Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-25 / 20. szám
4 1983. JANIT,4r 25.. KEDD Szakmunkásképzés Önkonzultációs tanulóasztal Az erdőművelésben kevés a szakmunkás, ez esetenként hátráltatja a fejlesztési tervek megvalósítását. A MÉM erdészeti és faipari hivatala most olyan szervezési és módszertani': javaslatot dolgozott ki az erdőgazdaságoknak, amellyel az erdőművelők szakmunkásképzését nagyobb nehézség nélkül megoldhatják. A gondot korábban az okozta, hogy mert a munkahelyek nagy távolságra vannak egymástól, központi képzésre nemigen van lehetőség. A számításba vehető szakmunkás jelöltek nagy része nő, akik nehezebben szakadnak el otthonról, s az; iskolai rendszerű továbbképzést nem szívesen vállalják. Az audiovizuális technika fokozott felhasználásán alapszik a 165 képből álló erdészeti szaporítóamyag-termelési iskolai program, valamint a 210 képes Mesterséges erdősítét című anyag, amelyet különleges, úgynevezett önkonzultációs tanulóasztal segítségével hívhatnak elő a tanfolyam hallgatói. A jövendő erdőművelő szakmunkások e technikai felszerelésekkel ismerkednek meg az alapvető ismeretekkel, azokat jól rendszerezhetik, és így könnyebben készülhetnek fel a vizsgára. Az erdőgazdaságok és a faipari vállalatok már 11 tanulóasztalt vásároltak. Az első: szakmunkástanfolyamot a Kiskunsági Erdőgazdaságban tartják, még ezen a télen hozzálátnak a oktatáshoz. „Hej Kevi-Rác, Kevi-Rác...” Megoldatlan kastélyrejtély Vigyázz a kutyák meg ne marjanak! — int ráckevei ismerősöm, amikor megtudja, hogy a Savoyai-kastélyba indulok. Óvatosan nyitom a vaskaput: kutyák sehol, csak egy tekintélyes kutyaház hivalkodik az egyik sarokban. Szerszámokat lóbáló jiatalember állít meg — Hová? — Megnézném a kastélyt. — Minek? — Ez már nehezebb kérdés. De a választól megment a helybeli művelődési ház egykori népművelője, aki most az épület mindenese: gondnok, könyvelő, csoportvezető... Protekciómmal jogot szerzek a nézelődésre. Státusszimbólum Az udvar ősparkjából megmaradt féltucat famatuzsálem az őszi télben múltról, jövőről álmodik. Akár a kastély, 280 éve. Mint ahogy a Pest megyei Hírlap már többször is írt róla, egy évezredes uralkodó család — státusszimbóluma. A jeles dinasztiát a Savoyából és Piemontból alakított állam királya, I. Humberto tette naggyá és utolsó sarja, II. Umberto 1946-ban volt kénytelen lemondani at olasz trónról. Ivadékuk Savoyai Jenő herceg, aki — minekutána a Napkirály katonáskodásra alkalmatlannak minősítette — a Napóleon előtti Európa legjobb hadvezére lett. Hétszer mért katasztrofális vereséget 1680 és 1709 között az öreg kontinenst fosztogató törökökre. Érdemeiért, s egyes források szerint 85 ezer arany forintokért szerezte meg a Csepel-sziget déli része fölötti korlátlan birtoklás jogát.___ Kevi-Rácot, Ráckevét szemelte ki központnak, s elrendelte a kastély építését, megSzülői felelősség A mikor a lányom első osztályba Járt, nap mint nap sírvft jött haza az iskolából. Az egyik kisfiúra 'panaszkodott sokat, aki gyakran megverte, elvette a ceruzáit, összegyűrte a könyveit, füzeteit. De nemcsak őt bántotta, hanem a többi gyereket is és a mamák délutánonként, csemetéiket várva, egymást uszították hatásos megtorlásra. Csak nagy nehezen lehetett őket lecsillapítani. Egyik nap, tanítás után elkaptam a srácot. Megpróbáltam beszélni vele. Makacsul összeszorított szájjal hallgatott, fejét lesunyva, szó nélkül figyelte, hogyan igyekszem jobb belátásra bírni. Közben kiderült, hogy -Gyuszi úgynevezett hátrányos helyzetű gyerek. Ingerszegény környezetben él, sokan vannak testvérek, s miután otthon jóval kevesebbet kap érzelmileg és egyéb szempontból is, a