Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-15 / 294. szám

1983. DECEMBER 15., SZERDA EmSíT ** Ksumm 5 Futóvendégek helyett kirándulók Érdemes felfedezni Ahol a ráckevei ropogós készül Talpon vannak éjjel-nappal üsspokig friss marad a kenyér J Télen és nyáron egyaránt j ^ forgalmas az E5-ös autóút. $ Messziről látszik p dabasi % csárda, és az átutazók rend- ^ szerint meg is állnak ott, £ legalább egy csésze kávé- ^ ra. Igaz, ha már valaki be- í tér, az ínycsiklandozó illa- ? toknak engedve többnyire % az étlapot is átböngészi. Er- $demes, hiszen délelőtt tíz $ órától már öt-hatféle hús- £ ételt kapni, és az áruk nem * túlsáaosan borsosak. Kamionosok pihenője Nádházi István üzletveze­tő büszke arra, hogy fél év alatt kétszeresére sikerült nö­velni a forgalmat. — Egyszerű üzleti fogás eredménye, csak annyi tör­tént, hogy az étterem mellett csináltunk egy állóbüfét. Lát­juk, hogy itt mindenki siet, és így gyorsabban kapnak me­leg ételt. A csárdaépület másik szár­nyában huszonnégy szobás szép, modern motelt rendez­tek be. Itt is csak futóvendé­gekre számítanak, bár ez ter­mészetesen mást jelent, mint az étteremben és a büfében. Rendszerint csak egy napra veszik ki a szobákat, nem azért, mintha panasz lenne az ellátásra, hiszen már törzs- közönség is kialakult a ka- mionosokból. Dabasra azonban nem jön­nek üdülők, kirándulók is csak elvétve. Így hát a motel, ahol délutánonként cigányze­ne szól és magyaros ételkülön­legességek kerülnek az asztal­ra, csak az egynapos, átutazó vendégeket szolgálja. Vajon a turisták számára nem akadna látnivaló ebben a gyorsan fejlődő, gyarapodó nagyközségben? A motelben nem tudnak semmit ajánla­ni. Kutató diákok A helybélieknek azonban más a véleményük. Járomi Lajos, a nagyközsé­gi tanács műszaki csoportve­zetője kihasználatlan lehető­ségekről beszél. Műemlékek­ben és természeti kincsekben is gazdag a vidék, de eddig nemigen gondoltak arra, hogy érdemes lenne ezt idegenfor­galmi szempontból is kihasz­nálni. — Milyen változást tervez­nek? — Első lépésként szerződést kötöttünk a Kertészeti Egye­temmel, hogy készítsenek ta­nulmánytervet Dabas termé­szeti kincseinek bemutatásá­ra. Az egyetem tudományos diákköre vállalta a munkát, melyhez már hozzá is kezd­tek. A tervekről előzetesen csak annyit, hogy turista- és kerék- párosutakat akarnak kijelöl­ni a dabasi vizeserdőben, ahol a több száz éves fák és egyéb védett növények sok érdekes látnivalót kínálnak a termé­szet szépségei iránt fogékony látogatóknak. A nagyközséget látogató egyetemisták emellett felfi­gyeltek a régi temetőben lé­vő szép, faragott kopjafákra is, melyek ma már kevés he­lyen találhatók. A természeti kincsek mellett ezekről, vala­mint a nagyközség régi kúria­épületeiről is fényképet és le­írást készítettek. Nemcsak a birkapörköit És végül, de nem utolsósor­ban, a horgászok számára is kínál lehetőséget az idegenfor­galom szempontjából most még felfedezetlen terület. A hangulatos, modern daba­si csárda egyelőre csak az át­utazóké, akik nem is tudják (hiszen egyelőre az útiköny­vek sem jelzik), hogy a birka­pörköltön és a cigányzenén kívül más élményeket is nyújthat ez a vidék. Érdemes felfedezni. G. J. A szomszédasszonynak