Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-21 / 299. szám
lORI Akkumulátor hazai piacra Megyei tanácstag fcgaáóaapia Fazekas Ernő Mende köz* ség megyei tanácstagja december 28-án, kedden 10-től 16 óráig a helyi tanácsháza elnöki irodájában tartja a fogadónapját. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Várja a mendeiek kérdéseit, bejelentéseit, panaszaik XXIV. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM 1982. DECEMBER 21., KEDD Jövedelmező az ésszerű gazdálkodás Körültekintően, takarékosan A múlt év végén sok közös gazdaságban szorongással tekintettek az új esztendő elé. Erre volt is okuk, hiszen változtak a szabályozók és újak is jöttek, méghozzá szép számmal. A szigorodó feltételek azt jelezték, hogy hozzánk is „begyűrűztek” a gazdasági élet világméretű gondjai, \ nehézségei. Érthető, Ha több helyen úgy érezték, hogy terveik feszítettek, s nem minden sikerül úgy, ahogy elképzelték. Tonnák így volt ez a Rákosmezeje Tsz-ben is, ahol a nehezebb körülmények ellenére ragaszkodtak a tervekhez, s év közben igyekeztek is mindent megtenni, hogy ne csalatkozzanak. A komoly, tervszerű munka — már most látszik — meg is hozta az eredményeket. A kedvezőtlen tavasz ellenére a kenyérgabona hektáronkénti hozama a tervezetthez közeli volt. A .fcúza meg is termetté amit vártak. A többi mezőgazdasági kultúra is meghálálta a gondos munkát, a korszerű agrotechnika alkalmazását. Mindez újfent azt bizonyítja, hogy a kellő időben jól elvégzett munka kifizetődik. Legjobb példa erre a közös gazdaságban a kukorica és a napraforgó. Az utóbbiból 1976 óta nem volt a földjeiken jobb termés, mint az idén. Kimagaslóan jó eredményt könyvelhet el a szőlőtermesztő ágazat is. Tavaly egy hektárról hatvanhat mázsát szüreteltek, ezen az őszön viszont tíz tonnánál is több termést ringattak egy hektáron a tőkék. Elsőség A járás egyik legnagyobb közös gazdaságának állattenyésztési ágazata — a keresztezés következtében — kritikus időszakot élt át. Ugyanakkor — bizakodnak a szakemberek — ez az év meg is teremtette a következő időszak fejlődésének lehetőségeit. A hízómarha-tenyésztés és a tojásterme- lés eredményei pedig egészen kiválóak. A nehezebb körülmények elCsemegét csomagolnak Alapanyag a saját termés A melléküzemek szerepét, helyét a mezőgazdasági termelőszövetkezetek gazdálkodásában sokáig a szakembereknek sem sikerült egyértelműen tisztázni. Volt amikor pártolták, s akadt időszak, amikor ellenezték. Csak az utóbbi egy-két esztendőben alakult ki a jelenlegi álláspont, amely szerint a melléküzemekre abban az esetben van szükség, ha jól illeszkedik a gazdaság alaptevékenységéhez, nem bérfeszültségeket szül, hanem segíti — például a növénytermesztés — eredményességét. Innen is az új — kisegítő üzem — elnevezés. Korszerűbb, fejlettebb for- rnája ennek az, amikor a termelőszövetkezet saját termékének, terményeinek elő-, vagy teljes feldolgozására hoz létre üzemet. Legismertebb példa erre most a járásban a Ferihegy Tsz nemrégiben befejeződött beruházása, a pilisi Aranykalász Thz Chips üzeme és a gombai Fáy András Tsz édesipari tevékenysége. Az utóbbi helyen a Budapesti Csemege Édesipari Gyárral kooperálva újabban konyakos meggyet is csomagolnak, amelynek alapanyaga részben a tsz gvümöicsöséből származik. Győri Jánosné.nyugdíjazá- sa óta dolgozik az üzemágban. Most