verekedés, a más holmijának rongálása számára valamiféle elégtétel, sőt, ha úgy tetszik, akkor bosszú. A többiek pedig — számukra érthetetlen magatartása miatt — kiközösítették. Hosszas rábeszélés, szervezkedés eredményeként azonban a helyzet megváltozott. Hétvégeken hol az egyik, hol a másik kis osztálytársával megy el kirándulni, múzeumba, moziba vagy csak egy kicsit együtt tanulni, játszani. Nem mondom, hogy ma már minden rendben van körülötte, de a régihez képest lényegesen jobb a helyzet. Hogy miért meséltem el mindezt? Megyénkben is meglehetősen sok a veszélyeztetett és a hátrányos helyzetű gyermek. Sokat vesznek közülük állami gondozásba, másokra pártfogók felügyelnek. De a lehetőségek végesek, s bizony sokukon csak az iskola és _ a szülők segíthetnek. Foglalkozik velük a Hazafias Népfront, meg a Vöröskereszt is. Ez azonban még mindig kevés. Nagy szerepet játszhatnak a megoldásban a szülői munkaközösségek és a szülők egyénileg. Valóságos szociológiai körkép bontakozik ki, ha sorra vesszük azokat az okokat, amelyek a szomorú helyzetet előidézik; ingerszegény környezet, nemtörődömség, apa vagy anya börtönben, alkoholista szülők — esetleg egyszerűen állandó anyagi gondok. Piliscsabán például a két iskolában minden ötödik tanuló hátrányos helyzetű, vagy veszélyeztett. A pedagógusok, a tanács, a helyi társadalmi szervezetek aktivistái folyamatosan látogatják az érintett családokat, segítik őket erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Mindez még nem elég. Mert nemcsak az iskola, a társadalom, hanem a szülők felelőssége sem hagyható , figyelmen kívül. Sőt; ez az elsődleges! Hiszen boldog, kiegyensúlyozott, önmagukkal és a társadalommal harmóniában élő embereket tömegméretekben, család nélkül fölnevelni lehetetlen. Az egészséges családi környezet, s ezen belül a szülői példamutatás semmivel sem pótolható érték a gyermeknevelésben. S ha valakinek ezt nem tudják, vagy nem akarják otthon biztosítani, akkor nekünk, a többi szülőnek is segíteni kell a változtatásban. Nem mehetünk el például a testi épséget veszélyeztető módon játszó idegen gyermekek mellett az utcán, nem hagyhatjuk szó nélkül, ha más gyerekét verik és ‘ azt sem, ha egy osztály ilyen-olyan okokból kiközösít valakit. Az iskolában kialakuló kisebb-nagyobb szülői közösségek a kollektív erő megérzésének, fokozódó megértésének és megbecsülésének alapjaivá kell váljanak. Az együttes tevékenység pedig legyen megindítója egy olyan felismerésnek, hogy az törődik igazán saját gyermekének sorsával, akit a más gyermeke sem hagy közömbösen. Körmendi Zsuzsa bízva Johann Lucas Hildebrandt osztrák építészt a tervek elkészítésével. így született meg két év alatt (1702) a párját ritkító barokk csoda. A tekintet megakad a főbejárat fölötti timpanonba elhelyezett oroszlánokon és a családi címeren, aztán az emeleti terasz áttört korlátján álló szoborsoron, többek között Herkules, Minerva, Neptunus és Diana alakján. Leheletfinom alkotások. Az előcsarnokba hármas kapu visz. A kupolás főépület két szárnya az utcafrontig vezet, az oldalt álló gazdasági épületek majdnem száz évvel fiatalabbak. — összesen 14 építőipari tervezőintézet és az Országos Műemléki Felügyelőség állította helyre Hildebrandt alkotását, megközelítően 70 millió forintért. Tavaly augusztus elsején volt a műszaki átadás, azóta egyszer rendeztek itt másfél napos továbbképzést és egyhetes konferenciát — mondja a kulcsokkal érkező gondnoknő. Még nem dőlt el Különös sorsú kastély a ráckevei. Még az építtetője se vette igénybe egyetlen éjszakára sem. Ünnepségek színhelye volt a múlt század közepéig, akkor gazdasági célokra alakították át, és ettől a