fáj a lába, nehezen mozdul. Mi­kor megtudja, hogy Ráckevé- re indulok, arra kér, hozzak onnan kenyeret. — Híre van annak a ke­nyérnek. Nálunk az üzemben dolgozik egy odavalósi asz- szony, ő szokott néha hozni. Napokig friss marad, nem morzsálódik. és az íze is cso­da jó. Három kemence A dicséret kíváncsivá tett. A NYÉK Sütőipari Vállalat 18-£s üzeméből friss kenyér­illat árad. Az ajtó gyakran nyílik a kenyérüzletben, de most inkább az üzemben né­zek körül. Három kemence ontja a me­leget. A lapáttal dolgozó fiún meg trikó sincs. Alumínium üstökben fehérük a nvers tész­ta. Ezekből a dagasztó csé­székből szaggatja a két asz- szony — Kürti Mihályné és Juhasz Lászlóné —, a kilós, a kétkilós kenyeret. A csészék­ben úgy nyolcvan kilónyi a nyers tészta. Addig nincs is hiba, amíg a tetejéről kell szedni, de később már bizonv mélyen le kell hajolni, hogy az utolsó kenyér is a deszká­ra kerüljön. — Ügy látom, ma szép ke­nyér lesz- — lépek oda Kürti Mihálynéhoz, aki szapora kéz­zel szedi ki a kenyérnek valót, s méri, majd adja tovább. — Igen. Ez ma kivételesen nagyon jó, bár ritkán kell ta­lálkoznom nyúlós, folyós tész­tával. Ma viszont még kapó- sabb lesz — s mutatja a tész­tát, ami rugalmas, már nyer­sen is jól formázza a majda­ni barnapiros, ropogós kenye­ret. az üdülési szezonban. Akkor hizony tizenkét órázni is kell. Igaz, a szabadnapokat mindig megkapjuk. — De harmadik műszak is van. Sokáig éjszakáztam — mondja Kürti Mihályné —, ezt is vállalni kell, mert más­ként nem kerül polcokra reg­gel áru. Hat éve dolgozom itt, de nem mennék semmi pén­zért máshová. Pedig véletlen csöppentem ide. s most már annyira szeretem, hogy a na­gyobbik lányom is idejött dol­gozni, ahogy kijárta az isko­lát. Aki egyszer megérzi a sü­lő kenyér illatát, nem nagyon megy el. A kicsi lányom most négyéves, de úgy látom őt is nagyon érdekli a kenyérsütés A táblások, Kürtiné és Ju- hászné adják tovább a nyers tésztát, s ott még néhány gyors mozdulattal végleges formára igazítják az ügyes kezek. Utá­na tepsibe, majd a kemencé­be kerül a kenyér. Ennél a műveletnél három fiú sürgö­lődik. Közülük Király Zoltán, már tizenöt éves kora óta ta­nulja ezt a szakmát. Hamaro­san már tizennyolc éves lesz, őt és a többieket tanítgatják, okitják a régi dolgozók. Né­meth László dagasztó csoport- vezető szeme is rajtuk van. Az ő érdeme a mai finom ke­nyér. Nem kezdő ebben a szak­mában, tizennyolc éve dolgo­zik pékségben. — Már nem olyan nehéz ez a munka, mint valaha, meg­könnyíti nagyon a dagasztó­gép. Persze itt is résen kell lenni, ha azt akarja az ember, ízletes, jó kenyér kerüljön a pultra — magyarázza Németh László, Amíg a kenyér sül, van idő néhány perces lélegzetvételre. Azt kérdem tőlük: hogy a há­rom műszak gondjai, a mun­karuha-ellátás, s egyebek, ki­nek a vállát nyomják? Kap­nak-e elegendő támogatást segítséget? A ió kovász — A szakszervezeti bizal- mink régi dolgozó — tájékoz­tat Németh László. — A két helvet.tese is érti a dolgát, így jó kezekben van ügyes-baios dolgaink intézése. Juhász László gépkocsiveze­tő hat éve kapta meg társai bizalmát, és még nem volt rá panasz. Ezt Wádle Péterné is megerősíti. Legutóbb kérés nélkül intézte számára a se­gélyt, amikor nagyon