Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-15 / 12. szám

1983. JANUAR 15., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Nagyobb követelmények az irányítás és végrehajtás minden szintjén N A negye közvéleménye alapvetően kiegyensúlyozott volt Napjainkban gyakran hangzik cl, hogy nehezebb körülmények között, nagyobb körültekintéssel kell dolgoznunk az élet minden területén. Ez érezhető volt a megye pártszerveinek múlt évi munkájában is. A feszesebb és a szokásosnál több problémát fel­vető élet megkövetelte, hogy a pártszervezetek na­gyobb odafigyeléssel és politikai érzékenységgel tartsák napirenden a párttagság akarati és cselek­vési egységét. Olyan helyzetben voltak a pártszer­vek, főleg a gazdasági szférában, hogy napi felada­tukká vált működési területükön a dolgozók hangu­latának ismerete és érdemi befolyásolása. A párt gazdaságpolitikai céljainak megvalósítása a nehéz külső és belső körülmények között igen kemény helytállást igényelt. Az üzemi, termelőszövetkezeti pártszerveknek alapvető feladatuk volt természete­sen mozgósítani az elfogadott éves terv teljesítésére, valamint a tervtcljcsítés feltételeinek megteremté­se. Komoly erőpróba volt megértetni és elfogadtatni azokat a központi intézkedéseket, amelyeket az élet kényszerííett ki, és amelyek életkörülményeket is befolyásoltak. Tapasztalataink szerint a megye párttagságának megértő, a nehézsé­gek legküzdéséárt áldozatokat is vál­laló magatartása, aktív kezdeménye­ző munkája folytatódott az 1982. évi gazdasági tervek kialakításában és végrehajtásában. Ugyanezt tapasz­taljuk most az idei év tervfeladatai­nak kimunkálásában, a tervek ösz­­szeállításában is. Poiitikai érettség kommunista példamutatás Örömmel szólhatunk arról is, hogy az év végi beszámoló taggyűlé­seken kellő politikai érettséggel, hoz­záértéssel és felelősséggel vitatta meg párttagságunk a gazdálkodás elmúlt évi tapasztalatait. Segítettek feltárni az eredményesebb munkát hátráltató tényezőket, javaslatok so­rát vetették fel a gazdálkodás felté­teleinek javítására. Egyúttal vállalták a kommunista példamutatást, azokat a többletfel­adatokat, amelyek elsősorban a ne­hezebb gazdasá,gi körülményekből fakadnak, .s éppen ezért igényesebb- és hatékonyabb pölitikai’Wiünkát kö­vetelnek a párt minden szervezeté­től és tagjaitól* A megyei párttestületek, valamint az alsóbb szintű pártszervek és szer­vezetek a XII. kongresszuson meg­határozott irányvonal szellemében, a változó külső és belső körülmé­nyekhez alkalmazkodva végezték ideológiai munkájukat. A tömegpo­litikai munkában nagy hangsúlyt fektettünk a párttagság és a közvé­lemény fokozódó érdeklődésének ki­elégítésére, a párt politikájának megértetésére, elfogadtatására. Mindezt eredményesen szolgálták a különböző szintű megyei tájékozta­tók, pártnapi felkészítők, elméleti konferenciák. Ügy ítéljük meg, hogy a megyei párttestületek, a vezetés és a politi­kai apparátus sokirányú erőfeszíté­seivel, munkájával jelentősen hozzá­járult ahhoz, hogy a megye közvéle­ménye — a meglévő és helyenként fokozódó gondjaik ellenére — alap­vetően kiegyensúlyozott volt. Sokat tettünk azért, hogy a megyénkben élő és dolgozó emberek reálisan is­merjék helyzetüket, értsék gond­jainkat, országos és megyei célkitű­zéseinket és az azokból adódó helyi tennivalókat. ( A propaganda és agitáció eszközével mozgósítani A pártszervezeteknek a politikai propaganda és agitáció eszközeivel kall segíteniük, mozgósítaniuk e feladatok végrehajtására. Kiemelt feladatként kezeltük az oktatásügy fejlesztését. Megyénk helyzetét változatlanul az jellemzi, hogy erőfeszítéseink nyomán jelen­tős eredmények születnek, ugyan­akkor saját helyzetünkből adódóan egyes területeken — különösen az agglomerációs településeken — nö­vekednek a feszültségek, amelyek­kel a következő években is számol­nunk kell. Az egészségpolitikában a megyei pártbizottság 1980. novemberi hatá­rozatának megfelelően — melynek végrehajtását az első félévben ér­tékeli a végrehajtó bizottság — több intézkedést tettünk. Arra tö­rekedtünk, s tesszük ezt a jövőben is, -hogy megőrizzük az előző évti­zed