szerepétől alig fél évtizede tudta megszabadítani a helyi tanács, jelentős erőfeszítések árán. Megélt az épület még egy furcsa évfordulót: éppen tíz éve foglalkoznak konkrétan a helyreállításával, Dr. Rados Jenő, a barokk építészet tudósa 1972-ben készítette el a rekonstruálás alapterveit. Ám akkor senki sem tudta eldönteni, hogy mire is használják a kastélyt. Két év múlva sikerült gazdát találni: a tervező intézeteket. Végül is az ő érdemük, hogy a már végső pusztulásra szánt különleges műemléket sikerült megmenteni a jelennek és a jövőnek. Akkor úgy határoztak, hogy építészek alkotóháza lesz, s múzeumot rendeznek be az egyik szárnyában, a pincében pedig éttermet, Sétálunk a csodálatos, stukkós mennyezetű, bútorokkal bőkezűen berendezett és néptelen előadótermekben. Ilyen helyen még a gondolatok is visszhangossá válnak. — A felújításban részt vevő intézetek közül tizenegyen „jogi személy nélküli társulást alakítottak”. Felügyeleti szervük jelenleg nincs. Még nem született meg a használatbavételi engedélyünk, hiszen rendezni kell a költségelszámolásokat, a leltárbavételt. Semmi sem dőlt el, most készül az éves programunk, biztosat nem mondhatunk, az intézmény bemutatásának lehetőségeiről sem — hangzott a telefonban Bognár István gazdasági igazgató válasza. Az alkotóknak szánt 28 szoba közül benézünk néhányba: plüss- és bőrheverők, rajzasztalt sehol sem sikerült felfedezni. Az egyik nagy termet ebédlőnek szánták, ide érkezik az étellift. Kintről a kocsifeljáró mellől nyílik a pince: boltíves, oszlopos terem. De hát se felszerelés, se bútor, se végleges döntés. Türelmetlenség? De hiszen két évtizede még a pusztulástól féltettük a Savoyai-kastélyt és egy évvel ezelőtt is csak reménykedtünk a tervező intézetek kitartó áldozatvállalásában. S az igazsághoz tartozik az is, hogy Pest megyének nem tellett forintja a felújításra. Mégis nehéz tudomásul venni, hogy fél éve üresen áll az épület. Savoya hercegének aligha voltak fontosak azok a célok, amelyekért ma küszködünk. S a fenségnek valószínűleg nem voltak „intézményfenntartási gondjai”, s az egészet rábízta hűbéreseire, feltehetően mondván: félnie őrizzétek az idegenektől. Még egy pillantás a kellemesen meleg folyosókra. — Szeptemberben némi harcok árán sikerült egy képzőművészeti kiállítást rendezni a kastély előcsarnokában. Óriási siker, rengeteg látogató volt. De a házigazdák akkor nem nagyon örültek annak, hogy közönséget vittünk a patinás falak közé — mondta Listár Lászióné, a járási hivatal művelődési osztályvezetője. — Ügy tűnik, az idén sikerül közművelődési szerződést kötnünk a kastély fenntartóival, így több rendezvényt is szervezhetünk. Csak türelmedenség? Kulcsra zárult mögöttünk az üvegajtó. — Még nem kötöttük meg a használatbavételi szerződést a restaurálásban részt vevő intézetekkel — tájékoztatott Némethi Lászióné, az OMF Pest megyei referense. — A megállapodásban szeretnénk biztosítani, hogy szervezett csoportok kívülről bármikor megtekinthessék az épületet. Ugyanakkor keressük a megoldást arra is, hogy megteremtsük az alkalmi rendezvények lehetőségét. Csendben zárom a vaskaput Mögöttem az európai rangú műemlék, Dél-Pest megye egyik gyöngyszeme. A fenn tartásban résztvevő tervező intézeteknek bizonnyal borsos összeget jelent a kastély egyetlen napi költsége, amelynek túlnyomó hányadát akkor is fizetni kell, ha a kastély üresen áll. Egyelőre csak az tűnik valószínűnek: otthont kapnak az alkotás napjaira az építészek. A többi csupán lehetőség megannyi rangos művészeti, illetve közművelődési program rendezésére; és Ráckeve egyéb nevezetességei mellett idegenforgalmi centrummá is tehetné a települést. Legalábbis