Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-19 / 42. szám

Fokozctt földvédelem Belterületi térkép is készül A Ceglédi Járási és Városi Földhivatal nagykőrösi kiren­deltségén évről évre több fel­adatot kell megoldani. A sok­rétű, bonyolult hivatali mun­ka alaposan próbára teszi az ott dolgozókat. Mint Sárkány- né Kapta Éva kirendeltségve­zetőtől megtudtuk, az elmúlt évben 3 ezer 546 ügyet iktat­tak. A legtöbben tulajdonjog be­jegyzési kérelemmel fordultak á kirendeltséghez. A korábbi évhez viszonyítva tavaly emel­kedett a tulajdoni lap másola­tok kiadása iránti kérelmek száma is. Mintegy 1700 tulaj­doni lap másolatot adtak ki építési engedélyhez, OTP-köl- csönhöz, valamint hagyatéki tárgyaláshoz. Geodéziai pontok Ügy néz ki, hogy a nagy­kőrösi kirendeltség dolgozói­nak a munkájával valameny- nyi közület és a lakosság is elégedett, ugyanis az elmúlt évben csak öt esetben éltek fellebbezéssel a kirendeltség határozata ellen. Ebből négy ügyben a felügyeleti szerv jó­váhagyta a Nagykőrösön ho­zott határozatot, egy esetben pedig újabb eljárásra kötelez­te a kirendeltséget. Megkezdődött és az idén is feladatot ad az ingatlannyil­vántartás szerkesztésekor már átadott társasházak lakásaira 700 kivetési határozat elkészí­tése, egyszeri térképkészítési hozzájárulás befizetésére. Sok munkát adott 1982-ben a kocséri Petőfi Termelőszö­vetkezetben a komplex melio­ráció megvalósulásáról beadott ingatlannyilvántartás átveze­tése, mely 2 ezer hektárnyi területet érintett. Á kirendeltség a közületek és a lakosság kérésére térkép­kivonatokat készített, mint­egy 400-at. Műszaki szem­pontból is számottevő felada­tot adott a csaknem 30 ezer hektáron létesített geodéziai alappontok helyszínelése, kar­bantartása, valamint az ezzel kapcsolatos jelentési kötele­zettségek teljesítése. A múlt évben megtörtént az építési és a termelési célú tartós földhasználat biztosítá­sára a földcserék végrehajtá­sa-. Ennek alapján építési te­rületet alakítottak ki az Abo- nyi, a Balaton és a Gyimesi uí.ca mentén, valamint a Batthyány és a Vihar utca kö­zött. Termelési célú területet _pedig a, Külső-Tázerdőben és a Bokros dűlőben alakítottak KÍ. Már idei feladat az ezzel kapcsolatos ingatlannyilván­tartási bejegyzés. Külön értesítés A nagykőrösi kirendeltség a tavalyi határszemlék alkalmá­val megállapíthatta, hogy a nagyüzemek a fokozott föld­védelmi szabályokat szem előtt tartva nagy gondot for­dítanak arra, hogy parlagon ne maradjon föld. Az elmúlt évben több magánszemélyt kellett felszólítani arra, hogy a művelési kötelezettségének tegyen eleget. Természetesen a földhivatal év közben is folyamatosan figyeli, hogy a földvédelmi előírásokat betart­ják-e a nagyüzemek és az egyének. A kirendeltség idei teendői­ről szólva Sárkányné Kapta Éva elmondta, hogy továbbra is végzik az ingatlanokkal kap­csolatos adatok egyeztetését, a tulajdonosok hiányzó személyi adatainak pótlását. Az egyez­tetésre a kirendeltség külön értesítése alapján kerülhet sor, de szívesen veszik, ha a tulajdonosok önszántukból is jelzik az ingatlanokkal kap­csolatos