nehéz helyzetben volt. Máskor is számítani lehet rá. erősítik meg a többiek. — A legfőbb talán mégis az — szól Kürti Mihályné —, hogy a vezetőink tudják, mi­kor és hol szorít a cipő. Nincs az a probléma, amivel ne for­dulhatnánk hozzájuk, s így jó az összhang köztünk. Ezért is nem vágyódunk el innen. Nyílik a kemence ajtaja, s formás, barnapiros kenyerek kerülnek elő mélyéből. Ügy tűnik, nem kell különösebben bizonygatnia Beliczai Mihály művezetőnek, hogy a kovász itt tökéletes. S amikor kifelé menet rámutat a polcokon so­rakozó kenyerekre, már tu­dom azt is, hogy amikor át­adom a szomszédasszonynak a kenyeret, elmondom azt is, amit a fehéren szállongó liszt­felhőben dolgozó, hajladozó emberekről megtudtam Rác­kevén. Akkor lesz ilyen finom a kenyér, ha nemcsak a ko­vász jó, hanem az emberek is szívügyüknek érzik a munkát. Szalai Mária Fényt kap a keret A Látszercszeíi Eszközök Gyárának budakeszi telepén havonta 10 ezernél is több mű­anyag szemüvegkeretet készí­tenek hazai és külföldi piacra. Képünkön: Kim Sándorné csi­szológépén nagyméretű női ke­retet fényez. Veress Jenő felvétele A hcSnop Ladájához A veszprémi Bakony Művek az idén három új termék fej­lesztését fejezte be: elkészítet­ték az új konstrukciójú gyúj­táskapcsolót, gyújtáselosztót és kürtöt a holnap Ladájához, a 2108-as típusú új személyautó­hoz. Erre a tervező-kutató mun­kára a Togliatti Autógyár ad­ta a megbízást. Az új konst­rukciókat már levizsgáztatta a Volga menti gyáróriás, elfogad­ta azokat, és jövőre megkezdik Veszprémben a sorozatgyártá­sukat is. A Bakony Művek egyébként eddig a szovjet terv­dokumentációk alapján készí­tette ezeket az autóvillamossá­gi cikkeket. A több éves gyár­tási tapasztalatra építette fel azt a fejlesztő tevékenységet, amelynek gyümölcsei most ér­tek be. A következő lépés: ki­fejlesztik a 2108-as Ladához az új konstrukciójú ablaktörlőt is. Utazás a brigádkocsiban Fejszés favágók utódai Kemény munka várja a téli hónapokban a Budavidé- í ki Állami Erdő- és Vadgazdaság dolgozóit. A legnagyobb | hidegben termelik ki a fát. A technika fejlődésével * könnyebb lett ugyan a dolguk, de az időjárás viszontag- $ ságainak éppen úgy ki vannak téve, mint elődeik, a fej- ^ szés favágók. Nem véletlen, hogy egyre kevesebben vál- $ lalkoznak erre a nehéz feladatra. Az erdőgazdaság veza- 0 tői igyekeznek javítani a munkakörülményeket. Idén 28 f millió forint volt a szociális és jóléti alap. A Kiskunsági Erdő- és Fa­gazdaság kísérletezte ki és gyártja azt a brigádkocsit, amelyből próbaképpen a bu- davidékiek is vásároltak egyet. Ez a munkásszállító jármű egy brigád, öt-hat ember kényel­mes utaztatására alkalmas. Belső berendezése lehetővé te­szi, hogy a dolgozók ebédelni, pihenni, tisztálkodni tudjanak benne. Jövőre tervezik, hogy a régi elavult melegedőket ilyen­re, vagy lakókocsikra cserélik majd ki. Nehéz gondoskodni a dol­gozók étkeztetéséről is. Ami­kor lakott területtől nem mesz- 6ze dolgoznak, kiszállítják szá­mukra az erdőbe a meleg ebé­det. Ha a távolság túl nagy, konzervekkel látják el őket. Amikor plusz négy fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, mindenkinek jár a védőital, a forró tea. Szúrópróbaszerű szondázással