Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-19 / 42. szám

8

PEST MEGY*! HÍRLAP MAGAZIN

1983. FEBRUÁR 19., SZOMBAT

Teljes lelkiismereti szabadság, állampolgári kötelezettségekkel

A türelem nem jelent megalkuvást

„Hazánkban a társadalom osztályai és rétegei, a párttagok és pártonkívüliek, a materialisták és a hivök ma nemzeti egységbe tömörülve, egyetértésben dolgoznak a közös szocialista célokért. Fejlődésünket a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség alapvető érdekeinek azonossága, a szocializmus építésének fő kérdéseiben megnyilvánuló egysége, alkotó együttműködése, egymáshoz való közelítése Jellemzi. A jelenlegi kedvező helyzet kialakulásában meghatározó szerepe van a Magyar Szocialista Munkáspárt következetes szövetségi politikájának, amelynek megerősítése és határozott folytatása pártunknak, népünknek egyaránt érdeke.”

(Az MSZMP Központi Bizottságának beszámolójából, Kádár János előadásában, a XII. kongresszuson.)

si rendelőért, óvodáért, tesznek felajánlásokat egy-egy társadalmi akció kapcsán. Szívesen mozgósítják híveiket is ugyanerre.

Napjainkban gyakran szóba kerül: szükség van nálunk arra, hogy az iskolákban, vagy a templomokban hitoktatásban részesüljenek gyerekek? Nincs rá szükség. Ám aki bármilyen megfontolásból igényli azt, hogy gyermeke hittanra járjon, beírathatja. Ez is benne foglaltatik az állam és az egyházak közötti megállapodásban.

Föllazult gyökerek

Nem tiltjuk tehát, de agi- tációs, propagandalehetőságeinkkel élve kötelességünk megkísérelni, hogy az ifjúság körében más, a valóságot híven tükröző, természettudományos kutatásokra, meggyőző érvekre hagyatkozva a marxista eszméket vigyük győzelemre. Köny- nyíti a helyzetet az a tény, hogy társadalmunk fejlődésének mai stádiumában a vallás társadalmi gyökerei részben megszűntek, részben erősen fellazultak. Sokan csak idős szüleik iránt érzett szerető tapintatból — de nagyon rossz értelmezéssel — Íratják be gyermeküket a hitoktatásra.

Az eszmei, ideológiai vitáról nem mondhatunk le. Még akkor sem, ha egyre szűkebb körre húzódik vissza a valóságos vallásosság. A leghatásosabb recept — ahogyan Kádár János mondta római sajtó- konferenciáján 1977-ben — ebben a vonatkozásban is a türelem. A türelem azonban nem jelent megalkuvást. Lenin írta: „...a vallás legyen magánügy az állam szempontjából, de semmiképpen sem tekinthetjük a vallást magánügynek saját pártunk szempontjából.” De azt is kiemelte Lenin, hogy „A vallásos előítéletek ellen rendkívül óvatosan kell harcolnunk; sokat ártanak azok, akik a harc hevében megsértik a vallásos érzületet.”

És nekünk ez utóbbira kell tekintettel lennünk, hiszen mint ahogy az elején is említettem, egyházpolitikánk, szövetségi politikánk egyik építőköve: a lelkiismereti szabadság megadása az emberi szabadságjogok biztosításának feltételei közé tartozik.

BÁLINT IBOLYA

A Magyar Népköztársaságban a nemzeti cél megvalósításáért folytatott küzdelemben alárendelt szerepet játszik a dolgozók ideológiai, világnézetbeli különbsége. A politikai együttműködés azonban nem zárja — nem is zárhatja — ki az ideológiai harcot. A marxisták sohase mondanak le az eszmei nevelésről, amelyhez szorosan hozzátartozik az is, hogy igyekeznek megszabadítani az embereket vallásos nézeteik korlátáitól.

Hangsúlyozni kívánom, hogy a vallásos ideológia elleni, s nem vallásos emberek elleni harcról van szó.

Valódi összefogás

Ezelőtt harmincnégy esztendővel, 1949. augusztus 18-án elfogadta az országgyűlés a Magyar Népköztársaság alkotmányát. Az ország konszolidált rendje megérlelte a katolikus egyházban is azt a felismerést — amelyen a református, az evangélikus, az unitárius egyház és az izraelita hitfelekezet már egy éve túl volt —, hogy mindenkinek érdeke a békés közeledés. Végül 1950-ben megszületett a megállapodás az állam és a katolikus egyház között is, majd később egyezség jött létre az úgynevezett kisegyházakkal.

Az állam biztosította a teljes lelkiismereti szabadságot, míg az egyházak híveiket az állampolgári kötelezettségek teljesítésére hívták fel. Az egyházak vezető személyiségei a Hazafias Népfront, testületéiben, a parlamentben, a tanácsokban tekintélyes tisztségeket töltöttek be. Kádár János mondta a népfront országos tanácsának 1957. októberi ülésén: „Az országos tanácsban egy időben tagsággal rendelkeznek nagyon különböző emberek. Például, hogy a két szélső sarkát vegyem elő a dolognak, ma itt jelen van Grősz érsek úr, egyházfő, és Apró Antal, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, kommunista. Lehetséges-e ilyen összefogás, valódi összefogás, nem olyan, amit tessék-lássék csinálunk, hogy valamit mutassunk a népnek? Én állítom, hogy ez lehetséges.”

Párbeszéd a világért

kor a figyelem a nép javára végzett közös munkára és összefogásra irányul.”

Országépítő cselekedetek

Hogy ez mennyire így van, az kiderült most decemberben is, amikor egyházi vezetők látogattak a Hazafias Népfront székházába. A jelenlevők kiemelték, hogy az állam és az egyházak közötti rendezett, jó viszony olyan párbeszédet eredményez a marxisták és a vallásos emberek között, amely országot építő cselekedetekben ölt testet.

A hívők munkájára, közéleti szereplésére nagy szüksége van a megye társadalmának is. A közös cselekvésben segít az is, hogy a papság jelentős részében megvan a készség a közös érdekből helyes politikai orientációra Ebben a megye nagymértékben támogatja az egyházi személyeket. A népfront szervezésében évente két-három alkalommal rendeznek megyei papi gyűlést, ezeken rendszeresen részt vesz a papságnak mintegy harmincöt százaléka, de nem passzív befogadóként, hanem igen aktívan. Szívesen hallgatják végig a tájékoztatást aktuális bel- és külpolitikai témákról, gazdasági és társadalmi életünk dolgairól. Sokan tesznek föl kérdéseket, érdemben szólnak hozzá az elhangzottakhoz, azokat mintegy helyben feldolgozva viszik magukkal saját területükre.

Ugyancsak népszerűek az egyházi személyek kisebb csoportjai számára szervezett — szintén rendszeres — üzemlátogatások. Az utóbbi időben voltak például a hernádi Március 15. Tsz-ben, Százhalombattán az erőműben és a kőolajfeldpl- gozóban, a Ganz Árammérőgyárban Gödöllőn, vagy a fóti Gyermekvárosban, Vác gyáraiban.

A megye papsága szinte száz százalékban eljár azokra a még szűkebb körű, területi papi találkozókra, amelyeket kétévente rendeznek meg azért, hogy a városok, illetve járások helyi vonatkozású eseményeiről, jelenségeiről kapjanak közvetlen tájékoztatást. Ezeken a találkozókon legszembetűnőbb az aktivitás. Közvetlenül mondanak köszönetét az ABC-áruházért, orvoTÁRLÓKBAN A MÚLT

Tizenötezer szakkönyv és mintegy tizenkétezer iratfolyóméter, azaz 12 kilométernyi jegyzőkönyv, oklevél, kiadvány. Ez a Pest megyei Levéltár vagyona. A Pest megyei tanács épületében levő intézmény feladata a megye történetével kapcsolatos minden írásos anyag, térkép, rajz megőrzése, feldolgozása, illetve ezek felkutatása. Ma is rendszeresen archiválják a tanácsülések jegyzőkönyveit, illetve minden fontosabb ügy dokumentu- mati, iratait. Fényképezőgépünkkel végigjártuk a levéltárat, és megpróbálunk ízelítőt adni munkájáról.