ő kezeli az ügyes magozógépet. Alsó felvételünkön már a kész csemegét csomagolják sztaniolba az asszonyok. Az új üzemág 110—120 környékbeli lánynak, asszonynak teremtett munkalehetőséget a lakásához közel. S az sem mellékes, hogy jelentősnek ígérkezik a közös haszna is, főleg ha a későbbiekben sikerül még továbbfejleszteni ezt a tevékenységi formát. Szó van ugyanis arról, hogy a konyakos meggyhez hasonló módszerrel például barackot, vagy más gyümölcsöt is csokoládébevonattal ellátva küldenek piacra. Tervezik a kapacitás olyan mértékű növelését, hogy más környékbeli mezőgazdasági üzemek meggy-, illetve gyümölcstermését is náluk tudják majd feldolgozni. < ..... • Ha acsovszki János felvételei lenére is sikerült a Rákosmezeje Termelőszövetkezetben újabb gépeket, berendezéseket, termelőeszközöket vásárolni. Ezek tették lehetővé több korszerű agrotechnikai eljárás bevezetését, például a forgatás nélküli talaj előkészítést, a nagy területen végzett talajlazítást. Érdemes külön megemlíteni a folyékony műtrágyabázis kialakítását, amelynek már nemcsak járás-, hanem me- gyeszerte nagy híre van. A műtrágyaszóráshoz a gazdaság szakembered konstruáltak gépeket. Az elmondottak feljogosítják a tsz vezetőit és dolgozóit, hogy szorongás és izgalom nélkül várják az új esztendőt — tájékoztatott Kékesi László műszaki-gazdasági szaktanács- adó. A mezőgazdasági eredményeket jól egészítik ki az ipari tevékenység különböző formái, a melléküzemek sikerei. Ezek nagy erénye, hogy rugalmasak, jól alkalmazkodnak a piac, a nagyipar igényeihez. Országszerte számtalan olyan termékkel találkozhatunk, amelyről talán nem is tudjuk, hogy a Rákosmezeje Tsz műhelyeiben készültek. A gazdaságban tudatában vannak annak is, hogy továbbra is elsőség illeti meg az anyag- és energiatakarékosságot. Az idén jó eredményeket értek el, de azokat feltétlenül fokozni akarják, hiszen a költségek egyre emelkednek, növekszik az energia ára. Megtérül Ez a szemlélet tükröződik a beruházások tervezésekor, megvalósításakor is; Példa rá az Ecseren lévő szári tójuk gázra történt átállítása, amely csaknem hétmillió forintba ke- rült, de az számításaik szerint négy-öt éven belül megtérül. Naponta kétszázötven 12 voltos akkumulátort készítenek hazai piacra az Unitcchnika Ipari Szövetkezet sülysápi üzemében. Krutilla Tibor szerelő egyformán ért a rácsok forrasztásához és a szurkozáshoz is. Kulturális program Monoron, 14 órától: az irodalmi színpad próbája (a gimnáziumban), 15.30-tól: művészi dorna a Katona József úti; 1630-tól: az Ady úti óvodában, 17.30-tól: a Munkásőr úti iskolában, 15-től: a nyolcadikosok klubjának, 18-tól: a művészbarátklub foglalkozása. Pilisen, 10-től: a zeneiskola zongoraoktatása, 18-tól: az ifjúsági klub, 19-től: a sakkszakkör összejövetele. Sülysápon, 16-tól 18 óráig: a rajzszakkör foglalkozása. A vonaton utazva Könnyebben múlnak a napok, évek Helyi vonat, másodosztályú utazás. Budapest, Nyugati pályaudvar. Füstös, hideg fülkék, eldobált, eltaposott cigaretta- csikkek, papírdarabok, foltos, itt-ott kimondottan koszos ülések: sáros lábnyomok a műbőr kárpiton... A szomszéd kocsiból halk zene szüremlik át. Közeledik a zene, már meg tudom állapítani, hogy tangóharmonikán játszik valaki. Némi töprengés után megállapítom, valami régi, legalább tízéves sláger. Kinyílik az ajtó, a zene