Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-27 / 279. szám
1982. NOVEMBER 27., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Sárospataky Csaba-Mese Adjátok hogy boldog legyek árnyékba bújó patakok zöld gyapjas hegyek felhőre vadászó szél békém óvjad hozd el halait a mesebeli tónak ökörszemek röptét lessem ha az erdőt szemem elé tartod engedd anyám látni az arcod tűzből kovácsolt álmaim hogy elfelejtsem takarj be sárguló fűvel és illatoddal erdő rejts el engem. Trencsényi Zoltán-Mint a kötéitánc M egremegett a keze. Ezen az estén nem először. Ennél a trükknél újra érezte, hogy leleplezték. Sőt, több volt ez egyszerű megérzésnél. Tudta, hogy elrontotta az eltüntetést és a kezéből látszólag semmivé foszló kendő sarka igencsak kilógott az ujjai közül. Reménykedett. hogy nem vették észre, de aztán belátta, hogy ez lehetetlen. Feltűnő volt — állapította meg magában, és gombóc költözött a gyomrába. Mosolya is inkább csak egy erőltetett fintorrá vicsorodott. és alig merte elkezdeni a következő trükköt. Ügy érezte magát, mint aki mezítelen. Izzadt. A nézők ezt persze tulajdoníthatták a nagy csokornyakkendő fullasztó fojtogatásának. meg a frakk — mindent rejtő, tehát nélkülözhetetlen — felöltőjének is. A kártyák eléggé határozatlanul nyíltak szét, a terítés sem lett valami egyenletes. Már a keze is nyirkos volt. Na még egyszer ... Görcsösen markolászta a kártyacsomagot, és arra gondolt, hogy vajon mi az oka ennek a szörnyű bizonytalanságnak. kínzó határozatlanságnak. Magasságos ég, hiszen semmivel sem gyakorolok kevesebbet, mint máskor ... Második nekifutásra már szebb lett a terítés, aztán az egykezes keverés is viszonylag flottul sikerült... Megnyugodva szusszant, és még a mosolya is őszintébbnek tűnt. De a nyugtalansága csak nem akart szűnni. Bár hitte, hinni akarta, hogy átlendült a holtponton, de semmi garancia nem volt arra. hogy több gikszer nem csúszik be. Márpedig tudta, hogy egy bűvésznek csak egyszer kell eljátszania a becstelenségét és vége. Mindennek lőttek. Oda a műveszi rang, kárba vész a sokéves gyakorlás, többé nem lesz hitele. A kártyadobásokat hibátlanul mutatta be, ez mintha kezdte volna viszszaadni az önbizalmát, de valahol a gyomrában még mindig ott motoszkált az iménti rémes két-három perc. A chicagói golyók gyönyörűen sokasodtak, majd tűntek el szétnyitott ujjai között, és mégis ... Kötéltánc, gondolta. Sőt, rosszabb, mint a kötéltánc, mert a kötéltáncos mutatványának áhítja a sikerét a néző. de a bűvész produkciójánál mindenki a hibára vár... Sietve meglazította az ingét. Bámulta magát a tükörben. Vékony, fekete bajusza állt utat az arcáról csorgó verejtéknek. Közelhajolt a képmásához, és fürkész tekintettel vizslatta saját arcát. — Művész úr, a taxi... — nyitott az öltözőbe a portás. Hátrafordult, és fáradt, meggyötört tekintettel nézte a portást. — Küldje el — mondta nagysokára —, ma este inkább gyalog megyek haza, szükségem van a levegőre. Köszönöm ... Homlokát ráncolva ballagott át a parkon. Az első fellépése járt az eszében. A diáktársak csodálták magabiztosságát, varázslónak becézték. Aztán a tükör előtt töltött délelőttök, az unalomig ismételt ujjgyakorlatok ... az estéről estére felcsattanó taps... a szájtáti nézők, az elismerő tekintetek... Fújt a szél a hídon. Megállt. Jólesett a hűs levegő. Csend volt, a némaságot a koffer csobbanása törte meg. A korlátra könyökölt és nézte a vízen úszó fekete koffert, amely a placcsanás után kinyílt, és a sodrás sebesen söpörte ki belőle a kártyákat, színes kendőket, golyókat, bűvészbotokat, művirágokat... Nagyot szusszant. Arcát a szélbe tartotta, és úgy érezte, gyomrából végképp eltűnt az a pici gonosz, fojtogató gombóc. Kenyere, öröme, bánata az agyag Kovács Margitra emlékezve születésének 80. évfordulóján Nyolcvan éve, 1902. november 30-án született Kovács Margit keramikusművész, a modern magyar kerámia nemzetközi hírű