dinamizmusát. A fő hangsúlyt továbbra is arra helyezzük, hogy hatékonyabban gazdálkodjunk a meglévő lehetőségekkel, még éssze­rűbben hasznosítsuk tartalékainkat. A XII. kongresszusnak a párt munkájára, belső életére vonatkozó határozatai állandó jellegű és ki­emelt feladatként jelölték meg, hogy szüntelenül fejlesszük tevé­kenységünk színvonalát, erősítsük a párt tömegkapcsolatait. Ezek voltak munkánk meghatározói az elmúlt évben is. A megyei pártbizottság határozata alapján tavaly az alsóbb szintű pártszervek és pártalapszervezetek is áttekintették munkastílusukat, munkamódszerüket. Vizsgálódásuk­ban és a .testületi ülések, illetve az alapszervezeti taggyűlések vitáiban is az volt a legfontosabb kérdés, hogy az adott pártszerv vagy párt­alapszervezet működési területén mennyiben, milyen módon és haté­konysággal tölti be politikai vezető funkcióját. Megnyugtató egyrészt, hogy döntő többségük megfelel en­nek a követelménynek, másrészt pe­dig jól látják gyengéiket, fogyaté­kosságaikat és ezen az alapon he­lyesen fogalmazták meg további teendőiket, melyekkel munkájuk ha­tékonyabbá és érdemibbé tehető. Kiemelt feladat volt az elmúlt év­ben a Politikai Bizottság 1972. már­cius 21-i, illetve 1981. július 7-i ha­tározata alapján a községi pártszer­vek helyzetének áttekintése. A ho­zott határozatoknak megfelelően — még az alapszervezeti beszámoló taggyűléseket megelőzően — vala­mennyi járási párt-vb, azt követően pedig valamennyi községi pártbi­zottság és vezetőség napirendjére tűzte saját helyzetének, munkájá­nak értékelését. Az a megítélésünk, hogy többségükben igen aktívak, konstruktívak voltak ezek a közsé­gi fórumok; az irányító pártszervek közreműködésével és segítségével helyesen fogalmazták meg további tennivalóikat. I Együttes cselekvés az élet valamennyi területén Céljaink, feladataink megvalósu­lásában jelentős szerep hárul a me­gye káderállományára. Nem kevés­bé függ tőlük és a kádermunka mi­nőségétől a párt vezető szerepének érvényesítése, a hatalom szilárdsá­ga. Különösen nagy hangsúlyt ka­pott ez a XII. kongresszus határo­zataiban, amely a káder- és személy­zeti munkával szemben minőségileg új, magasabb követelményeket tá­masztott. i Az idei esztendő további erőtel­jesebb kibontakozást igényel a me­gyében dolgozó valamennyi irányí­tó pártszervtől, alapszervezettől és kommunistától. A célkitűzések is­meretesek. Az éves népgazdasági terv eredményes megvalósítása, az állami költségvetés teljesítése nagy követelményeket támaszt az irányí­tás minden szintjén. Alapvető gyor­san és rugalmasan alkalmazkodni a változó feltételekhez, emelni a gaz­dálkodás színvonalát. A vállalatok, szövetkezetek most készülő éves ter­vei legyenek összhangban a népgaz­daság követelményeivel és használ­ják ki saját adottságaikat, lehető­ségeiket, hozzák felszínre a tarta­lékokat. Az 1983-as évi népgazdasá­gi terv teljesítése minden eddiginél összehangoltabb munkát és együttes cselekvést igényel az élet minden területén valamennyi párt- és tár­sadalmi szervtől. Mint a Központi Bizottság 1982. december 1-i ülése megállapította, azokat a kollektívákat kell anyagi­lag és erkölcsileg támogatni, me­lyek lehetőségeik jobb kihasználásá­val aktívan, kezdeményezően vál­lalkoznak a feladatok megoldására. Ebben a kezdeményező és azt fel­karoló munkában igen fontos sze­rep hárul az üzemi és termelőszö­vetkezeti pártszervekre, az ott dol­gozó kommunistákra. Az eddigi tapasztalatokat hasznosítva továbblépni A megyei pártbizottság 1982. no­vember 25-i határozata, amely a XII. kongresszuson megfogalmazott feladatok végrehajtásának további teendőiről szól, a következőkre hív­ja fel a figyelmet: Az MSZMP XII. kongresszusán és a megyei pártér­tekezleten megjelölt célok ma is ér­vényesek. Továbbra is meghatároz­zák a párt- és állami szervekben, társadalmi és tömegszervezetekben, gazdasági egységekben, intézmé­nyekben dolgozó kommunisták fő tennivalóit. A megváltozott körül­mények azonban igénylik a gyakor­lat bizonyos fokú igazítását, vagyis gyorsabb, hatékonyabb reagálást, célratörőbb munkát követelnek a kongresszusi határozatok végrehaj­tásában. A