Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-27 / 22. szám
-± 1983. JANUAR 27., CSÜTÖRTÖK Fotóművészeti Galéria Múlt és jelen értékei H eti filmtegyzet Éjszakai boszorkányok Jelenet az Éjszakai boszorkányok című szovjet filmből A mai nap fontos dátum vizuálig kultúránkban: Budapest Belvárosában, a Váci utca 7. szám alatt megnyílik B Fotóművészeti Galéria. Ez az első olyan hely hazánkban, ahol fotóművészeti alkotások kiállításával és műtárgyként való értékesítésével foglalkoznak. Tegnap az utolsó simításokat végezték a textillel borított falakon: feliratozták _ a fotográfiákat. Korniss Péter, Czeizing Lajos, Gink Károly, Járai Rudolf, Rév Miklós, Féner Tamás, Horváth Péter, Montvai Attila, Jokesz Antal, Stalter György, Szerencsés János, Katona István, Dallos László és mások képei alá kerültek a címek. S melléjük az évszám: készült 1930-ban, 1952-ben, 1978-ban, 1982-ben. ; — Nem véletlen ez a jelrés — mondja Gopcsa Katalin művészettörténész, a Galéria művészeti vezetője —, hiszen sokféle fotót forgalmazunk majd, s a pontos időmegjelöléssel a hitelünket szeretnénk megalapozni. Nálunk az érdeklődők láthatnak majd régi képeket, eredeti negatívokról készült másolatokat, és képekről készített sokszorosításokat is. A kortárs művészek nevükkel, aláírásukkal hitelesített műalkotásokkal jelentkeznek. Arra törekszünk, hogy felkutassuk és megszerezzük a jelen és a közelmúlt legjelentősebb fotóművészeti alkotásait, távolabbi célunk, hogy eredeti fotótörténeti értékű művekkel is gyarapítjuk galériánkat. —. Hány művész alkotása látható a nyitáskor? — Galériánkat a Fővárosi Fotó Vállalat, a Képzőművészeti Kiadó támogatásával hoztuk létre. Segítségünkre volt a fotóművész-szövetség Is. Megnyitásként abból az anyagból mutatunk be válogatást, amelyet hazai alkotóművészek küldtek be felhívásunkra. Gyűjteményünkben idősebb mesterek és pályakezdő fiatalok egyaránt helyet kaptak. Bár nem törekedtünk teljességre, azt azonban reméljük, sikerül elérni, hogy méltóképpen felvillantsuk a legkülönfélébb szemléletű törekvéseket. Bíráló bizottságunk ennek jegyében végezte feladatát: 73 szerző 578 művéből 38 alkotó 105 képét fogadta el bemutatásra, illetve árusításra. — Ezek szerint árucikk lesz a művészi fotográfia is? — Nem hiszem, hogy csak erről lenne szó. A Képzőművészeti Kiadó fotóposzterei nagy népszerűségnek örvendenek az utóbbi években. Növekedett a fotókultúra, egyáltalán a fotózás iránti érdeklődés is hazánkban. A nosztalgiahullám napvilágra hozott olyan régi fotográfiákat, amelyek nemcsak egy-egy család számára fontosak, hanem városok, közösségek életét örökítik meg. Ez a múltidézés a kortárs fotóművészet megbecsülésével olyan esztétikai megújulást jelenthet, amelyben az olajkép, a plasztika, a grafika mellett a fotográfia is önálló értékhordozóként szerepel. A Galéria így régi anyagokat vesz, a magfelelő képeket sokszorosítja, azaz közkinccsé teszi. A kortársanyag bemutatása mellett a gyűjtők már most előjegyezhetnek olyan kis példányszámú sorozatokra, amelyek a századelőről meg-Művészek-e az artisták, vagy csupán tömegszórakoztató iparosok? Tanulmányok, vitairatok hosszú sora foglalkozott már ezzel a kérdéssel, szélsőséges nézetek csaptak össze. Pedig a válasz roppant egyszerű: is-is. Több szempontból is. Egyrészt: a legkiválóbb artisták valóban művészek, de a középszerűek, az egyes műsorok „töltelékei” csupán „iparosok”. Másrészt: a világ legnagyobb artistaművészei is a nemes értelemben vett szórakoztatás elkötelezettjei. Erről beszélgettünk egy minden szempontból illetékessel: Vitáris Istvánnal, a Fővárosi Nagycirkusz újonnan kinevezett igazgatójával, aki maga is artista volt, s húsz évet töltött hazai és külföldi 'cirkuszok porondjain. A fáraók udvarában — A cirkusz az egyik legősibb művészet! — mondja. — A feljegyzések szerint már az egyiptomi fáraók udvarában is dolgoztak