problémáikat. A kirendeltség az elmaradt hagyatéki és póthagyatéki el­járások lefolytatását is kezde­ményezni fogja. A nagykőrösi mezőgazdasági nagyüzemekben ebben az év­ben vizsgálják a nagyüzemi művelést gátló tényezőket. Ilyenek például a tanyahelyek, a romos tanyák és kihasz­nálatlan utak, melyeket fel kell számolni. Az idei feladat a nagyüze­mekkel a területi adatok és művelési ágak egyeztetése is. Utoljára 1970-ben készült belterületi térkép Nagykőrö­sön. Jelenleg folyamatban van Nagykőrös és Kocsér új bel­területi térképének készítése. Ezt a munkát a budapesti Geodéziai és Térképészeti Vál­lalat végzi. Egyeztetve A kirendeltség vezetője ké­ri a lakosságot, hogy az építé­si célú belterületi és a terme­lési célú zártkerti földterüle­teken a 12 négyzetméteres alapterületet elérő, vagy azt meghaladó épületek bontását, illetve építését és a művelési ág változásokat a földhivatal­nak jelezzék, mert az ingat­lanon létrehozott bármilyen változás bejelentési kötelezett­ség alá esik. Amennyiben hivatalból ál­lapítják meg a változást, ak­kor a tulajdonos kétszeres el­járási díjat köteles fizetni. Az ingatlannal kapcsolatban be­következett bármilyen válto­zást 30 napon belül köteles a tulajdonos bejelenteni. •Bár a kirendeltségnek nem feladata, ennek ellenére éppen a hatékonyabb ügyintézés ér­dekében, az illetékhivatallal negyedévenként egyeztetnek, hogy a tulajdonjogot mihama­rabb bejegyezhessék. A Ceglédi Járási és Városi Földhivatal nagykőrösi ki- rendeltségén kedden és pén­teken 9-től 12-ig, szerdán 9- től délután 4 óráig várják az ügyes-bajos dolgukat intéző ügyfeleket K. K. Jó hangulat Megkésett klubdélután Munkával töltött vasárnapok után A minap a konzervgyár pin­ceklubjában találkoztak a gyár József Attila KlSZ-alap- szervezetének fiataljai. Nem tagadták le, hogy most tart­ják meg a decemberre terve­zett, de akkor elmaradt ha­gyományos Mikulás-estjüket. Nyomós oka volt, hogy csu­pán most értek rá Télapót kö­szönteni. Az történt, hogy tavaly az év végén nagy mennyiségű szilvaízt kellett sürgős export- megrendelésre készíteniük, így munkával töltötték szabad szombatjaikat, sőt a vasárna­A Nagykőrösi Építőipari Kisszövetkezet arra törekszik, hogy építkezéseinél a piacon kínáltnál olcsóbb, úgymond házilag gyártott ablakokat, ajtókat és beépített szekrényeket használjon fel. Az asztalosrészleg évenként mintjgy egymillió forint érté­kű portékát állít elő ennek a meggondolásnak az alapján. Ké­pünkön: Pesti Ambrus és Kovács Sándor éppen egy beépített szekrény keretének elkészítésén fáradozik. Hancsovszki János felvétele pokat is. Az elkésett Mikulás­est azonban nem befolyásolta az ilyenkor mégszokott jó hangulatokat. Rendezvényükre meghívták gazdasági vezetőiket, akik se­gítsége is hozzájárult a tavaly nyári KISZ-műszak jó szer­vezettségéhez, sikereihez. Tóth János üzemvezető. pedig ..most adta át a tíz, tizenöt,, húsz­éves törzsgárdaműlttal rendel­kező fiataloknak az emlék­jelvényt, melyet a vállalat részéről anyagi elismerés is megelőzött. A késő estig tartó zenés-tán­cos összejövetelt szellemi