versenyképesség, a jövedelme­zőség érdekében gyorsítani és fo­lyamatossá kell tenni a megújulást a gépipari üzemekben (Csepel Autó­gyár, Ipari Szerelvény- és Gépgyár, a Híradástechnikai Anyagok Gyára, Ipari Müszergyár, Mechnikai Művek, Váci Izzó, Gödöllői Árammérőgyár stb.) A sok éves fejlesztő munka eredményeire támaszkodva a vegy­ipari és könnyűipari üzemeknek is újabb piaci pozíciókat kell megsze­rezni (DKV, Forte, Pemü, Lenfonó és Szövőipari Vállalat, Váci Kötött­árugyár, Pest megyei Vegyi és Di­vatcikkipari Vállalat). A szerkezet­­váltás meggyorsítása érdekében nö­velni kell az új iránti fogékonysá­got, szélesíteni a nemzetközi koope­rációkban való részvételt. A licenc- és know-how-vásárlásoknál támo­gatjuk azokat a megoldásokat, ame­lyek a honosítás mellett a tovább­fejlesztést is célul tűzik. A termékek exportképességének javítását, a hazai ellátás színvonalát és az importcsökkentést koncentrált műszaki-technikai megújulással, jól szervezett munkával, a technológiai fegyelem szilárdításával kell biztosí­tani. Ezt a célt hatékonyabban szol­gálja az önálló exportjog és a kül­kereskedelmi vállalatokkal való együttműködés. Ezért még erőtelje­sebben kell törekedni a monopol­helyzetek megszüntetésére. Az építőipari szervezetek munká­ját úgy kell javítani, hogy a megyei fejlesztéseket és felújításokat határ­időre és jó minőségben végezzék el. Eredményesebbé kell tenni a beru­házásokban részt vevő szervezetek közötti együttműködést az előkészí­tésben, a tervezésben és a kivitele­zésben. A mezőgazdasági termelésben !• jobban ki keli használni a gazdasá­gos exportlehetőségeket. A gabona­­termesztés és hústermelés további növelése érdekében az élenjáró technológiai eljárásokat szélesebb körben szükséges elterjeszteni. A technológiai fegyelmet minden üzemben meg kell követelni. Az emelkedő gyümölcshozamok bizton­ságos tárolása és feldolgozása érde­kében nem mondhatunk le a táro­ló és feldolgozó kapacitások továb­bi bővítéséről. A zöldségtermesztés­ben a nagy- és kisüzemek munka­­megosztásának szélesítésével, a for­galmazás alapvető javításával biz­tosítsuk a lakosság mennyiségi és választékigényének kielégítését, nö­veljük az exportot. Jelentősen segí­tik a fejlődést a gazdasági társulá­sok. Ezért az eddigi tapasztalatokat hasznosítva további összefogásokra, társulásos fejlesztésekre van szük­ség. Következetesen érvényesíteni a párt vezető szerepét A megye pártszerveinek egyik legfontosabb feladata a jövőben is o párt vezető szerepének követke­zetes érvényesítése, a Központi Bi­zottság politikájának tudatos, alko­tó alkalmazása. A párt vezető sze­repének további erősítése érdeké­ben feladatunk a párttagok, akti­visták, tisztségviselők rendszeres felkészítése, tájékoztatása az idősze­rű tennivalókról. Megalapozott érv­anyagok szükségesek ahhoz, hogy a meggyőzés módszerével eredménye­sen lépjünk fel a tömegek megnye­réséért. Szükséges, hogy a pártszer­vek és -alapszervezetek fokozzák kezdeményezőkészségüket a határo­zatok végrehajtásában, az ellent­mondások feltárásában és azok meg­szüntetésében. A vezető szerep erő­södését szolgálja, ha nem tűrjük meg a gondolati restséget, igényte­lenséget, formalizmust. A pártszer­veknek, -alapszervezeteknek jobban ki kell használniuk a helyi adott­ságokat, lehetőségeket. A vezető szerep tovább erősítésének fontos feltétele, az arányosabb munka­­megosztás a párt-, állami és társa­dalmi szervek között. A pártszervek és az -alapszerve­zetek a kádermunka, a koordináció és a pártellenőrzés eszközének kö­vetkezetes érvényesítésével bizto­sítsák a vezető szerep további erő­sítését. A feszült nemzetközi helyzet és belpolitikai nehézségeink ellenére a megyében pártunk tömegkapcsola­tai tovább szilárdultak. Számos je­le van annak, hogy a lakosság bí­zik a pártban, annak politikájában. Kritikai észrevételeikkel, javasla­taikkal segítik elő, hogy a pártszer­vek és -alapszervezetek a vezető szerepből rájuk háruló feladatokat mind eredményesebben megoldják. DR. ARATÓ ANDRÁS az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára Bálint Ildikó grafikája

Next

/
Oldalképek
Tartalom