Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-12 / 36. szám
8 PEST MEGYEI HÍR LAP MAGAZIN 1983. FEBRUÁR 12., SZOMBAT Esendő istenek tévútjai Pohárból merített csalóka biztonság A tudomány istenekké tesz ben- | nünket, mielőtt megérdemelnénk, ! hogy emberek legyünk. (Jean | Rostand francia biológus.) Csakhogy a tudomány által felvértezetten is esendő istenek vagyunk. Gyarlóságunkban tévutakxa jutunk, szenvedélyeink olykor legyőzik a józan eszünket. Például iszunk nyakra-főre. örömünkben, bánatunkban, okkal, ok nélkül a pohár fenekére nézünk. Nincs ünnep, családi esemény koccintás nélkül. A világranglistán előkelő helyre ittuk fel magunkat az utóbbi évtizedekben, s tönkrement családok, emberi életek, ketté tört sorsok ezrei Írhatók az alkohol számlájára. Mégis, túl gyakran, már-már magától értetődően akad kezünk ügyébe 1 pohár. A zsákutcába tévedteket pedig nagyon nehéz visszavezetni a helyes útra. Szélmalomharc A tapasztalat bizonyltja, hogy újratermelődik a réteg, amelynek soraiból az alkoholisták kikerülnek. A pohár fenekére gyakorta néző szülők gyermekei maguk is természetesnek tartják, hogy inni kell. — Nem érzi hiábavalónak az iszákosság elleni küzdelmet? — tettem fel a kérdést dr. Hardi Istvánnak, a Pest megyei Ideggondozó Intézet vezető főorvosának. — Visszakérdezek: vajon, honnan az előítélet, a pesszimizmus, amely azt sugallja, a segítség eleve reménytelen? A tuberkulózis elleni harc sikere közismert. Vonjunk párhuzamot. Annak idején — az adottságokat tekintve — ez a küzdelem is kilátástalannak tűnt. De a társadalmi változások, az egészségügyi hálózat fejlődése, a hatásos gyógyszerek révén legyőztük ezt az egykori népbetegséget. Tenni az alkoholizmus ellen, természetesen nem köny- nyű. Kétféle magatartás is gátlólag hat: sokan úgy vélekednek, nem kell ebből ügyet csinálni, hiszen az • természetes, hogy iszunk. A lelkűk mélyén talán még imponál is nekik, ha valakinek nagy a befogadó- képessége. Mások bűnnek tartják az alkoholfogyasztást, a bűnösök fejét követelik, s eleve reménytelennek Ítélik a törekvéseinket. —- Való igaz, sokkal inkább szem előtt van a súlyos alkoholista, aki randalíroz, mint az, aki netán éppen kigyógyult ebből a betegségből, hiszen róla nincs mit beszélni. Mégis, az előbbiek tábora népesebb. Egyre több családban gond, hogy a szülők — egyike vagy mindketten — rendszeres alkoholfogyasztók. Miért kell az Ital, mi ellen keresnek egyesek a pohárban vigaszt? Nemzetközi vélekedés szerint a világon az alkoholisták egyharma- da gyógyítható, egyharmaduk helyzetén időlegesen lehet javítani, a további egyharmadon nem tudnak segíteni. Pest megyében hogyan alakul ez az arány? a — A jelenlegi helyzet jobb. Ez természetes következménye annak, hogy egységes munkastílust alkalmazó gyógyító hálózatot alakítottunk ki. Hat saját elmeosztályunk és a pomázi Munkaterápiás Intézet dolinái osztálya fogadja az alkoholista betegeket, s a megyében a nagykőrösi belépésével már 10 ideggondozó intézet szakemberei veszik fel a harcot. Szerencsés, hogy az ideggondozókban együtt tevékenyke. dik a gyógyító csapat — az orvos, pszichológus, a nővér —, hiszen általános a képlet, a lelkibetegekből nagyon könnyen válik alkoholista, így idejében közbeléphetünk. Tavaly a gondozókban már 6000 alkoholistával foglalkoztunk rendszeresen. Valószínűleg nem teljes a listánk, s ennek kettős oka van. — Az egyik az, hogy a hálózat még viszonylag fiatal, tehát a létszám nem volt elegendő ahhoz, hogy az összes kóros eseteket felkutassuk, s mindegyiket kezelésbe, gondozásba vegyük. A másik, hogy sokszor a munkahelyek is akadályozzák a kötelező gondozásba vételt. Kozmetikáznak, nem vállalják, talán nem is érzik a felelősséget Azt mondják: mit számít, ha valaki