ellenőrzik időn­ként, hogy nem akarta-e va­laki szeszes itallal melengetni magát? A bérbesorolásnál figyelem­be veszik a nehéz munkakö­rülményeket, és a kollektív szerződés még a hóviszonyok­kal is számol. Mivel az embe­rek teljesítménybért kapnak, a hó pedig nehezíti, lassítja munkájukat, bevezették a hó­pótlékot. Tíz centiméternél még csak öt százalék, negyven centiméteres hó fölött 15 szá­zalék pótlék jár. De mindenki szívesebben veszi, ha erre nem kerül sor. Nemcsak az időjárás viszon­tagságai miatt tekintik kemény munkahelynek az erdőgazda­ságot. Balesetveszélyes üzem, de idén a korábbihoz képest javult a helyzet. A bajnai és a gödöllői fafel­dolgozóban is felkészültek a hidegre. Mindkét helyen hő­központot építettek és ezzel megoldották az üzemcsarnokok fűtését. A termelés során ke­letkezett fűrészporral, hulla­dékkal fűtik a kazánokat, így az energiatakarékosság köve­telményének is eleget tesznek. Márványi Agnes Míg beszélgetünk, Kürtiné kezét figyelem, ha a perceket mérném, akkor is nehéz lenne követni mozdulatainak gyor­saságát. Hajol, szakít, -vág, mérlegre tesz, hajol, szakit, vág, mérlegre tesz. S ez így megy egész nap. Igaz, nem megállás nélkül, hisz felvált­va dolgoznak. Juhász László- néval, aki szintén törékeny, apró termetű asszony. Kettő­jükön múlik az. mennyire gyorsan kerülhet a kimért kenyértészta a tepsikbe. A ki­lós és kétkilós anyagot napon­ta legalább ezerszer emeli meg a két asszony. Ügy har­minc-negyven mázsát nyolc óra alatt. Anyja lánya — Most nincs is hajtás — magyarázza Juhász Lászlóné —, a nagy munka nyáron van, Színes szálak mesterei A Gobelin Háziipari Szövetkezet tóalmás! részlegében szebbnél szebb faliképeket, táskagobclinckct és különböző ajándéktárgyakat készítenek az ügyes kezű asszonyok. Erdősi Agnes felvétele Gombó Pál: Történelmi válasz Hallottam egy történetet, lehet, hogy való­di, lehet, hogy kitalált, az ilyenre mondják: ha nem is igaz, jó hazugság. Szóval: megy egy Lada a meredek budai utcán, elhalad a török nagykövet rezidenciá­ja előtt — zászló, tábla nemzeti címerrel — aztán megáll ugyanazon az oldalon. Bezárja a kocsit, elindul oda, ahová igyekszik. Ha­nem egyszerre csaik egy nagy csattanást hall. Visszanéz, megdermed. Kocsija megindult hátrafelé, beleszaladt a nagykövet hatalmas kocsijába, mindkét karosszéria járműhöz nem méltó formákba görbült, az egyik elöl, a másik hátul. Nyilván a kézifék gyenge volt, vagy rosszul húzták be. A ladás többször mély lélegzetet vesz, aztán — jöjjön, ami elkerülhetetlen — meg­indul nagykövetség felé. Becsenget. A ház mögül előkerül egy kertészkedéshez öltözött férfi — maga a nagykövet. Odamegy a ka­puhoz. A ladás úgy érzi, hogy töröktudása kevés az eset kifejtéséhez, ezért sokatmondó mozdulattal a két összetapadt kocsira mutat. A nagykövet tüstént megérti és egyetlen szót mond hangsúllyal: — Mohács? Ha a történet valódi, nyilván finom szel­lemességgel arra célzott, hogy ez a történel­mi bosszú Mohácsért. Ha nem igaz, akkor adalék nemzeti önismeretünkhöz Csehov Kevesen tudnák róla, hogy Anton Pavlovics Csehov újjászületett, a sors kifürkészhetetlen akaratából Budapesten. Elvégezte az orvosi fakultást az egyetemen és kórházi alorvossá- gig vitte