alkotója. A művész már öt éve elhunyt, de gazdag munkássága szentendrei és győri múzeumába látogatók tízezreit vonzza, hódítja meg. A szentendrei Vastagh-ház, ahová halála után lakószobáját elhelyezték a művészre oly jellegzetes használati tárgyakkal együtt, ma az ország leglátogatottabb múzeuma. jeleneteit falképein, figuráin (Fon6, Lakodalmas, Szüret). A technika vir. tuóza volt. Megindító őszinteség A kerámia minden ágában jelentős életműve korszakot jelöl a műfaj hazai történetében. Érzelmektől, reflexióktól erősen átfűtött, jellegzetesen egyéni, sajátosan magyar stílusa páratlanul áll korunk kerámiaművészetében. Kiérett alkotásai a képző- és iparművészet határmezsgyéjén állva csak az élet lényeges dolgairól, szerelemről, házasságról, anyaságról, örömről, bánatról, fájdalomról, szenvedésről, gyászról vallanak mai nyelven, de a múlt hazai és nemzetközi hagyományaiból kinőve. Élmény mindenkinek Kezo alól figura és edény, falicsempe és relief pazar bőségben került ki. Művészete olyan természetes és mindenkinek élményt adó, mint a madárdal vagy a virágok illata. Győrött született, művészeti tanulmányait előbb Budapesten, majd Bécsben, utána Münchenben, Kopmerte Illyés életében a dantei az emberélet útjának felén szorongató pillanatait, válságos éveit, s azt a szívós, önformáló munkát, amellyel kitör a maga ..zordon, sötét erde”-jéből. Érdekes és jellemző, hogy Babits Mihály mellett a másik nagy-öreg kortárs. Móricz Zsigmond — a népi írók atyamestere — melyik verset választotta ki Illyés Gyulától a neki oly kedves (és sokunknak az, akik ezen nevelkedtünk! Magvető — A magyar irodalom élő könyve című gyűjteményébe? Az Ozorai példát. Az ötven sármelléki huszár balladakomor és mégis virtusra ébresztőserkentő bátorságát megéneklő versét. Talán azért, mert sejtette, hogy Illyés másfél évtized múlva színművet ír maid a példázatos történetből'’ Nyilvánvaló - nem. Vagy erre akarta késztetni? Ez már — lehet. Móricz nagyon jól tudta, hogy a vers nemcsak a iátékosan vakmerő huszárok példázata, hanem a maaa válságával vívódó költőé is, s ebben a személyes válságban, vívódásban immáron az egész nrszáe válsága és vívódása fogalmazódik meg. Hogyan is szólnak a vers záró sorai? Hegyre kerültünk... vagy hegyre szorultunk. barátaim, be megritkult sorunk! S be védtelen, mit zümmögő alattunk az édes ország, melyért harcolunk; s be ingatag a hídfő és be hangos az ellenség!... Ha lesz jövő. hadat talál helyünkön — Legyőzhetetlent, ha mind itt veszünk. EZ aZ Illyés Gyula — az Idézett versrészlet is bizonyíték erre — kiverekedte magát — az emberélet útjának felén — válságból, hogy hirtelenében ott találja magát a nemzetélet útjának, a jajt-zümmögö az édes orszóg-nak zordon és sötét erdejében. Viszamehetett volna Párizsba — ha úgy tetszik — avantgarde költőnek; még nem tört ki a második világháború Francia, s a ki tudja honnan, honnan-nem odaszakadt barátai. írótársai hívták, várták. (Nemrég ő maga is beszélt erről.) ö azonban maradt. Ballada-komor bátran és a hetyke virtus vakmerőségével vállalta a sorsot, amelyet nemzete, szülő-népe sorsa mért rá. Könyörtelen kézzel, Irgalmatlanul. Vállalta, mert akkor már tudta: ha az a férfi és író akar lenni, akivé hivatott, ha nem akarja megtagadni felkentségét — nem tehet mást. Innen ered írásainak félelmetes forrósága és kristály-szigorú okossága. Kortársai közül a pár évvel fiatalabb Bálint György ismerte fel ezt a legjobban; az a Bálint György, aki egy volt Illyés Gyulával a maradok elszántságában, pedig tisztán látta: Besötétedett, hűvösen lebben a szél. Most kellene menekülni, ki tudja, lehet e még, mire megint világos lesz. Maradok. Ö írta a Puszták népéről a mindmáig legmegrázóbb véleményt. Spanyolországi utazása közben olvasta végig a könyvet, s ez a sajátos véletlen — vagy nagyon is törvényszerű helyzet — kitágítja benne az Illyés megírta tolnai szegénység világának horizontját, indulatát: a mikrokozmoszból makrokozmosszá növeli. Néhány mondat a kritikából: tlgy olvastam könyvét, mint valami lélegzetelállító vádiratot... Kazinczy annak idején, mint ismeretes, felsikongolt egy könyv olvasása közben, Én, míg a Puszták népét olvastam, többször úgy éreztem, fel kell ordítanom. A testi és erkölcsi megaláztatások pokoli vízióját adja ez a ragyogóan megírt, hatalmas könyv. ... igen, ordítani akartam, és bűntársnak, falazónak bélyegezni minden magyar írót, aki másról ír és beszél, mint sok százezer magyar emberi méltóságának erről a folytonos, büntetlen meggyalázásáról. Városi ember vagyok, sohasem láttam ilyesmit — ez a könyv most megnyitott elöltem valamit, beavatott egy sötét titokba. Katalónia tengerpartján a magyar pusztára gondoltam, amelyet sohasem láttam, és most megismertem. Lehet-e még ehhez valamit hozzáfűzni?! Hitem szerint: nem szabad. penhágában, és rövid ideig Sévresben folytatta. Korán érett művésszé, a nagy gazdasági válság idején már kiállított, s a 30-as évektől kezdve jelentős hazai és nemzetközi sikereket mondhatott magáénak. Eleven népszokások Korai műveire a' népművészet és a kora középkor világa hatott erőteljesen, a 40-es években pedig a francia gótika megnyúlt szentjei és a bizánci mozaikok dekorativitása ragadta meg képzeletét. Szentendrei múzeumának alagsorában láthatók ebből az időszakból való, egykori műtermében maradt remekei, 'mert az akkori mostoha idők nem kedveztek az iparművészetnek. Kovács Mar. git is kevés munkáját tudta eladni. Nagy nélkülözések közepette haladt a maga számára kijelölt úton, megbízásai ritkán akadtak. Híres szobrainak sorát a harmincas években kezdte el korongolni. Figurái a felszabadulás utáni években fejlesztette tökélyre. Megbocsátó humorral figurázta ki a kisvárosi polgárság jellegzetes képviselőit, a pipiskedő dámát, a kényes gavallérokat, a fényképésznél magát feszesen kihúzó jegyespárt. Hagyományainkat, népszokásainkat óvó szeretettel örökítette meg, a nagy művészet rangján mutatta be a paraszti élet azóta már feledésbe ment Figurái, a madonnaarcú parasztlányok, a bámész tekintetű, ártatlan, kék szemű falusi hajadonok, a népviseletet hordó Kenyérszelő, megnyúlt szentjei, bumfordiságukban is kecses állatalakjai, sötétbe öltözött öregasszonyai nemcsak a közelmúlt visszahozhatatlanul elsüllyedt világának megindító őszinteségű ábrázolásai, hanem az európai kerámiaművészet technikai bravúrjai is. Szobrai, festett és mintázott falképei' az ötvenes évek realista stíluseszményét testesítették meg. Alkotásai minden jelentős hazai és nemzetközi kiállításon kimagasló sikereket arattak. Elsők között vette át az alkotómunka máig legnagyobb kitüntetését, a Kossulh-díjat is. A hatvanas években és a megváltozott korízlés érintésére mintázása leegyszerűsödött. Samottfiguráiban áttért a darabosabb, összegező formaadásra, a szaggatott felületkezelésre. Töretlen ívű pálya Témavilága is átalakult, már csak az emberi élet megváltozhatatlan tényei, a születés, a szerelem, a család, a szenvedés, az elmúlás foglalkoztatták. Alkotói pályája haláláig töretlen ívű volt. Utolsó percéig dolgozott, mert az agyag saját szavai szerint mindennapi kenyere, öröme, bánata volt. BRESTYÄNSZKY ILONA A cím fölötti két plasztika Kovács Margit alkotása. A szentendrei gyűjteményes kiállítás anyagából. Sárospataky Csaba-Tizenhat sor a kedveshez üvegcserép arcodon karcolt jelek. Gyertyát gyújtott, hogy lásd. a gond. * Csavargó gőzével egy bővizű fazék lármásan az ajtónak ront. Békével permetezzük szobáinkat, megáll ajtónk előtt az őszi nap. Fényekből rakjuk ki gondolatunk és újra töltjük az üres poharat Csikorogva veszem tudomásul, ha nem vagy. Fogaimmal felőrlöm a recsegő csendet. Fejemre borított paplanom alatt rést nyitok elfáradt szememnek. Holnap, ha már kinn hő tündököl elmondom, hogy miért nem fázom. Addig várj. Hangom még rekedten szól. Pihenj te is, a puha fénynyalábon.