Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

8

PEST MEGYEI HlRLAP MAGAZIN

1982. NOVEMBER 27., SZOMBAT

Hajolj le hozzám, így szólt egy kis virág

Ne pusztuljon életünk tere

Hozzánk tartozik, mint a víz, meg a levegő, szoktuk mondani, ha valamiről azt akarjuk kifejezni, hogy számunkra nélkülözhetetlen. A víz, a föld, a levegő — egy szóval: környezetünk — életünk tere. Ha azt akarjuk, hogy az emberi faj a jövő századokban is jelen legyen a világban, meg kell óvnunk annak Őszszes lehetőségét, nem tehetjük hát tönkre hanyagságból az élet egyetlen feltételét sem. Eredményes környezetvédelem azonban nem képzelhető el pusztán állami intézkedő- « sekkel, a társadalom aktív részvétele nélkül.

Döntő jelentőségű, hogy a társadalomban erősödött a környezetvédelem szükségességének tudata. Mégis ki kell mondanunk, hogy a társadalom egészének felelősségérzete, cselekvőkészsége, és fegyelmezettsége még mindig nem kielégítő.

Sokat jelent az is, hogy a Hazafias Népfront, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Magyar Úttörők Szövetsége, a szakszervezetek egyre készségesebbek a környezetvédelmi mozgalom kiszélesítésében. Sorra szerveznek lényeges eredményeket hozó akciókat, vagy csatlakoznak mások által közzétett felhívásokhoz, mozgósító erejük óriási. Mégsem elég.

iw ß r

Tökölön van egy öreg tölgyfa. Az úttörők megszervezték körülötte a figyelőszolgálatot, s elhatározták: jaj annak, aki kárt akar tenni benne. Szívesen gondozzák a játszótereket is. Hányszor láthattuk már őket tavaszi nagytakarítás közben? Vagy az albertirsai iskolát nézzük meg: hatalmas filodendronokat ápolnak a tanulók, olyan az egész, mint egy szép pálmaház.

Személyes érdekből is

Természetesen tudják azt az úttörőszövetségben is, hogy nincs ebben a dologban még olyan magas színvonalú koordináció, mint amilyennek néha hirdetjük. Én azt mondom, ez talán egyelőre nem is olyan nagy baj. Azt fontosabbnak tartom, s ebben is egyetértünk Nemoda Istvánnal, hogy mindenütt legyen nevelési elképzelés — koncepció —, amelynek során megtalálják a megin részvétel

Arról beszélgettünk dr. Baráth Endrével, az MSZMP Szentendrei városi-járási Bizottságának első titkárával, hogy a környezetkultúra is bizonyos mutatója az emberi magatartásnak.

— Sajnos, a környezetkultúra még nem vált fokmérővé az embernél — mondta —, pedig sajátosan meghatározója az ember közérzetének, ezáltal munkájának, művelődésének, egész életmódja kialakításának. Igaz az, hogy állami intézkedésekkel nem lehet mindent megoldani. A társadalom — mint politikánk legfontosabb tényezője — nem maradhat passzív szemlélő, illetve szenvedő alanya meglévő és még várható környezeti problémáinknak. Aktív részt kell vállalnia a további környezeti romlás megelőzésében, valamint a helyes környezetpolitika kialakításában. S, hogy mindez érvényes legyen a következő nemzedékre is, a környezetvédelem szilárd alapjait a nevelésben kell leraknunk.

Beszélt az első titkár arról, hogy a városban és a járásban miként mozgósítják az óvodákat, iskolákat: váljanak valóban alapvető eszközévé a nevelésnek ebből a szempontból is.