kíséreteként furcsa, monoton kopogást hallani, mintha csak mankóra, vagy botra támaszkodva közeledne egy ember. .. — Jó utazást kívánok, engedjék meg, hogy egy kis muzsikával szórakoztassam önöket — hallom a kifogástalan udvariasságú, igen jó modorra valló szavakat. Furcsa zene árad a tangóharmonikából. Afféle szeszélyes, már-már rögtönzött egyveleg. Operett- és musical- részletek, régi és egészen modern slágerek váltakozása. Megfordulok az ülésen, hogy szemügyre vehessem a muzsikust. Az ajtóban áll. Magas, atlétatermetű fiatal férfi, talán negyvenéves lehet. Mankója az ajtó melletti ülésnek támasztva, ő maga hátával az ajtónak támaszkodva áll, s játszik. Lejjebb siklik a tekintetem. A jobb lába helyén a nadrág fel van tűzve, tőből hiányzik a jobb lába... Elhallgat a zene. Mozdulat: nyúl a makójáért, s kopog tovább. Megáll mellettem, kérdi, játszhat-e. Rázom a fejem, intek, nem. Bocsánatot kér, köszön, menne tovább. Utánaszólok, üljön le. Meglepődve rámnéz, aztán ismét a „szertartás”: a mankó neki támasztva az ülésnek. Leül, várakozó arccal tekint reám. Intek a lába felé. — Baleset? — kérdem Bólint. — Az. Már tíz éve. Hallgat egy sort, amig cigarettára gyújt. Aztán kérdezés nélkül folytatja. — Gépkocsi. Teherautón jártam, ZIL-en, 18 éves koromtól. A seregben is sofőr voltam. Leszerelés után három- négy évig éltem az életet. Meló, szórakozás, lányok. Nem voltam sem jobb, sem rosz- szabb, mint a többi ' huszonICoegs ügyeink Karmesteri pálcával a kézben Kénytelen vagyok visszaidézni életem egyik meghatározó élményét, amint hajdani főnökömmel ott állunk a nagy építkezés barakktáborában. — Státus kell — mondom neki —, mert egyedül már nem győzöm a munkát, ö meg azt kérdezi: — Hány ember lakik ezeken a munkásszállásokon? Mondom neki. Pár százzal | még meg is toldom a létszámot, csakhogy a státusra vonatkozó érveimet elfogadja. — Na — jelenti ki ragyogó arccal. — Hát akkor majdnem ennyi segítőtársad van. Látva az elképedésemet, meg is magyarázza, hogy tőlem nem azt várják itt, hogy az íróasztal mellett görnyedve adminisztráljam magamat, s onnan találgassam, hogy miért nem lépi át a közönség a ház küszöbét. — Hogyisne? Az túl drága lenne. A részletkérdésekkel foglalkozzanak azok, akiket én magam köré gyűjtök, s jól megosztom köztük a tennivalókat. Én meg a dirigensi pálcát képzeljem a kezembe. vezényeljek, mert azt várják tőlem. — No, persze, a karmester csak azoknak tud dirigálni, akik önként jöttek az énekkarba — magyarázta tovább —, s az énekszámokat is a közös tetszés alapján választják ki maguknak. Mit szólna most az öreg, a bölcs tanító, akinek sok ilyen tanítása hozta meg később a szakmai sikereket, ha azt hallaná egyik-másik üzemben vagy faluban, amit én, ha a közművelődés jelenlegi állapota felől érdeklődöm. — Sajnos, elment a népművelőnk, beteg a könyvtárosunk, gyesen van a művelődési ház igazgatója — hallom a mentségnek szánt tájékoztatást, mintha ez elég lenne magyarázatul arra, hogy a településen Unják magukat az emberek, főleg a fiatalok, hogy az alapvető szakmai és általános ismertetnivalókat ezen a címen hanyagolják el. Mintha az üzem dolgozói vagy a község lakóinak műveltségéért, az ismeretszerzés lehetőségeinek előteremtéséért pusztán a népművelő lenne a felelős. Nem ő az egyes-egyedül, s bár a döntések előkészítésében, a koncepció megalkotásában