már fel, amikor érezte: irodalmi ambíciók mozognak benne. Az érzés eleinte gyenge volt, de egyre izmosodott. Egy szép napon aztán szemoenézett a ténnyel: ha meg akarja őrizni lelki egyensúlyát, írnia kell. De mit? Regényt, no diát vagy ahhoz hasonlót aligha, mert nincs benne az irodalmárok köré­ben, különben is túljut ott már azon a koron, amikor az ember jó szívvel vallja magát fia­tal írónak és egyébként is aligha tudna olya­nokat írni, amik alkalmasak arra, hog> meg­jelenjenek a Mor'ó Világban, Legyen újság­író? Az sem megy. Főállásban alig í keresne mellékesen pedig nem űzheti a mesterséget, hiszen nem jut kellő információs források­hoz. Ám a lángelme, nem azért zseniális, hogy ne leljen megoldást —, Anton Pavlovics » homlokára ütött és így szólt: — Orvosi rovatot fogok vezetni egy napi­vagy hetilapban! És így is tőn. Egy továbbképző tanfolyamon elsajátította a feladat méltó teljesítesénez nélkülözhetetlen szexológiát, és írásai gyak­ran jelennek meg A. Cs. monogrammal egy hetilapban. Legutóbb megmagyarázta, hogy milyen lelki rugók vezethetnek egy hölgyet arra, hogy kutyás legyen, továbbá ecsetelte a dohányzás ártalmait. Intervenció Az alkotó, amely színi területen, nem egy személy, hanem kollektíva, összeült, inven­cióra készén. — Az Oidipusz királyt kéne színre vinni, az klasszikus — mondotta a dramaturg. — üké, de modern időket élünk, frissíteni kellene — reagált rendező. — Modern i idipusz! — kiáltott fel lelke­sen a segédrendezo. — Megírhatnánk! — Azt már megírták — mondotta az igaz­gató. — De valami új felfogás, itt-ott néhány friss jelenet... — Például — mondotta a gegköltő —, mindjárt jól hatna egy előjáték, amelyben Laiosz átszúrja fia bokáját. Mondjuk, egy injekciós tűvel, mert az van kéznél. Moder­nül hatna, elidegenítőén. — Jó jelenet — helyeselt a rendező és to­vábbfűzte a gondolatot. — Aztán jöhetne,egy találkozás a űelphoiba vezető úton, ahol is, mondjuk, Laiosz azt mondaná az ismeretlen vándornak: „Félre az útból,'ne legyen ag­resszív, mert akkor azt kéne mondanom: ma­gának Oidipusz-komplexuma van. • Jól hatna — mondotta a dramaturg. — Röhögnének. Hiába, te lángész vagy. — Es — kapta eí az ihlet a segedrendezőt — mondjuk, Oidipusz nem találná-a kardját előrántana a köpenye alól egy gyorstüzelő pisztolyt, azzal végezne apjával is, a kocsis­sal is... — Klassz! — ismerte el a gegköltő, — De meg kéne különböztetni a gazdagító új je­leneteket a hagyományosoktól. Mondjuk, dal­ban beszélnének. „Ne legyen olyan hiú, komplexumod van, te fiú” . j. Valahogy így. — Hmmm — aggályoskodbtt a dramaturg —, ez mind jó, de akkor ütemesen kéne el­osztani a dalbetéteket, tehát későbbre is kel­lenének a gégék. Minden szem a gegköltőre meredt, ö szeré­nyen bólintott. — Meglesz. Mondjuk, beviszem a darabba Maigret felügyelőt, aki mindent kinyomoz, és jelent, Oidipuszra nem marad más, mint megőrülni, szemkiszúrni és így tovább. Hálás szerep. Ebben megállapodtak. A dalos részek meg­alkotására felkértek egy neves együttest. Az előadáson külön sikerre számítanak akkor, amikor majd Oidipusz előkapj; a gyorstüzelő géppisztolyt és mielőtt lőne vele, megpengeti annak gitároldalát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom