Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-19 / 42. szám
4 "űMriap 19S3. FEBRUAR 19. SZOMBAT [■SZÍNHÁZI LEVÉL Farsang után Egyenjogú emberek Titkolózás nélkül a családról Nem egyszerű dolog szülőnek lenni. Minél nagyobb a gyerek, annál inkább igazolódni látszik ez a tétel. — Én mindent megadtam neki, mindent megtettem érte! — védekezik az anya, az apa, miközben bűnbakot keresnek. Hivatkoznak a rossz társaságra, s tologatják a felelősséget az iskolára, de a gondok gyakorta nem múlnak cl a serdülőkorral. A valamikori gyermek megnősül, férjhez megy, s a problémák immár a családban folytatódnak. S ez nem véletlen, hiszen a családi életre éppen úgy fel kell készíteni őket, mint az önállóságra, vagy bármi másra. A családi életre nevelésről beszélgettünk Kabainé dr. Huszka Antóniával, a Pest megyei Petényi Géza Csecsemőotthon vezető pszichológusával. Egy farsangi éj komédiája négy felvonásban — ezt az alcímet adta Léda című darabjának Miroslav Krleza, az 1893-ban született és 1981-ben elhunyt nagy horvát író. A szereplő személyek felsorolása után ezt az alcímet további információkkal egészíti ki: Történik egy farsangi éjszakán, Zágrábban, ezerkilencszázhuszonötben. Az első felvonás Melita Szlougan szalonjában, este kilenc óra tájban. A második és harmadik felvonás Aureléknál, tíz és hajnali kettő között. A negyedik később, az utcán, Klanfarék palotája előtt. A kép teljes: hét évvel az első világháború, hattal a trianoni béke után vagyunk. A darabjaira hullott és még külön fel is darabolt Osztrák —Magyar Monarchia kebeléből a szerb királyság részévé lett Horvátország fővárosa, Zágráb, s benne a Monarchia idejéből megmaradt egzisztenciák: felkapaszkodott iparlovag, parvenü pénzemberek, valódi és álarisztokraták, régi közhivatalok magas rangú tisztviselői, divatos művészek, unatkozó, férfiéhes szépasszo- nyok, jólfésült, jólvasalt szok- nyapecér urak azonban úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Hogy visszavonhatatlanul megsemmisült egy államalakulat, megmásíthatat- lanul változtak az idők, a körülmények, s hogy az 1925-ös Zágráb már csak bécsies-pes- tjes épületeiben hasonlít a Ferenc József-i időkre, azt nem íflik és nem is kell észrevenni. Pedig a farsang már régen elmúlt, s az a farsang, melynek egyik éjszakáján megismerjük a komédia szereplőit,- inkább már haláltánc, '■ yemmint önfeledt, derűs és gondtalan szórakozás. ' K rleza összesen hat fontos szereplőt mozgat a színen: Lovag Oliver Ur- bant, a szentpétervári osztrák -—magyar cs. és kir. követség egykori tanácsosát; Klanfar iparmágnást; Klanfarné született nemes Szlougan-Szlouga- novich Melitát; Aurélt, a felkapott, divatos akadémikus festőt; Klárát, a feleségét, és Fannyt, Klanfarék szobalányát. Ennyi is elég azonban a teljes és pontos keresztmetszethez. Ráadásul Krleza ke- resztül-kasul összegubancolja egymással szereplői életét. Oliver kora este épp befejezi a pásztorórát Melitával, amikor a falusi parasztsüvölvényből milliomossá lett férj, Klanfar hazaérkezik, s anyja temetésére kezd készülni. Oliver később Aurel feleségével, Klárával bújik ágyba, miközben Aurel Melitához siet egy kis szerelmi légyottra. Aurélnak ugyanakkor van egy imádott- ja, Léda, aki meg sem jelenik a darabban, csak folyton beszélnek róla, s néhány róla készült festményt láthatunk Aurel műtermében. Természetesen Léda is szeretője a festőnek, akihez viszont Melita akar hozzámenni. Ám a Léda lényege mégsem ez a szexuális körhinta. Ez a mindenki mindenkivel játék csak megjelenési formája, kivetülése valaminek: egy menthetetlenül süllyedő, dekadens réteg pusztulásának. Ráadásul ezek a figurák tulajdonképpen bárhol lehetnének a hajdani Monarchia területén: Bécsben éppúgy, mint Krakkóban, Fiu- mében éppúgy, mint Nagyváradon, az ekkor már Dubrov- niknak hívott Raguzában éppúgy, mint Prágában, a már Lvovnak nevezett Lemberg- ben éppúgy, mind Budapesten. 1925-ben ennek a rétegnek az életvitelében, gondolkodásmódjában, lassú felbomlásában a különbözőségek mellett is rengeteg hasonló vonás volt Ferenc József múltba- süllyedt, visszakívánt birodalmának régi és új országaiban. E gész életművel felérő terjedelmű munkásságot szentel Krleza ennek a nem is horvát, hanem monarchikus jelenségnek. Egymással tematikusán és a főbb személyekben is összefüggő három dráma — Agónia, 1928, Léda, 1929, Glembay Ltd. —, és a drámákkal ugyancsak összefüggő elbeszélés-füzér. — A Glembay család, 1928 —, rajzol óriási ívű, roppant gazdag és erőteljes körképet erről a jelenségről, a glembayzmusról, mely nem is egy szállal kötődik Móricz dzsentribíráló regényeihez. Németh László 1940-ben olvasta végig a hatalmas művet, és ő is azt hangsúlyozta, milyen döbbenetes a horvát és a magyar helyzet párhuzamossága. Mialatt olvastam, a magyar, s nemcsak a magyar: a cseh, lengyel, osztrák Glembayakra kellett gondolnom... A monarchia a magyarságból és a magyarság ellen is kitermelt egy csomó Glembayt és ezek itt vannak, a glembayzmus tovább él bennük, ha a császárság meg is bukott ...ez is Glembay föld... — írta. A Pesti Színház most felújította a Lédát. A trilógiának ez a darabja került színre legkésőbb nálunk: csak 1965-ben mutatta be az akkor a Nemzeti kamaraszínházaként működő Katona József Színház. Azt az előadást is, mint a Nemzeti 1958-as Glembay Ltd. bemutatóját, meg a Madách 19G4-es Agónia előadását, a Glembay- és Krleza- specialistának számító jugoszláv rendező, Bóján Stupica állította színre. A mostani előadás rendezője Horvai István — és egyben átdolgozója is a darabnak, mert felhasznál néhány motívumot a Glembay- novellákból is, és főként: egy kis epizódfigurából, Fanny szobalányból valóságos egyszemélyes kórust formál, lényegében új szereppel és funkcióval ruházva fel. De nem ez a fontos az előadásban, hanem inkább az, hogy Horvai bámulatos pontossággal idézi fel ezt a poszt-szecessziós miliőt, és ezeket a haláltáncot járó figurákat. Krleza össz- monarchikus témakezelését érezhetően hangsúlyozza, s ezzel közelebb hozza a mai magyar nézőhöz ezt a világot. A z előadásból — melyben Melita és Klara szerepében Szegedi Erika és Béres Ilona remekel, Bács Ferenc pedig eddigi honi színpadi szerepei közül a legjobb alakítást hozza Oliver alakjában — ez a közép-kelet-európai „farsang után” hangulat sugárzik. Ismerősnek tűnnek a figurák, a kapcsolatok és a tágabb összefüggések. Horvai mintha csak Németh Lászlót kívánná igazolni: a glembayzmus a Monarchia terméke volt, s mint ilyen, mindenhol fellelhető volt és otthon érezte magát a Monarchiában, s a Monarchia maradvány- és utódállamaiban egyaránt. Partitúrából nem! — A gyermek életének első három éve döntő jelentőségű és meghatározó. Természetesen — ha nehezen is — a későbbiekben még lehet ezen valamit korrigálni. Az anya és fia, vagy leánya közötti úgynevezett kommunikációs rendszer nem merül ki a beszélgetésben, vagy abban, hogy a felnőtt diktál, a gyerek pedig teljesíti a kapott utasitást. Egészen kicsiny kortól, mint va- lámi láthatatlan szeizmográf veszik a jeleket. Olvasnak az arcjátékból, a szemből és a mozdulatokból is. Tehát hiába rosszallunk valamit szavakban, ha magunkban azt gondoljuk, milyen talpraesett ez a srác, s netán titokban még büszkék is vagyunk rá. Ilyenkor, akármennyire is nem föltételezzük róla, tisztában van azzal, hová is tegye a dorgálást. Az ilyenfajta jelzések egyébként fordítva is érvényesek. A gyerek is jelez a szülőnek. A kérdés csak az, hogy vajon az édesanya mindig megérti-e? — Milyen a mai családi nevelés? — Ügy tűnik, mostanában beszűkült a gondolkodásmód, mert általában mindenki az irányító elméletekre hagyatkozik. Divat sok szakkönyvet tartani otthon, s akármilyen nevelési probléma adódik, föllapozzák,. hogy mit tanácsol a szakirodalom. Ez azért helytelen, mert a gyakorlati nevelés teljesen más, mint az elméleti. Miért hisszük azt, hogy a gyerekek egyformák? ök is, akár a felnőttek, ahányan vannak, annyi félék. Még családon belül is lényeges különbségek adódnak. Nem lehet tehát általános receptet adni. Végig kell gondolni, hogy személy szerint kivel hogyan foglalkozzunk. Figyelembe kell venni ilyenkor az életkort és a temperamentumot is. Ismételten hangsúlyozom: nem lehet partitúra szerint nevelni, hiszen a pszichológia még nem tart ott, hogy rendszere minden helyzetre érvényes legyen. Megosztva a terheket — Minden gyerek meg akar felelni a család és a társadalom igényeinek, de vajon mit kell tenniük, hogy az akaráson túl, valóban meg is feleljenek? — A határt, hogy meddig szabad valamit, mindig éreztetni kell —, de következetesem Azért, hogy elfogadják, szeressék, hogy sikeres legyen, hogy egyedivé váljék, sok mindent megtesz —, s ezt ki kell használnunk, sőt, építsünk is rá! Osszuk meg gyermekeinkkel a családi élet valódi terheit. Ne látszatból, nevelési célból, mert megérzik, van-e valóban súlya a kapott feladatnak. Tehát az elfoglaltságot nem kitalálni, hanem beépíteni kell a mindennapos tevékenységbe. Viselkedésformákat, szabályokat akarnak tanulni, hogy aztán minduntalan fölrúgják azokat. Az elején beállnak az alkalmazkodásra, konformista és nonkonformista szakaszok váltják egymást. — Hogyan kellene a családban élnünk? — A szülők általában kímélik a gyereket — főként azért, mert így mindenkinek kényelmesebb. Ráadásul mindent megadnak nekik, s közben úgy érzik, hogy mégsem eleget. Persze, a második gyermeknél már nem olyan ambiciózus a szülő —, s ezért könnyebb is a helyzete. A kicsi azonban ekkor már nemcsak a környezetében élő felnőttektől, hanem az idősebb testvértől is tanul. Az évek során a család struktúrája is változik. Hiszen más egy csecsemős, meg egy kis-, vagy serdülőgyermekes család. A nagy érzelmekben, szabályokban azonban stabilnak, állandónak kell maradnia. Ott van kevés probléma, ahol a család minden tagjának valóban szükség van a munkájára. Stressz vagy válás? — Mi a véleménye a válásokról? — A család állandósága a gyermek szempontjából rendkívül fontos. Azonban ha választani kell, hogy mi a jobb, a stresszhelyzet, vagy a válás, akkor inkább az utóbbi. Az úgynevezett kultúrválások- nál is az az igazság azonban: a gyereket nem érdekli, hogy a szülei már nem szeretik egymást; egyszerűen azért, mert neki apára és anyára egyaránt szüksége van. Érdemes azon elgondolkozni, hogy mi a jobb: a megfutamodás, vagy a konfliktusok föloldása. Nem attól jó ugyanis egy család, hogy nincsenek konfliktusok. Azok mindenütt vannak, de nem szabad eltitkolni azokat, mert akkor hogyan tanulhatják meg a kicsinyek a feloldás módját? — A gyermeknek tehát szinte minden élethelyzet rendezésére modellre van szüksége, s ezt számára elsősorban a szülő jelenti. — Valóban így van. A családi légkör alakítja például számára a követendő családképet. Ha a szülő teszem azt, an- timodell, s a gyerek elhatározza, hogy ő nem ilyen lész, ez mégsem valósul meg igazán. A modell ugyanis nagyon mélyen beépül, s az ember minél idősebb lesz, annál inkább észreveszi magán, hogy most valamire ugyanúgy reagált — akaratán kívül — mint az édesanyja. A szülő sokkal felelő- sebb tehát gyermeke életéért, mint azt valaha is vállalni merné. Hogy önmaga számára milyen lesz a fia, azt is a szülő alapozza meg. Később a