bohócok, sőt jó néhánynak a nevét is megőrizték a feliratok, papiruszok. Athénben időszámításunk kezdetén nemcsak tragédiákat és komédiákat adtak elő, hanem cirkuszi látványosságokat is. Kétezer évvel ezelőtt itt született meg a mai vízi cirkuszok őse: az arénák egy részét már eleve úgy építették, hogy vízzel tölthessék fel, úszóprodukciók, humoros vízi labdajátékok, sőt miniatűr hajócsaták számára. A görög amfiteátrumban, a mai cirkuszépületek ősében, középen volt a porond, amelyet háromnegyed körben épített lépcsőzet és nézőtér vett körül. Az epidauroszi, a Dionüszosz nevét viselő athéni, a Marcellusról elnevezett római színház, sőt a mindmáig fennálló római Colosseum is — mai szemmel — cirkuszépület volt. A cirkuszi produkciók és a színházi előadások csak később különültek el egymástól, s váltak önálló műfajjá. A leghíresebb artistákat éppoly elismerés vette körül, mint a legnagyobb aktorokat. — És napjainkban? — Sajnálatos, hogy mind kevesebb az igazi művész a világ cirkuszaiban! Hogy miért? Nehéz erre egyértelmű választ adni. De tény: a mai fiatalok többsége nem szívesen vállalja ennek a pályának a nehézségeit, a rendszeres edzéseket, új mutatványok kiötlését, a lemondásokkal teli életmódot, az olykor bizony önkínzó, sőt életveszélyes produkciókat, az állandó továbbképzést, melyek nélkül nincs artistaművészet! Talán kevesen tudják: egy produkció létrejöttéhez hosszú időre, nem ritkán két-három évi próbasorozatra van szükség! őrzött negatívokról készülnek, így Ploh József arcképeiről, Székely Aladár Adyt, Lédát, Csinszkát, az Édest elénk táró híres képeiről. — Milyenek lesznek az árak? — Senki ne ijedjen meg, aki hozzánk betér. Egy szóval jellemezhetném: elérhetőek. Ötszáz forintnál kezdődik egyegy műalkotás ára és több ezer forintig terjed. S hogy kínálatunk még teljesebb legyen, foglalkozunk fotós könyvek, szaklapok, naptárak, albumok, valamint a fotótörténet köréből képes levelezőlapok árusításával is. Egyben szeretnénk közérdekű, hasznos tárlatokat tartani: kamarakiállításokat egy-egy életműből, s olyan egyéni bemutatkozásokat, amelyek újabb híveket toboroznak a fotográfiának. M. Zs. Van olyan mutatvány, amelyen a cirkuszművész 4-5 évig is dolgozik, míg bemutatásra éretté válik a produkció. Azok közül, akik nyolc évig tanultak az artistaiskolában, nem kevesen csakhamar pályát változtatnak. Búcsút mondanak választott hivatásuknak, mert képtelenek vállalni az ezzel járó megpróbáltatásokat. A porond az ifjúságé — Eddig csak a pálya árnyoldalairól beszéltünk... Mégis: mi ad erőt azoknak, akik hűségesek maradnak hivatásukhoz? — Mindenekelőtt: az estéről estére tapsokban mérhető sikerélmény. Az semmi máshoz sem hasonlítható érzés: ezen az estén is képesek voltak leküzdeni a halálfélemet, a nehézségi erőt, az izmok, idegek ellenállását. Másodszor: van-e még olyan hivatás, foglalkozás, melynek rríűvelői viszonylag rövid pályafutásuk alatt bejárhatják az egész világot? Nem megvetendő az a pénz sem, amelyet egy nemzetközileg jegyzett artista pályafutása alatt megkeres, és amiből — ha okosan, takarékosan él — félretehet öreg napjaira. — Köztudott, hogy egy artista a negyedik X után már öregnek számít. — Valóban! A porond az ifjúságé! Az izmok 40-45 éven túl már nem olyan rugalmasak, nem engedelmeskednek az akaratnak, s egy eltévesztett mozdulat bizony végzetes lehet! Hazánkban jó a helyzet: a nők 40 éves, a férfiak 50 éves korukban szakmai nyugdíjba vonulhatnak. De nem kell azért megválniuk a cirkusz világától; mint oktatók, edzők, instruktorok, technikai, illetve adminisztratív dolgozók, továbbra is ott lehetnek egykori sike-Kézenállás — mackó módra Megnyitó február 4-én Mezőgazdasági könyvhónap Egerben nyílik meg — február 4-én — a 26. mezőgazdasági könyvhónap. A könyvhónapra 51 mű jelenik meg, összesen 576 ezer példányban. A szerkesztők a kiadványok megválasztásánál különös