A KÉPEKEN: Mária királynő adománylevelén már 1386 körül szerepel Verseg

neve (a cím fölött). A vármegyeháza egykori börtöncelláiban a polcokon archív anyagok sorakoznak (balra). Pest- Pilis és Solt vármegyék címere, amely a XVI. század közepéről származik (jobbra). Az értékek megóvása érdekében mikrofilmre került az irat, a könyv. .A kutatók korszerű leolvasó gépeken tanulmányozhatják azokat (lent).

5+2 a közművelődésben

Jelenben, emberben gondolkodni

Egymás után jelennek meg a cikkek, tanulmányok, riportok a különböző újságokban, folyóiratokban a megnövekedett szabad idejű hétvége közművelődési programkínálatáról, s valljuk be, hogy ezeknek a zöme nem a legrózsásabb képet rajzolja művelődési otthonaink, közművelődési könyvtáraink tevékenységéről. A szerzők jórészt a szakma szűkebben vett területén kívül állók, s talán annak is elérkezett már az ideje, hogy a közművelődési intézmények dolgozói is megszólaljanak, s elmondják: ők hogyan látják a szabad szombatok, vasárnapok programozásának lehetőségeit, milyen eredményeket értek el, milyen problémákkal találkoznak munkájuk során, hogyan fogadja a közönség törekvéseiket.

Egy vagyok a sok, de korántsem elegendő számban létező közművelődési szakember közül, óhatatlan tehát — bármennyire is törekszem objektív lenni —, hogy saját gondolataimat is megfogalmazzam. Szeretném, ha hasznos, a közművelődési gyakorlatot előrevivő vita bontakozhatna ki e kérdésről: ha sokoldalú, véleményeket ütköztető párbeszéd alakulna ki szakemberek és nem szakemberek között.

Egyre nyilvánvalóbbá válik azonban, hogy az állandó tagságra építő szakkörök, művészeti csoportok foglalkozásait nem lehet, s nem szabad a hétvégekre erőltetni. Óhatatlan, hogy a tagság egy része ne hiányozzon ilyen-olyan elfoglaltság miatt, s ez lehetetlenné teszi a kollektív munkát. Még olyan területeken is gondot okoz — elsősorban kis településeken — az érdeklődők hétvégi egybegyűjtése, mint például a hoh- bykörök: bélyeggyűjtők, csere-bere klubok tagságának foglalkoztatása.

Az ötnapos munkahét bevezetése után sok helyen elrendelték a köz- művelődési könyvtárak vasárnapi nyitvatartását — az esetek többségében nem sok eredménnyel. A vaMindaz, amit a párt szövetségi politikájának megvalósításában az utóbbi két és fél évtizedben elértünk a hívők és nem hívők, az állam és az egyházak viszonyának alakításában, szorosan összefüggenek a párt Politikai Bizottságának 1958-as határozataival, amelyek az állam és az egyházak kapcsolatáról, illetve a vallásos világnézet elleni harcról szólnak. Ugyanakkor az is lényeges motívum, hogy közben a pápai udvarban is más szelek kezdtek fújdogálni a párbeszédet illetően. Pacem in terris című encikli- kájában (Dásztorlevelében) XXIII. János (1933-ban) azt írta, hogy a „jó, vagy a jóra vezető dolgokban” a különböző eszmékből kiinduló személyek számára is létezik érintkezési pont. Hasonlóképoen lehetségesnek tartja a különböző világnézetű emberek cselekvési együttműködését VI. Pál pápa is, 19fi6-ban kiadott Ecclesiam suam című en- ciklikájában. A II. vatikáni zsinat dokumentumaiból: „...ha az egyház teljességgel el is utasítja az ateizmust, mégis őszintén vallja, hogy minden embernek, a hívőknek is, a nem hívőknek is együtt kell működniük, hogy helyes módon épüljön a világ, mindnyájunk lakhelye.”