Amikor mindezt idéztem Nemoda Istvánnak, a Magyar Úttörők Szövetsége Pest megyei elnöksége elnökének, szinte ott folytatta, ahol dr. Baráth Endre abbahagyta:

— A nevelésben fontos helyet kap a mindennapi környezet, az iskola és környéke, a lakóhely, az otthon, a család. Természetesen az iskoláknak nincs könnyű dolguk, hiszen a környezeti kultúrát illetően törés keletkezik, amikor a kisgyermek kikerül az óvodából. Ott — a legtöbb helyen — szépen terített asztalnál esznek, tiszták a kis foglalkoztatótermek, a mosdók, pihentetők. Az iskolák sajnos annyira zsúfoltak már, hogy egyre ritkábban folytatódhat a nevelés hasonló esztétikus körülmények között. Amit lehet, mégis meg kell tennünk. Az osztályok tanulói saját termük virágait, halait gondozzák, az épület körül palántázgatnak, öntözgetnek, takarítanak. Ez a tevékenység egy-egy rajfoglalkozásnak is megfelel.

Az értékek tisztelete

A munkával összefüggő környezetvédelmi feladatok megoldása pedig az értékek tiszteletére, az alkotás megbecsülésére is neveli a gyereke-Szóba került az is, hogy itt sem elég még a legjobb szándék sem. Elmesélte az úttörőelnök, mennyire rosszul esett a pajtásoknak, amikor Gödöllőn az Erzsébet parkban öszszekotorták egy helyre az avart, a szétdobált szemetet, a felnőttek azonban nem semmisítették meg azt. széthordta hát újból a szél. Munkájuk kárba veszett, pedig milyen lelkesen csinálták. Gondolom, tanultak az esetből a felnőttek, s az idén már nem fordul elő hasonló.

Másutt is szívesen vesznek részt a fiatalok környezetük védelmében.

A mécsvirág kinyílik s a hunyó láthatárnak könyörg a napraforgó; a tücskök már riszálnak, odvábán dong a dongó s álmos kedvét a bársony estében égbe írta egy röppenő pacsirta; s ott messzebb, kint a réten a permeteg sötétben borzong a félreugró nyulak nyomán a fűszál, a nyír ezüstös ingben immár avarban kószál, s holnap vidékeinken újból a sárga ősz jár.

(Radnóti Miklóst A mécsvirág kinyílik)

felelő tevékenységi formákat. Azokat a feladatokat, amelyeknek megoldása közben a gyerekek meglelik személyes érdekeiket is a környezetvédelemben.

Eddig azt firtattuk, mi a dolgunk témánkat illetően a g'yernxeknevelésben. Nem hagyhatjuk azonban számításon kívül a felnőtteket sem — hiszen valljuk be magunkról őszintén —, az idősebb korosztály is nevelésre szorul időnként, bizonyíték erre településeink környezete. Dr. Borbás Antal nagykátai orvos sorolja:

— Egészen kicsi udvarokban Is tartanak állatokat. Nem ez a tűrhetetlen alapjában véve, hanem az, hogy ezeket az állattartókat nem tanítják meg például a helyes trágyakezelésre. Tájékozatlanságból fakad legtöbbször az is, hogy a kert mélyedéseiben, vagy a szántó lejtős részein összegyűlik a helytelenül alkalmazott vegyszer, s kipusztítja a növényzetet. Nemegyszer tapasztaljuk, milyen légszennyezést okoz a hibás tüzeléstechnika, az, hogy minden oda nem illőt bedobnak a kályhába, fuldoklik egy egész utca.

Az a véleménye az orvosnak, hogy az új környéken még rendben lennének a dolgok, amennyibe^ a tulajdonosok nem hanyagok, nem felelőtlenek. Ám a régi otthonok helyzete szinte megoldhatatlan. Nincs esetleg még árnyékszék sem, elképzelhetők a következmények. Az öszszegyűlt szennyvízzel sem tudnak mit kezdeni csatornázás híján, öntözik szerte-szét, kj merre tudja. E házak tulajdonosai rendszerint idős emberek, akiknek nincs anyagi lehetőségük az átépítésre.

Mit lehet hát tenni? Talán azt, hogy több figyelmet fordítunk falvainkban is a felvilágosító, ismeretterjesztő munkára. Miiven jó feladat ez a kertbarátköröknek, a TIT-nek, hasznos tudást nyújtó elfoglaltsággal tölteni ki a hosszú téli qstéket. Élesszük fel bátran — jó értelemben, nemes céllal — a hajdani gazdaköröket.