gondot fordítottak a mezőgazdasággal kapcsolatos legfrissebb biológiai, technikai, műszaki ismereteket tartalmazó témákra, amelyek egyúttal gyakorlati útmutatóul is szolgálnak a nagyüzemek szakembereinek és a ház körül gazdálkodóknak a termelési eredményeik ■ fokozására, az új megoldások bevezetésére. A legtöbb kiadvány a kertészek témaköréhez kötődik, közülük is különös érdeklődésre tarthat számot a zöldségnövények betegségeinek és kártevőinek atlasza, amely alapkézikönyve lehet a szakszerű védekezésnek. reik színhelyén. Vannak persze kivételek is: jó néhány egykori kollégám, nyugdíjba vonulása után, nagy ívben elkerülte a cirkuszt, bizonyára nem akart lámpa lenni ott, ahol egykor csillagként ragyogott. Az ellenkezője sem ritka: Donnert János, aki jelenleg is a Fővárosi Nagycirkusz műsorának egyik szenzációja, már elmúlt 60 esztendős, de még nem is gondol arra, hogy nyugdíjba vonuljon. Sőt! Hajnalban már ott van az istállóban, hogy ellehőrizze: lovai megkapták-e a reggelit, ápolójuk foglalkozott-e velük előírásszerűén. Délelőtt próbál, pedig álmában is tud már mindent, s lovai is kitűnően idomítottak, este pedig az elsők között érkezik öltözőjébe. Színészek bohócszerepben — Az artisták művészete talán még illanóbb, mint a színészeké... — Igen, ez fájó pontunk... A színészek alakítását, ha nem is tökéletesen, de megőrzi a filmszalag, a magnetofon, a hanglemez. Az artistákét csak kivételes esetben. (Bár igen értékes nemcsak a mának, de az utókor számára is az a sorozat, amelyet a magyar tévé is igen nagy sikerrel mutatott be A Világ nagy cirkuszai címmel.) Meg aztán... Színészmúzeumunk van, de artistamúzeum nincs! — A porontművészek közül többen kaptak az elmúlt évben Jászai-díjat és egyéb hivatalos kitüntetést. Én megemlíteném még azt a vonzalmat, melyet legnevesebb színészeink tanúsítanak a cirkusz és az artistatársadalom iránt. — Én se tartom véletlennek, hogy a legnagyobb hazai mulattatok — így a Latabárok, Feleki Kamill, Alfonzó, Bilicsi Tivadar, Rátonyi Róbert, sőt a régebbiek közül Csorfos Gyula, Kiss Manyi, Dajka Margit, Németh Marika, Jávor Pál és sokan mások — éppúgy otthon voltak a cirkusz porondján, mint a színpadon. Ruttkai Éva, Psota Irén ma is boldogan ölt bohócjelmezt magára! Az sem véletlen, hogy legkiválóbb színházi rendezőink, Major Tamással az élen, gyakran cirkuszi poronddá alakítják a színpadot, veretes drámákat rendeznek cirkuszi környezetben. Mindezek ugyancsak azt bizonyítják: a mi hivatásunk is művészet, s ugyanakkor százezrek számára jelent igényes, gondolatfeledő szórakozást. Garai Tamás Az új szovjet filmalkotás rendezője — és írója, s ez fontos! — Jevgenyija Zsigulenko. Meglehetősen ismerettón név a szovjet filmművészetben, hiszen ez a film az első egész estét betöltő alkotása. Ugyanakkor Jevgenyija Zsigulenko neve jól ismert a Szovjetunióban. Mégpedig azért, mert a II. világháború alatt, a honvédő harcok során, 968 bevetésen vett részt PO—2- es repülőgépével. Azaz: pilótanő volt, aki végigküzdötte a háborút, s nem is akárhogyan. Azon túl azonban, hogy a pilótanő, úgy mellesleg, a Szovjetunió Hőse kitüntetést is megkapta, majd a háború után elvégezte a Lenin Katonai Akadémiát, még egyéb érdekes vonásai is említhetők az életrajznak. A háború előtt a konzervatóriumban énekelni tanult, de ezzel párhuzamosan egy különleges — léghajóépítő — főiskolára is járt, és szorgalmas tagja volt egy repülős klubnak. És amikor a katonai akadémiát elvégezte, utána főiskolára, s ott a nagy rendező, Szergej Geraszimov tanítványaként végzett. Különleges életút, annyi biztos. Nos, most Jevgenyija Zsigulenko filmet készített háborús élményeiről, azaz arról a női repülőezredről, amelyben szolgált. Mi tagadás, elég speciális téma ez a háborús filmek sorában, hiszen eleddig arról is csak kevesen hallottunk, hogy női repülőezredek egyáltalán voltak. Pedig hát a jó néhány esztendeje bemutatott színdarab és film, a Csendesek a haj. nalok óta eléggé nyilvánvaló, hogy a Nagy Honvédő Háborúnak igen-igen sok női hőse is volt, s a katonalányok, katanaasszonyok nem kevesebb hősiességgel harcoltak, mint a férfiak. Ez a repülőezred is, annak dacára, hogy még a szerelők A bulldogok persze nem kutyák, hanem pisztolyok, s a cseresznyék sem gyümölcsöt jelentenek, hanem pisztolygolyókat. Ennyiből is látszhat: a csehszlovák rendező, Juraj Herz filmje bűnügyi történet, sőt mint nézése közben ráébredünk, tulajdonképpen krimiparódia, melyben minden épp olyan, csak egy kicsivel még olyanabb, mint amilyennek a filmkrimikben ábrázolni szokták. S ha még pontosabban meg akarjuk határozni Herz filmjének, nem is a műfaját, hanem a minéműségét, akkor azt kell mondanunk: ez egv maffiafilm paródiája, melyről mondjuk A szicíliaiak klánja, vagy akár maga a Keresztapa juthat eszünkbe. Már most csak az a kérdés: miért érdekes egy maffiaparódiát leforgatni a Barrandov stúdióban? Mit tud a műfajhoz adni a rendező? — Hát — először is adni tudja az egésznek egy — mondjuk így — szocialista kelet-európai vetületét. Azaz azt, ahogyan mi itt a műfait elképzeljük. Amiből gyakran az sül ki, hogy nincs nekünV megfelelő hullámhosszú humois nők benne, alaposan odapörköl a németeknek. A fritzek csak éjszakai boszorkányokként emlegetik a pilótanőket, mert mindig csak éjjel támadnak — azon egyszerű oknál fogva, hogy PO—2-es, duplafedelű, fa légcsavaros öreg, de megbízható gépeik már elavultak és nappal repülni velük túlságosan nagy veszélyt jelentene. így aztán a szükségből erény lesz: az öreg masinák akkor repülnek, amikor más gépek pihennek, s az ezred félelmetes hírre tesz szert velük a nácik körében. Ezek után kézenfekvő, hogy az Éjszakai boszorkányok: tulajdonképpen életrajzi film. De Jevgenyija Zsigulenko azért igyekszik nem csupán magántörténetté formálni az ezred dolgait, a hős lányok, asszonyok sorsát, hanem megpróbálja megmutatni a katonalányokban is a nőt, a háborúban is érző és melegszívű asszonyt, akinek egy árván maradt kisfiú szeretete talán épp oly fontos, mint egy sikeres bevetés, vagy égy veszélyes, légi kaland ‘ szerencsés megúszása. Ezek a mozzanatok érdekesek, kedvesek, őszinték is a filmben, s eddig szinte ismeretlen arcát mutatják meg a háborúnak, Ám a film mégsem tudja elkerülni a téma legnagyobb csapdáját, az érzelmességet. Egyéni sorsukat is, az ezred történetében is túl sok a könnyes meghatódásra késztető elem — de ezeken inkább csak a film készítői hatódhattak meg igaz szívből, mert a néző egy idő után megsokallja ezeket a szívhez szóló betéteket és átélés, lelkesedés helyett inkább rájuk un. Kár, mert kicsit keményebb szerkesztéssel, mértéktartóbb tónussal jóval sikerültebb film keletkezhetett volna. runk ehhez; nehézkes, döcögős, körülményes, szájbarágós humor sikeredik, lassú és elnyújtott, tehát már nem érvényesülő poénokkal, jó kényelmes tempókkal, Aztán adalék még a műfajhoz egyfajta szolidság is. Nekünk valahogyan nincsen igazán dús fantáziánk a nagystílű bűnügyekhez, a nagy gazemberségekhez. Amit erről mondunk, az némiképp lefokozott, ötleltelen és — nincs rá jobb szó — mucsai. Maradna egy valami, ami igazán érdekes lehetne: az tudniillik, hogy bizonyos bűnözés-típusok szálai valóban áthúzódnak a szocialista országokon, így Csehszlovákián és rajiunk is. Nevezetesen a kábítószeresempészésről van szó. S ez szóba is kerül a filmben, miután a sztorija a drogok körül kavarog. A banda tagjai eljutnak még Prágába is, ahol viszont minden oly piti módon alakul, hogy a nagy rutinú nemzetközi banda is csak kapkodja a fejét. No nem a „prágai kapcsolat” tehetségétől, hanem ellenkezőleg: ütödöttséqétöl. Ami érdekes ugyan, de már egy másik film témája lehetne... Takács István Művészet, tömegszórakoztatás? Egy elhibázott mozdulat, és... Bulldogok és cseresznyék
