Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-22 / 18. szám

xMíap 1983. JANUAR 22. SZOMBAT Moszkvában befejeződött a KGST ülése JS Közös fejlesztési programok Moszkvában — mint azt je­lentettük — 1983. január 18— 20. között megtartotta 105. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának Végre­hajtó Bizottsága. Az ülésről közleményt ad­tak ki, amely arról tájékoz­tat, hogy az ülésen a tagor­szágok állandó KGST-képvi­­selői, illetve azok helyettesei vettek részt. A magyar kül­döttséget Marjai József mi­niszterelnök-helyettes vezette. A végrehajtó bizottság mun­kájában részt vett Jugoszlávia állandó képviselője. , Az ülésen Gerhard Weiss, 8 Német Demokratikus Köz­társaság állandó képviselője elnökölt. Kooperációban A végrehajtó bizottság átte­kintette, hogyan hajtják vég­re az anyagi termelésben folytatott együttműködésre vonatkozó határozatokat, s megvizsgálta az e téren kötött megállapodások teljesítését is. Áttekintették a nagy teljesít­ményű gépek és berendezések, elektrotechnikai eszközök ko­operációban történő gyártásá­val, valamint a korszerű technológiai eljárások és új anyagok közös kifejlesztésével kapcsolatos szervezési kérdé­seket. A KGST tagországai megállapodtak abban, hogy az új, korszerű műszaki eszkö­zök kölcsönös szállításának biztosítása érdekében meg­gyorsítják az e téren hozott döntések végrehajtását. Közlekedés, szállítás A végrehajtó bizottság dön­tést hozott arról, hogy az erő­feszítéseket továbbra is egye­sítve kell megoldani a KGST- tagországok távlati fűtő- és nyersanyagszükségletének tel­jesebb kielégítését. Az ülésen döntést hoztak arról, hogy tovább kell fej­leszteni a KGST-tagországok egyesített energiarendszerének párhuzamos működtetését. Üd­vözölték az egyesített energia­­rendszer huszonöt évvel ez­előtt létrejött központi teher­elosztójának soknemzetiségű munkatársi gárdáját, megálla­pítva, hogy a központi teher­elosztó munkájával jelentősen hozzájárult a KGST-tagorszá­gok sokoldalú villamos ener­getikai együttműködésének fejlődéséhez. Megállapították, hogy fej­lődtek az államközi közlekedé­si kapcsolatok. Figyelembe vé-Választási kongresszus Az SPD célkitűzései Pénteken reggel Dortmund­­ban megkezdődött a Német Szociáldemokrata Párt egyna­pos választási kongresszusa. A négyszáz küldött véglegesen jóváhagyja az SPD választási programját és Hans-Jochen Vogel kancellárjelöltségét. A párt országos elnöksége által előterjesztett program a munkanélküliség leküzdését, a leszerelés megvalósítását és a környezet fokozottabb védel­mét irányozza elő. Az SPD — miközben hang­súlyozza, hogy az NSZK a nyugati szövetségi rendszer része — síkraszáll azért, hogy létesítsenek partneri viszonyt a szocialista országokkal a biztonságpolitika terén. Az európai közép-hatótávol­ságú fegyverek csökkentéséről folyó genfi tárgyalásokkal kapcsolatban a nyugatnémet szociáldemokraták a szovjet rakéták leszerelését sürgetik, mert — érvelésük szerint — így feleslegessé válik az ame­rikai rakéták tervezett nyu­gat-európai telepítése. Helmut Schmidt volt nyu­gatnémet kancellár és Hans- Jochen Vogel, az SPD kan­cellárjelöltje nyomatékosan síkraszállt azért, hogy az Egyesült Államok és a Szov­jetunió kössön kompromisszu­mos megoldást az európai