovot Athén repülőterén Andreasz Papandreu görög miniszterelnök, Joannisz Alevrasz, a parlament elnöke, Haralambopu- losz külügyminiszter és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. Nyikolaj Tyihonovot a moszkvai repülőtéren Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökének első helyettese és más hivatalos személyiségek fogadták. ★ A baráti légkörben és a kölcsönös megértés szellemében megtartott athéni tárgyalásokon a felek megelégedéssel nyugtázták a szovjet—görög kapcsolatok sikeres fejlődését politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és egyéb téren, s megerősítették kormányuk eltökéltségét, hogy a függetlenség, a szuverenitás, a területi egység, a határok sérthetetlensége, az egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján tovább fejlesszék a két ország közötti baráti, jószomszédi kapcsolatokat. A felek hangoztatták o magas szinten folytatott párbeszéd fontosságát, s megállapodtak abban, hogy a két ország külügyminisztériuma között folytatják a különböző szintű konzultációkat. A tárgyalások eredményeképpen a két ország közötti hosszú távú gazdasági, ipari és műszakitudományos együttműködési megállapodást írtak alá. Nyikolaj Tyihonov a szovjet kormány nevében szovjetunióbeli látogatásra hívtS meg Andreas Papandreut. perének tárgyalását készíti elő, már összeállította a vádirat főbb pontjait. A vádiratban a lyoni hóhérnak csak azokat a tetteit tüntetik fel majd, amelyek az „emberiség elleni bűncselekménynek” minősíthetők. A főügyész azzal indokolta a vádirat leszűkítését, hogy az ellenállási mozgalom tagjai katonai személynek tekintették magukat. így az ellenük elkövetett cselekedetek háborús bűnöknek minősülnek. Ezek azonban a francia törvények értelmében már elévülték. Az emberiség ellen elkövetett bűnök ellenben nem évülnek el, így Barbie-t ezekért vonják majd felelősségre. meg kell szűnniük ezeknek a mesterségesen támasztott akadályoknak, s a kapcsolatoknak szilárdakká, hosszú távúakká kell válniuk. A Szovjetunió csak egyenjogú, kölcsönösen előnyös együttműködésre hajlandó, amely mentes mindenféle előzetes feltételektől. Nagano Sigeo, a japán kereskedelmi és iparkamara, valamint a japán—szovjet gazdasági együttműködési bizottság elnöke, a küldöttség vezetője kijelentette: elégedett azzal, hogy a japán üzleti körök képviselőinek alkalmuk van találkozni a Szovjetunió több minisztériumának és külkereskedelmi vállalatának vezetőivel, s nyílt légkörben megvitathatják velük a két ország közti kereskedelem és együttműködés sok kérdését. Vidéki ipari létesítményeket tekintettek meg csütörtökön a .KGST tervezési együttműködési bizottságának 30. ülésén résztvevő küldöttségek vezetői. A vendégek — köztük Faluvégi Lajos miniszterelnök- helyettes, az Országos Tervhivatal eínöke — Halle és Lipcse megyében megismerkedtek több vegyipari és energetikai nagyüzem tevékenységével. A háromnapos berlini tanácskozás pénteken zárul. A keddi megnyitó ülésen a tanácskozások egyik központi témája volt, hogy milyen együttműködés alakult ki a tagállamok között a tüzelőanyagok és energiahordozók racio- |iólis felhasználásában. Szó volt a Magyarországon kidolgozott energiagazdálkodási és anyagmegtakarítási program eredményeiről is. A magyar tapasztalatok egy része hasznosítható az együttműködésben: többek között a gázvezetékek kompresszorállomásainak önfogyasztását csökkentő megoldás, a mező- gazdasági melléktermékek és a fahulladékok felhasználásában elért eredmények, a takarékos háztartási fényforrásúk és a korszerű üvegipari kemencék működtetésében és gyártásában szerzett tapasztalatok. Jelentős teret kapott a tanácskozáson a KGST-országok együttműködése az élelmiszer- termelésben és az élelmiszer- ellátásban, beleértve a műszaki-tudományos együttműködés kérdéseit is. Közérdekű bejelentés alapján indított vizsgálatot a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1979-ben a Rákosvölgye Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet Park II. elnevezésű építőipari ágazatánál. Akkor a hibák egész sorozatára derült fény. A laza bizonylati fegyelem, a felületes anyagelszámoltatás, a társadalmi tulajdon védelmének elégtelensége mellett súlyosan esett latba, hogy a szabálytalan árképzésből eredő túlszámlázás révén a szövetkezet jogtalan anyagi haszonra tett szert, Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a Nemzeti Felsza- badítási Front (FLN) párt vendégeként tartózkodik Algériában, csütörtökön folytatta megbeszéléseit Slimane Hoff- mannal, a párt külügyi bizottságának elnökével, majd aláírták az 1983—84. évre szóló pártközi együttműködési megállapodást. A Csehszlovákiában 1948 februárjában végrehajtott szocialista fordulat 35 éves jubileuma alkalmából nagygyűlést tartottak csütörtökön délután Prágában. Az ünnepség Faluvégi Lajost, a magyar küldöttség vezetőjét, kedden fogadta Gerhard Schürer, az NDK miniszterelnök-helyettese, az állami tervbizottság elnöke. A találkozón a sokoldalú gazdasági együttműködés néhány konkrét kérdését vitatták meg. Baráti látogatás Cesusescu