erre vágyót sok-sok ezer ember, miközben kíváncsian leste a műemlék helyreállításán munkálkodó építők igyekezetét. Kriszt György Anglisztikai napok Nyelvoktatás, fordítás Messzire nyúló hagyományok Anglisztikai napok kezdődtek tegnap Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen az ország különböző részein tanító, dolgozó angoltanárok, -fordítók, -filológusok részvételével. Debrecen évek óta ad otthont ennek a rendezvénynek, a városnak messzire nyúló hagyományai vannak az angol nyelvi művelődés területén Debrecen a 17. században már sajátos kapcsolatba került a korabeli Anglia legjelentősebb mozgalmával, a reformáción belül szélsőségesen radikális, egyházi és társadalompolitikai tendenciákat képviselő puritanizmussal. Az erdélyi fejedelemség és az angol udvar diplomáciai kapcsolatai nyitották meg az utat a debreceni protestánsok számára Anglia felé, s keltették fel a kollégium tanárai, diákjainak érdeklődését az angol szellemi élet iránt. Számos debreceniről jegyezték fel a kortársak, hogy mesterei voltak az angol ékesszólásnak. Dobozy Istvánnak, aki a 17. század végén volt Debrecen város főbírája, angol tudásáról még sírfelirat is tudósított. Köleséry Sámuel protestáns lelkészről pedig feljegyezték, hogy Londonban angolul prédikált, a hívek nagy megelégedésére. A debreceni kollégium tanárai is eljutottak az angol egyetemekre, s a 18. század utolsó harmadában már nem teológiai tanításokat, hanem az új tudományok eredményeit és az angol irodalom újdonságait hozták magukkal. Egy kevésbé ismert debreceni jogász, ifj. Szilágyi Sámuel Milton Elveszett paradicsomát ültette át magyarra 1792-ben, négy esztendővel a hivatalos magyar fordítás, Bessenyei Sándor munkájának megjelenése előtt. Majd kétszáz évig lappangott a Szilágyi-féle Milton-fordítás a debreceni református kollégium könyvtárában, ahol néhány hónappal ezelőtt bukkantak rá. A kétnapos anglisztikai program keretében negyven előadás hangzik el. Szólnak a fordítók kapcsolatairól, az idegennyelv-oktatás időszerű kérdéseiről, előadások hangzanak el a fordításról és az irodalomtanításról, valamint a tolmácsolás-oktatás problémáiról, a középiskolai nyelvoktatásról. Etikakutatás és erkölcsi nevelés Nyomtatásban is közreadják Közelebb a mai valósághoz Az erkölcs kérdései a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában címmel rendezték meg az etikaoktatók országos továbbképző tanfolyamát a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. A kétnapos rendezvényen az ország csaknem 40 egyeteméről, főiskolájáról, valamint más felsőoktatási és egyéb intézményéből pedagógusok és tudományos kutatók vesznek részt. Bevezető előadást Józsa György, a Művelődési Minisztérium osztályvezetője mondott. A referátumok, vitaelőadásak elsősorban azzal foglalkoztak, hogy az etikakutatás és a tanulóifjúság erkölcsi nevelése miként kerüljön még közelebb a szocializmus építésének mai valóságához. Az előadók hangoztatták: elvont etikai kérdések tárgyalása helyett valamely szakterületen, tehát például az orvosképzésben, jogászképzésben, tanárképzésben igazodjanak az oktatók az orvosi etika, a politika, a jogtudomány és az egyéb területek mai tényleges problémáihoz, az ifjúság erkölcsi nevelése speciális és mai sajátosságaihoz. A két nap alatt összesen 18 előadás, korreferátum hangzik el a gazdaság-politika-jóg és az erkölcs, valamint a tudomány—vallás—művészet és az erkölcs viszonyáról. A tanfolyamon elhangzottakat nyomtatásban is közreadják. Tv-figyblő Telepódium. Föltehetőleg sok néző nem akart hinni a szemének, amikor a péntek esti Telepódium nem egy — jaj, de sokszor elócsárolt — kabarés jelenetcsokorral