közép-hatótávolságú fegyverek csökkentéséről folyó genfi tárgyalásokon. A párt dortmundi, választá­si kongresszusán pénteken mindkét szociáldemokrata ve­zető éreztette: azt várják a Reagan-kormánytól, hogy adja fel „nulla-megoldási” javas­latát. Vogel kancellárjelölt két­órás beszédében előterjesztet­te az SPD „első száznapos programját” arra az esetre, ha pártja a márciusi válasz­tás után újra hatalomra jut­na. Belpolitikai kérdésekkel foglalkozva, Vogel megerősí­tette az SPD igényét, hogy új­ra átvegye a kormányfelelős­­séget, -l-Ji«■ - a»'•> J-w Vogel:„úiikouzervativÁzmust” vetett a Kohl-kormány sze­mére, amely antiszociális in­tézkedéseivel, a vásárlóerő korlátozásával tovább fokozta a munkanélküliséget. Vogel határozottan elhatáro­lódott a zöld baloldali tömeg­­mozgalomtól is, amelynek támogatásától függhet esetleg kancellársága a választás után. A dortmundi kongresszus négyszáz küldöttje egyhangúlag megválasztotta Hans-Jochen Vogelt az SPD kancellárjelölt­jének, és jóváhagyta a párt választási programját. A kongresszusi küldöttek hosszú percekig tartós taps közepette, felállva éljenezték Herbert Wehnert, az SPD par­lamenti frakciójának elnökét, aki a márciusi választás után visszavonul a politikai élettől. ve, hogy növekszik a tagor­szágok közötti kölcsönös áru­­szállítások mennyisége, és egy­re intenzívebbé válik a szál­lítási eszközök kihasználása, a végrehajtó bizottság hangsú­lyozta: az e téren folytatott együttműködésben az egyik legfontosabb feladat a közle­kedés anyagi és műszaki bá­zisának erősítése, a tudomá­nyos és műszaki haladás leg­újabb eredményeinek felhasz­nálásával. A végrehajtó bi­zottság újabb intézkedéseket tart szükségesnek a fennaka­dásoktól mentes kölcsönös és tranzitszállítások biztosítása érdekében. Többek között bő­víteni kell a határátkelőhe­lyek átbocsátóképességét, ha­tékonyabban kell kihasználni a közlekedési eszközök vala­mennyi fajtáját, össze kell hangolni a jelenlegi és a táv­lati szállítási terveket. Összehangolt tervezés Az ülés megvizsgálta, mi­ként lehetne hatékonyabbá tenni a vasérc és a színesfé­mek felhasználását, a fűtő- és nyersanyagok hasznosítását. Áttekintették a kölcsönös gaz­dasági együttműködés egyéb kérdéseit is és azokról megfe­lelő határozafokat hoztak. A végrehajtó bizottság ele­mezte azokat a tapasztalato­kat, amelyeket az e kérdésben érintett országok az ipar és egyes termelési ágazatok közös tervezésében szereztek. Fel­adatul szabta az együttműkö­dés e formájának szélesebb körű felhasználását az 1986— 1990. közötti időszakra szóló népgazdasági tervek küszöbön­­álló koordinációja során. A végrehajtó bizottság jóvá­hagyta saját, 1983—1984-re szó­ló munkatervét. Elfogadta a KGST, valamint a nemzetkö­zi gazdasági és tudományos­műszaki szervezetek kifeötfi kapcsolatok ez évi fejlesztési tervét, valamint a KGST idei költségvetését. A végrehajtó bizottság ülé­sét a barátság és a kölcsönös elvtársi megértés szellemében tartotta meg. A közeljövőben Római meghívás A közeljövőben Rómába várják Gromiko szovjet kül­ügyminisztert — jelentette ki pénteken egy rádiónyilatkoza­tában Colombo olasz külügy­miniszter. Az NDK-tárgyalások végeztével Gromiko hazautazott Kétnapos hivatalos látoga­tásának befejeztével Andrej Gromiko szovjet