meghatározó szerepet kell vállalnia, még ez is a kollektív alkotás kategóriájába tartozik. A munkásság és a parasztság kulturális mozgalmai adták arra a példát történelmünk során, hogy ez az utóbbi mekkora erő, s hogy a falusi olvasókörök, a külvárosi munkásotthonok éppen a közös szervezés alapján főállású vezetők nélkül is tudtak működni, s pótolni mindazt a hiányt, melyet a korabeli osztályviszonyok között a dolgozó emberek elszenvedtek. A káderhiány tehát gond, de nem adhat okot kifogásra és kényelemszeretetre, mert ahol ez alakul ki, érezteti majd káros hatását a termelésben, a közéletben, az emberek magatartásában. Napjaink viszonyai között még nagyobb a szellemi élet jelentősége, s ennek megteremtése nemcsak a művelődési házak funkciója, hanem a település egész intézményrendszeréé. ::::: ::::: Karmester alkatú népművelők kellenek, akik a politika felől közelítve alkotnak művelődéspolitikai koncepciót. A művelődési intézmények dologi költségeivel nem nőnek — mert nem nőhetnek — egyenes arányban a támogatások. Tehát gazdálkodni is kell, s még jobban szelektálni, mit, miből támogat a művelődési intézmény, s mikor mondja azt, hogy egy programon még keresni is szabad. K. T. I. éves srác. Nősülés, gyerek, fiú. Aztán egy hosszú fuvai közben — nyár volt — meg szomjaztam. Megálltam az országút mellett, a Péteri szélén lévő kocsmánál. Gondoltam, egy pohár sör nem árthat. .. Pestre szólt a fuvar... Üllő körül járhattam, elálmo- sodtam... Hirtelen ráereszkedett a fejem a volánra, aztán már csak egy nagy csattanásra emlékszem. A kórházban jöttem magamhoz. Másnap levágták a jobb lábamat. Rok- kantosítás, rokkantnyugdíj... Mindig is szerettem a zenét. Gitároztam, harmonikáztam korábban is. Az asszony elvált tőlem... Hiszen megértem én, miféle élete lett volna egy fiatalasszonynak egy féllábú oldalán? Neki ítélték a gyereket is. Nem fogtak le tőlem gyerektartást, a rokkantság miatt, de én mindig adok nekik, mikor mennyit... Hallottam, aki tűrhetően zenél, fölengedik a vonatokra... Így jutottam ide én is... — Csak tangóharmonikáziú szokott? — Jobbára igen. Nyakamba, váltamra akaszthatom, könnyebb vinni, mint a gitárt. Elakad a szava. Cigarettával kínálom, kihalász egy szálat. Rágyújt, mélyen leszívja a füstöt, szinte behorpad az arca, tűnődve néz, a kékes füstbe, s szinte ellágyulnak markáns, kemény arcvonásai az emlékek villanásától: \ — Zenekarom is volt. Leszerelés után hoztam össze. Dob, három gitár. Még oklevelet is kaptunk, nem is egyszer. .. Ez az örömöm... A zene... Olykor még pénzt is kapok a vonatokon a muzsikáért. .. Először röstelltem ezárt magamat... Aztán... — legyint. Nem fejezi be a mondatát. — És a fia? Említette a fiát... — Ö a másik örömöm. Mikor van időm, láthatom, vihe- tem magammal... Ilyen szempontból igen rendes a volt asszonyom... — Nem gondolt újabb nősülésre, családalapításra? Fájdalmas, kissé cinikus mosoly a kemény arcvonásokon. — Ki kötné az életét egy féllábúhoz? — kérdez vissza, s megérzem a hangjából, hogy részéről lezárta ezt az ügyet. Elfordul, kitekint az ablakon. — Elhagytuk Péterit — mondja. — Monori? — kérdezem tőle. Bólint. Együtt szállunk le. Segítenék neki a leszállásnál, de elhárítja a kezem. Szótlanul kopog mellettem a vasútállomásig. Ott megáll, rámnéz, nyújtja a kezét. Molnár Lórár.t ^SN 0133—2551 (Monori Hírlap