ve­télkedővel. tombolahúzással színesítették a rendezők. A KISZ-esek, akik közül már sokan családapák, család­anyák, magukkal hozták gye­rekeiket is, s talán mindenki­nél ők szórakoztak legjobban a hangulatos, s például köny­vekkel, társas- és gyermekjá­tékokkal is felszerelt klub­ban. A KISZ-műszak bevételé­ből kirándulást is szerveznek, tavasszal Budapestre látogat­nak a fiatalok. Bizonyára az is olyan emlékezetes lesz sza­mukra, mint megannyi más közös rendezvényük. NAGYKŐRÖSI k/cMod A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA _____ XX VII. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM 1983. FEBRUÁR 19. SZOMBAT isiiéi körülmények koztftt Szelíd, de tisztel eredmény 'Mint lapunk más helyén be­számolunk róla, Pest megyében tegnap folytatódtak a zárszám­adó közgyűlések. Tavaly nyáron mindazok, akik megfordultak Nagykőrös határában, s értettek a mező- gazdasághoz, szomorú hírt vit­tek ismerőseiknek. Katasztrófa Nagykőrösön — mondták, mert ezt a szárazságot nem élhetik túl a mezőgazdasági üzemek. Az eredmény mégis az, hogy a termelőszövetkezetek szolid, de tisztes sikert könyvelhettek el az év végén. ICukurált termelés Ezekről a tavalyi gondokról szólt pénteken a Mészáros Já­nos Termelőszövetkezet zár­számadó és tervtárgyaló köz­gyűlésén dr. Magyart András egyetemi tanár, a megyei párt- bizottság tagja. Valóban, a te- nyészidoszakban lehullott igen kevés, alig több mint 300 mil- liméternyi csapadék ellenére a Mészáros János Termelőszövet­kezet is bebizonyította, hogy jól tud gazdálkodni. Árbevéte­le meghaladta a 247 millió fo­rintot, nyeresége pedig 13,3 millió forintra rúgott. Az elis­merő szavak megfogalmazásá­nál számításba kell venni azt is, hogy a közös gazdaság jö­vedelmei 80 százalékban az alaptevékenységből származ­nak A szövetkezet tehát az idő­járásnak kiszolgáltatott hely­zetből vitte sikerre a gazdál­kodást. A titok nyitja valahol a kulturált termelés alapel­veinek követésében rejlik. Er­ről a körülményről is beszélt hozzászólásában dr. Magyari András. Elmondotta, hogy a mezőgazdasági üzemekben is rendkívüli mértékben megnőtt a szaktudás értéke és jelentő­sége. A megfelelő ismeretekkel rendelkező kulturált termelőre pedig a produktivitás jellemző. Továbbá az is, hogy az egy­ségnyi termények előállításá­hoz szükséges ráfordításokat a lehető legkisebb mértékre csökkenti. S birtokában van a kulturált termelő az értékmeg­őrzés képességének is, s végül a megtermelt értékeket hasz­nosítja is. Fiatalítani kell E jó tulajdonságok, ha nem is maradéktalanul, de általá­ban jellemzőek a Mészáros Já­Piaci jelentés A hét végén a fagyos idő­ben közepes piac volt. A ko­csispiacra csak tűzifát hoztak. A vágott akárcfa mázsáját 120 forintért árulták. A baromfi­piac élénk. volt. A szemestermény-piacon a búza, az árpa és a morzsolt kukorica literje 5—5,50 forint volt. A kukoricadarát 5,50, a madáreleséget 8. s a napra­forgómagot 12—15 forintért mérték. A nagypiacon a napr raforgó vetőmag kilója 30 fo­rint volt. A gyümölcs- és zöldségpia­con az alma kilója 6—14. a héjas dió 28—30, a dióbél 120. a mák 