A marxisták és a hívők új tínusú kapcsolata lényeges etemévé vált a nemzeti egységnek. Miklós Imre államtitkár. az Állami Egyházügyi líivatal elnöke mondta erről: „A tapasztalat azt igazolja, hogy a párbeszéd és együttműködés csak olyan partnerek között lehetséges, akik képesek és készek arra hogy saját elveik védelme mellett tiszteletben tartsák egymás elvi álláspontját... Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy ma az együttműködés és párbeszéd olyan időszakát éljük, ami-1

W/A7//////////////A

Elöljáróban: nem új igény a népművelőktől, hogy gazdagabb, tartalmasabb programot kínáljanak a hétvégeken. Csak korábban nem volt annyira a figyelem középpontjában ez a kérdés, nem vették górcső alá — egészből kiemelve —, vizsgálódásaikkal a testületek; része, természetes elvárása volt az intézményi munkának, egy folyamatnak.

Manapság — erős túlzással —, azt is mondhatnánk: ha a hétköznapokon egyetlen intézmény se kínálna semmit, észre se vennék, de ha szombaton és vasárnap nincs reggel nyolctól éjfélig program, a művelődési házakban, könyvtárakban. akkor azt az intézményt nyugodtan be is lehetne zárni.

Szeretném, ha egy kicsit elgondolkodnának a dolgon, s talán annyiban igazat adnak nekem, hogy divat lett az ötnapos munkahét bevezetését

követően a hétvégek közművelődési programjait figyelemmel kísérni.

Nyugodt lelkiismsrettel kijelenthetjük, hogy a népművelők, könyvtárosok többsége jelentős erőfeszítéseket tesz a hétvégék minél sokszínűbb, tartalmasabb kialakítására. Mégis az eredmény kisebb a jó szándékú erőfeszítésnél.

Az eredménytelenség okait keresve könnyű kibúvó lehetne, ha arra hivatkoznánk, hogy a felnőtteket a hétvégére vállalt plusz munka, a gyerekeket a televízió tartja távol a közművelődési programoktól, a mobilizáció növekedése következtében ezrek kelnek útra. Mondom: köny- nyű kibúvó lehetne az érdektelenség megvilágítására, de ezzel nem magyarázhatjuk meg a bizonyítványunkat. Nem, mert a hétvégeken ezrek nem fusiznak, nem nézik folyamatosan a televíziót, nincs autójuk, s talán csak arra várnak közülük jó néhányan, hogy valaki megtalálja azt a kulcsot, amellyel megnyithatók, amely közelebb hozza őket a korábban ismeretlen művelődési alkalmakhoz.

//////////////////////A

A lakosság érdeklődése, hétvégi elfoglaltsága tehát ezerarcú képet mutat. Mielőtt megpróbálnánk felelni arra, hogyan igazodhatna el a népművelő, könyvtáros ebben az ezerarcúságban, vessünk egy pillantást a másik oldalra, a művelődési otthonok, könyvtárak lehetőségeire, kínálatára is.

Sikernek könyvelhetjük el, hogy azok az intézmények, amelyek képesek, alkalmasak közel kerülni ű lakosság mindennapjait érintő kulturális érdeklődéshez, többnyire vonzók. Különösen figyelemre méltónak tartom a családi programok ezerszínű szervezését, a különböző kisközösségek aktivitására építő alkalmakat, a kötetlennek, spontánnak tűnő, de alaposan előkészített foglalkozásokat.

sarnapi nyitva tartás miatt azonban valamelyik hétköznap zárva van a könyvtár, egy olyan hétköznapon, amelyen esetleg 50—100 kölcsönző, olvasó is betért a könyvtárba.

Kérdés: megéri nekünk (az országnak), hogy 10—12 ember miatt lemondjunk 50—100 fős forgalomról; hogy a könyvtárost arra kény- szerítsük télidőben, hogy maga fűt- se be, takarítsa ki a helyiséget, mert fűtőt, takarítót vasárnap foglalkoztatni igencsak sokba kerül ezeknek az intézményeknek.

Bizonyára egyetértünk abban, hogy sem a könyvtáros, sem a népművelő nem arra szerződött elsősorban, hogy fűtsön, takarítson, de csinálja, mert a hivatását is becsülettel teljesíti.

<*: *' V//////////////////J

A hétvégi tartalmi tevékenység elmaradásában, érdektelen fogadtatásában ott érzékelem az egyik legnagyobb problémát, hogy népműve-