házastárs ugyan ellensúlyozhat valamennyire, de ez már nem lényeges változás. A családi egyensúly lényege az, hogy abban egyenjogú emberek vannak. Irányításra szükségük van a legifjabb tagoknak, de csecsemőkoruktól legyenek jogaik és kötelességeik is. Érezzék, hogy jó együtt, hogy jó otthon. Ha ez így van, akkor Takács István Béres Ilona és Bics Fercne majd’ők is akarnak családot, s erre föl is készülnek. Ha az anya—gyermek kapcsolat biztonságos, meleg, akkor alakul ki a későbbi baráti, őszinte légkör. Az aluljáródivatról — Mi o véleménye az aluljáródivatról? — A túladagolt szabadság következményének tartom. Ez már nem is annyira szabadság, inkább szabadjára engedés. Egységesíteni kell már a normákat, az igényeket. Hiába nevel a szülők egy százaléka megfelelően, ha a többiek nem, mert az árral nem tudunk szembeszegülni, s a tinédzsert is nehéz kivonni a kortársi közegből. A problémamegoldási készségnek pedig a családban kell meglenni, mert annak van múltja és jövője, míg az iskolának csak jelene. Így az érzelmi dinamikája is más. Miután a szülő is ember, természetes, hogy a család a nevelésben a társadalmi normákat követi. Mindig azokat, amelyek akkor éppen divatosak. Az intézményes nevelésre ez különösen érvényes. Azonban főként szavakban vagyunk demokratikusak, hiszen egész életünk tekintélyelveken alapszik, s a nevelésben gyakran csúszunk át szabadosságba. Tekintélyelvre szükség van, de az ne legyen zsarnokság. A gyerek érezze, hogy irányítják, de az autoritás jelentsen számára olyan korlátot, amelybe alkalmasint kapaszkodni is lehet. S figyeljünk rájuk és egymásra, mert manapság az életünk sokszor nem áll másból, mint kollektív monológokból ..: K. Zs. Kitekintés Akik gyakran ellátogatnak Szénit ndrere, de azok is, akía a varosoan élnék, gyakorta hangoztatjuk, hogy nemcsak az itteniek művészétéből all a világ, azaz érdemes ügyelni az ország, a megye egyen tájaira, törekvéseire is. nemcsak a regiek es a maiak konstruktív, lírai, kísérletező munkái jelentenek állandó érteket, hanem azokéi is, akik máshonnan, másfelöl, nemkülönben másként látják, érzékelik a művészet jelentőségét, lényegét. Ekként jelent reveláciöt az a kezdeménye zes, amely szintén kiállításként Hívja tel magára a figyelmet, mégpedig a Gödöllői iskola címmel, a megyei művelődési központban. A kitekintés kezdemenyezöi a századelő művészeti forrásainak egyik legeredményeseDo csoportját, a magyar szecesszió gouoiioi műhelyet mutatják be, méghozzá nemcsak a már jói ismert művekkel, hanem különleges ajánlataikkal is. Mert ugyan örömmel lathatjuk Kó- rosfoi-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Zichy István, Juhász Árpád, Undi IVlari&ka, Tho- roczkai-Wigand Ede, rtemsey Jenő müveit, am nem az általában megszokott kínálatot kapjuk. A rendezők olyan üvegablakrészleteket, szőnyeg* terveket, szőnyegeket, sőt bútorokat is kiállítanak, amely eleddig alig, vagy nagy ritkán voltak megtekinthetők, mivel magántulajdonban vannak. Eredetinek mondhatjuk a grafikai anyag gazdag választékát, azt a gondos válogatást, amely nemcsak felvillantja, hanem búvárkodásra, elmélyülésre is serkenti a látogatót. Féltett műtárgyak keruinf k így a nyilvánosság elé egy olyan környezetben, amely máshoz szokott, a művészet más törekvéseit részesíti előnyben. Ez a lépés és feltá- rulkozás azt bizonyítja, hogy a Szentendrén élők, valamint az ide érkezők szívfsen fogadnak minden kitekintést, különösen akkor, ha annak eredete földrajzilag nem esik távol, s bár tendenciában más irányt jelöl, mégis csak előzménye művészettörténetileg mindannak, ami Szentendrén is történt. Szem- és értelemtágításként több hasonló tárlatot rendeznek majd a Pest megyei művelődési központban az elkövetkező három esztendőben, iiighanem valamennyiünk épülésére. M. Zs. ■Tv-figyelőm A ByOinOZäS. Szögezzük le mindjárt elöljáróban, hogy egy korrekt, tartalmában teljességgel hitelesnek tetsző, formájában nem hivalkodó s így megbízható tévéfilmet rendezett Horváth Ádám, Szabó György forgatókönyvéből, amely Hollós Ervin és Lajtai Vera dokumentumnovellája nyomán készült, és amely a híres-hirhedt Somogyi—Bacsóféle gyilkosságot választotta témájául. Igen, egy — a szó hagyományos értelmében vett — mesteri munkát láthattunk. Az abban felsorakoztatott tényanyag nagyjában-egészé- ben már valóságos történelem; a sztori, amelynek vezérfonalára az események felfűződnek, kellőképpen izgalmas, jó ritmusban váltakoznak benne a kamara jellegű belső és a látványos külső jelenetek; s mindebbe a kettős értékrend- szerbe igen jól illik bele az a képzeletbeli, de annál elhihe- tőbb személyiségű dr. Nagy rendőr főtanácsos, aki mint afféle, szakmáját a végletekig szerető, a politikai körülményekkel nem törődő gyilkosvadász, mindenáron ki akarja deríteni, kik követték el ezt az Európa-szerte felháborodást keltő kettős merényletet. Hogy volt-e egy vagy több ilyen rokonszenvesen naiv dr. Nagy, avagy nem, nem tudni. Mindenesetre, ahogyan Bessenyei Ferenc a maga markáns robusztusságával elénk állította. teljességgel úgy tűnt, hogy még abba a tiszti különítményes, darutollas világban is lenniük kellett olyanoknak, akik csupán csak azért, mert becsületes emberek, kötelességüknek érezték a törvénytelenségeknek utánajárni. Bessenyei, mint egy embertípus képviselője, régi nagy alakításaihoz hasonlóan jelent meg újból úgy, mint a manapság már csak viccelődve emlegetett pozitív hős. S tehette ezt nyilván azért, mert körülötte szintén olyan emberek tucatjai jöttek-mentek, ágáltak, menekültek és menekítettek, akik szintén egyszerű jellemképletek voltak. A belügyminiszter, a hagyományosan nagyúri belügyminiszter volt, I a főkapitány megintcsak egy tradicionálisan gerinctelen karrierista, és a horthysta főtisztek, tisztek is egyaránt olyanoknak mutatkoztak, ahogyan ez az embertípus az átlagnézőben, -olvasóban benne él. Nem volt tehát szükség semmiféle utóértelmezgetésre, asszociációkergetésre — tényanyag, típussorozat, a jeleneteknek az egymásra épülése egyként a helyén volt. S ráadásul a tárgyi világ is olyannak mutatkozott, mintha Bokor Péter Századunk című sorozatának egy valamely darabját látnánk. Az egyenruhák szabása, dekorációja, a szobabelsők korabeli eleganciája, egyszóval mindaz, ami egy kort — jelen esetben az 1920-as évet, a fehér terror fővárosi helyfoglalását — jellemezhet, az utolsó darabkáig eredetinek tetszett. Pest megye. Ügy hozta a véletlen, hogy az utóbbi napokban megint gyakorta tűnt fel Pest megye a képernyőn. Láthattunk például egy riportfilmet a vácszentlászlói zárszámadó közgyűlésről, ahol kihirdették, hogy 55 millió forint lett a tiszta haszon. Ehhez csak gratulálni lehet. A Helyünk a világban sorozat Becses apróságok című fejezetében a százhalombattai halgazdaság igazgatója, Tőig István is többször szót kapott Látható elégedettséggel elemezte halgazdálkodásunk alakulását, amely fejlődésnek köszönhetően Európa és a Közel-Kelet számos országába exportálunk nagy mennyiségű halat. Mindemellett egyszer a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki kara is láthatóvá vált, mégpedig azon okból, hogy kiderüljön: mennyire vonzó az ott szerezhető tudás. Mint láthattuk, nem nagyon tolonganak ezért a különben szép szakmáért, mert sokhelyütt — főképpen a masinákkal kevésbé fölszerelt kisebb gazdaságokban — a mezőgazdasági gépészeknek kicsi a becsületük. Annál inkább szükség van rájuk a nagyüzemekben, ahol egyszerűen nem lehet nélkülözni őket. Akácz László