Siófiában Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke Todor Zsivkovnak, a BKP KB főtitkárának, a Bolgár Államtanács meghívására csütörtökön baráti látogatásra Bulgáriába érkezett. A román párt. és államfőt Todor Zsivkov és más bolgár vezetők fogadták a bur- gasizi repülőtéren. A lengyel mezőgazdasági termelőszövetkezetek helyzetéről és fejlesztéséről kezdődet szerdán kétnapos országos tanácskozás Varsóban. Lengyelországban jelenleg mintegy 2400 tsz működik, 155 ezer taggal, 830 ezer hektár földterületen, (összehasonlításul: az országban összesen több mint négymillió ember foglalkozik közvetlenül mező- gazdasági munkával, ezek túlFile Sándor népi ellenőr utó- ellenőrzést végzett a Park II. üzemág három munkahelyén. Az elnöki tájékoztató és az utóvizsgálat tapasztalatairól szóló jelentés megállapításai szerint tavaly lényeges változások következtek be. Ezeket már csak azért is érdemes felsorolni, mert érzékeltetik a korábban talált állapotokat. Az építőanyagokról az anyagbevé- telezési és -kiadási jegyeket az előírásoknak megfelelőek! kitöltik, s p. munkahelyeken feleslegként megmaradó anyagokat visszavételezik és visszaszállítják a raktárba. Az utóbHavasi Ferenc csütörtökön találkozott Abdelhamid Brahimi tervezési és terület- fejlesztési miniszterrel is, akivel véleményt cserélt gazdaságpolitikai kérdésekről és a tervezési munkáról. Az FLN Központi Bizottsága fogadást adott Havasi Ferenc tiszteletére. szónoka Gustáv -Husák, a CSKP KB főtitkára, Csehszlovákia köztársasági elnöke volt. A csehszlovák vezető emlékeztetett arra is, hogy a szocialista fejlődés útja nem volt könnyű, sok erőpróbán át vezetett, amelyek közül a legnehezebb az 1960-as évek végén lezajlott mély politikaitársadalmi válság volt. Ennek leküzdése lehetővé tette, hogy a társadalom újra bizalommal legyen a párt politikája iránt, s részt vegyen megvalósításában. A CSKP politikája most gazdasági téren a hatékonyság növelését, a népgazdaság intenzív fejlesztésére való átmenet meggyorsítását célozza. „Tevékenyen keresnünk kell az új utakat, általánosítanunk saját gyakorlati tapasztalatainkat és merítenünk a testvéri országok ismereteiből is” — mondotta, majd • hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia — a jelenlegi világgazdasági helyzetben különösen — igen fontosnak tartja a többi szocialista országgal a KGST keretében való minden irányú együttműködés fejlesztését. Beszédének nemzetközi kérdésekkel foglalkozó részében Güstáv Husák méltatta a Varsói Szerződér politikai tanácskozó testületé prágai nyilatkozatának jelentőségét. nyomó többsége egyéni paraszt.) A varsói tanácskozás első napján megállapították, hogy számos termelőszövetkezet nehézségekkel küzd. Ezek között első helyen említették, hogy az amerikai szankciók miatt le kellett állítani a nagyüzemi baromfitelepeket: Problémák vannak a termelőeszköz-ellátással is. rült ki például, hogy az anyagnormák és a tényleges anyagfelhasználás közötti különbözet okait nem vizsgálják az üzemág vezetői. Márpedig, ha egy festési munkánál több száz kiló festék kimarad, óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy ott esetleg munkaműveleteket vontak össze, vagyis — mondjuk —, elszámoltak háromszori festést, s elvégeztek egyet vagy kettőt. Ez persze csak feltételezés, amit az említett rendellenesség válthat ki. Ennél is kifogásolhatóbb, hogy nem vezetnek építési naplót, noha a 14/1970. ÉVM. Ai SZKP PB Ülése Napirenden a lakásprogram Magyar felszólalás a Biztonsági Tanácsban A Libia elleni provokációról A szaúd-arébki kommunisták felhívása Segítséget a politikai foglyoknak ■ff CSAK RÖl Tyihonov visszaérkezett Athénból Közlemény a tárgyalásokról Elkészült a vádirat a lyoni hóhér ellen Az emberiség elleni bűntettek Faluvégi Lajost fogadta Gerhard Schürer Együttműködés a tagállamokkal tlfédkeíÍTiés, kifogásokkal Változott, de még nincs rend A Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tegnap dr. Sátor Jánosné általános elnökhelyettes vezetésével ülést tartott. A testület megvitatta a Rákosvölgye Mgtsz építőipari ágazatánál folytatott vizsgálat tapasztalatait. Elfogadta a testület a járásivárosi népi ellenőrzési bizottságok 1983. évi ellenőrzési tervét. ezért 2 millió 323 ezer 268 forintot volt kénytelen, a Pénzügyminisztérium számlájára befizetni. A vizsgálat után Azóta sok idő telt el, de vajon elegendő volt-e a rendteremtésre a szövetkezetnél? Erre volt kíváncsi a megyei testület is, ezért tájékoztató jelentést kért dr. Czerván Márton szövetkezeti elnöktől, s ugyanakkor Molnár János, a megyei iroda főelőadója és bi időben a leltározás és a selejtezés is* a szabályzatoknak megfelelően történik. Most már a jelenléti íveket is vezetik. A felmérési naplók -elő- írásszerűek. Később került elő A pozitívnak nevezett változások — amelyek az elnök tíz utasításának a hatására jöttek létre —, nem feledtetik a jelenleg is tapasztalható hiányosságokat. Az utóellenőrzés során deGustáv Husák beszéde Ünnepi gyűlés Prágában A lengyelországi termelőszövetkezetekről Kétnapos országos értekezlet