120—130, a burgonya 5—5,70, a köleskása 35, a szá­razbab 25—40, a kelkáposzta 12—15, a fehérkáposzta 12^- 20, a savanyú káposzta 16, a karalábé 10. a zelller 22. a vöröshagyma 10, a lilahagyma 14, a fokhagyma 65, a fejes sa­láta 8. a zöldpaprika 7,50— 10, a narancs 40, a hónapos- retek csomója 5 forintért kelt A baromfipiacan a tyúk párja 190—240, a jérce 100 — 200, a kakas darabja 150—160 a hízott kacsa kilója 60. a tyúktojás darabja 1,80—2 fo­rint volt. A halászati szövet­kezetnél az élő pontyot 60, a törpeharcsát 45, a csirkemájat 70, a liba- és csirkeaprólékot 05 -.-«4rV'f árr1tpk. SŐT Színház A kecskeméti Katona József Színházban délután 2-kor, Má- tyás király juhásza. Kiskunfél­egyházi I. bérlet. Este 7 óra­kor. Vendégség. Jászai-bérlet. mm Mozi Feketeszakáll szelleme. Szí­nes, szinkronizált, amerikai filmvígjáték. Előadás 5 és 7 órakor. A stádiómoziban Aranyember. Színes, magyar film, fél 4-kor. Biztosan ölő Sárkány Lady Színes, japán bűnügyi film. (16 éven felülieknek!) Fél 6-kor és fél 8-kor. nos Termelőszövetkezet tag­jaira. Dicséret hangzott el a vitában részt vevő fiatal szak­emberek szájából is. Magyar Pál beilleszkedésének meg­könnyítéséért mondott köszö­netét. Perneki Antal pedig e köszönet mellé az általa ta­pasztalt hiányosságok felsoro­lásával is szolgált. Megfontol­tabb energiagazdálkodást kért a gazdaság valamennyi tagjá­tól, majd az újításokkal kap­csolatos ügyintézés meggyorsí­tását kérte. Örömökről és gondokról szólt Huszár Kálmán, az ellenőrző bizottság elnöke is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a terme­lőszövetkezet tagságát fiatalí­tani kell. A teljesítmények el­ismerésében pedig ki kell hasz­nálni az önálló főágazati elszá­molási rendszer, valamint az egyéni keresetszabályozási mód kínálta lehetőségeket. Javasol­ta azt is, hogy a közös gazda­ság ne csak jobban termeljen, hanem igyekezzék a termékei­vel jobban kereskedni is. A zárszámadó és tervtárgya­ló közgyűlésen, melyen ott volt Csáfor Istvánná, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztályának munkatár­sa, Fazekas László, a járási pártbizottság tagja, és Tóthné Bujdosó Ágnes, az MSZMP városi végrehajtó bizottságá­nak tagja, a gazdasági és pénzügyi beszámolót Fekete József elnök terjesztette elő. Terven felül Mint mondotta, a növényter­mesztők a rendkívül nehéz időjárási viszonyok mellett is mindent megtettek a siker ér­dekében. Nem rajtuk múlott, hogy a kieséseket mégsem tudták pótolni. Hasonló nehéz­ségekkel küzdöttek a kertészek is. Például csüpán a paradi­csom szárazanyag-tartalmának csökkenése csaknem másfél millió forint árbevétel-kiesést okozott. Tetézte a bajokat a szőlőket ért tavaszi fagykár. Nagyon jó eredményeket az állattenyésztők értek el. Ebben az ágazatban igen jól gazdál­kodtak a termelési költségek­kel, s a tervezettnél jóval na­gyobb árbevételt és nyereséget értek el. Dicséretet érdemel a tehenészet a tejhozamok ter­ven felüli növeléséért is. A várakozásnak megfelelően dol­gozott, s jól takarékoskodott a műszaki szolgáltató főágazat. Igen elismerésre méltóak a háztáji főágazat