munkaidő után iszik? Csak arról feledkeznek el, hogy rövid idő múltán már esetleg nemcsak műszak után néz a pohár fenekére az illető. — Az adatok szerint tavaly Pest megyében, a kórházi osztályokon 1100 elvonókúra volt a gondozóintézetekben 834... — Nem könnyű, éppen a már említett szemléleti korlátok miatt bárkit is rábírni az elvonókúrára, még kevésbé rákényszeríteni. Jogrendünk a személyes szabadság védelmében csak igen megfontolt, tehát hosszan tartó előkészítés után teszi lehetővé a hatásosnak mondott nagyfai elhelyezést — Mi ad mégis reményt, hogy a hosszas munkálkodás nem lesz hiábavaló? — A megyében tevékenykedő alkoholizmus elleni társadalmi bizottság két évtizede a legkülönfélébb lehetőségeket kihasználva küzd e káros szenvedély ellen. Nemcsak egészségügyi szakemberek a tagjai, hiszen ehhez az orvosok nem elegendőek. A pártbizottság részvétele mellett az ügyészség, a rendőrség, a kereskedelem képviselői, s a vöröskeresztesek összehangoltan, a bizottság keretein belül hatékonyabban tevékenykedhetnek. Sokat segítene, ha már a körzeti orvosok felismernék a kezdeti stádiumban levő alkoholistát, s nem fordulna elő, hogy vérszegénység és savhiány ellen maguk az orvosok is nem vörös bort ajánlanának, s ha a gyógyításban az egyes betegségek kezelésén túl a beteg egész személyisége kerülne előtérbe. A szakmai továbbképzéseken éppen ezt a szemléletet igyekszünk kialakítani. Idén márciusban, az alkoholizmus elleni hónap során a társadalom felelősségéről és tennivalóiról szólunk a rendezvényeken. Ami reményt ad — Azt kérdezte, ml ad reményt? Ha csak egyetlen nagyivó embert is mértékletes fogyasztóvá tudunk tenni, ha visszaadjuk a családjának, a közösségnek, akkor már nem hiá- bavalóak erőfeszítéseink. Nem .antialkoholistákat akarunk, csak azt; tanuljunk meg együtt élni ezzel az élvezeti cikkel, s ne váljunk a rabjává. Gondjaink megoldásához pedig keressünk jobb segítőtársa^ mint az ital! GÁSPÁR MARIA Beszélgetés Czipper Gyulával, az OEGH vezetőjével Nemcsak pénzkérdés Szokatlanul enyhe volt eddig a tél. Ezért — az energiahelyzetünkről beszélgetve — először nem is kérdezhetünk mást Czipper Gyulától, az Országos Energiagazdálkodási Hatóság vezetőjétől. • Mennyit takarít meg nekünk ez az Időjárás? — Erről még nincsenek — nem is lehetnek — végleges adataink, de az már most biztos, hogy annyi energiát tudunk megtakarítani, amely több tízezer tonna olaj árával egyenlő. Egyebek közt ez is közrejátszik abban, hogy sikerült kiegyenlítenünk az 1982 eleji túlfogyasztást, s tavaly is csak annyi energiát használtunk fel, mint egy évvel korábban. Ebben persze segített a meleg nyár is: kevesebb energia kellett például a mezőgazdasági termények szárításához. S végül, szerepet játszott az is, hogy nem növekedett az energia- igényes iparágak termelése, s érzékelhetőek a takarékosság eredményei is. Mindent egybevetve a termelő ágazatokban körülbelül egy százalékkal csökkent a fogyasztás, miközben a lakosságé három százalékkal nőtt. Ez utóbbin belül főképp a villamosenergia-felhasználás emelkedett gyorsan: mintegy tíz százalékkal haladta meg az előző évit. • Elfogadhatónak tartja a lakossági fogyasztás Ilyen gyors növekedését? — Természetes dolog, hogy viszonylag gyorsan emelkedik a lakosság energiafelhasználása. Magától értetődik például, hogy ha megépül egy lakótelep vagy akár csak egy családi ház, akkor új fűtőkészülékekre, világításra, háztartási gépekre van szükség. A háztartások korszerűsödése, a villamos háztartási gépek gyors elterjedése is növeli a fogyasztást. Reméljük persze, hogy a lakosság is jobban takarékoskodik, s sokat tesz még azért, hogy valóban csak annyi energiát használjon fel, amennyi indokolt. • Hol tartanak a termelő ágazatok az energiatakarékossági célok megvalósításában? — Az energiatakarékossági kormányprogram azt írta elő, hogy egyfelől csökkenjen az energiafelhaszÖrömpótló itóka — Társadalmi, lélektani és egyéni okokat kell vizsgálnunk. Ivási szokásaink közismertek. Az is jellemző, hogy az emberi kapcsolatok nem úgy alakulnak, ahogyan az kívánatos lenne. Sajnos manapság nem divat érzéseink kifejezése, sőt a filmekben, reményekben látható személyi- ségmodellek is az izolációt, elidegenedést segítik. Kevés a pozitív példa. Nincs meg az a képességünk, hogy meg tüdjuk fogni a másik ember kezét, képletesen és olykor szó szerint is. Nem tudunk kellő harmóniát nyújtani egymásnak. Figyelje meg az emberek arckifejezését. Nem jellemző a keep smiling, a mosoly. Nem egyszer faarcú társak, közönyös emberek vesznek körül bennünket. Pedig de jó lenne az emberségben is elöljárni! S ha ez az arcunkra is lenne írva. — Tehát szorongásaink, megoldatlan problémáink elől keresünk menedéket az italban? — A kibillent egyensúlyú emberek nem képesek a harmónia megteremtésére. Az alacsony képzettség, a tudás, a kellő kulturáltság hiánya miatt képtelenek élvezni az életnek azokat a szépségeit, melyeket a munka, a család, a gyereknevelés ad. Az örömérzés egyik zavara Is megnyilvánulhat az alkoholizmusban. Akik nem tudnak örülni az élet nyújtotta lehetőségeknek, vagy nem jutnak hozzá a vágyaiknak megfelelő munkához, otthonhoz, szórakozáshoz — mentsvárnak, örömpótlónak tekintik az italt. A z Idei tervfeladatokban, egyebek mellett, kiemelkedő helyet foglal el a termőföld hasznosítása is. Érthető, hiszen az idén a tavalyi kiemelkedő eredmények egy-két százalékos túlteljesítésével számol a népgazdasági terv. Ez azonban csak úgy érhető el, ha egyebek mellett a legnagyobb tartalékot a termőföldek célszerűen, rendeltetésszerűen - hasznosítják a mezőgazdasági nagyüzemek. Hiszen tudott dolog, e téren sincs még minden rendjén. A felszabadulás óta több mint 70 ezer hektárnyi földet — gödöllői járásnyi területet — vontak ki a mezőgazdasági művelésből Pest megyében. Sokszor indokoltan, gyakran indokolatlanul. Azt senki sem tagadja, hogy a városok terjeszkedésével az ipari üzemek létesítésével elkerülhetetlenné vált a rónák csökkentése. Azon viszont már lehetne vitatkozni, hogy ésszerűen történt-e minden esetben? Sajnos nem. Például a ceglédi szennyvíztisztítót első, másodosztályú földekre telepítették, holott tíz kilométerrel arrébb a Csemő határában található homokos terület is megfelelt volna erre a célra. Igaz, a tíz kilométeres csőhálózat feltétlenül növelte volna a beruházási költségeket. Ez érvnek érv, de nem elfogadható. Ugyanis a szikkasztóval a szennyvíz részbeni hasznosítására szolgáló erdővel együtt mintegy 50 hektárnyi jó minőségű földet vontak ki a művelésből, amelyen 5—6 tonna búzát, 8—10 tonna kukoricát lehetne termelni hektáronként. Nem nehéz következtetni arra, hogy a többletberuházási költség a nagyobb terméshozamokból 2—3 év alatt megtérült volna. Arról nem is beszélve, hogy ahol ártó forrás a szennyvíz elhelyezése, a futóhomokon még hasznot is hozott volna a talaj megkötésével. A megtörténteken már nem lehet változtatni. Szolgáljon inkább tanulságul, hogy a meglevő földekkel a korábbinál sokkal jobban kell sáfárkodni. Annak ellenére, hogy a föld- hasznosítás területén az utóbbi években óriási előrelépés történt tavaly Pest megye 24 termelőszöFöldvédelem vetkezetében, két szakszövetkezetében és 4 állami gazdaságában több mint 2 ezer hektár maradt vetetlenül. Ez egy kisebb termelőszövetkezet területének felelne meg. Ha figyelembe vesszük, hogy Pest megyében az összes termőterület csaknem 56 ezer hektár, akkor az említett vetetlen föld tudajdonképpen nem sok. Más oldalról szemlélve a dolgot, bizony nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár egyetlen talpalatnyi föld is ne hozzon termést. Főleg most, amikor a hazai ellátás színvonalának megőrzése mellett egyre több mezőgazdasági terméket exportálunk, ezzel is javítva népgazdasági mérlegünkön. Ebből a megközelítésből szemlélve már más a kép. A 2000 hektáron négytonnás búza vagy hattonnás hektáronkénti kukorica- termést véve alapul, 8—12 ezer tonna gabonát termelhettünk volna, ami nem csekélység. Mivel a föld nem növelhető, sőt ha kisebb ütemben, de napjainkban is tovább csökken. Pest megyében évente 1000—1200 hektárt vonnak ki a termelésből. Ez az utak. vasutak, üzemek és egyéb létesítmények fejlesztése miatt elkerülhetetlen. Bár fájó szívvel ezt tudomásul kell venni. Van érvényes földhasználati törvényünk, a párt XI. kongresszusa óta pedig — amely nemzeti kincsnek nyilvánította a termő földet —, megnőtt az értéke is. Bizonyság erre. hogy amíg a leggyengébb minőségű területekért kisajátítás esetén aranykoronánként 4 ezer forintot kell téríteni, addig az I. osztályú ■ földekért 33 ezer forintot. Meggondolandó tehát, hogy egy új létesítményt hol érdemes megvalósítani. Mint már szó volt róla. évente kétezer hektárnyira tehető a vetetlen terület. Elfogadható a gazdaságoknak az a védekezése, hogy vannak olyan földek, amelyek hozama a termelési költségeket sem fizetné vissza. A mai feszített viszonyok között valóban meggondolandó, mely területet, mire érdemes leginkább hasznosítani. Példa erre, hogy évek óta nem található parlag terület a da hasi, a monori, a ceglédi és a ráckevei járás területén. A gazdaságok egymás közti földcseréje szintén hathatósan segíti a szakszerű földhasznosítást, a nagy táblák kialakítását. Az elmúlt időszakban ily módon 15 ezer hektár földterület cserélt gazdát. A gödöllői egyetemi tangazdaság és a ‘kartali Petőfi, a ceglédi állami gazdaság és a ceglédi Kossuth termelőszövetkezet között létrejött földcsere a bizonyság erre. A gyenge homokot leginkább szőlő-, gyümölcs- és erdőtelepítéssel vonják művelésbe. Az elmúlt 10 esztendőben több mint 5 ezer hektár erdőt telepítettek Pest megye gazdaságai, köztük a szent- mártonkátai Kossuth termelőszövetkezet. Biztató kezdeményezés az is, hogy a szétszórt, nagyüzemi művelésre alkalmatlan területeket, egyre inkább hobbi kertként hasznosítják. E célra 500 hektár területet mértek ki a közelmúltban. Említést érdemel a termelésbe vont területek szakszerű hasznosítása is. Az indokolatlanul nagy forgók, üzemi utak, tamyahelyek jelentős területkiesést eredményeznek. Nem hasznosul a föld akkor sem, ha hiányos a telepítés, vagy a vetés. Mindez a termésátlagot csökkenti. Sok múlik tehát a szőlő-gyümölcstelepítő- brigádokon, a traktoros körültekintő munkáján. M ndez elvétve fordulhat elő például a tápióbicskei Április 4., a kocséri Petőfi, a ráckevei Aranykalász, a túrái Magyar—Kubai Barátság termelőszövetkezetben és még sorolhatnánk másokat. Külön említést érdemel a pátyi, Zsámbéki Medence tsz, ahol az utóbbi két esztendőben — a korábban tanácsi kezelésben levő parlagterületekből — 100 hektárt vontak művelés alá. A töki Egyetértés Termelőszövetkezetben a meliorációs tervekben meghatározott 12 mé- méteres üzemi földutat csökkentették a felére, harmadára, ezzel is növelve a termőterületet. BÖNA ZOLTÁN hálás növekedési üteme, másfelől pedig az energiahordozók között mérséklődjék a legdrágább energia- hordozó, a kőolaj aránya. Inkább helyettesítsük azt szénnel, vagy pedig földgázzal. A program végrehajtása jól halad. Az elmúlt két évben például mintegy 500 vállalat vállalkozott olyan beruházásokra (ösz- szesen mintegy tízmilliárd forint értékben), amelyeknek mind az olajmegtakarítás a céljuk, illetve az, hogy mérséklődjék az energiaigény. E beruházásoknak kiemelkedő szerepük van abban, hogy az elmúlt években gyakorlatilag nem nőtt az ország energiafogyasztása. Még ör- vendetesebb, hogy jelentősen csökkent a kőolaj-felhasználás — 1982- ben például 2 millió tonnával kevesebb olajat dolgoztunk fel, mint 1978-ban. • Mégis, miből származik ez a megtakarítás? — Egyfelől abszolút mértékben is megtakarítottunk kóolaj-termeke- ket A benzin fogyasztói áranak emelése, például meggondoltabbá tette az autótulajdonosokat, kezdik megtanulni, hogy kevesebb üzemanyag felhasználásával is jól lehet vezetni. Nem kevés tüzelőolajat takarítottak meg például a mezőgazdaságban, a termények nedves szárítása, valamint a mezőgazdasági melléktermékek hasznosítása révén. Másfelől viszont országszerte széles körben használtak fel olaj helyett más hazai energiahordozókat, például szenet, földgázt, villamos energiát. Ezt persze a hazai energiatermelő ágazatok növekvő erőfeszítései tették lehetővé. A szénbányászat például már tavaly 26 millió tonna szenet hozott felszínre, holott az eredeti előirányzat szerint csak 1985-ben kellett volna ennyit termelnie. Növekedett a földgáztermelés: a 6,5 milliárd köbméter meny- nyiségű értékes energiahordozó nemcsak azt tette lehetővé, hogy ellássuk a lakosságot, s a múlt év végén Pécsre is eljusson ez a fűtőanyag. Lehetőség lesz arra is, hogy 1983—85 között újabb településeket kapcsoljunk be a földgázvezeték-hálózatbd. Ide kívánkozik, hogy eközben a kő- olajbányászat is tartotta évi 2 millió tonnás termelési szintjét, ami nem kis erőfeszítéseket követelt • Térjünk vissza még a szénbányászathoz! Már azért is, mert az elmúlt évben több helyen nem jutott elég szénhez a lakosság. Mire számíthatunk az idén? — Tavaly igen nehéz geológiai viszonyokkal kellett megküzdenie a bányászatnak, emiatt maradt el a tervtől az év első felében. Ezért nem tudta abban az időszakban teljes mértékben kielégíteni a lakosság igényeit. Az év végéig azonban pótolták az elmaradást, s túlteljesítették a belkereskedelem rendelését. A bányászok áldozatkészségére továbbra is számíthatunk, ha kell, jó néhány szabadnapjukat feláldozzák. Már ez is garantálja, hogy év közben várhatóan kiegyensúlyozott lesz az ellátás. S még jobban javul majd a helyzet, ha elkészülnek az új brikettgyárak. A termelés egyébként ma is nő: 1983-ban már 1,6 millió tonna brikettet szállítanak a fogyasztóknak, százezer tonnával többet, mint például 1982-ben. • Az idei népgazdaság! terv azt írja elő, hogy az ország energiafelhasználása egy százalékkal emelkedhet. Mit tehetünk ennek érdekében? — Ez igen sokrétű feladat. Az energiagazdálkodási „ kormányprogramban összefoglalt feladatokat kell hatékonyan végrehajtani. Gyors ütemben kell például hasznosítani a kutatási eredményeket, üzembe helyezni az energiatakarékos berendezéseket. S természetesen bővíteni kell az energiatakarékos háztartási készülékek gyártását is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy vannak még kihasználatlan tartalékok az iparban. Annyit például még egy pénzszűkében lévő vállalat is megtehet, hogy korszerűsíti elavult fűtési rendszerét, vagy pedig mérőműszereket vásárol, amelyekkel fel tudja deríteni, hol használnak fel több energiát a kelleténél. • A szűkös vállalati erőforrás azért erre nem mindig elég. A jövőben Is számíthatnak az állam támogatására? — Még a mai, korlátozott anyagi körülmények között lehet hitelt kapni ilyen beruházásokra. A takarékosság azonban nem mindig pénzkérdés. Számos tapasztalat mutatja például, hogy rendkívül sok múlik az energetikusok hozzáértésen, lelkesedésén. Az ilyen emberek munkájának támogatása, ötleteik, javaslataik megvalósítása semmiképpen sem nélkülözhető módszere az energiagazdálkodásnak. KOZMA JUDIT