Összehangolt propaganda

A magyar szakszervezetek 1980. decemberében tartott 24. kongresszusa határozatában megerősítette a szakszervezetek környezetvédelmi szerepéről és feladatairól kialakított irányelveket. Ezek közül álljon itt néhány:

— A népfronttal, a KISZ-szel, az MTESZ-szel, a Vöröskereszttel Összehangolt környezetvédelmi agitációs és propaganda tevékenységet kell folytatni. Növelni kell a szakszervezeti oktatásban a környezetvédelmi ismeretek témakörét; pályázatokat kell hirdetni amatőr filmek készítésére; kezdeményezni a környezetvédelmi filmek vetítésének gyakoriságát a televíziónál és a MOKÉP-nél. A SZOT Munkavédelmi Továbbképző Intézete által irányított képzésben változatlanul lehetővé kell tenni a környezetvédelmi ismeretek színvonalas oktatását, azok tartalmának fokozatos korszerűsítését. Elő kell segíteni a környezetvédelmi középfokú szakképesítés megszerzését nyújtó képzés kialakítását.

Tényleg, igaz is: környezetismeret tantárgyunk már régóta van az iskolákban. Környezetvédelem nincs? Nem is lehetne? Hogy maradjon még virág, amihez lehajolhatunk ...

BÁLINT IBOLYA

Őszi díllőát

ÓH ... • .W...V HMM • •- •• mm

Káplár Ferenc festménye

Rostás-Farkas György-Emlékezés

Arcomra égve őrzöm partra vetett életünket, s ki nem kiáltott jajokban élem a sebek rettenetét.

Újra érzem a megszenvedett ízeket csókjaimban: varas álmokat tép föl az emlékezés: mennydörgést csitit sóhajom, s a megbocsájtás üzenetét küldi felétek tekintetem.

Engedjétek szemeteket visszanézni rám: Halál gyűlöletét marta vérembe a szemek élezett pengéje.

Krémer József ■

Novemberi hajnal

Vajúdó sötétség az égen, csontos a föld Ibolyántúli fénnyel közeleg a reggel Búcsút nyög az éj sebe hasadtától Vöröseslila vére a tájra kifreccsen

Fábián Zoltán:

Az Ozorai példa

Illyés Gyula a harmincas évek derekán Amundsen felfedező bátorságával és biztonságával taposta-korcsolyázta végig a magyar ugar havát s jegét. Meg kellett tennie, hogy rátaláljon a maga mágneses pólusára — Sarkcsillagára. A felfedezömunka sohasem volt az ő életében csak egyszerű, szokásos élménygyűjtés. Nem. Mindig rögtön írás is volt. (Így született — például — másfél évtizeddel később, egyetlen .rövid utazástól fellobbanva. nagy verse. Az építőkhöz.)

Bámulatosan gazdag írói termékenységgel és elképesztően gyorsan markolta meg a harmincas évek magyar valóságát, s gyúrta-dagasztotta azon frissiben művekké. És milyen művekké! Volt olyan két-három éves időszaka, amikor a szó szoros értelmében egymással párhuzamosan három tanulmánykötetet is írt. s adott még kézmelegen közre: a Puszták népét, a Petőfit és a Magyarokat. Negyedik testvérül pedig egyetlen lépés távolságra új verseinek gyűjteménye, a Rend a romokban lépett a három prózai mű mellé.

Valóban bámulatos. Illyés Gyula ekkor úgy siklik-repül bele a magyar irodalmi életbe, mint diákkorában az otthon fabrikált korcsolyával, széttárt karral malaclopó köpenyét nekifeszítve az északi szélnek, a tükörré fagyott Sárvíz jegén a nagy meszsziről hívogató szekszárdi dombok alá.

Igen. de még bámulatra méltóbb a váltás, az írói metamorfózis, amely

Amundsenné tette, s megszülettek, — megszülethettek a könyvek. Mai ésszel, utólag könnyű világosan felismerni a nagy váltást, de vajon mit vettek ebből észre a kortársak? Kik, hogyan fogadták az egymást követő Írói remekléseket? Milyen is volt, milyen lehetett az az irodalmi légkör, amelyben Illyés Gyula a megdöntött Tanácsköztársaság elárvult katonájaként, a franciaországi emigráció és avantgarde töltekezés-kísérletezés után — elszántan és következetesen végigcsinálta a maga újjáteremtő forradalmát.

Az eléggé köztudott, hogy a harmincas évek közepén egymás után négyszer kapta meg a Baumgartendíjat, amelynek főkurátora akkor Babits Mihály volt. Így az ő véleménye, ráismerése már ebből is világos és egyértelmű, kiváltképp, ha arra is emlékezünk, hogy a Puszták népét saját szülőföldje, a tolnai sárban fulladozó világ szívszorító felfedezésének fogadta és köszöntötte.

Babits Mihály alaphelyzetet meghatározó véleménye után érdemes és izgalmas felidézni mások véleményét is.

Mit írt például Bóka László, a pár évvel fiatalabb és más fogantatású, bizonyos törekvésekben rokon másokban merően eltérő írótálé? — Egyfelől egy poéta doctus arca bontakozik ki belőlük, akinek művein Catullus, Horatius, régi és modern franciák nyoma csakúgy felismerhető, mint Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Babits, Szabó Lőrinc, Füst Milán, Kassák, József Attila ihlető hatása, s azok a tanulmányok, melyeket a népköltészet terén végzett. De ugyanakkor van ebben a költészetben egy mindenfajta hatáson áttörő, ösztönös, olykor nyers erő, melynek féket nem tűrő indulat és önkínzó morális szenvedély a forrása.

A Puszták népét Bóka sajátos remekműnek nevezte, s megállapítását — szerintem mindmáig megcáfolhatatlanul — tömören, velősen indokolta is: Egyfelől történeti szempontú, leíró folklór, e műfaj minden tárgyilagos pontosságával és rendszerességével, másfelől bensőséges családtörténet és önéletrajz, e műfaj minden szubjektivitásával, líraiságával. Egyfelől lázitó vádirat, telve forró politikai indulattal, másfelől különös apologetika, telve az egysorsúak mélységes szolidaritásával. Hatásának titka a gáncstalan objektivitás és teljes szubjektivitás egysége..., de fő eszköze a mű stilisztikája. Az olvasó az első mondatok után örök bizonytalanságban marad, sohasem tudja teljes bizonyossággal, hogy az író látszólag tárgyilagos és szenvtelen tényközlése mikor csúszik át indulatba iróniába, mikor lágyul meghatottsággá, mikor keseredik kétségbeeséssé.

Harmadikként Halász Gábort idézem. az egy évvel idősebb irodalomtörténész kortársat, akinek a műveltsége több mindenben rokon az Illyés

Gyuláéval, de legelvakultabb elfogultsággal sem fogható rá, hogy a harmincas években jelentkező népi írók híve, s kiváltképp apologetikusa lett volna. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért?!) már-már ujjongva fogadja 1938-ban Az új Illyést.

Tanulmányának mindjárt az első két mondata telitalálat: Nincs izgalmasabb a költő fejlődésében a hangváltás pillanatánál. Izgalmas a költő számára, hiszen a szükségérzet hangot cserélni a régi élmények kiapadását jelenti, és az újak előretörését, leszámolást a múlttal és a felfedezés újuló izgalmát, ugyanakkor mégis továbbélését az eddigi megszerzettnek: a hagyományt, amely főnixként újjászületni akar, hogy ne váljon holt teherré. Majd pár mondattal később: Illyés Gyula, akiben hálás, dús ajándékként szakadt fel az emlék a származás gazdagon kiaknázott asszociációi, a küldetés magabiztos érzése, a forradalmi láz. a paraszti vakdüh a bántalomért, mely tegnap is érte, s ma is éri, az egytömbből-farag ott indulatok után váratlan. de szükségszerű lelki hasadással most már figyeli önmagát, leméri gesztusait, szerepét, reakcióját a világra: leméri, és ezt az izgatott számonkérést önti át versébe.

Ertekelese abban is tetlenérő,

hogy — szavakkal ugyan ki nem mondottan. de szavaiból kiolvashatóan — benne van: világosan felis-