eredményei, mondotta az elnök. Kitüntetés A zárszámadó közgyűlés az eszközök és források 288 mil­lió forintos egyező vígösszegé­vel a beszámolót és a mérleget elfogadta. Döntött a 13,3 mil­lió forint nyereség felosztásé-, ról. Az idei nyereségtervét 14 millió forintban határozta még: Végezetül a közgyűlés a kor követelményeihez igazította a gazdaság alapszabályát, majd Fekete József elnök és Bodro­gi István, a pártszervezet tit­kára kitüntetéseket adott át az élenjáró dolgozóknak. F. P. Szerenként! verseny Kilenc keresi tornász A Toldi sportcsarnokban rendezték az 1982/83-as tan­évi középiskolás férfi torna­bajnokság megyei döntőjét. A kilenc nagykőrösi fiatal fő­leg az egyéni viadalon jeles­kedett. Csapatversenyben (4 csapat közül): 3. Nk. Toldi DSK (Tóth Ferenc, Szüle Sándor, Fülöp Tibor, Magyar István, Kecskeméti Ferenc, Széli Lász­ló) 230,6 ponttal. Egyéni összetettben: 1. Tóth István (Nk. 224-es Szakmun­kásképző) 52,8; 3. Széli László (Nk Toldi) 52,2; 7. Billédi Zsolt (Nk. Szakmunkásképző) 50,2; 10. Kecskeméti Ferenc (Nk. Toldi] 49,2; 12. Fülöp Viktor (Nk/ Toldi) 46,3; 17. Főző Imre (Nk. Toldi) 21,7 ponttal. A szerenkénti versenyen a dobogós helyezések többségét körösiek érték el. Lólengés: 2. Tóth (Sz) 8,5 pont. Ugrás: 1. Széli (T) 9,5; 2. Tóth (Sz) 9,2 pont. Talaj: 1. Tóth (Sz) 8,9; 3. Billédi (Sz) 8,7 pont. Gyűrű: 1. Széli (T) 9 pont. Nyújtó: 2. Tóth 8,6 pont. Kor­lát: 1. Tóth (Sz) 9,2; 3. Széli (T) 8,9 ponttal. Szombati sportműsor Asztalitenisz Örbottyán: megyei III. osz­tályú férfi-, Pánd: III. osztá­lyú női minősítő verseny. Atlétika Budapest: ifjúsági és serdü­lő A-korcsopot tos megyei nyílt fedettpályás bajnokság. Birkózás Sportotthon, 10 óra: orszá­gos meghívásos serdülő kö­töttfogású Konzerv Kupa-via­dal. Kosárlabda Budapest: Bp. Tipográfia— Nk. Pedagógus, NB Il-es női bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Petőfi sportcsarnok, 15: Kon­zervgyár—Információtechni­ka bajnoki, 16: Mészáros Tsz B—PVCSV barátságos, 17: 21- es Volán—CÁT bajnoki kis­pályás öregfiúk teremkupa­mérkőzés. Cegléd: CVSE—Nk. Kinizsi, előkészületi mérkőzés. Torna Toldi sportcsarnok, 10: me­gyei középiskolás férfi A—B- kategóriás bajnokság. Vasárnapi műsor Asztalitenisz Vecsés: Ferihegy SE II.—Nk. Kinizsi II. és FSE ifi—Nk. Ki­nizsi ifi, megyei férfi csapat­bajnoki mérkőzés. Birkózás Jászberény: kötöttfogású if­júsági területi egyéni bajnok­ság. Kézilabda Toldi-sportcsarnok, 9: La- josmizsei VIZÉP KSE—Ceglé­di VSE I. női, 10: Nk. Toldi DSK—Ceglédi VSE II. női, 11: Albertirsa MTVSK—Abonyi Tsz SK férfi, 12.10: Nk. Toldi DSK—Nk. Kinizsi férfi, 13.20: Tiszakécskei KSK—Szovjetek férfi, 14.30: Albertirsai MTVSK—Karatetétien öreg­fiúk barátságos férfi, 15.30: Ceglédi VSE II.—Ceglédi VSE I. női Toldi teremkupa-mér- kőzés. Labdarúgás Törtei: T. Tsz SK—Nk. Ki­nizsi vegyes, előkészületi mér­kőzés. Sakk Művelődési központ, 9.30: Nk. Arany Tsz SE—Aszódi Spartacus, megyei I/A. osz­tályú csapatbajnoki mérkő­zés. S. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hirla Házilag gyártott ablak

Next

/
Oldalképek
Tartalom