külügymi­niszter pénteken délelőtt el­utazott a Német Demokrati­kus Köztársaságból. Havasi Ferenc Finnországban Magas szintű eszmecserék Jouko Kajanoja fogadta az MSZMP KB titkárát Jouko Kajanoja, a Finn Kommunista Párt elnöke a párt székházában fogadta Ha­vasi Ferencet, az MSZMP PB tagját, a KB titkárát. A szí­vélyes, elvtársi légkörű talál­kozón a nemzetközi élet. va­lamint a kommunista és mun­kásmozgalom időszerű kérdé­seivel foglalkoztak. A megbe­szélésen jelen volt az FKP politikai bizottságának több tagja. Havasi Ferenc baráti lég­körű megbeszélést folytatott Paavo Wäyrynennel, a Cent­rum Párt elnökével, Ahti Pekkala alelnökkel, minisz­terelnök-helyettessel és Esko Ollila ipari és kereskedelmi miniszterrel. Ugyancsak megbeszélést folytatott Erkki Liikanennel, a Finn Szociáldemokrata Párt titkárával és az FSZDP több más vezetőjével néhány fontos nemzetközi kérdésről. Havasi Ferencet a helsinki városhá­zán fogadta Erkki Tuomioja, a finn főváros alpolgármeste­re, az FSZDP vezetőségének tagja. I(árkonyi Péter Becsben Várkonyi Péter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására pénteken látogatást tett Bécsben. Fogadta Franz Muhri, az Osztrák KP elnöke, megbeszélést folytatott a párt központi bizottságának több tagjával. Várkonyi Péter Bécsben felkereste dr. Willibald Pahr külügyminisztert és találkozott az osztrák politikai élet több vezető képviselőjével. ALEMP és a Parasztpárt Cél - a fejlett mezőgazdaság Csütörtöki megbeszélésein a szovjet külügyminiszter rész­letesen tájékoztatta az NDK vezetőit bonni tárgyalásainak eredményeiről és megvonta' háromnapos bonni tartózko­dásának mérlegét. Berlini megfigyelők szerint Gromiko és Honecker eszme­cseréje nem csupán a közvet­len helyzetfelmérést célozta, hanem azon túlmenően annak megvizsgálását, hogy milyen távlatok nyílnak a nemzetközi enyhülési politika érvényesíté­sére. a fegyverzetkorlátozási és leszerelési tárgyalások előbbrevitelére, a Varsói Szer­ződés tagjainak prágai politi­kai nyilatkozatában foglalt kezdeményezések alapján. A berlini tárgyalásokról köz­leményt adtak ki. A közlemény összegzi Erich Honecker és Andrej Gromi­ko megbeszéléseinek eredmé­nyeit és megállapítja, hogy a tárgyalások valamennyi meg­vitatott kérdésben megerősí­tették a két fél nézeteinek teljes azonosságát. A felek elégedetten nyilat­koztak a kétoldalú kapcsolatok gyümölcsöző fejlődéséről, és külön kiemelték a rendszeres, legfelső szintű találkozók je­lentőségét. Megállapították, hogy az imperialista körök akciói nyo­mán veszélyesen kiéleződött a nemzetközi helyzet. A közlemény hangoztatja, bogy „erejük egyesítésével az államok és a népek megszün­tethetik a háborús veszélyt” — és emlékeztet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és az SZKP Központi Bizottságának 1982. december 22-i felhívásá­ra, amely a világ valamennyi parlamentjéhez, kormányához!, politikai pártjához és népéhez szók , Varsóban pénteken délelőtt folytatta kétnapos együttes ülését a Lengyel . Egyesült R^unkáspárt KözpórSU1 Bizott­sága., és az. Egyesült Paraszt­­párt Országos Bizottsága. A tanácskozás témája: a mező­­gazdaság fejlesztése, és az, ho­gyan lehet fokozatosan elérni, hogy az ország élelmiszerből önellátóvá váljon. A Spanyol KP Fiatalok