rukkolt ki, hanem egy ötvenöt percen át tartó komédiával. Igen, tisztelt előfizetőtársak, ilyen még nem volt. Ahelyett, hogy dramatizált viccecskék szerzői és előadói várták volna, miként — tehát hol és milyen erővel — csattan fel az elismerést jelző taps, most jelenkori drámaírásunk egyik közismert személyisége, Görgey Gábor hágott fel Alacsony az Ararát című komédiájával erre a televíziós pódiumra, mégpedig annak a Sándor János rendezőnek a társaságában, aki néki már több és fajsúlyos játékát elevenítette meg, és aki a bohóckodások helyett inkább Shakespeare-1 vagy más, szintén jeles auktort szokott élesztgetni. Nos, hogyan, hogyan nem, de megtörtént a csoda, és a Telepódium mindeddig hasztalan igyekvésébe már jócskán beleunt nézősereg igencsak felajzva kezdhette figyelni a Mensáros László alakította Noé úr és a Pécsi Ildikó megszemélyesítette Sára asszony epekedését, hogy ugyan mikor esik már, aminek az írás és jövendölés szerint esnie kell. Párbeszédeik és mindaz a kétségkívül szellemes, poént poénra halmozó szöveg, amely az öt perc híján egy óra alatt «alb» an eryntf tnlaiHnnlrpnnpn zott. Mivel annyira más — kétértelmű utalásaival, kedves szurkapiszkáival kezdetétől a végéig figyelmet igénylő — volt ez a história, mint a Telepódium eddigi sorozata, néztük is, s kifogásaink csak az ügyben támadhattak, ahogyan ez az egész Biblia-parafrázis megelevenedett. Görgey Gábor írása ugyanis nem egy óriásira fölpumpált tréfa, hanem inkább egy több értelmi réteget magában rejtő groteszk. S mint ilyen, a megszokott handabandázástól eltérő, gondosabb — meg- és átgondoltabb — színészi munkát kíván. Ez az igényesebb és rangosabb megelevenítői jelenlét azonban sajnos elmaradt, mert mind a már említett két főszereplő és mindazok, akiket még alkalmunk nyílott látni, csak úgy mondták a magukét, ahogyan az a legegyszerűbb: anekdotázgattak. így aztán nem hevült át igazán a szöveg, nem telt meg áttételekkel és sejtelmekkel; olykor-olykor még annál is kevesebbet adott, mint ami egy egészen felületes olvasásból kiderülhet. Kár. Juhász, Vágó. Szerencsére még mindig van néhány olyan sorozat, amely egy-egy televíziós személyiséghez kötődik. Elképzelhetetlen például, hogy a Zenebutikot ne Juhász Előd vezesse, és immáron nem lenne a Kapcsoltam Rózsa György nélkül. Csakígy a Fele sem igaz című, méltán közkedvelt sorozat, amelyet kisded kora óta Vágó István pesztrál. Az a Vágó István, aki újabban afféle Vitray típusú mindenessé növi ki magát, és akit — ezért bátorkodunk itt szót emelni — immár olyan adásokban is a kamerák elé ültetnek, ahol másnak lenne a helye. Minden kertelgetés nélkül kimondva: a Kalendáriumba, ebbe a jól kiötlött és jól is csinált ismeretterjesztő magazinba végképp nem illik. Annak gazdai székébe igenis az a Juhász Árpád illik, aki ezt a hogy van, mint van sorozatot mindeddig oly fölkészülten, geológus létére is szinte mindenhez értve vezette. Emlékezzünk csak: futott ő a testnevelési főiskolán tüdejének teherbírását kipróbálva; láttuk sziklamászóként sziklákon lógva; s mindemellett szakértői szinten cserélt eszmét bőrgyógyászati kérdésekben éppen úgy, mint abban ''h témakörben, hogy... De ne folytassuk! Ha valaki eszményi programgazda volt, akkor őt igazán annak mondhatjuk. Erre föl most lekerült a képernyőről; áttelepült a felelős szerkesztői székbe. Sopánkodva lehet csak kérdezni: hogyha egyszer, végre valahára akad valaki, aki a lehető legtalpraesettebben tud jelen lenni egy igazán neki való műsorban, akkor azt miért nem fölkészültsége és rátermettsége szerint foglalkoztatják? És még szól a panasz, hogy így a karakterszegénység, úgy az egyéniséghiány ... Akácz László