a vezetésben A Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottsága csü­törtökön este befejeződött két­napos ülésén a párt előtt álló feladatok meghatározása, mel­lett személyi kérdésekben is döntött. A múlt év közepén lemon-Arcfat—izraeli békeharcosok Hivatalos kapcsolatielvétel Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet veze­tője az elmúlt napokban ta­lálkozott az izraeli békemoz­galom hárorh vezetőjével — jelentette be közös közle­ményben a WAFA palesztin hírügynökség és az arab—íz-Csak röviden... NAKASZONE, japán mi­niszterelnök négynapos wa­shingtoni látogatását befejez­ve pénteken hazaérkezett To­kióba. A VILÄGÜR tanulmányozá­sát célzó program folytatására a Szovjetunióban csütörtökön felbocsátották a Kozmosz— 1437 jelzésű mesterséges hol­dat. DÉL-OLASZORSZAGBAN csaknem ötszáz személyt tar­tóztattak le 24 óra leforgása alatt, a rendőrség nagyszabású terroristaellenes akciója során. HÓVIHAR ÉS JÉGESŐ zú­dult csütörtökön az Egyesült Államok déli területeire. Egyes körzetekben a hó vastagsága elérte a 45 centimétert. Az or­szág északkeleti részén: a Syracusában mínusz 23, Buf­­falóban mínusz 22, New York­ban mínusz 20 fokot mértek. MOAMER EL-KADHAFI ez­redes, a líbiai forradalom veze­tője hivatalos, baráti látoga­tásra pénteken Bukarestbe ér­kezett. A MUNKANÉLKÜLIEK szá­ma decemberben már több mint 12 millió volt az Európai Gazdasági Közösség országai­ban. Az EGK statisztikai hiva­talának legfrissebb adatai sze­rint a tagországokban a múlt év végén 12 035 000 fő keresett munkát — ez a munkaképes lakosság 10,5 százaléka. raeli együttműködésért harco­ló izraeli SELI tömörülés. A találkozó azért rendkívül je­lentős, mert ez volt az első hivatalos és mindkét részről elismert kapcsolatfelvétel a PFSZ és az izraeli békemoz­galom között. ★ Egybehangzó bejrúti értesü­lések szerint Reagan elnök képviselője — Philip Habib — egy részleges csapatkivoná­si terv elfogadtatásával sze­retné feledtetni az elhúzódó amerikai—izraeli—libanoni tárgyalások nyilvánvaló ku­darcát. A Habib-féle javaslat értelmében február közepéig kölcsönösen 15-15 kilométer távolságra vonnák vissza a Bejrút—Damaszkusz útvonal térségében szemben álló izrae­li, illetve Szíriái és palesztin erőket, majd a háromhatalmi nyugati alakulatok ellenőrzése alá helyeznék a fontos nem­zetközi utat. Az izraeli meg­szálló csapatok Damur vona­láig, a szíriai—palesztin egy­ségek pedig a Bekaa-völgy fe­lé vonulnának vissza. dott Nicolas Sartorius helyé­re, főtitkárhelyettesnek vá­lasztotta a 37 éves Enrique Curielt. Jaime Ballasteros fő­titkárhelyettest, a párt belső ügyeinek eddigi intézőjét a külügyek irányításával bízta meg. Helyére Francisco Pele­­rót választották meg. A személyi kérdésekről fo­lyó hatórás vita után a KB 44 támogató és 32 ellenszavazat­tal hagyta jóvá az előterjesz­tést. Gerardo lglesias főtitkár szerint a párt új munkastílu­sa, a meglazult tömegkapcso­latok erősítése, a megváltozott belpolitikai helyzet tette szük­ségessé a személycseréket. A munkás—paraszt szövet­ség erősítésének jegyében tar­tott ülést megnyitva Wojciech Jaruzelski hadseregtábornoky a LEMP KB első titkára csü­törtökön kiemelte annak je­lentőségét, hogy a két párt leg­felső szerve most először ta­nácskozik közösen az ország életét alapvetően érintő kér­désekről. Az együttes ülés — mondta — minden bizonnyal új, magasabb szintű szakaszt nyit a LEMP és az Egyesült Parasztpárt szövetségesi együttműködésében. Az SZKP KB ülése Energiaellátás Az ország fűtőanyag- és energiatermelésének helyzeté­ről tanácskozott pénteken Moszkvában az SZKP Köz­ponti Bizottsága. A tanácsko­záson részt vettek az illeté­kes minisztériumok vezetői, pártbizottságainak titkárai, a köztársasági, területi és kör­zeti első titkárok, valamint országos főhatóságok és intéz­mények vezetői is. Kohl kancellár Párizsban Francia-NSZK-ünnepség A csütörtöki bonni ünnep­ségek után pénteken — Kohl kancellár látogatásával — Pá­rizsban folytatódtak a fran­cia—nyugatnémet együttmű­ködési szerződés 20. évforduló­ja alkalmából rendezett ün­nepségek. Kohl kancellár pénteken Mitterrand elnök jelenlétében megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját, maid Mitterrand az Elysée-palotában ebédet adott a kancellár tiszteletére. Vietnam javasolta — Kína elutasította Nem lesz tűzszünet A kínai külügyminiszté­rium pénteken elutasította Vietnamnak azt a javaslatát, hogy a holdújév ünnepségei­nek időtartamára léptessenek életbe kéthetes tűzszünetet. Vietnam Kínához intézett jegyzékében indítványozta, hogy február 5. és 19. között a két fél tartózkodjék a fegy­veres cselekedetektől, más el­lenséges akcióktól, szüntessen tüzet. Egyben 35, vietnami te­rületi vizekre behatolt kínai visszaadását is felajánlotta Kínának. Halasztás után Kísérlet a P Az Egyesült Államok Cape Canaveral-i űrhajózási és ra­kétakísérleti telepén pénteken végrehajtották a harmadik re­pülési próbát a Pershing—II. típusú rakétával, azaz az egyik fajta „eurorakétával”. A haj­tómű működésének ellenőrzé­sére szolgáló kísérlet ezúttal — amerikai hírügynökségi jelentések szerint — sikeres volt, bár megkezdését csü­törtökről péntekre kellett ha­lasztani, a földi irányítás egyik számítógépének hibája, valamint a térségben uralkodó viharos időjárás miatt. Délután Kohl kancellár egy ünnepi ülésen mondott beszé­dében a két ország közötti együttműködés jelentőségét méltatta és kiemelte, hogy a két kormány egyformán ítéli meg az európai helyzetet, s mindketten úgy vélik: „a szovjet fegyverkezés miati felborult az európai egyen­súly”, és azt helyre kell állí­tani. Ennek legjobb módja a kancellár szerint az lenne, ha mind az Egyesült Állatpok, mind a Szovjetunió lemonda­na „a fegyverek egy bizonyos kategóriájáról” — vagyis a kancellár ismét a Reagan-féle „nulla-megoldás” mellett fog­lalt állást. Kohl hangsúlyozta, hogy a nyugatnémet és francia kor­mány szoros tanácskozást folytat majd a biztonsági és katonai kérdésekről, s elhatá­rozta. hogy az együttműködé­si szerződésnek erre vonatko­zó részeit „aktivizálja”. Ezeket a megbeszéléseket abban a szellemben folytatják, hogy azok „a két .ország és a Nyu­gat közös biztonságának érde­keit szolgálják” -— mondotta a bonni kormányfő. Moszkva Miniszteri kinevezés Grigorij Vascsenkót nevezte ki kereskedelmi miniszterré pénteki ülésén a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnök­­sége. Az eddigi kereskedelem­ügyi miniszter — Alekszandi Sztrujev — nyugdíjba vonult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom